Kategória: Horror

Az ünnepnapok lehetséges bővülése – A pogány rítusok egyenjogúsága

Kérdésfelvetések a kereszténységhez és az orvostuományhoz

Kellemes Valentin napot. Gondoltatok már arra, hogy a sámán és a Sátán között egy betű különbség van? A Sátán neve Légió… És arra, hogy a 06/70-666-56-55-ös telefonszám jelent(het) valamit, a Halloween-i születésnap is, és az is, hogy vámpirizmusból írom a záródolgozatomat? Szóval csak nem az őszi napéjegyenlőség körül születtem, óraátállítás körül? A hölgy, akivel élettársak voltunk, csak nem a tavaszi napéjegyenlőség körül született, óraátállításkor? A családneve csak nem azt jelenti szerbül, hogy “farkas”? Csak nem az Alkonyatot nézném meg Vele? Vajon nem lehet-e az, hogy bizonyos skizókáknak csupán annyi a “bűnük”, hogy “rosszkor, rossz helyen” születtek? Csak nem ebben a téma- és tárgykörben fogantak Csokonai Vitéz Mihály nagy látomásos verskölteményei: Az álom, Az estve és a Konstancinápoly? Melyikben is van a “Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!” sor? Csak nem a Konstancinápolyban? Nem lehet, hogy Csokonai már ezekben a versekben, a felvilágosodás és a rokokó korában “körmendizi”, illetve “cornettózza” az igazságot? Jé, ebben a dalban pedig ByeAlex bácsi csak nem megénekelte a miskolci közös élményeinket? 🙂

Aktuális világpolitikai helyzet:

Pénzügyi helyzetem, anyagi körülményeim:


Amúgy minél inkább, minél kevesebb pénzt adnak a skizofréneknek, a világ annál inkább lesz egyre inkább avatár-szerű, modul-szerű, ikon-szerű, a való világ is annál inkább egyre jobban kezd átmozogni a virtualitás irányába, például van, hogy valaki “raszteres” lesz, vagy “sprite-os”, igaz-e, Homoki Attila, és annál inkább kezdünk elindulni abba az irányba, amikor polgárjogot nyer a világban a tárgyak cseréje, a cserekereskedelem…

Tavaszi-őszi-nyári-téli napfordulók (ccelebrities-1407563-768×481.jpg):

A BB és a Szovjetszkoje Igrisztoje a kedvencem, de megiszom a Törley-t is, persze csak hétvégén… 🙂

Na, akkor “játékos formában”:

Falusi szürreális (vér)népmesék

Hogy mégis valahogy hasznossá tegyem magam a szünetben, szétnéztem a MEK-en valami olvasnivaló után. Kutakodásomat siker koronázta: találtam a nemrég feltöltött könyvek között egy 79 oldalas kis elbeszélés-kötetet, a címe is figyelemfelkeltő: Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen. Írta Komor Zoltán. Az előszó szerint a szerző angol nyelverületen is publikál, mert az általa képviselt bizarro-fiction az ottani undergreund irodalmi kultúra része. Remek, megint valami olyasmibe botlottam, amit a külföldiek értékelnek igazán. Ennek ellenére a kötetben található elbeszélések ízig-vérig a magyar vidéki valóság talaján állnak, az író sokat merít a magyar folklórból, számomra azért (is) érdekes ez a könyvecske. Persze nem csak a népi folklorból merít, ezt ötvözi egyéb modern kulturális elemekkel, a címadó elbeszélés például már-már egy ilyen robotos animére hajaz, aztán feltűnnek még zombik (Fecskenyál Hajnalka, és a sokat molesztált szappanzombik), megelevenedik a Ctulhu-mítosz (Szemhéj-slambuc, avagy a Lebbencs-Ctulhu), a vámpírhagyomány (Csikós csápok, avagy a vérbetyár), vagy csak az egyszerű altesti humor (Katéter Péter és Piszoár Huszár). Az elbeszélések világa egy egységes világképet jelenít meg, mint Mikszáth Kálmán A tót atyafiak, és A jó palócok című műveiben, azzal a különbséggel, hogy szürreális elemekkel bőven tarkítottak, és akit érdekel az ilyesmi, az egész kötetben bőven ömlik a vér, verejték, vizelet, és az egyéb, itt most meg nem nevezett testnedvek. Ha valakit nem nagyon érdekelnek a kulturális áthallások, meg az intertextualitás, az is megtalálja a számítását, ha csak egy kis horrorra, meg szürreális dolgokra vágyik. Ráadásul a groteszk és bizarr képek sokszor komikumba hajlanak át, úgyhogy olvasás közben a nevetés is garantált. Egyelőre még nem ismerem a szerző további munkásságát, de szerintem egy nagyon jól megkomponált, tematikus kötetről van szó, ahol a történetek világa keresztezi egymást, és szinte minden megtörténik, ami józan ésszel amúgy felfoghatatlan. (Akár egy vérbeli fiktív pszichózisban.)

