V. I. Lenin: Ucsica, ucsica, ucsica

Állítólag Leninhez köthető a mondás: Tanulni, tanulni, tanulni. Amikor ezt az óvodában meghallottam, és megkérdezték a Lenin kép alatt, ki a példaképem, nyugodt szívvel mondhattam, hogy: senki. Aztán még az általánosban foglalkoztak velem az úttörő csajok, de amikor örsi foglalkozáson semmi hajlandóságot nem mutattam még a kisdobosok 6 pontja iránt sem,”levették rólam a kezüket”. Megtettek örsi zászlósnak, de ez is inkább büntetés volt, mint jutalom: Ott kalimpálni minden rendezvényen az örs zászlajával, nem sok haszonnal járt rám nézve.

Aztán mégiscsak Leninnek lett igaza: 25 éve tanulok egyfolytában, nem sok eredménnyel, a kommunikáció szakot nem sokba nézik sehol, “kommunikálni mindenki tud”, emlékezzünk csak a máltai lányok videójára, az informatikához mindenki ért, legalábbis azt hiszi, ha már kiismerte az Androidot az okostelefonján. Aztán ez a komminizmus eszme, ami Marxból és az osztályharc képzetéből fejlődött, meg a termelőeszközök kollektivizálásából, ez se úgy valósult meg, ahogy elképzelték. Még Lukács György, aki európai szintű filozófusként kezdte, kommunistaként addig radikalizálódott, amíg bűnrészes nem lett valami sortűzben.

A forradalom felfalja gyermekeit, erre int minket a francia forradalom kivégzésekbe torkollott története: még a vezetők is, Robespierre, Danton, Marat így végezték. Nem tudom, nekem a szocializmusból miért pont a békejanó, a béketábor és az Unicef maradt meg, talán mert pont ennyit érzékeltem belőle, aboldog békeidőket, túró rudi, kifli, parizer.

Amikor azt mondom: tanulás, az ember folyamatosan tanul, még itt is, Nagykállóban is ragad rá valami. Ilyen elméleti könyvekkel, mint Karl Marx és Thomas Szasz, a pszichiátrián lehet kikötni, mint a múltban is már előfordult. Az elmélettől mindig több a gyakorlat, még ha rosszul is, vagy alig működik. A kapitalizmus úgyanúgy felfalja önmagát, de az még mind semmi, a világot is elpusztítja, ha 1,5 fokot nő az átlaghőmérséklet. Ez az a fajta győzelem, ami úgyanúgy hazugságon alapszik, mégpedig a kényelem hazugságán, mint ahogy az okos eszközök kifejlesztenek egycsomó gondolkodásra képtelen, kis, uniformizált emberkét, akiket könnyebb a halálba terelgetni.

És a vírusról még szó sem volt. Például hogy mennyire kreált vagy véletlen. Ugyanúgy a természetes szelekció része, mint a pszichiátria, ami szétválasztja az ocsút a búzától, ugyanúgy terelhet jó útra is, mint ahogy el is pusztíthat. Rájöttem, hogy lényegében tanulni, megfigyelni vagyok itt is, és nem beleszólni a dolgokba. Innen elirányítják az embereket, kit a rehabra, kit otthonba, kinek marad az utca vagy a hajléktalanszálló. De a legtöbben azért hazamennek. Én sem hadakozhatom tovább a műholdakkal, megfigyelőrendszerekkel, pláne nem a MI-vel vagy a coviddal. Megfigyelésem szerint ilyen gondoatbűnökért én vagyok itt majdnem egyedül.

Nem ez a lényeg, hanem az, hogy Thomas Szasz és Karl Marx eszméi is szépek, de amint megpróbálnak beléjük életet lehelni, elvéreznek a praxis próbáján. Talán nem véletlenül jutott eszembe néhány reformkori gondolkodó, itt tartózkodásom alatt, Széchenyi ügye Döblinggel, a Kazinczyé Kufsteinnel, tehát a kommunizmus se valósult meg úgy soha, hogy mindenkire kiterjedően jó legyen, fura módon még a szocializmus járt hozzá a legközelebb. De, persze Kádárt is szokás ejnye-bejnyézni az 56-os szerepvállalásáért. Persze, mondhatnánk azt is, hogy a fejétől bűzlik a hal, a tudományban ugyanúgy, mint a vallásban, kérdezhetnénk azt is, hogy az elmetudománynak miért is kell erőszakon alapulnia, vagy hogy mitől is váltotta meg az emberiséget Jézus, ha 2000 óta ugyanúgy van bűn is, betegség is, halál is, de ne kekeckedjünk inkább. Örüljünk annak, ami van.

