maybe the matrix is the symbolic meaning of something, maybe it’s true

Lapszemle, véleményposzt

Orbán Viktorral, Áder Jánossal, Müller Cecíliával is végezni akartak a radikális csoport tagjai

hihihi, ilyet elképzelni sem lehet, mert mindenki gondolatát olvassák, ilyet csak úgy lehet elképzelni, hogy direkt hagyta őket a kormány, sőt bátorította őket, sőt, a kezükre játszott egy darabig, ezért kamu az egész rendőrség, meg katonaság, szerintetek mit csinálnak egész nap, nincs háború, figyelik a polgári lakosságot, vagy szerintetek egész nap fekvőtámaszoznak? egy faszt. a titkosszolgálatokról nem beszélve. na, de az se olyan nagy cucc, hogy lehet titkosszolgálatokról beszélni, ha mindenki tud mindent? blabla, katonák figyelnek mindenkit, ennyi a történet.
engem is akart már alkalmazni a pszichiátria, akart alkalmazni a katonaság, akart alkalmazni a rendőrség, de én csak 1 skizó egyesület ajánlatát fogadtam el, napi 4 órában havi 60e forintért + 60e nyugdíj, a többit a szüleim állják. a 4 óra azért fontos, mert a fennmaradó időben azt csinálok, amit akarok, és lényegében a 4 órában is azt csinálok, amit akarok, kamuból csinálok egy webshop projektet, amire valahogy sose jut idő, de annyit elmondhatok, hogy nem miattam.

Ami nem öl meg, az megerősít

“Miért vagyok én olyan okos? Miért vagyok én olyan bölcs? Miért írok én olyan jó könyveket?” – Friedrich Nietzsche

Jó reggelt! Nekem már minden nap egy ajándék, egy cukorkabonbon ezen a munkahelyen. Egyszer a foglalkoztatóban ülök, egyszer a konyhában, egyszer a műhelyben. A hajléktalanvécében még nem voltam. Mint a régi szép időkben. Ha bárkinek az útjában vagyok, már elküldhet a francba. Mert hogy ő értéket termel. Ne zavarjon senkit, hogy egy webshop létrehozásáért alsó hangon 200000 forintot szoktak elkérni. Az immateriális javak is értékek, és az egyesület tulajdonába mennek át. Bocs, nem akarok bunkóbbnak látszani, mint amilyen vagyok, szóval ezekről elég is ennyi. Tudom, hogy vezetőségváltás, meg minden, és nem várhatom már el, hogy a régi kis Edita álljon a sportcipőjében az udvaron, a dolgok brutálisan megváltoztak előre, csak én haladtam visszafelé, amikor újra egyetemistává váltam skizofrén létemre. Ez számos problémát felvetett, nyilván, amiket most nem fejtenék ki bővebben, mert akkor itt ülnénk este 6-ig, ahogy szokás mondani.

Mert mi történt? Visszaszereztem az életem fölött a kontrollt, kibaszott teljes értékű ember lettem, nem igazán érdekel a kibaszott megvett bíróság, meg a hamisan esküdöző elmeorvosi szakértő, aki körülbelül hasonló aljasságot követett el ellenem, mint Amerikában Britney Spears-szel csinálták. Korrupt bíróságok, pszichiátria és dagadtság viszonylatában már elértük Amerikát, egyébként. Államokat tesz zsebre a gyógyszeripar és a pszichiátria, aljas módon befurakodva az orvostudományba. Visszaálmodtam magam az egyetemre, igaz nem a miskolcira, hanem a debrecenire, minden ugyanúgy történt, körülbelül, ahogy álmomban megterveztem. Nem tudom, hányszor járkáltam végig álmomban a különböző egyetemek folyosóit, örök elutasításaban volt részem, néha már abban is kételkedtem, hogy megvan-e az érettségim. Álmomban. 😊

Szóval, letettem az emelt szintűt magyarból, kibaszott sokadnaposan, ötösre, az érettségi átvételekor szinte lezúgtam az emelvényről, a Twitteren rajtam röhögtek, és én is magamon. Az egyetemet nem így képzeltem, hogy végighallucinálom, ahogy ezek a rohadékok mondják, akik 2x bebasztak a pszichiátriára közben. Én ezt nem hallucinációnak nevezném. Nincs hallucináció. A lelkek hangját hallom. Akár hazudhatnak is a hangok, és sokszor meg is teszik. Ha így jobban tetszik, nevezhetjük gondolatolvasásnak. Na, az se úgy működik, ahogy elképzelik, vagy reklámozzák. Meg az ufó se. És a skizofrénia se. És a gyógyszer se. Minden másképpen van lekommunikálva, mint ahogy a valóságban van. A pszichiátria egy tükörtudomány, tükörvilágban élünk, belehipnotizálva a ránk szuggerált valóságba.

