Már fél évzázados a “Ну, погоди!”?

A kultikus szovjet rajzfilm sorozat indulásának 50. évfordulója újabb részek forgatására ihlette a Szojuzmultfilmet. Ennek befejezését azonban a rajzoló Alekszandr Kurljandszkij már nem érhette meg. Az író, forgatókönyvíró, gyermekkönyv, dramaturg és humorista 82 évesen, hosszú betegség után halt meg Moszkvában.

„A kultikus szovjet rajzfilm sorozat története 1969-ben kezdődött”

Emlékszem, legkorábbi filmélményeimre… Például rajzfilmek közül a művelődési házban láttam legkorábban a “Ну, погоди!”-t…

Az olyan filmatov volt, mint az amerikaiaknál a “Tom & Jerry”…
Hát, igen, régen nem volt ilyen könnyű a filmgyártás, pláne a “forgtókönyvírás”:

A második részben még a magyar himnusz is felcsendül:

A Mátrix 4 és a 6 szögletű szellőző

A Mátrix 4 tavaly karácsonyi “eljövetelét” hosszú időszakos beharangozás előzte meg. Nem kell hozzá túl nagy ész, hogy az ember fia/lánya rájöjjön, hogy a vetítéssel egyidőben állt át teljesen az internet ipv4 protokollról ipv6 protokollra, ipv5 rejtett protokollal.

Maga a történet már annyit elismer, hogy gond van a “pszichologizálgatássl”, a “pszichiátriázgatással” is, hiszen Neo és Trinity (Tiffany) terápiában vannak. Véget ért a nagy trilógia története, lezajlott a háború Zion városában, Neo tovább folytatja életét játékíróként egy szoftvergyártó cégnél, Trinity pedig motorokat árul vagy valami, 2 gyerek anyja.

Érdekes, hogy a filmet már nem a 2 Wachowski “jegyzi”, hanem Lily nélkül csak Lana, Neo szerepében viszont ugynúgy Keanu Reeves, Trinity-ében pedig Carrie-Anne Moss látható…

A filmből kiderülhet, hogy az emberek is úgyanúgy szoftveres rendszerek, mint a gépek, és inkább a közös nevezőt kell(ene) megkeresni, mint kiirtani egymást, végül ember és gép “kiegyezhet döntetlenben”, az ember sem lehet meg gépek nélkül, de a gép sem emberi érzés nélkül…

Trinity-t anyai érzésekkel, családdal láncolják le, Neo-t pszichológussal, hogy ezúttal már ne lehessenek egymáséi, tényleg, de minduntalan megjelenik a fekete macska szimbólum… Nem megy át senki előtt, csak áll és vár, de vajon kire hoz romlást (a pszichológus gazdáján kívül)?

