Boldog karácsonyt 2021-ben is!

Nem nagyon akartam írni semmit karácsonyra, de nem bírom megállni, úgyhogy kezdem. Tegnap állítólag bemutatták a Mátrix 4-et, aminek nagyon örülök, igazából még a Mátrix és a Mátrix 2-3 “dógait” sem tanulmányztam még ki eléggé alaposan, de én amúgy sem vagyok túl nagy mozis, hanem inkább csak ilyen utólag tanulmányozós, nézős, kritizálós, úgyhogy mindegy.

Na, akkor térjünk rá az adatokra: A 2021-nek az az egyik érdekessége, hogy 20-ig még könnyen elszámol az ember, de 21-től már egy kicsit gondolkodni kell, ez az ember anyanyelvén még nem érhető annyira tetten, mert a számok egymás utáni mechanikus darálása, de egy külhoni nyelvben, például az angolban már előjön.

A huszadik századból most válik igazán huszonegyedik, érdekes, pont a 21. évben, ami véletlenül a legmagasabb szerencseszámom. A másik a 19. Sajnos, a 20. század egy kicsit büdi volt, világháborúkkal terhes, és frontról visszatért emberevők tanítottak volna minket emberségre, ami annyira talán elég volt, hogy átadják végre a stafétát. Pont most, pont 2021 karácsonyán. Néhány ünnepet eltökösítettünk, elhalloweenesítettünk, főleg Magyarországon, ugye, ezzel végig maszkolni akarva, hogy a karácsonyi és az újévi menetrendet viszont muszáj tartanunk, különben gondok lennének az Idővel.

Na, meg az Androiddal, nem igaz, srácok? 😉 Nem árt néha egy kicsit kevésbé korrupt szoftverfrissítés, ahogy mindig is szoktam mondani, hohohohó. :/ Ha tetszik érteni, amire gondolok. Sajnos muszáj néha egy kicsit kevesebbet hazudnunk, kevesebbet lopnunk, visszabontani az arcunkból, nem szólogathatunk be mindenkinek, pláne nem az utcán, aki kommentelni szeretne, nyugodtan megteheti az interneten, vagy könyvben, füzetben, levélben, papír alapon, de ez az utcai harcos vélemény-nyilvánitás, hogy is mondjam csak, nekem már nem annyira szintem.

Én most karácsonykor nem nagyon akarok különösebb balhét, akit érdekel, nagyjából tudja, mi van velem, hiszen követhet a Twitteren. “Apropó, szereted a Jazz-t?” Vagyis apropó, ilyenkor pár megvalósulatlan álmomra gondolok, amikor még Twitter feedelőt akartam írni egy OKJ-s tanfolyamra, illetve Java chatet, mudot, mush-t, pár CMS-sel foglalkozni, például kiemelném itt a PHP-Fusiont, WordPress-t, b2evolution-t, Joomla!, Drupal, ésatöbbi, ugye, kedves gyerekek. Amely programnyelveknek az alapja a PHP és a JavaScript, hülyébbeknek külön kiemelném, hogy a HTML-t és a CSS-t sem feledve el, úgyhogy mielőtt kekeckedni próbáltok velem a jövőben, üljetek szépen vissza az iskolapadba, mert Robi papának meg pont JAVA SE/ME/EE, C++, ésatöbbi problémái adódhatnak egy kis BASIC-kel és gépi kóddal (Assembly) megfűszerezve, meg ami ehhez még hozzájön, úgyhogy nektek csak annyit tudok mondani, mint Fábry Sándor bácsi, hogy: “Kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok!”, úgyhogy a viszontlátásra hamarosan… Szilveszter-újév környékén mindenképpen, szóval cső.

