Szocialista embertípus, szocialista erkölcs: Peresztrojka, glasznoszty lelki szinten

(перестройка эта нет манна)

“Eric Berne neve milliók számára vált ismertté „Emberi játszmák” című könyvének 1964-es megjelenését követően. Steiner (1990) szerint ez a könyv hozta meg neki ugyan a világhírt, de Berne egész munkásságával érdemelte azt ki. Eric Berne egy korát meghaladó úttörő gondolkodó, a pszichiátria területének radikális tudósa volt (Steiner, 1990). Stewart (1992) egyetért Steinerrel és úgy gondolja, állítása a mai napig érvényes. Berne radikálisnak nevezhető, mert a pszichiátria tudományának alapvető feltevéseit vizsgálta újra, és vizsgálódása eredményeképpen olyan megállapításokra jutott, amelyek szöges ellentétben álltak korának tudományosan elfogadott felfogásával (Steiner, 1990). Tranzakcióanalízis (TA) elméletének születése egyidős a „Humanizmus a behaviorizmus ellen” elnevezésű, Carl Rogers és Burrhus Frederic Skinner nevével fémjelzett, 1956-ban zajló nagy pszichológiai vitával (Járó, 2011). Gyakorlott szakmabeliek, főként a pszichoanalízis területén jártasak, nem fogadhatták el Berne koncepcióját anélkül, hogy ne kelljen megváltoztatniuk gyökeresen (azaz radikálisan) a korábban tanultakat arra nézve, hogy mi az, ami az embereket boldogtalanná teszi, ami diszfunkcionális működést okoz, és mi az, ami megváltoztathatja mindezt (Steiner, 1990).” -Wikipédia

Az internetes pornó megjelenése előtt sok problémája volt az embereknek a szexszel. A mai napig van. Részben igaza van az Avenue Q-nek abban, hogy “The Internet is for Porn”. Az internet forradalmasította a szexuaitást. A kapitalista-kommunista szembenállását részben (vagy egészben) a szexuális szabadság vagy szabadosság, vagy nem szabadság jelölte ki. Egyik sem jó. Egy ideig úgy tűnt, hogy győzött a kapitalizmus, amikor Michael Gorbacsov a ’80-as években meghirdette a peresztrojka és a glasznoszty politikáját. Nem nagyon értek oroszul, de ez valami annyit jelent, mint “nyíltság”, valamint “engedni a 3-ast”, ez utalhat, persze a szent 3-ságra is, persze nem hinném, hogy csak arra.

Közben, 1995 körül például Magyarországon is elérhető lett az internet, részben ennek állít emléket Sandra Bullockkal a főszerepben A hálózat fogságában című film. De az internet nem egy fikcionális valami, nem csak fikcióból áll. Nagyon érdekesnek tartom a YouTube 2005, február 14-es megjelenését (egy Facebook és egy Twitter megjelenés közé rejtve), és hasonló videostreaming és videoblog szolgáltatások megjelentek már a Chello jóvoltából a 2000-es év szepetemberében (ami a mai UPC elődje). Tehát, lényegében, aki ügyesebb volt, és rüstüsösebb és robotikusabb, már 2000-ben beújított magának netes “barátnőket”, illetve letöltötte őket. Van az a vicc az informatikusról, hogy neki nem kell nő, mert “letölti a netről”. Ez természetesen igaz. Netes kurvái mindenkinek vannak. Vagy nincsenek? Én 2000-ben épp’ nem voltam informatikus, viszont volt Chello-m (a többit el lehet képzelni). Az internet segíségével éppen munkát is vállalhattam volna, akár megcsinálhattam volna a MÁV-START Zrt. honlapját, akár elterezhettem volna tovább Budapestre a BIÖP nevű bölcsészeti informatikai programra (ELTE-BTK), akár a MEK-hez jelentkezhettem volna digitalizáló munkatársként. Egyik se túl nagy karrier, illetve nyilván a mávos igen, le is halászták előttem valami Elvira nevű projekttel (azóta is azon röhög, szerintem a fél ország, hogy mi köze a menetrendnek, Elvirához, a sötétsé fejedelemnőjéhez).

Blablabla, folytathatnám még a sort, lehet fogom is, az egész annyit jelent, hogy pornózzál minél egészségesebben és tudatosabban, a való életben pedig (IRL, vagy amit éppen annak gondolunk, gondolhatod éppen Mátrixnak is) próbálj meg normális, hétköznapi tranzakciókat, ugye, itt jön a bevezetőben említett Eric Berne, a pszichológiának, a pszichiátriának pedig Carl Rogers, akik kijelölték a követendő utat, de a sok bába és iskola között elveszett a gyerek. (Ugye, az 1960-as években minden megvolt, csak nem volt szuper közvetítő lingua franca, most már van, az angol, és nem volt szuper közvetítő közeg, most már van, az internet).

Szóval van mostanában ez ar orosz-kínai szövetség, ami a kárpátaljai, magyarul, de ukrán-orosz konfliktushoz van köze, van ez a szembenállás a NATO-val, és kapcsolt részeivel, Anglia, USA, stb. szóval az örök konfliktus, és mindez azért van, mert 1989-ben győzött ugyan a glasznoszty és győzött a peresztrojka, de Oroszország és Kína már szeparálta magát, úgy tudom, a nyugati világ internetétől, és intranet hálózatokat valamint külön helyi közösségi hálózatokat alakítottak ki, mint Oroszországban például a VKontakte, Kínában pedig valami Twitter-szerű platform, amin nemrégen volt valami balhé egy teniszező nőről, aki miatt egy ideig betiltották a kínai keresőkben a “tennis” szót is, amely botrány a Kínai Kommunista Párt valamelyik vezető politikusához volt köthető. Szóval a kommunizmusban is van szex, és van “peresztrojka”, és minden más egyéb is, de csak a vezetőknek. A kommunizmus azért jobb, mint a fasizmus, mert a fasizmus a győzelme után kommunizmusba majd szocializmusba vált ideális esetben, ha végigmennek bizonyos reform folyamatok. Sok politikai fogalom és sok politikai rendszer létezik, igazából tök mindegy a megnevezés, mert mindig is valamiféle reform fasizmus volt az uralkodó, valami szociális (vagy szocialista) mázzal leöntve.