A jézusi példánál maradva: feladatom annyiban látom változni, hogy mint az emberhalászok a Bibliából, a tudomány által kiselejtezett emberek között halászgassak. A doktornő is, amikor azt kérdezte, hajlamos vagyok-e az állapotomat úgy felfogni, mint betegség, azonnal, örömmel igent mondtam, csak a mosolyom nem volt teljesen őszinte. Ahogy a villamos kerekei alatt sohasem az. Erről ajánlom A Mester és Margarita című filmet, ahogy Berlioz feje pattog a villamossíneken, hát tényleg nem az. Ja, és hogy baloldali volt-e Jézus, nem, kedves gyerekek, ez már egy következő történet…

A skizofrénia a betegség vagy nem?

2021-ben a pszichiátra megint a lehető legjobbkor talált meg: Szerettem volna befejezni a félévet, és megkapni a diplomát, ráadásul 2 munkahely között gondolkodtam, hogy váltsak-e. Már meg sem igazán lepődöm azon, hogy a pszichiátrián kötök ki, és minden úszik. Úgyhogy legalább tavaszig-nyárig várni kell, amíg normalizálódik a helyzet.

Hallom-látom, hogy kint a világban közben beindult a covid 4. hulláma, ami félelmetes ugyan, mégsem annyira nyomasztó, mint tehetetlenül várni egy pszichiátrián a csodára, ami soha nem jön el.

Elhangzott a kérdések kérdése, hajlandó vagyok-e belátni, hogy a skizofténia egy betegség. Erre most kapásból azt mondanám, hogy a lényeg nem pont az ebből a szempontból, hogy betegség vagy sem, hanem hogy jelenleg az van sulykolva, hogy gyógyszert kell szedni rá, és ezalól nem húzhatom ki magam, ha nem akarok minden évben itt hawaii-ozni, és valamit haladni akarok az életben.

Jelenleg amúgy nem is a skizofrénia tart már bent a kórházban, hanem a tüdőgyulladás, ami végén majd nem szeretném, ha a gyászjelentésem hosszú, türelemmel viselt betegségről értekezne. Társasági igényemet, hogy úgy mondjam, egy életre kielégítettem most itt bent, a 7 ágyasban, már az sem számít, hogy nem voltam katona, fogok tudni annyit a katonaságról, hogy kitart halálom napjáig.

Negyvenharmadik születésnapomat sikerült a figyelőben megérnem, ami után olyan súlyos fogadkozások és életdöntések következtek, ami alapján már ki kellene tatálni abból a dantei sötét erdőből, amiben évek óta vagyok. Ezeket most nem fogom felsorolni, de ha valaki ennyit se bír megjegyezni az imprinting segítségével, akkor mindegy. Ebben a pszichiátria, a lélek csöndje “segített”, remélem, az idézőjel mindenhonnan jól látható, biztosíthatok mindenkit, nem érzékcsalódás.

Kívánok mindenkinek jobb kedvet, és több életlehetőséget, mint amennyi jelenleg nekem van, és ne tévesszen meg senki az, amikor a napi 3-szori étkezést és a fűtést azonosíják az élettel, biztosíthatok mindenkit, hogy az nem az. Legalábbis nem az az igazi, ami emberhez méltó. Úgyhogy remélhetőleg utoljára jelentkeztem ilyen helyről, viszlát mindenkinek, jobb körülmények között.

Psychterminator (Project Artemis)

 

Játékszinopszis aka Halál a pszichiátrián 4

Legendák szólnak egy indiai gyermekről, aki majd felnőve, pszichiátriai szempontok mentén, gyermekpszichiátria, rehabilitációs osztályok, covid-18 és poszcovid osztályok szervezésével egyesíteni fogja a Földet, központosítja, és megszerzi az egyeduralmat. Születésekor pszichiáterek ezrei zarándokolnak Indiába, droggal és pornóval tele utazótáskákkal, hogy köszöntsék a leendő pszichiáter-uralkodót.

Hogy a jóslat ellenlábasai ezt megakadályozzák, visszaküldenek egy skizofrént az időben egy Diane nevű tartományba, ahol a ded és kísérete tartózkodik. A tervnek megszereznek egy gyilkos (humorú) sebész-pszichiátert, aki Artemisz fedőnéven segíti a skizofrén terminátort, aki nagyzási hóbortban szenved, és nemcsak az emberiséget akarja megváltani, hanem az állati, növényi és gépi világot is, azzal, hogy lekapcsolja a pszichiátereket.

A történet egy babakocsis-liftes üldözéssel kezdősik egy 14 emeletes lépcsőházban, de a TEK közbelép, a skizofrént lekapcsolják, és egy kastélyból kialajított pszichiátriára zárják Diane-ben. De Artemisz segítségével elszabadul a pszichiátrián. A pszichiáterek létrehozzák a Phoebus projektet, hogy az elszabadult skizofrént, és titjos segítőjét, Artemiszt megakadályozzák tervük végigvitelében.

