Juhász Tibor: Amire telik

Juhász Tibor második verseskötetének, az Amire teliknek a témája szinte ugyanaz, mint az elsőé: a szegénység. Nevezhetnénk Ez nem az a környék 2-nek is, ha nem lenne fantáziánk. Ám amíg ott a mottó Kassák Lajostól származik, itt már Oravecz Imrétől, jelezve, hogy új hatások érték a lírai ént (vagyis a szerzőt). Olvastam valahol, hogy az Amire telik már tudatos gyűjtőmunka eredménye (is), az ember benneragad egy témában, ami jelen esetben a szegénység, és a “nyomorpornó” folytatódik. A lírai nyelv vesztett epikus jellegéből, szikárabb lett, valóban “versközelibb”, de ezzel vesztett a szöveg a mennyiségéből is. Igaz, mozgalmasabbak, fordulatosabbak a versek, a csattanók is jobban kidolgozottabbak, az egész könyv gördülékenyebben olvasható, mint az előző (bár, azt sem volt különösebben nehéz végigolvasni)… Már nem jellemzi a szöveget a kassáki avantgard monumentalizmus, megjelennek viszont gyakrabban a munkgépek a gyártelepek mellett, mintha a gépek élettel teli zaja is megelevenedne az emberi sorsok, életek mellett. A szegénység még kézelfoghatóbb, még naturalisztikusabb és brutálisabb, szinte állati sorban vagy félnomád módra tengődő népek életét ábrázolja a költő ebben a könyvében. Összességében a “digitális nomád” ellentételezéseképpen jön létre a “műszaki nomád”, aki kézzelfoghatóbb módra éli a nomád életet, valóban nomádként, és nem csak virtuálisan. A kötetben felbukkan néhány gyerekkori emlék (a szerző biztos vagyok benne, hogy a #honnanindultam-os fajtából való)…

Viszont hiányolom a Kitartó mintájára létrejött új törzshelye(ke)t, egy igazi #honnanindultam-os szerzőnek igenis legyenek fontosak a törzshelyek, bár néha úgy érzem, én is lassan kikopok az Egérből, mint ahogy kikoptam a miskolci Rocky-ból, Komából, Mosó Maciból, és a Nevenincs Bárból a lakótelepen, ami a Haláltorony vonzáskörzetében volt található… Amint már másoknak is megjegyeztem, sajnos nem kedvez a kor a törzshelyeknek, fontos krimók és becsületsüllyesztők süllyednek el a “kasszasírban”, hogy egy képzavarral (is) éljek, talán majd ha kolonizálunk néhány bolygót, akkor megnyithat az Egér a Marson, és néhány pángalaktikus gégepukkasztó mellett megbeszélhetjük a régi dolgainkat, mostanában mindenkinek fontosabb dolgai akadnak az online térben, talán majd a világűrközi világ hozza csak el azt az online detoxot, ahol visszatalálunk a Kitartó-szerű vendéglátó-egységekhez, addig meg csapják hozzá a cehhet az otthoni, hétvégi bevásárlólistáinkhoz, egy pezsgő rendel, hétvége van, fontos választáson vagyunk túl, ami kissé szürreálisan alakult, de manapság mi nem, amikor tanúi lehetünk a 21. században a 20. század remixének, amikor minden esemény, járvány, válság, háború visszaköszön a nagyvilágban, a Mormota naphoz hasonlóan, a Mormota évszázadát éljük… Talán helyrehozhatjuk, amit a múlt század elrontott, aminek a végének szintén a tanúi voltunk, és így rekedtünk itt két világ határán, ki digitális, ki műszaki nomádként… Némi átjárással a kettő között… Talán a mi tisztünk őrizni az átjáró kulcsát, ami összeköti a kétfajta nomád világot… meglátjuk…

Viccet félretéve, vagyis komolyan beszélve: Vajon kötelességünk-e a lecsúszott népréteg életét szociografikusan bemutatni, vagy csak fásultságunkban már nemcsak Stockholm-szindrómásan, hanem Helsinki-szindrómásan újra és újra futjuk ugyanazokat a köröket, hiszen nem mindig mi találunk rá a témánkra, hanem inkább a téma ránk, és könnyebb az árral úszni, mint új mederbe terelni a folyót. Talán valahol mélyen én is hiszek abban (valahol nagyon mélyen), hogy példaadással, szociografikus vagy naplószerű művek létrehozásával megkönnyítjük az utánunk jövő sorsát, ha máshogy nem is egy-egy ráismerésben, ráeszmélésben rájöhet az ember, hogy nincs egyedül a problémáival, és talán van segítség, talán, ha elég kitartóan keresi, maga is megtalálhatja a kifelé vezető utat a gödörből…

Juhász Tibor: Ez nem az a környék

…akkor essen szó a szegénységről is, Juhász Tibor verseskötetei kapcsán… Mivel a szegénység Michel Foucault szerint (is) az a kategória, ami szorosan összefügg az elmebetegséggel, a korábbi századokban a krónikus szegénységet egész egyszerűen elmebajnak tartották, itt a helye Juhász Tibor könyveinek is, amik kicsit úgy hatnak, mintha József Attila (akit be is idéz a szerző a szövegében) formanyelvét nyakon öntötték volna egy csomó Borbély Szilárd-féle Nincstelenek utánérzéssel, és ebből született volna az az epikus (a végefelé sokszor már prózaversbe hajló) költészet, ami az Ez nem az a környék című könyvének a sajátja.

A szerző azért került képbe, mert kreatív írást oktatott nekem az egyetemen, és éppen az Ez nem az a környék és a Salgó Blues után az Amire telik című köteténél tart. Először az Ez nem az a környék igényel figyelmet részemről. A salgótarjáni születésű szerző Miskolcon járt egyetemre, és egészen katartikus hatást tett rám az Ez nem az a környék, talán éppen ebből a miskolciságból fakadóan. A szerző Lyukóbányán tett útjai emlékét is őrzi a kötet, de akár ugyanazt le lehetne írni a számozott utcákról nem tudom, megvannak-e még) vagy a Zsarnai telepről, ami engem is megihletett kissé… Ez Miskolc: Ahol az Egyetemváros lakóit szent tehénként tisztelik a városban, de a város szegénynegyedeiben alámerülhetnek a mélynyomorba is, ahonnan ízlés szerinti “nyomorpornó” műfajű művekkel térnek elő, ki testi, ki lelki szinten.

