Fordított nap: Egy skizofrén szakvéleménye egy pszichiáterről

Néha nézem a külföldi sikersztorikat a skizofréniáról. Holnap valószínűleg meglesz a félévem 13 tantárggyal. De ez itt Magyarország, itt néhány görény egymást túllicitálva rugdos, tesz gyámság alá mindenkit, aki tanulni, fejlődni akar. Néha azt hiszem, inkább ők a betegek, perverzek, nem azok, akiket „kezelnek”. Talán azt gondolják, hogy ezzel benyalják magukat az állampártot adó maffiánál. Mindig is akkor voltak elemükben, ha diktatúra volt, akár balról, akár jobbról. Jó néhányan kiszolgálták a már komcsi érát, és most ugyanolyan elánnal okoznak kárt az embereknek a jelenlegi politikai berendezkedés alatt. Csak az eszme változott, az eszközök nem. Ami állandó náluk, az elvtelenség, puhatestűség, gerinctelenség. Ez a modern kori elmetudomány, az úgynevezett pszichiátria, Isten hozott a 21. században. Épeszű ember inkább elkerüli őket messzire. De meddig mehet még az elkerülés, a struccpolitika? Mert „én nem kerülhetek oda”. Sokan gondolták ezt, sőt, minden pszichiátriai kezelt így kezdi. Aztán szép lassan betörnek, meghasonlanak, először kétségeik támadnak, aztán megutálják önmagukat, csak a „doktorurat” szeretik, meg a „miniszterurat”, meg Mészáros Lőrinc szépségversenyt nyer. Ez a menetrend, ez Magyarország. Egy alapvetően mazochista, önöstorozásra hajlamos, betörhető társaság, úgy a nagy politika oldaláról, mint magánéleti szinten. „Ami fent, az van lent.” Vagyis ott, ahová lerángattak, erőszakkal, mert nem feleltél meg valamiért a fennálló társadalmi rendnek, vagy a politikai berendezkedésnek. Dívik az urambátyám rendszer, egymás hátát csapkodják nyihogva a „doktorurak”, gratulálnak egymásnak a kertipartikon, hogy „ma is milyen jó voltam”, „mennyi embert nyomorítottam meg”, körülbelül ez a mérce. Nézheted magad a tükörben, te hájas patkány, de nem, mert a patkány ezekhez képest haszonállat, akik ilyen aljasul bánnak egy emberrel, akiknek egy skizofrén nem ember, hanem állatszámba megy, hát mondok valamit, te mész állatszámba, te görény, hiába öltözöl az „intelligenciádnak megfelelően”, gratulálok, hogy ennyi pénzből, a mi zsírunkon képes vagy bemenni egy boltba ruhát venni, ennyi az intelligenciád, de lefogadom, hogy azt se te veszed, ha annyi iq-d sincs, hogy hogy kiszámold, mármint matematikailag, érted, hogy annyi pénzből, amit nekem löktök, nem fogok tudni az „intelligenciámnak megfelelően öltözni”, te nyomorult, elhízott zsírdisznó szemű szívinfarktusos féreg, hogy akadna meg a torkodon az a patkánykarmonádli, amitől folyamatosan dülöngélsz a hájasságtól, annyi közöd van az „igazságügyi elmeszakértéshez”, mint a nyomorult maffiának, amit kiszolgálsz, az államigazgatáshoz. Amilyen aljas az ember, amilyen rohadt a rendszer, amilyen gerinctelenek ti is vagytok, nyilvánvalóan azt is el tudom rólatok képzelni, hogy ti nyúltok utánam az oktatásba, hogy soha ne végezhessek el semmit, ez nektek a gyógyítás, bocsánat, „kezelés”, mert orvos létedre csak két pofára zabálni tudsz, és csüngetni a hasadat a szívinfarktusig, de gyógyítani azt nem tudsz, sose tudtál, se magadat, se mást, és ezt nem is titkolod. „Kémiai egyensúlyzavar” az a hülye fejed, egyensúlyzavarod, az neked van, mégpedig a hájasságtól, de szerintem már az agyad helyén is zsír van, és az iq-d időről időre „visszacsökken” ettől, mert nagyokos pszichiáter létedre annyit tudhatnál, hogy az nem szokott „visszacsökkenni”, bár neked lehet, hogy szokott, mert annyit tudsz mondani, mint a papagáj, hogy „kémiai egyensúlyzavar”, de hogy mi okozza, ahhoz állítólagos orvos létedre hülye vagy, mint a seggem, és mindig is az maradsz, mert csak elismételni tudod, amit valamelyik nyomorult előtted kitalált, minden alap nélkül, de nincs egy önálló gondolatod, se matematikailag, se igazságügyileg, és még a csücsöri kis malacpofáddal röhejesen beszédzavaros is vagy ráadásul, ami nyilvánvalóan az elmebetegség jele, csak selypegsz meg csüccsögsz, meg leppegsz, meg mit tudom én mit csinálsz, legalább beszélni tanultál volna meg normálisan, vagy legalább röfögni. De, persze, most örülhetsz, mert megint felbasztad az agyam ma is, mint általában, ha eszembe jut az pipiskedő látens homoszexuális malac pofád, de szerintem az úgy fair, ha te jellemezhetsz engem, én is jellemezhetlek téged, és amúgy körülbelül ennyi a véleményem rólad. Ha azt hitted, hogy csak egy pszichiáter személyeskedhet kéretlenül elmeorvosi szakértés címén, akkor rájöhetsz, hogy én is megtehetem bármikor, és meg is teszem, mindaddig, amíg meg nem döglesz. Egyébként tudom, körülbelül hogy beszéltek rólunk, mit gondoltok rólunk, ez az egész közelítőben sincs ahhoz, csak ti nem írjátok le, mert ahhoz is faszariak vagytok.

