Véleményem az ipv6 protocolról

Blablabla. Egy nagyon hülyén összerakott protokoll az ipv6, volt egyébként állítólag 5-ös is, most hozhatnám róla az adatokat, hogy mit tud, vagy mit nem tud, de csak a szokásos informatikai néphülyítés és porhintés az egész. Csak egy újabb leágazás a “darkweb” felé, magukat mindenki fölé helyező idióták szórakozása az egész, körülbelül “kurbliszerűen és verkliszerűen” működik. Állítólag elfogynak vagy a jövőben el fognak fogyni az ipv4-es címek, és azért kell bekapcsolni az ipv6-ot. Hatalmas mágia és misztikus hókuszpókusz lengi körül az egész procedúrát, amit “az ip címek elfogyása” és az “ipv6 bevezetése” jelent, egyesek jól megszedik magukat belőle, egyébként más nem fog történni. Egy otthoni szerveren, mondjuk Raspberry Pi 3 model B/B+-on ennyiből tart bekapcsolni:

sudo modprobe ipv6

sudo nano /etc/module

a fájl végére be kell írni, hogy ipv6

sudo reboot

Oszt cső. Az emberek egyre h#lyébbek, most már tényleg.

 

Udmurt Krisna öntudatra ébredése (Krisnamurti kicsit morcos)

A szimbólum értelme, hogy női és férfi lelkem is van, mert bennem van a nagyapám lelke is… Gondolom, hiszik is a Krisnamurtit, meg nem is, én is hiszem az indiai hadovát, meg nem is…

Az udmurtoknak jobban utánanézve olvasom az előbb egy udmurt nyelvű bibliafordításról, hogy “A főesperes elmondta, hogy több mint 40 ezer szót használt a fordítás során. Nehézséget jelentett számára például, hogy az udmurt nyelvben az Isten szónak nincs megfelelője. A német és a finn nyelvben található változatokat használta segítségül.

Az udmurt Bibliát különleges papírra, erős kötésben, aranyozott feliratozással ellátva, 5 ezer példányban nyomtatták ki mindössze két hónap alatt. Oroszország egyik legősibb népének nyelvén kiadott szentírás máris könyvritkaságnak számít. Megvásárolni nem lehet, valamennyi példányt ingyen osztják szét a hívők között – ígérték az orosz ortodox egyháznál.”

Hát, mit ne mondjak, nem voltam elragadtatva. Én, amit tudok az Attila-mítoszról és az Udmurt Krisnáról, ugyanis nem sok, de ezt akkor sem érdemelnék az udmurtok. Állítólag Udmurt Krisna kb. 4000 éve már transziságba csmpült, bizonyos Attila által, és a magyarok ősei tőlük származtak volna, de Udmurt Krisna nagyon megszívatta Attiláékat, amikor Attila temetésén lenyilaztatta a rabszolgákat, őket lenyilaztatta a lenyilazókkal, és így tovább, amíg csak egy külső kör Attila-párti maradt meg, de nekik megkegyelmeztek, és meguba integrálták Udmurt Krisna hívei. Lehet, nem kellett volna.

Azóta az attilaság dühöng, és szítja Magyarországon a békétlenséget, és táplálja ez a vérgőzös lenyilazásos dolog, és titokban szerintem maga is kéri, hogy őt is nyilazza le valaki, csak Udmurt Krisna hívei eddig nem voltak képesek rá. Meglátjuk, idén másképp lesz-e. Természetesen, mindez “jelképes”, és “játékos formában” értendő. Jó szórakozást, talányfejtést, és kellemes időtöltést a választásokig.

Amúgy holnap valószínűleg újra írok, szóval nem kell beszarni.

Az első szimbólum értelme, hogy női és férfi lelkem is van, mert bennem van a nagyapám lelke is… A másodikat, gondolom, az illetékesek tudják, bár nekem is vannak sejtéseim… 🙂 Gondolom az, hogy majd akkor szólnak nekem, ha drónokkal, meg madarakkal, meg ilyen szarokkal lesznek körülvéve…  Volt nekem is elég belőlük a Hímesben. Tiszta madár elnevezésű utcák. Azt hiszem, miattam összeült valami madárparlament is…

U.i.: Nem akarok hatalmat, csak harmonizációs tevékenységet végzek a szellemi síkon, és kicsi elfáradtam, és kicst fáj a lábam (a jobb).