A könyv ciklusokra van tagolva, a ciklusok élén a kiemelkedő versek címei állnak. Nagyon eltalált cím az Ez nem az a környék, de a további fejezetcímek is érdekesek: A város felé, Egy kisváros lételemei, Városom… Ebből látszik, hogy amíg a Nincstelenek teljesen a vidéi, népies életnek van szentelve, itt a városi, urbánus lét peremvidékéről készül szociografikus elemeket sem nélkülöző műalkotás. Kassák Lajost idézi a mottó “ti már itt vagytok”, és bizony, én is megjártam a magam miskolci útjait, így vagy úgy hatott rám a város, a könyv zárlata szerintem egészen fantasztikus: ahol a Kitartó nevű helyről ír a szerző, ami egyben fejezetcím is, szinte Miskolc külvárosában bárhol történhetett volna a Kitartó sztorija: Nekem a zsarnai telepi Koma kocsma ugyanaz volt, ami a szerzőnek a Kitartó. Teljesen ugyanazok az érzések kavarogtak bennem, felidéződött az egész Koma kocsmai hangulat és a Zsarnai telep a zárlat nyomán. Mintha Miskolc így adna hírt a szegénységéről, hogy egyetemistákat ejt foglyul, zár magába, hogy azok később szociografikus művekkel rukkoljanak elő, így szerezve nevet maguknak az időben és a halhatatlanságban.

Szóval nagyon tudom ajánlani Juhász Tibort, nemcsak mint kreatív írás tanáromat, vagy olyasvalakit, akivel valahol (Miskolcon) keresztezték már útjaink egymást az időben, hanem mert tényleg valós élmények alapján, a hétköznapok rögvalóságából csinál lírát (és prózát), amely valóságot figyelmébe ajánlom a sokszor fikciós művekbe menekülő és abból építkező nemzedékeknek.

Iri randik (avagy az irodalom sem rohadalom már)

Öninterjútól a Twitteres Önfényezésig

Mi az élet értelme? kérdésre adott válasz, hogy 42, illetve a jó tanács, miszerint Ne ess pánikba, és mindig legyen nálad a törölköződ! (…) Görbe tükröt is tart

Az irodalmi művekről azt gondolom, hogy úgy érdemesebb az irodalommal foglalkozni, ha személyesen ismered magát a szerzőt, akiről szó van, mert így sokkal közelebbinek érzed magadhoz a művét, mert felismered benne az írója személyiségét. Jó személyesen találkozni irodalmárokkal.

„majomtól eredő civilizációnknak”, amely „oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig nagyszerű dolognak tartja”… A nagy Douglas Adams is írhatott olyan dolgokat, amik ma már nem úgy tűnnek, hogy helytállóak, a nagy Málik Rolandnak se lehet, hogy mindig volt igaza…

És ha még hozzávennénk a Finnugor vámpírtól a Kommunista Monte Cristón keresztül a Babanaplón át vezető, és egy kis Rohadt állatokozáson kívül nem (nagyon) tudom, meddig vezető utat, akkor poénból Szécsi Noéminek is kihagyhatnám a nevét… Mint ahogy ő kihagyta Voltamper Jerne…

nevét a Finnugor vámpírból, és egy Jermákkal megb@szatta… Na, mindegy, ennyi irodalmizás után nyugottan olvashatnék egy kis Aletta Videt is a könyvtárban, de mivel nem szeretem a férfi költőket annyira, és nem mutatta meg nekem a Coffe-Innben a verseit, megyek a dolgomra…
Az irodalmi művekről azt gondolom, hogy úgy érdemesebb az irodalommal foglalkozni, ha személyesen ismered magát a szerzőt, akiről szó van, mert így sokkal közelebbinek érzed magadhoz a művét, mert felismered benne az írója személyiségét. Jó személyesen találkozni irodalmárokkal.
Legutoljára hagytam Nagy Zsukát, személyes kedvencemet, akit azzal sértegetek, hogy “regényszerűen” olvashatók a könyvei (kötetei – köszönöm), és ennélfogva népszerű, sokakkal ismerteti meg a versírás élvezetét és fortélyait. Köszönöm a figyelmet, véletlenül irodalmiztam egyet…
Strong Dream, 1929 #klee #paulklee
Strong Dream, 1929 #klee #paulklee

 

Hopp! Bobo, Góliát, véletlenül maszkoltatva “bemásolódott” egy nyíregyházi “szappantartóra”, a hátam mögé, oda, ahol ülök, a kisszobába (a nagyszoba mellé, és a zuhanyzós fürdőszoba mellé, és a konyha mellé, és a tágas erkély mellé, ahonnan mintha valamiféle Rendőrség körvonalait lehetne kivenni, és ahol egyedül szoktam “unatkozni”, és “nem csinálni semmit”, egész télen és tavasszal, egy Mad In America franchise… Itt a tavasz… Dagad a sok … tanulnivaló… és tornyosul… Üdvözlet a 2-es számú minitoronyba Terminál 2-nek és Szalontai Editnek… Üdvözlet Mártának és Ágikának és Natália Szeifert-nek, és további antinővérkék felbukkanásáig mindenkinek kellemes 3.14-ét, azaz PI-napot kívánok! Written by: Robo-san & Sch Maffia Corporation, Coded by WordPress (Code is poetry, of course…), Hosted by Digitanium & Fanny duplaszerver, Edited By Szalontai Edit, Guru’ed by “Minden hájjal megkent” Robbie Roboteur vs. Sabbie Saboteur robot, beengedő ember: Liliomfi, a narancssárga liliom, addig, ameddig nem kezdem el automatizálni a folyamatokat, és nem csinálok blokkoló órás beléptető rendszert a lakásba, és ne feledjük, hogy Feldmár András az antipszichiátria Thomasz S. Szásza, és azt se, hogy L. R. Hubbardnak semmi köze sincs R. D. Lainghez, mert nem ugyanaz a személy… Vagy ugyanaz…? Jó hajnalt kívánok!! :-)))))))
Kommunikációs TiPPeK, TrÜkKöK: Puzsér tanár úr, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék, kommunikáció- és médiatudomány szak, újságíró szakirány, kösz, Aidy 🙂