Párbeszéd a pszichiátriáról és az orvostudományba vetett bizalomról

R: Tényleg attól leszel menő, ha kurvaanyázod és nyomorultazod azt, aki nem oltakozik, mert úgy érzed, hogy erre társadalmi felhatalmazásod van. Nem értem a hiszti tárgyát, miért nem örül mindenki az oltásának, mit foglalkozik azzal, hogy az oltatlanok hogy fertőzik halálra egymást?

Sz: Lassan 1,5 ev utan ideje lenne felfogni, hogy a jarvany es a vedekezes nem maganugy. Kozossegekben elunk, tarsadalmi felelossegvallalasrol van szo. Aki ebben tudatosan nem akar resztvenni, az vallalja a kovetkezmenyeket.

R: Csak azt mondd meg, mit adott nekem a társadalom. Tökre ki vagyok belőle rekesztve. Még gyakorlati helyre se vettek fel a diagnózisom miatt, online sem. Munkahelyre esélyem sincs, bármilyen felületen publikálni, bármilyen társaságba bekerülni 0. Tehettek nekem egy szívességet.

Sz: Sajnalom a veled tortenteket es megertem a duhodet. Tisztaban vagyok vele milyen kirekeszto, itelkezo, igazsagtalan a tarsadalmunk. De ugyanolyan resze vagy te is a rendszernek, ha egyetertesz vele, ha nem.

R: Na, persze, ilyenkor már része vagyok. Vagy van más megoldás is. A pszichiátrián már nem egyszer fel lett ajánlva nekem az endlösung, az elfekvő, ahonnan rövidített az út az örök vadászmezőkre. Most is lényegében az egyetemi státuszom és hallgatói jogviszonyom tart vissza ettől.

Lényegében azért gyámosítottak, hogy ehhez vigyenek közelebb. Nem rendelkezhetek szabadon a vagyonommal, nem hagyhatom el önállóan a tartózkodási helyemet, önállóan nem írhatok alá, stb. Kicsit olyan Britney Spears szindróma. Végig a társadalom szeme előtt zajlott, az meg hagyta.

Mindennek fényében talán megérthető, hogy számomra másodlagos jelentőségű a kérdés, hogy akkor most be vagyok oltva vagy sem…

És most ne nézzünk engem, hanem nézzük például azt, hogy 2021 Magyarországán echte haláltáborok vannak fenntartva skizofréneknek és demenseknek, amit nekem már nem egyszer megajánlottak, és ennek első lépéseként minden ügycsoportban gyámság alá tettek, csak az alkalomra várva.

A környéken Nyírbélteken, Hodászon és Ricsén tudok ilyen táborokról, ott is a lakott területtől több kilométerre, amiről a társadalom mélyen hallgat. A pszichiáter meg azzal menőzik, azt dörgöli az orrod alá, hogy van hatalma bedugni egy ilyen “kihalásos alapon működő” helyre.

Tehát nekem ilyen élményeim vannak az orvostudományról, annak a gyógyításáról. Bevallom, ennek analógiájára nem bízom semmilyen orvostudományi csodában, vagy csak nagyon módjával. Ha nincs túl nagy bajom, ódzkodom attól, hogy orvoshoz járkáljak, inkább megoldom magam valahogy.

Sz: Ertem amiket irsz es nekem is vannak borzalmas tapasztalataim. De alapvetoen az orvostudomany, tudomany. Es a vakcina kapcsan pontosan dokumentalt modszerrol, hatoanyagokrol van szo.

R: Igazából én nem sokat foglalkozom az oltakozással, mert mint mondtam, ez nekem másodlagos kérdés. Ha tájékozódtam, inkább a kritikus véleményt hallgattam meg, érthető okokból. Pl. a PCR teszt nem igazán arra van kitalálva, amire használják, a maszk ér, amennyit ér, nekem nem is&

lenne kötelező a diagnózisom miatt, de hordom. Most, ahogy látom, azon megy a fő vita, hogy a mutáns variánsok az oltottakban fejlődnek jobban vagy az oltatlanokban. Nekem logikusabban hangzik az, hogy az oltottakban, de mindegy. Amíg szabadon dönthetek, nem oltatok, ha muszáj&

lesz, akkor pfizer. Ennyi a történet. Eredetileg én csak annyit tettem szóvá, hogy nem kellene kurvaanyázni meg nyomorultazni, akik egyelőre valamiért bizonytalanok vagy szkeptikusak az oltás kapcsán. Van elég bajuk azzal, hogy sok mindenből kimaradnak a kártya miatt.