Hm, szerintem van jóra törekvő Attilaság is. Például Grandpierre Attiláé, a NyíRockon például azért nem találkoztunk, mert nagyon be volt rúgva, és inkább érdekelte a fél liter konyakkal kiugratott vérnyomása, mint én. Amúgy egy Akelás csajjal voltam… A Magánegyetemen, a Miskolci Bölcsész Egyesületben pedig azért nem látogattam rendszeresen az óráit, mert valami Grespik-féle hülyeséggel traktálták a bölcsészeket “Magyarságtudomány” címén, csak a reálosok (főként a földrajzosok 🙂 ) hallgathatták Attilát. Egyszer, amikor bent voltam, valami élő Nap vagy Naprendszer elméletről beszélt. Érdekes volt. Oda is szorgalmi feladatként mentem be. Bár, a “Grespik-féle hülyeségeknek” is lehet, hogy lett volna értelműk, ha nem olyan szinten lévő emberkéknek mondják el őket, vagy hallhattak volna élő Napokról vagy Naphalakról, vagy mit tudom én, miről.. Én mindig jártam úgynevezett plusz órákra is, például így hallgattam Kiss Lajos filozófia előadását is, amiért évekig követett, Miskolcon, Budapesten, Nyíregyházán. Aztán amikor az Alfiban találkoztunk, és én együtt voltam Edittel, tátva maradt a szája, és leesett az álla. Azóta azt az Alfi-Reált skizofrén Alfinak csúfolják. A skizofrén gúnynév az eredetileg szürke-piros összeállításból fakad, és eredetileg Edit ragasztotta rá. Akkor jó poénnak tűnt. 😀

U.i.2.: Köszönöm, hogy “Kiszabadultam a Hét toronyból”, de az nem valami török téma? Csak úgy kérdezem… :/

Üdvözlöm Waszlavik Gazember Petőfi Velorex “Ullmanmónika”, stb. Lászlót is… (tovább nem figyeltem…)

Vajon valóra válik-e a 12 majom története?

Nem tudom, ki látta a 12 majom című filmet? Terry Gilliam rendezte, Bruce Willis és Brad Pitt játszik a főbb szerepekben. Olvastam, hogy Brad Pittnek elvették a cigijét a forgatás közben, hogy még idegbetegebbnek nézzen ki, mint a filmbéli karaktere, Jeffrey. Azt mondom, kár volt elvenni a cigijét, de mindegy. Nem ez a lényeg. Bruce Willis játssza James Cole-t, akinek az élete keresztül-kasul szövi a filmet. Visszaküldik az időben, hogy állítsa meg a 12 majom hadseregét, ami egy vírus segítségével elpusztítja a Föld lakosságát, és csak 1% marad meg belőlük, föld alatti bunkerekban.

Ám nem akarnak a föld alatti bunkerekban élni, ezért megkérik, hogy akadályozza meg a vírus kitörését, vagy ha az nem sikerül, legalább szerezze meg a vírus legkorábbi változatát, hogy hatástalanítani tudják. Egy nem meghatározott évszámú jelenből visszaküldik eőször 1990-be (eredetileg 1996-ba akarják), és ott viszont elmegyógyintézetbe zárják, ahol először találkozik Jeffrey-vel, a félnótással (akinek az apja egy nagy hatalmú ember, egy virológus, aki megkapja a Nobel-t) “Vajon valóra válik-e a 12 majom története?” bővebben