A skizofrén és Artemisz mentális kapcsolatban állnak, Artemisz gyilkos bonckéseivel és bénító injekció nyilaival segíti a skizofrént, aki csak pszi-képességeiben bízhat, delfin1-es, és delfin2-es mentális támadásaiban, amik között szerepel embólia, anthrax szórás, vuhan szindróma, stb. Vajon sikerül-e nekik megtisztítani a pszichiáterektől a kastélyt és Diane-t, és hogyan oldják meg, hogy az indiai gyermek és kísérete ne tudja leigázni a Földet?

 

 

Itt a “bemásolt” postcovid cikk, Szerbiából, képpel

 

Szerbiában nemcsak a koronavírus és szövődményei, illetve a poszt-Covid okoz súlyos problémákat, különböző mentális kórok, lelki zavarok is megkeserítik egyesek életét. Szakértők szerint egyre több a depressziós, nem kevesen esnek pánikba, s bizony ebben (is) kétségtelenül ludas a Covid–19.

Statisztikai adatok szerint a mentális zavarokkal küzdők száma csaknem 30 százalékkal nőtt mintegy egy év alatt, közölte a Pannon RTV.

Szakemberek úgy látják: a depressziós, aggodalommal teli emberek egyébként kortól független skálájának közepén helyezkedik el Szerbia.

Szörnyű adatra hívták fel a figyelmet: a Földön minden negyedik ember mentális betegséggel küzd.

Pro-skizo suttogvány

 

Első posztom mint skizofrén motivációs tréner és női önbizalomedző

Rájöttem, hogy az ilyen rendeld meg az univerzumot, stb. könyveknek igazuk van az író szemszögéből. Egy ponton túl a skizofrénia is átfordul egy csak kérjetek és megadatik állapotba. Ilyenkor már találkozások tényleg sorsszerűek, szinte bármi elérhető, amit igazán akarunk, és ami ép ésszel még felfogható.

Ezen a szinten gondolkodva gondolataink már nem hozzáférhetők kívülállók számára, elménk nem behatolható sem természetes, sem mesterséges intelligenciával, illetve, ha meg is lehetne próbálni, nem lenne semmi értelme. Ez a teljes gyógyulás a skizofréniából, ami egy ilyen dupla vagy semmi állapot, ha teljesen őszinték akarunk lenni. Bár a semmit nem lehet megduplázni, azért kell előbb valamit elérni az életben, a világban. Ilyenkor a hatalmad már nem duplán, hanem hatvnyozottan nő az anyagi világ felett minden egyes eltelt pillanattal. Ha van valami célod, vagy vannak céljaid, azokat ilyenkor érdemes felállítani, illetve megerősíteni, mert innentől már a világ is arrafelé törekszik, amerre te is. Ha kívánhatnék valamit most, nyilvánvalóan egy hullócsillagot kívánnék.

Csak egy kérdés maradt. Hogy lehet erről a buszról leszállni? Nekem már sehogy. Csak előre szólok annak, aki netalán követni szeretne ebbe az állapotba, inkűbb gondolja meg 2x, mert nem ígérhetek mást, csak kaját, piát és nőket. Egy biztos: unatkozni nem fogunk, de spekulálni és agyalni annál többet, ha az élet olyan kihívások elé állít, ahol dönteni kel, és esetleg hirtelen, ne valljunk szégyent magunkkal. Bár ezen a ponton ez talán már kizárható. De ezt nektek is akarni kell, mint abban a villanykörtés viccben, ami így szó: Hány pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez. Csak egy, de a villanykörtének is akarnia kell. A pszichiátriát pedig felejtsd el, kerüld el, haver, nagy ívben, mert  rossz lóra teszel. Mert nemcsak a skizofrén nem azonos a DID-del, a pszichológia sem azonos a pszichiátriával, annak llenére, hogy tudunk fekete pszichológiáról is, meg fordított pszichológiáról is, meg minden pszichológiáról Valami azt súgja, a szcientológiát sem kell még leírnunk, mert ahhoz képest, hogy viszonylag új vallás, viszonylag virulens és életképes. És van egy olyan sejtésem, hogy a szcientológia több, mint maga az egyház. Tehát várunk a jobb időkre. Kukuirikú, csókolom.

Ui.: Egyébként minél többet szórakoznak ezek a buszok a városban, variálnak a számozással és a kimaradt járatokkal, annál tovább írom ezt a bejegyzést. Hangfegyvert már nyilván nem használnak , nem használhatnak ellenem közben. Annak is van egy protokollja, amit félő, hogy immár teljesen felfednék. Ha Szájer József egy IC-n írta az alkotmányt, én a nyíregyházi buszokon írtam ezt a pro-skizo suttogványt, amit most kiteszek ide, az antipszichiátria mellé, mintegy kiegészítve, ellensúlyozva azt. Még hogy nem vagyok konstruktív, nincsenek pozitív posztjaim. De igenis, hogy vannak, csakhogy ritkán, de remélem, ezen túl több okom lesz rá.Üdvözlöm Puzsér Róbertet, Csernus imrét, meg az összes ilyen nyilvánosan kiabáló embert, mi ilyen csendesek vagyunk, csak írunk, egyelőre. A pszichiátria is hallgat nyilvánosan, de ők más miatt. Ennyit mára.

