pünkösdi mobilposzt

Szar az idő, a gépem is szar, úgyhogy vettem egy citromos sört, kerestem egy esőtől védett helyet, hogy megírjam életem első mobilbejegyzését. Amúgy is utálok már otthon lenni, csak a baszogatás megy, minek iszok annyi kávét, minek iszok annyi sört, és minek akarok én nyugtatót szedni. Lehet, hogy nem veszik észre, de folyton csak baszogatnak, én meg csak nyelem, mivel nincs más választásom. És ezt fogom továbbra is csinálni, mert nincs annyi pénzem, hogy elhúzzak innen. Kurvára nincs már kedvem alkalmazkodni, minden csak egyre szarabb lesz. Rájöttem, ez a legszarabb része a mentális betegségnek. Kibaszott fogság egy egész életre. És jelenleg úgy érzem, nincs erőm változtatni. Ennyit akartam mondani, és hogy áldott pünkösdöt. Lol.

van már nyugtatóm… és nincs…

…de a szüleim osztják be nekem, mert a múlt pénteken csúnyán ráittam, és rájöttek. Állítólag elaludtam a számítógép mellett. Egyébként azt mondják, a nyugtatótól bamba vagyok, és nem szívesen adnak. Nem tudom, ez is hozzátartozik-e a gondnoksághoz, de a szüleim már a gondnokság előtt is úgy viselkedtek velem, mintha gondnokság alatt lennék (előgondnokság), nem tudom, minek kellett lepapírozni. A környezetemben mindenki rossz véleménnyel van a nyugtatóról (rajtam kívül). Bár régebben én sem voltam nyugtató párti, évek kellettek, hogy belássam, hogy segít. Kíváncsi vagyok, mennyit fogok megkapni belőle, a helyzet valószínűleg csak úgy fog megnyugtatóan rendeződni, ha felírja a pszichiáter. Azért köszönet illeti annak, aki pénzt nem kímélve elküldte nekem, de volt valami halvány sejtésem, hogy esetleg ez lesz belőle. Most van is nyugtatóm, meg nincs is, tegnap még kitartott, amit nálam hagytak, és jól voltam tőle. Kb. 2 szem 0,5-ös, ami helyre rak úgy-ahogy. Most amúgy megy a találgatás, hogy minek nekem nyugtató, nem bírom a tanfolyamot, vagy mert iszok a depóra, amúgy a válasz annyi: csak; már régen kellett volna, csak nekem is ilyen hülye volt a felfogásom.

négyzetméter

Reggel egy kissé későn ébredtem, és a szüleim négyzetmétereket számolgattak a másik szobában, majd elindultak a városba. Kiderült, hogy valami lakást néznek nekem. Pontosabban valami minigarzont. Talán ennek is itt van az ideje, nem tudom. Tény, hogy jobban szeretek a városban lakni, mint itt, de az utóbbi időben ennek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. De végülis nem lakhatok örökre a szüleimmel. Apám szerint csak le kéne mondani a cigiről. Ja, meg a kávéról, meg a sörről, meg a kettőegyes boroskóláról. Felmerült bennem, hogy vajon mennyire előrelépés az, hogy egy garzonban lakjak, ahelyett, hogy itt élek a szüleimmel. Nincsenek már világmegváltó terveim, egy csomó velemkorú lúzer lakik a szüleivel még mentális betegség nélkül is. Azért egy próbát megérne, talán az is lehet, hogy jobb lesz/lenné így. Emlékszem régebben mennyire lázadoztam az ellen, hogy itt lakjak, most meg majdhogynem mindegy.

Bár ha hozzávesszük, hogy tanulni fogok, mindenképpen jobb lenne így. Szeptembertől iskolába járok, mellette dolgozok, tanulok, meg külön lakás.

Hát igen, engem valóban gyámság alá kell venni, különben hová jutna a világ.

viszlát, diákhitel

Apám utánanézett, és mivel nem vagyok rehabilitálható, kiderült, hogy lehet, hogy elengedik az összes diákhitel-tartozásomat (kb. 1,3 millió Ft). Mondjuk eddig sem igazán foglalkoztam vele, de 6000 Ft-ot kellett fizetni havonta, és a tartozás csak nőtt. Végül is ez a legkevesebb kártérítés, amit a kontár pszichiátriai beavatkozások miatt megérdemlek, amit a bolgár seggfej és barátai végeztek rajtam, és végeznek mind a mai napig (mivelhogy a gondnokság alá helyezésem még mindig folyamatban van, köszönhetően a bolgár seggfej másik hájas fasiszta puszipajtásának, az igazságügyi orvosszakértőnek). Anikó ma egész jól viselte magát, ha erőt vesz magán, azért tud viselkedni is. Voltak itthon is kisebb balhék, az egyik pénzügyi természetű, a családom úgynevezett takarékosságáról csak egy vicc jut eszembe, amikor haldoklik a zsidó, és magához kéreti a fiát, és azt mondja neki: “Fiam, én most meghalok, ezért eladom neked az órámat.” Ennyi a vicc, egyszer egy csaj éjjel egy órakor felébresztett telefonon, hogy ezt elmesélje, úgy látszik volt értelme.