A David Cooperezésről

David Cooperezni akkor kell, ha valami turbó táp antipszichiátriai protokollra van szükség. 2 nagy David Cooperezési korszakom volt: Az egyik a nagymamám halálát megelőző időszakban, a másik a Világgép kezdetén, tehát lényegében a 2 egybeesett. Sokan lényegében képtelenek többet felfogni az antipszichiátriából, mint a davidcooperezés, és tantrikus gonosz protokollal folyamatosan David Coopereztetik a fő ottoni influencert. A legtöbb antipszichiáter és pszichiátriakritikus elborul, és sohasem hajlandó eltávolodni a fő otthoni influencerétől, aki egy antinővér, és állandóan “lesimogatja magát róla” és “felsimogatja magát rá”, és azt gondolják, ennyiben kimerüt az antipszichiátria. Csak Kinyregyházán 3 antinővérről beszélgethetünk, csak az én vonzáskörzetemben. Az antinővérség kritériuma az, hogy végzett szakápoló legyen az ember lánya. A fő beugró az első tétel, ami a skizofrének ellátásáról szól, és jó, ha saját poénokkal készülnek a szomnolencia, szopor és kóma témaköréből. Ennyit az antinővérekről. Természetesen lehetnek olyan pillanatok, amikor annyira nyerésre áll az antipszichiátria, hogy szinte minden nővér antinővérnek érzi magát, kivéve Lábadi Magdolnát, aki Isten büntetését kéri a KaoTiKus jó(ra törekvő, de azt soha el nem érő) Galaxis császárára (aki állandó konfrontációban áll a Galaxis összes Elnöknőivel) vagy Békési Krisztinát, akinek az a pervője, hogy rendesnek próbál hatni 1-2 táposabb beteg előtt, bár leginkább meg se ismeri őket, az ápolókat viszont folyamatosan ellenük hergeli. Már a Száll a kakukk a fészkére című műből kikövetkeztethető lehetett volna, hogy a pszichiátria sarkalatos pontja a főnővér, vagyis a “Főnéni”, ha a főnénit leszeded, a pszichiátria is leszedhető, megborul. Szerepet játszanak még a takarítók, a “seprékelők”, akik mindenhol ott sertepertélnek, funkciójuknál fogva bejáratosak ápolói, orvosi körökbe is, magánlakásokba is, ők is az antipszichiátria főbb sarkalatos pontjai. A száll a kakukk a fészkére a főnéni és a takarítószemélyzet által kialakult szellemi erőntérre utal, ami játékba hozható antipszichiátriai szempontból. A seprékelő indián alakja megjelenik még Wally Lamb Ez minden, amit tudok című filmjében is, ahol a takarító indián helyét pont egy “mindenes”, egy gondnokféle veszi át. Talán eljön az idő, amikor lesz olyan TMK-s is, aki meg mer majd mukkanni a témában érdemben, nem pedig csak szájhősködésre képes, és macáknak való ostoba viccek gyártására. Ha eljön az idő, amikor a kidobó végre hajlamos komolyan venni azt a Sziámi által is megénekelt sort, hogy “biztos, hogy benyomok egy kirakatot megint, vagy bedobok rajta mégegy kidobó embert, csak hozzanak vissza Hozzád, szokás szerint”… Ennyi lenne szűkszavú székfoglalóm az antipszichiátria élén, aki ismer, tudja, hogy “nem a szavak embere” vagyok… Vagy pont hogy igen? Vagy igen vagy nem… Ki tudja? Talán inkább a gondolatoké? Talán inkább olyan filozófus-alkat vagyok, aki többre értékel némi pszichoanalízist és néhány szci* technikát és néhány pszi* technikát, mint a gyógyszert. Talán az is előfordulhat, ha az ember minden nap tisztázza az etikáját/önvizsgálatot tart/helyre teszi a lelkiismeretét, nem is kell gyógyszer? Vagy csak minimális? Nagyon rövid ez székfoglalónak, de mivel “csempítettem” egy madinhungary.org domaint, valahogy úgy éreztem, szinte morális kötelességem ennyit elmondani az embereknek, főleg Nyíregyházán, Szabol-Szatmár-Bereg megyében, vagyis Almaország fővárosában, ahol jelenleg tartózkodom, zonázom, avagy terezek. Vagyishogy ingázom a valós térben NYíregyháza és Debrecen között, a szellemi térben pedig Nyíregyháza és Miskolc között Böcsi rátartással és Mályi-i rátartással. Azért néha fel szoktam tűnni Miskolcon is, ha van valami, szóval azon se lepődjön meg senki. Szóval tehát ennyi, Csaosz! :-ĐDĐ

U.i.: Nyilván minden főnéninek megvan a taktikája vagyis protokollja (ebben az értelemben), amivel életben tartja magát, és ez a pénzesebb betegek “kimenekítése”, a pszichiátria anyagi lehetőségeit pedig inkább nem is firtatnám, mert az olyan bonyolult “szisztéma”, ami még nekem is magas… nyilván, hiszen nem szerencsejátékozom, blablabla, satöbbi…

U.i. 2: Természetesen több galaxis van és több univerzum, ez csak egy sablon, példaoldal… volt… van… lesz?

