A skizofrénia okos eszközökre is terjed?

PSZICHO-

A rettegőknél

nincs veszélyesebb – tőlük

félni is tudok.

Fodor Ákos

Milyen szép dolog a barátság skizofrének között. A volt szobatársam felhívott, és mondta, hogy tünedezik el a számom a telefonjáról. Érdekes, ilyet én is tapasztaltam. Volt, hogy az Androidom lezárt, vagy éppen a fényképezés ikon tűnt el. A skizofrénia okos eszközökre is terjed?

Amúgy nem tudom, mennyire árulok el titkot azzal, amikor elmondom, hogy a skizofréneket régiónként izolálják. Mi, a szabolcsi régióban azért vagyunk szerencsések, mert a minimálbért megkapjuk a töketlenkedéseinkért. Valaki saját szervert üzemeltet belőle, ami néha eltűnik. Jaj.

Máshol, már a Hajdú megyei régióban is csak ebédelgetni meg melegedni járhatnak be a skizofrének a nappali kórházba, pénzt nem adnak a kezükre. Többek között ezek miatt is szoktam azt mondani, hogy a skizofrénia a mai napig lassú holocaust. Amúgy érdekes, hogy amikor “hallucináltam” és a tabletemen 5 percig szünetelt a 4G jel, 5 percig szünetelt a “hallucináció” is…

Remélem, ezektől az infóktól kellemesebben alszik mindenki, én mindenképpen, legalább kiírtam magamból, mielőtt elfelejtem a “gyógyszerektől”. Hopp, az előbb elcseppent a nyálam, ez is jelzi, hogy ideje nyugovóra térni lassan. Jó éjszakát mindenkinek!

A skizofrénia a betegség vagy nem?

2021-ben a pszichiátra megint a lehető legjobbkor talált meg: Szerettem volna befejezni a félévet, és megkapni a diplomát, ráadásul 2 munkahely között gondolkodtam, hogy váltsak-e. Már meg sem igazán lepődöm azon, hogy a pszichiátrián kötök ki, és minden úszik. Úgyhogy legalább tavaszig-nyárig várni kell, amíg normalizálódik a helyzet.

Hallom-látom, hogy kint a világban közben beindult a covid 4. hulláma, ami félelmetes ugyan, mégsem annyira nyomasztó, mint tehetetlenül várni egy pszichiátrián a csodára, ami soha nem jön el.

Elhangzott a kérdések kérdése, hajlandó vagyok-e belátni, hogy a skizofténia egy betegség. Erre most kapásból azt mondanám, hogy a lényeg nem pont az ebből a szempontból, hogy betegség vagy sem, hanem hogy jelenleg az van sulykolva, hogy gyógyszert kell szedni rá, és ezalól nem húzhatom ki magam, ha nem akarok minden évben itt hawaii-ozni, és valamit haladni akarok az életben.

Jelenleg amúgy nem is a skizofrénia tart már bent a kórházban, hanem a tüdőgyulladás, ami végén majd nem szeretném, ha a gyászjelentésem hosszú, türelemmel viselt betegségről értekezne. Társasági igényemet, hogy úgy mondjam, egy életre kielégítettem most itt bent, a 7 ágyasban, már az sem számít, hogy nem voltam katona, fogok tudni annyit a katonaságról, hogy kitart halálom napjáig.

Negyvenharmadik születésnapomat sikerült a figyelőben megérnem, ami után olyan súlyos fogadkozások és életdöntések következtek, ami alapján már ki kellene tatálni abból a dantei sötét erdőből, amiben évek óta vagyok. Ezeket most nem fogom felsorolni, de ha valaki ennyit se bír megjegyezni az imprinting segítségével, akkor mindegy. Ebben a pszichiátria, a lélek csöndje “segített”, remélem, az idézőjel mindenhonnan jól látható, biztosíthatok mindenkit, nem érzékcsalódás.

Kívánok mindenkinek jobb kedvet, és több életlehetőséget, mint amennyi jelenleg nekem van, és ne tévesszen meg senki az, amikor a napi 3-szori étkezést és a fűtést azonosíják az élettel, biztosíthatok mindenkit, hogy az nem az. Legalábbis nem az az igazi, ami emberhez méltó. Úgyhogy remélhetőleg utoljára jelentkeztem ilyen helyről, viszlát mindenkinek, jobb körülmények között.

Psychterminator (Project Artemis)

 

Játékszinopszis aka Halál a pszichiátrián 4

Legendák szólnak egy indiai gyermekről, aki majd felnőve, pszichiátriai szempontok mentén, gyermekpszichiátria, rehabilitációs osztályok, covid-18 és poszcovid osztályok szervezésével egyesíteni fogja a Földet, központosítja, és megszerzi az egyeduralmat. Születésekor pszichiáterek ezrei zarándokolnak Indiába, droggal és pornóval tele utazótáskákkal, hogy köszöntsék a leendő pszichiáter-uralkodót.

