Kategória: Zaklatás

A múltkor, amikor mentem fel Edit lépcsőházában, a lakóközösség, és a környék szegénymaffiája egy kis műsorral készült nekem. Benne volt abban a házon kívül néhány színész is, feltehetőleg, szerencsére nem ismerem a helyi színészeket, mert eléggé borzasztóan játszottak. Ebben a vírushelyzetben kis pénz, kis gangstalking, hiszen kis ország vagyunk, ahol kis foci kis pénz, kis istenfasza. A skizofrénesítés is a pénztelenítéssel kezdődik, azt sínyli meg legjobban az áldozat.

Az utcaszínház mintegy egy órán át tartott. Edit nem volt otthon, a tanárnő magabiztosan, peckesen járkált a lépcsőházban, forgatta a kulcsát a karikán, hogy ami most jön, olyat még biztos nem láttam. Pedig láttam, de mindegy. Miskolcon például az egyik játékom egyik szereplője elevenedett meg a szemem előtt, de az csak egy egyszerű, hosszú úton közlekedő nő monodarabja volt.

A mostani színházi előadás a Bástya előtt zajlott le, a felvonások között a kis Niki felbukkanása jelezte a jelenet végét. Az Első felvonásban egy Editet játszó nő bukkant fel az utca túloldalán, és azt játszotta, mintha a szemben lévő idősek otthonába akarna bejutni, ahol régen az anyja lakott, matatott a zárral, játszotta a fejét, mintha megbolondult volna, és mindenáron be szeretne jutni.

Az első felvonás lement, szinte rögtön folytatódott a másodikkal: újra Editet láttam (természetesen ezek az Editet játszó nők maszkban voltak), ezúttal csavargóasszony képében, és elment mellettem, és láttam bemenni a saját lépcsőházába. Látszólag Judit nénivel jöttek, aki aztán átment az út túloldalára. Ezután téblábolni kezdtem, és mire Edit után mentem volna, már csak egy vörös szakállú hajléktalan kinézetű férfi szatyroskodott a bejárat ajtó előtt.

Nem engedett be, tette ott a nyomorultat, turkált a szatyrába, szerencsétlen pózokat vágott, még egy cigit is elszívtam őt nézve, mintha valami koldustáncot mutatott volna be, szerencsére a koldussztriptízt már nem kellett végignéznem Vörösszakáll bemutatásában. Itt lett elegem, és hagytam el az előadás helyszínét, lehet, hogy még folytatódott volna, de inkább leléptem, nincs nagy véleményem a színházról, az utcaszínházról pláne, és csak este jöttem vissza apámmal.

Természetesen erre utólag aztán ráfognák, hogy mindez hallucináció, ami már csak azért sem lehetséges, mert vizuális hallucinációim tudtommal nincsenek, és a hallucináció szó maga is tulajdonképpen csak ugyanolyan, mint a mágia, megmagyarázhatatlan jelenségek észlelésére használjuk. Köszönöm az utcaszínházat, jól esett, beperelhetném zaklatásért az egész környéket, de mit érnék el vele? Skizofrén vagyok, a rendőrségen csak folytatódna a zaklatásom.

Attól, hogy nem írok erről állandóan, még úgy gondolom, hogy a célszemélynél skizofréniát szimulálnak, tehát azt az úgynevezett betegséget, amit Eugen Bleuler leírt az 1800-as évek végén. Tehát az ember általában kettős kötésben van: célszemélyként és skizofrénként diagnosztizálva, jogfosztottan, izolálva éli a mindennapjait. Emellett dolgozik, tanul. Vagyis hogy próbál.

Amikor rájön az ember, hogy valószínűleg célszemély, nem változik semmi, először nekiáll a Facebookon vagy itt-ott hőbörögni, de nem túl jó hatásfokkal, mert már jó eséllyel a hőbörgése is manipulálva van, és egyre inkább keveredik bele abba, hogy furcsákat mondjon. A célszemély, miközben erről beszél, már eleve torzított csatornán kommunikál, vagyis manipulálják.

