35 évesen új életet kezdeni?

Szeretnék átjönni a freeblogról, mert egy nagy szar nem igazán működik, és nem is tudok jobbat. A blogjaim általában olyanok, hogy mindenféléről akarok írni, de általában csak rinyálás a vége. Ezen most változtatni szeretnék, és tényleg mindenféléről írni, és nem a mindennapi problémáimról a szüleimmel/barátnőmről, próbálom őket elfogadni olyannak, amilyenek, és inkább előre tekinteni. Mióta nem blogoltam a freeblogon, szerintem sokat változtam előnyömre.

Régi vágyam volt, hogy ne folyton a betegségem legyen a középpontban (ami a paranoid skizofrénia), hanem próbálok úgy tenni, mintha ez nem lenne. Magyarul leszarom. Gyógyszereket nem szedek, és élem a világomat. Igaz, hogy még le vagyok %-olva, a jövő hónapban + úgy néz ki, felvesznek egy 4 órás munkára, úgyhogy lesz egy kis lóvém is. Kezdetnek megteszi. A terveimről egyelőre annyit, hogy majd szeretnék fősulira/egyetemre menni, ha összejön annyi pénz. Persze csak levelezőn, ui. benne járok már a korban, nemsokára 35 leszek.

A betegség kb. 7 évet vett el az életemből, meg is van a véleményem erről az egészről. Mármint a pszichiátriáról. Ha lesz időm, kifejtem bővebben. Előljáróban annyit, hogy egy rakás inkompetens barom dolgozik ott, és – én úgy vettem észre – szart se értenek a munkájukhoz. Meg nem is nagyon érdekli őket. Az ő hm… ráhatásukra hagytam ott az egyetemet, mert azt mondták, hogy úgysem tudok ezzel a betegséggel egyedül boldogulni. Egy nagy szart nem. Emiatt nincs most életem, hanem itt baszom a fajtámat a szüleimnél. 35 évesen! Egy kicsit gáz.

Pluszban teletömtek gyógyszerrel, de ennek most már vége (néhány hónapja). Úgy érzem, “kinyílt előttem a világ”. Ki is mondta ezt régebben? Ja, a volt barátnőm, aki félrekúrogatott, de nem baj, mert úgyis egy ribanc volt világ életében. Örülök, hogy megszabadultam tőle. A mostani “párom” egy kicsit(?!) együgyű, de legalább nem akkora kurva, és nekem ez elég. Utálom bonyolítani ezeket a párkapcsolati dolgokat, szeretem a tiszta helyzeteket. A régebbi barátnőm a nagy eszével csak hitegetett, közbe meg félre járt. A mostani agyilag nem egy nagy szám, de azt hiszem, nagyjából megbecsüli magát, és ez jó. A szüleimről majd később. (Másokkal meg nem nagyon tartom a kapcsolatot. Az utcán pl. elfordulok, ha ismerőst látok. Új élet, ez kell nekem. Majd lesznek új ismerőseim. Vagy nem. Kit érdekel?)

Remélem érdekes dolgokról fogok tudni írni, például tévé, meg ilyenek. Piálás. Pornó. Ilyesmi. (Mióta nem gyógyszerezem magam, ezek mennek. Egyelőre.) Aztán majd talán elolvasok néhány könyvet. Meg mindenfélét csinálok, amit a normális emberek, és akkor arról. Meg talán néha a pszichiátriáról, mert ott fogok melózni a betegek között. Lehet, hogy szar lesz. De kell a pénz. Remélem jobb blogot fogok írni, mint régebben, mert ott csak magamat sajnáltam. Majd lesznek ilyen témák is, bebizonyítom, hogy tudok (jól is) írni, ha akarok. Azt hiszem, kész vagyok váltani, ilyen értelemben is. Minden közösségi oldalról töröltem magam, vagyis nem töröltem, de már nem fogok belépni (szerintem soha többet), az e-mailjeim nem élnek. Az elején egy kicsit fura volt, de hamar megszoktam. Nem hiányzik senki. Aki meg igen, azt meg igyekszem elfelejteni. Felejtsenek el, hagyjanak békén. Nem is éltem 35 évig. Vagyis már nem igazán számít, mi volt, szeretnék “tiszta lappal indulni”, tabula rasa, sub rosa, meg minden. (Ennyit a latin tudásomról.) Csak még azt nem tudom, mit fogok az önéletrajzomba írni, ha lesz, ja igen, valami ilyesmit, hogy “szellemi szabadfoglalkozású”. 17 évig. Csak nem tudom, mindezt mivel támasztom majd alá. Talán majd írok egy pár verseskönyvet alibiből (dátum nélkül). A versekről úgyis nehéz megállapítani, hogy mennyire jók/szarok. Szerintem a legtöbb szar. Meg a dalszövegek is. Meg a zene is. Nem is nagyon hallgatok semmit. Kicsit öregnek érzem már magam az ilyesmihez, meg rájöttem, hogy milyen béna is az egész. Röhejes. Kábé 5 perces bohóckodás a tévében/rádióban. Ennyi idő alatt nem sok mindent lehet elmondani, és azt is szarul. Ez művészet? Egy nagy szart. Tök égő az egész, csak a táncos picsák dobják fel valamennyire a műsort (már ha vannak). De még azok se mindig. Valószínűleg 1-1 ilyen ribi többet ér, mint a szöveg, a zene, a technika, meg az előadó együtt véve. (Legalábbis nekem ez a véleményem, általában ezek fognak meg az ilyen “produkciókból”.)