You, Me and Coffee

Habár interactive fiction dolgokról írtam a záródolgozatomat, már jó ideje nem játszottam semmit. Úgy múlt el az Interactive Fiction Competition (IFComp), hogy bele se szagoltam. Most volt időm ránézni a Spring Thingre. Ez a jubileumi, 20 Spring Thing Festival, 2002 óta, van is felsorolva vagy 47 játék. Én a You, Me and Coffee címűt választottam ki elsőre (na, jó, másodikra), annak ellenére, hogy nem vagyok nagy Bitsy-rajongó. Kellemesen csalódtam. Az egész játék egy kávézás körül zajlik, ami egy társadalmi aktusnak vagy antropológiai rítusnak is megfeleltethető, amikor leülsz a jó öreg barátoddal kávézni. A történet szerint valaki visszaérkezik Brightonba, és leül az ismerősével egy kávéra. Tipikus “Hogy mennek a dolgok mostanában?” stílusú beszélgetés, de a legfontosabb témák természetesen említésre kerülnek a múltból: a kocsma és a könyvtár. Valószínűleg a kulturáltabb fajtából valók a beszélgetőtársak, én Miskolcon a kocsma-könyvtár-egyetem bermuda háromszögben éltem, Nyíregyházán is, Debrecenben, levelezőn is beiratkoztam már a könyvtárba, így a végefelé, a megyeibe, persze már rég be voltam, de már az egyetemibe is sikerült… Viszont kocsmában is voltam… Az Ibolyában… Ott hangzott el a következő beszélgetés: “- Mit kértek? – Van Jägermeister? – Nincs. DE TUDUNK CSINÁLNI.” Szóval, zajlik az élet. Annyira elevenek ezek a társadalmi rítusok, hogy elmentek kávézni, és felelevenítitek az azt megelőző berúgásotokat (ami nem is volt olyan régen…). Nos, én ezeket szinte szóról szóra, pontról pontra eljátszottam Nyíregyházán, Nagy Zsuka költőnővel, úgyhogy ezért tudok ennyire első kézből nyilatkozni róla… Maga a játék meglehetősen lineáris, viszont számít a választásaink sorrendje abban, hogy milyen szöveget kapunk… Egyszer-kétszer végig lehet futni rajta, már csak azért is, hogy emlékeinkben kutassunk azután, hogy ismerős-e nekünk ez a kávézás-veszély érzés (ami az én esetemben kortárslíra-veszély-érzéssel is párosult), vagy pedig nem, mert ha még nem, akkor ez egy olyan élettapasztalat, ami még bizonyosan előttünk áll…

https://www.springthing.net/2022/play.html#YouMeAndCoffee

Egyébiránt április 11-e van, még nem tudom, hogyan ünneplem meg, tavaly ilyentájt vadultam meg a Twitteren, és mostanában csillapodtam le, de még egy évet már nem dühöngenék végig, szerintem, mármint ilyen “ántipszichiátriai” értelemben sem… Elég volt… Mostanában képeket osztok meg, festmények, tájak, városok, graffiti, ilyesmi, a nagy twitteres dühöngések kora is talán leáldozóban van már… A Twitter szerintem amúgy is 15-16 ezer valamennyi tweetig érdekes, utána parttalanná válik, egyre jobban nem lesznek elérendő célok, az ember egy kicsit bele is un, belefásul… aztán vagy folytatja tovább vagy nem… :/

U.i.: A böngészőt lehetőleg Private módban használjuk, amennyiben újra akarjuk kezdeni a játékot (és legalább 1x ezt nem árt megtenni…), különben problémák lesznek a szövegek kiíratásával… Na, ennyi, mindenkinek kellemes “magyar költészet napjá”-t (nem összekeverendő a “magyar kultúra napjá”-val, ami január 22-én van…)!

Batman és Harley Quinn

Már másodszorra néztem meg a legújabbkori filmtörténet egyik legrövidebb alkotását, így olyan részletekre is tudtam fókuszálni, amik amúgy elsikkadtak volna. Nyilvánvalóan a Batman és Harley Quinnről van szó. Harley Quinn éli a visszavonult kosztumös gonosztevők megszokott életét: Egy kosztümös étteremben szolgál fel, ahelyett, hogy a pszichológiai végzettségét kamatoztatná. Batman Éjszárny segítségével (aki korábban Robin volt, és ezért Quinn azt hitte, hogy a fiúkat szeretik) beavatják egy ügybe, amelyben Harley egyik közeli ismerőse, Méregcsók kever bajt.