el… tőletek… minél messzebb…

A tárgyalás amúgy viszonylag rendben lezajlott, a bírónő és az ügyvédnő kb. velem egy korosztályba tartozhatott, szóval talán még némi együttérzés is felfedezhető volt bennük a tárgyalás bizonyos pontjain. A tárgyalás legérdekesebb eleme “a tanúk” meghallgatása volt, aki alatt apám és anyám értendő. Az egyik legneuralgikusabb pont, amikor apám kezdte beleélni magát a mindenhol kötelezően előadott szövegben, hogy én nem tartom rendbe a szobámat, nem segítek a kertben, stb., de ezt leállítottam azzal, hogy már a betegségem előtt ilyen voltam, és hogy ez nem családi panasznap, ezek különben sem érvek a betegség, a rossz állapotom mellett. A pénzügyeimben is nagyon érdeklődőek voltak, mindent megkérdeztek, milyen márkájú telefont vettem, mennyiért, én szoktam-e feltölteni, és mennyivel. Illetve nem “voltak”, mert a bíróság mindössze egyetlen személyből állt, a bírónőből. Aztán anyám következett, előadta, hogy én milyen is vagyok, hogy azt az üzenetet közvetítem a környezetem felé, hogy én nem vagyok beteg (hallatlan, mik vannak?), meg előrángatta a blogomat, hogy az volt a címe, hogy “nemvagyokbeteg” (miért, most mi?), a bírónnő viszont úgy értette, hogy én azt írtam egy blogbejegyzésbe, hogy “nem vagyok beteg”, gondolom, azt gondolta magában, hogy ez meg kit érdekel. Mindegy, anyám mostanában mindenhol a blogommal jön, aztán meg csodálkozik, ha a munkahelyén rákérdeznek, hogy blogot írok-e. Aztán elmondta, hogy nem nem látja realitását, hogy én megint magyar szakra menjek, blablabla, itt jól felhúzott, és a következő kérdésre, hogy el szeretnék-e költözni, azt válaszoltam, hogy “el… tőletek… minél messzebb…” Itt a bírónőnek kissé kikerekedett a szeme, meg az ügyvédnő is nézett egyet, és ezután már nemsokára be is fejezték a tárgyalást. Abban állapodtunk meg, hogy behívatjuk a t. elmeorvosi szakértő urat, hogy fenntartja-e az álláspontját. Hadd sétáljon ő is egyet, ha már egyszer ilyen szakvéleményt ki tud állítani, legyen valami következmény is, rá nézve. Az már csak itthon jutott eszembe, hogy MÁSIK szakértőt kellett volna felkérni, mivel ez kellően elfogult ahhoz, hogy újra ugyanazt a szakvéleményt mondja, de a bíróságon még minden ötletbe belementem, örültem, mint majom a farkának, hogy egyelőre nem tesznek gyámság alá. Hát, röviden ennyi.

baby boom

Nem a legfontosabb hír, de a napokban megszületett a kis unokahúgom, akit a családom legnagyobb megrökönyödésére egy régebbi posztomban kis kurvának neveztem. Leginkább azon voltak kiakadva, hogy lehet lekurvázni valakit, aki még meg sem született, én pedig mondtam nekik, hogy, hát, ilyen a humorom. Nem is rossz ötlet, hogy amit nem kapunk már meg a szülőktől a két szép szemünkért, kihúzzuk belőlük az unokák által. (Egyébként ma a szakkörben hallottam egy másik sztorit is, ott a skizó nagymamát pumpolják pénzzel, szedik el a nyugdíját/fizetését, jelenleg ott tart, hogy “kinyírja magát”.)