U.i.: Jól van, gyerekek, lesz még Ruby on Rails, Delphi, meg Python, meg RPG Maker, meg O.H.R.RPG.C.E, meg Twine, meg Windrift, meg Adrift, meg pláne Inform 6 és Inform 7, úgyhogy szépen nyugodjatok meg, és menjetek szépen aludni vagy keljetek fel, és jatsszatok inkább valamivel, és hagyjatok kávézni, mert nem sokára mennem kell cigiért. Hey-ho!

U.i.2.: Na, jól van, Kis Dobozfej is segített egy kicsit, meg a 30-as, 70-es és 20-as mobilhálózat (így a végén), és természetesen köszönetet mondunk a Facebooknak, a Twitternek, az Ubuntunak, a Raspbiannak, a Debiannek, és még néhány fajta Linux rendszernek, és egy kicsit a Windowsnak is, mert nélkülük ez a fantasztikus, bár néha egy kicsit szar világ nem ott tartana, ahol most.

*

Történelmi dolgok: És az is probléma volt, hogy kancsevet én egy senkit se érdeklő köcsög bolgárnak gondoltam, csak azt nem vettem számításba, hogy ez nyíregyháza, a szervilizmus és a benyalás fővárosa (volt), és mindenki valami nagy mágust vagy bűvészt látott benne, akinek már 2000 éve is dedikált szerveren futottak a gyerekei, az ő feladata annyi volt, hogy ilyen parittyával csúzlizó szinten tartsa az embereket, és amikor előjöttem és a raspberry-s kritikai megoldásaimmal, ő akkor is csak röhögött, és bömbölt, és hatalmaskodott, csakhogy ennek ezennel vége, barátocskáim.

Tegnap volt egy kis detektív munkám. Úgy hallottam valamely szóbeszédből, és eszembe vöttem, hogy egynémely minitorony lakói igen sűrűn ájuldoznak el vala, és ezt ellenőrizvén, buszról leszállván, hüvelykérés örve alatt szimatoltam a környéken, minek eredménye: park felőli leszedés. Én meg vajon mit csinálhatnék: Mönjek el vala, és pöröljem be az tacony céget? high-tech cuccok, low-tech ésszel, tisztára a pszichiátria keze munkájára valló tevékenység. Hm, “dologtalan kéznek az ördög ad munkát”, tartaná a régi mondás is. Arra is “termel a gonosz”. Az is van.

Karácsonyi játék

Santapunk 2076

Santapunk 2076 karácsonyi játék

Itt az ideje lassan elengedni a karácsonyt. Ezt a dolgot nehezítendő, van pár rövidebb karácsonyi játék, ami a klasszikus kalandjátékok kialakítására hasonlít, szöveget kell begépelnünk a történet haladása érdekében, és közben változnak a statikus háttérgrafikák is. Néhány feladványt is meg kell oldanunk közben, gyakran számítógépek, szerverek, terminálok hackelésével, ami leginkább jelszavak kitalálásából, és más ügyeskedésből áll.

Az első történet a Santapunk 2076 – mondanom sem kell, melyik játékot idézi meg a címében. A történetben egy csomagot kell eljuttatnunk a címzetthez, a helyszínek és események futurisztikusak és nyomasztóak, mint egy vérbeli cyberpunk történethez illik. Valahol olvastam, hogy a cyberpunk kifejezés kisbetűvel írandó, mert public domain jogállású – nem is akartam nagybetűvel írni, mivel a cyberpunk szerintem is inkább egy fogalom, mintsem termék.

A játékban mindössze egy csomagot kell kézbesíteni, egy megadott címre, kijátszva az épület biztonsági rendszereit. A hackelős feladványok aranyosak, és bár valamelyik első ránézésre nehéznek tűnik, valójában könnyűek. A grafika egy anime-szerű világot idéz meg, a jövőben, a lila hajú főhősnővel remélhetőleg hamar sikerül azonosulnunk, amennyiben túl vagyunk már 1-1 ilyen alkotáson, valószínűleg. Bár az anime láz lecsengőben, emlékeinkben még élénken élhet.

