letelt a szabadság…

napiegykonyv
még heti egy is

…és nem sokmindent csináltam. Délelőtt elmentem a könyvárba, majd haza, elkölteni a szegényes szociális ebédemet, majd vissza a könyvtárba, különösebb cél nélkül. Illetve célom, az lett volna, írni valamit Benedek István Aranyketrecéről, de persze ebből semmi nem lett, rájöttem, hogy a tervez(get)és nem nekem való, én inkább ilyen ahogy esik, úgy puffan típus vagyok. Azért határozott büszkeséggel tölt el, hogy a szünetben elolvastam két novellás kötetet is, az elsőről írtam is, a másik  a Poe és követői, avagy Rémisztő történetek címet viseli. Abból a tervemből, hogy összehozok egy WordPress sablont, szintén nem lett semmi, és nem is tudom, mikor lesz rá legközelebb időm, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A szakkör egy cseppet sem hiányzott, el bírnám viselni, ha többet nem kellene a közelébe se menni, de ez sajnos nem így működik. Amúgy alighogy odaszoktam a könyvtárba, máris bezár három hétre, szóval most megint nem tudom, mit fogok csinálni, kocsmába már nem járok, csak úgy ötletszerűen, kénytelen leszek itthon baszni a rezet, vagyis inkább csavarogni. Különben valamennyire hazudtam, amikor azt mondtam, hogy könyvtárba járok, a konkrét könyvtárba járás csak az időm kis részét teszi ki, az idő elmegy az oda-visszaúttal + céltalan őgyelgéssel. Amúgy megint felötlött bennem, hogy kiíratok egy enyhébb nyugtatót, mert a feszültséglevezetésnek ez a módja eléggé időigényes, és egyáltalán nem pénztakarékos. A múltkor az az alkoholista Újhelyi Zsolt, aki Nagykállóban helyettesített, nem írt ki nyugtatót, mert azt mondta, úgy is ráiszok. Most, hogy már erre nem lehet panasz, nem lehet több kifogás sem.

Csavargásaim közben szerencsére látok jó nőket, a mai nap nőjének kék szeme, és szőkésbarna haja volt középen kettéválasztva, ami lelógott a kis ciciéig. Amúgy egy furcsa trottyos farmenadrág volt rajta, meg ujjatlan kapucnis felső. Szóval öltözködni, azt nem tudott, de kit érdekel?

van már nyugtatóm… és nincs…

…de a szüleim osztják be nekem, mert a múlt pénteken csúnyán ráittam, és rájöttek. Állítólag elaludtam a számítógép mellett. Egyébként azt mondják, a nyugtatótól bamba vagyok, és nem szívesen adnak. Nem tudom, ez is hozzátartozik-e a gondnoksághoz, de a szüleim már a gondnokság előtt is úgy viselkedtek velem, mintha gondnokság alatt lennék (előgondnokság), nem tudom, minek kellett lepapírozni. A környezetemben mindenki rossz véleménnyel van a nyugtatóról (rajtam kívül). Bár régebben én sem voltam nyugtató párti, évek kellettek, hogy belássam, hogy segít. Kíváncsi vagyok, mennyit fogok megkapni belőle, a helyzet valószínűleg csak úgy fog megnyugtatóan rendeződni, ha felírja a pszichiáter. Azért köszönet illeti annak, aki pénzt nem kímélve elküldte nekem, de volt valami halvány sejtésem, hogy esetleg ez lesz belőle. Most van is nyugtatóm, meg nincs is, tegnap még kitartott, amit nálam hagytak, és jól voltam tőle. Kb. 2 szem 0,5-ös, ami helyre rak úgy-ahogy. Most amúgy megy a találgatás, hogy minek nekem nyugtató, nem bírom a tanfolyamot, vagy mert iszok a depóra, amúgy a válasz annyi: csak; már régen kellett volna, csak nekem is ilyen hülye volt a felfogásom.

nyugtató?