Méregcsók és Mocsárlény elrabolnak egy tudóst, aki a vegyifegyverek szakértője. Mivel ők már így is félig növények, és nem is nagyon van vesztenivalójuk, azt tervezik, hogy növénnyé változtatják az embereket, annak érdekében, hogy jobban odafigyeljenek a klímára és az üvegházhatásra. A céljuk jó, ám a módszereik meglehetősen diktatórikusak, nem beszélve arról, ha valami félresikerül, az egész bolygó lakhatatlanná válik. Őket kell megállítani a szuperhősöknek és a visszavonult szupergonosztevőnek, Harley Quinnek, aki a pletyka ellenére nem pszichopata, hanem szociopata.

Az animációs film a Batman képregények rajzfilm változataiból merít, a grafikák is kissé elnagyoltak, cserébe viszont nagyon is aktuális témát dolgoz fel a klímavészhelyzet kapcsán. Egy kicsit érzek rajta egy amolyan vidékies beütést, ami a Pókember a kertvárosbant jellemezte. Szerencsére nem mozgat meg túl sok szereplőt, akikre koncentrálnunk kell. Bár a stílus vidékies: a tét globális, ha félresikerül valami, annak az egész bolygó látja kárát, a legrosszabb forgatókönyv szerint megszűnik az élet.

A filmben sikerült Harley-t szerethető karakterként ábrázolni, egyébként ő az, aki szupergonosztevőként is mindig megússza, locsi-fecsi humora az, ami életben tartja a karaktert, és gyakran kirántja a legrázósabb helyzetekből is. Ebben a filmben Batman és Éjszárny (aki korábban Robin volt) majdnem egyenrangú társaként lép fel, erotikus oldalát sem rejtve véka alá. Habár a történet idején éppen visszavonult szupergonosztevő, jól felfogott érdeke a Föld megmentésére sietni, hiszen ha minden elpusztul, ő is elpusztul, és lőttek a visszavonult szupergonosztevésnek is. Ha van fölösleges 1 óra 11 percünk, mindenképpen érdemes végigpörgetni a filmet.

Film Noir (2007)

Már régen volt “Zs” kategória, de mivel a filmet az EasyE Film követte el, nyugodtan tekinthető akár “E” kategóriának is az az animációs film (E, mint Ennyire nem rossz),  ami a sokatmondó és fantáziadús “Film Noir” címet viseli. Ha még valakit érdekel, D. Jud Jones és Risto Topaloski a rendezők. A műfaja szerint animációs film, amiben eredeti, élő tájfelvételek is szerepelnek a hangulat fokozása végett. Amivel nem akartak pepecselni, hogy megoldják animációban, helyettesítették egy kis számítógépes grafikával vagy felvették élőben…

A film természetesen úgy kezdődik, hogy a főhősnek amnéziája van, és egy gyilkosság helyszínén ébred. Hogy csak a nagyokat idézzem, ebben a filmben “igazán nem érdemes azon veszekedni, hogy ki ölt meg kit”, inkább a főhős David Hudson (vagy inkább Sam Ruben) kiléte utáni nyomozás tölti ki a néző idejét. Van egy pont egy pillanatra a filmben, amikor azt sejtjük, hogy Sam Ruben ugyanaz, mint David Hudson, mivel David mindig akkor keresi Sam-et, amikor nem tartózkodik ott, ahol éppen lennie kellene. De a pillanat tovaszáll, a keserű igazság ennél sokkal bonyolultabb, igazából több David van, és több Sam is, volt valami átalakító műtét is, David egy lázálmában (amikor lelőtte egy másik David) azt hallucinálja, hogy Sam-et átműttették Daviddé, de a kezelőorvos, valami Kaspersky-re hasonlító nevű orvos, aki tudná bizonyítani ezt, rablótámadás áldozata lett. Közben a főhősünk (akár Sam az, akár David), rendületlenül szexel a macákkal, egyikkel a másik után, olyan jó Bukowski-s módszerrel mindegyiket felcsapja valami kiálló bútordarabra, aztán adjad neki…

Aztán a nők is sorra jutnak az örök vadászmezőkre, a választék rohamosan megcsappan, már csak a narkós A betűs csaj marad (Anastacia vagy Annabell rémlik, persze, ezek közül egyik sem, de nem jut eszembe), szóval mellette már muszájból is ki kell tartania, már csak muszájból is. Egyébként a film fülszövege is eléggé tanulságos és nagyon költői, mit tépem itt a számat, beszéljen most már ez helyettem:

“Éjjel, a Hollywood feletti dombokon…

Az utcán ébredek, mellettem egy agyonlőtt rendőr fekszik, semmire nem emlékszem: még a saját nevemre sem, hogy kerültem ide, mi történt? Totális amnézia!