Értékelés: 5 vérbetyár az 5-ből http://mek.oszk.hu/14300/14358/ A szerzőről: Komor Zoltán 1986-ban született Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán él. Egyéni hangvételével kitűnik mind a magyar, mind az amerikai irodalmi mezőnyből. Magyarul megjelent könyvei: Az Égi istálló, Szúnyogkór, Dögnyugat, és a fentebb említett. Angol nyelvű kötetei: Flamingos in the Ashtray, Tumour-djinn.

Bram Stoker: Drakula

Ifjúkoromban elolvastam az összes ős-horror sztorit, legalábbis igyekeztem képben lenni, például Mary Shelley Frankensteinjével, R. L. Stevenson Jekyll és Hyde-jával, E. A. Poe-tól nyomattam a Morgue utcai kettős gyilkosságtól kezdve mindent, amihez hozzájutottam, de Bram Stoker Drakulája valahogy kimaradt, pedig néhányszor már elhatároztam, hogy elolvasom.

Egy egyetemi vizsga kapcsán alkalmam nyílott rá, hogy végre pótoljam ezt a kulturális hiányosságomat. A könyv több fordítást megért, és valami olyasmit is olvastam mostanában, hogy nem biztos, hogy az én fordításom a teljes értékű verzió, mindenesetre Jonathan Harker naplója 67 oldalt tett ki. Nem tudom, mennyire rokonítható a Fanni hagyományaival vagy az Ifjú Werther szenvedéseivel, gondolom valamennyire, de az angol romantikának mindig volt egy sötét ága, amiből lényegében a spekulatív irodalom kifejlődött. A kelet szállította a folklórt és a szentimentális levélregényeket, a ködös Albionban pedig összegyúrták horrorisztikus történetekké ezeket.

Magyar szakon is valami ilyesmiről írtam volna a szakdolgozatomat, a gótikus horrorról, különös tekintettel Ann Radcliffe-re, de más irányt vett a történetem, amikor skizó bloggerként elkezdtem igazából kritikai vizsgálatnak alávetni a pszichiátriát, mind belső, mind külső megfigyelőként.

Tehát a Drakula naplóregény formában megírt mű, Jonathan Harker, az ügyvégybojtár, vagy már kész ügyvéd szemszögén keresztül bontakozik ki előttünk a történet. Azt kell, hogy mondjam, vannak benne horrorisztikus elemek, de egy mai, igazán bevállalós történethez képest dajkamesének mondanám. Egyébként hasonlít Poe-ra valamennyire, szerintem, stilisztikailag, de el is tér tőle, abban, hogy egy hosszabb történetet bont ki, és ezáltal szakít a novellaformával.

A sztori szerint a főhős Drakula angliai ingatlanjainak a papírjait intézni érkezik Erdélybe, ahol számtalan náció keveredésével találkozik, szlávok, szerbek, szászok, cigányok, magyarok, székelyek, satöbbi sorakoznak a regény lapjain, mint ahogy a valóságban is több nemzetiségű ez a vidék. Érdekes megfigyelni Bram Stoker spekulációit például arról, hogy a magyarok és az ugor törzs és Izlandról származnak, míg a székelyek Attila és a hunok leszármazottai (ha jól mondom).