Az 1984 világa – George Orwell antiutópiája

A Mátrix rendszerében a legkapitálisabb őshiba a Mátrix filmek leforgatása volt
Jó reggelt! Igaz, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett családomban majdnem teljesen egyedül álló vagyok (ún. ex-feketebárány), igazából formálisan én volnék a nagy tesó a szűk családon belül. 🙂 Igazából se kutyám, se macskám, inkább olyan “magányos hős” típus vagyok…
Azt hiszem, 3x olvastam el eddig az 1984-et. Az egyik kedvencem, elég meghatározó könyv az életemben. Sajnos, amikor először olvastam, túlságosan azonosultam Winston Smith-sel, és azt gondoltam, ha ez igaz lenne, persze, megérteném, ha valakit az őrületbe kergetne vagy valami…
Sajnos, csak olvastam, de nem láttam… Amikor “kivezényeltük magunkat” a moziba a főiskolán, a nagy teremben a Mátrixot vetítették 1999-ben, a koliban az Ampha-körben az 1984-et. Persze, mint jó fej bölcsész, berúgtam az Ampha-körösökkel, de aztán elmentem a Mátrix vetítésére az akkori barátnőmmel… Nyilván, talán egy lehetséges nagy testvérnek nem biztos, hogy jó ötlet volt a Mátrixot nézni, ráadásul a moziban, de hát, mit lehetett tudni, azt mondták akkor, ez a jövő, valami mobiltelefonok is akkor jelentek meg, egyidőben a legelső vetítéssel, mégpedig 1999-ben, a 2000-es Y2K-para előtt, volt valami cirkusz, hogy egy csomó számítógép proceszora csak 2000-ig bírta számolni az időt, és nem tudjuk, végül hogy oldották meg, hogy 2000 január 1 minden balhé nélkül eljött, mert valahogy év vége körül már elfelejtettek cikkezni a processzor-átállítási problémáról… Csodálkoztam is, hogy oldódott meg végül, de aztán nem lett semmi baj… látszólag…
Szóval a számítógépeket nem vonták vissza, nem kellett őket lecserélni, ssak sajnos – mint utóbb kiderült, keletkezett egy csomó féle mátrix, meg pót-pót-univerzum, és 3d szemüveg amiben írd és mondd: MINDEN számítógép lecserélődött magától Magyarországon… Biztosan ez volt a “leggazdaságosabb” megoldás…
De visszakanyarodva a ’84-re: Olvstam Orwellről, véletlenül saját magától, hogy egy kicsit túl sokat piált, antikvárius korában, és szerette másnaposan egy kicsit sötétebbre festeni a dolgokat, mint azok valójában. Például az Állatfarmban vagy az 1984-ben, ami, sajnos, valamilyen mértékben mindkettő valósággá vált. Vallotta szerintem ő is Bohumil Hraballal együtt, hogy “a másnapos gondolatok viszik előbbre a világot”. Ez, természetesen, igaz, irodalmi művet írni csak másnaposan lehet igazából, szóval kisebb-nagyobb mértékben tényleg másnaposnak kell lenni hozzá, és a részeg élményeinkből kell táplálkoznia az alkotásnak, és az is lehet, hogy a nagy embereknek tényleg olyan irdatlan módon be kell rúgni, ha nagy a veszély, mint Hrabalnak, Haseknek, Orwellnek, Viktor Jerofejevnek (Moszkva-Petuski), Szergej Jeszenyinnek (Kocsmás Moszkva) (vagy Móricz Zsigmondnak (Légy jó mindhalálig, Forr a bor, Úri muri, Árvácska… stb… Rokonok) 🙂 ), Krúdy Gyula: Szindbád, csókolom (Nyíregyháza-Podolin), Bödőcs Tibor (Addig se iszik, Búcsúszentlászló), de ha elmúlik a veszély, vagy konszolidálódik a helyzet, akkor már nekik sem kötelező utána az az irgalmatlan mennyiségű pia ahhoz, hogy jól érezzék magukat vagy alkotni tudjanak… Az átlagpolgároknak pedig nem muszáj őket követni, nem muszáj állandóan versenyt inni, versenyt drogozni a legnagyobbakkal, ha nincs mögötte semmi tudás, mert sajnos, tényleg van, aki csak pórul jár és megszívja, és nem neki való, ésatöbbi… de nem kell akkor se elkeseredni, és sose szabad feladni, ésígytovább, hátha lesz még ezekből is valami vagy valaki… Úgyhogy, mivel itt a péntek, megkérek mindenkit, hogy csak módjával… ne mint a csacsi… hihihi… hiszen háború van a szomszédban…..
Továbbá ne feledjük, hogy “A baglyok nem azok, amiknek látszanak…”, David Lynch-nél sem, még a Twin Peaks-ben sem… és a bölcsészek sem… hihihihi…
Továbbá azt is jobb észben tartanom, hogy ez az egyetlen bejegyzésem, amit nem dátumozhatok át 2022. február 24 23 óra 23 percről február 25 00:00 órára… 🙂
Nézem a Mátrix 4-et. Kb. 1 óránál járok. Amiatt panaszkodnak, hogy szar a Mátrix 4. Erre most mit mondjak? Már a 2 és 3 is szar volt. Sőt, az 1 is… Több, mint 20 éve még jónak tűnt… Egy huszonvalahány éves film sikerét nem lehet újra visszahozni… 1999-ben b*xtak ki a Nyíregyházi Főiskoláról, magyar-angolról. Nem néztem meg az 1984-et, de végignéztem 4 Mátrix részt. Idén végzek a Debreceni Egyetemen komm-médián. Eddig lehetett mozizni, játszogatni, olvasgatni, bagóért. Bekuckózni, Mátrixos csészéből 1984-et kortyolgatni…

Nincs mit számon kérni senkin. Pláne nem rajtam a Mátrixot, a ’84-et, a Star Wars-t, a Harry Pottert vagy a Gyűrűk Urát… Hagyjunk egymásnak békét, szépen… Ja, a Marvelről és a DC-ről pláne nem beszélve. Aki olvasta a képregényeket, látta is kb. mindet… Hagyjuk már a fenébe.

Koda oldal és a koda oldal koda oldala

Jó reggelt kívánok! Az új Vörös postakocsi lapszámbemutatót Budapesten tartják 2022. február 18-án pénteken 19 órakor a Mersz Klubban (Budapest, Csobánc u. 10.) Tényleg nagyon “merészek” az író és költő urak és hölgyek, hogy Budapestig mennek, csak hogy nehogy megjelenjek rajta. Remélem, a következő lapszámbemutató már 5 év múlva a Holdon lesz Mark Zuckerbergéknél, az azutáni pedig 20 év múlva a Marson, Elon Musk-éknál…

Ki lehetne köreinkből egyházi emberiességességességre alkalmas vezető(nő)?

Koda oldal koda oldala:

Tegnapi hírek

Illusztráció: Nofa Aji Zatmiko in: Virtuálisan látogatható a Tate Modern Andy Warhol-kiállítása  – Contextus magazin

A kifejezés Warhol egy 1968-as nyilatkozatából származik: “In the future, everyone will be world-famous for 15 minutes.” (“a jövőben mindenki híres lesz 15 percre”). Melyet később megismételt: “…my prediction from the sixties finally came true: In the future everyone will be famous for fifteen minutes.” (“a jóslatom a 60-as évekből végre valóra vált: a jövőben mindenki híres lesz 15 percre”). Warhol megunta, hogy állandóan erről az állításáról kérdezgetik, így néha megváltaztatta: “In the future 15 people will be famous”(“a jövőben 15 ember lesz híres”), “In 15 minutes everybody will be famous.” (“15 perc múlva mindenki híres lesz”). POP ART: 15 perc hírnév (popart-andywarhol.blogspot.com)