Hogy a jóslat ellenlábasai ezt megakadályozzák, visszaküldenek egy skizofrént az időben egy Diane nevű tartományba, ahol a ded és kísérete tartózkodik. A tervnek megszereznek egy gyilkos (humorú) sebész-pszichiátert, aki Artemisz fedőnéven segíti a skizofrén terminátort, aki nagyzási hóbortban szenved, és nemcsak az emberiséget akarja megváltani, hanem az állati, növényi és gépi világot is, azzal, hogy lekapcsolja a pszichiátereket.

A történet egy babakocsis-liftes üldözéssel kezdősik egy 14 emeletes lépcsőházban, de a TEK közbelép, a skizofrént lekapcsolják, és egy kastélyból kialajított pszichiátriára zárják Diane-ben. De Artemisz segítségével elszabadul a pszichiátrián. A pszichiáterek létrehozzák a Phoebus projektet, hogy az elszabadult skizofrént, és titjos segítőjét, Artemiszt megakadályozzák tervük végigvitelében.

A skizofrén és Artemisz mentális kapcsolatban állnak, Artemisz gyilkos bonckéseivel és bénító injekció nyilaival segíti a skizofrént, aki csak pszi-képességeiben bízhat, delfin1-es, és delfin2-es mentális támadásaiban, amik között szerepel embólia, anthrax szórás, vuhan szindróma, stb. Vajon sikerül-e nekik megtisztítani a pszichiáterektől a kastélyt és Diane-t, és hogyan oldják meg, hogy az indiai gyermek és kísérete ne tudja leigázni a Földet?

 

 

Pro-skizo suttogvány

 

Első posztom mint skizofrén motivációs tréner és női önbizalomedző

Rájöttem, hogy az ilyen rendeld meg az univerzumot, stb. könyveknek igazuk van az író szemszögéből. Egy ponton túl a skizofrénia is átfordul egy csak kérjetek és megadatik állapotba. Ilyenkor már találkozások tényleg sorsszerűek, szinte bármi elérhető, amit igazán akarunk, és ami ép ésszel még felfogható.

Ezen a szinten gondolkodva gondolataink már nem hozzáférhetők kívülállók számára, elménk nem behatolható sem természetes, sem mesterséges intelligenciával, illetve, ha meg is lehetne próbálni, nem lenne semmi értelme. Ez a teljes gyógyulás a skizofréniából, ami egy ilyen dupla vagy semmi állapot, ha teljesen őszinték akarunk lenni. Bár a semmit nem lehet megduplázni, azért kell előbb valamit elérni az életben, a világban. Ilyenkor a hatalmad már nem duplán, hanem hatvnyozottan nő az anyagi világ felett minden egyes eltelt pillanattal. Ha van valami célod, vagy vannak céljaid, azokat ilyenkor érdemes felállítani, illetve megerősíteni, mert innentől már a világ is arrafelé törekszik, amerre te is. Ha kívánhatnék valamit most, nyilvánvalóan egy hullócsillagot kívánnék.

Csak egy kérdés maradt. Hogy lehet erről a buszról leszállni? Nekem már sehogy. Csak előre szólok annak, aki netalán követni szeretne ebbe az állapotba, inkűbb gondolja meg 2x, mert nem ígérhetek mást, csak kaját, piát és nőket. Egy biztos: unatkozni nem fogunk, de spekulálni és agyalni annál többet, ha az élet olyan kihívások elé állít, ahol dönteni kel, és esetleg hirtelen, ne valljunk szégyent magunkkal. Bár ezen a ponton ez talán már kizárható. De ezt nektek is akarni kell, mint abban a villanykörtés viccben, ami így szó: Hány pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez. Csak egy, de a villanykörtének is akarnia kell. A pszichiátriát pedig felejtsd el, kerüld el, haver, nagy ívben, mert  rossz lóra teszel. Mert nemcsak a skizofrén nem azonos a DID-del, a pszichológia sem azonos a pszichiátriával, annak llenére, hogy tudunk fekete pszichológiáról is, meg fordított pszichológiáról is, meg minden pszichológiáról Valami azt súgja, a szcientológiát sem kell még leírnunk, mert ahhoz képest, hogy viszonylag új vallás, viszonylag virulens és életképes. És van egy olyan sejtésem, hogy a szcientológia több, mint maga az egyház. Tehát várunk a jobb időkre. Kukuirikú, csókolom.