Facebook vs. zárt osztály

A facebook egy tökéletes ember képző intézmény. Itt megtudhatod, hogyan legyél igazi férfi vagy igazi nő. A világ minden jó tanácsa, bölcsessége és igazsága itt összpontosul. Megtanulod, hogyan kell petrezselyemmel és foghagymával gyógyítani. Kiképzést kapsz sminkelésből, horgászásból, politikai eszmerendszerekből. Megtudod mi a jó zene és az igazán finom pizza, lekváros bukta vagy csoki torta. Mindig tudod, kinek van név- születés- és évfordulós napja. Fejlődik a humorérzéked és a kétdimenziós térlátásod. Zseni és elméleti fizikus lehetsz pár feladvány megoldástól. Tudhatod mikor lesz a világvége és mi fog addig történni veled és a szeretteiddel. Magadévá teheted mások gondolatait és érzéseit egy megosztással. Most már mindenki tudja rólad, hogy nem szereted ha becsapnak és utálod a hamis barátokat. Megtanulod, hogy a világon egy fontos dolog létezik, a te boldogságod, de sajnos ezt mindenki irigyli tőled, ezért magányosnak kell lenned. Nyilvánvalóvá válik, hogy a facebook nem egy közösségi oldal, hanem az a valóság, amibe egy rossz munkahelyi rémálom után felébredsz. Rájössz, hogy nem kell igazából sírnod, mosolyognod, vagy szeretned, mert ezt megteszik helyetted a különböző szimbólumok. Tudod, a szív szerelmet jelent, a hüvelykujj kedvelést. Megtanulod, hogyan frissítsd az életed, anélkül, hogy bármit megváltoztatnál, a profilképeden kívül. Lehetőséget kapsz munka felelősség és kockázat nélkül, hogy sikeres, sztár, vagy népszerű legyél. Élhetsz szerelmi életet az egész ellenkező nemű emberiséggel. Tudod, hogy elektromosság és térerő működteti a világot. Te magad vagy a világ és működteted az eszközeidet: Barát, ellenség, rajongótábor, követő. Ez az élet. Ez az élet rendje. Ez a cél az értelem és a végkifejlet. Megérkeztél a kánaánba…

Több embertől hallottam, hogy a zárt osztály rosszabb mint a börtön. Nem csak azért, mert ilyen esetben se tárgyalás, se védőügyvéd, se bűn, hanem azért is, mert amíg egy egészséges idegrendszerű elítélt fel tudja magát találni a börtönben, addig a zárt osztályokon mindenféle tudatmódosító drogokkal “kiütik” az embert. Magatehetetlenné válik. Senkivel és semmivel szemben nem tudja megvédeni magát. Ráadásul, ha valakinek a gondolkodását ilyen-olyan tudatmódosító szerekkel megzavarják, akkor a bírósági szemlén is minimum feszült, ingerült lesz. Ami egy kívül álló ember számára úgy fog tűnni, hogy az illető pszichésen beteg. Sajnos még a hozzátartozók számára is. Még egy dolog miatt rosszabb. Amíg egy bűncselekményt alaposan bizonyítani kell, addig a pszichiátereknek semmit nem kell bizonyítani. Elég ha úgy döntenek, hogy valaki közveszélyes, és már is vihetik, akár karhatalommal is a pszichiátriára. Mindenkit megillet az ún. ártatlanság vélelme. Tehát nem a vádlottnak kell bizonyítani, hogy ártatlan, hanem az ügyészségnek, ha bűnös. Ugyanennek az elvnek kellene működnie a pszichiátriákon is és mindenhol. Nem a betegnek kell bizonyítania, hogy nincs szűkség kezelésre, hanem a pszichiátereknek kellene bizonyítania az ellenkezőjét. Jelenleg egy pszichiáter önhatalmúlag bezárathat egy lelki beteget. Nem kell bizonyítania ennek a szükségességét. Elég egy szubjektív vélemény, amit szakvéleménynek is lehet aztán nevezni és le van tudva a dolog. Az, hogy egy szakvéleményt megkérdőjelezhetetlen ténynek fogad el mindenki, az elég dilemmás. Megfoszthatják az embert hónapokig a szabadságától egy szubjektív feltételezés miatt és nincs másodfok, meg feljebbviteli tárgyalás. A döntéshozói és a végrehajtói hatalom ugyan azoknál van. Ez nem túl szerencsés. Gondolom senki nem szeretne olyan társadalomban élni, ahol csak rámutatnak bárkire, hogy “agresszív” és már viszik is… A törvények mindenkire vonatkoznak. Egy pszichés beteg is ugyan olyan értékes mit egy pszichiáter, vagy bárki más. A különbözőség pedig nem betegség, hanem az emberi természet szépsége..

MÁTRIX 4, AVAGY AZ INTERNET ÚJRATÖLTVE!

Nem is olyan régen írtam le interneten viccesnek szánva, hogy már csak ennyit és annyit kell aludni, és itt a Mátrix 4! Na, de álljunk csak meg! Van annak már több éve is! Kint vannak már a werk videók, lassan írhatom újra, hogy jön a Mátrix 6!

