Vajon valóra válik-e a 12 majom története?

Nem tudom, ki látta a 12 majom című filmet? Terry Gilliam rendezte, Bruce Willis és Brad Pitt játszik a főbb szerepekben. Olvastam, hogy Brad Pittnek elvették a cigijét a forgatás közben, hogy még idegbetegebbnek nézzen ki, mint a filmbéli karaktere, Jeffrey. Azt mondom, kár volt elvenni a cigijét, de mindegy. Nem ez a lényeg. Bruce Willis játssza James Cole-t, akinek az élete keresztül-kasul szövi a filmet. Visszaküldik az időben, hogy állítsa meg a 12 majom hadseregét, ami egy vírus segítségével elpusztítja a Föld lakosságát, és csak 1% marad meg belőlük, föld alatti bunkerekban.

Ám nem akarnak a föld alatti bunkerekban élni, ezért megkérik, hogy akadályozza meg a vírus kitörését, vagy ha az nem sikerül, legalább szerezze meg a vírus legkorábbi változatát, hogy hatástalanítani tudják. Egy nem meghatározott évszámú jelenből visszaküldik eőször 1990-be (eredetileg 1996-ba akarják), és ott viszont elmegyógyintézetbe zárják, ahol először találkozik Jeffrey-vel, a félnótással (akinek az apja egy nagy hatalmú ember, egy virológus, aki megkapja a Nobel-t) “Vajon valóra válik-e a 12 majom története?” bővebben

Pszichiátriai kalandozásaim

Szoros kontroll. Online hajléktalanszálló, online pszichiátria. Egyelőre apám tölti be az ápoló szerepét, általában a városban mászkálok, vagy tanulok, vagy valamit csinálok, amikor jön, reggel és este, átvedlek átlagemberré, beveszem a dilibogyót (amúgy tök mindegy), valamit tompít, de nem sokat, belül ugyanúgy őrjöngenek a hangok, hol jobban, hol kevésbé. Leginkább a Kancsi hangját hallom, vagy a rendőrségét, vagy 1-1 színész, celeb (na, az pont nem), vagy közéleti szereplő jelentkezik be. Tulajdonképpen ennyiből áll a skizofréniám.

Debrecenbe járok hetente beszélgetős kontrollra a Nappali Kórházba, ahol ilyen jámbornak tűnő skizofrének grasszálnak, ebédelgetnek, no de semmi gond, végül is én is azt csinálom csak itthon. Ebédelgetek. Reggeli, vacsora, tüdőtorna (na, az rendesen), kávézgatok (néha koffeinmentes, néha koffeines). Kólázgatok (Pepsi, Dr. Pepper, Kinley gyömbér, stb). Azért a Piroska szörpöt is nyomatom itthon. Kakukkfű, kamilla, mit tudom én. Nem én készítem el, hanem apám megcsinálja, mint egy igazi ápolóhoz illik, én meg úgy viselkedem, mint egy igazi beteg. Csendben vagyok, mint aki le van szedálva. Néha játszom egy kis fáradtságszimulátort, néha egy kis Lapcsiföldet (ilyenkor irány az ágy). De végül is úgyis lehet fogalmazni, hogy egy-egy ebéd utáni szunyát nyomok.

Ma a 14-es buszon 2x indultam el, és még így sem értem haza, hanem apámnak kellett értem jönni. Valami „meghatározatlan szorongás” mindig letérített az útról. Azt gondoltam, minden tervszerűen történik, aztán rájöttünk Edittel, hogy nincs is terv, táncoltunk egy kicsit a piacnál „az a terv ,hogy nincs terv”, aztán az 1A busszal egy csomó piacoló között elvegyülve a paraszteloszótónál búcsút vettünk egymástól (tök mindegy, én is paraszt származású vagyok, de vehetjük úgy is, hogy igazi dzsentrimen, mert a sörgyáron és a gumigyáron kívül az életemben nem dolgoztam, azt is csak 8 és 12 órában, suli mellett. Legutóbb a Kelet-Magyarországot hordtam a repülőtérig, egyetem mellett, aztán informatikuskodtam egy egyesületben. Lassanként mind a kettőt szüneteltettem, maradt az egyetem. Nem csoda, hogy egyetem mellett nem bírtam 2 munkahelyen dolgozni.