A jövő útját én a robotokban, a robotikában látom egy ideig, aztán ki tudja, a robotok és a robotprogramozás lehet az evolúció újabb lépcsőfoka, ahol az ember teremtőként léphet fel… Amúgy a robotprogramozást se úgy tessék elképzelni, mint valami nagy ördöngősséget: hanem egy Ubuntu-Windows koprodukcióban létrehozott BASIC (“bézik”, azaz kezdő, és nem “baszik” szintű programozói nyelvet, ami szerintem gyerekeknek is és hölgyeknek is ajánlott 🙂 )

Kelly Trump és John Kelly, Donald Trump ex-kabinetfőnöke összekeveredése keresőkben

Nézem a drága jó Jeannie 1998 című filmet, amiről mindig is szoktam mondani, hogy a német pornószínészkedés egyik alapvetése, egyik gyöngyszeme, anélkül, hogy láttam volna belőle a kezdő beszélgetésnél többet, hüledezve látom, hogy kéremszépen dohányoznak a németkék a pornófilmekben, és alkoholos italokat isznak, a képen nem vehető ki tisztán, de a férfi poharában valódi alkoholos ital van, a szemben ülő férfi (aki nem látható a képen) átfújja a füstöt, és mindeközben megjelenik Jeannie, 1998-ban, Dzsinn-ként, és, gondolom, mintegy szerelmi mágikus allúzióként “teljesíti mindkét férfi kívánságát”, hogy úgy mondjam, kérem.

Egyébként a németkék a mai napig ezt csinálják, amit én Világellenőrzés közben hüledezve tapasztalok, hogy az Octoberfest-féle, értik, “féle” sörfesztiválokon a pornós kurváik f@sszopás közben szívják a cigit és vedelik a sört és vic(c)a versa és versa vica.

Nem vagyok egy nagy “Trump fan” vagy “USA fan”, de retorikailag képzett embernek tartanak, és mellette és ellene is tudok érvelni bárkinek vagy bárminek (az előnyeit és a hátrányait is ismerem mindennek ilyen tartozik-követel könyvelői módon), és egy ilyen “titkárnőképzőben” jártam ún. Retorika spec. koll.-ra is.

Na, most ezek a németkék, persze amerikai “háttérmunkával” összekevertetik a tavalyelőtti, január 6-ai Capitolium ostromával kapcsolatosan azzal vádolják Trump elnök urat, hogy nem szólt rá az ostromlókra, hogy hagyják abba, különös tekintettel valamiféle, úgynevezett QAnon Sámánra, aki például ezen a képen is látható. Férfikék ezek, gondolom, bátor férfikék, de lehet, hogy itt b@sszák el, mert ezek a problémák sokszor női megközelítést, empátiát és türelmet igényelnek, amit Magyarországon úgynevezett “titkárnőképző” szakokon, magyaron lehet elsajátítani (nyilván becsúszik 1-2 titkár is, annyi baj legyen, valamire majd csak jó lesz, ha van szakmai rátermettsége). Amúgy az egész bölcsész kar ilyen. Úgy hallottam, hogy szabad bölcsészettől filozófián keresztül antropológiáig és pszichológiáig minden van, kérem szépen. Pláne kommunikáció, és médiatudomány, amit én most végzek, most ezekben a percekben is végzek, és itt kipikopizok a laptopomon, és hajnali fél kettő van az órára írva.

Nyilvánvalóan semmit nem értek sem az amerikai politikához, sem a képkezeléshez, max. gimp-i szinten, PhotoShop-ot egyszer-kétszer láttam életemben, amikor lehúztam egy ingyenes verzióját, nyilvánvalóan a videovágáshoz pedig többet értek, mivel a YouTube-on is van videó vágott munkám, ami a saját játékomról készült, a Halál a pszichiátrián 2-ről, bizonyos Judy Jupiter kommentálásával:

Gondolom, ennyivel már nagyjából sikerült bebizonyítani, hogy “tudós fő” felé való válás útján haladok, és a Nagy Székely Lófők is hagynak már aludni, mert nem haragszom én Hunyadi Jánoskára sem, és Mátyás királyra sem, csak egy kicsit túltolták ezt a harangoztatást, de lehet, hogy így a jó, mert a Cillei-párt is egy kicsit kapd be a f@szom volt, hogy 3 vágás után mégiscsak lefejezték Lászlót, és nagyon érdekes a Havasalföldiek fire-fura észrevétele, hogy Mátyás Dragul vajdájukkal milyenfajta rokoni vagy nem rokoni kapcsolatban állt, de most egy kicsit szorít az idő, mert még az “internet térein”, úgymond, Mohácsról és Muhiról is kell egy kisebbfajta tudományos performance-t tartanom, szóval, ha megbocsájtanak, iszom “a következő kávét és szívom a következő cigit”, minthogy azt valaki egyszer nekem nagy elmésen megjegyezte, tehát a további találkozásig jó éjszakát kívánok mindenkinek, már aki tud manapság normálisan éjszakázni…