Ui.: Egyébként minél többet szórakoznak ezek a buszok a városban, variálnak a számozással és a kimaradt járatokkal, annál tovább írom ezt a bejegyzést. Hangfegyvert már nyilván nem használnak , nem használhatnak ellenem közben. Annak is van egy protokollja, amit félő, hogy immár teljesen felfednék. Ha Szájer József egy IC-n írta az alkotmányt, én a nyíregyházi buszokon írtam ezt a pro-skizo suttogványt, amit most kiteszek ide, az antipszichiátria mellé, mintegy kiegészítve, ellensúlyozva azt. Még hogy nem vagyok konstruktív, nincsenek pozitív posztjaim. De igenis, hogy vannak, csakhogy ritkán, de remélem, ezen túl több okom lesz rá.Üdvözlöm Puzsér Róbertet, Csernus imrét, meg az összes ilyen nyilvánosan kiabáló embert, mi ilyen csendesek vagyunk, csak írunk, egyelőre. A pszichiátria is hallgat nyilvánosan, de ők más miatt. Ennyit mára.

 

Nyíregyháza-Sóstóhegy, 2021. október 6.

Antipszichiátriai suttogvány

Először kiáltványt akartam írni, de rájöttem, hogy ma éjszaka tőlem már csak suttogvány telik. Először is, mivel már 10 óra elmúlt, és ez a honi pszichiátriákon már a villanyoltást vetíti előre, suttogva teszem fel a kérdést, hogy vajon mi volt az oka az 1960-70-es években az antipszichiátriai mozgalom sikertelenségének és kifulladásának? Egyébként annyira sikertelen nem volt, amennyiben fennmaradtak ebből a korszakból könyvek feljegyzések, sőt néhány ezek közül magyarul is olvasható. Vajon R. D. Laing és David Cooper eltávolodása vezetett végül a mozgalom széthullásához, pl. Angliában, illetve Thomas S. Szasz kitartó magánya Amerikában?

Laing és Cooper az első időkben közösen is publikáltak könyvet, például Sarte-ról, majd Cooper vezette be a fogalmat 1967-es könyvében, a Pszichiátria és antipszichiátriában, hogy elválásukig (és azután is) kísérje őket ez a zűrös fogalom: Laing hol a gyógyszerező pszichiáterek többségét nevezte antipszichiáternek, hol azok őt, és mivel többen voltak, előbb-utóbb rajta ragadt.

Egyébként Laing és Cooper is máshogy próbálta megoldani a kérdést: Laing a skizofréniában látta meg a pszichiátria gondjainak a gyökerét, Cooper a hegeli dialektika mintájára eljutott egész forradalmi eszmékig, ami szerint a pszichiátria – antipszichiátria ellentétpár szintézise a non-pszichiátriátria, vagyis mindenféle tekintély -és hatalomnélküliség a mentális egészségügyben. Aminek óhatatlanul társadalmi és tudományos forradalom a következménye, többet mondok: paradigmaváltás lenne akár az antipszichiátria, akár a non-pszichiátria győzelme.

Aztán Thomas Szasz gondolkodik még egy sort, hogy az anti- előtag nem mindenesetre pejoratív jelző, például egy antifasisztának kifejezetten örülni szoktak olyan országokban, ahol nem dívik a szalonnáciság, és nem kacérkodnak konkrétan a fasizmussal. Majd ő is megemlíti Schizophrenia – The Sacred Symbol of Psychiatry című könyvében, hogy a skizofrénia a pszichiátria sarakaltos pontja, sok minden ezen áll vagy bukik, mert ha nem lenne skizofrénia, a pszichiátria sem működhetne a jelenlegi formájában. Hogy tudománynak, sőt, orvoslásnak tartja magát, közben meg ott sínylődnek a börtöneikben, avagy a pszichiátriákon, akikről szó van, maguk a skizofrének.

Kísérleti egerek vagyunk a minket halálra ítélő “tudomány” laboratóriumában, ami a “normalitás”, a “méretre vágás” jegyében futószalagon állítja elő az abnormálisokat, akiket aztán ugyanúgy nem tud beilleszteni a társadalomba. Legszembeszökőbb, hogy a pszichiátriai szer negatív drogként, anti-drogként van jelen és funkciónál, olyan szerként, amitől a páciens nem érzi magát jobban. Valamiféle retorikának kell lennie, amivel meggyőzik, hogy ez a “normális”, ez a “kívánt hatás”, és hogy egy életet kell így leélnie. Akik ezt nem látják be, azokkal előfordulhat, hogy karhatalommal, vagy állami erőszakkal kényszerítenek erre. Az eljárás önmagában való problematikkus volta mellett számtalan visszaélésre ad alkalmat és lehetőséget. Érdekes, hogy addig egészen nem is szúr szemet, ameddig a lakosság megfelelően kis százalékán alkalmazzák (1 % alatt).

Az 1960-as évek antipszichiáterei, valóságos, végzett pszichiáterek voltak, sőt, a későbbiek is, kérdés, hogy valójában végezhet-e antipszichiátriát egy nem pszichiáter végzettségű személy? Tekintve, hogy ma már a könyvekből, internetről és tapasztalati úton minden megtanulható? Végezhet-e pszichoterapeuta, mint például Feldmár András? Végezhet-e klinikai szakpszichológus, mint például Szendi Gábor? Végezhet-e egy olyan “élet iskolájában végzett” tapasztalati szakértő-féle, mint például én? Szeretném azt hinni, hogy végezhet, és szomorú lennék, ha nem így lenne.