Egy valamire mindenesetre gyorsan rá kell döbbennem. Az életemre törnek. Bármi áron. Minden eszközzel.

És nagyon hamar hullák, drogok és átkozottul szép nők szegélyezik az utamat…”

Ennyi lenne. És tényleg, egyfolytában menekül a főhős, vagy szexel vagy kutatja a saját múltját, ami a végére sem derül ki (számomra) megnyugtatóan, de vagy egy szadista perverz bűnöző volt, vagy egy bővérű magánnyomozó, most már egy kicsit mind a kettő és egyik sem, külsőre a bűnöző, belsőleg, meg, ugye, egy kicsit még mindig “tabula rasa” az amnézia miatt…

Juhász Tibor: Amire telik

Juhász Tibor második verseskötetének, az Amire teliknek a témája szinte ugyanaz, mint az elsőé: a szegénység. Nevezhetnénk Ez nem az a környék 2-nek is, ha nem lenne fantáziánk. Ám amíg ott a mottó Kassák Lajostól származik, itt már Oravecz Imrétől, jelezve, hogy új hatások érték a lírai ént (vagyis a szerzőt). Olvastam valahol, hogy az Amire telik már tudatos gyűjtőmunka eredménye (is), az ember benneragad egy témában, ami jelen esetben a szegénység, és a “nyomorpornó” folytatódik. A lírai nyelv vesztett epikus jellegéből, szikárabb lett, valóban “versközelibb”, de ezzel vesztett a szöveg a mennyiségéből is. Igaz, mozgalmasabbak, fordulatosabbak a versek, a csattanók is jobban kidolgozottabbak, az egész könyv gördülékenyebben olvasható, mint az előző (bár, azt sem volt különösebben nehéz végigolvasni)… Már nem jellemzi a szöveget a kassáki avantgard monumentalizmus, megjelennek viszont gyakrabban a munkgépek a gyártelepek mellett, mintha a gépek élettel teli zaja is megelevenedne az emberi sorsok, életek mellett. A szegénység még kézelfoghatóbb, még naturalisztikusabb és brutálisabb, szinte állati sorban vagy félnomád módra tengődő népek életét ábrázolja a költő ebben a könyvében. Összességében a “digitális nomád” ellentételezéseképpen jön létre a “műszaki nomád”, aki kézzelfoghatóbb módra éli a nomád életet, valóban nomádként, és nem csak virtuálisan. A kötetben felbukkan néhány gyerekkori emlék (a szerző biztos vagyok benne, hogy a #honnanindultam-os fajtából való)…

Viszont hiányolom a Kitartó mintájára létrejött új törzshelye(ke)t, egy igazi #honnanindultam-os szerzőnek igenis legyenek fontosak a törzshelyek, bár néha úgy érzem, én is lassan kikopok az Egérből, mint ahogy kikoptam a miskolci Rocky-ból, Komából, Mosó Maciból, és a Nevenincs Bárból a lakótelepen, ami a Haláltorony vonzáskörzetében volt található… Amint már másoknak is megjegyeztem, sajnos nem kedvez a kor a törzshelyeknek, fontos krimók és becsületsüllyesztők süllyednek el a “kasszasírban”, hogy egy képzavarral (is) éljek, talán majd ha kolonizálunk néhány bolygót, akkor megnyithat az Egér a Marson, és néhány pángalaktikus gégepukkasztó mellett megbeszélhetjük a régi dolgainkat, mostanában mindenkinek fontosabb dolgai akadnak az online térben, talán majd a világűrközi világ hozza csak el azt az online detoxot, ahol visszatalálunk a Kitartó-szerű vendéglátó-egységekhez, addig meg csapják hozzá a cehhet az otthoni, hétvégi bevásárlólistáinkhoz, egy pezsgő rendel, hétvége van, fontos választáson vagyunk túl, ami kissé szürreálisan alakult, de manapság mi nem, amikor tanúi lehetünk a 21. században a 20. század remixének, amikor minden esemény, járvány, válság, háború visszaköszön a nagyvilágban, a Mormota naphoz hasonlóan, a Mormota évszázadát éljük… Talán helyrehozhatjuk, amit a múlt század elrontott, aminek a végének szintén a tanúi voltunk, és így rekedtünk itt két világ határán, ki digitális, ki műszaki nomádként… Némi átjárással a kettő között… Talán a mi tisztünk őrizni az átjáró kulcsát, ami összeköti a kétfajta nomád világot… meglátjuk…