U.i. 3: Az Úgynevezett Valós tér, vagyis az IRL valóság is szerepjátékok (számítógépes, és papír alapú és PBM) mintájára “terezik”… Csak esetleg mások a “kasztok”…”fajok”… stb…

Szilágyi Attila: Tizenharmadik bejegyzés

…leérettségiztem, de egészséges munkahelyre nem vettek fel sehova. Sok helyen próbálkoztam. Többet akartam keresni, hogy önálló életet tudjak élni, de sehová nem voltam jó munkaerő. Még konyhai kisegítőnek se vettek fel. A pszichés betegek nem túl jó robotosok. Még a hírük is rossz. Jártam kontrollvizsgálatra havonta egyszer, de sose éreztem magam igazán jól. Egyik módszer se vált be nálam, ráadásul elültették belém a betegségtudatot.  Ez kívánatos minden pszichés betegnél.  Ha nincs, már az is elítélendő. Szinte már büntetendő hiányosság. Nem igazán lehet definiálni, mi az a “betegségtudat”, de mivel a valóságban ilyen nincs, ez csak egy műszó, ezért minden bizonnyal ez a pszichiáterek tudományához tartozik. Meggyőzik, elhitetik a sérültekkel, hogy torzan viselkednek. A betegeknek magukra kell fókuszálniuk, és belátni, hogy amit a pszichiáter betegesnek tart, az torz. A betegség része. Fogadja el, értse meg, hallgasson ránk, mi ezt tudjuk, látjuk magán. És ha nincs normális, a pszichiátrián kívüli kontroll, akkor ezt minden belátó ember beveszi. Elhiszi bármelyik korábban normális ember a környezettől elzárva, hogy beteg. Hogy tudathasadásos, és az illető, ha olyan típus, még tüneteket is produkál. Figyeli magán a betegség jeleit és idővel egyre többet fog magán felfedezni. Fáradt vagy. Beteg vagy. Ingerült vagy.

Beteg vagy. Van valami, amihez ragaszkodsz. Rögeszme. Nem fogadod el mások, akár a többség hitvilágát. Téveszme. Ha azt mondod, te nem hallucinálsz, akkor meg akarod téveszteni az orvosokat és még betegségtudatod sincs. Vannak egyébként személyiségzavaros emberek. ez tény. A történelem számtalan ilyen esetet leírt. De ahogy tapasztaltam, láttam, senkinek nem tudták gyógyszerekkel, megváltoztatni a személyiségét, csak bizonytalanná vagy apatikussá tenni. Aki ilyen inaktív, nem kezdeményező, nem problémás.

Bár pont az hiányzik az ilyen betegek hozzátartozóinak, ami alapból kívánatos lenne, hogy a beteg nem tud normális életet élni. Nem akar tanulni, se dolgozni, se jól viselkedni. Mint a kutyáknál. Ha a sarokba piszkit, bele kell nyomni az orrát. Ha még mindig a sarokba piszkit, akkor rossz kutya. A betegeknél, ha valaki nem eszi a tökfőzeléket, akkor jön a bünti. Ha még mindig nem, akkor “már megint rosszul van”. Rossz fiú. Más gyógyszertkell adni, és egyből be a kórházba… Eltúloztam egy kicsit, csak hogy szemléletes legyen a hozzáállás…

Szóval fókuszálj a betegséged tüneteire, és közöld a kezelőorvosoddal, miért vag beteg. Kaphatsz pár jó szót vagy gyógyszert cserébe jutalmul. A jó szó egyébként a pszichiátriákon, mint a fehér holló. Biztos van, csak valahol máshol…

Eltelt vagy öt év nyűglődve, elég keservesen az életemből. Mindent elkövettem, hogy meggyógyuljak, de nem volt sose jó az állapotom. Ezt vagy én éreztem, vagy ha nem, akkElhagytaor a pszichiáterem közölte, hogy szerinte én rosszul vagyok. Ez ment kb. öt évig. Ezután minden mindegy alapon elhatároztam, elhagyom a gyógyszereim szedését. Ha nem érzem magam jól tőlük, sőt, sok mindenben csak megnehezítik  az életem, akkor talán abba is hagyhatom a szedésüket… Addigra szedtem antipszichotikumot, feszültségoldót, altatót, de talán még hangulatjavítót is. Elhagytam mindet egyszerre csak úgy magamtól Hiba volt. A legsúlyosabb talán életemben. Nem tudtam aludni, paranoid félelmeim lettek, de olyanok, hogy minden porcikám remegett.  Ekkor kezdtem el életemben először hallucinálni… téveszmék napokig, valami pokol. Csak mentem, mint egy tényleges megszállott. Azt se tudtam legtöbbször, hogy hova és miért. Gyalogoltam vagy másfél napot szinte egyfolytában. Rendőrök szedtek össze végül. Nem bántottam én senkit, csak olyan kényszerképzeteim támadtak, amik sarkaltak, motiváltak, hogy törjek be egy ajtóüveget. Egyébként nem ok nélkül. Azt hittem, ott várni fog valaki. De nem várt senki. Értesítették a rendőrséget, és tudtam is, hogy “sáros” vagyok. Bűnös. Be is ültem engedelmes kisdobos módjára a rendőrautóba. Tudat kikapcs, és arra eszmélek, hogy egy széken ülök hátrabilincselt kézzel a rendőrörsön.

Négy rendőr fogott közre. A velem szemben állón láttam, hogy a szemével le tudna rombolni. Nem láttam korábban ilyen típusú agressziót élőben. Nem tudom, mivel húztam ki a gyufát, de ütlegelt. Talán erre eszméltem. És szemmel láthatóan gyilkos indulatokat táplált irányomba. Na, nekem nem kellett több. Momdom, ha már agyonvernek, akkor igazi okot is adok nekik hozzá. Szándékosan elkezdtem velük kötekedni. Tudatosan, számolva a következményekkel. Mondom, tisztességesen megvernek, esetleg még megfenyegetnek, aztán elengednek, és majd mehetek a bíróságra hatósági közeg megsértéséért. Ez lett volna szerintem a gyakorlatias eljárás…

De egy pszichés betegnél nincs gyakorlatias eljárás, ezt megtanultam… nálunk mindenért hatványozottan kell bűnhődnünk… még a betegségünkért is. Még akkor is, ha szimplán csak rosszul érezzük magunkat… mindenért megtorlás… Számomra értelmezhetetlen értelmezhetetlen emberi furmány vagy szakmai hozzáállás miatt…

Folytatom történetem…

Lehet-e következtetni a versekből a betegségre?