Ami bizakodásra ad okot az antipszichiátria felélesztésével és újbóli beindításával kapcsolatban, hogy nemcsak nagyszerű pszichiátriakritikai cikkek írhatóak pl. általam (A pszichiátria a 20. század bűvésztrükkje, A skizofrénia egy kacsa, egy hoax, egy beugratás), hanem a történetbe más regiszterek is bekapcsolhatók, hogy mást ne is említsek, a “szervezett zaklatás” témája. Ha nem is létezne olyan mértékben, mint egyesek állítják, mégis nagyon súlyos probléma. Az egész pszichiátria – antipszichiátria vita már nem is elméleti, hanem társadalmi szinten zajlik. A pszichiátria államilag bőkezűen támogatva jórészt terméketlen marad, örökké várva a “nagy áttörés”-re, ami soha nem következik be, mindenféle kritikát vagy reformot elutasít, zárványként létezik a társadalom testében. Tehát mostantól vége nálam a radikális pszichiátriakritikának, aminek a helyét átveszi a gondolkodásomban az antipszichiátria, aminek a célja az én olvasatomban a pszichiátria felszámolása. Felmerül bennem a kérdés, hogy skizofrének szoktak-e antipszichiátriával foglalkozni, de azt látom, hogy általában még kritizálni sem mernek. Ebből a szemszögből teszem fel a kérdést, hogy akkor én valójában skizofrén vagyok-e, valójában gondnokság alá való vagyok-e, vagy ez csak a pszichiátria újabb próbálkozása arra, hogy ne elméleti szinten cáfoljon meg egy ellene szólót, hanem társadalmi szinten lehetetleníse el? Talán közhelyes lehet, amit mondok, de eljöhet az a pont egy gondolkodó ember életében, ahonnan már nincs hova hátrálni. És hála istennek, gondolkodni még tudok.

George Orwell, aki szerint igazán jókat írni csak az elnyomás, és a diktatúra árnyékában lehet, szerintem megnyalná mind a 10 ujját a helyzetemet látva: Egy központosított, fasizálódó országban elnyom és stigmatizál a szűkebb és tágabb környezetem, durván és agresszíven kritizál a családom, nyomasztón telepszik rám a pszichiátria, a rendőrség, a mentők és egyéb zaklatók. És én mégis bele merek fogni valami újba, a pszichiátria kritizálása helyett szemléletmódot váltok némileg, szempontjaimat átváltoztatom antipszichiátriaivá: tehát nem a jobb pszichiátriáért küzdök ezek után, hanem a mérgezés, az erőszak és az önkényeskedés, a visszaélések leállításáért. Nem mondom, hogy csak antipszichiátriai írásaim lesznek ezek után, lehet, hogy kiscicákról írok (nem, mégsem, az nem valószínű), vagy mit tudom én, könyvekről, de antipszichiátriai nézőponból. Remélem, kezdő megszólalásomban eléggé kulturált voltam. Nem biztos, hogy minden ezutáni írásomban fogom tudni hozni ezt a szintet.

Rehabos panoráma

Hétvégi egotrip a társadalomba való visszailleszkedési kísérleteimről

Mostanában annyi rehab jellegű munkáról tudok Nyíregyházán, hogy csak na. Nem tudom, máshol hogy van, de itt mintha reneszánszát élné ez a foglalkoztatási forma. Bár, ez azt is jelenti, hogy sok a megyében a megváltozott munkaképességű ember, ami nem felétlenül pozitív fejlemény. Sokan ebből akarnak megélni. Ehhez kell egy jó adag szerencse is (mármint a szerencsétlenségben): viszonylag legyen magas az ellátás összege, és akkor lenne igazán buli, ha felemelnék a minimálbért. Ekkor jó esetben lesz elég pénzed, és rengeteg szabadidőd, amit hasznosíthatsz.

Többen hasznossá teszik magukat munkaidőn kívül. Bár, alapból lenézik egy kissé ezt a társaságot, ha van elég pénzed, máris szimpatikusabb vagy. (Mai világba’!) Szóval elég jó színvonalon is el lehetne éldegélni, ha nem lennének az embernek káros szenvedélyei (mint ahogy vannak). Mindenesetre, ha meglesz év végén a diplomám, szeretnék végre dobbantani innen. Ehhez először le kellene vetetni a gyámságot, amit az a ****** pszichiátria másodszor is rám rakott, ezzel idekötözött. Sokan életprogramként tekintenek a rehab munkára, én nem akarok belesavanyodni.

