Gondolataim a szakkörben

Reggel megjött Tamara, és versenyt hallucináltak a kedvenc kollégámmal, nagyon tanulságos volt, a nap beszólása legyen ezúttal Tamaráé, aki azt mondta, hogy a kertjük végében négy férfi ült egy fán, és őt kukkolták. Meg hogy Pesten őt figyelik kamerán, és azt is tudják, mit vásárolt a boltban. Szabi szokás szerint bejött, majd panaszkodott, hogy nem jól érzi magát, majd hazament. Szerintem nagyon égő, amit csinál, és már nekem fáj. Volt már egy másik kollégánk, aki “péntekista” volt, vagyis pénteken soha nem jött dolgozni, neki már kitették a szűrét, gondolom Szabira sem fognak jövőre igényt tartani. Egyébként úgy öltözködik, mint egy tini, meg otthon gitározgat, meg alszik. Hát, gondolom, ezekből nem fog megélni. Ja, meg szintén csavarog a városban, meg feszt a Móricz kertben lóg. Ja, amúgy reggel találkoztam a buszon Edit 3-mal a buszon, Sóstóhegyen dolgozik, közel ahhoz a helyhez, ahol lakok. Hamar talált munkát, azután, hogy kirúgták tőlünk a minősíthetetlen viselkedése miatt. Kíváncsi vagyok, itt meddig bírja majd. Szintén a buszon találkoztam a nap nőjével, reggel is, meg délután is, még sose láttam, kicsit kövér lábai voltak, hullámos, félhosszú haja, meg volt valami kis pirszing a szája szélén (nem tudom, hogy hívják az ilyet), de amúgy az alakja rendben volt.

Egyébként a szakkörben azon gondolkodtam, hogy mihez fogjak, a wp egyelőre felejtős, arra az elhatározásra jutottam, hogy angolt fogok tanulni, de nem ám csak játékokból, hanem elmegyek valami tanárhoz. Az angollal nagy terveim vannak, ki tudja, egyszer kijutok Angliába is, meg szerintem jelentősen megjavítaná az életminőségemet, ha jobban tudnék angolul. Arra gondoltam, hogy angolul blogolhatnék a Tumblr-en játékokról, meg ilyesmi. A magyar közönséget úgysem érdeklik az ilyen dolgok, mint a mellékelt ábra mutatja. Aztán, ki tudja, később fordíthatnék könyveket játékokról, satöbbi…

esztétikát tanul szabadidőben

Kedves Irén!
Közlöm veled, hogy feleségem,
Éva nagyon jól van,
él és virul,
csak néha kissé
elkedvetlenítem
Ám este jár marxizmus-leninizmus
esti egyetemre,
esztétikát,
esztétikát tanul szabadidőben.
Tanulni kell,
mert így maradhat ember csak az ember,
s Éva tanul,
megérdemli hát,
hogy őróla is írjak.

Eldöntöttem, hogy szabadidőmben tanulni fogok, angolt, és webprogramozást, de kurva szar ez az élet iskolája, mert valahogy sohasem ott lyukadok ki igazán, mindig csak a felszínt karcolgatom. Igaz, hogy depressziósan én sohasem tudtam tanulni, mindig rendben kellett, hogy legyenek a dolgok körülöttem (valamennyire, úgy-ahogy), hogy tanulni tudjak. Hát, mit mondjak, jelenleg kurvára semmi sincs rendben, az állapotom egy olyan életpályamodellre kényszerít (mama hotel effektus), ami folyamatosan fenntartja a depressziós helyzetet. Nemrégen olvastam egy blogbejegyzést, hogy hogyan maradjunk produktívak, ha indie játékfejlesztők vagyunk klinikai depresszióval.

Nem tudom, mitől lenne “klinikai” egy depresszió, és nem tartom magam indie játékfejlesztőnek sem, néha, ha rámjön, csinálok valami játékfélét, de az időm 90%-ában depressziós vagyok, a fennmaradó 10%-ban próbálok valamit alkotni, ez általában egy-egy kétes hírértékű és minőségű blogbejegyzést jelent. Vissza a tanulásra: amúgy nagyon jó, hogy érdekel az angol, és a webprogramozás, de valami mindig visszatart attól, hogy komolyabban, vagy intenzívebben belemélyedjek. Azzal vigasztalom magam, hogy elvileg rengeteg időm van, csak még ezt a sört/kávét megiszom, csak még egy kis séta, és valahogy sosem lesz belőle komolyabb dolog. Már azt a lehetőséget is fontolóra vettem, hogy esetleg hülye vagyok, hogy nem tudom megcsinálni, amit sokan mások, ez is egy lehetőség, de szerintem nem ilyen egyszerű. Sok tényező hat együttesen, ami miatt képtelen vagyok a fejlődésre, vagy csak nagyon lassan, szinte észrevehetetlenül. Aztán az angol is, meg a wp is olyan: bizonyos elemi szinten mindenki használja (az interneten főleg), de egy ponton túl már csak rengeteg energia- és időbefektetéssel lehet tovább haladni. Szerintem én is az ilyen félműveltek táborát gyarapítom éppen ezért.

Nem tudom, erről a pontról mikor fogok továbblépni, talán zsákutca az egész, legszívesebben csak indie játékokról írnék, és fizetnék valakinek, hogy csinálja meg hozzá a weprogramozói munkát.  Bár jellemző, hogy néha a játékokhoz sincs kedvem, a gépet is azért kapcsolom csak be, hogy elteljen az idő. Meg azért, mert nincs kedvem tévézni, olvasni, meg semmihez, amit a normális emberek csinálnak. Számomra mindez szellemileg megterhelő, szóval amikor internetezek, a legkisebb ellenállás felé mozdulok el, és a felszínes Facebook + Twitter tartalmak felé billen a mérleg. Végső konklúzió: az internet a legmegfelelőbb hely arra, hogy úgy tegyünk, mintha csinálnánk valamit, de közben nem is: a “szörfölés” szó pontosan kifejezi az egész haszontalanságát. Szép gondolat, hogy fejlesszek valamit WordPressre, de a közeljövőben nem látom ennek realitását. Persze lehet arról álmodozni, hogy egy szép napon majd valósággá válik, de amíg nem fektetek bele ebbe is rengeteg energiát, marad a “szörfölés”.

//platform.twitter.com/widgets.js