 

Nyíregyháza-Sóstóhegy, 2021. október 6.

Antipszichiátriai suttogvány

Először kiáltványt akartam írni, de rájöttem, hogy ma éjszaka tőlem már csak suttogvány telik. Először is, mivel már 10 óra elmúlt, és ez a honi pszichiátriákon már a villanyoltást vetíti előre, suttogva teszem fel a kérdést, hogy vajon mi volt az oka az 1960-70-es években az antipszichiátriai mozgalom sikertelenségének és kifulladásának? Egyébként annyira sikertelen nem volt, amennyiben fennmaradtak ebből a korszakból könyvek feljegyzések, sőt néhány ezek közül magyarul is olvasható. Vajon R. D. Laing és David Cooper eltávolodása vezetett végül a mozgalom széthullásához, pl. Angliában, illetve Thomas S. Szasz kitartó magánya Amerikában?

Laing és Cooper az első időkben közösen is publikáltak könyvet, például Sarte-ról, majd Cooper vezette be a fogalmat 1967-es könyvében, a Pszichiátria és antipszichiátriában, hogy elválásukig (és azután is) kísérje őket ez a zűrös fogalom: Laing hol a gyógyszerező pszichiáterek többségét nevezte antipszichiáternek, hol azok őt, és mivel többen voltak, előbb-utóbb rajta ragadt.

Egyébként Laing és Cooper is máshogy próbálta megoldani a kérdést: Laing a skizofréniában látta meg a pszichiátria gondjainak a gyökerét, Cooper a hegeli dialektika mintájára eljutott egész forradalmi eszmékig, ami szerint a pszichiátria – antipszichiátria ellentétpár szintézise a non-pszichiátriátria, vagyis mindenféle tekintély -és hatalomnélküliség a mentális egészségügyben. Aminek óhatatlanul társadalmi és tudományos forradalom a következménye, többet mondok: paradigmaváltás lenne akár az antipszichiátria, akár a non-pszichiátria győzelme.

Aztán Thomas Szasz gondolkodik még egy sort, hogy az anti- előtag nem mindenesetre pejoratív jelző, például egy antifasisztának kifejezetten örülni szoktak olyan országokban, ahol nem dívik a szalonnáciság, és nem kacérkodnak konkrétan a fasizmussal. Majd ő is megemlíti Schizophrenia – The Sacred Symbol of Psychiatry című könyvében, hogy a skizofrénia a pszichiátria sarakaltos pontja, sok minden ezen áll vagy bukik, mert ha nem lenne skizofrénia, a pszichiátria sem működhetne a jelenlegi formájában. Hogy tudománynak, sőt, orvoslásnak tartja magát, közben meg ott sínylődnek a börtöneikben, avagy a pszichiátriákon, akikről szó van, maguk a skizofrének.

Kísérleti egerek vagyunk a minket halálra ítélő “tudomány” laboratóriumában, ami a “normalitás”, a “méretre vágás” jegyében futószalagon állítja elő az abnormálisokat, akiket aztán ugyanúgy nem tud beilleszteni a társadalomba. Legszembeszökőbb, hogy a pszichiátriai szer negatív drogként, anti-drogként van jelen és funkciónál, olyan szerként, amitől a páciens nem érzi magát jobban. Valamiféle retorikának kell lennie, amivel meggyőzik, hogy ez a “normális”, ez a “kívánt hatás”, és hogy egy életet kell így leélnie. Akik ezt nem látják be, azokkal előfordulhat, hogy karhatalommal, vagy állami erőszakkal kényszerítenek erre. Az eljárás önmagában való problematikkus volta mellett számtalan visszaélésre ad alkalmat és lehetőséget. Érdekes, hogy addig egészen nem is szúr szemet, ameddig a lakosság megfelelően kis százalékán alkalmazzák (1 % alatt).

Az 1960-as évek antipszichiáterei, valóságos, végzett pszichiáterek voltak, sőt, a későbbiek is, kérdés, hogy valójában végezhet-e antipszichiátriát egy nem pszichiáter végzettségű személy? Tekintve, hogy ma már a könyvekből, internetről és tapasztalati úton minden megtanulható? Végezhet-e pszichoterapeuta, mint például Feldmár András? Végezhet-e klinikai szakpszichológus, mint például Szendi Gábor? Végezhet-e egy olyan “élet iskolájában végzett” tapasztalati szakértő-féle, mint például én? Szeretném azt hinni, hogy végezhet, és szomorú lennék, ha nem így lenne.