Eddig ami tartotta bennem a lelket, hogy szidtam és kritizáltam a pszichiátriát, amennyire csak erőmből kitelt, kis kalandjátékokkal játszottam, és lassan befejezem a komm. BA szakot (úgy, hogy el is végzem). Most egy kis burn outot érzek, unom az eddigi életem, mást szeretnék. Ebben a környezetben nincs, ami igazi inspirációt adjon, egy-két emberen kívül nincs, akivel igazán meg tudnám érteni magam, van pár haver, de felszínes a viszony, kimerül a gyenge poénok elsütögetésében, és a kocsmázás gyakori emlegetésében, próbálok tőlük is pár lépést tartani

A melót sem hanyagolom el: Valamennyire szerencsém van a munkámmal, programozói végzettségemre való tekintettel informatikusi teendőket látok el. Éppen egy webshop projekten vagyunk. A webshop már képes a tesztfizetések fogadására, üzenetet küld, számlát állít ki, szóval jól haladok. Mindig is érdekelt egy webshop kialakítása, örülök, hogy lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbálhatom élesben, ez is pipa a bakancslistámon.

Annyit még elmondanék így a végére, hogy a skizofrének és az értelmi fogyatékosok egy kicsit ki vannak nézve még a rehabos körből is, bár helyszíne válogatja. Van, ahol a skizót diszkriminálják jobban, van ahol a szefót. Nálunk skizó prioritás lévén nincs helye pl. ért. fogytosnak, bár, ahogy hallottam, ez vica versa is működik. Nekem személy szerint nincs semmi bajom velük, más betegségcsoport, nekem pl. 6 évig volt “ilyen” barátnőm, tehát tudom, mi a helyzet, mire kell odafigyelni velük kapcsolatban (kb. mindenre). Szóval ezek a problémáink jelenleg, a nyílt munkaerőpiac egyelőre még nagy vaszizdasz ilyen tré diagokkal, pláne megfejelve gondnoksággal, pszichiátriai “kedvességből”.

Amint végzek az egyetemen, a terveim között szerepel 1. körben levetetni a gyámságot, mert kezdem már úgy érezni magam, mint Britney Spears 2. valami testhez állóbb, infós vagy kommos állás után nézni, 3. esetleg beiratkozni az MA-ra jövőre egy kedves csoporttársammal, akivel vérszemet kaptunk a tudományos életben elérhető dolgokra.

Ahogy a nagyszüleim mondták mindig: “Tanulj, fiam, azt nem vehetik el tőled!” Bár olyanokat is mondtak, hogy “Egyél, gyermekem!”, “Enni kell…”, “Csúnya a sovány ember!” meg “Fő a pizsama!”. Ilyen tőmondatokban beszéltek. Szóval nem tudom, mi volt igazából tőlük a rám vonatkozó szellemi örökség, csak remélni tudom, hogy nem a pizsamás, mert azt azóta sem hordom. Sajnos, már nem érhették meg, hogy mégis elvégzem valahogy az egyetemet, skizofrén létemre, de biztos büszkék lennének rám.

Vajon valóra válik-e a 12 majom története?

Nem tudom, ki látta a 12 majom című filmet? Terry Gilliam rendezte, Bruce Willis és Brad Pitt játszik a főbb szerepekben. Olvastam, hogy Brad Pittnek elvették a cigijét a forgatás közben, hogy még idegbetegebbnek nézzen ki, mint a filmbéli karaktere, Jeffrey. Azt mondom, kár volt elvenni a cigijét, de mindegy. Nem ez a lényeg. Bruce Willis játssza James Cole-t, akinek az élete keresztül-kasul szövi a filmet. Visszaküldik az időben, hogy állítsa meg a 12 majom hadseregét, ami egy vírus segítségével elpusztítja a Föld lakosságát, és csak 1% marad meg belőlük, föld alatti bunkerekban.

Ám nem akarnak a föld alatti bunkerekban élni, ezért megkérik, hogy akadályozza meg a vírus kitörését, vagy ha az nem sikerül, legalább szerezze meg a vírus legkorábbi változatát, hogy hatástalanítani tudják. Egy nem meghatározott évszámú jelenből visszaküldik eőször 1990-be (eredetileg 1996-ba akarják), és ott viszont elmegyógyintézetbe zárják, ahol először találkozik Jeffrey-vel, a félnótással (akinek az apja egy nagy hatalmú ember, egy virológus, aki megkapja a Nobel-t) “Vajon valóra válik-e a 12 majom története?” bővebben