Az egészet súlyosbította, amikor az Origón írtam a szervezett zaklatásról. Na, azok is egyből rám szálltak, még azon a napon elkezdődött a kampány a kikészítésemre. A tévéfelvétel óta követtek, és nem szálltak le rólam. De mindettől csak egyre erősebb lettem. Ami nem öl meg, az megerősít – írta Nietzsche bácsi. A skizofréniát kutattam, annak minden formáját vizsgáltam, a sámánisztikus megközelítéstől, a Jézus-programon át a szervezett zaklatásig. Aztán szépen lassan mindnek a részese lettem. Mindet kimaxoltam. A gyógyszert, a szcientológiát, a piálást, a részegeskedést, a skizofréniát (a piálás, a kábszi, a skizofrénia mind tudattágító dolgok), és most itt vagyok az egyetemi BA utolsó félévében, 42 évesen 21 éveseknek való dolgokat tanulok. És azzal is csak fejlődtem, hogy nem ragadtam bele a magyar nyelv és irodalom posványába. Magyarul már megtanultam, köszönöm. Kommunikálni is. És a nem kommunikáció is kommunikáció. Minek kommunikálnom, ha bizonyos helyekről már olvassák az elmémet? És informatikus is vagyok. Abból érettségiztem, b+. És azt is évekig gyakoroltam kitartóan, amíg tisztába jöttem a webes dolgokkal. Így lettem cybersámán, és bölcsészeti paradigma-relativizáló egy személyben, még a főiskolai, azaz BA diploma előtt. Mindig olyasmibe ártottam bele magam, ami a kor színvonalán a legkorszerűbb technológiai tudást adta a kezembe. És hogy ez véletlen? Hát, persze. Véletlenül voltam magyaros, véletlenül voltam szoftverfejlesztő és webprogramozó, véletlenül tanultam fél évig a szcientológusok között, és most véletlenül éppen komm. szakos vagyok, és ebből már diplomát is szeretnék. Olyan nagy kérés ez?

Bevallom, hogy csak a könnyű „nyári pénz” reményében álltam munkába, de basszus, nehezebb a dolgom, mint egy 8 órás kommos vagy infós állással lenne, amit ugye nem kaphatok meg, mert a kibaszott pszichiátria jó előre gyámság alá tett, hogy ne végezhessek felelősségteljes munkát. Egyébként a pszichiátria mindenkivel azt csinálja, aki letesz valamit az asztalra skizofrén létére. Sorolhatnék neveket, de nem teszem. Elég csak Britney Spears példájára gondolni. A pszichiátria olyan pofátlan, hogy még a világcirkuszt is vállalja, amikor közszemlére teszik, hogy hogyan nyomorították meg Britney-t. Azzal, hogy demens. Meg a lítiumtól nem tud beszélni. Ahelyett, hogy fű alatt elsikamikálták volna az ügyet. Britney ügye fontosabb, mint sokan gondolják. A pszichiátria maga a gonosz, a 4. Reich, legújabban posztkovidban utaznak, mindegy nekik, csak mérgezhessenek, szuggerálhassanak, és hipnotizálhassák a lakosságot tovább. És akkor a kovidról még nem is beszéltem. Amúgy meg nem is fogok, mert kb. 5 percre van a rendőrség, és még elő találnak állítani rémhírterjesztésért.

Napok és munkák

  • Mindig ez történik, ha valaki nem marad a kaptafánál. Napok óta minden összekeveredett – dohogta a delfin nyakláncos férfi – és egy csettintéssel kimerevítette az ütésre készülő zsoldosokat a pszichiátria dohányzójában – Mi a neved, fiú?

  • Ha-Nocri – feleltem félig viccesen, és eléggé sápatagon a 100 darab gyűrt cigi elszívása után. Tudtam, hogy aznap még pontosan 100 szál elszívása vár rám. Hiszen most ez a munkám. Persze voltak, akik segítettek, a felvidéki nemes, aki kutyabőrét szegre akasztva dohánytermesztéssel foglalkozott feketén, és a sátoraljaújhelyi fermentálóban dolgozó gyári munkás, aki csak úgy horrdta ki a dohányt, otthon feldolgozta, és citromlével kezelte.

  • Hát a szakmád?

  • Könyvelő – feleltem arcom a tenyerembe temetve.