Egy barátom elküldte fiatalkori verseimet, amivel tényleg meglepetést okozott. Azt mondja, valami ősrégi nyomtatóval készült, már alig olvasható szövegek, és szinte az utolsó pillanatban lettek (re)digitalizálva. A versek nagyszerűen illusztrálják a kamaszkori idézőjeles szocializációmat, és csak egy adalék ahhoz, hogy problémás gyerek voltam. A suliban igyekeztem megfelelni, bár volt, hogy bort reggeliztem, vagy éppen felest. Több, mint húsz év távlatából azt mondom, hogy a versek tükröznek egy kort, ahol ahol fiatalkorúakat is kiszolgálnak alkohollal, és fél-legálisan mehet az alkoholizálás, és általános a kezeletlen fiatalkori depresszió. Múlt század végi versek, 1995, a költészettel modern kori Rimbaud-ként szakítottam 18 évesen, talán azért, mert nem tudtam még annnyit a kötött formájú versekről, mint manapság, és hát fiatalkorában mindenki amúgy is verset ír, aztán meg nem. Tény, hogy az én költői műveim más irányt vettek, mint az általános. Annyi, hogy a versek nem igényelnek kommentárt, önmagukat magyarázzák, nincs mit elemezni rajtuk. Nincs titok, nincs rejtély, nincs talány. Nem mondom, hogy ezek a legjobbak, de annak megítélésére jók, hogy hogy láttam a világot 15 évesen. Mai fejjel, ha néha verset írok, azokon van mit kommentálni, de mondjuk ki, inkább csak nekem kedvesek, kényelmesebb már szabad verset írnom, és menőbbnek gondolom. Inkább csak egy lelkiállapot kifejeződései, mint valós művészi alkotások. Visszatérve ezekhez a rímes-rémes versekhez, kérdés, hogy mennyire vetíti elő nálam a későbbi betegséget, mert sokan azt mondták, hogy a problémák velem nagyon régen kezdődtek, egyesek már 8-9 éves koromra vezették vissza, bár ennek ellent mondanék. Így visszaolvasva semmi jelét nem látom benne skizofréniára valló tendenciáknak, sőt túlzott precizitással lettek megfogalmazva. Aztán utólag lehet vitatkozni, hogy skizofrén volt-e József Attila, öngyilkos lett-e József Attila, vagy kíváncsi lennék, mit diagnosztizálnának ki ezekből az orvosok. Mindenesetre furcsa, hogy előkerültek ezek a versek, szerintem a fura témák ellenére egy 15 évestől nem is várható sokkal több. Érdekes, hogy 1995-ben írtam ezeket a verseket. Mi is volt ’95-ben. Kijött az Rpg Maker 1995. Csak nem az ezeknek a verseknek a nyomán támadt amtőr művészetnek az ellenpontjaként? Aztán később én is lecsaptam az Rpg Maker 2000-re, 2003-ra. Rpg Maker MV-ben írtam is (online) játékot, az Rpg Maker Vx Ace-t meg is vettem. Egyébként O. H. R. RPG. C. E-ben is írtam játékokat, Twine-ban is, sajnos azokban is nagyobb teret kap inkább a valósághű ábrázolás, mint a fantázia. Lehet, hogy ezen kellene dolgoznom. Sammi fantáziám, szinte. Bloggerként is csak az igazság keresése, csak a brutális, nyers őszinteség. Szerencsére, nem vagok ugyanaz már, mint 1995-ben vagy mint a 2000-es évek elején vagy mint akár mielőtt elkezdtem az egyetemet, és Origo blogger voltam, az egyetem alatt is változtam, bár nem túl sokat. Hogy a francba lesz az embereknek fantáziájuk? Meditálással? Hallucinálással? Másolással? Példáaul ez is sokat változott. Régebben főleg másolásból adódott az emberek fantáziája, ma már inkább támaszkodunk meditációra és hallucinációra. Most főleg magamról beszélek. Ez segített például a költészetem fejlesztésében is, az új verseim például már egész jók, szerintem, túlmutatnak a kezdeti világgyötrő-világromboló tendenciákon. Új verseim:

After

Újra kaphatók bakelitlemezek a boltban,

A DJ-k örömére, megvettem volna nyomban

Azt a nyekergős slágert, amit rólunk írtak,

Hollywoodban is csak nehezen bírtak

Magukkal, amikor megtudták az igazat,

Hogy az az akkord és az a riff igazgat

Mindent jóformán a nagyvilágban,

Amit egy buliban véletlen eltaláltam.

Basszeros csajok fáznak nagykabátban,

Alul meg semmi, így táncolnak általában,

Ütemükre vakarja lábát/fejét Istennő Thetis,

Van programod ma este, vagy jó lesz a Tetris,

Megírom neked JavaScriptben vagy gépi kódban,

Fent lesz a YouTube-on hálózatos változatban

A végigjátszás, ne fáraszd magad, aranyom,

Kiszervezzük gamereknek, estére én ezt adom.

És nézhetjük a pörgő és forgó formákat,

Ahogy a levegőben megszegik a normákat,

Leérve a földre lassan, mindig más alakban,

Összesimulnak, aztán eltűnnek a falakban,

Közben talán felbontok egy meggyes sört,

Parázsló cigimmel leírok egy újabb kört,

És végighallgatom a lejátszási listát,

Addig te nyugodtan csekkold az Instát.