Viccet félretéve, vagyis komolyan beszélve: Vajon kötelességünk-e a lecsúszott népréteg életét szociografikusan bemutatni, vagy csak fásultságunkban már nemcsak Stockholm-szindrómásan, hanem Helsinki-szindrómásan újra és újra futjuk ugyanazokat a köröket, hiszen nem mindig mi találunk rá a témánkra, hanem inkább a téma ránk, és könnyebb az árral úszni, mint új mederbe terelni a folyót. Talán valahol mélyen én is hiszek abban (valahol nagyon mélyen), hogy példaadással, szociografikus vagy naplószerű művek létrehozásával megkönnyítjük az utánunk jövő sorsát, ha máshogy nem is egy-egy ráismerésben, ráeszmélésben rájöhet az ember, hogy nincs egyedül a problémáival, és talán van segítség, talán, ha elég kitartóan keresi, maga is megtalálhatja a kifelé vezető utat a gödörből…

Juhász Tibor: Ez nem az a környék

…akkor essen szó a szegénységről is, Juhász Tibor verseskötetei kapcsán… Mivel a szegénység Michel Foucault szerint (is) az a kategória, ami szorosan összefügg az elmebetegséggel, a korábbi századokban a krónikus szegénységet egész egyszerűen elmebajnak tartották, itt a helye Juhász Tibor könyveinek is, amik kicsit úgy hatnak, mintha József Attila (akit be is idéz a szerző a szövegében) formanyelvét nyakon öntötték volna egy csomó Borbély Szilárd-féle Nincstelenek utánérzéssel, és ebből született volna az az epikus (a végefelé sokszor már prózaversbe hajló) költészet, ami az Ez nem az a környék című könyvének a sajátja.

A szerző azért került képbe, mert kreatív írást oktatott nekem az egyetemen, és éppen az Ez nem az a környék és a Salgó Blues után az Amire telik című köteténél tart. Először az Ez nem az a környék igényel figyelmet részemről. A salgótarjáni születésű szerző Miskolcon járt egyetemre, és egészen katartikus hatást tett rám az Ez nem az a környék, talán éppen ebből a miskolciságból fakadóan. A szerző Lyukóbányán tett útjai emlékét is őrzi a kötet, de akár ugyanazt le lehetne írni a számozott utcákról nem tudom, megvannak-e még) vagy a Zsarnai telepről, ami engem is megihletett kissé… Ez Miskolc: Ahol az Egyetemváros lakóit szent tehénként tisztelik a városban, de a város szegénynegyedeiben alámerülhetnek a mélynyomorba is, ahonnan ízlés szerinti “nyomorpornó” műfajű művekkel térnek elő, ki testi, ki lelki szinten.

A könyv ciklusokra van tagolva, a ciklusok élén a kiemelkedő versek címei állnak. Nagyon eltalált cím az Ez nem az a környék, de a további fejezetcímek is érdekesek: A város felé, Egy kisváros lételemei, Városom… Ebből látszik, hogy amíg a Nincstelenek teljesen a vidéi, népies életnek van szentelve, itt a városi, urbánus lét peremvidékéről készül szociografikus elemeket sem nélkülöző műalkotás. Kassák Lajost idézi a mottó “ti már itt vagytok”, és bizony, én is megjártam a magam miskolci útjait, így vagy úgy hatott rám a város, a könyv zárlata szerintem egészen fantasztikus: ahol a Kitartó nevű helyről ír a szerző, ami egyben fejezetcím is, szinte Miskolc külvárosában bárhol történhetett volna a Kitartó sztorija: Nekem a zsarnai telepi Koma kocsma ugyanaz volt, ami a szerzőnek a Kitartó. Teljesen ugyanazok az érzések kavarogtak bennem, felidéződött az egész Koma kocsmai hangulat és a Zsarnai telep a zárlat nyomán. Mintha Miskolc így adna hírt a szegénységéről, hogy egyetemistákat ejt foglyul, zár magába, hogy azok később szociografikus művekkel rukkoljanak elő, így szerezve nevet maguknak az időben és a halhatatlanságban.