Közben interjúkat adni, egyet le is kellett mondanom a Jakupcsek Show-ban, végül is egyetlen összefüggő szövegem a Spektrum Tévének adtam, ami egy napomat mutatja be nagyjából, meg az akkori véleményemet a skizofréniáról. A Tabukról tabuk nélkül 2 című sorozatban voltam utoljára látható. Lehet, hogy adok még interjút, lehet, hogy nem, de én nem tartom valószínűnek. Marad a séta, a városozás, a Twitter, az egyetem, a blogolás, az olvasgatás (remélhetőleg). Irány a diploma. 🙂 Terveim: Lehet, hogy Debrecenben folytatom a kontrollt és a terápiát, Szatmári Éva doktornővel, de lehet, hogy megyek majd Budapestre Harangozó Judit főorvosnőhöz Budapestre. Lehet, úgyis az lesz a vége, de egyelőre úgy látható, megoldható Debrecennel a kontroll is, az egyetem is. Kellemes tavaszt! Boldog Andrea napot. Fura, hogy olyan kevés Andi ismerősöm van, de ők legalább emlékezetesek a számomra. (Bolond Andi a legemlékezetesebb.)

A pszichiátria vitakészsége

A mai pszichiátia annyiban különbözik a náci elveket valló, faji alapú, eugenikus pszichiátriától, hogy azt állítja magáról, hogy gyógyít, segít embereken. Bár jobban szeret „kezelés”-ről, „terápiá”-ról beszélni, talán éppen azért, hogy ne lehessen rajta számonkérhető semmi. (Ja, a pszichiátria egyébként pont az a tudomány, amelyiknek nincs múltja, legalábbis a pszichiátria szerint, a semmiből jött, de nem baj, mert valószínűleg a semmibe is tart.) A gyógyszeripar és az orvosi kar támogató kollaborálásával a pszichiátria jelentős tekintélyre tett szert. Igaz, hogy főként azok között az alacsony iskolázottságú és szellemi nívójú páciensek között népszerű inkább, akik nem képesek belátni azt, hogy a pszichiátria legnagyobb része spekuláció és hazugság, hanem el vannak ájulva a pszichiáterek társadalmi pozícióitól és státuszától, és szó szerint mindent benyalnak nekik. Főként azok támogatják őket, akiknek a vérében van a meghunyászkodás, vagy a „kezelés”, „terápia” hatására váltak olyan „kezes báránnyá”, akik nem emelnek szót semmi ellen.

pszichiátria, vitakészség,  hazugság, agyrém

Szóval a pszichiátria elért a társadalomban pozíciókat, olyan szervezetektől is erőszakos segítséget követelve magának, mint a mentők, a rendőrség, a jogrendszer, és meg is kapta a felhatalmazást az erőszakra, mert a média és egyebek segítségével elérte, hogy elismerjék a követelései jogosságát. A pszichiátria maga is erőszakszervezet, de még jobban élvezi, ha másokat is bevonhat a játékába, másokból is erőszaktevőket kreál. Akár az áldozat családjából is. Abban is profi, hogy a tekintélyelvű hivatalos(nak elfogadott) irataival dehonesztálja az áldozatot, tönkre tegye a jó hírét, veszi magának a jogot, hogy ítéletet alkothasson a páciensről olyan kérdésekről, amihez semmi joga. Pimaszul belemászik az ember személyes életébe, bizalmaskodik a családtagokkal, ráveszi őket, hogy a saját szája íze szerint, kiforgatott nyilatkozatokat tegyenek az emberről. A legdurvábban beavatkozik az ember személyiségi jogaiba, és csodálkozik, ha ezt kapja vissza.