A bakeltien meg akad a tű, nyekereg a lemez,

Amit várnék tőled, hidd el, nem az, nem ez,

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba,

Tudjuk már nagyon jól Hérakleitosz óta,

Visszhangozza és idézi Platón és Seneca,

Oltásod Pfizer, Szputnyik vagy Astra Zeneca,

Sem tudom, de szépen jelölj be egy fülön,

És feküdjünk az ágyba most már mindig.

Külön-külön.

Coda:

Nagyapámként biciklizgettem, soron kívül, két hétig

Zsdanov marsallként blogot írtam egész végig,

Zárnám most már soraim, fogytán vannak boraim,

Nem nevetnék annyira Krisztiánon, Burain,

Hogyha név és személy mondanivaló nélkül,

Nem találna egymásra 44 évesen végül.

 

71 SMS (aka 71 Nem fogadott hívás, Szoftverhiba)

71 ápoló = 71 szúnyog,

17 mentőautó = 17 méhecske.

44 zümilégy = ?

? = here.

 

A sámánnő lelke (Last Line Edited)

 

Útra kelt a sirály –

Mondta Ványa bácsi,

Három nővér várta

A 6-os szobába’.

A sirály egy szimbólum,

A lélekre, ha repül,

A szoba egy kalitka

A testnek, ha bekerül.

Múlék régi, nagy rögös út,

De hirtelen bealkonyult,

És már nem található

Csillagösvény, fellegajtó.

Madarak jönnek,

A párkányra leszállnak,

A madarak hírvivők,

Üzenetre várnak.

Madarak éneke

Messzire hallatszik,

Amazonas torkolattól

El Szibériáig.

Dobpergés és füstjel,

Arról szól a fáma:

Elindult a sámánnő

Legelső útjára.

 

És a régi verseim:

Kikapcsolódás (Üdvözlet Rumániából)

Depressziós másik énem
Felesleges oxigénem
Miatt él még mindig bennem.
Két decis rum mit kell tennem?

Feláldozod magad értem?
Ezt valahogy mégsem értem.
Én, ki téged úgy szeretlek,
Most gyomromba eltemetlek?

Feltépem a zárjegyedet,
Kifolyatom a beledet,
Halálosan meggyötörlek,
Egy oszlopnál összetörlek.

Jó volt veled, és mégis megöltelek,
Magamra részeg vigyort erőltetek,
Ez csak egy felesleges haláleset,
Holnap megint depresszióba esek.

1995. október 14

Alulnézet

Tele vannak már a sírok,
Óvóhelyen verset írok.
Nem zümmögnek már a legyek,
Haza többé sose megyek.

Kicsi pince, nagy szabadság,
Ez a végső, édes rabság.
Elfogyott a kajám, vizem.
Lelkemet is mindjárt viszem.

A testemet hagyom csak itt,
Hátha táplál még valakit.
Hiszek még egy felsőbb lényben,
A jóságos égi fényben.

Ha hirtelen felvillanna,
Aki még él, kirohanna.
Néznénk, hogyan nő a gomba,
A megváltó atombomba.

1995. szeptember 17

Önámítás a világ vége előtt

Egyszer minden szerelem véget ér,
Valamelyik már el sem kezdődik.
Végül az összes marha hazatér,
Vagy élettel már nem is veszkődik.

Egy népszerű öngyilkossági mód,
Vagy csak hibás genetikai kód.
Nem tudod a végét, hidegen hagy,
Az életre is alkalmatlan vagy.

1995. szeptember 28

Napi kettő

Nézem a boldogságot bekötözött szemmel,
Mivel is működik, talán gombelemmel?
Próbálgatok mindent, egyik se megy bele,
Megdühödtem, most már mit csináljak vele?
Kést rántok, de ő is, én maradok ülve,
Furcsa testét nézem, késemet törülve.
Gátlástalan kurva volt,
Sosem ivott alkoholt.
Otthagyom, mert tudom, nem hal meg egészen,
Néha szembejön majd, de nem adja ki részem.

Tovább megyek innen, a rum jön velem szembe,
Késemet elrakom, őt veszem kezembe.
Rég ismerjük egymást, ugyanaz a bajunk,
Palackba zárva, és keserűek vagyunk.
Sajnálgatjuk magunkat egész éjszaka,
Majd vitatkozunk, kinek nagyobb a szaga.
Se nem élő, se nem holt,
Boldog ő még sosem volt.
Otthagyom, mert tudom, úgyis meg fog halni,
És ivás után különben is megyek falni.

1995. október 15

Edit: Ma ez történt velem, amit leírtam az Index fórumra (kattogó írógép néven):

0 0 2

Bocs, ha kissé offtopik vagyok, de egy szomorú hírt jöttem bejelenteni: egyket, sajnos, hosszú vergődés után kimúlt, innen a fórumról, 1300 bejegyzéssel, nem bírta kivárni az Árpád-ház kihalását, és ha szabad érdeklődnöm, mit jelentenek ezek a röpködő valamik a térképen, én nem tudom, mi van Pápán, de Nyíregyháza felett egész hajnalban ezeket a bizbaszokat lehet hallani, fogalmam sincs, mit csinálhatnak itt egy nappal az atomfegyverek élesítése után… remélem, nem fenyegetőznek, hanem “barátkozni” jönnek…

0 0 3

egyébként, nem tudom, mit követtem el, éppen csak az orosz rajzfilmek történetéről “csempítettem” egy kis bejegyzést a blogomra, attól még nem biztos, hogy atommal kellene fenyegetőzni, azt hiszem, egy kicsit mintha messzire menne Oroszország, tudtommal tök semlegeek vagyunk… mondhatni, Orbán Viktor a szövetségesük (legalábbis azzal vádolják nyugaton)…

Já, lehet, hogy csak egy kis köcsög helyi gangstalker csoport (RSM-132) (Roszatom Maffia) szórakozott… Az egész várost hajnal óta vadászgép-hangokkal fenyegetik… Senki nem tud aludni tőlük… Holnap hétfő… Vagyis ma…