Nyári depi – Reagila Blues

A félévet letudva, visszaléptem a régi melóhelyemre. Egyelőre 1,5 hetet dolgoztam, napi 3 órát (a hőség miatt ennyit, amúgy 4 lenne), és most meg kitört 2 hét home office a nyári leállás miatt. Úgy érzem, csak a cigi miatt kellett megint munkát vállalnom, mert ez egy rohadt adó, egy második megnyomorodás az első rokkantság mellé. A cigi már elvileg nem lenne olyannak való, aki egyébként csóró. Az ember mit meg nem tesz a függőségéért. A napjaim kisebb-nagyobb depressziós időtartamokkal megszakítva telnek. Szerintem a gyógyszer, a meleg és a rossz alvás mindezért a felelős. Természetesen a gyógyszert tartom a legnagyobb gondnak, pedig már tényleg elég minimális adagban szedem. Naponta többször jön rám rossz hangulat, impoduktív vagyok, napi 1x-2x beájulok. Az ismerősökkel beszélgetve velük is ugyanez a helyzet, nem meglepően mind gyógyszert szed, ők is hasonló dolgokra. Az egyik kollegám mondta, hogy milyen jó délután aludni, hát én valahogy nem így fogom fel, sokszor szarabbul kelek, mint ahogy lefeküdtem. A napjaim 70-90%-a kuka, van, hogy 100%. Sokat reméltem a gyógyszercsökkentéstől, de fel van sorolva a (nem is olyan ritka) mellékhatások között a “depresszió”, “aluszékonyság, nagyfokú levertség, cselekvésre képtelen állapot”, plusz egy kis “szemirritáció, a szem benyomásának fokozódása, látásromlás”, “fókuszálási problémák távolra vagy közelre nézéskor”. Ezeket én mind felfedezni vélem magamon. Hozzátenném, hogy távol áll tőlem a hipochondia, de hosszabb távon ezeket tapasztaltam. Lehet, hogy csak a meleg és a szar alvás hozta ki, de kijöttek. Ja, a reagiláról van szó, a magyar csodaszerről, ami egyre inkább úgy tűnik, ugyanolyan szar, mint a többi, csak máshogy. Gondolkozom azon, hogy visszakérjem az abilify-t. Nem akarom a csökkent életminőséget, a gondolkodásra való képtelenséget, a szellemi impotenciát, a depressziót. Szerintem nekem nincs erre több időm az életemben, már megint vagy 2 évet elbasztak tőlem a szar gyógyszerekkel összeszámolva. Hogy összesen mennyit, már rég nem számolom. Lassan már ott tartok, hogy ez az arány már elég jelentős a felnőtt életem folyamán, ahhoz hogy felemlegetésre érdemes legyen. Megható a pszichiátriának az az igyekezete, hogy a mellékhatásokat összemossa az úgynevezett betegséggel, és hogy megint csak ne vállaljon felelősséget semmiért, persze, ez már fel sem merül, de az egész szerintem szépen különválasztható, tetten érhető, dokumentálható.

Amikor nem dolgozom, olvasok, játszok, néha filmezek, ill. ezekről blogolok, készülök a záródolgozatomra. Már ha a fent leírt mellékhatások engednék. Valamivel jobb lett, hogy csökkentettem, de azt mondanám, hogy nem jelentősen. Amikor bekerülök a szar állapotba, olyan, mintha nem is csökkentettem volna. Csökkentéssel együtt is napi 1-2 órát vagyok jobban pluszban. Vagy annyit sem. Szerintem a meleggel együtt durvábban ki is jönnek ezek a mellékhatások. Talán, ha enyhülne a hőmérséklet, akkor tudnék nyilatkozni, mennyit ért a csökkentés. Nem tudom, képes vagyok-e ezzel kihúzni a diplomáig vagy váltani kellene abilify-ra. Mert ebbe az állapotba beleőszülök, belesavanyodok. Az ember nem lesz fiatalabb, és tartósan ezzel az életminőséggel élni az éveit, nyomot hagy rajta. A szemem alatt állandósult egy olyan barnás-lilás folt pl. ami arról árulkodik, hogy eléggé elgyötört vagyok mostanában. Amúgy minden percet kihasználnék saját magam fejlesztésére, mindenre sajnálom az időt, pláne arra, hogy a nap nagyrészét végigdepressziózzam. Mint látható, a blogra is kevesebbet írok, szinte alig. Ez nem véletlenül van így. Mostanában olvastam pár Mad In America cikket, gondoltam, legalább fordítok valamit Britney-ről, de abból sem biztos, hogy lesz valami. Idén nyáron valószínűleg megint nem fogok eljutni sehová, de minek is mennék? Azért nem akarom elvenni senki kedvét, de ha lesz kedvem, írtam, ha nem, nem. Szeretnék ezzel a számmal mindenkinek jó nyarat kívánni, küldeném “mindenkinek, aki szereti”.

Nem (én) vagyok (a) szörny

Van ez a videó, Cecilia McGough: I Am Not A Monster (Nem vagyok szörny) című beszéde, amiben arról értekezik, hogy skizofrénként ugyanolyan embernek érzi magát, mint azok, akik a közönség soraiban ülnek, és hogy létrehozott egy olyan nonprofit szervezetet, ami a skizofréniával élők felsőoktatási tanulmányait hivatott támogatni, vagyis bebizonyítani, hogy lehetnek egyszerre skizofrének és sikeresek a szakmájukban, annak ellenére, hogy a társadalom stigmatizálja őket.