Már majdnem egy évtizede vagyok gyámság alatt

Már majdnem egy évtizede vagyok gyámság alatt. Olyan könnyen rá teszik az emberekre ezt a köteléket, hogy idő sincs felocsúdni. Annak idején egyszer még meg tudtam úszni, hogy korlátozzák a jogaimat erővel, gyámsági „felügyelettel”, mert olyan volt a bíró. Fiatal, gondolom kezdő bírónő rendelkezett, hogy nem szükséges a gyámság. De nem olyan fából faragták a pszichiátereket, hogy az Ő véleményük ellen szülessen egy bírói döntés. Pár év múlva tehát megint idéztek tárgyalásra, csak előtte kicsit puhítgattak zárt osztályon, kényszergyógykezelést alkalmazva és utána már a korábbiaknál is őrültebbnek, sőt közveszélyesnek állítottak be és a bíróság el is rendelte szinte magától értődően a gyámságot.

A bíró szemmel láthatóan ellenszenvezett velem, és az általam megidézett tanút ki is zárta a tárgyalásról minden indok nélkül és úgy tűnt, engem is kizárt a tárgyalásról, mert meg se szólalhattam. Semmit nem volt szabad mondanom. Még a hivatalból kirendelt védőügyvéd is csak ücsörgött és mintha neki se lett volna ott joga semmihez. Rám tették a „korlátozó” gyámságot, aztán mehettem isten hírével. Ezt a döntést egyébként megfellebbeztem, de nem mentem utána ennek a dolognak, úgyhogy el se mentem a másodfokú tárgyalásra.

Sokadik kényszergyógykezeléseim egyike alatt idéztek menet közben bíróságra, hogy jelenjek meg és olyasmit sejtettek velem, hogy az én keresetlevelemet fogadták el, ezért jelenjek meg, és hogy lekerülhet rólam a gyámság. A pszichiátriáról ki is engedtek a bíróságra. Ott döbbentem rá, hogy egyáltalán nem akarják rólam levenni a gyámságot, hanem ahogy megtudtam, a gyámügyi hivatal kezdeményezte a cselekvő képességet teljesen megszüntető gyámságot. Annyi jogom se lett volna, mint egy 2 éves gyereknek. Hosszas tárgyalás megy győzködés után, ahol már bejelentettem, hogy lemondok a magyar állampolgárságomról, végül is kiegyeztünk egy másik bíróval abban, hogy a „megszüntető” gyámság nem kerül rám, de marad a korlátozó. És még örültem egyébként így most már ennek, mert mint utólag megtudtam, azért tartottak fél évig pszichiátrián és azért akarták rám tetetni a kizáró gyámságot, hogy el tudjanak vitetni, jogilag tisztán egy elfekvőbe. Szerencsére ez nem sikerült akkor ott.

Három év elteltével automatikusan jött egy felülvizsgálat. Akkor is megjelentem a tárgyaláson, de akkor már ott nem is volt tárgyalás, csak közölték, hogy enyhítik a gyámságot két ügycsoportra. Örökléssel és örökbe adással kapcsolatos ügyekről, valamint a jövedelmem feléről nem rendelkezhetek önállóan, de amúgy szerződéseket köthetek, szinte mindenről rendelkezhetek önállóan. Menet közben még egy ideig egyéni vállalkozó is voltam teljesen legálisan, sőt bárhova mehetnék dolgozni az Unióban, de másfelé is, de Magyarországon akkor se rendelkezhetek a jövedelmem feléről. Vicces meg furi, pont mint a gyámságom második felvonása. Pontosabban szakasza.

Harmadjára már 5 évre adják a gyámságot, hogy 5 év múlva vizsgálják felül. Menet közben azonban úgy döntöttem, hogy nem várom meg, amíg ez az idő letelik és beadtam egy un. keresetlevelet, amiben kértem indokokkal, hogy meg szeretném szüntetni a gyámságot. Indok, pontosabban jó indok nélkül nem fogadták volna el. Ja és bizonyítékokat is csatolnom kellett, hogy el tudom látni magamat és még tanút, az egyik ismerősömet is megidéztem tanúnak. Az indok az volt, hogy külföldön szeretnék dolgozni, a bizonyíték, hogy ellátom magam pedig a lakásbérleti szerződéseim és a közüzemi igazolások, hogy minden rezsimet és a bérleti díjat is rendezem rendszeresen. Azt gondoltam, ennyi elég lesz bizonyítéknak, hogy nincs szükség gyámságra.