Ami bizakodásra ad okot az antipszichiátria felélesztésével és újbóli beindításával kapcsolatban, hogy nemcsak nagyszerű pszichiátriakritikai cikkek írhatóak pl. általam (A pszichiátria a 20. század bűvésztrükkje, A skizofrénia egy kacsa, egy hoax, egy beugratás), hanem a történetbe más regiszterek is bekapcsolhatók, hogy mást ne is említsek, a “szervezett zaklatás” témája. Ha nem is létezne olyan mértékben, mint egyesek állítják, mégis nagyon súlyos probléma. Az egész pszichiátria – antipszichiátria vita már nem is elméleti, hanem társadalmi szinten zajlik. A pszichiátria államilag bőkezűen támogatva jórészt terméketlen marad, örökké várva a “nagy áttörés”-re, ami soha nem következik be, mindenféle kritikát vagy reformot elutasít, zárványként létezik a társadalom testében. Tehát mostantól vége nálam a radikális pszichiátriakritikának, aminek a helyét átveszi a gondolkodásomban az antipszichiátria, aminek a célja az én olvasatomban a pszichiátria felszámolása. Felmerül bennem a kérdés, hogy skizofrének szoktak-e antipszichiátriával foglalkozni, de azt látom, hogy általában még kritizálni sem mernek. Ebből a szemszögből teszem fel a kérdést, hogy akkor én valójában skizofrén vagyok-e, valójában gondnokság alá való vagyok-e, vagy ez csak a pszichiátria újabb próbálkozása arra, hogy ne elméleti szinten cáfoljon meg egy ellene szólót, hanem társadalmi szinten lehetetleníse el? Talán közhelyes lehet, amit mondok, de eljöhet az a pont egy gondolkodó ember életében, ahonnan már nincs hova hátrálni. És hála istennek, gondolkodni még tudok.

George Orwell, aki szerint igazán jókat írni csak az elnyomás, és a diktatúra árnyékában lehet, szerintem megnyalná mind a 10 ujját a helyzetemet látva: Egy központosított, fasizálódó országban elnyom és stigmatizál a szűkebb és tágabb környezetem, durván és agresszíven kritizál a családom, nyomasztón telepszik rám a pszichiátria, a rendőrség, a mentők és egyéb zaklatók. És én mégis bele merek fogni valami újba, a pszichiátria kritizálása helyett szemléletmódot váltok némileg, szempontjaimat átváltoztatom antipszichiátriaivá: tehát nem a jobb pszichiátriáért küzdök ezek után, hanem a mérgezés, az erőszak és az önkényeskedés, a visszaélések leállításáért. Nem mondom, hogy csak antipszichiátriai írásaim lesznek ezek után, lehet, hogy kiscicákról írok (nem, mégsem, az nem valószínű), vagy mit tudom én, könyvekről, de antipszichiátriai nézőponból. Remélem, kezdő megszólalásomban eléggé kulturált voltam. Nem biztos, hogy minden ezutáni írásomban fogom tudni hozni ezt a szintet.

Rehabos panoráma

Hétvégi egotrip a társadalomba való visszailleszkedési kísérleteimről

Mostanában annyi rehab jellegű munkáról tudok Nyíregyházán, hogy csak na. Nem tudom, máshol hogy van, de itt mintha reneszánszát élné ez a foglalkoztatási forma. Bár, ez azt is jelenti, hogy sok a megyében a megváltozott munkaképességű ember, ami nem felétlenül pozitív fejlemény. Sokan ebből akarnak megélni. Ehhez kell egy jó adag szerencse is (mármint a szerencsétlenségben): viszonylag legyen magas az ellátás összege, és akkor lenne igazán buli, ha felemelnék a minimálbért. Ekkor jó esetben lesz elég pénzed, és rengeteg szabadidőd, amit hasznosíthatsz.

Többen hasznossá teszik magukat munkaidőn kívül. Bár, alapból lenézik egy kissé ezt a társaságot, ha van elég pénzed, máris szimpatikusabb vagy. (Mai világba’!) Szóval elég jó színvonalon is el lehetne éldegélni, ha nem lennének az embernek káros szenvedélyei (mint ahogy vannak). Mindenesetre, ha meglesz év végén a diplomám, szeretnék végre dobbantani innen. Ehhez először le kellene vetetni a gyámságot, amit az a ****** pszichiátria másodszor is rám rakott, ezzel idekötözött. Sokan életprogramként tekintenek a rehab munkára, én nem akarok belesavanyodni.

Eddig ami tartotta bennem a lelket, hogy szidtam és kritizáltam a pszichiátriát, amennyire csak erőmből kitelt, kis kalandjátékokkal játszottam, és lassan befejezem a komm. BA szakot (úgy, hogy el is végzem). Most egy kis burn outot érzek, unom az eddigi életem, mást szeretnék. Ebben a környezetben nincs, ami igazi inspirációt adjon, egy-két emberen kívül nincs, akivel igazán meg tudnám érteni magam, van pár haver, de felszínes a viszony, kimerül a gyenge poénok elsütögetésében, és a kocsmázás gyakori emlegetésében, próbálok tőlük is pár lépést tartani

A melót sem hanyagolom el: Valamennyire szerencsém van a munkámmal, programozói végzettségemre való tekintettel informatikusi teendőket látok el. Éppen egy webshop projekten vagyunk. A webshop már képes a tesztfizetések fogadására, üzenetet küld, számlát állít ki, szóval jól haladok. Mindig is érdekelt egy webshop kialakítása, örülök, hogy lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbálhatom élesben, ez is pipa a bakancslistámon.