És ha ezzel a piócaságával nem ér célt, megy a feljelentgetés, megy a kényszerrel beszállítgatás. Állítólag ők ma, 2020-ban az „elme” (akármit jelentsen is a szó) specialistái. A munkamódszereik többnyire ki is merülnek abban, hogy rátelepszenek a helyi szervekre, nyomást gyakorolnak rájuk, illetve már nem is kell, mindenki tudja a dolgát. Ja, a kedves szociális gondozói hálózatot ki is hagytam, a pszichiátria leghűségesebb munkatársait a világon, de ki is fogom, mert annyit nem ér az egész, hogy szóba legyenek hozva. Természetesen, ennyi fontos teendő mellett nem sok idejük marad tudományos munkára, főleg, hogy valószínűleg a legtöbbjük belátja, hogy amit csinálnak, megmarad a mismásolás és pszeudotudomány szintjén. Gyógyszergyárak irányítják már régen azt, hogy mit gondoljanak a tudományról, és mit ne. Egyetlen dolguk a hallgatás (a társadalom felé) (hogy ki ne derüljön, hogy hülyék mindenhez), és az elhallgattatás, vagyis a renitenskedők likvidálása, bepereléssel, nyomásgyakorlással, zaklatással, erőszaktevéssel, hazugsággal.

Ezek mellett ne menjünk el csak úgy, mert fontosabb teendők, mint gondolnánk. Bár, legtöbbször nincs rá szükség, az áldozat maga is belátja, hogy csak veszthet az ügyön, így hát előbb-utóbb elhallgat. Akár áldozat, akár kolléga-féle. Vegyük például Szendi Gábor esetét. Tudományos vita helyett beperelés, a hivatalos kutatási munkából való kizárás lett az osztályrésze. Vagy vegyünk engem: a „hivatalos” irataikban annyira bemocskoltak, hogy aki ezeket komolyan veszi, engem biztos, hogy nem alkalmaz sehol, semennyi időre, semmilyen körülmények között, semmire. Ehhez még, hogy biztos legyen a dolgában, 5 évre gyámság alá tett, hátha addig biztos megdöglök, vagy ellehetetlenülök annyira, hogy totálisan lecsúszok. Kinek volt több veszíteni valója, Szendi Gábornak vagy nekem? Igaz, hogy őt nagyon magas polcról rángattak le, de engem viszont nyomnak egyre lejjebb a mínuszba, olyan mélységekbe, amikről eddig fogalmam sem volt. Megéri kritizálni őket? Nem hinném. Akkor miért tettük, miért teszik néhányan?

Sajnos, azt kell mondjam, hogy rosszul felfogott tudományos alázatból. Bár a tudománynak inkább van szüksége a kollaboráló, megalkuvó emberekre, mint újítókra. Szendi Gábor „fantáziátlanoknak”, „középszerűeknek” nevezi őket, akik híjával vannak mindenfajta tehetségnek, én inkább kicsinyesnek és bosszúállóknak, valamint erőszakosnak mondanám őket. Tehát pont azokat a tulajdonságokat látom bennük, amikkel nagyjából ők vádolnak engem. Bár már nincs divatban a „vízi kúra” alkalmazása, átvitt értelemben még mindig alkalmazzák, tudományos érvelés helyett: a víz alá nyomni, ellehetetleníteni, megfojtani a másikat, és ezért jókat enni, aludni, viccelődni. Egyetlen dolog, ahol tetten érhető, külső szemlélőnek, hogy valami nincs rendben náluk, a szadisztikus akasztófahumoruk, amikor a szerencsétleneken élcelődnek, akiket meg kellene gyógyítaniuk a pszeudotudományuk segítségével, de természetesen képtelenek rá. Sajnálhatnám is őket, hogy nincs sikerélményük abban, amit csinálnak, de bőven kárpótolja őket a pénz, a hatalom, és a társadalmi státusz, amit ezen megszerezhetnek. Kétségtelen, hogy a pszichiátriának van egyfajta jellemtorzító hatása, és pont ők lesznek azok a beteg lelkű torzszülöttek, mint amiknek diagnosztizálnak másokat, de hát ez van. Így fordulhat elő, hogy a bíróságon nagyobb a szava egy olyan pszichiáternek, aki „elmeorvosi szakértő”, és több erőszak szárad a lelkén, mint amit én valaha el tudok képzelni, mint bárki másnak, engem állítva be agresszívnak és erőszakosnak. Amúgy is jellemző rájuk a fordított logika, az, hogy saját hibáikat másokban vélik felfedezni.