De hogy akkor ez vajon mekkora befektetés? Egyébként kezdem megszokni, hogy skizofrénként diagnosztizált személyként körülbelül sokszoros energiabefektetés szükségeltetik ugyanannak a célnak az elérésére, mint amire az “egészséges” társaimnak szüksége van. Amúgy nem érzem magam különösen betegnek, nem látom be, hogy miért nem létezik olyan szóösszetétel, hogy “egészséges skizofrén”, mintha mindig meg lennék fázva, vagy állandó fájdalmaim lennének.

Szóval a skizofrének felsőoktatásának a támogatása. Milyen érdekesnek tartom, hogy magamon kívül nem ismerek olyan skizofrén embert, aki akár csak kísérletet tenne a felsőoktatásban való részvételre, és ezt mivel támogatja a pszichiátria? Egy-két, csak rájuk jellemző gúnyolódó, cinikus hangvételű beszólással, a nevem többé-kevésbé nyilvános bemocskolásával, traumaokozással, ellehetetlenítéssel gondnokság alá vétel, összes állampolgári jogomtól való megfosztás útján.

Ennyit szerettem volna még leírni a mai magyar mentális egészségügy viszonyairól, egyébként a videó pont ellenkező hatást váltott ki belőlem, mint kellett volna: Nem akarok kiállni a betegek jogaiért, nem akarom a témára ráirányítani a figyelmet, nem akarok többé influenszerkedni olyanoknak, akiktől a maximum, amit kaphatok az influenszerkedésért az, hogy lerángatnak a maguk szintjére, sőt, lejjebb, ha alkalmuk nyílik rá, esetleg. Ennek ellenére eléggé lesújtó a véleményem mind a pszichiátriáról, mind az abban résztvevőkről (hogy ne mondjam, dolgozókról).

Az eddig leírtakat nem másítom meg, de igyekszem más témát keresni, a pszichiáterek jó hasznot hajtó “fizetett hallgatás falát”, amit a társadalom felé mutatnak, megtörni egyedül, vagy jórészt egyedül szinte lehetetlennek tartom. És hogy ők azért kapnak csillagászati összegeket, hogy embereket traumatizáljanak és kínozzanak kedvükre, a társadalom felé pedig lehetőleg ne nagyon szivárogtassanak ki erről információt, és lehetőleg másokat is akadályozzanak meg ebben, lelkük rajta. Valakinek a piszkos munkát is el kell végezni, fehérgallérós, sőt fehérköpenyes bűnözőkre is szükség van.

Szerintem jobban promózhatnák a felsőoktatási tájékoztatóban, miről szól ez a “szakma” (nem tudom, hány idézőjelbe tenném legszívesebben), aztán lehetne alkalmassági vizsgálat, összekötve némi hajlandósági vizsgálattal, egy kis gerincvizsgálattal, ahol azt vizsgálnak, az illető mennyire tud össze-vissza, az egyéb érdekeknek megfelelően hazudozni, mennyire szadista, és mennyire elvtelenül gerinctelen, mennyire hajlandó ordas rezsimeket kiszolgálni, és mennyire teszi magáévá a “van az a pénz” jelszavát, ami pszichiáter körökben hatalmas népszerűségnek örvend.

Aztán ehhez nem árt, ha megfelelően konzervatív és maradi másrészről, csak a saját (egyébként eléggé kifacsart és perverz) értékrendjét képviseli, aminek a központi elemei a pénz, a hatalom, az ahhoz való törleszkedés, és valószínűsíthetően néhány kifacsart Freud-i gondolat a szexről. Szóval ezektől a jóemberektől búcsúzom témailag a jövőben remélhetőleg, és tartózkodom a véleménynyilvánításról róluk, szerintem bőven elég, ha magamban tisztázom. Egyébként figyelemre méltó a videó, aminek a kapcsán ezeket írtam, de itt és most, sajnos, nem érvényes.

Ui.: Egyébként a járványhelyzet egy dolgot mutatott meg nagyon szépen, világosan: Semmi szükség a pszichiátriára, mint olyanra. Természetesen, mint igazi élősködő a társadalom nyakán, amire mostanára vált, a gyógyszeriparral karöltve, sohasem fogja magát lerázni az emberek nyakáról, sőt, inkább mindenáron igazolni akarja majd a létét: ha kell marketinggel, ha kell erőszakkal, meg ki tudja, még mivel. Elég amúgy felütni a pszichiátria történetét, hogy világossá váljon, micsoda is valójában… Ja, nincs is ilyen? Vajon miért? Akkor ezt a Wikipédia cikket… Vagy rákeresni a YouTube-on a “pszichiátria” szóra… Elég siralmas az összkép… De hogy nálunk mikor fog eljutni a társadalom arra a pontra, ahol a skandináv államok tartanak? Ha így haladunk, soha… a magyar társadalom ezen az úton is visszafelé halad jelenleg, a menetiránnyal szemben, mint olyan sok mindenben, hiába a technológiai fejlődés, az okos eszközök és az informatika nálunk nem a gondolkodást fejlesztik, hanem annak szerepét veszik át, a társadalmi viszonyok meg konzerválódtak a múlt században.

