Psychterminator (Project Artemis)

 

Játékszinopszis aka Halál a pszichiátrián 4

Legendák szólnak egy indiai gyermekről, aki majd felnőve, pszichiátriai szempontok mentén, gyermekpszichiátria, rehabilitációs osztályok, covid-18 és poszcovid osztályok szervezésével egyesíteni fogja a Földet, központosítja, és megszerzi az egyeduralmat. Születésekor pszichiáterek ezrei zarándokolnak Indiába, droggal és pornóval tele utazótáskákkal, hogy köszöntsék a leendő pszichiáter-uralkodót.

Hogy a jóslat ellenlábasai ezt megakadályozzák, visszaküldenek egy skizofrént az időben egy Diane nevű tartományba, ahol a ded és kísérete tartózkodik. A tervnek megszereznek egy gyilkos (humorú) sebész-pszichiátert, aki Artemisz fedőnéven segíti a skizofrén terminátort, aki nagyzási hóbortban szenved, és nemcsak az emberiséget akarja megváltani, hanem az állati, növényi és gépi világot is, azzal, hogy lekapcsolja a pszichiátereket.

A történet egy babakocsis-liftes üldözéssel kezdősik egy 14 emeletes lépcsőházban, de a TEK közbelép, a skizofrént lekapcsolják, és egy kastélyból kialajított pszichiátriára zárják Diane-ben. De Artemisz segítségével elszabadul a pszichiátrián. A pszichiáterek létrehozzák a Phoebus projektet, hogy az elszabadult skizofrént, és titjos segítőjét, Artemiszt megakadályozzák tervük végigvitelében.

A skizofrén és Artemisz mentális kapcsolatban állnak, Artemisz gyilkos bonckéseivel és bénító injekció nyilaival segíti a skizofrént, aki csak pszi-képességeiben bízhat, delfin1-es, és delfin2-es mentális támadásaiban, amik között szerepel embólia, anthrax szórás, vuhan szindróma, stb. Vajon sikerül-e nekik megtisztítani a pszichiáterektől a kastélyt és Diane-t, és hogyan oldják meg, hogy az indiai gyermek és kísérete ne tudja leigázni a Földet?

 

 

Sokkoló – Játék mix :-)

Most pedig következzen ez a kis mászkálós kalandjáték, ami egy disztópia, vagyis negatív utópia, ahol egy egész várost a pszichiátria irányít. Annak ellenére, hogy mennyit dolgoztam vele, eléggé csúnyácska lett. Ez egy kalandjáték, nincs benne igazán harc, persze egy kis erőszak van a végén. Mentségemre legyen mondva, hogy a grafika nem az én “érdemem”, hanem egy Moritz Geremus nevű úriemberé, akinek többé-kevésbé egy játéka ismert, és szabadon felhasználhatóvá tette annak grafikai elemeit, ami rendes volt tőle, annak ellenére, hogy nem egy nagy durranás, de ha egy kubista műalkotásnak szánta, akkor annak megteszi. Egyébként egy negatív utópiát felvázolni is éppen megfelel. Sőt, még talán illik is hozzá valamennyire.

A sztori röviden:

“A történetben a Főfőorvos Úr irányítja Tirpákia városát a Sokkoló Intézettel, és a Gyógyszerelosztó Központtal. Jocónak elege lesz a tanácsi lakásában való semmittevésből, és szinte véletlenül keveredik egyre jobban bele a Főfőorvos elleni összeesküvésbe.”

Ennyit bevezetésnek, mert mikor már századszorra írtam át az ismertetőjét, elegem lett. Nem egy stabil verzióval dolgoztam, szóval állandóan elszállt a programba írt ismertetőm, márpedig azt szokták mondani, hogy az ilyen programozó-félék utálnak dokumentációt írni; ez nálam is így van.

Igazából ez egy régi androidos játékom (én magam portoltam Androidra, olyan is lett), most egy pár instrukciót írnék a kezeléséhez. Ha valahogy felszenvedtük a játékot a mobilunkra (tablet előnyben), a játék egy szép kis hibaüzenettel indít. A rafkó: Lépjünk vissza, és a játék elindul. Az irányításról: A bal alsó sarokban van egy nagy kör, ez igazából egy iránytűt akarna szimbolizálni, csak hülyén van megoldva, ha észak felé tapizzuk a kört, északra mozdul, ha dél felé, délre, stb.

A jobb alsó sarokban van két kisebb kör, az első a menüt hozza be, a másik gomb (a jobb oldali) a dolgok, események, történések leokézására való, lényegében egy ENTER funkciójú valami.