Szóval nincs más hátra, mint jó további étvágyat kívánni nekik, és szép álmokat, én nem aggódom amiatt, hogy rosszul alszanak, vagy kísérti őket az általuk megkínzottak tekintete, a lelkiismeretük már jóval hamarabb nyugovóra tért, valószínűleg évekkel ezelőtt, amikor ezt a szép hivatást választották. Valószínűleg idén én is átveszem a diplomámat, annak ellenére, hogy az ambuláns lapomon az szerepel, hogy totálisan debil vagyok, illogikus, és valószínűleg pszichopata is.

Világgép Fórum!

A Világgépen, természeténél fogva, sokkal több dolgot meg tudnék (és meg is tudok) valósítani, mint a Skizofrénia undergroundon, sajnos eddig minden világgépes nekibuzdulásom Skizofrénia undergroundozásba torkollott. A nézettség kurvája vagyok, mint itt szinte mindenki, ha nincs nézettség, az embernek kedve sincs annyira előállítani még az ingyenes tartalmat sem. Nem azt mondom, hogy eddig olyan kurva sokan nézték a blogot, de az Origó és az Underground révén páran képbe lettek, hogy folyik/történik itt egy ilyen blog, skizóblog, énblog, egóblog, és nagyon nem áll pozitív relációban a pszichiátriával. Amire az utóbb kiderült dolgok csak rátettek néhány lapáttal, a legutóbbi “befekvésem” óta nem azt mondom, hogy “utálni kell a pszichiátriát”, hanem hogy “nem kell pszichiátria”.

Van az a Harangozó Judit által indított és kezdeményezett “felépülés alapú közösségi pszichiátria”, ami valami pozitív dolgot kezdeményezett, egyetlen negatívum van benne, hogy szerepel benne a “pszichiátria” szó. A pszichiátriával egy a baj: beleivódott a közgondolkodásba, felrakatta magát az internetre, megjelent a pszichiátria szerek reklámjában, és igyekezett magát ilyen módon tovább sulykolni a köztudatba. Ezzel csak annyi a baj, hogy botrány nélkül a pszichiátriának nem lesz vége soha. Most a feketék jogaiért tüntetünk, emitt egy pandémia, a média kereke örökké forgásban van, nem lehet tudni, lesz-e olyan uborkaszezon, amikor bekerül a közbeszédbe a pszichiátria kérdése. A társadalomnak láthatóan szüksége van a pokolra, mégpedig földi pokolra, a pszichiátriára. A társadalomnak nincs ideje a lemaradozókra, a mentális betegekre, a társadalomnak az a kívánsága, hogy cuccolják le őket, vezessék ki a társadalomból, aztán az életből. Addig meg virágozzon a gyógyszeripar, hízzon disznóra.

A pszichiátrián nem szabad hangfelvételt készíteni, a pszichiátrián nem szabad képet rögzíteni, a pszichiária autonómiát élvez a rendőrség előtt is, csak utasítgatja őket meg a mentőket a kényszerbeszállításokra, viszont a pszichiátria menedéket (és alkalmazást) nyújt minden elferdült lelkű és torz értékrendű embernek, ez akkor fog majd értelmet nyerni, ha majd megindul a vizsgálat, és kiderül, hogy az utóbbi 30-40 év minden perverze és valóban beteg elméje ott nyüzsög a pszichiátrián, “státuszban”, mint alkalmazott. Ha valaki nem elég elferdült, perverz, hamar betörik, benevelik. Vagy mehet. Volt egy politikai pszichiátria, volt egy rendszerváltás, de a pszichiátria maradt a régi. Amikor nyugaton és északon teret kap az Open Dialogue, a társadalmi párbeszéd, a Soteria módszer, itt, Magyarországon a perverzek utolsó nagy rohamra indulnak az emberi erkölcs és tisztesség ellen, pszichiátria címszó alatt. Leponex-szel és cisordinollal oltják le az embereket, nemet mondva bármiféle fejlődésre, a pszichiátria Magyarországon maradt a normalitással, az ép ésszel szembe menve, a tudatállapotok szivárványának a kínzókamrája. A pókháló-hasonlat újra értelmet nyer: Magyarországon a pszichiátria elferdült jellemű rabtartókkal börtönként üzemel, egy karizmatikus rendszer árnyékában újra politikai felhangokat hangoztat, újra politikai pszichiátriáról ábrándozik.