Annyit még elmondanék így a végére, hogy a skizofrének és az értelmi fogyatékosok egy kicsit ki vannak nézve még a rehabos körből is, bár helyszíne válogatja. Van, ahol a skizót diszkriminálják jobban, van ahol a szefót. Nálunk skizó prioritás lévén nincs helye pl. ért. fogytosnak, bár, ahogy hallottam, ez vica versa is működik. Nekem személy szerint nincs semmi bajom velük, más betegségcsoport, nekem pl. 6 évig volt “ilyen” barátnőm, tehát tudom, mi a helyzet, mire kell odafigyelni velük kapcsolatban (kb. mindenre). Szóval ezek a problémáink jelenleg, a nyílt munkaerőpiac egyelőre még nagy vaszizdasz ilyen tré diagokkal, pláne megfejelve gondnoksággal, pszichiátriai “kedvességből”.

Amint végzek az egyetemen, a terveim között szerepel 1. körben levetetni a gyámságot, mert kezdem már úgy érezni magam, mint Britney Spears 2. valami testhez állóbb, infós vagy kommos állás után nézni, 3. esetleg beiratkozni az MA-ra jövőre egy kedves csoporttársammal, akivel vérszemet kaptunk a tudományos életben elérhető dolgokra.

Ahogy a nagyszüleim mondták mindig: “Tanulj, fiam, azt nem vehetik el tőled!” Bár olyanokat is mondtak, hogy “Egyél, gyermekem!”, “Enni kell…”, “Csúnya a sovány ember!” meg “Fő a pizsama!”. Ilyen tőmondatokban beszéltek. Szóval nem tudom, mi volt igazából tőlük a rám vonatkozó szellemi örökség, csak remélni tudom, hogy nem a pizsamás, mert azt azóta sem hordom. Sajnos, már nem érhették meg, hogy mégis elvégzem valahogy az egyetemet, skizofrén létemre, de biztos büszkék lennének rám.

Feldmár András: Credo

Önéletrajzi ihletettségű könyv, de nem teljesen önéletrajz. Az eslő részben, szakadásokon keresztül ismerhetjük meg Feldmár András gyerekkorát, szüleihez fűződő, ambivalens viszonyát, kis, szűkre szabott családtörténettel egybekötve, eszmélkedésétől, 3 éves korától kezdve, amikor a családtagjait elhurcolták a nyilasok (ez a második szakadás, az első a születése volt), egészen az 1956-os forradalom utánig, amikor Feldmár elhagyja az országot, és Kanadába emigrál/disszidál.

Majd Kanadában is folytatódnak a szakadások, információkat szerezhetünk a szerző matematikusi, programozói pályakezdéséről, és arról, hogyan került kapcsolatba a “pszichobiznisszel”, pszicholingvisztikai programot kellett írnia egy intézet felkérésére. Megtudhatjuk, hogyan vált belőle pszichológus, pszichoterapeuta, az utolsó állomás, az utolsó szakadás, R. D. Laingnél töltött tanulóévét jelenti. R. D. Laing skót pszichiáter, aki létrhezott pár dolgot a gyógyszermentes menedékházaktól kezdve a Philadelphia Association-ig, ami egy laza pszicho-szervezet.

A könyv gerincét a Londonban, Laing közelében töltött idő alatt keletkezett naplójegyzetek teszik ki, leírja a Philadelphia Association és szakemberei életét, a menedékházakban folyó életet, ahol nem gyógyszereznek, hanem egyes tanítványok és páciensek szabadon megélik a személyiség, az épelméjűség széthullását, majd újra felépülését. Annak ellenére, hogy Laing nem használt gyógyszert, nem tiltotta meg másnak, hogy használjon. Személyisége bűverőként hatott korában, jót, rosszat egyaránt tudni róla, a keleti jógát és a nyugati orvoslás eredményeit egyaránt alkalmazta.

Ahogy Feldmár András leírja a korban, a ‘70-es években zajló életet, a bulikat, a fogadásokat, a menedékházakat, az emberben az a képzet támad, hogy egy kommunáról hall tudósítást, annak szexuális szabadossága nélkül (a pácienseivel viszonyt folytató Coopert ki is vetették köreikből). Francis Huxley, antropológus a sámánisztikus kultúrákhoz hasonlítja az akkoriban Londonban történteket. Sámánizmus és antipszichiátria? R. D. Laing és Thomas Szasz a legnagyobb két máig ható antipszichiáter. Kérdés: Csak pszichiáter lehet antipszichiáter? Vagy pszichoterapeuta is lehet antipszichiáter? Netán Feldmár is nevezhető antipszichiáternek? Talán Szendi Gábor is?