 

 

Hogy miért 6-ot írtam, és nem 5-öt? Ez érdekességekre vezethető vissza. Informatikában a verzió számozással is mint sok egyébbel, gyakran poénkodnak. Vagy éppen babonából, vagy sikertelen project okán kimaradnak verziószámok. Angolul tudók előnyben, lásd a Windows 7, Windows 8 után jött a Windows 10. (Seven ate Nine.)

Nos így lett ez az internet protokollal is. A 4-es verzió futott évtizedekig, majd megjelent a köztudatban a 6-os verziójú protokol. A kidolgozott 5-ös verzió már az elméleti résznél elbukott, ha jól emlékszem.

 

 

Egy szó, mint száz – itt a szuper „új” internet! Tele mindenféle új funkcióval, jöhet az összeesküvéselmélet! A „megfigyelések”, a „nyomkövetések”. De hisz ez nem is olyan titkos dolog hiszen ki használhatja manapság a weboldalakat, az internetes felületeket, a közösségi médiákat, a kereső szolgáltatásokat, – hogy csak a nagyobb „fejezeteket” említsem – hogy ne fogadná el előtte a – persze sok-sok apróbetűs részből, lábjegyzetekből, és kiegészítő megjegyzésektől hemzsegő gyakorlatilag szakzsargon – jogszabályi beleegyezést, miszerint adatainkat rögzítik felhasználják, évekig megőrzik! És ebbe mi szépen beleegyezünk, hiszen e nélkül nem tudjuk használni az adott projectet.

És akkor miért is vagyunk olyan messze a Mátrixtól? Legyen az 4 es vagy 6 os!?

Csak annyira, mint 1984-től!

 

 

Zárszó: aki nem érti, szaladjon könyvtárba (lehet neten is) és kérdezze meg a recepcióst (vagy üsse be az online katalógus keresőjébe) hogy ugyan már szeretne többet megtudni George Orwellről.

Kellemes, összeesküvésmentes hétvégét kívánok!

Webtörténelmi gondolatok

Az internet, és a megvalósuló Second Life, egy duplikált élet, kényszer hatására válunk izolált kiborgokká

Előre leszögezem, nem vagyok szakértője a témának, de itt is érvényesülhet az az elv, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Sokan már természetesnek vesszük az internetet, és mindig olyan formában használjuk, amilyenben találjuk, nem sokat foglalkozunk az előzményekkel. Az internet a web 2.0 korában vált tömegszükségletté, a szociális média alkalmazások elterjedésével (Facebook, YouTube, stb.), pedig azelőtt is létezett, még érdekesebb formában, mint a mostani. Elvileg annyi volt az előnye, hogy csak olvasható volt, mondjuk ez se igaz, mert néhány HTML kód használatával már írhattál is webre. Ez mondjuk annyiban volt jó, hogy kiszűrte az értelmetlen megnyilvánulásokat és embereket.

De akkor mi volt régebben olyan jó a weben? Sajnos, vagy nem sajnos, az ősweb, és a betárcsázós korszak nekem is kimaradt, de ahogy értesültem, az élményen kívül nem sok mindenről maradtam le, hogy fél napokig töltögetett 1-1 kisebb fájlt a rendszer, olyan lassú volt az adatátvitel. Én már csak a szélessávú korszakban csatlakoztam, amikor az egész rohamléptekben fejlődni kezdett, de nem magától, hanem mert egy csomó mindent már nem csinálhatsz, csak weben, felsőoktatásba például nem is járhatsz csak offline, felvételizni is, az órákat felvenni is online kell. Ez azért ijesztő, ha belegondolunk, egy olyan átmeneti korban élünk, ami a világhálóra történő fokozatos átállásra kényszerít mindenkit, még akkor is, ha csak ügyes-bajos dolgait intézné a hivatalokban.

Lényegében nem tett jót a webnek, hogy rákényszerítették, rátukmálták mindenkire, és lényegében a hálózattal szimbiózisban élő kiborgokat csináltak az emberekből. A web 1 még szabad választás kérdése volt, nem mozogtak rajta kényszerpályán oda nem való és nem illő gondolatok. A webet is letarolták a kisszerű élet képei, a kispolgári lét dilemmái, ahol a hozzáértő emberek már nem előnyben, hanem hátrányban vannak, végtelen nosztalgiába merülten szeretnék visszahozni azokat az értékeket a webre, amik kezdetben még megvoltak. De mára kisebbségbe szorultak, mert mindent kiszorított a konzumkultúra, a celebség és a kisszerűség, a párhuzamosan bontakozó kulturális értékeket elnyomta az ekereskedelem, az ekultúra, a webet a pénz kezdte el mozgatni.