Present Quest

Present Quest karácsonyi játék

Leírása szerint egy „Visual novel, life simulator, mini escape-room Christmas adventure”. A felsorolt jelzőkből valamennyi illik rá, valamennyi nem, ebbe most ne menjünk bele. Azért kezdtem el, mert egy rövid játékot sugallt a leírása, ehhez képest hosszabb, mint az előző. Már csak annyiból is, hogy napokból áll, amiket végig kell játszani otthon is és a melóhelyen is. A naptár szerint december 17-én kezdődik a quest, és gyaníthatóan egészen karácsonyig tart. Gyanúnk beigazolódik. Addig minden napra van valami esemény, minden nap tartogat meglepetést.

Már a kezdetek kezdetén gyanakodhatunk, hogy valami nincs teljesen rendben főhősünkkel, mivel némileg segítségre szorul az élet dolgaiban, ezt az érzésünket csak fokozza feledékenysége, amivel a mindennapi élete folyamán szembesül, és amivel kapcsolatban rendszeresen telefonos segítséget kér. Bár, ilyen mértékű mentális problémával együtt is meghackeli egy munkatársa számítógépét, és az zenelejátszó szervert, egy linuxhoz nagyon hasonló rendszeren.

A feladványokhoz némi segítség (a telefonoson kívül): a kódunkban szereplő zenész keresztneve Rick, a buszon való eligazodás kódja 100<x<150, és a linuxos rendszeren a frissítést lehetővé tevő parancs a zeneszerver képernyőjén fehérrel ki van emelve. Egyébként a linuxos feladvány egy kissé nehéz lehet annak, aki nem látott még közelebbről Linux szervert, vagy legalább DOS-t. Ennek ellenére jó kis játék, kiválóan el lehet vele szórakozni, a karácsonyi hangulat is eléggé benne van a levegőben. Azt, hogy milyen mentális betegség a játék végének a csattanója, egyelőre nem lövöm le.

https://itch.io/jam/an-adventuron-christmas-jam/entries

„FELHŐTLENÜL A FELHŐK FELETT” – GONDOLATOK A FELHŐATLASZ CÍMŰ FILMRŐL

 

„Szerkesztői tapasztalataim odáig vezettek, hogy megvetéssel tekintek az események előre-, illetve visszapergetésére – de hiszem – hogy Te kedves olvasó meg tudod még őrizni a nyugalmad csupán egy pillanatra – hogy rájöjj – van rendszer ebben az őrült történetben.” – veti papírra írógépével a film egyik kezdő jelenetében Timothy Cavendish.

Veszem a bátorságot és a film látszólagos idősík eltolódásait alapul véve magam is csapongok a film, és a filmmel kapcsolatos élményeim idővonalán – remélve – hogy így is összeáll egy kép az alkotásról az írás végére.

 

 

Nem is ott kezdem mikor legelőször láttam, hanem talán ott mikor baráti társaságban – sokadik alkalommal került elő a film a képernyőre – a többiek rákérdeztek hányszor láttam már, mennyi alkalommal néztem meg újra és újra a filmet, a dialógusokat már előre mondva.
Költői volt a kérdés, hiszen magam sem tudom pontosan összeszámolni hány alkalommal, mennyi féle már-már szertartásos jelleggel néztem meg a filmet, mint például volt, hogy a sparhelt parazsa mellett – egy hidegebb éjszakán begyújtva – ágyból néztem egy kis hordozható készüléken, közben – hiába sokadjára láttam – az ámulattól még akkor is (szinte extatikus állapotban) követtem figyelemmel az eseményeket, elejétől a végéig, csaknem három órán keresztül.

Mikor legelőször láttam akkor szinte schubszerű állapotba kerültem. Akkor is éjszaka volt, kint a vak sötét, bent égtek a nappaliban a fények, én az izgalomtól néha felpattantam és kirohantam a teraszra, és onnan tekintettem be a nappaliba az üvegen keresztül, ahol a benti tükörben láttam magam ahogyan kint állok a teraszon. Nem tudom sikerül-e eléggé érzékeltetni ezt a sokkoló hatású film közben bekövetkező sokkoló valós élményt.