Kb. nyolc hónap után kaptam is az idézést, hogy jelenjek meg a tanúmmal együtt. Megjelent alperesként az akkori gyámügyi előadó és megörültem neki, mert korábban olyan normális nőként viselkedett velem, de ott közölte rögtön, hogy neki kötelessége ragaszkodni a gyámsághoz, hivatalból. Furcsa ez is. Nem is ismerjük egymást, csak látásból, de kötelessége, hogy gyámság alatt tartson. Ja, nekik is kell munka. megjelent egy bírónőn kívül még egy un. ügygondnok, aki csak azért volt jelen, hogy felügyelje a tárgyalás menetét.

A bírónő megkérdezte a gyámügyist, hogy ragaszkodik e a gondnoksághoz. Ragaszkodott. Ha nem ragaszkodott volna hozzá, már ott az első tárgyaláson le került volna rólam a gyámság és egyébként megmentette volna vele a hivatal becsületét. Nem ez történt.

Engem a bírónő egy másfél órán keresztül faggatott, felsoroltam neki már az összes közszereplőt meg politikai pártot…szerintem ott rajtam kívül senki nem volt ennyire képbe..

Kérdezte tőlem, szoktam e vásárolni. Mondom egyedül vagyok egy bérlakásba, persze hogy vásárolok. Tudom e, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér? Mondom én fél kilót szoktam venni 145 forintért, de ez a legolcsóbb, ennél már csak drágábbak vannak. Azt azért én is megkérdezhettem volna tőlük, hogy tudják e, mennyibe kerül a lecsókolbász vagy a kolompér..stb.

Meghallgatták a tanúmat is, majd közölték, hogy mennem kellesz még elmeorvos szakértőhöz. Közöltem, hogy én ki szeretném hagyni a bírósági tárgyalásból a pszichiátereket, mert engem ők tettek tönkre és már nem bízok a tudományukban, de már a józan eszükbe se. A bírónő közölte, hogy neki akkor is a „szakértők” véleményét kell figyelembe venni. Akkor megállapodtunk abba, hogy egy független, másik megyében praktizáló elmeorvos szakértőhöz megyek. Ennyi volt az első tárgyalás.

Teltek a hetek, lassan a hónapok és közeledett a második tárgyalás napja, de a szakértőhöz mégse idéztek be. Már megörültem, hogy nem lesz „szakértői” vélemény a tárgyaláson.

Megidézték erre a tárgyalásra a gondnokomat is és Ő is azt közölte, hogy felesleges ez a gyámság, hanem inkább egy segítői szolgálat lenne nekem jó, ami semmi kötöttséggel nem jár, de bármikor kérhetek tanácsot vagy jogi és életvezetési tanácsot. Menet közben a gyámügyi előadó hivatalból megint csak előjött, hogy ellenkeresetet nyújt be, amiben kéri most már ő a kizáró gyámságot. Ezt ott a bírónő elutasította, mondván ez nem AZ a tárgyalás, de velem közölte, hogy a következő tárgyalás előt még akkor menjek elmeorvos szakértőhöz, na itt nekem be telt a mérték. Közöltem, hogy márpedig én nem megyek semmilyen szakértőhöz. De muszáj mennem, közölte a bírónő. Akkor vitessenek oda is karhatalommal, mondtam. De azt beszéltük meg, hogy megy egy másik megyébe független szakértőköz, mondta. Nem, vissza szeretném vonni ezt a keresetet. Mindenki meglepődött. Akkor marad a gyámság, közölte a bírónő. Akkor maradjon, mondtam. Innentől kezdve felgyorsult a csigalassúságú bíróság és pár perc múlva mehettem is, és mindenki mehetett az egyéb dolgaira, csak tudomásul vettem, hogy én itt magyar bíróságokon nem fogok tudni semmit elérni.

Gyógyszerváltás – lombik érzés

Azoknak, akik már kétségbe vannak esve, hogy mi a helyzet velem. Először is: az előző félévet sikerült felébe-harmadába teljesíteni, köszönhetően annak, hogy a nyíregyházi pszichiátrián túlnyomtak cisordinollal, ami egy elavult, szar, 0. generációs szer. Gondolom, hogy azt a plusz félévet, amit jövő ősszel kell majd emiatt teljesítenem, küldhetem majd a nyíregyházi pszichiátria számlájára. Sikerültek a tantárgyfelvételek, újabb félévnek nézek elébe, már kissé csökkent önértékeléssel, ugyanis a nyíregyházi és nagykállói pszichiáterek mindent megtettek annak érdekében, hogy amiben lehet, alám basszanak, ha rajtuk múlna, már hallgatói jogviszonyom sem lenne. Érdekükben áll engem eltaposni, és mindent meg is tesznek, hogy megalázzanak, amint tudom, visszaadom nekik. Sikerült kiutálniuk a megyéből is.