A tipikusan jó mai netes felhasználó ideális képe az, hogy sok pénze legyen, fogyasszon a neten, mindenfélét vásároljon, zabálja a propagandát, jobbról-balról (ami lényegében semmi egyéb, mint egy értelmetlen gumicsont a tömegek számára, a demokrácia cirkusza), kattingatva, ámuldozva növelje a kitermelődött influencer réteg bevételeit, akik a netes trendek követésével megint csak nem csináltak mást, mint alámentek ennek a rétegnek az igényeinek, és könnyen fogyasztható, minél passzívabban befogadható tartalmakat gyártanak, és közben megint nem veszik észre, hogy ezzel megint csak megássák az „írható web” sírját, mert ugyan van lehetőséged megosztani a véleményedet, de az egy negyon szűk kis körön kívül senkit sem fog érdekelni.

És lényegében ott tartunk, hogy ebben a kurva nagy véleménydemokráciában izolálódtál, mert a közösségi média a kapcsolattartás illúziójának megadása mellett egyre jobban izolál, és az elszigeteltség, és az izoláció elől újra csak a közösségi médiához menekülj, hogy legalább visszakapj valamit a társasági lét élményéből, már azt sem bánod, ha ez az élmény online van, de egyre kevesebbel kell ezzel is beérned, a reakciójelek irányítanak a szociális média felületein, és hamar megritkulnak, ha nem vagy trendi, ezzel is ebben a mókuskerékben tartva téged. Ki gondolta, hogy az interaktivitás, a távoli elérés élményéből egy rémálom válik, egy kukkolóhálózat, ami arra a fajta viselkedésre kényszerít, hogy minél hétköznapibb megnyilatkozásaid legyenek, és csak a professzionális tartalmak passzív fogyasztójává váljál, maximum azokat véleményezd?

Ki emlékszik már az eredeti célokra, értékekre? Szinte senki. Haladj az árral, fogyaszd, amit kínálnak neked, és erre nem kényszerít más, mint a nyájszellem demokratizmusa. Amúgy a webnek nincs is igazán értelme történelmet csinálni, a leselejtezett technológiák, módszerek hamar a (web)történelem szemétdombjára kerülnek, talán ennek a a web 2-es berendezkedésnek sikerül tartósabban konzerválódnia, ami nyilván a leglogikusabb, de értelmes emberek számára legfájóbb, legrosszabb megoldás, a fennálló társadalmi erőviszonyok és a pénztőke által szponzorált tartalmak beemelése, sőt, erőltetése, sok estben szinte kizárólagossá tétele a virtuális térben.

In memoriam Project Xanadu

Hol volt, hol nem volt, éltek-éldegéltek a múlt században a humántudósok és a reáltudósok. A humántudósok kitaláltak valamit, de megvalósítani nem tudták, ezért szóltak a reáltudósoknak, akik megvalósítani ugyan meg tudták, csak nem teljesen akarták érteni, amit szerettek volna tőlük. A reáltudósok el sem tudtak képzelni egy olyan egyszerű dolgot, mint a hiperlink-hivatkozás (linkelés), hanem inkább mesterséges intelligencia szimulálásával próbálkoztak bonyolult parancsértelmelmező rutin (parser, interpreter) segítségével. A megoldást a szöveg vektorból mátrixszá alakítása jelentette volna, ami a hiperszövegek eredeti humántudósi koncencpciója volt, aminek során az információközlés dimenziója változott volna meg. Ehelyett egyszerű indexelés történt egy jelölő nyelv (HTML) segítségével, ami nem teszi lehetővé a szövegek kétirányű linkelését. A reáltudósok örültek, mert továbbra is dolgozhattak a mesterséges intelligencián, meg a szemantikus weben, a humántudósok pedig hoppon maradtak, mert nem alakult ki szerves kapcsolat a szövegeik között, amik után jogdíjakat kaphattak volna. És ebből lett az internet reáltudósoknak, amit továbbra is bonyolult programnyelvek és algoritmusok vezérelnek, amiknek az irányításáért pénzt kapnak, a humántudósok pedig maradtak bezárva örökre a Xanadu projektbe, és továbbra is szegények maradtak, és írkálhatnak állandóan az internetről, aprópénzért, orrvérzésig. Jó éjszakát, gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket!