Én ezt az egész történetet főként a skizofrénia oldaláról ismerem, amit rengeteg elhallgatás és elhallgattatás övez, egy kis állami és pszichiátriai erőszak, és borzasztó rossz sajtó. Emellett egyre inkább másodrendű státuszba keverik bele az embert, és azt akarják tőle, hogy arról beszéljen, milyen skizofrénnek lenni, nem azt, hogy milyen célszemélynek. Aztán az ember a végén már egyikről sem beszél. Próbál legyógyszerezetten helyt állni a világban, gyakran kevés sikerrel.

Számomra a pszichiátriai diagnózisok egyre kevésbé bírnak meggyőző erővel, például mi az, hogy valaki szorong, depressziós vagy skizofrén? És hogy elmebeteg. Az ilyen emberek okosabbjai edukálják magukat abban, melyik gyógyszer hogyan hat az agyukra, és úgy általában a kedélyükre, és sokszor már egy marék gyógyszert szednek, az egyiknek a mellékhatását kiütve a másikkal.

És vannak, akik annyira le vannak tompítva, hogy csak lézengenek. Ők a többség. Én valahol a kettő között vagyok, de kívülállónak érzem magam mindkét csoportban. Természetesen, ha az ember arról beszél a nagy nyilvánosság előtt, hogy ő célszemély, azonnal elkezdik a lejáratását az elméje manipulálásával. Vagy ha a skizofrén szerepben közzé teszi, hogy nem szed gyógyszert.

Úgy keveredtem vissza a témához, hogy találtam egy videót, amiben elmagyarázzák a célszemélyek vagy skizofrének kiválasztásának módszereit. Magas intelligencia, kívülmaradás a nyájszellemű közösségeken, technikailag és elméletben jól képzett emberek, akik nyitott gondolkodásúak, és úgy ítélik meg őket, hogy veszélyeztethetik a fennálló társadalmi rendet. Ezelőtt a videó előtt nem hallottam ezt sehonnan, de magam is hasonló következtetésekre jutottam ezekkel kapcsolatban.

Hogy kezdik? Lassan kezdik, betegséget szimulálva. Magamon is megfigyelhettem, hogy először néhányszor bepróbálkoznak, ha szeded a gyógyszert, akkor semmi. De ha nem, akkor rád szállnak. Aztán van az a fázis, amikor akár szeded, akár nem, rád szállnak. Nekem sokáig nem volt ellenemre a betegség megközelítés sem. Csak hogy nem valósult igaznak. Aztán eljutunk odáig, hogy ráadásul még gyámság alá is raknak, csak hogy teljes legyen az izoláció. Csak hogy ne ugrálhass.

Azt is simán megfigyelhettem, hogy semmilyen összefüggés nincs a gyógyszerek szedése, és a tünetek megléte/nem megléte között. Legtöbbször csak annyit akarnak elérni, hogy pszichiátriára kerülj, és már az első gyógyszerbevétel előtt kitisztulsz, mert leállnak a hangokkal és a sugalmazásokkal. A pszichiáterek meg úgy tesznek, mintha a gyógyszereik hatására „gyógyulnál meg”, holott általában semmi összefüggés nincs a kettő között. Persze, ha elkezded hangoztatni, hogy nem szeded, olyat kapsz, amitől nincs megállás a pszichátriáig, arról gondoskodnak.

Természetesen hiteltelenítenek, lejáratnak, amit nem is kell, mert elég, ha megzavarják a gondolkodásodat, lejáratod te magad, hiteltelenné válsz. Természetesen az is hihetetlenül fog hangzani, hogy belenyúlnak a Facebookodba, a Twitteredbe, manipulálják a Google találatokat, kitörlik, amiket írtál a szövegszerkesztőben. Pedig ilyenkor ezeket is megteszik. Egy skizofrén szavára ki ad? Senki. Egy skizofrénnek csak az erőszak jár, a gyógyszerezés, a gyámság.

Mindezt miért csinálják? Kísérletképpen. Skizofréneket gyártanak, akiken gyakorolják az elmekontrollt, a voice of godot. Ki fog értük szót emelni? Senki. Miért, talán lenne önként jelentkező elmemanipulációs kísérletre? Nem valószínű. Ezt élesben lehet csak kipróbálni.