Szóval nagyon tudom ajánlani Juhász Tibort, nemcsak mint kreatív írás tanáromat, vagy olyasvalakit, akivel valahol (Miskolcon) keresztezték már útjaink egymást az időben, hanem mert tényleg valós élmények alapján, a hétköznapok rögvalóságából csinál lírát (és prózát), amely valóságot figyelmébe ajánlom a sokszor fikciós művekbe menekülő és abból építkező nemzedékeknek.

Dűne

A Dűne az a film, amiben fél óra alatt nem történik semmi. Majd letelik az egy óra, szintén semmi. Másfél óra elteltével, mintha történne valami, de két óránál kiderül, hogy mégsem történt semmi. Két és fél óránál a főszereplő párbajban megöli a fremenek bajnokát, és vége a filmnek, lehet hazamenni. A fremenek, azok a kék kontaktlencsés sivataglakók (érdekes viselet sivatagban a kék kontaktlencse), az Arrakis nevű bolygón őshonos sivatagi népek. A bolygó irányítása fölött a Harkonnen-ház és az Atreides-ház küzd egymással. A Harkonnenek a gonoszok, akik ki akarják irtani a fremeneket, az Atreidesek a jók, akik a szövetségeseikké akarják tenni őket. A Galaktikus Császár (aki a filmben nem látható), színleg az Atreideseknek adaja a bolgót, de titokban a fremenekkel van. A Dűne első része nem más, mint a Dűne univerzumának a miliőjének a felvázolása, a főszereplő, Paul Atreides bemutatása, aki Leto Atreides fia, és a történtek után fremen segítséggel (miután a fremenek között megjövendölt messiás-félével azonosítják) elérni a galaktikus császári címet.

A filmet Denis Villeneuve rendezte, és a Dűne: Part One után további Dűne-részek is várhatók. Érdekessége még a filmnek, hogy nagy részét Magyarországon forgatták, két magyar vonatkozású Oscar-díjat nyert el, az egyiket Sipos Zsuzsanna, a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-díjátadó ceremónián. A másodikat Mac Ruth kapta hangmérnöki munkájáért, aki szintén magyar állampolgár (is). A filmben a meglehetősen fiatal Timothée Chamelet játssza a főszerepet, aki az egyik ház örököseként, anyjától, Lady Jessicától (Rebeca Fergusson) örökölt varázslatos erő birtokában joggal indul a versenyen, ami azok között zajlik, akik esélyesek majdan a galaktikus császári címre. Az apjától örökölt dinasztikus hatalom és az anyjától örökölt varázserő néha megzavarja a fejét, látomásai támadnak gyakran, emiatt apja halálakor ki is fakad az anyjára, hogy miatta lett őrült. Sokszor előre meglát dolgokat, korlátozottan képes érzékelni a jövőt, amin változtatni is képes. Talán Frank Herbert Dűne című filmje (és az esetleges folytatások) lehetne a jövőben az a sci-fi eposz, ami talán jobban lekötné a fiatalság figyelmét, már ha nem lenne ennyire vontatott, néhol? Vagy talán éppen ez a lényeg? Lassan mondjuk, hogy mindenki megértse?

A film története azzal zárul, hogy Paul Atreidest és édesanyját végül egy(-két) törzsi harcos legyőzése árán befogadják a fremenek maguk közé. Végülis jó kiinduló pontja egy új filmes univerzum kiépítésének, Frank Herbert 19 regényből álló könyves világa, amit David Lynch 1984-ben már rövidre zárt egyszer egy félig-meddig komolytalan Dűne filmmel, amit nem szoktak neki jó néven venni, ugyanúgy járt, mint a Mulholland Drive, a maestronak nem volt kedve sorozatot írni, ezért belesűrítette 1-1 moziba a mondanivalót… A mostani Dűne viszont szinte megágyaz a későbbi Dűne-moziknak, az alapok szájba rágós elmagyarázásával, kérdés, így kell-e egy új univerzumot bevezetni, ilyen iskolásan, nem lehetett-e volna valamennyivel izgalmasabb, mint a Csillagok Háborúja első része? Ezek szerint nem, és az Oscar-díjak szerintem kifejezik a szándékot, hogy ez a kijelölt irány a nagy sci-fi eposzok világában.