Ilyen valós élmények sorozatai vittek közelebb, ehhez a különleges atmoszférájú filmhez. Hiszen vagy szereti valaki ezt a filmet, vagy élből elutasítja azt, mint érthetetlen, zavaros, hatásvadász film. De mi lehet ez a különlegesség, mi az, ami annyira megfogott benne, hogy se adatlapokat, se kritikákat nem olvastam róla, csak az évek során újra, és újra megnéztem. Nemrég esett csak le, hogy ez a film is a Wachowski testvérekhez köthető, mint annak idején az akkoriban szintén óriási kultusznak örvendő Mátrix című film.

A film látszólag több idősíkon, több korban játszódik, de nem úgy, mint a valaha a televízióban vetített Szomszédok című szappanopera, hogy „snitt egy, snitt kettő, snitt három”, és megvolt a három különböző sztori, hanem a film a legelején úgy indít, hogy a fogyasztó csak néz ki a fejéből, hogy: „Tessék?”, meg a tátott száj, kerek szem: „Na, és ezt így, hogy?”. Ugyanis már nyitásként, olyan tempóban peregnek a különböző korokban játszódó – szánt szándékkal – nagyon jól elkülöníthetően megkomponált filmkockák, hogy a vászon, vagy tévé előtt ülő személyre komolyan sokkolóan hat, amennyiben megpróbálja az értelmetlennek tűnő képturmixot elsőre értelmezni. Egyik pillanatban úgy tűnik egy ősember melegszik egy tűznél, majd nemsokkal később a már említett írógép koppan, aztán valahol a hippikorszakban vagyunk, majd a 19. században hajókázunk, aztán gyors vágással a távoli jövőbe kalauzolja szinte másodpercek alatt a nézőt a film.

A film azonban nem lassít! Nyolc perc híján, három óra hosszan keresztül száguldunk, hol valami őskori jellegű tájon kanibálok közt, hol a 20. század derekán a hippi életérzésben, hol a távoli jövőben, ahol lebegő, hangtalanul suhanó járműveken közlekednek, látszólag minden logikát, minden kontinuitást nélkülözve követik egymást ezen képsorok. Azonban az időnként flashszerűen bevillanó jelenetek annyira látványosak, annyira érdekesek, hogy az ember tovább nézi a filmet, egyfolytában azon agyalva, hogy is van ez, hogy fog összeállni a kép a film végére.

Talán pont ez a feszültség, ezt az állandóan újabb, és újabb apróságokat észrevétető szemlélet, teszi a filmet olyanná, hogy sokadjára is élvezettel lehet nézni. Értelmezésében talán Az ember tragédiájához tudnám hasonlítani, hiszen a lét kérdéseit feszegeti mindkét mű. Az emberi jóság csatázik az emberi gonoszsággal. Nem lövök túl nagy spoilert, ha megemlítem, hogy több különböző karaktert is ugyanazok a színészek játszanak, a filmben tulajdonképpen ezzel is érzékeltetve, hogy minden emberben ott lakozik a közönyösség, a félsz, az akarat, a tettre készség, a jó és a rossz is. A környezet, az adott szituáció hozza, hogy melyik „fegyverét”, melyik tulajdonságát veszi elő az egyén.

Úgy érzem pont itt lehet megemlíteni Márai egyik művéből egy szösszenetet: „ … Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak … „

Visszatérve Timothy Cavendishez, így zárja azt a bizonyos indító jelenetet: „Én Dermot Hoggins kiadója voltam, nem az orvosa, vagy asztrológusa, és az istenverte igazság az, hogy fogalmam sem volt róla mire készül aznap este.”