Ebben a helyzetben, úgy döntöttem, kell az oldalra egy fórum. Legyen hol megvitatnunk ezeket a dolgokat. Legyen Fórum! Legyen Antipszichiátria! Mindenkit várok a fórumra, nem fontos belépni, nem fontos regisztrálni, lehet anonim is beszélgetni (ez a WordPress ilyen). A lényeg, hogy nyoma maradjon, hogy voltunk, hogy gyötörtek minket, hogy szenvedtünk, hogy elég volt. (Egyébként bármiről lehet írni, gondolom, lesznek más témák is.)

A pszichiátria aljassága

Igazából most egy összegzését szeretném nyújtani a mostanában végzett tevékenységemnek. A blogolást sokszor nyögve nyelősen csinálom, nem tudom, ez látszik-e a posztokon, most például van kedvem írni, de van, hogy össze kell kaparnom magam, hogy ne hagyjak veszendőbe menni egy-egy témát, például olvasmányélményt. Halva született ötletnek tűnik a szociális újságírás gondolata, pláne, ugye, a történtek fényében, de hát sokunk tervei dugába dőlnek most. Biztos vagyok benne, hogy senkinek az újévi tervei között nem szerepelt a koronavírustól való félelem.

A témáim, amik mostanában főleg a porondon voltak, azok elsősorban a pszichiátriatörténeti tájékozódások, amiket hamarabb is megtehettem volna, valahogy most érett meg rá a helyzet. A pszichiátria tarthatatlanságát fura módon igazolja egész története, mivel a mindennapi gyakorlata szorosan annak a néhány elméletírónak a légből kapott fantáziájából építkezik, és az ezekre alapozó, kényszerítő jellegű „kezelésekről”. Amikor arról írtam, hogy a pszichiátria bűvésztrükk, még nem volt olyan megalapozott elméletileg, csak a visszásságokra mutattam rá. Most már, a pszichiátriatörténet fényében világosan látom, hogy az egész egy világaljasság része. Csak annyit mondok, ha annyi millóm lenne, ahányszor a pszichiáterek hazudtak nekem, nem lenne gondom az életben.

Másik kutatási irányom egy következetesen összeesküvés elméletnek bélyegzett terület, amiben több igazság lehet annál, minthogy ennyivel elintézném. Vagyis annak az elmélete, hogy a hangok, téveszmék külső forrásból erednek. Sajnos, az emberek azt várják tőlem, hogy szisztematikusan leírjam a módszereket, amikkel ezeket keltik, vagy hogy beszámoljak az eszközeik pontos működési mechanizmusáról, amire csak akkor lennék képes, ha magam is használnám ezeket. Így csak annak a leírására hagyatkozhatom, amit egy-egy „pszichotikus epizód”, „shub” megélésekor tapasztaltam, és ezek azokat az elméleteket látszanak igazolni, amik arról szólnak, hogy a hangok és téveszmék forrása rajtam kívülálló forrásokból származott. Erre utaló jeleket próbálok összeszedni.