Oké, beszéljünk akkor az úgynevezett “józan észike” nevű tulajdonságról, avagy a “ratio”-ról, akár az euklideszi értelemben, akár a felvilágáosodás korabeli értelmében, akár a 4:3-as képarányról, akár a Ratio Edicationis-ról. Mindegy is, milyen értelemben beszélnénk róla, bizonyos állampolitikai csoportosulások rendelkeznek vele, ameddig bizonyos altalánosközép-iskolások nem rendelkeznek vele, akkor sem, ha gyakorló iskoláról van szó, és akkor sem, ha az 1-es gyakorló “reálosabb” vagy “realistább”, mint a 2-es gyakorló, és azt gondolja, hogy mintegy modern kori felvilágosításként, “kiadhatja”, sőt, onthatja magából a spanyol viaszt.

Ameddig a világ egy, a kubai rakétaválsághoz fogható krízist él át, sajnos, a gyerekeknek akkor is iskolába kell járni, sőt még akkor is kellene, ha a Facebookot elvenné tőlük Mark Zuckerberg bácsi, avagy mindenki Mary Markja, ahogy én ismerem. Mert hát milyen is Ő valójában? Ó, hát senki sem tudja igazán… Ilyen is meg olyan is… Ki ismerheti igazán Marky Markot? Garázscégtulajdonos vagy hi-tech guru, netalán szellemi vezető. Na, és hogyan érte a dot pont com lufi kidurranása? Netán ő durrasztotta ki? Nem emlékszik már senki sem igazán… Az újifjúság és az újújifjúság és az újújújifjúság is “tudna érteni”, vagy érthetne a világpolitikáhaoz, ha nem az “élvőjével” és a “lövőjével” és “ötöt lökök”-kel, na meg “ötöt lövök”-kel lenne elfoglalva, és lenne egyáltalán valamennyi élettapasztalata, ami nincs.

Tegnap találkoztam a buszon 3 db nagyon vagány fiatallal: Ismerték az adidast és a nike-t, de nem ismerték a pumát, sem a pulit, sem pláne a punát meg a lunát Lovasitól, és azt sem tudták, ha évekig isznak egyfolytában egy pokol nevű kólát, aminek lehet, hogy nincs kóla színe, és tuttifrutti íze van (vagy még az se, mert annak is savanyú), és azt gondolták, hogy ettől ők most mekkora nagy tenyészcsődörök, avagy tenyészbikák, mert néhány hormonális változás beindult náluk.

Itt – mintegy közbevetésként az ilyen fantasztikusan nagyszabású harcimarci mellett, közbevetnék néhány igazán elenyésző világtényt, persze csak címszavakban, többet úgysem érdemel az egész – például nem fontos, hogy a Emmanuel Macron bácsi miért ül ilyen hosszú asztalnál ilyen fire-furán és morózusan Vladimir Putin bácsival szemben. Persze, ne is érdekelje ezeket az istenihímcsődöröket, ezeket a tenyészbikákat, hogy pont őket szeretnék megmenteni attól, hogy vágóállatokként kelljen végezniük valamelyik ukrajnai mészárszéken.

Az se érdekelje őket, hogy vágómarha státuszukért emelt szót a Weimari Hármak Szövetsége, amiből Lengyelország fire-fura módon a Visegrádi Négyekben is benne van, és így tovább…

A jósavárosi 1-es gyakorlót pedig szintén ne érdekelje az, hogy klórgázba fojtják magukat, illetve engedik magukat klórgázba fojtani, sőt, bizonyos értelemben már ők kérik saját magukra a klórgázt, mi van, haverőcéim, csak nem kifogyott a flippergépekből a zseton, vagy a fejetekből az észike, “rendet kell tenni a fejekben”, mert “röpködnek a mínuszok” odakint, és sokkal “finatalosabb” és “pinacosabb” egy jóó meleg ááágyikóóóba egy jóó bögre klórgázt bekuckóóózva elszürcsölgetni… Folytassam? Minek? Remélem, egy időre mindenki kiélte a harcimarciját, és kielégítette a “15 perc hírnév” felőli kíváncsiságát, összesen is és fejenként is, mert kicsit túlzásnak tartom, hogy országos és az egész világot érintő ügyek kapcsán ilyen ügyekkel terheljük le Bill Gates bácsit, vagyis Billy Boy-t, ahogy én ismerem, de lehet, hogy nektek nem biztos, hogy úgy kellene ismerni, mert egy kicsit “szúrókás” is tud lenni a Windows, meg fire-fura rosszulléteket is tud okozni, de az Android is, nyugodjatok bele, mert ma még lehet, hogy élvezve hánytok, és lehet, hogy egy hétig is, de egy életen keresztül nem lehet élvezve hányni, csak akkor ha nem tart túl sokáig… Örülök, hogy mindenki vette a fárdságot, aki elolvasta, amiket írtam, és egy “csodálatos élménnyel lett gazdagabb”, hogy valami nyálasabb modort is belevigyek a szövegembe, ami csak úgy dől belőlem, és még meg sem kell fogalmazni, mint az irodalmiskáknak, maximum csak szerkeszteni kell, úgyhogy nem biztos, hogy jó a 15 perc hírnév ilyenkor, mert esetleg egy kis szanálás örvén elkezd jojózni, mint a László utcai Interspar, még az ilyen “impozáns épület” is:

Úgyhogy “nyugodalmas” jó éjszakát mindenkinek! Egyébként a Jósaváros egy nagyon vagány hely, tényleg. Egyszer csapatostul vonulnak az utcakölykök utánam az utcán és zsidóznak, tegnap, még ezután is beszólogattak. Tényleg, bátor kis hősök a Jósa-i gyerekek. Csak körülbelül annyi eszük van, hogy magukra engedik a klórgázt. Remélem, ezzel egy életre kimaxolta mindenki ott a “15 perc hírnév” mániáját, fejenként, és a “bolygómegmentést” is befejezte, ugyanannyi időre…

És ha valaki kíváncsi még, hogy miért vágok ilyen “bamba fejeket”, az szerintem jobb lenne, ha legalább egy kicsit tratana a “bamba fejű” emberekről, mert ez pedig csak a bölcsészeknek és a tesiseknek van, mert ha elbambulnak, akkor vagy figyelnek, vagy nem figyelnek, de valószínűleg mégis inkább figyelnek, és mindent megjegyeznek, és mindent konfrontálnak, és mindent utólag torolnak meg, pláne, ha skorpió a csillagjegyük…

Amúgy a 2-es gyakorlóhoz is néha odahúgyozok, néha madárlöködézek ott, néha csinálok ezt meg azt ott is, például gondolatban megfenyegetem őket, hogy előadást fogok tartani nekik Apáczai Csere Jánosról, de azzal is csak “harmonizálom” a helyet, a 2-es gyakorlóval például hogyhogy soha nincsen ilyen baj? Ja, merthogy oda jártam? Tök mindegy, az én időmben is jobb volt, mint az 1-es, és most is, hiába nincs rá annyi pénzike, tudniilik (hogy mi illik), hogy a pénzikétlenség is javíthatja a szorgalmat, és ez a jövőbeni megtérülés reményében befektetett munkaráfordítással együtt esetleg nagyobb haszonnal kecseg(tet)(het)…

Palimpszeszt Világ

LEAD Technologies Inc. V1.01
Jó reggelt kívánok az újév első munkanapján! Szóval akkor induljunk tiszta lappal. Kezdjük a szociális ebéddel, aminek a minőségénél még az ingyenkonyhás is jobb. Szinte átlátszó, halvány, hóka színű, hideg, híg fos levesek, még a lencse is olyan silány, hogy ment le a lefolyóba. Állítólag ma írom alá a munkaszerződést, ilyen levesek után szerintem nekem még az is gondot okoz, hogy meg tudjam fogni normálisan a tollat, és annyi erőm sincs, hogy a nevem eszembe jusson, amit elvileg majd rá kellene írnom a munkaszerződésre.
Ja, bocsánat, csak végignéztem egy 46:10 perces videót a magyar nyelvről egy magyarnak mondott írótól (ugye, mindent/tudás egyeteme), és kicsit ideges lettem, mert a videó színtiszta hamisítvány volt, vagy pedig az a magyarnak mondott író hazudtolta meg önmagát, amikor több változatot készíttetett a videóról. Először is turbóhamisítás ellen kellene fellépni: Hallottam az Egri csillagok szinte végtelenített szövegváltozatairól a rádióban, nyelvemlékek hamisításáról (baszjad, Üzüd és társaira gondolok), József Attila ismeretlen Edit versei bukkantak fel, szerintem a régészet is inkább betevés a földbe, mint kivétel onnan. A hétvégén is kis híján leakadt az agyam, amikor a Libri kapcsán a könyvipari anomáliákról értesültem (Fehér Krisztián és társai, különös tekintettel Robin Williams-re…), tehát mondjuk ki nyíltan: a könyvipar (vagy piac, mindegy…) válságban van, könyves események, könyvfesztiválok maradnak el, stb., és nemcsak a vírus miatt…
Így kezdődik 2022 első olyan igazi munkanapja, elbasztam 3/4 órát hülyeségekre, kiderült, hogy az év elején már megint bepróbálkoznak 1-2 trükkel a szoc. ebédnél, olyan az egész életem, mintha hirtelen egy tolvajokkal és hamisítókkal teli világban találnám magam bölcsész-informatikus létemre, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Nekem semmi érzékem se a lootoláshoz, se a kereskedelemhez, eredetileg könyvelő-programozó volnék, amire ráerjesztettem egy csomó felsőfokú képzést OKJ-tól kezdve FSz-ig, ami főként webprogramozásból, szoftverfejlesztésből, és mérlegképes könyvelőségből állt (na, ebből profitáltam a legkevesebbet). Viszont itt a helye egy reggeli programozó-poénnak… Szerintem egy mosolyt megér… mint a Kelet-Matyiban volt régen az a vicc-rovat:
Többértelmű szimbólum az életemben ez a Kittikés téma, pl. A -> B, B variáns…, pl. Kitt, Kitt, szállj ki a kocsiból! – szigorúan zárolt, BDB-s poén volt volna régen a középiskolában… 🙂 Ugye, Békés Fémzenész? 😀 te folyékony nanocsíra-miniboss :-), ugye ▽▼-szakáll 🙂 ?!
Mindegy, februárban kezdődik szerintem az utolsó kommédiás félévem, záródolgozattal, mindennel, addig 2 út áll előttem, szerintem: Vagy az újságkihordói biciklizgetés, vagy pedig egy kis robotika és python programozás. Szerintem az utóbbit választom, de nyitva hagynék minden lehetőséget. Pl. 10-e körülig táppénzen vagyok még várhatóan, szóval hiába lesz esetleg ma munkaszerződés, az még szerintem nem nagyon kötelez semmire, mindent vissza lehet mondani, akár “édesapámmal” írom alá, akár nem, én sem emlegetem “édesanyádat”, pedig normálisabb, mint Te.
Kellemes reggelt, iskolába készülődést a fiataloknak, munkába készülődést a középkorúaknak, kocsmába készülődést a nyugdíjasoknak, bár felőlem aztán mindenki oda készülődik, ahova akar, én kikészülődöm attól, hogy már megint mosdani kell, mert emberek közé megyek, valószínűleg, ha táppénzen is vagyok, szóval a borotválkozás is elmehet a picsába még… annál is inkább, mert húzódik a pofám, erre minek ráborotválni, még nem vagyok munkaidőben, és különben is érzékeny az arcbőröm, de kurvára.