Én – ünnepek lévén – egy kiadós bejglire készülök. És kívánom nektek is kellemesen teljenek az ünnepek, akár a kandalló melegénél a Cloud Atlast nézve legyen az az alkalom akár életetekben először, de semmiképpen sem utoljára mert szinte biztos vagyok benne, hogy legalább még egyszer meg fogjátok nézni.

 

Ilyenkor most mi van?

Karácsonyi twittfüzér a blogolvásók számára

Idei karácsonyra az lenne a legszebb ajándék, ha az összes skizofrén egymás kezét fogva körbeállná a pszichiátriát, karácsonyi dalokat hallucinálnánk, majd mindenki megkeresné a fa alatt a gyógyszerét, közben CIA ügynökök, maffiózók és gyámügyi szakértők táncolnának körül minket.

A technológiai zaklatás fogalma sokkal jobban leírja azt az állapotot, amibe időnként kerülök, mint a paranoid skizofrénia diagnózisa. Valójában nem vagyok valami nagy hős: a skizofrénia emlegetésével hozzájárultam a betegségtudat formálásához, holott ilyesmi a valóságban nincs. A skizofrénia csak a külső szemlélő számára létezik: a technológiai gyötrés hatására az ember milyen tüneteket produkál, azt írja körül a fogalom. Most úgy érzem, fáradt vagyok már az ilyesmihez, a 13,5 év skizóként leélt idő nyomot hagyott bennem, minden harci kedvem eltűnt már. Bizonyos értelemben egy lúzer vagyok. Sohasem voltam jó skizofrénnek, mert mindig akadékoskodtam, és a pszichiátriát kritizáltam, de a nagy hevületben nem láttam a fától az erdőt, hogy ennek a nagy küzdelemnek a győztese mindig csak egy nevető harmadik: a zaklatók csoportja volt. Egy mondat jut eszembe mindig mostanában, amit egyszer hallottam, hogy “létezik egy kormányszintű összeesküvés a skizofrének ellen”. Nos, ez sem teljesen állja meg a helyét. Normális embereket tesznek skizofrénné, ez teljesen világos. A nemzetek, a katonaság, a titkosszolgálatok. Az ok teljesen egyszerű: senki nem jelentkezne önként arra, hogy az agyával kísérleteket végezzenek. Márpedig az agykutatás virágzik, és hát honnan a picsából tudnának annyi mindent az emberi elméről, ha nem a lakosság kiszemelt 1%-ának, a skizofrének agyának tanulmányozásából? Persze, mindez már nem számít. A technológia már átment egy ideje polgári alkalmazásba, és ki más használhatná, mint bűnözői csoportok? Egyébként azért csiripelhetek erről ilyen nyíltan valószínűleg, mert a szart se érdekli már az egész sztori. Őszintén megmondva engem se igazán.

Eddig tartanak a témával kapcsolatos twitteres megjegyzéseim. Nyilvánvalóan nem az Origóra való megnyilvánulások. Ráadásul nem számítok komolyabb visszhangra, de azért csak közreadtam, hogy karácsonyra legyen mit emésztgetni a bejgli mellé. Mivel a célszemély diskurzus és megközelítés sokkal pontosabban leírja mindazt, amit egy skizofrén tapasztal, most nem tudom, hogyan tovább. Mivel az újabb küzdelmekbe egyelőre nincs kedvem beszállni – kivéve, ha kénytelen leszek – ezzel a bejegyzéssel kívánok mindenkinek skizofréniától mentes boldog karácsonyt! Bár valami azt súgja, az újévben ugyanitt találjuk magunkat, ugyanezekkel a problémákkal, nem jósolnék semmit előre, idén még úgyis jelentkezem valami újabb okossággal, magamat ismerve, meg amúgy is, ha már annyit küszködtem, hogy összehozzam saját szerverre ezt a blogot, ne maradjon kihasználatlanul, fura lenne, ha éppen most fejezném be.