Ezekről csak ennyit. Ja, hogy gyógyszerváltás: Egész jól halad ambulánsan a cisordinolról a reagilára váltás, néha úgy érzem magam, mint egy kurva lombik, vannak a gyógyszerváltás közben egészen szar napjaim is, például a tegnapi, amikor óránként le kellett feküdnöm aludni. Inkább csak fetrengtem, kialvatlanul ébredtem. Ma jobban vagyok, ilyenkor kezdek bízni benne, hogy mégis jól sikerül. Majdnem kb. 10 év után sikerülne elhagyni az injekciót, de legyen, mondjuk, 8 év, 2013 óta vagyok igazán hardcore arcként számon tartva, amikortól állandóan Hodászra akarnak vitetni, én meg mondjuk nem akarom, azóta utálom én is őket. A mostani gyámsági ügy is erre megy ki, hogy előbb-utóbb bevarrjanak.

A véleményem a reagiláról még nem teljesen alakult ki, nem tartom csodaszernek, mint egyesek, még nem teljesen ürült ki a cisordinol sem, csak reménykedni tudok abban, hogy beválik. Egyébként az egész ügy kapcsán csak az jutott még eszembe, hogy a legnagyobb faszságnak tartom, hogy minden egészségügyben dolgozó hozzáfér az ember adataihoz, ez nem tűnt még fel senkinek? Miért ilyen naiv a társadalom hozzáállása ezekhez a dolgokhoz? Szentté ne avassuk még őket? Nekem az egészségügyben kifejezetten vannak olyan emberek, akik rosszat akarnak, és én is nekik, nyilván. Mi szeretni való van kicsinyes, bosszúálló szadistákon? Ráadásul azt hiszik, hogy viccesek, meg jó fejek. Hát nem. Egészen eltorzult értékrendjük a humorukból látszik, egy egészséges társadalomban nekik járna kezelés.

Ui.: Még annyi búcsúzóul, hogy a vírushelyzet megmutatta, hogy körülbelül mennyire van szükség pszichiátriákra, azok voltak az elsők, amiket kisajátítottak covid osztályoknak. Talán nem véletlenül. Pszichiátriára csak a munkakerülők, valami elől elbujdokló hawaii-ozók járnak, vagy pedig az erőszakkal behurcoltak. Igaz, normális funkciója nincs már az egésznek, de lehet, hogy nem is nagyon volt soha.

Twitteres párbeszéd pszichiátriáról, gondnokságról

A pszichiátria úgy viselkedik az emberrel 1-1 sub esetén, mintha valami rosszat csinált volna, vagy bűnt követett volna el, és olyan elbírálásban is részesül, úgy bánnak vele, mint egy bűnözővel, és feljelentik. Holott a bűnt pont ők maguk követik el az embertelen eljárásaikkal.

Az a probléma, hogy állami szintre van emelve a pszichiátriai bűnözés és visszaélés, minden erőszakszervezet a pszichiátriát segíti ebben, és rendelkezésére áll. Persze, hogy röhögve basznak ki veled gyógyítás helyett, ha írsz róluk például pár keresetlen bejegyzést az Origón.

Twitter karácsony

B: gondolod, hogy elkerülted volna a gyamsagot, ha nem írsz róluk?

R: Talán, ha mintabetegként viselkedem, és nem szököm meg egyből, és elfogadom a helyzetet, szóba se jött volna. bár, nem vagyok benne biztos, ez csak egy megérzés. Másokat sokkal többért se vesznek gyámság alá, én meg ha megjelenek a pszichiátrián, automatikusan megy az eljárás.

Talán eleve irritálom őket, persze, a fő oknak az irkálást látom. Amikor még nem voltak pszichiátriaellenes írásaim, csak leírogattam, mit tapasztaltam, akkor is beszólogattak, mert akkoriban ilyet nem csinált senki. De hogy kritizálom is őket, azzal abszolút kihúzom a gyufát.

Szerintem egy fokkal mindig az ingerküszöbük fölött van az, amit csinálok. Egy idő után már a személyes sértődöttség is motiválhatja őket, a megbüntetni vágyás, a bosszúállás, ezek kicsinyes emberi gyengeségek, de helyet kapnak a praxisban, még ha visszaélés gyanúja is merül fel.

Annyit tudok, hogy megyei szinten abszolút ismert vagyok a pszichiáterek előtt, Nyíregyházától Nagykállóig, kb. egy emberként dühösek rám, de legalábbis baszom a csőrüket. Egy darabig próbáltak levegőnek nézni, most a legújabb taktika, hogy kibasznak velem, ahogy csak bírnak.

Talán a legtöbb undort és gyűlöletet pont a 2 nagykállói elmeorvosi szakértő felől éreztem, akiknek, ugye, pártatlannak kellett volna maradnia irányomban, de ez már ránézésre sem jött össze nekik. Aztán a bíróság előtt persze égre-földre esküdöznek, hogy azok, de távolról sem.