Ezt meg küldeném a kedves rokonomnak, a nagykállói-debreceni fesztiválistennőnek, figyelmébe ajánlanám, hogy ByeAlex bácsi is kissé simlis módon került be a zeneiparba, amikor filozófia szakos létére egy zenei szaklapban zeneszakértőnek hazudta magát, és úgy kezdett el cikkecskéket írni, és kissé kerülő úton, egyre nagyobb vargabetűket leírva kacskaringózott be a zeneiparba, nagyon nem oké a srác, de vannak jó megmonzdulásai, a húzasairól most nem szeretnék beszélni, az maradjon meg az ő valós vagy vélt magánéleti ügyének…

Ezt meg küldeném a Várkisasszonynak a kakasülőre… (fel)készülnek a robotkutyák… 🙂 És… ööö… a Husipicsaság oltárára pedig a következőt:

(Megkáávééztam, megcigiztem, bekuckóóztam. Szóval közben visszaaludtam. Majd valamikor a délelőtt folyamán bekullogok aláírni a munkaszerződést. Nem eszik olyan forrón a kását, hiszen elvileg táppénzen vagyok; még ott fognak a végén dolgozni már a mai napon…)

P. S.: Szögedébe, meg Porlódra, meg Hódmezőbe, meg Szentesre, az “eszedék” városába pedig elég változatos módokon be vagyunk drótoztatva, így családilag, és légióilag, csak nehogy kedvünk támadjon lubickolni Szentesen egy kis termálfürdőben, így a télvíz idején… xD Vagy mehetnék például Tátralomnicra síelni is, ha úgy hozná a kedvem, ott is ott laktam a vasútállomásnál, de én mégis a munka frontján kívánnék jeleskedni… ill. “fontolva haladni”… például ott télen is lehet fagyikázni, meggy fagyit is, és pihenni, de nem “földalatti bunkerokban”, meg lanovkázni, meg… blablabla… voltam ott a dinoszaurusz-nézegetőbe’ is…

 

Anticity – Rutkai Bori alteros elborulása

Azt hiszem, alapvetően egy eléggé tűrhető kultblogger lennék, amennyiben nem lennék véresszájú antipszi blogger, na, de hagyjuk. Rutkai Bori is egészen tűrhető gyerekdalokat csinál, vagy éppen a Vacka Rádió című posztmodern elemeknek sem híján lévő… hm… akármihez készít átvezető zenéket, de néha aztán átcsap alterba, és azért, gondolom, ez áll a legközelebb az igazi önmagához, amikor az Anticity és hasonló produkciókban mutatja meg magát zenekarával, ami volt már Specko Jedno zenekar, Hébe-Hóba banda, Bori-banda, igazából az identitásuk nekik is képlékeny. Bejegyzés egy kevésbé ismert zenekar régebbi albumáról és underground-sirató.
Rutkai Bori: Anticity

Nahát, ez a hír nem lesz túl friss, mert a lemez 2013-ban készült, amikor “én még az igazak álmát aludtam”, túl kiütve ahhoz pszichiátriai gyógyszerekkel, hogy “beszálljak az internetbe”, vagy csak az életbe is, akár. Sok idő telt el, mindegy, skizofrén mércével nem is olyan sok… Erre az albumra is azért lettem figyelmes, mert egy Skizo című szám is szerepel rajta, nem is rossz, egyébként. Az Anticity albumcím pedig egy ilyen magamfajta “rebel without a cause” karaktert nyilván megfog. Azért mostanában nem is annyira ok nélkül lázongok, de most már úgy látom, kezdünk csapongani. Nem is nagyon tudtam, hogy melyik blogomba írjam ezt a bejegyzést, kicsit erőszakkal került ide, és nem is a blog szekcióba, hanem egyenesen ide (ahol van). Na, meg mostmár tényleg kurvára mindegy, szóval elmondom, hogy azért került most ide Rutkai Bori Anticity-je egy időutazással, mert nem tudtam annak idején az Origón írni a Vacka Rádióról, mert már nem volt fent sem a YouTube-on, sem sehol, mert mesékről és mesejátékokról is terveztem írni, de ennek már tényleg lőttek.