Ma nagy rimánkodások árán szereztem 2 0,5-ös rivotrilt, amit gyümölcsös sörrel leöblítettem. Egyébként Kállóban a nagy játékosok a 0,5-ös rivotrilt “citrompótló”-nak hívták, de hát én igazán nem az elkábulásra megyek rá, nekem kell az a szer/szar a szorongásom legyőzéséhez. Most itthon vagyok, nyugodtan csinálom a dolgom, kábé mint régen, annyi különbséggel, hogy a szorongásom odáig fejlődött, hogy kell már hozzá nyugtató. Szóval, úgy tűnik, kell a tuti nyugi ahhoz, hogy normálisan funkcionáljak, sajnos, vagy nem sajnos. Egyébként általános az a téveszme, hogy a pszichiáter “mindent lát”, ez leginkább a skizók körében elterjedt, de nekik amúgy sem kell a szomszédba menni fura gondolatokért. Szóval ránézésre csak annyit tud megállapítani, ha valaki nagyon haluzik (azt is inkább csak a környezet elmondása alapján), hogy mennyire szorong az illető, milyen a belső feszültség, sem a pszichiáter, sem a család nem tudja felmérni, sajnos. Az emberre nincs ráírva sem a skizofrénia, sem a szorongás, sem a szociális fóbia. (Ezek nekem sajnos mind megvannak kisebb-nagyobb intenzitással.) Érdekes, amíg írták nekem, nem szedtem, mert nem volt szükségem rá: lószart sem csináltam. Viszont most, hogy van egy minimális szociális életem, szükségét érzem bizonyos fokú kiegyensúlyozottságnak, amit eddig csak a nyugtató tudott megadni. Nem tudom, nem baj-e, ha leírom, úgy néz ki, ebben is kapok segítséget valakitől, aki olvassa, hogy mi van velem, és gondolom, elnézve az utóbbi idők nyugtatós vergődéseit, vagy annak a hiányában történt vergődéseimet, megszánt, és úgy döntött, segít, köszönet érte. Ha nagy leszek, majd meghálálom, egyébként is csak addig van rá szükségem, ameddig eljutok végre a pszichiáteremhez, és valami nyugtatót felírattatok vele. (Bár mindig kifogom a nyugtató-ellenes orvosokat, míg más orvosok másoknak marékszám írják fel…)

Végezetül egy kis történet: amikor találtam itthon xanaxot, és bevettem, olyan kiegyensúlyozottság fogott el, egy “olyan, mint régen” érzés, amit csak ahhoz tudnék hasonlítani, amikor gyerekkoromban felpróbáltam a szüleim szemüvegét, és mindent élesebbnek láttam, megjavította az életminőségemet, ha felvettem titokban. Pontosan ugyanez a helyzet a nyugtatókkal is, nincs mászkálhatnékom, ihatnékom, tudok koncentrálni, etc. Az évek során észrevétlenül annyira maga alá gyűrt a szorongás, és olyan alattomosan, hogy jóformán észre sem vettem. És hogy mikor kezdődött? Igazán durván a betegségemkor, de időszakosan jelentkezett 1-1 nagyobb buli után is (de az még helyre állt magától, és nem állandósult.) Egyébként még annyit az egészhez, hogy vicc, hogy egyeseknek írják fel nyakra-főre, akinek meg igazán szüksége lenne rá, évekig kezeletlen marad. Nemtörődömségből, félrekezelésből, a problémák szőnyeg alá söpréséből fakad, és fakadhat ez.

Mára ennyit, majd ha szedem rendszeresen, beszámolok…

leblokkolás

Általában, ha valamit meg kéne csinálni, leblokkolok, ettől rám jön az ideg, ami újabb csavargást eredményez. A szakkörben is egyre több, és többféle feladatot bíznak rám, újabb ok az idegeskedésre. A sörözés hol több, hol kevesebb, az idegállapotom függvényében. A tanfolyamra is el kellene kezdeni tanulni, de ez egy újabb olyan feladat, ami csak stresszt szül -> újabb csavargás. Nem tudom, mentálisan fel vagyok-e már készülve a tanulásra, remélem, igen, hamarosan kiderül. Az is lehet, hogy nem fogom bírni ilyen idegállapotban, bár remélem, valamennyit fogok tudni tanulni. És hogy a “valamennyi” elég lesz-e, vagy sem, az is kiderül nemsokára. Ha jól számolom, 3 hét van az első vizsgáig, ez így még elégnek tűnik, de ha hozzáveszem, hogy izé, munka, aztán sörözés, aztán csavargás, máris nincs annyi időm. Ebből a sörözést, és a csavargást lehetne minimalizálni, de mondom, hogy nagyban függ az idegi állapotomtól, ha rosszabb, nem tudom magam visszatartani. Még mindig hiányát érzem a nyugtatónak, az ad(na) egy olyan stabilitást, amivel szerintem tudnék jobban teljesíteni az élet minden területén, és ezt a leblokkolás dolgot is szerintem helyre lehetne rakni vele. Talán túl sokat várok el a nyugtatótól, de amikor hozzájutottam, mindig kiegyensúlyozottabb voltam, és nem éreztem annyira ezt a “menési késztetés” dolgot sem…