  • Könyvelő, könyvelő… Mit csináljunk egy ilyen könyvelővel…? Aki összekeveri a szezont a fazonnal, és a naplófőkönyvvel való foglalkozás helyett a fantasy regényeket dugdossa az asztalfiókban, miközben a pótvizsgájára készül könyvvitelből? Az akasztófáravaló! – A zsoldosok ismét mozdulhattak, de ütésre emelt kezük ott maradt mégis a levegőben

.- Mérgezzük meg! Üssük mégis agyon! Könyörgöm, akasszuk fel! A tűzre vele!

Öngyújtó kattant, és amikor izzadva, remegő kézzel rágyújtottam az újabb cigire a langyos, büdösvizes 3 az 1-benemet kortyolgatva.

  • Könyvelő, könyvelő… Nem, ez tiszta… Engedjük mégis vissza… Végülis nem ő tehet róla, hogy nem figyelt a szótisztázásnál, és a könyvelést könyvezésnek értette… Haloperidol és rivotril, aztán felőlem menjen vissza abba az egyetemi könyvtárba, úgyse fog ez már tudni semmit, úgyse lesz már ebből ember, és a legfontosabb, hogy egy korty alkoholt sem. Világos? Majd szólok ennek a Szabónak, hogy engedje vissza, de rúgja ki, vagy rúgassa ki, vagy mit tudom én már. Kérem az elbocsátását!

Néhány nap múlva:

  • Mit hoztál jófiú? – kérdezte a professzor az egyetemi kocsmában a tanítványát.

  • Hát, nem hoztam, hanem vittem volna, az antikváriumba, van egy pár könyv… – kiraktam őket az asztalra. A professzor végignézte a kollekciót, és kivette a vékony füzetet, ami Hésziodosztól az Istenek születését és a Munkák és napokat tartalmazta – Ez érdekel. Mennyit kérsz érte?

  • Egy felest és egy sört… – válaszolt – bár annyit se ér már – motyogta szinte már csak maga elé. Aztán üres tekintettel lenyomta a felest, kiitta a sört, megtörölte a száját, majd a hátára csapta a batyuját. A professzor vissza akarta adni a könyvet, de a tanítványát ez nem nagyon érdekelte.

  • Az üzlet, az üzlet… gazdasági iskolába jártam – mondta kissé önérzetesen – könyvelő vagyok – ez elég kísértetiesen hangzott az egyetem falain belül – megyek egy házzal odébb…

  • Ez hülye! – mérgelődött a professzor, amikor egyedül maradt az asztalnál, a Hésziodoszra meredve – hogy fogok ennek diplomát adni? Ez teljesen elitta az eszét! Mondjuk, én is, az igaz… Mindegy, járkáljon csak a könyveivel… már csak árnyéka önmagának… tudom, hogy sokan már eleve alkoholistán kerülnek ki az egyetemről, de aztán majd csak lenyugszanak, és elhelyezzük őket valahová… de ez a haloperidol… tiszta szégyen… méghogy könyvelő… meg gondolatrendező… ezt teljesen összekeverték… tiszta szégyen… most már mindegy…

Aztán megjelent egy lány a társaságból, és puhán a professzor vállára tette a kezét:

  • Hagyd, Csaba, ő már csak ilyen, mindig is ilyen harmadikutas volt… már elsőben Németh Lászlót olvasta, meg valami blogokról zagyvált… Tudja, mit csinál… Majd csak megsegíti az Isten.

  • Méghogy az Isten… Persze, segít ő magán, meg minden… de hát az Isten verje meg! Én már nem tudok ezzel foglalkozni, és nem is akarok. Tűnjön is el… de bassza meg! Akkor te is eltűnsz, és én is, meg mind sorra, és ki tudja mikor kerülünk elő, mikor tesznek ki minket megint.

Azóta, mikor arra járok, igyekszem nem túl nagy feltűnést kelteni, csak átutaózóban, fű alatt, mintha ott sem lennék, próbálok úgy tenni, hogy csak fel ne ismerjenek. Persze, sohasem sikerül. Valaki mindig felismer. Elütök a tömegtől. Soha nem voltam tömegember. Mások a mozdulataim, mások a gesztusaim, meg a nézése, meg a járása, kis Grófo szerint…

„Eh, bien! Egyszer úgyis vége lesz mindennek!” – ahogy Rejtő Jenő mondaná – de addig is… marad ez a séta… ez a kolompolás… már hajnalban… mindenkinek lennie kell valahol… amíg világ a világ és még két nap… Au revoir!