A nyíregyházi Roszatom Maffia autója (remélem, még az idén a bontóban végzi) du-du
A nyíregyházi Roszatom Maffia autója (remélem, még az idén a bontóban végzi) du-du

Az 1984 világa – George Orwell antiutópiája

A Mátrix rendszerében a legkapitálisabb őshiba a Mátrix filmek leforgatása volt
Jó reggelt! Igaz, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett családomban majdnem teljesen egyedül álló vagyok (ún. ex-feketebárány), igazából formálisan én volnék a nagy tesó a szűk családon belül. 🙂 Igazából se kutyám, se macskám, inkább olyan “magányos hős” típus vagyok…
Azt hiszem, 3x olvastam el eddig az 1984-et. Az egyik kedvencem, elég meghatározó könyv az életemben. Sajnos, amikor először olvastam, túlságosan azonosultam Winston Smith-sel, és azt gondoltam, ha ez igaz lenne, persze, megérteném, ha valakit az őrületbe kergetne vagy valami…
Sajnos, csak olvastam, de nem láttam… Amikor “kivezényeltük magunkat” a moziba a főiskolán, a nagy teremben a Mátrixot vetítették 1999-ben, a koliban az Ampha-körben az 1984-et. Persze, mint jó fej bölcsész, berúgtam az Ampha-körösökkel, de aztán elmentem a Mátrix vetítésére az akkori barátnőmmel… Nyilván, talán egy lehetséges nagy testvérnek nem biztos, hogy jó ötlet volt a Mátrixot nézni, ráadásul a moziban, de hát, mit lehetett tudni, azt mondták akkor, ez a jövő, valami mobiltelefonok is akkor jelentek meg, egyidőben a legelső vetítéssel, mégpedig 1999-ben, a 2000-es Y2K-para előtt, volt valami cirkusz, hogy egy csomó számítógép proceszora csak 2000-ig bírta számolni az időt, és nem tudjuk, végül hogy oldották meg, hogy 2000 január 1 minden balhé nélkül eljött, mert valahogy év vége körül már elfelejtettek cikkezni a processzor-átállítási problémáról… Csodálkoztam is, hogy oldódott meg végül, de aztán nem lett semmi baj… látszólag…
Szóval a számítógépeket nem vonták vissza, nem kellett őket lecserélni, ssak sajnos – mint utóbb kiderült, keletkezett egy csomó féle mátrix, meg pót-pót-univerzum, és 3d szemüveg amiben írd és mondd: MINDEN számítógép lecserélődött magától Magyarországon… Biztosan ez volt a “leggazdaságosabb” megoldás…
De visszakanyarodva a ’84-re: Olvstam Orwellről, véletlenül saját magától, hogy egy kicsit túl sokat piált, antikvárius korában, és szerette másnaposan egy kicsit sötétebbre festeni a dolgokat, mint azok valójában. Például az Állatfarmban vagy az 1984-ben, ami, sajnos, valamilyen mértékben mindkettő valósággá vált. Vallotta szerintem ő is Bohumil Hraballal együtt, hogy “a másnapos gondolatok viszik előbbre a világot”. Ez, természetesen, igaz, irodalmi művet írni csak másnaposan lehet igazából, szóval kisebb-nagyobb mértékben tényleg másnaposnak kell lenni hozzá, és a részeg élményeinkből kell táplálkoznia az alkotásnak, és az is lehet, hogy a nagy embereknek tényleg olyan irdatlan módon be kell rúgni, ha nagy a veszély, mint Hrabalnak, Haseknek, Orwellnek, Viktor Jerofejevnek (Moszkva-Petuski), Szergej Jeszenyinnek (Kocsmás Moszkva) (vagy Móricz Zsigmondnak (Légy jó mindhalálig, Forr a bor, Úri muri, Árvácska… stb… Rokonok) 🙂 ), Krúdy Gyula: Szindbád, csókolom (Nyíregyháza-Podolin), Bödőcs Tibor (Addig se iszik, Búcsúszentlászló), de ha elmúlik a veszély, vagy konszolidálódik a helyzet, akkor már nekik sem kötelező utána az az irgalmatlan mennyiségű pia ahhoz, hogy jól érezzék magukat vagy alkotni tudjanak… Az átlagpolgároknak pedig nem muszáj őket követni, nem muszáj állandóan versenyt inni, versenyt drogozni a legnagyobbakkal, ha nincs mögötte semmi tudás, mert sajnos, tényleg van, aki csak pórul jár és megszívja, és nem neki való, ésatöbbi… de nem kell akkor se elkeseredni, és sose szabad feladni, ésígytovább, hátha lesz még ezekből is valami vagy valaki… Úgyhogy, mivel itt a péntek, megkérek mindenkit, hogy csak módjával… ne mint a csacsi… hihihi… hiszen háború van a szomszédban…..
Továbbá ne feledjük, hogy “A baglyok nem azok, amiknek látszanak…”, David Lynch-nél sem, még a Twin Peaks-ben sem… és a bölcsészek sem… hihihihi…
Továbbá azt is jobb észben tartanom, hogy ez az egyetlen bejegyzésem, amit nem dátumozhatok át 2022. február 24 23 óra 23 percről február 25 00:00 órára… 🙂
Nézem a Mátrix 4-et. Kb. 1 óránál járok. Amiatt panaszkodnak, hogy szar a Mátrix 4. Erre most mit mondjak? Már a 2 és 3 is szar volt. Sőt, az 1 is… Több, mint 20 éve még jónak tűnt… Egy huszonvalahány éves film sikerét nem lehet újra visszahozni… 1999-ben b*xtak ki a Nyíregyházi Főiskoláról, magyar-angolról. Nem néztem meg az 1984-et, de végignéztem 4 Mátrix részt. Idén végzek a Debreceni Egyetemen komm-médián. Eddig lehetett mozizni, játszogatni, olvasgatni, bagóért. Bekuckózni, Mátrixos csészéből 1984-et kortyolgatni…

Nincs mit számon kérni senkin. Pláne nem rajtam a Mátrixot, a ’84-et, a Star Wars-t, a Harry Pottert vagy a Gyűrűk Urát… Hagyjunk egymásnak békét, szépen… Ja, a Marvelről és a DC-ről pláne nem beszélve. Aki olvasta a képregényeket, látta is kb. mindet… Hagyjuk már a fenébe.