Azt hiszem, a magyar antipszichiátriai mozgalom sosem volt szervezett egész, de mindig voltak a világban elég erős, befolyásos képviselői. Magyarországon a Feldmár Intézet munkája és a menedékházak mai napig meglévő terve lát el olyan funkciót, ami a pszcichiátria hegemóniájának ellentételezésére hivatott. Kikerülhető manapság a gyógyszeres paradigma csapdája? A menedékházakban az ember addig tartózkodik, ameddig szükséges, és onnan felépülve távozik. Vajon kap-e esélyt a mai Magyarországon a humanisztikus, emberi méltóságot figyelembe vevő Laing-i, Feldmár-i irány, vagy teljes egészében győz a gyógyszeres paradigma, a pszichiátriai erőszak, és a gyógyszeripar? Ezek az érdekes, aktuális kérdések merültek fel bennem.

De elkanyarodtam a témától: A könyv központjában R. D. Laing és Feldmár András kapcsolata áll, fókuszban Laing különös személyiségével, még egy interjú is szerepel vele, amiben a terápiája kardinális kérdéseiről, fogalmairól kérdezi Feldmár. A könyv különösen jól szerkesztett, az elejétől a végéig olvasva alkot egészet, de legfőképpen mégis azoknak ajánlom, akit vonzanak a vagány naplójegyzetek, az 1970-es évek hippis, kommunisztikus légköre, és az antipszichiátriai mozgalom ekkoriban történő kibontakozása. Vajon a 70-es években már tényleg minden készen állt? Vagy van új a nap alatt? Vagy tényleg az ókortól kezdve minden ugyanaz, újra artikulálva, új köntösben?

Vajon valóra válik-e a 12 majom története?

Nem tudom, ki látta a 12 majom című filmet? Terry Gilliam rendezte, Bruce Willis és Brad Pitt játszik a főbb szerepekben. Olvastam, hogy Brad Pittnek elvették a cigijét a forgatás közben, hogy még idegbetegebbnek nézzen ki, mint a filmbéli karaktere, Jeffrey. Azt mondom, kár volt elvenni a cigijét, de mindegy. Nem ez a lényeg. Bruce Willis játssza James Cole-t, akinek az élete keresztül-kasul szövi a filmet. Visszaküldik az időben, hogy állítsa meg a 12 majom hadseregét, ami egy vírus segítségével elpusztítja a Föld lakosságát, és csak 1% marad meg belőlük, föld alatti bunkerekban.

Ám nem akarnak a föld alatti bunkerekban élni, ezért megkérik, hogy akadályozza meg a vírus kitörését, vagy ha az nem sikerül, legalább szerezze meg a vírus legkorábbi változatát, hogy hatástalanítani tudják. Egy nem meghatározott évszámú jelenből visszaküldik eőször 1990-be (eredetileg 1996-ba akarják), és ott viszont elmegyógyintézetbe zárják, ahol először találkozik Jeffrey-vel, a félnótással (akinek az apja egy nagy hatalmú ember, egy virológus, aki megkapja a Nobel-t) “Vajon valóra válik-e a 12 majom története?” bővebben

Ami nem öl meg, az megerősít

“Miért vagyok én olyan okos? Miért vagyok én olyan bölcs? Miért írok én olyan jó könyveket?” – Friedrich Nietzsche

Jó reggelt! Nekem már minden nap egy ajándék, egy cukorkabonbon ezen a munkahelyen. Egyszer a foglalkoztatóban ülök, egyszer a konyhában, egyszer a műhelyben. A hajléktalanvécében még nem voltam. Mint a régi szép időkben. Ha bárkinek az útjában vagyok, már elküldhet a francba. Mert hogy ő értéket termel. Ne zavarjon senkit, hogy egy webshop létrehozásáért alsó hangon 200000 forintot szoktak elkérni. Az immateriális javak is értékek, és az egyesület tulajdonába mennek át. Bocs, nem akarok bunkóbbnak látszani, mint amilyen vagyok, szóval ezekről elég is ennyi. Tudom, hogy vezetőségváltás, meg minden, és nem várhatom már el, hogy a régi kis Edita álljon a sportcipőjében az udvaron, a dolgok brutálisan megváltoztak előre, csak én haladtam visszafelé, amikor újra egyetemistává váltam skizofrén létemre. Ez számos problémát felvetett, nyilván, amiket most nem fejtenék ki bővebben, mert akkor itt ülnénk este 6-ig, ahogy szokás mondani.