Mivel tavaly két pszichotikus epizódom is lezajlott, az első kórház nélkül, itt a hangok domináltak, többször volt, hogy komplett koncertet hallottam, egyszer a magyar himnuszt. A hangok mindig a twitteres nevemen szólítottak, ha átírtam a nevem a Twitteren, máshogy szóltak hozzám. Ha más lakásba/házba mentem be, a hangok megváltoztak, más-más személyeket társítottam minden helyszínen a hangokhoz. A második alkalommal nem voltak hangok, csak erős téveszmék, elővették kedvenc téveszméjüket: istennek képzeltették magamat saját magammal. Nem volt szép tőlük. Ennek mind az volt a célja, hogy pszichiátriára juttassanak, ami meg is történt. Ennek több haszna is volt: miközben ezeket csinálták velem, dőlt belőlem a hülyeség, és ezt arra használták fel bizonyítékként, hogy igazuk van, és hogy én hiteltelen vagyok abban, amiket állítok. Itt viszont akkor hibáztak, amikor hamarabb állították le a téveszmék keltését, minthogy bevettem volna az első gyógyszert. A kórházban már lényegében tiszta tudattal kerültem, gyógyszer nélkül is. Jó lenne, ha tisztáznánk egy dolgot: az ember nem a hangok miatt kerül be a kórházba, a hangoknak már eleve az a célja, hogy bekerüljön, vagy kárt okozzanak neki. Ez volt a helyzet már a legelső pszichózis alatt is, csak nem hittem el.

Vajon kik ezeknek a hangoknak a forrásai? Régebben entitásoknak gondoltam őket, de már hajlok arra, hogy emberi tevékenység áll a háttérben, akár mikrohullámú-, vagy szatellit-technológia, de erről, mint már mondtam, számot adni nem tudok, hogy hogyan zajlanak, spekulációkra hagyatkozhatom, de ez is több, mint a semmi. Közben küzdök a gyógyszerek szedatív hatásával, és az ezek iránt a témák iránt érzett, újonnan támadt ellenérzésekkel. Az emberben óhatatlanul elhárítómechanizmusok indulnak be: tagadja a szervezett zaklatást, tagadja a technológiai zaklatást, önmagának sem akar számot adni róla, nem akar belegondolni. Kényelmesebb ehelyett azt gondolni, hogy a jó doktor bácsi/néni beadja a szurit, és akkor szépen megnyugszunk. Az van, hogy a pszichiátria a zaklatás áldozatait skizofrénnek bélyegzi, és úgy is kezeli őket. Hogy még érdekesebb legyen, hajlok arra, hogy ezek a zaklatások egyenesen pszichiátriai megrendelésre történtek. Az aljasságnak van egy olyan tulajdonsága, hogy egyszerűen végtelen kiterjedésű.

Persze, közben megint bepereltek, de ez már egy másik történet, erről csak annyit, hasonlításképpen, és egyszer régen erről már kifejtettem a véleményem, hogy olyan, mint „odaszarni a másik ablaka alá, aztán bekopogtatni vécépapírért.”

Népszerűtlen elmélkedések a koronavírusról

Klímaváltozás vs koronavírus vs pszichiátria

Posztmodern utáni világot élünk. Olyan témák kerülnek terítékre a digitális kor, az információs társadalom mellett, (ami már lassan lejárt lemez, lejátszott meccs,) mint a globális felmelegedés, üvegházhatás, és idén berobbant a koronavírus is. Nagyobb távlatokba helyezve a dolgot, csupán az történik, hogy egy vírusfaj megtámadta a másikat. A koronavírus kb. ugyanazt csinálja mikroszinten az emberrel, mint az emberek a Földdel. Találgatások láttak napvilágot a vírus eredetére vonatkozóan. Olvastam olyan véleményt, miszerint a koronavírus kísérleti faj, mégpedig virológus tudóstól, mások szerint a vuhani piacon étkezési céllal kínált denevérekből származik, de valaki pedig úgy gondolja, simán csak a Föld reakciója az emberi tevékenységre.

Greta Thunberg hiába sírta ki a szemét, hiába könyörgött a világ vezetőinek, érdemei elismerése mellett folyt minden tovább. A világjárványnak kellett kitörni ahhoz, hogy mérséklődjön a szén-dioxid kibocsájtás, a légszennyezés mértéke, a repülőgépforgalom, és mindenféle más közlekedés drasztikus visszaesésével. Ezt még nem sok helyen láttam megemlíteni, hogy ha nem jelenik meg hirtelen a koronavírus, az ember menthetetlenül kiirtja önmagát a környezete szennyezésével. Egyfajta felfogás szerint a koronavírus a Föld immunválasza az emberre. Nem vagyok virológus, ezt a párhuzamot nem tudom kellőképpen alátámasztani, de végül is csak egy hasonlat. Ahogyan az iparosodás keretében egyre nagyobb területeket épít be az ember, déli fajok húzódnak északra, soha nem látott állat-ember találkozások jönnek létre, eddig ismeretlen járványok ütik fel a fejüket. Ami Thunberg és társai víziója volt, most hirtelen itt van, a spájzban. Szó szerint. Konzervek formájában.