Drakula valódi történelmi alakról mintázódott, egy Vlad Tepes nevű havasalföldi vajdáéról, aki hol a törökökkel állt szövetségben, hol a magyarokkal, legfőbb tulajdonsága hihetetlen vérszomja volt, amit szövetségesei igyekeztek kihasználni. Feljegyzések szerint valami 20000 embert húzatott karóba, emiatt kapta a „karóbahúzó” jelzőt, a Draco viszont, amiből a beceneve származik, latinul sárkányt jelent, szerbül pedig ördögöt, mindenesetre baljós jelenség volt. Háromszor is ült Havasalföld trónján, volt, hogy Mátyás király se szó, se beszéd, lesittelte, egyébként itt is megfigyelhető volt karóbahúzó tevékenysége, amit a cellájába betévedő kisebb állatokon végzett.

Ilyen mintája volt tehát Drakula grófnak, minden vámpírtörténet ősének, a történetben lassan bontakoznak ki a vámpír tulajdonságai, amik ma már átmentek a köztudatba, hatásos ellene a fokhagyma, a kereszt, a szentelt víz, nincs árnyéka, nincs tükörképe, vérrel táplálkozik, és másokat is vámpírszolgává tesz, mint például azt a három szukkubusz-félét, akik a várában élnek. A vámpír célja eljutni Londonban, és ott „élni világát”, Jonathan Harkert viszont egyszerű beszélgetőtársnak és nyelvtanárnak szeretné alkalmazni, amíg a londoni utazást és tartózkodást készítik elő számára.

A történet Harket foglyul ejtését és viszontagságát meséli el, a korabeli (1897-es) olvasó számára vélhetően izgalmas módon, és az ember még ma is talál benne szerintem csodálkoznivalót, ahogy egyszerű nyelvi eszközökkel próbálja kifejezni azt az iszonyatot, amit egy vámpír felbukkanása, és a vele való hétköznapi találkozások és munkakapcsolat jelent. Engem leginkább a szerkezete fogott meg, ahogy pontosan, szinte mérlegen adagolja a borzalmat és a szenvedést, a korabeli olvasó számára, természetesen, ma alig több borzonganivalót találunk a könyvön, mint egy-egy jól sikerült Grimm mesén. Amit ajánlanék, ha korabeli borzongásra vágyik az ember, Guy de Maupassant Szörnyszülöttek anyja, vagy Gustav Meyrink Gólem című műve, amik még híresebbek. A Drakulából viszont több film is készült, 90 éve mutatták be Lugosi Béla szereplésével az elsőt, a képen egy 1958-as Drakula feldolgozás látható, aztán van még 1992-es is… Szóval hirtelen nem is tudom, hány filmes adaptáció készült belőle, a számítógépes játékokról nem is beszélve, már csak amiket én tudok…

Elvira, a sötét hercegnő

Elvira, a sötét hercegnő

Elvira, mint limonádé horrorshow

A mai nap megint úgy kezdődött, mint egy átlagos hétköznap mostanában, de aztán sikerült erőt venni magamon, és valami értelmeset is csinálni. Bár az “értelmes” a mai világban eléggé relatív fogalom lett. Például, hogy megnéztem az Elvira, a sötéts hercegnő című filmet, nem tudom, mennyire számít értelmesnek. Eléggé limonádé film, gyakorlatilag horror és komédia keveréke. A főhősnő, Cassandra Peterson (Elvira) magát alakítja a filmben, amint szerepel a 80-as évekbeli Fright Night tévéshowban, Las Vegasba készül, és örököl egy vidéki házat, ami remélhetőleg fedezi a vegasi kiruccanás költségeit. De ehhez el kell menni a volt “üknagynénje” hagyatéki tárgyalására, át kell vennie az örökséget. És olyan poénokat kell mondania még, hogy “Miben halt meg? Remélem, semmi komoly…”