De a legsötétebb a bírónő volt. Fogalma sem volt a pszichiátriáról, azt adtak be neki, amit akartak, leginkább érzelmileg manipulálták, engem mindenáron szartak-szapultak, minden lehetséges eszközzel, hogy gyámság alá vegyen, a “saját érdekemben”. Egy trauma volt a tárgyalás is.

Minden volt ott tárgyaláson, csak szakértés nem.

B: szerintem nem tudnál ilyen összeszedetten írni, ha rosszul lennél. rendszer ellenesként viszont ez a büntetés szerintem is. nemes harc, kár, hogy rámész!!

R: kár tagadni, egy kicsit rám ijesztettek, talán ez is volt az egyik cél, a baj az, hogy igazából nem tudom, meddig mehetnek el, mire kényszeríthetnek még a jogosítványaikkal most, vagy a jövőben, egy pillára nem éreztem már biztonságban magam, igen, aggódtam, hogy rámegyek

Mindenesetre anyagilag és egzisztenciálisan sikerült ellehetetleníteniük, akartam vállalni ilyen webadmin munkát, de így hogy jelentkezzek bármilyen felelősségteljes állásra, hogy “bocs, gyámság alatt vagyok”? Ami bevételkiesést okoztak, mind gyógyszerre költsék, ahogy mondják.

B: végtelenül szomorú dolog ez! hány évre? és az egyetemet ugye be tudod fejezni?

R: 5 év, alsó hangon, hacsak nem fellebbezek addig. Az egyetemmel eléggé szarul állok, jórészt a szar gyógyszerezés miatt, a mindennapokat is nehezíti, nemcsak a tanulást. Még nem tudom, mi lesz. Vagy befejezem idén… vagy megint egy év…

B: még van remény, lehet fellebbezni? mit mondott az ügyvéd?

R: Nem igazán. Max. az ügy felülvizsgálatát kérni. Ebben a megyében ezt is reménytelennek látom. Mivel jövőre Debrecenbe fogok járni orvoshoz, hátha el lehetne intézni debreceni szakértőt, itt mindenki a véremet akarja. Megkaptam, hogy paranoid vagyok, hát elég para, de így van.

Ennyire azért meg tudom ítélni, kinek mi a szándéka velem, pláne, ha az orrom alá dörgöli, pláne, ha viziten a pofámba ordítja. Páran nem hisznek nekem, hárítják a valóságot. Én is hárítottam sokáig, hosszú út vezetett odáig, amíg teljes valójában fel bírtam fogni az igazságot.

B: teljesen el lehetetlenítettek. a helyedben így is tennék egy próbát a munkával, bár nem te irod alá. mondjuk otthonról. vagy kisebb munkákat szerezni akár, reklámozni magad… mikor nem számítanak a körülmények.

R: sajnos az van, hogy szégyellek így munkáért folyamodni. előbb-utóbb visszakényszerülök a munkarehabra… hacsak Debrecenben nincs valami lehetőség, ott is van ilyen közösség… bár igazából sok jóra nem számítok… egy 42 éves embernek így elintézni a sorsát… gratulálok nekik.

B: vidéken semmi nincs. én is aggódok, folytathatom e a munkát januárban. remélem igen, de nem rajtam múlik, én megtettem mindent! 4 hónapja kerestem már. szóval fel a fejjel, járj nyitott szemmel!

 

Pollák Csaba alias Polly Csibi elmeszakértői performansza

Szereplőnk a Facebookon Polly Csibi néven szereplő Pollák Csaba, egy végtelenül infantilis, behízott szemű malackára hasonlító nagykállói pszichiáter. Aki másokat állandóan basztat az elhízás (obesitas) miatt, de valószínűleg tükörbe nem néz soha. Feljogosítva érzi magát, hogy mások felett ítélkezzen a bíróságon. De azt elfelejti, amikor részegen jelenik meg az addiktológián, és ezért hazaküldik. Vagy arról, amikor napi 10 mg rivotrilt ír fel valakinek, és ezzel majdnem kinyírja, de csak cinikusan ennyit mond: ne menjen vele a napra. Elhíresült mondása a pszichiátriával kapcsolatban: “Van az a pénz.” És tényleg. A gyámsági tárgyaláson minden a pénz körül forog: állandóan felolvassák, meg kiküldik levélben, hogy mennyit keres 1-1 ilyen szakértő a mások vegzálásával, életének tönkretételével, nyomorba döntésével. (Egyébként körülbelül a havi ellátásom felét. Ha nem többet.) Legközelebb nem kell kiküldeni: nem vagyok rá kíváncsi, de remélem, mindet gyógyszerre költi.