Tapló télapó (Bad Santa)

Évek óta próbálom karácsonyi hagulaba ringatni magam, ennek főbb állomásai A karácsonyi ének, A grincs, aSzörnyecskék megnézése volt, nincs ez másként idén sem, az idei rossz arcs a Tapló télapó (Bad Santa).

 

Willie (Billy Bob Thornton) és Marcus (Tony Cox) minden évben elhozzák a gyerekeknek a plázába a Mikulás és a Manó illúzióját, hogy aztán azt kifosztva, egy évre biztosítva legyen a megélhetésük. 7 éve minden évben más államban és városban fosztanak ki egy-egy plázát, úgy, hogy előbb alkalmazzák ott őket mint télapó és manó párost. Marcust alacsony növése, Willie-t skieres kasszafúrói tevékenysége teszi alkalmassá a feladatra. Willie részeges apja nyomdokait követve egy kicsit sokat iszik, gyakorlatilag állandóan részeg, akinek nem elég napközbeni részegsége, esténként kocsmákban is megfordul, elsősorban sztriptízbárokban, de bármi megteszi, ahol lehet alkoholt fogyasztani egy bárszéken, hogy élete sztoriját mesélgesse az arra járóknak.

Ezt az idilli életet töri meg a legújabb kisváros, ahová tartanak, a Phoenix-beli kisebb település, ahol a szokottnál nagyobb érdeklődést tanúsít irántuk a lakosság. Elsőként szót kell ejtenünk Sue-ról (Lauren Graham, ő az általam is ismert színésznő, a Szívek szállodájában alakítja az anyukát), aki télapómániás felszolgálónő egy bárban, ahol először jól leitatja Willie-t, aztán jól elcsábítja. Ezzel párhuzamosan megismerkedik a helyi kövér kissráccal, akit ráadásul Thurman Mermannak hívnak (Bret Kelly), aki gúnyolódások céltáblája a kisvárosban testalkata miatt, de ehhez társuló naivitása is a zaklatások céltáblájává teszi a környéken. Hogy teljes legyen a létszám, a helyi áruházi menedzser is gyanút fog, és ráállítja az ügyre a pláza nyomozóját, Gint (Bernie Mac), aki nem teljesen a tőle elvárt módon fog viselkedni az eset kapcsán.

A fő bonyodalmat Willie részeges viselkedése okozza időről időre, meg megrögzött szexuális szokásai, amik miatt állandóan problémája akad, és Marcus-nak kell felszólítania, mert „nem tud 10 percre disztingválni”. Látszólag Marcus a rendesebb rabló, és Willie-vel állandóan csak a probléma van, hiába szeretne Miamiba menni és „kiszállni az üzletből”, részeges és szexhajhász életvitelének költségeit valamiből fedeznie kell, és ezért vehető rá minden decemberben az újabb „munkára”. Ám az új körülmények között, úgy néz ki, sikerül megállapodnia, Sue-val és Mermann-nal tölti az ünnepeket, amikor Marcus úgy dönt, hogy nem bírja tovább a megváltozott körülményeket…

Egyébként a filmben a fáma szerint több, mint 300-szor hangzoznak el a „fuck” és „shit” káromkodások, amiknek leleményes magyarra való átültetésebeben kitettek magukért a fordítók. A filmet kétféleképpen szokták felfogni a hozzászólások alapján, valaki utálkozva nevezi az ünnepek megszentségtelenítésének, de akinek bejönnek a jobbára altesti és politikai korrektségtől teljesen mentes poénok, azoknak remek szórakozást ígér általában az alkotás, aminek második része is van, amiben feltűnik az eddigi szereplőgárda mellett Willie édesanyja is, és jobb híján újabb rablást terveznek Marcus-szal, mivel az alkoholista életmóddal továbbra sem sikerül felhagynia, de sokak szerint a második rész csak egy újabb bőr lehúzása az alapsztoriról, mindenesetre most már napokon (vagy talán inkább heteken) belül meglátjuk azt is, annak megnézését is valahogy karácsony előttre tervezem.