Tényelgő története: Tizenegyedik bejegyzés

…gyámság alá helyeztek, sőt később a cselekvőképességet teljesen kizáró gyámságot is kezdeményezték. Annyi jogom se lett volna, mint egy kétéves gyereknek. De ez már jócskán a betegség felütése után volt. Addig még sok mindent megéltem.

Ahogy mondják, semmit nem adnak ingyen. Mindenért meg kell küzdeni. Én lassan feketeőves pszichés beteggé fejlesztettem magam. Jó kiképzés kezdődött már az elején, nehezített körülményekkel. Egyszer megfogalmazódott bennem, hogy a zártosztály olyan, mint egy terrorista kiképző központ. Eltölt ott az ember pár hónapot, és előbb-utóbb gyilkolni támad kedve. Ennek a fele azért vicc. Az első harmadik típusú találkozásom a pszichiáterekkel elég fiatal koromban megtörtént. Azóta fejlődött valamit a pszichiátria, de volt miből…

Szóval túl pár vitán, konfliktuson, elektrosokk-terápián és számtalan gyógyszer-kombináción, kb. nyolc hónap múlva szabadultam. Menet közben leszázalékoltak, és felvettek rögvest egy rehabilitációs céghez. Azt hittem, nyolc hónap után szabadultam. De a pszichiátria nem ereszti egykönnyen a betegeket. Az nem úgy megy. Elkönyvelt paranoid skizofrén lettem, és havonta járnom kellett kontrollra. Kontroll. Kontroll vizsgálat. Ami egy jó ideig nem is volt gond számomra, leszámítva azt az apró dolgot, hogy az állapotom semmivel nem volt jobb, mint amikor először mentem pszichiáterhez. De egy fontos előnye volt ennek a szakasznak az életemben, hiszen leszázalékoltak, és felvettek rehabilitációs munkára. Ami azt jelenz, hogy a súlyos megélhetési kényszer lekerült a vállamról, és sokkal könnyebb életem lett. Nem kellett három műszakban tonnákat megmozgatni napi szinten. El se hittem, hogy munka nélkül az ember kaphat pénzt az államtól.

“Leszázalékolás”. Nem ilyenekhez voltam szokva, hogy csak úgy kapok bármit ingyen… Jártam dolgozni négy órában, és még terveim is voltak a jövőre nézve, bár a kimerültség, a tompaság és a halálfélelem belengte mindennapjaimat, csak idővel hozzászoktam. Jött egy jobb időszak, ami alatt még le is tudtam érettségzni. Azt hittem, több gondom a pszichiátriával már nem lesz. De ez a nyolc hónap csak egy kis előjátéknak bizonyult. Szinte jelentéktelen időnek a későbbi hónapokhoz, évekhez képest…

Folytatom a történetem…

A hurkásodó szabolcsi bunkó “klapec” panaszai

Idézet: “tettél te le egyáltalán valamit az asztalra? Mit teszel le az asztalra?”

Akinek php programozásból van papírja (állítólag), miért nem megy el php programozónak, nekem site-build-ből van papírom (az ecdl vizsga részeként), ha ennyire túlképzett valaki, majd szólok neki, ha elakadtam a php részeknél. Szoftverfejlesztésből is megvan minden modulom (OKJ).

Azt meg azért különösen vegyük már hozzá, hogy kommunikáció- és médiatudomány szakos vagyok a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karán (amit néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, ugye), és nem hátráltatni kellene a DE végzős, Bachelor of Arts rangú hallgatóját, hanem segíteni.

Amúgy, most, hogy kiadás előtt van a könyv, hadd magyarázzam meg a “hatalmas” műértőknek a verseim számának jelentőségét: Karinthy Frigyes első, nem mondhatom el senkinek című kötete 23 költeményt tartalmazott, a második, az Üzenet a palackban pedig 20-at, nem írt túl sok verset.

Ráadásul attól vagyok “ilyen okos”, hogy magyar nyelv és irodalom szakon már hülyére tanultam, hülyére ittam, hülyére sámánkodtam magam Miskolcon ez egyetemen (az egyetemi Rockwell Klubban, a Coffe-Inben, és a bölcsészettudományi kar épületében), és ha nagyon megnézzük, kaphattam volna magyar nyelv és irodalom szakos diplomát, tanári képzettség nélkül, minden további nélkül, és akkor én lennék az élő, két lábon járó “magyar nyelv és irodalom”, vagyis annak a tárháza, vagyis annak a teljes lexikona, ugyanis csodák csodájára, “interneten sincs meg minden”, és minden fennmaradó pénzemet a jövedelmemből könyvekre, folyóiratokra, virtuális javakra, szerverekre, robot rendelésre költök, és szeretnék most már a záródolgozatommal foglalkozni a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán, igen a “bőcsész karon”, és nem perverz “pszichiátriai informatikai mágiával”, ‘s boszorkánysággal agyonütni a szabadidőmet, de lehet, hogy a tanulmányaim néha esetleg (mondjuk 5 perc erejéig, 5 forint, 003 fillér erejéig) a munkaidő rovására ha esetleg mennének, nem kukacoskodni azon a 0,003 filléren, hogy abban a fennmaradó nano-milliszekundumban mit csináltam, amikor lenyomtam egy kilincset, és hogy honnan hova vezetett volna az ajtó, és mi járt a fejemben az ajtó kinyitásakor, és miért nem oda mentem, ahova indultam, ráadásul szünetben, lehet, hogy erre a viselkedésre a drága, kedves munkatársak részéről nem vagyok túlságosan kíváncsi.