A mai napot ilyen chillesre is terveztem, mert éjt nappallá téve dolgozom ezen a felületen, mégsincs túl sok látszatja. Ezért hát valahonnan eszembe jutott Bori, már nem is igazán emlékszem honnan (Demencia szakrendelés), és akkor már úgy gondoltam, hogy ma be kell érni lájtosabb témával, azt viszont nem gondoltam, hogy effektív csapongásba kezdek, ugyanis még a Lángoló Gitárokat vagy az Origó cikkét sem volt energiám átfutni ehhez a bejegyzéshez, sajnos, így magamra vagyok utalva a véleményezésben, ami nem sok jóval kecsegtet, tekintve, hogy nem értek túl sokat a zenéhez. Annyit még én is megállapítottam róla, hogy jazzes, rockos, alteres stb. hangzású, és lenne is valamennyi köze az undergroundhoz, ha létezne ma Magyarországon underground kultúra. Ezt a szó utoljára egy elszalasztott Magashegyi Underground koncert kapcsán merült fel bennem, még a Vidor Fesztivál környékén, ahol egyébként még a Vacka dalokat is hallgattam, nem sejtve, hogy az előadó már régen az Anticity nevű projektjével várandós.

Ha valaha volt részünk csapongó feleletek végighallgatására általános/középiskolában, netalán a felsőoktatásban, ismerősnek tűnhet sokaknak a gondolatfűzési technikám. De most komolyan: 2013-ban, az underground közeg teljes hiánya mellett ilyesmivel kijönni azért elég nagy merészség volt a szerzőtől. Tudjuk, hogy a minőségi underground előbb átmegy népszerűbe, aztán populárisba, majd elveszti minden underground jellegét. (Igen, mint a romkocsmák és a Kispál és a Borz.) Az undergroundba beleragadni egyszerűen egzisztenciális csőd és életveszély (ez, mondjuk, magamnak is szólhatna, de hát az igazság és a népszerűség úgy aránylik egymáshoz, mint Makó Jeruzsálemhez, ebben az agymosott korban pláne). A Spotify-on hallgattam meg egyébként a lemezt (direkt ezért regisztráltam), és azt tudom mondani, hogy szívesen mennék ilyen koncertre, ha lenne, de nem hallgatnám rongyosra a számokat. Ezzel (sok)mindent elmondtam róla, gondolom.

Mint szövekhez valamennyit konyító ember éreztem benne némi szómágiát, de ez a mítoszteremtéshez kevésnek bizonyult, inkább olyan “Mesék nagyoknak” hangulata van, és olyan ötletek megvalósításáról szól(na), amik esetleg nem valók gyerekfüleknek feltétlenül. A poétikai-nyelvújítási kedv széles pályán mozog a “betontotem”-től a “munkatangá”-ig (első és utolsó dal), és olyan slágergyanús számok sem hiányoznak róla, mint a Kutyával leöntött kávé, de ez a lemez maximum valaminek a kezdőpontjaként nyerhetett volna csak igazán értelmet, de legjobb tudomásom szerint Borit azóta elsodorta a showbiznisz, és teljes erejével a gyerekdalokra és az infantlizmusra koncentrál. Nem bántásként mondom, de a mai világban mindenki csinálja, amihez a legjobban ért, én például a pszichiátria szo… kritizálásához szóval legközelebb ilyen értelemben találkozunk. Ennyi volt mára a kultúra, ennyi volt a Specko Jedno és Rutkai Bori. (Éljen, éljen!)

EDIT: Most valami kimaradt ebből a bejegyzésből (igazából több valami is), de a Specko Jednonak és Borinak nem ez volt az első ilyen jellegű projektje, hanem 2009-ben volt egy Whatevergreens (Édesmindegy szerenádok) albumuk, de sajnos akkor voltam életem mélypontján, tehát csoda lenne, ha értesültem volna róla. Erről az albumról viszont ismerem a Bácsi a biciklin című számot, az egészen király…:-) Sajnos számokat még mindig nem tudtam linkelni, a JuhTyúkon megvannak. 🙁