A végigjátszásról: A játék 3 vagy 4 napból áll. Ha a napi feladatot teljesítettük, a játék jelzi, és mehetünk vissza a tanácsi lakásunkba csucsulni. Ilyenkor új nap kezdődik, amikor mindent érdemes újra lecsekkolni, vagy ha van ötletünk, merre menjünk, arrafelé mászkálni. Az egyik kulcsfigura a piacon a könyvárus, azt hiszem, Norbertnek hívják, érdemes őt is, az áruját is többször csekkolni. A kezdő szobánkban, a tánácsi lakásban van egy TAJ kártya, ezt magunkhoz kell vennünk, mert enélkül nem teljesíthető a játék. A főbb buktatókat elmondtam, szerintem így már nem annyira nehéz. Jó, mondjuk elég nyomasztó a zene is, meg a grafika is, de hát eredetileg is egy negatív utópia volt ez a játék Anica címen, csak én írtam át Sokkolóra pszichiátriai antiutópiává.

A mobilos Android verzió tesztelve lett, de szerintem a windowsos is, mind a kettőt felrakom. A windowsos, azt hiszem, valamivel játszhatóbb, ott az irányítás sima nyilak + Enter. Ennyit mára. Akinek mindez nem elég, itt van a Halál a pszichiátrián androidos verziója. Eredetileg a Google Playen volt elérhető, de leszedették túlzott indiszkréció miatt. Lehet, hogy erről is írok majd valamit, de szerintem önmagát magyarázza. Sajnos, a nevek benne túlságosan indiszkrétek. 🙁

Mivel médiajogból hamarosan levizsgázom, mi baj lehet? Hiszen gondnokság alatt vagyok minden ügycsoportban, ami azt jelenti, hogy h#lye vagyok, egy h#lyétől pedig ez szép teljesítmény. 🙂 Sajnálom, hogy szenvedni kell az APK fájlokkal, mire feltelepülnek, de mivel kilőtték a Google fejlesztői felületemet, gondolom, pszichiátriai intenzív ráhatásra, ezért ezeket a játékokat csak így tudtam megmenteni az utókor számára.

Schizophrenia Simulation

Személy szerint sok rosszat elmondtam már erről a játékról, és nem is akartam megírni ezt az ismertetőt, de gondoltam, itt a hosszú hétvége, mégis megírom. A játék a skizofréniáról íródott, az is a neve, hogy Schizophrenia Simulation, és majdnem olyan fajsúlyos, mint annak idején a Depression Quest, igaz az interactive fiction formában volt megírva, ez pedig az izometrikus nézetű Unreal Engine nevű grafikus kalandjáték motorral készült, nagyjából ugyanazzal, mint a Batman: Arkham Asylum és társai (Batman: Arkham Knight, stb.), csak sokkal amatőrebb kivitelben, lévén hogy indie és ingyenes játékról van szó. Ugyanúgy az egérrel nézelődünk, és a nyilakkal mozgunk, de itt a nézelődésnek nem sok szerepe van, legjobb, ha beállítunk egy nagyjából megfelelő nézetet magunknak, és a játék végéig úgy hagyjuk.

Eredetileg úgy reklámozták, hogy pszichológus, pszichiáter szakemberek közreműködésével készült, aztán a szakemberek szépen sorban kihátráltak a projekt mögül, a sötét és vigasztalan tónusa miatt, amiben semmi reménye a skizofrén szereplőnknek, aki kísérleti gyógyszert szed, és annak hatása alatt kalandozza be saját(két)szintes lakását. A programból nem derül ki pontosan, hogy a szereplőnk magától van állandóan rosszul, vagy a kísérleti gyógyszer hatására, de adok egy tippet: a skizofrénia önmagában nem okoz rosszullétet. Kezdéskor egy cetliről kiderül, hogy egy E. Bleuler nevű doktor kezel minket (honnan is ismerős ez a név, ejnye csak!), és hívjuk fel, amennyiben mellékhatást tapasztalunk. A házban van egy telefon, én eleinte szinte minden akciónál, amikor rosszullétet éreztem, a telefonhoz rohantam, mondanom sem kell, hasztalanul, aztán a későbbiek folyamán letettem erről.