Draculaland – Bram Stoker feldolgozás

A játék Bram Stoker: Dracula című művének feldolgozása vagy inkább spin-offja. Jonathan Harker levelet kap barátjától és mentorától, Dr. Van Helsingtől, amelyben a segítségét kéri Drakula gróf legyőzésében. Három hét utazás után Jonathan Erdélybe érkezik, és a közelben láthatja Drakula kastélyát. Bram Stoker történetétől eltérően, Robin Johnson Draculaland című művében Harker hamarosan megtudja, hogy Van Helsinget nemrég ölte meg Drakula, Mina lánya pedig eltűnt. Jonathannak most egy tolvaj szarkával, egy agresszív húsevő növénnyel, egy dühös csőcselékkel és természetesen magával a gróffal kell megküzdenie, hogy legyőzze a vámpírt, aki oly sok éven át rettegésben tartotta a környéket.

A Draculaland egy egyedi szerkezeti kialakítású szöveges kaland, amelyben nem kell semmit begépelni. Csak szöveg jelenik meg, a játék nem használ hangokat vagy képeket. Jonathan naplója a képernyő bal oldalán halad előre a fejlődésben, egyszerű fekete szöveggel, amelyben tömören írja le a történéseket, néhány viccet és szójátékot téve hozzá. A jobb oldalon, visszafogott színekkel megtámogatva, minden egyéb, amit tudnunk kell, le van írva: a tartózkodási helyünk, az irányok, ahova indulhatunk, a látott tárgyak, a készleteink és azok a témák, amelyekről beszélgethetünk másokkal. Az összes elérhető objektum-manipuláció, útmutatás és téma fekete dobozokban van kiemelve. A négyzetek egyikére kattintva Jonathan végrehajtja a megfelelő műveletet, és így a történet és Jonathan naplója is előrehalad. Ez a séma nagyon jól működik, sok választási lehetőséget biztosít, és elkerüli a frusztráló “nem értem” és “nem tudom megtenni” válaszokat, amelyek gyakran jellemzik a szövegértelmező rutinokat.

Elsőre ez egy egyszerű kalandnak tűnik, de Drakulát megtalálni nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A történet valójában meglehetősen bonyolultnak bizonyul, néhány érdekes fordulattal az út során. A játékvilág meglehetősen kicsi, magában foglalja a kastélyt és a környező kerteket, a falu terét a fogadóval és a templomot a temetővel. A rejtvények mindegyike nagyon jól beépült a történetbe, és sokat kell megfejtened, mielőtt elérnéd a célodat. A célok is változatosak, a csontváz legyőzésétől a pókerjátékban a koporsók itt-ott kinyitásáig. Ha elakadunk a játékban, van egy beépített tipprendszer, amely segít továbbhaladni. A játékot el is menthetjük, ami azért nagyon hasznos, mert könnyen öt-hat órát is igénybe vehet a játék végigjátszása. Ingyenesen játszható a következő linken: https://versificator.itch.io/draculaland

Vampire Ltd – A vérszívó üzem

Vampire Ltd

Nero Brasov, vámpír és bukott üzletember, bosszút forral. Embernek álcázza magát, behatol az ősellensége cégébe, és belülről szabotálja. Ellensége, Hadrian Alba, szintén vámpír, bemutatja a Moonlite nevű termékét, amit el akarunk pusztítani. A vámpirizmus talán a társadalmi szatíra eleme, és az öngazdagító, de a vállalatot rosszul irányító emberek metaforája. Hadrian egyik munkásának adjuk ki magunkat, hogy elérjük a célunkat. Meg kell hívatnunk magunkat a gyár területére, mint vámpírnak, csak úgy léphetünk be. Beszélgethetünk más munkásokkal, számítógépekkel, ezek az akciók menüvezéreltek, és sokat megtudhatunk általuk a háttértörténetről. Nem sok helyszín van a játékban, egy közepes, vagy inkább rövid terjedelmű történet. A műfaja szerint komédia, tehát van jópár humoros megnyilvánulás is benne. Van benne utalás a klímahelyzetre, ami esetleg elgondolkodtatja az olvasót, de végül megoldást talál a kétségeire a történetben.