Mert mi történt? Visszaszereztem az életem fölött a kontrollt, kibaszott teljes értékű ember lettem, nem igazán érdekel a kibaszott megvett bíróság, meg a hamisan esküdöző elmeorvosi szakértő, aki körülbelül hasonló aljasságot követett el ellenem, mint Amerikában Britney Spears-szel csinálták. Korrupt bíróságok, pszichiátria és dagadtság viszonylatában már elértük Amerikát, egyébként. Államokat tesz zsebre a gyógyszeripar és a pszichiátria, aljas módon befurakodva az orvostudományba. Visszaálmodtam magam az egyetemre, igaz nem a miskolcira, hanem a debrecenire, minden ugyanúgy történt, körülbelül, ahogy álmomban megterveztem. Nem tudom, hányszor járkáltam végig álmomban a különböző egyetemek folyosóit, örök elutasításaban volt részem, néha már abban is kételkedtem, hogy megvan-e az érettségim. Álmomban. 😊

Szóval, letettem az emelt szintűt magyarból, kibaszott sokadnaposan, ötösre, az érettségi átvételekor szinte lezúgtam az emelvényről, a Twitteren rajtam röhögtek, és én is magamon. Az egyetemet nem így képzeltem, hogy végighallucinálom, ahogy ezek a rohadékok mondják, akik 2x bebasztak a pszichiátriára közben. Én ezt nem hallucinációnak nevezném. Nincs hallucináció. A lelkek hangját hallom. Akár hazudhatnak is a hangok, és sokszor meg is teszik. Ha így jobban tetszik, nevezhetjük gondolatolvasásnak. Na, az se úgy működik, ahogy elképzelik, vagy reklámozzák. Meg az ufó se. És a skizofrénia se. És a gyógyszer se. Minden másképpen van lekommunikálva, mint ahogy a valóságban van. A pszichiátria egy tükörtudomány, tükörvilágban élünk, belehipnotizálva a ránk szuggerált valóságba.

Az egészet súlyosbította, amikor az Origón írtam a szervezett zaklatásról. Na, azok is egyből rám szálltak, még azon a napon elkezdődött a kampány a kikészítésemre. A tévéfelvétel óta követtek, és nem szálltak le rólam. De mindettől csak egyre erősebb lettem. Ami nem öl meg, az megerősít – írta Nietzsche bácsi. A skizofréniát kutattam, annak minden formáját vizsgáltam, a sámánisztikus megközelítéstől, a Jézus-programon át a szervezett zaklatásig. Aztán szépen lassan mindnek a részese lettem. Mindet kimaxoltam. A gyógyszert, a szcientológiát, a piálást, a részegeskedést, a skizofréniát (a piálás, a kábszi, a skizofrénia mind tudattágító dolgok), és most itt vagyok az egyetemi BA utolsó félévében, 42 évesen 21 éveseknek való dolgokat tanulok. És azzal is csak fejlődtem, hogy nem ragadtam bele a magyar nyelv és irodalom posványába. Magyarul már megtanultam, köszönöm. Kommunikálni is. És a nem kommunikáció is kommunikáció. Minek kommunikálnom, ha bizonyos helyekről már olvassák az elmémet? És informatikus is vagyok. Abból érettségiztem, b+. És azt is évekig gyakoroltam kitartóan, amíg tisztába jöttem a webes dolgokkal. Így lettem cybersámán, és bölcsészeti paradigma-relativizáló egy személyben, még a főiskolai, azaz BA diploma előtt. Mindig olyasmibe ártottam bele magam, ami a kor színvonalán a legkorszerűbb technológiai tudást adta a kezembe. És hogy ez véletlen? Hát, persze. Véletlenül voltam magyaros, véletlenül voltam szoftverfejlesztő és webprogramozó, véletlenül tanultam fél évig a szcientológusok között, és most véletlenül éppen komm. szakos vagyok, és ebből már diplomát is szeretnék. Olyan nagy kérés ez?

Bevallom, hogy csak a könnyű „nyári pénz” reményében álltam munkába, de basszus, nehezebb a dolgom, mint egy 8 órás kommos vagy infós állással lenne, amit ugye nem kaphatok meg, mert a kibaszott pszichiátria jó előre gyámság alá tett, hogy ne végezhessek felelősségteljes munkát. Egyébként a pszichiátria mindenkivel azt csinálja, aki letesz valamit az asztalra skizofrén létére. Sorolhatnék neveket, de nem teszem. Elég csak Britney Spears példájára gondolni. A pszichiátria olyan pofátlan, hogy még a világcirkuszt is vállalja, amikor közszemlére teszik, hogy hogyan nyomorították meg Britney-t. Azzal, hogy demens. Meg a lítiumtól nem tud beszélni. Ahelyett, hogy fű alatt elsikamikálták volna az ügyet. Britney ügye fontosabb, mint sokan gondolják. A pszichiátria maga a gonosz, a 4. Reich, legújabban posztkovidban utaznak, mindegy nekik, csak mérgezhessenek, szuggerálhassanak, és hipnotizálhassák a lakosságot tovább. És akkor a kovidról még nem is beszéltem. Amúgy meg nem is fogok, mert kb. 5 percre van a rendőrség, és még elő találnak állítani rémhírterjesztésért.