A játék egy meglehetősen szájbarágós történetvezetéssel indul, ahol szinte minden lépésünkhöz tippet kapunk, és így haladunk lassan a végkifejlet felé, olyan prózai dolgokra kell gondolni, mint arcmosás, almaevés, a kísérleti gyógyszer minduntalan bekapkodása (egyébként ezt el kell mondanom, hogy az antipszichotikum nem teljesen úgy működik, ahogy a játékban, hogyha rosszul érzed magad, bekapsz egyet, és attól még szarabbul leszel, bár, ha jobban belegondolok, így is működhet). Egy idő után elkezdünk kőkeményen hallucinálni, először fura hangokat hallunk, aztán mindenféle lények kezdenek megjelenni (ami a skizofréniára nem tipikusan jellemző), de meg van magyarázva, ugyanis a leírás szerint ez horror játék IS, és különben is álmunkban történik az egész. Vagy nem? A végén már kezdenek átszüremleni álmunkból is a lények, és ez már a vég… Egyébként a való életben szerintem olyan sincs, hogy belezuhanunk egy sakktáblába, és ott szörnyek üldöznek folyamatosan, és 3 kulcsot kell összeszedni, hogy kijussunk, és nincs ilyen álom sem. Amúgy ez volt az a rész, amit a legjobban utáltam, egyszer ki is fagyott, azt mégjobban utáltam, csak mászkáltam körbe-körbe az üres falak mentén… És itt jerül elő mégegy hiányossága a programnak: menteni sem lehet…

Plusz, van egy festmény, mivel festőművészek is vagyunk (Mi más is lehetne egy skizofrén? Blogger? Ehh…), és hiába takarjuk le, tüntetjük el, negligáljuk, annihiláljuk, a rosszul sikerült félelmetes festmény egyre csak üldöz minket, egészen a végkifejletig, ahol a festmények és a szörnyek egyesült erővel támadnak. A végén két lehetőségünk marad: vagy felfalnak saját elménk démonjai, vagy kivesszük a széfből a pisztolyt és fejbe lőjük magunkat. Biztató kilátások egy átlagos skizofrén számára, de egyet nem mondhatunk el róla, hogy túlságosan hazudna, bár lehet, hogy csak a skizofrének, kedves, hagyományos 20%-os öngyilkossági arányszámára hívná fel a figyelmet, a program ott lódít, hogy emiatt lennének a skizofrének öngyilkosok, elenyésző számuk lesz emiatt öngyilkos, hanem a bánásmód, a traumák és a kedvezőtlen életkilátások miatt lesznek azok. Szóval, mint említettem, ha nem akarjuk, hogy a végén felfaljanak a szörnyek, nyissuk ki a széfet, a széf kódja: 8430, és lőjük inkább nyugodtan főbe magunkat. Sok sikert!

https://choppypine.itch.io/schizophrenia-simulation

Szóval emiatt a végkifejlet miatt háborogtam egy darabig, de végül is magyarázható, és mivel nagy siker a játék, úgy gondoltam, itt a helye ennek is. Jól gondoltam? Nem. Nem baj.

Öngylkossági hullámtól tartanak a pszichiáterek

Legalábbis a pszichiátriai ittlétem alatt ezt sikerült kiderítenem. Minden második embert öngyilkosság gyanújával szállítják be. Érdekes módon az érintettek nem emlékeznek ilyen irányba tett kijelentésekkel, de mostanában Szabolcs megyében már az olyan kijelentésekkel is vigyázni kell, mint hogy „Szar az élet”, mert a mi orvosaink nyelvészetileg is képzettek, és könnyen kihámozzák az ilyen kijelentésekből a rejtett tartalmat, hogy ti. Az illető öngyilkos akar lenni.

Én öngyilkosság címén már a második hetemet húzom le itt, az illetékes orvosok közben szabadságra mentek, meg konferenciáznak, engem pedig hagynak egy kicsit pihenni a zárt osztályon, le se járhatok, nem baj, a zuhanyzóban le lehet nyitni bukóra az ablakot, oda járok inhalálni. A résen át még a külvilágból is láthatok egy szeletet. Gyönyörű ez a város, na.

Közben tisztelt kezelőorvosom javaslatára majdnem megszüntették a tanulói jogviszonyomat, annyira megértő ember, az injekciót viszont duplán méri, nem hiába jó orosz ember. Bolgárok, oroszok, vietnámiak, egy testvér itt mindenki, ritka a magyar szó. De a magyar néplélek idegen ajkú tudorai derekasan tartják a frontot az öngyilkossági hullám áradatában. Vagyis az öngyilkolási őrületet úgy tartják kordában, hogy megvédik a magyar néplelket az önsorsrontásról (mivel depresszióra, pláne öngyilkosságra hajlamos fajta a magyar), és bekúrják őket a pszichiátriára. Kifelé nem nagyon engedik őket, inkább a szabadság, inkább a konferencia, ők meg legalább addig a pár hétig is tovább élnek, ameddig bent vannak a pszichiátrián. Micsoda jótevői a magyaroknak!