A koronavírusnak másfajta hozadéka is lehet. Kiderülhet például, hogy a mentális betegségek és a pszichiátria koncepciója mára már tarthatatlanná vált. A Facebookon láttam, hogy a pszichiáter már távgyógyítást javasol a “betegeknek”, vagyis sima gyógyszerfelírást, a koronavírusra való tekintettel. A gyógyulásban eddig olyan fontos szerepet játszó pszichoterápiás faktor tehát már le van ejtve. Semmi baj, úgysem ér egyik sem semmit, se a terápia, se a gyógyszer. A mentális betegségeknek csak társadalmi relációkban van értelmük. Egy akadozó, széteső, izolálódó világban, ahol az emberi kapcsolatok fellazulnak, és az online jelenlét irányába indul el az ügyintézés, semmiféle létjogosultságuk sincs. A koronavírus miatt hirtelen úgy látszik, hogy egy csomó minden otthonról is elvégezhető. Ügyintézés, vásárlás, egyetemi tanulmányok, de még a munka is. És, mint kiderült a, a távdiagnosztika is. (Hiszen a pszichiátriai betegséggel szemben a koronavírus mégiscsak kimutatható.)

Ha nem kell emberek közé menni, nemcsak a szociális fóbia veszíti el az értelmét, hanem a szorongás is, és szerintem a többi pszichiátriai kórkép is megmagyarázhatóan mehet a levesbe, most nem kezdeném el hosszasan taglalni, hogy miért, de van egy ilyen meglátásom. A pszichiátria, vagyis a pszichoterápia nem áll másból, mint a hatástalan gyógyszerre való pszichiátriai ráolvasás, a kettő igazából csak együtt hatásos (vagy inkább hatástalan). Ha itt véletlenül karantén lenne (ne feledjük, „önkéntes karantén” már van), az világosan meg fogja mutatni, hogy az eddig olyan fontosnak ítélt pszichiátriai kérdés kb. huszadrangú probléma, amikor „a lét a tét”, hogy a régi, bugyutácska szlogennel éljek. A pszichiáter maga is tisztában tudománya ingatag voltával, szerintem ezért a határozott, sokszor erőszakos fellépés a részükről, mert olyan mértékű látens bizonytalanságot rejteget, ami maximum még a skizofrénekben van meg. És, sajnos, ehhez is a koronavírusnak kellett eljönni, hogy világosan bebizonyosodjon: a pszichiáter nem fogja az életét kockáztatni olyasmiért, ami nem halálos, még csak nem is veszélyes, és amiben ő maga sem hisz igazán. Borzasztó ugyan a koronavírus, de néhány dologra rávilágít a kialakulása.

Egy célszemély érzései

Azt mondják, az embert az érzései különböztetnek meg a gépektől. Ebből a szempontból most én szívesebben lennék gép, de mivel ember vagyok, nyilván én is érzek valamit ezzel a témával kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy nem igazán könnyű napirendre térni fölötte. Olvasom, hogy mostanában (szeptember 20 körül) bizonyosodott be egy összeesküvés-elméletről, hogy nem az. Az Area 51, Nevadában található légitámaszpontról van szó, ahol a feltételezések szerint bizonyos ufókutatásokat végeztek. Néha az az érzésem, hogy már lassanként mindent bevetnek a médiában, és mindent elismernek, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy az emberiség döntő többsége elmekontroll alatt van. Hogy milyen mértékben, azt csak az illetékesek tudnák megmondani (vagy még ők sem), akik ezt bizonygatják, természetesen az összeesküvés-elmélet hívők és a skizofrének. Őket megpróbálják pszichiátriailag diagnosztizálni, illetve elnyomni.