Elvira, a sötét hercegnő 1

A cselekmény egy szakácskönyv körül bonyolódik, ami nem is annyira szakácskönyv, mint mágikus receptkönyv, és fény derül Elvira születésének különös rejtélyére is… A nagybátyja és a kisváros elöljárói viszont ellene dolgoznak, fura külseje, és (vélhető) kicsapongó természete miatt… A film fura elegye a nem túl kemény horrornak és a szexuális töltetű poénokkal fűszerezett komédiának. A főhősnő melleit unalomig halljuk benne emlegetni, a film végén ízelítőt is kaphatunk a látványból. Alacsony költségvetésű, B kategóriás horrorka, hazánkban nem lett túl népszerű.

Elvira, a sötét hercegnő 2

Elvira és az erkölcsi mondanivaló

A filmbe, ha nagyon akarunk, egy kis erkölcsi mondanivalót is bele tudunk szuszakolni. Egy kisvárosba érkezik Elvira a történetben, ahol a lakók eléggé behatárolt életet élnek, a helyi moziban csak családi filmeket vetíthetnek, a városban “Moralitás klub” működik. A városban mindenről a vaskalapos elöljárók döntenek, a helyi fiatalságra viszont üdítő színfoltként hat Elvira megjelenése. A fiúk bámulják, a lányok is ragaszkodnak hozzá. Természetesen ez nem tetszik a város vezetésének, mivel szerintük rombolja az erkölcsöket. És amikor előkerül egy varázskönyv Elvira környezetében, egy elavult, Salemig visszamenő törvény alapján boszorkánysággal kezdik vádolni. A szavakat tettek követik, Elvira hamarosan a börtönben találja magát, az ítélet sem késik sokáig, még az ügyvéd kiérkezésére sincs idő…

Elvira, a sötét hercegnő ma

Elvira jelenlegi is tartó hatása

A film 1988-ban készült, Elvira már akkor sem számított mai csirkének. A filmben pl. elhangzik egy varázslat kapcsán, amikor nem hisz a szemének, hogy “Sokat drogoztam a ’60-as években.” (Poén.) Ennek ellenére Elvira, avagy Cassandra Peterson a mai napig aktív, körülbelül ugyanazt csinálja, mint akkor. Ugyanúgy viselkedik, ugyanúgy néz ki (!). A YouTube-on a 2020-as halloweeni klipjénél egy kommentelő megjegyezte Elviráról, hogy “egy nemzeti kincs” Amerikában. 2002-ben volt még egy másik filmje, magyarul az Egy rém retardált család címet kapta. Jelezve, hogy ez valahol még a B kategóriánál is lejjebb van. Azt egyelőre sajnos nem sikerült megszerezni magyar nyelven sehol az interneten.

Felröppent a hír tavalyelőtt, hogy esetleg új filmmel rukkolna elő Elvira, de közbejött a vírushelyzet, és mivel (most utánanéztem) a színésznő vészesen közeledik a 70-hez, erre egyre romlanak szerintem az esélyek. Még arra lennék kíváncsi, hogy mit szól hősnőnk azokhoz a számítógépes játékokhoz, amik a kaland- és szerepjáték elemeket ötvözve némi akcióval, a ’90-es években C64-en készültek róla, és sok más egyéb platformon is bemutatásra kerültek, mert ezekről nem szokott nyilatkozni. Nekem is vészesen fogy az arra használható időm, hogy ezeket végigjátsszam.

Az Elvira, a sötét hercegnő, megtalálható az Elvira a sötétség hercegnője változatban is: Elvira film linkje.