 

Az elmúlt két napban írtam is egy kis játékot Halál a pszichiátrián 3 címmel. Ezt ugyan sohasem akartam megírni, de ilyen autentikus ihlető forrásom nem lesz még egyszer (remélhetőleg), az alkalmat megragadva gyorsan trilógiává bővítettem a kis játéksorozatomat. Úgyhogy letölthető az újabb kis opuszom, a Halál a pszichiátrián 3 – Öngyilkos küldetés

Aki a korábbi játékaimra kíváncsi, megtalálja itt: roboman.itch.io

Ez a kis szössztenet pedig itt: https://www.interactivefiction.hu/wp-content/uploads/2019/11/hal3-crash-recovered-3.zip

Mindenkinek további kellemes öngyilkosságmentes novembert kívánok, sőt, szerintem a dry november és a dont shave november mellé fel lehetne venni a dont kill yourself novembert is. Nem tudom, mennyire merész a feltételezés, ha nem lennének ezek a kvázi-öngyilkosok, konganának a pszichiátriák az ürességtől, de a pszichiátria, persze, minden helyzetben feltalálja magát.

A neoprimitív művészeti formák valóságformáló hatása; A mágia

Először is nagyon messziről kell kezdenem, kissé visszakanyarodva az előző poszthoz. Nem baj:

Bérczesi Robi a könyvében azt írja, hogy az úgynevezett hallucinációban 23 különböző személyiséggel rendelkező hangot tud elkülöníteni. A pszichiáterek azt mondják, hogy a 23 személyt az agyad vetíti bele saját magába, egy kémiai egyensúlyzavar következtében. A hangok eredete többféleképpen magyarázható meg. 1. az agyad csinálja az egészet, 2. tőlünk független, testetlen entitások valóban léteznek, és ezeket (őket) érzékeli az agyunk ilyenkor, 3. kissé zavaró, hogy ma már simán elő lehet idézni, “el lehet játszani” skizofréniát technikai eszközökkel. De miért akar a saját agyunk minket öngyilkosságra, gyilkosságra, satöbbire kényszeríteni? Vagy pszichiátriára záratni? És ha ilyet akar a saját agyunk, az ember alapvetően jó vagy inkább gonosz? Bérczesi Robi hívő, én nem. Mégis ugyanaz történik velünk. Változtat a hit valamin? Az égvilágon semmin, legalábbis e tekintetben.Fel lehet ugyan tenni a kérdést, ha az agyam rosszra kényszerítene, miért művelem mégis a jót (vagy nem annyira rosszat), és itt kapcsolódhatnánk a szabad akarat és predesztináció kérdéséhez, ha olvastuk volna Max Weber ide vonatkozó passzusait A protestáns etika és a kapitalizmus szellemérőlt, viszont helyette még csak a Vallásszociológia című művébe kezdtem bele, amitől egyelőre padlót fogtam. Max Webert kivesézni ebben a hónapban tervezem, úgyhogy erre majd visszatérünk később. Egyébként most úgy látom, hogy a szabad akarat és a predesztináció egyszerre játszik, az ember megszabott útján mendegél az életben, villanásnyi felismerések hatására dönt, mint az interactive fiction játékokban. A keleti jóslás, asztológia, karmikus dolgok is valami ilyesmik: elmész az asztrológushoz vagy jövőjóshoz, és az elmondja neked, mi fog veled történni, viszont az életed melyik pontján van választásod és mik a választási lehetőségeid [OPTIONS MENU].

Halál a pszichiátrián

Egyébként azt szokták mondani, hogy a rosszat nem kell visszaadni, mert a dolgok karmikusan elrendeződnek, mindenki megkapja a méltó büntetését. Én ebben a kérdésben egy kicsit szkeptikus vagyok, mert úgy döntöttem annak idején, hogy néha a karma is bizonytalan, szóval én nem is nagyon csinálok mást, mint hogy segítek ennek a bizonyos karmának, életem egy bizonyos pontjától fogva, de mondjuk úgy “betegségem” kezdetétől. Annak idején válaztás elé kerültem, hogy programozó legyek vagy bölcsész, és én a bölcsészetet választottam, mert, úgymond, nem olyan kötött, mint a programozás. Aztán miután beütött a nagy krach, és lett egy csomó időm: újból választás elé kerültem: szépirodalmat kezdjek el írni vagy blogot? Én a blog mellett döntöttem. Nem azt mondom, írok szépirodalmat is (inkább nevezhető csúnyairodalomnak is), de döntően blogger vagyok. A bloggerkedésemben olyan inspirációim voltak (meglepő módon), mint az erdélyi önéletrajz írók (élükön Hermányi Dienes Józseffel) vagy a szimbolisták (itt különösképpen Charles Baudelaire prózaverseire kell gondolni). A blogra a választásom pofonegyszerű dolog miatt esett: saját életemben akartam, lehetőleg azonnali (mintegy mágikus) hatást gyakorolni az engem körülvevő világra, mégpedig internet barátunk segítségével.