Na, mindegy, én pedig most azzal húzom anyámat, hogy “ráállok én is a pulyagyártásra”, csak mondja meg, hogy hányat csináljak, azon már ne múljon, szerintem ennyit még én is tudok, most a legjobban azon van fennakadva, hogy azt mondom, hogy a kész pulyákat majd “leadom neki”, ez már nem tetszik neki annyira. Mondtam neki, hogy Anikótól tanultam, magát a szót is, hogy “leadni”, egy csomó mindenre használja, meg az eljárást is, hogy hogy varrjuk a szülők nyakába a pulyáinkat. A pulyacsináló sapkám már megvan hozzá, íme, így nézek ki benne (készen egy jó kis pulyagyártásra):

pulya

Megemlíteném még, hogy volt egy kis csere a fejlécképek között, találtam egy Anikóra eléggé hasonlító rajzot, a másik rajz meg rám hasonlít, mintha régebben a miskolci egyetemi könyvtár előtt állnék cigivel a hóesésben (volt ilyen). Mind a két képet Michael Cho rajzolta, vagy festette, nem tudom, hogy csinálta, de ezáltal megjavította az életszínvonalamat, ahogy Bada Dada mondaná.

1000 Ft

Téves elképzelések: a skizofréneknek nem kell pénz, mert 1. fényevők 2. a nikontinból vonják ki a tápanyagot 3. fotoszintetizálnak.

Lassan csak azt veszem észre, hogy mindenki a pénzről beszél, Anikó az örökös “Mennyit hoztál?”-jával, a szüleim meg a megjátszott kétségbeesésükkel, hogy hova tűnik el a pénzem. A szüleim még mindig azt hiszik, hogy napi 1000 Ft-ból ki lehet jönni, mióta először rinyáltam erről, azóta már blogregényeket összeírtam, az összeg évek óta változatlan. Anikónak ha van valami pszichés problémája a kevés IQ-ján kívül, az a vásárlásmánia, ma is kénytelen voltam elfogyasztani egy Sport szelet süteményt fél liter Coca-Colával, és van egy 2 literes fitti őszibaracklevem, amivel nem tudom, mit fogok kezdeni, de valószínűleg szép lassan el fog az is fogyni. Ha netán “inni” kezd, egy fél kocsmát be lehetne rúgatni abból, amit magának rendel, aztán persze az is rám vár.

Szóval az 1000 Ft. Cigiből se vagyok hajlandó napi 1-2 szálról tengődni, mint a pszichiátria előtt, szó szerint “megszívattak”, apám már megint hőbörög, hogy ne csodálkozzak, ha gondnokság alá vesznek, mindig is ezzel szórakozott, hogy ilyenekkel fenyegetett, aztán utána meg én vagyok a paranoid. Szóval van egyfelől a kispolgári takarékosság, másfelől meg az Anikóék oldaláról jövő rongyrázás, nem tudom, ha annyit legalább sikerült volna megtanítani a lányuknak, hogy a pénz nem játék, talán most túláradóan boldog lennék. De nem, állandóan fel kell újítani a lakást, közben hotelben lakni, meg taxival járni a telekre, meg amúgy is minden hónapban elmenni valahova üdülni*.

  • Azt már csak csendben és külön jegyzem meg, hogy minden adandó alkalommal mértéktelenül bebaszni (a munkaidő vége is egy alkalom), lehetőleg valami minőségi piából, aztán üvölteni a lányukkal, meg tiltani tőlem, mert a drágalátos telkükön fel mertem bontani egy grapefruitos sört (ami az enyém volt).

a műtét sikerült, a beteg meghalt

Hát, szóval beműtöttem valahogy a cím mellé ezt a “therapy” feliratot, amire rákattintva Rae Unzicker véleménye jön be, ami tökéletesen egyezik az enyémmel. Ennek az volt az ára, hogy kisebbek lettek az alcímek, és végül már el is tüntettem őket, úgyis untam. Így legalább látszódik az első bejegyzés címe, és lehet látni azt is egyből, nem csak a bazi nagy fejlécet.

Különben a felirat csak azt hivatott szimbolizálni, hogy ez mégiscsak egy terápiásnapló (“betegblog”, ahogy valaki fogalmazott, hát betegnek néha elég beteg), és csak azért raktam be ide ezt az írást, hogy mégis legyen valami funkciója is, úgyis a mai világban már mindenki rákattint mindenre, meg amúgy is be szerettem volna illeszteni ezt a kis versikét valahogy ebbe a blogomba is.

Apám szerint üldözési mániában szenvedek, szerintem meg érthető az óvatosság, meg az elővigyázatosság, ha az ember nincs észnél, könnyen Hodászon köthet ki, vagy egyéb kellemes helyen, és akkor megnézheti magát. Ott már valóban nem kell a pénz miatt aggódni, meg hogy kinek mennyit adnak a szülők, mert sanszom se lenne elhagyni azt a lágert, meg amúgy is a napjaim nagy részét leszedálva tölthetném, amilyen kis együttműködő vagyok. Bár az igaz, hogy tutira nem lennének alkoholgondjaim sem, sőt a nők miatt sem kellene problémázni.