Falusi szürreális (vér)népmesék

Hogy mégis valahogy hasznossá tegyem magam a szünetben, szétnéztem a MEK-en valami olvasnivaló után. Kutakodásomat siker koronázta: találtam a nemrég feltöltött könyvek között egy 79 oldalas kis elbeszélés-kötetet, a címe is figyelemfelkeltő: Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen. Írta Komor Zoltán. Az előszó szerint a szerző angol nyelverületen is publikál, mert az általa képviselt bizarro-fiction az ottani undergreund irodalmi kultúra része. Remek, megint valami olyasmibe botlottam, amit a külföldiek értékelnek igazán. Ennek ellenére a kötetben található elbeszélések ízig-vérig a magyar vidéki valóság talaján állnak, az író sokat merít a magyar folklórból, számomra azért (is) érdekes ez a könyvecske. Persze nem csak a népi folklorból merít, ezt ötvözi egyéb modern kulturális elemekkel, a címadó elbeszélés például már-már egy ilyen robotos animére hajaz, aztán feltűnnek még zombik (Fecskenyál Hajnalka, és a sokat molesztált szappanzombik), megelevenedik a Ctulhu-mítosz (Szemhéj-slambuc, avagy a Lebbencs-Ctulhu), a vámpírhagyomány (Csikós csápok, avagy a vérbetyár), vagy csak az egyszerű altesti humor (Katéter Péter és Piszoár Huszár). Az elbeszélések világa egy egységes világképet jelenít meg, mint Mikszáth Kálmán A tót atyafiak, és A jó palócok című műveiben, azzal a különbséggel, hogy szürreális elemekkel bőven tarkítottak, és akit érdekel az ilyesmi, az egész kötetben bőven ömlik a vér, verejték, vizelet, és az egyéb, itt most meg nem nevezett testnedvek. Ha valakit nem nagyon érdekelnek a kulturális áthallások, meg az intertextualitás, az is megtalálja a számítását, ha csak egy kis horrorra, meg szürreális dolgokra vágyik. Ráadásul a groteszk és bizarr képek sokszor komikumba hajlanak át, úgyhogy olvasás közben a nevetés is garantált. Egyelőre még nem ismerem a szerző további munkásságát, de szerintem egy nagyon jól megkomponált, tematikus kötetről van szó, ahol a történetek világa keresztezi egymást, és szinte minden megtörténik, ami józan ésszel amúgy felfoghatatlan. (Akár egy vérbeli fiktív pszichózisban.)

Értékelés: 5 vérbetyár az 5-ből http://mek.oszk.hu/14300/14358/ A szerzőről: Komor Zoltán 1986-ban született Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán él. Egyéni hangvételével kitűnik mind a magyar, mind az amerikai irodalmi mezőnyből. Magyarul megjelent könyvei: Az Égi istálló, Szúnyogkór, Dögnyugat, és a fentebb említett. Angol nyelvű kötetei: Flamingos in the Ashtray, Tumour-djinn.

Rossz versek – Középszerű filmek

A filmet a címe miatt néztem meg, őszintén szólva nem erre számítottam, hanem valami Holt költők társasága -féle akármire, erre kaptam ezt, Reisz Gábor önéletrajzi elemeket is valószínűleg felvonultató filmjét a felnőtté válásról. A film műfaja körülbelül a tragikomédia szóval jellemezhető. Egy párizsi út során történt szakítás után a főhős hazaérkezik Magyarországra, és múltbeli utazást tesz, azt vizsgálva, hogy hol rontotta el az életét. Persze, egy olyan polgári miliőben, ahol szabad tévedni, sőt, a film világában kötelező, az egész súlytalanná válik.

Versek, festészet, zenekar, vízilabda szegélyezik Merthner Gábor, a rendező filmbéli alteregójának az útját, persze, mindenben középszerű, jelentős, átütő sikereket nem ér el, ahogy a szerelemben sem. Sikertelen hobbijaival végső soron mindig a szerelmet kereste, és nem találta meg, csak Anna személyében, aki Párizsban otthagyta. Ahogy visszaérkezik Magyarországra, rögtön rámosolyogna a szerencse, és egy reklámügynökség szívesen alkalmazná munkatársaként.

Csakhogy a múltjában tett utazásai során felfedezi valódi önmagát, a különböző múltbeli énjeit, akiknek megvan a véleménye a reklámokról, és meghasonlik önmagával, miközben a csirkehús reklámozására kérik fel. A csirkék és a levendula különösen erős motívumai a filmnek, végigvonulnak rajta, anélkül, hogy tudnánk, mit jelentenek, de valahogy kezd ezek körül forogni az egész. A versek nincsenek hangsúlyos helyen, ugyanúgy lehetne a film címe Rossz levendula és/vagy Rossz csirkék, csak valahogy a versek vitték el a balhét, és lefoglalták az ütős filmcímet.

A film üzenete számomra az, hogy a normális életben tévedni szabad, végigbotladozni az életen szabad, hiszen a botladozásaink közben is élünk, valahogy lökődünk tovább az életen. Nagy általánosságban mind hasonló élményeken megyünk keresztül, nincs helyrehozhatatlan ballépés, a film Merthner Gábor egyedi sorsán keresztül egy átlagos sorsot mutat be, egy érzékeny ember útját, akik valahonnan ismerős pályát járnak be, elkerülve a nagy művésszé válás lehetőségét, ami egy kissé idealizálva van szerintem a filmben, és maradnak önmagukkal is meghasonlott kívülállók.

Amikor kopogtat a nagy lehetőség az életükben, rendre azt is elpuskázzák, sőt, megfejelik egy még nagyobb hülyeséggel, természetesen ezt mindenki megbocsájtja nekik, a társadalom, a rokonok, a barátok, még a néző is, hiszen ettől emberi az egész, pont attól művészi, hogy nem művészi, bár bűvészkedik néhány filmes utalással, rájátszással, mégis megmarad egy olyan alkotásnak, ami a társadalom közös tudattalanjából merít, és oda is tölt vissza, megalkotva a magyar társadalom egy szerethető figuráját, az összművészeti lúzerét, aki ebben a lúzerségében kérlelhetetlen marad.