Halál a pszichiátrián 2 - Boszorkányok pedig nincsenek

A blogolás mellett van még egy mostanában eléggé háttérbe szoruló tevékenységem: Amatőr játékocskák írkálása. Interactive fiction illetve 8-bit retro játékokra tessék gondolni elsősorban. A tevékenységemnek ezt a részét szívesen elfelejteném néha, csakhogy itt jöttek be a hangok. Az “asztrális tér” (nevezzük most így, jobb híján) a legutóbbi pszichotikus epizódom során zengett az olyan kifejezésektől, mint “a Skizofrénia underground szerzője”, a “Halál a pszichiátrián írója”, szólongattak az akkori twitteres neveimen, “doxasma” tetszett nekk a legjobban (vajon miért?), aztán amikor átírtam a Twitter nevem “sexy-man”-re, hirtelen elhallgattak, kezdtek leszállni rólam: nem voltak hajlandóak engem “sexy-man”-nek szólítani, valószínűleg nincsen humorérzékük.Na, most mennyiben érdekelt engem pl. a Halál a pszichiátrián?  Megmondom: semennyire. Megírtam, és ezzel letudtam a kötelességemet a társadalom felé, hogy elmondjam, hogy milyen szar a pszichiátria. Vajon a saját agyam vagy a lelkiismeretem lázadozott a Halál a pszichiátrián miatt? Aligha. Ha a lelkiismeretem volt, az jó mélyen el volt temetve a tudattalanomba. Esetleg felszínre törhetett. De én ezt nem nagyon hiszem. Én inkább azt hiszem, hogy ez a skizofrén epizód a pszichiátria megrendelésére, tudatosan kitervelt akció volt elenem. Tudva, hogy a Halál a pszichiátrián játék kizárólag a pszichiáterek csőrét bántja, legalábbis így, helyi szinten. Bár ez sem teljesen ilyen egyszerű. Voltak itt egyéb karmikus és választási tényezők is, tehát komplexen vizsgálva az esetet, egy jó kis, 30-40 napos skizofrén shub volt a javából (amiről azt gondolom, hogy egy skizofrénnek időről időre elérkező tisztulási folyamata, amit ha megakasztanak gyógyszeresen, nem tud kibontakozni a személyisége, illetve utat nyit egy magasabb tudatosság felé is, blabla). Volt ebben lélekelengedéstől és szellemidézéstől kezdve minden, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy úgy gondolom, bizonyos jelekből arra következtetek, hogy ez a legújabb shub a pszichiátria legújabb akciója volt ellenem, mégpedig azért, hogy pszichiátriára kerüljek, és akkor ők majd elkenik a számat 1-2 haloperidol deaconattal és vénás rivotrillal. Nem jött be a terv, nem kerültem pszichiátriára, és már nem is fogok soha többé. Történet vége. Mese vége. A pszichiátriának nincs már hatalma fölöttem, és úgy döntöttem, az újonnan támadt szabadságomat arra fogom felhasználni, hogy mindenképpen bemutassak nekik. A Halál a pszchiátrián nevű játék egyelőre “dilógia”, nem bővül szent hármassá…

Halál a pszichiátrián 2

 

A játéok ötletét Anna Antrphy Rise of the Videogame Zinesters: How Freaks, Normals, Amateurs, Artists, Dreamers, Drop-outs, Queers, Housewives, and People Like You Are Taking Back an Art Form …huh… című művéből vettem (ami félig játékírói kézikönyv, félig “Manifesto”, kiáltvány), illetve részben saját magamtól…Viszont ezeket nevezem én neoprimitív, digitális alkotásoknak: a blogot és az amatőr kaland/szerepjátékokat, amik visszacsatolást jelentenek a valósághoz, mintegy mágikusan váltva ki hisztérikus reakciókat egyes pszichiáterekből, ennek a folyamatnak vajon mi a pszichoszomatikája? Nem is tudom: a digitális térben írok valamit, amit azután visszhangoz mind a valós, reális tér, mind asz asztrális sík (ha ugyan van olyan). Mi ez, ha nem mágia? Tehát arra a kérdésre, hogy valójában (cyber)sámán vagyok-e, azt hiszem, igennel válaszolnék. A játékocskák elérhetősége: https://roboman.itch.io/ Lol.