Nem tudom, mennyi időt kell várni arra, amíg a világ nagyrésze belátja, hogy ez így nem mehet tovább, illetve belátja-e valaha, vagy elég nekik, ha újabb Marvel-filmeket és Harry Potter és Star Wars részeket kapnak? Elég-e a Second Life, a WoW és GTA – San Andreas, hogy elterelje a figyelmet a valóságról? Elég-e a média által gerjesztett aktuálpolitikai- és celebhisztéria, hogy elterelje a figyelmet arról, ami ma valójában zajlik? Eddig elég volt. Kissé fordított a helyzet, mint ahogy ma a valóságban gondolják. A skizofrének élik az igazi életet – minden elmekontroll kísérletnek alávetve, leválasztva az internetről és a tömegkommunikációs eszközökről, a többiek elmenekülnek a valóság elől. Érdekes, hogy a skizofrének az utcán csavarogva, hallucinálva, vagy intézetekbe dugva jobban megtapasztalják a rendszer nyers valóságát, mint azok, akik a manapság fikcióknak élnek, azokért lelkesednek, azokkal foglalkoznak.

Nem veszélyesek a fennálló technokrata társadalmi elitre, elégedettek a világgal, kimerül a József Attila “ehess, ihass, ölelhess, alhass” imperatívusza, azzal a kitétellel, hogy “mindennapi fikcióinkat és agymosásunkat add meg nekünk ma”, ugye? És ennyi, ámen. Viszont nem azért kezdtem el most írni, hogy ostorozzam ezeket az alkotásokat, ez egy fogyasztói társadalom, mindenki maga dönti el, miből mennyit fogyaszt, bár a valóságból általában, köszönik, ha lehet, nem kérnek. Mondják, a mostani agykutatások kimondottan a brainnet nevű dologra irányulnak, úgy tudom, kötöttek is már emberi agyat hálózatba, és ki máson végeznék az elmekísérletet az brainnet vagy agyi internet kutatásához – persze a jó öreg skizofréneken. Hogy aztán azt is nagyszerű találmányként adják el, mint az 5G-t, és még jobban egy fikcionális világba meneküljenek, és még jobban leszarhassák az egész skizofréniát és az egész agykutatást, de addigra már úgyis mindegy lesz, a klímaváltozás következtében úgyis egy csomó minden víz alá kerül előreláthatólag, akkor meg nem tök mindegy? Addig meg hazudjunk rendületlenül, ameddig összeomlik a fejünkre az egész tákolmány.

Még annyit hozzátennék, hogy dühös vagyok ugyan a technológiai zaklatás miatt, elsősorban az érzéseimmel kezdtem, csak aztán elragadtak a gondolataim, legtöbbet mégsem a technológiai zaklatás miatt szenvedtem, hanem a pszichiátriai tortúra miatt, az embereket hülyítő propaganda miatt, a kétarcú igazság miatt, aminek csak az egyik felét nyomták le az emberek torkán a média, és az úgynevezett tudományuk segítségével, amihez ők sem értenek igazán, nem is érdekli őket, hiszen úgyis tudják, hogy az egész csak egy bűvésztrükk. Ja, arról akartam szólni, hogy csalódott, és dühös vagyok az átverésért, és haragszom, amiért belőlem is hülyét csináltak, amikor a skizofréniáról írtam, észre sem véve, hogy az egész témám tárgya nem létezik. Éppen kapóra jöttem bizonyos köröknek, mert azzal, hogy elleneztem a skizofrénekkel szembeni bánásmódot, épp azt bizonygattam, hogy van skizofrénia, holott nincs.  De mit tudok csinálni?

Szívok tovább, ahogy eddig. Az a helyzet állt elő, hogy a blog részben elérte a célját, de ezért valószínűleg nem elismerést fogok kapni, hanem basztatást és anyázást, valószínűleg minden oldalról. Viszont, amikor kiderül majd, hogy igazam volt, akkor se kérek már semmit, csak azt, amit most, hogy “hagyjanak békén (, pénz, hagyjanak békén)”.