Ui.: Szokták még emlegetni a film apolitikusságát, amit jórészt azzal intéznek el, hogy a főhős Antall József rendszerváltási beszédekor összeesett, és azóta se tért magához politikai értelemben, szerintem ez egy nagyon találó hasonlat az általam csak “elveszett”-ként emlegetett nemzedék tagjaira, akiknek gyerekkoruk közepén egyszer csak minden magyarázat nélkül a szemükbe vágták, hogy eddig hazudtunk nektek, de ti csak éljetek tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Ezután is hazudni fogunk, de másfélét, és nektek kutya kötelességetek bevenni a maszlagot, amit lenyomunk a torkotokon.

Nagy Zsuka: küllők, sávok

A munka ünnepén éppen Nagy Zsukát olvasom, a küllők, sávok című könyvét. Talán van ennek jelentősége, talán nincs. Nem akarom átpolitizálni Zsuka költészetét, de ebben a kötetében (is) az elesettek, a vidék, a felkarolni való dolgok pártján áll, költészete ezáltal szociálisan érzékeny művészi megnyilatkozás. A küllők, sávok az Orpheusz Kiadónál jelent meg, és Fekete József Jofo illusztrálta.

Nagy Zsuka, amellett, hogy költő, magyartanár, ez szerintem fontos lehet, és abban az alma materben folytat oktatási tevékenységet (nyilván szándékos a bikkfanyelv), ahol én végeztem a szakközépiskolai tanulmányaimat, és szereztem érettségit. Hogy hogy, azt most hagyjuk. Akkoriban elit iskola hírében állt, mára – volt osztályfőnököm szavait idézve – „elkurvult”. Mindegy, jól van az.

Talán az elesettek iránti figyelem teszi, hogy Zsuka felfelé ívelő és az én néha zuhanórepülésbe forduló, de amúgy egyenletesen ereszkedő életpályám gyakran találkozott a múltban, és találkozik néha mostanában is, amolyan a mainstream irodalmár és az underground blogger találkozása a boncasztalon jelleggel. Szerintem mindketten profitálni szoktunk ezekből az alkalmakból. A kerékpár motívum kibontásától most eltekintek, mert nem értek a témához, csak amennyit muszáj, de remélem, ennek ellenére érvényes megállapításokat tudok tenni.

Akkor térjünk is rá magukra a könyvben található versekre, pár szóban. Mélyenszántó irodalmi elemzést nem kell várni, most örülhetnek azok, akik annak a pártján vannak, hogy felesleges az elemzés, mert nyilvánvalóan egy kedves ismerősöm könyvét nem fogom rosszindulatúan szátanalizálni, hanem a pozitív elemeit hozom csak fel, kritikáimban egyébként sem vagyok véresszájú, aki valamit letesz az asztalra, annak általában az értékeit domborítom ki inkább.

A verseskönyv ciklusokból áll, vagy mondhatni, hogy versfüzérekből, gyakoriak az azonos című, számozott versfüzérek, ciklusok. Erős kezdés a Kötés ciklus nyolc verse, mert az otthon témakörét járja körül, eljut olyan problémákig is, mint a kényszerű otthonlét, a hazatalálás nehézségének a problémaköre, vagy sort kerít az „otthon” szó kettős jelentésének bemutatására is. Az egyik a hívogató, mégis fenyegető, ambivalens családi fészek, a másik a lakóótthon, ugye, ami egyértelműen nem kimondottan pozitív kicsengésű a Zsuka költészetében (de amúgy sehol máshol), inkább baljós.

Erős kezdés után következik az M versfüzér 10 verse, amit annak idején, folytatásokban már volt szerencsém olvasni folyóiratokban, Facebookon, ami nem váltott ki belőlem túl sok érzelmet, annak ellenére, hogy szerelmi líra szólal meg benne igen egyedi módon. Nem is tudom, túl soknak érzem a hevülést 10 versen keresztül a lírai én lírai tárgya iránt, akit még csak nagy valószínűséggel nem is ismerek. Amúgy jó versek, persze, ha az ember ciklusokban gondolkodik, ha lúd, legyen kövér.

Kiemelném még a kötetből a Trek verseket, ha jól számolom, 13 darab van belőlük, és a szerző vidéki élményeit megörökíteni hivatottak szerintem, enyhén álnaiv formában. Ez a játék a vidékiséggel szerintem meglehetősen szórakoztató, ami itt is kitűnik, a szociális érzékenység a témaválasztásban, a nyíregyháziság is számos alkalommal visszaköszön a versek nyelvezetében, inkább olyan várostörténeti utalásokkal, amiket én (sajnos vagy nem) még értek, a fiatalabbak már nem biztos.

Ezzel rövidre is zárnám a mai mondanivalómat, írhattam volna mélyreható elemzést a költői képekről és nyelvezetről, de mint ahogy Zsuka költő, én blogger vagyok, és kevésbé tanulmányíró, mint időközben rájöttem. Fő műfajom a blog, annak is általában a szubjektívebb formája, ami nem létezett mindig, és az is lehet, hogy már nem is fog nagyon sokáig különösebb népszerűségnek örvendeni. Remélem, ezt még most olvassák.