 

Ezt tegnap írtam. Jó. Eredetileg csak egy feltevés volt, de azóta utánaolvastam, és mit ad isten, mégsem vagyok annyira paranoid, mint gondoltam magamról. A kis tanmese történeti háttere annyi, hogy Ted Nelson 1960-ban alapította meg az első hipertext projektet, Project Xanadu néven. A projekt elnevezése Samuel Taylor Coleridge Kubla kán című versének állított emléket. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Nelson 1965-ben benyújtott egy tervezetet a megfelelő helyre, nevezzük most ACM-nek (Association of Computer Machinery), ami a számítógépek bonyolult szófeldolgozási eljárása helyett (ami akkor még nem létezett), egy szövegfeldolgozási eljárást javasolt a számítógépek processzorai számára. A kutatókat érdekelték ugyan Nelson ötletei, de valamiért mégsem tudták (vagy akarták) megvalósítani őket. Nelsonnak perdig nem volt meg a technológiai tudása, hogy maga váltsa valóra az elképzelésit. Nelson 1989-ben, amikor Tim Barners-Lee bejelentette a World Wide Webet, ötleteinek részleges megvalósulását látta benne, viszont határozottan nem tetszett neki a World Wide Web, ezt nyilatkozta róla:

“A HTML pontosan az, amit megpróbáltunk MEGELŐZNI.”

Később Nelson elképzeléseit igyekeztek lejáratni, a Wired magazin például 1995-ös jóniusi számában közölt egy cikket, Xanadu átka címmel, amelyben Nelson hipertext modelljét a számítástechnika leghosszabb ideig futó vaporware projektjének nevezték. A vaporware egy olyan új technológia, amit sokkal hamarabb harangoznak be, mint ahogy az elkészül, vagy a nagy hírverés ellenére végül el sem készül. A lényeg, hogy Ted Nelson elképzelései eléggé felemás módon valósultak meg, és az a “kis” ellentét az oka, hogy Tim Berners-Lee-t tartják ma az internet atyjának, aki mérnök és informatikus volt, ellentétben Ted Nelsonnal, aki viszont filozófus és szociológus. Valószínűleg az érintett felek “elbeszéltek egymás mellett” a WWW kifejlesztésének idején (már, ha egyáltalán szóba álltak egymással). Végülis mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy Ted Nelson víziója alapján őt tekinti az internet kitalálójának, vagy Tim Berners-Lee-t a megvalósításért. De valami nekem még mindig azt sugallja, hogy valami nincs egészen rendben az internet körül. Mégpedig az, hogy Ted Nelson egy szövegalapú gutenbergi modellt képzelt el, a jelenlegi, médiaszeméttel jelentősen megterhelt modell helyett, ahol minden abba az irányba mutat, hogy a szöveget mint szervezőelvet el kell tüntetni, de az én véleményem az, hogy a szövegek kihagyása az internet koncepciójából nem lehetséges, a rendszer tovább már nem egyszerűsíthető, butítható, reméljük, egyszer megtörik a “Xanadu átka”, és megvalósul a szövegközpontúbb világháló.

30 éves a web (én meg 40)

A web, vagyis a világháló, vagyis az internet a napokban lett 30 éves. Tim Berners-Lee 1989. március 12-én publikálta a world wide webbé fejlődött rendszer kiépítésének első indítványát. Ebből az alkalomból beszédet mondott arról, hogy a web már nem az a hely, amit létre szerettek volna hozni, és dolgozni kellene a jobbá tételén. Sajnálatosnak nevezte, hogy a technológiai mágnások más adatain nyerészkednek, a kormányok kémkednek, befolyásolják a másik választási kampányát és teret nyert a gyűlöletbeszéd. Eddig tartott a rövid hírösszefoglaló, amit én most itt nem nagyon kommentálok, csak szeretném megragadni az alkalmat, hogy a témát brutálisan más irányba terelve elmondjam a saját véleményemet erről a “webdologról”, amit Berners-Lee szerint a világ 50%-a használ. Egyébként ez az egész webes dolog véletlenszerű és esetleges volt, divatos szóval “spontán”, mert csak egy Apple számítógépet szerettek volna tesztelni egy random projekttel, és Berners-Lee-nek annyit mondott csak a főnöke, hogy:

Miért nem csinálod azt a hipertextes dolgot?