Polly Csibi alias Pollák Csaba, behízott szemű malacka

A pszichiátriakritikus blogger és az elmeszakértő pszichiáter meséje, aki annyira független, hogy a feljelentő pszichiáternek a kollégája. Szerintem akkor lennék nem beszámítható, ha elhinném, hogy független az országos spanjától. Vagy hogy független? Pénzügyileg? Arra sem vennék mérget… És csak azt szeretném még megkérdezni: Ha minden jól van úgy, ahogy a pszichiátria mondja, miért hallgat nyilvánosan, mint aki odatett? Smasszerekel a hátukban, zárt ajtók mögött, jogilag védve és felvétel készítés tilalma mellett, egymást kinevezgetve ilyen-olyan szakértőnek, nagyon okosak, nyilvánosság elé nem mernek kiállni. Lételemük az erőszak, akár karhatalmi, akár pszichológiai, akár jogi eszközökkel történik, nekik mindegy. Szeretnek arra hivatkozni, hogy a skizofrének belátóképessége hiányzik. Csak azt nem szeretik tudni, hogy életük 99%-ában nem hiányzik. Gyógyításnak nevezik azt, ami után minden 5. skizofrén öngyilkos lesz.

Személyeskedő, rosszindulatú elmeszakértői performansz

Pollák Csaba Polly Csibi elmeszakértői performansz művészet

Örömmel tapasztaltam, hogy ma Magyarországon semmi különbség nincs a személyeskedő, rosszindulatúan mocskolódó, indulatoktól sem mentes, és némi fantáziát sem nélkülöző személyes performansz és az elmeorvosi szakértői vélemény között. Ami alapján minden ügycsoportban ma részleges gondnokság alá tettek, természetesen a saját érdekemben. A szakmai kérdésekkel halvány lila dunszttal sem rendelkező bírónőnek tényleg szüksége volt szakmai (meg)vezetésre. De ez leginkább az érzelmekre ható, retorikailag összetákolt vádbeszéd volt, aminek a csúcspontját az én hallucinációmnak a kivonata jelentette. Amit inkább problémafeltárásra lehetne használni, mint egy bíróságon valamit is bebizonyítani.

Ha jobban elmélyedt volna a pszichiáteri szakmájában a t. elmeorvosi szakértő is tudhatná, szóval ez különlegesen gusztustalan húzás volt a részéről. Azt a több száz bejegyzést valahogy elfelejtette mellékelni, amiben a pszichiátria aljasságait sorolom vég nélkül. Viszont szerinte a pszichiátria jelenlegi, forradalmian új nézőpontja szerint pszichoterápia nem való skizofréneknek, csak a gyógyszeres terápia. És gondolom, természetesen a gyámság, és a pszichózis alatt átélt élmények felolvasása a bíróságon. Hangulatkeltésre viszont jó volt. Csakhogy ez nem szakértés, hanem bunkóság. Érdekes, hogy általában soha nem foglalkoznak az emberek hallucinációival, illetve téveszméivel (ami a dolguk lenne), kivéve a bíróság előtt, megvezetve a pszichiátriai dolgokban abszolút tapasztalatlan bírónőt. Akinek nem is értem, hogy minek adnak ilyen ügyeket. Még ha kirakatper is az egész, legalább ne tegyük már nevetségessé az egészet.

Még több mocskolódás és szennyáradat szakértés címén

Nem tudom, a gyógyszeres kezelés tartalmaz-e a dobozba csomagolva valamilyen megvilágosító erejű erkölcsi támpontot, ami szerint az életemet vezetni kellene, és amit a bíróság előtt számon kérnek rajtam. Vagy csak szedálásra alkalmas, ami mellett a vegetálás útjára kellene lépnem. Nehezményezte, hogy „5 percenként blogot írok”, „izoláltam magam” (hehe, jó vicc), “improduktív vagyok” (akkor ez mi), és azt is felrótta, hogy 42 év alatt nem dolgoztam sehol. A 8 év munkarehabot itt érdekes módon semmisnek tekinti, persze, tudhattam volna, ha akarom beszámít, ha akarom nem. Ahogy a kis felépített gondolatmenetünk megkívánja, amivel az igazukat szeretnék bizonygatni. Szintén az én hibám, hogy nem fejeztem be az iskoláimat, ebben természetesen nem játszottak bele sem pszichiátriai, sem környezeti tényezők. A pszichiátria minden tekintetben szent, sérthetetlen és feddhetetlen, maga a tökéletesség etalonja.

Érdekesnek tartom, hogy nekem mind a cirkuszi törpe gyámügyi előadónál, mind a behízott szemű malacka elmeorvosi szakértőnél sikerült érzelemmentesebbnek maradnom. Annak ellenére, hogy most ástak el 5 évre élve. Csak tudnám, miért utálnak annyira. Egyben ki lett jelölve számomra az útirány, ami példaképpen lebeghet célként a szemem előtt: vagy pakolhatok túlgyógyszerezve kamionokat, vagy egy engedékenyebb verzió szerint ülhetek izolálva egy irodában, számára ismeretlen programnyelveken programokat fejlesztve. Természetesen kiderült, hogy a lehetséges szorongásom miatt kell nekem egyedül egy irodában ülnöm egyedül. Olyanról, hogy stigma, amit rám rakott a pszichiátria nincs is, mi az? Bár könyveket olvasok, programnyelveket ismerek, szerinte egész nap nem csinálok semmit (lehet, ezek gyárilag vannak belém kódolva), hanem éjszaka kitámadok „10 kávé után” és „5 percenként blogot írok”. Valószínűleg gyalázatos magánéletem miatt nem közlik az újságok és a folyóiratok a cikkeimet, nem is a stigma miatt. Borzasztó nagy bűn a blogírás, legjobb lenne, ha ezt se tenném. Hanem megpukkadnék az izolációmban, amit saját magam okoztam, természetesen.

