Interjú a szociális munkással

Sz: Twitter divatrendőrségnek ajánlom (bár már régen voltak szolgálatban):

É: tornázni nem kell?

Sz: De, az is benne van, csak az egy másik passzus.

É: És mi van olyankor, ha én egyiket sem csinálom?
Sz: Nem tudom sajnos. Ez a Boldogsághoz vezető út nevű, szcientológiai kiadvány.
É: Elárulok egy titkot: sosem voltam szcientológus (bár sokat tanultam tőlük, illetve náluk Budapesten, nem értelmeztem mindent szó szerint, pl. ittam, mint a gödény, és átvertem a hazugságvizsgáló gépüket)…
Sz: Nahát! És mi volt a legfontosabb, amit tanultál tőlük? (Én csak rosszakat hallok róluk.)
É: Talán a látásmód és az életszemlélet. Nehéz ezt így elmondani, de fél évet laktam náluk. Nem volt éppen rossz, csak zavart a sok korlátozás (ami fölött az én esetemben nagyvonalúan elsiklottak… vagy nem vették észre…más dolguk is lehetett abban az időben is, mint én…) Állítólag az “OT”-knek különleges képességei vannak, mint a keleti guruknak. Én a “clear” állapotot értem el, ahol nem te “varázsolsz” vagy használsz képességeket, hanem a világ rendeződik alakzatba körülötted… bocsánat, guruk helyett mondhattam volna jógit is, a gurut én inkább pejoratív értelemben használom
É: Lehet, hogy az én speciális képességem az, hogy fakultatív módon öltözködjem, és időnként koszos lehessek és büdös, ihassak néha alkoholt, cigizhessek, kávézhassak, és szidhassam a pszichiátriát, amennyi belefér, egyébként az aurafotóm eléggé lila, kaotikus, indiókék színű… időnként, persze, a “zöldike” is befigyel, herbáloztam is már, de ezeket nem nagyon viszem túlzásba (nem nagyon vagyok oda a hatásukért)… A Marvel Univerzumból a Légió és a Dühös nevű karakterekhez tudnám hasonlítani magamat (valahol a 2 között…).

A Szcientológiai Egyház penetráns gumifiúja

A 14-es buszon délután láttam 2 Sea Org-os hölgyet. 😛 Az egyiknek el is nyaltam rendesen a mentális térben, mint a bélyeget. De csak azért, mert nem volt rajta sapka… 🙂 Valami “Varecsa” nevű kifejezést nyikkantott…
Jó estét! Megmondom, hol hibázza el a mai pszichológia: az alapoknál. A Maslow-i piramisnál, ami körülbelül akár a feje tetejére állítható. Viktor E. Frankl elmondja a hal**táborok tanulságát: a munkához és az élethez egyáltalán nem szükséges a szexualitás, pláne a perverzió.
A pszichológiában sem kőbe vésett szentírás semmi, az egyik lépcsőfok nem vezet egyik szükségletből a másikba, valaki egyszer csinált egy szép, színes ábrát, passzióból, ami jól néz ki, és az emberek hajlamosak túl komolyan venni. Magasabb szintek érhetők el alacsonyabbak nélkül.
A Maslow-féle szüségletpiramist úgy lehetne elképzelni, mint egy svédasztalt, összeválogatott (t)ételekkel. A csalás már rögtön az első szinten van: A szexulitás szükséglete időlegesen sokáig (akár évekig) kikapcsolható, fizikai vagy szellemi munkával (vagy a kettő ötvözetével).
Ez a ii. világháborús k*ncentrációs táborok egyik tanulsága. Persze, az élet nem k*ncentrációs tábor, de nem is arra való, hogy elakadjunk a piramisban a szexualitásnál, mert az sok minden betegség, baj forrása lehet (pl. rák, skizofrénia). Időleges elakadásokat lehet képezni,
de szükségszerű utána visszatérni az élet normális állapotába, körforgásába, eszo, rosszul értelmezett tantrikus szex, nemi eltévelyedések, perverziók egy több központú, totálisan megfigyelt világban rosszra vezetnek, az elakadást világszinten a transzneműség okozza és a Mátrix.