És ez lett belőle. “Bú, boci, bú./Ne légy szomorú.” Egyébként szerintem már eső után köpönyeg ezt az elszabadult “webdolgot” megrendszabályozni. Például egyáltalán nem gondolták volna, hogy az átlagos felhasználó majd a jövőben szinte kizárólag a közösségi oldalakon, a szociális médiafelületeken fogja magát “jól érezni”, akár a valóság rovására is. Ezt én is kénytelen vagyok elfogadni, mégha nem is esik jól. Miért? Mert nekem a web elsősorban megmaradt publikálási platformnak, és nem pedig olyan közösségi helynek, ahol nem kell (sokat) fizetni a piáért, és nem kötelező énekelni, de még csak megszólalni sem. A webet az emberek nézelődésre, lazításra használják, és leginkább már csak a minél könnyebben befogadható, konzerv tartalmat keresik. Beindult a mémek tömegtermelése, a passzív befogadást lehetővé tevő vlogok, újabban úgy hallottam, egy TikTok nevű lebutított videomegosztó megy a legjobban Amerikában pölö.

És ez miért fáj most nekem annyira? Megmondom. Bloggerként állandóan a trendeket figyelni, és ahhoz alkalmazkodni nem egy lélekemelő feladat. Időközönként állandóan újraértelmezni magam a feszt megújuló webes környezetben, hát, hogy is mondjam csak, kissé… hervasztó. Meg az is van, hogy az egész gallyra vágja az egész “munkásságomat”, a web folyamatosan változó dzsángeló, de méginkább futóhomok, “ingoványos” talajon kell (kéne) valami maradandót hirtelen mondani, de ez körülbelül annyira tűnik csak lehetetlennek, mint a félrészegen a hóba pisálni valami jól hangzó aforizmát. Aztán meg, az ember nem lesz fiatalabb. És mégiscsak lehetetlenség, hogy a mindenkori bioritmusát a webes trendek határozzák meg. Hol van a terepe az egyéni (vissza)fejlődésnek, a jó öregedésnek, a szép halálnak? Na, jó, azt mindenki oldja meg magának, de komolyra fordítva a szót: az önkifejezés már nemcsak az egyén akaratán múlik, hanem a társadalmi elvárás, a “fogyasztói magatartás” nagyban befolyásolja, és ez baj.  Az nem tud nyugodtan kibontakozni, megvalósítani, amit szeretne, mert mire belekezdene, már idejét múlt az egész projekt. Mondok egy példát: most fejlődtem fel odáig, hogy webre tudjak tenni egy online szöveges kalandjátékmotort, de félő, hogy mire elkészülnék vele, már csak a nyugdíjasklubban tudom publikálni az eredményeimet. Más: Mondhatnám azt is, hogy saját akaratomból váltam antipszi bloggerré, most pedig a kult témával próbálkozom, de ez sem lenne teljes mértékben igaz. Az ember folyton a körülmények áldozatául esik, aztán az pedig behatárolja jó pár évre az útját, ahelyett, hogy szabadon dönthessen arról, mit akar és mit nem, ne pedig a trendek határozzák meg. Például sohasem gondoltam, hogy a 140, majd később a 280 karakteres megnyilvánulások elismert (elfogadott, eltűrt) szorgalmas művelője leszek egy Twitter nevű platformon. Hol már? Vagy, ha mondjuk lenne egy olyan (merőben virtuális) ideális olvasóm, aki ismerné minden webes megnyilatkozásomat, mondhatná, hogy újabban nem is az bennem a tiszteletreméltó, amit meg/leírok, hanem inkább az, amit nem. Ez azért elgondolkodtató. Meg van az a mondás, hogy “a kevesebb több”, szóval bizonyos értelemben rám is fér egy kis önmérséklet. Régebben minden gondolatomat leírtam, mert kevés volt, most sok van, de kevesebbet írok. A webes környezetben, a mai olvasási stratégia/befogadói attitűd nem teszi vonzóvá a hosszas szócséplést. Ennek jegyében búcsúzom is mára. Bye!