A játékban Nero Brasovot irányítjuk, amint egy felvételes munkásnak álcázva mászkál ellenfele gyárának a területén. A játék felfogható allegóriaként, amelyben a szimbólum a vérszivó, kapitalista vámpír, itt a vámpírság a burzsoá kizsákmányolóra utal, amely fölött győzelmet arat a kényszerűségből szocialistává avanzsált, bukott burzsoából lett szabotőr vámpír. A végkifejlet, természetesen ellenfelünk legyőzése a fizikai harc, küzdelem eszközeivel, ami szintúgy menüvezérelten van megoldva, mint a párbeszédek, amely menükben általában 1-es és 2-es billentyű választásával haladhatunk előre az eseményekben. Az atmoszféra szintén humoros, mint az előző játékban, még a menük szövegei is viccesek, a szerző így segít azonosulni a vámpír karakterrel, a humor eszközein keresztül.

A játék az elnyomó, a vámpír elleni harcra fókuszál, vámpírként, a többi karakter nem ellenségként, nem is ellenfélként vagy akadályként, hanem megoldandó feladványként van jelen általában a játékban, ez jelentheti átvitt értelemben, hogy minden ember egy külön, megfejtendő, magányos sziget, az emberi fajta rejtélyessége is belelátható, ha a játék szimbolikáját szeretnénk felfejteni. A gyár területén barangolva betekintést nyerhetünk a munkások hétköznapjaiba, hol rokonszenvvel, hol ellenszenvvel ábrázol a játék írója egy karaktert, látszik, hogy az író ismeri mindkét világot, amelyikről szimbolikusan említést tesz: a gyártulajdonos burzsoázia világát szintúgy, mint a termelőüzem mindennapjait. Talán volt szerencséje részt venni irodai alkalmazottként és fizikai dolgozóként is szerepet vállalni egy gyár életében, ami nem lenne egyedülálló, hiszen velem is megtörént már ilyesmi életem során.

A játék forrásfájllal együtt került fel az IFDB-re (Interactive Fiction Database), ami alapján akár felhasználható tanulóprogramként további játékok írására, vagy akár magyarra is lefordítható lenne, amennyiben lenne igény magyar nyelven interactive fiction-ökre, bár ez a műfaj jellemzően inkább már az angolul valamennyire tudó emberek szórakozása, kérdés, hogy megérné-e ilyesmivel tölteni az időt, mint a játék magyarítása. A játékot végeredményben úgy értékelném, mint egy intelligensen megfogalmazott kapitalizmus-kritikát, amelyben sor kerül modern kérdések felvetésére is, úgymint klímahelyzet, például. Mivel a is forrása hozzáférhető, ajánlható lenne bevezetésnek is az interactive fiction világába. Maga a játék plusz mondanivalója, jelentéstöbblete nincs expliciten kifejtve, tehát egy izgalmas kalandjátékot kapunk, durva kiszólások nélkül, a plusz jelentés, a jelentéstöbblet mégis nyilvánvaló annak, aki ismeri a vámpírszimbolika ilyen értelmű jelentésrétegeit.

Vampire Time – Játékelemzések bevezetés

Vampire Time

Öt játékot választottam elemzésre, egy kissé jelképezve egy pentagrammát. Ebből kettő inkább vámpírvadászos (Drakulaland, 16 Ways to Kill a Vamire at McDonald’s), kettő inkább vámpíros, a Vampire Time és a Vampire Ltd, a Vampire Time, mindkettő inkább paródiajáték, vagyis a vicces elemek dominálnak. Az utolsó az áldozat szemszögéből meséli el a történetet, illetve az áldozat éli a játékot a vadász szemszögéből, ésrdekes nézőpontváltásra kényszerülünk, és mintha ez egyfajta lélektranszformációt (vagy metamorfózist eredményezne (Miss No-Name).

A Vampire Time egy Unity programnyelven íródott kis paródiajáték, a feleletválasztós játékoknak azt a korszakát idézi, amikor a linkek helyett karakteres menükkel kellett irányítani ezeket a játékokat. Általában 1-es és 2-es közül választhatunk. A vámpírunk egy éjszakáját játszhatjuk végig, áldozatra leshetünk az utca emberei személyében, esetleg meglátogathatunk egy vérbankot, valamint akár úgy is dönthetünk, hogy bevárjuk a vámpírvadászokat, és velük filozófiai vitába keveredhetünk, Thomas Hobbes idézetekkel támadva ellenfelünkre.