Valóban könnyű rámondani az emberre, hogy üldözési mániában szenved (ld. Rae Unzicker írását), kár, hogy nem egy rokonom figyelmeztetett már, hogy jobb, ha észnél leszek, mert könnyen “vagyontárgyak” nélkül maradhatok. Szóval ha mánia, ha nem, nem én találtam ki, és amúgy meg nem én asszisztáltam minden szó nélkül a bolgár seggfejnek egy deportáláshoz. Azok az idők, amikor nekem minden mindegy volt, már elmúltak, elmondanám, különben meg gyereket csinálni én is tudok (asszem).

anyám megadja a pénzem

Véletlenül elolvasta az erről szóló bejegyzést, mert kint maradt a gépén, persze attól félt, hogy kiraknak valamit az Origóra, mondtam, hogy nem fogják kirakni az Origóra, csak a Facebookra, he-he, volt egy kis lelki rábeszélés, hogy csak azért volt, hogy így, meg úgy, nehogy eligyam, meg ha megint iszok, elvitet a mentőkkel (tudod, kit), én meg hodászoztam egy sort, meg Kancsalt visszakívántam Bulgáriába (őt meg igazán lehetne oda deportálni, nem jó ötlet, ha már ilyen nemzeti a kormányunk?).

Persze mint hallom, nincsenek orvosok, azért alkalmaznak jöttmenteket, meg 70 és a halál közöttieket, az egyik folyton bóbiskol rendelési időben, a másik meg nincs magánál, gondolatban cicákat etet, és túlgyógyszerez mindenkit, na, de kanyarodjunk vissza, anyám megadta a pénzt (most már csak Anikó elől kell valahogy eldugni/letagadni). Ja, és nem is a tesómnak vitték a bútorokat, hanem nagymamámnak, aki viszont öregek otthonába került. Mondom, a mániájuk ez az elvitetés, eléggé maguknak valók…

Ja, meg még arról volt szó, hogy akkor Kancsev ezt úgy látta jónak, na persze, és mi van akkor, ha én úgy látom jónak, hogy kicsinálom a dagadt pofáját? Egyébként még megígértem, hogy nem lesz a gyámságból semmi, mert elmesélem a bíróságon, hogy be akart vágni a gerontopszichiátriára, aztán meg Hodászra. Nem igaz, hogy hanyadszorra kell még elmondanom, hogy csak pszichotikus voltam, és nem hülye.

anyám lopja a pénzem

Azért nem jó itthon lakni, azon kívül, hogy mindenbe beleszólnak, mert anyám ellopja a pénzem. Nem elég, hogy egész életemben mesterséges szegénységben tartottak, csak mert nem vagyok mániákus antialkoholista, mint a családom összes többi tagja, még ez is. Meg kell, hogy mondjam, kezd kurvára elegem lenni.

De ez persze nem elég, mert az idejük nagy részét az tölti ki, hogy engem hogy lehet minél jobban kisemmizni, ha nem ment a skizofrén diagnózis által, és az elvitetéssel, hát majd megy máshogy: hogy lehet az ingyenélő, pulyagyáros öcséméket minél drágább házakba költöztetni, minél több bútoromat odaadni nekik.

Anyám valószínűleg kurvára rá volt szorulva a 17 ezer forintra, amit ebben a hónapban összesen már ellopott tőlem, Anikó csak követelőzik, de anyám nem elég, hogy nem ad, de lop is. Kurvára szép kis család. Amit rajtam megspórolnak, meg ellopnak tőlem, majd megkapják az öcsémék, meg a kis Nimród, meg a másik kis kurva, aki most fog megszületni, de már biztosítva is van a jövője, úgy, hogy elvesszük majd robitól, ő  úgyis skizofrén, meg úgyis gyámság alá fogjuk venni, mi másra jó egy diagnózis, nem igaz? Ha már mi nem tudtuk eléggé kiszipolyozni, meg zsarnokoskodni rajta, megcsináltatjuk egy állami erőszakszervezettel közösen. És ők az “egészségesek”. Hát, ha az az egészség, hogy minél több mindent összeharácsolni, a másiknak meg hagyni, hogy felkopjon az álla, akkor igen.

És persze ezek lennének a leendő gyámjaim, röhög a vakbelem. Egyre csak az elmeorvosi szakértő kérdése jár a fejemben: próbáltak-e már kihasználni a betegségem miatt? Igen, egyfolytában, ti, meg a családom.

Hogy lehet valaki olyan gyöpös, hogy annyit nem képes felfogni, hogy skizofrénhülye?! Meddig kell még itt produkálnom magamat?! Gondolom, ítéletnapig… Persze annyira béna nem vagyok, majd szépen visszakérem, de akkor is… vagyis inkább stílszerűen: visszalopom.