A 404-es dimenzió

2019 van, új év, és már rég tanulnom kellett volna, de igazából az nem is volt opció, csak a depresszió és A 404-es dimenzió megtekintése között volt választásom, úgy érzem. Abszolút jól választottam, mert a kedvenc sorozatok listáján a második helyre került nálam, közvetlenül a Stranger Things után. Ami nagy szó, mert eddig meg sem sikerült megközelítenie egyiknek sem, de nem nagyon fogom többször szóba hozni, mert már unalmas lehet tőlem. Szokás A 404-es dimenziót lehúzni, meg ócsárolni, hogy ilyen, meg olyan, hatodosztályú sci-fi, rossz színészi játék és hadd ne soroljam. Szerencsére nem túl sokat értek a színészi játékhoz, de volt olyan sorozat is, ami tömve volt színészóriásokkal, mégis egy rakás sz*r volt, annyira, hogy eddig minden megfeszített igyekezetem ellenére sem sikerült végigülni, pedig témába vág nálam.

Egyébként pedig hadd világosítsak fel mindenkit, hogy A 404-es dimenzió sosem akart más lenni, mint ami, tudatosan játszik rá a Homályzóna (Twilight Zone) nevű sorozatra, ami szintén nem arról volt híres, hogy hű, de egyedi ötletek voltak benne bemutatva, hanem hogy egy sorozat keretein belül a műfajának egy lájtosabb verzióját nyújtsák. A Homályzóna inkább horror/thriller volt, A 404-es dimenzió viszont inkább sci-fi. A 404-es természetesen az internetes 404-es hibakódra utal, ami akkor szokott általában megjelenni, ha a hivatkozott tartalom már nem elérhető. Valóban sokszor szerepet kap az internet a sorozatban, de van olyan rész is, amelyikben nem annyira, például a Commodore 64-es srác történetében.

A mindez idáig elmondottakból már kitalálható szerintem, hogy különálló történetekből áll a sorozat, vagyis szaknyelven epizódokból, amik semmilyen szállal nem kapcsolódnak egymáshoz. Minden sztoriban újak a szereplők, új a helyszín, és az idő is, amikor játszódik. (Most nem a jó vagy rossz időre gondolok, hanem arra a konkretizált, vagy valószínűsített dátumra, amikor történik a cselekmény.) Amúgy lehet, hogy az ötletek rutinosabb sci-fi nézőknek már elkoptatottak, engem eléggé szórakoztattak, és azért igyekeztek a készítők nem egy ötletet bedobni egy-egy részben, hanem sok ötletet felhasználni és belevinni egyszerre az epizódokba, és nekem ez eléggé szimpatikus volt. Persze, kekeckedők mindig akadnak, akik rögtön rámutatnak, miért nem hihetőek a történetek, azért ne feledjük, a klasszikus sci-finél ez sohasem volt alapkövetelmény, hanem inkább az ellenkezője a jellemző.

Szerintem eléggé alacsony költségvetésű kis filmekről van szó, én inkább ennek a hangulatát próbáltam meg megragadni. Egyébként elég nehéz lehet úgy megcsinálni a múlt században virágkorát élő sci-fit, hogy valahogy az internet is mindig belekeveredjen a témába, és ezért a két kor hangulata gyakran keveredik a filmben, de szerintem ez egy működőképes kombinációt eredményez. A sorozat filmjei gyakran szólnak a jó és a rossz küzdelméről, inkább a jó erői győznek, de ez sem garantált minden epizódnál, talán ez az izgalmat is fent tudja tartani az egyes részek megnézése közben. Nekem a legaktuálisabb rész az, amikor Időlovag kapitány segítségével kell megírni egy késedelmes szakdolgozatot, de minden részben van valami, ami aktuálissá teszi, pl. multiplex mozi, gamerek (mindkét századból), klónok, szuperintelligens számítógép, posztapokaliptikus világ vagy közösségi hálózat is megjelenik témaként (a nagy számban előforduló más dimenzióbeli lények mellett). A sorozat azoknak való, akik kritikával képesek illetni a filmes alkotásokat, és esetleges hiányosságaik ellenére is tudják értékelni, nem pedig, akik egyik ámulatból a másikba óhajtanak esni a felhasznált trükköktől vagy elalélni a csodálatos színészi alakításoktól.