Mivel hogy vámpírral játszunk, a játékot nagyon nehéz elveszteni, ami nem jellemző általában az interactive fiction-ökre, talán ez is jelképezi karakterünk kvázi halhatatlanságát. Eltekintve attól (vagy éppen azzal együtt), hogy csak az Unity rendszer kipróbálására szánt próbajáték az egész, szerintem nagyon jól sikerült. Kiválóan visszaadja azt a hangulatot és világlátást, ahogy egy nem túl búskomor és depressziós vámpír megy neki az éjszakának, tekint a világra (és áldozataira)… Az író parodisztikus elemekkel éri el azt a hatást, hogy azonosulni tudjunk a sőtét oldallal, és ne okozzon túl nagy morális vagy erkölcsi válságot, hogy vámpírral játszunk, játék közben nevetünk a poénokon, beszippant a játékvilág, megkönnyítik tehát, hogy egy vámpír helyébe képzeljük magunkat. Természetesen, vannak olyanok, akiknek nem nagyon vannak morális aggályaik, hiszen például a Vampire – The Masquerade szerepjátékot is valakik játsszák, nekik például nem okoz az ilyesmi feltétlenül lelki törést, hogy vámpír karaktert alakítanak, a többieket viszont bevonja ebbe a világba a játék.

A játékot egy Alex Harby nevű illető írta, aki előszeretettel választ nyulas nickeket (rabbit, whisprabbit), a következő vámpírtörténet, a Vampire Ltd. Is az ő nevéhez fűződik, de ebben a világban már két vámpír összecsapásáról van szó, tehát “duplavámpíros” a történet… A játék ingyen játszható a https://comfortcastle.itch.io/vampire-time webcímen.

Wonder Woman 1984

A kezdő helyszín ezúttal is a wonder woman-képző, vagyis az amazonok földje. Dianát látjuk, amint egy versenyen szerepel. Csalt-e, megérdemelte volna-e a győzelmet idősebb vetélytársaival szemben? Morális kérdések maradnak nyitva. Valószínűleg csalt, de… Ez szerintem csak egy allegória az ifjú zsenikékre és zsenipalántákra, akik általános iskolából vagy oviból már egyetemre kívánkoznának…

A film valós történéseinek ideje tág tereken, egyetemi tanszékeken, irodaházban, a Fehér Házban, autópályán és a légtérben játszódnak. A gyerekeknek ez mesevilág (kellene, hogy maradjon), őket gyakran meg kell menteni a film történései közben. A bonyodalom egy antopológiai-archeológiai tanszéken keletkezik, egy ellopott ereklye körül, aminek kívánságteljesítő képessége van, de… Minden kívánság egyben lemondással is jár, minden kívánságteljesítés egyben valaki másnak keresztbe tesz vagy keresztbe tehet… A film a gurusítás és a média veszélyeire is kitér, amennyiben Lord Maxwell, aki ellopja az ereklyét, és maga is kívánságteljesítő guruvá válik, megszerzi a Fehér Házból, az elnöktől a technológiát, amivel egyszerre szólhat minden emberhez. A film utalása az 1984-re menet közben nem annyira erőteljes, mint inkább a végén összerakva a dolgokat… A Nagy Testvér nyugati világbeli mintája a világ-guru, aki időről időre közös szeánszokat, meditációkat tart, és akit éppen ezért meg kell állítani… Segítője Cheetah, az antropológusnő, akitől az ereklyét és az erejét nyerte (és akinek valamennyit visszaosztott belőle)… Végülis elhülyíthető ember van bőven a mai világban (elég csak a Z generáció tagjaira gondolni, akik kiemelkedő teljesítményeket és vezéregyéniségeket követnek, és molylepkeszerűen, vagy hogyismondjamcsak kamikázeszerűen égetik meg magukat rendszeresen a fényüknél, éppen a nemgondolkodás hiánya miatt…)

A film bizonyos pontján, szerintem óhatatlanul kíván valamit a néző is, majd talán visszavonja, mert rájön, hogy “belelóg a keze a bilibe”, és a sikerért mindig keményen meg kell dolgozni… A film legvégén egy tiltott önkényuralmi jelkép emelkedik a levegőbe, léggömb formában, vajon melyik lehet az (annyit segítek, hogy nem a horogkereszt)? Ha valaki netalán reklamálná, hogy a gurusítás, guruképződés nem pszichológiai-pszichiátriai probléma, annak azt tudom mondani, hogy igenis olyan probléma, csak általában túlmutat ezen a hatókörön… és a pszichológus inkább szemet húny a probléma fölött…