Párbeszéd a pszichiátriáról és az orvostudományba vetett bizalomról

R: Tényleg attól leszel menő, ha kurvaanyázod és nyomorultazod azt, aki nem oltakozik, mert úgy érzed, hogy erre társadalmi felhatalmazásod van. Nem értem a hiszti tárgyát, miért nem örül mindenki az oltásának, mit foglalkozik azzal, hogy az oltatlanok hogy fertőzik halálra egymást?

Sz: Lassan 1,5 ev utan ideje lenne felfogni, hogy a jarvany es a vedekezes nem maganugy. Kozossegekben elunk, tarsadalmi felelossegvallalasrol van szo. Aki ebben tudatosan nem akar resztvenni, az vallalja a kovetkezmenyeket.

R: Csak azt mondd meg, mit adott nekem a társadalom. Tökre ki vagyok belőle rekesztve. Még gyakorlati helyre se vettek fel a diagnózisom miatt, online sem. Munkahelyre esélyem sincs, bármilyen felületen publikálni, bármilyen társaságba bekerülni 0. Tehettek nekem egy szívességet.

Sz: Sajnalom a veled tortenteket es megertem a duhodet. Tisztaban vagyok vele milyen kirekeszto, itelkezo, igazsagtalan a tarsadalmunk. De ugyanolyan resze vagy te is a rendszernek, ha egyetertesz vele, ha nem.

R: Na, persze, ilyenkor már része vagyok. Vagy van más megoldás is. A pszichiátrián már nem egyszer fel lett ajánlva nekem az endlösung, az elfekvő, ahonnan rövidített az út az örök vadászmezőkre. Most is lényegében az egyetemi státuszom és hallgatói jogviszonyom tart vissza ettől.

Lényegében azért gyámosítottak, hogy ehhez vigyenek közelebb. Nem rendelkezhetek szabadon a vagyonommal, nem hagyhatom el önállóan a tartózkodási helyemet, önállóan nem írhatok alá, stb. Kicsit olyan Britney Spears szindróma. Végig a társadalom szeme előtt zajlott, az meg hagyta.

Mindennek fényében talán megérthető, hogy számomra másodlagos jelentőségű a kérdés, hogy akkor most be vagyok oltva vagy sem…

És most ne nézzünk engem, hanem nézzük például azt, hogy 2021 Magyarországán echte haláltáborok vannak fenntartva skizofréneknek és demenseknek, amit nekem már nem egyszer megajánlottak, és ennek első lépéseként minden ügycsoportban gyámság alá tettek, csak az alkalomra várva.

A környéken Nyírbélteken, Hodászon és Ricsén tudok ilyen táborokról, ott is a lakott területtől több kilométerre, amiről a társadalom mélyen hallgat. A pszichiáter meg azzal menőzik, azt dörgöli az orrod alá, hogy van hatalma bedugni egy ilyen “kihalásos alapon működő” helyre.

Tehát nekem ilyen élményeim vannak az orvostudományról, annak a gyógyításáról. Bevallom, ennek analógiájára nem bízom semmilyen orvostudományi csodában, vagy csak nagyon módjával. Ha nincs túl nagy bajom, ódzkodom attól, hogy orvoshoz járkáljak, inkább megoldom magam valahogy.

Sz: Ertem amiket irsz es nekem is vannak borzalmas tapasztalataim. De alapvetoen az orvostudomany, tudomany. Es a vakcina kapcsan pontosan dokumentalt modszerrol, hatoanyagokrol van szo.

R: Igazából én nem sokat foglalkozom az oltakozással, mert mint mondtam, ez nekem másodlagos kérdés. Ha tájékozódtam, inkább a kritikus véleményt hallgattam meg, érthető okokból. Pl. a PCR teszt nem igazán arra van kitalálva, amire használják, a maszk ér, amennyit ér, nekem nem is&

lenne kötelező a diagnózisom miatt, de hordom. Most, ahogy látom, azon megy a fő vita, hogy a mutáns variánsok az oltottakban fejlődnek jobban vagy az oltatlanokban. Nekem logikusabban hangzik az, hogy az oltottakban, de mindegy. Amíg szabadon dönthetek, nem oltatok, ha muszáj&

lesz, akkor pfizer. Ennyi a történet. Eredetileg én csak annyit tettem szóvá, hogy nem kellene kurvaanyázni meg nyomorultazni, akik egyelőre valamiért bizonytalanok vagy szkeptikusak az oltás kapcsán. Van elég bajuk azzal, hogy sok mindenből kimaradnak a kártya miatt.