A David Cooperezésről

David Cooperezni akkor kell, ha valami turbó táp antipszichiátriai protokollra van szükség. 2 nagy David Cooperezési korszakom volt: Az egyik a nagymamám halálát megelőző időszakban, a másik a Világgép kezdetén, tehát lényegében a 2 egybeesett. Sokan lényegében képtelenek többet felfogni az antipszichiátriából, mint a davidcooperezés, és tantrikus gonosz protokollal folyamatosan David Coopereztetik a fő ottoni influencert. A legtöbb antipszichiáter és pszichiátriakritikus elborul, és sohasem hajlandó eltávolodni a fő otthoni influencerétől, aki egy antinővér, és állandóan “lesimogatja magát róla” és “felsimogatja magát rá”, és azt gondolják, ennyiben kimerüt az antipszichiátria. Csak Kinyregyházán 3 antinővérről beszélgethetünk, csak az én vonzáskörzetemben. Az antinővérség kritériuma az, hogy végzett szakápoló legyen az ember lánya. A fő beugró az első tétel, ami a skizofrének ellátásáról szól, és jó, ha saját poénokkal készülnek a szomnolencia, szopor és kóma témaköréből. Ennyit az antinővérekről. Természetesen lehetnek olyan pillanatok, amikor annyira nyerésre áll az antipszichiátria, hogy szinte minden nővér antinővérnek érzi magát, kivéve Lábadi Magdolnát, aki Isten büntetését kéri a KaoTiKus jó(ra törekvő, de azt soha el nem érő) Galaxis császárára (aki állandó konfrontációban áll a Galaxis összes Elnöknőivel) vagy Békési Krisztinát, akinek az a pervője, hogy rendesnek próbál hatni 1-2 táposabb beteg előtt, bár leginkább meg se ismeri őket, az ápolókat viszont folyamatosan ellenük hergeli. Már a Száll a kakukk a fészkére című műből kikövetkeztethető lehetett volna, hogy a pszichiátria sarkalatos pontja a főnővér, vagyis a “Főnéni”, ha a főnénit leszeded, a pszichiátria is leszedhető, megborul. Szerepet játszanak még a takarítók, a “seprékelők”, akik mindenhol ott sertepertélnek, funkciójuknál fogva bejáratosak ápolói, orvosi körökbe is, magánlakásokba is, ők is az antipszichiátria főbb sarkalatos pontjai. A száll a kakukk a fészkére a főnéni és a takarítószemélyzet által kialakult szellemi erőntérre utal, ami játékba hozható antipszichiátriai szempontból. A seprékelő indián alakja megjelenik még Wally Lamb Ez minden, amit tudok című filmjében is, ahol a takarító indián helyét pont egy “mindenes”, egy gondnokféle veszi át. Talán eljön az idő, amikor lesz olyan TMK-s is, aki meg mer majd mukkanni a témában érdemben, nem pedig csak szájhősködésre képes, és macáknak való ostoba viccek gyártására. Ha eljön az idő, amikor a kidobó végre hajlamos komolyan venni azt a Sziámi által is megénekelt sort, hogy “biztos, hogy benyomok egy kirakatot megint, vagy bedobok rajta mégegy kidobó embert, csak hozzanak vissza Hozzád, szokás szerint”… Ennyi lenne szűkszavú székfoglalóm az antipszichiátria élén, aki ismer, tudja, hogy “nem a szavak embere” vagyok… Vagy pont hogy igen? Vagy igen vagy nem… Ki tudja? Talán inkább a gondolatoké? Talán inkább olyan filozófus-alkat vagyok, aki többre értékel némi pszichoanalízist és néhány szci* technikát és néhány pszi* technikát, mint a gyógyszert. Talán az is előfordulhat, ha az ember minden nap tisztázza az etikáját/önvizsgálatot tart/helyre teszi a lelkiismeretét, nem is kell gyógyszer? Vagy csak minimális? Nagyon rövid ez székfoglalónak, de mivel “csempítettem” egy madinhungary.org domaint, valahogy úgy éreztem, szinte morális kötelességem ennyit elmondani az embereknek, főleg Nyíregyházán, Szabol-Szatmár-Bereg megyében, vagyis Almaország fővárosában, ahol jelenleg tartózkodom, zonázom, avagy terezek. Vagyishogy ingázom a valós térben NYíregyháza és Debrecen között, a szellemi térben pedig Nyíregyháza és Miskolc között Böcsi rátartással és Mályi-i rátartással. Azért néha fel szoktam tűnni Miskolcon is, ha van valami, szóval azon se lepődjön meg senki. Szóval tehát ennyi, Csaosz! :-ĐDĐ

U.i.: Nyilván minden főnéninek megvan a taktikája vagyis protokollja (ebben az értelemben), amivel életben tartja magát, és ez a pénzesebb betegek “kimenekítése”, a pszichiátria anyagi lehetőségeit pedig inkább nem is firtatnám, mert az olyan bonyolult “szisztéma”, ami még nekem is magas… nyilván, hiszen nem szerencsejátékozom, blablabla, satöbbi…

U.i. 2: Természetesen több galaxis van és több univerzum, ez csak egy sablon, példaoldal… volt… van… lesz?

U.i. 3: Az Úgynevezett Valós tér, vagyis az IRL valóság is szerepjátékok (számítógépes, és papír alapú és PBM) mintájára “terezik”… Csak esetleg mások a “kasztok”…”fajok”… stb…