Pollák Csaba alias Polly Csibi és a meglódult gyerekes fantázia

Nem tudtam, hogy a Pollák Csaba, bocsánat, Polly Csibi fantáziája ilyen jó, és az irodalmi túlzásokra is ennyire hajlamos mások rovására. De azt észrevettem, hogy kiszínezni egy történetet legalább olyan jól tudnak, mint én, a nem jobban és kiragadott szövegrészletekből. És évekkel ezelőtt történt negatív eseményekből kialakítani egy fantáziakaraktert, aminek hasonlítania kellene rám. Azt is sajnálkozva vettem tudomásul, hogy a szerinte feltételezett intelligenciám az „átlagon felüli”-ről az elmúlt 1-2 évben hirtelen lecsökkent „átlagos”-ra. És a személyiségem is borzasztóan szétesett, amit igyekeztem ugyan megállítani az alkohol elhagyásával, de túl későn. A folyamat immár szemmel látható és megállíthatatlan.

Ezért sietve részleges gondnokság alá tettek, minden ügycsoportban, és tudomásomra, hozták, amit eddig is tudtam, hogy „zár az égbolt”. Mivel eddig 42 évig nem sikerült munkát szerezni, most már alá se írhassak munkaszerződést. Hacsak nem akarok zombiként kamiont pakolni, mert arra talán még megszerezhető a megfelelő aláírás. Szóval saját érdekemben történt az egész, csak akkor nem értem, mire fel volt az a nagy lihegés, meg érzelmi túlfűtöttség. Csak egyedül amiatt aggódom, hogy az orvosszakértő úr formái már teljesen kikerekedtek (biztosan sok gyógyszert szed, szegény). Annyira, hogy már a járása is teljesen szétesett, nehogy ne találkozzunk 5 év múlva. Még véletlenül elviszi egy szívroham,  amikor rám rakja az újabb gyámságot, mert mindenképpen számítok rá. De mivel nekem se tisztem, se jogom véleményezni őt, pedig a viselt dolgai kitennének egy újabb bekezdést (csak amiről én tudok). Abban a reményben búcsúzom, hogy mielőbb találkozhatunk egy újabb érzelmileg túlfűtött bájcsevejre valamelyik jóhírű pszichiátrián.

U.i.: Pollák Csaba, alias Polly Csibi, a behízott szemű malacka megtalálható a Nagykállói Sántha Kálmán Kórházban vagy a nyíregyházi pszichiátrián, amitől független, amikor nem éppen kerti partin vesz részt velük együtt.

Helyzetjelentés – Gondnokság

kórházi szoba

Vedd be a gyógyszered és kussoljál!

A ma Magyarországon élő és alkotó skizofrének szinte 100%-a vagy gondnokság alatt van, vagy megjárta azt. Amíg külföldön próbálnak pszichiátriai reformokat bevezetni (Soteria, Open Dialogue, választható gyógyszermentes alternatíva, stb.), a magyarországi pszichiáterek álláspontja ebben a kérdésben az, hogy el kell fojtani csírájában minden önálló kezdeményezést, vagy gondolatot, vagy ha ez nem megy, el kell taposni ezeket. Erre bevett módszer a gondnokság intézményével ellehetetleníteni a pácienst (és még egyéb dolgokkal, amiket most nem sorolnék fel). A magyar pszichiátriai „gondolkodást” a párbeszéd teljes hiánya jellemzi. Az érdeklődő, ha netán a betegségéről vagy állapotáról szeretne tájékozódni, jórészt népszerű pszichiátriakritikus művekre van utalva, mert a pszichiátria nem bocsájtja közszemlére a tudományát az érdeklődők számára, hanem előszeretettel bélyegez meg inkább, és rak gondnokság alá – minden egyéb kommentár nélkül. A pszichiátriával való nem együttműködést mégsem ajánlanám senkinek, mert az ilyen viselkedés előbb-utóbb meg lesz torolva a pszichiátria által. A bevett módszer szerint a pszichiáter nem a pácienssel, hanem annak családjával keresi a konfliktusok megoldását. A mai viszonyok közt nem kecsegtetek senkit, és a pszichiáterek sem – a skizofrénia lefolyása negatív irányú. Csak azt felejtik el hozzátenni a honi „szakemberek”, hogy semmit nem tesznek meg azért, hogy a folyamaton bármit visszafordítsanak. A pszichiátria diagnosztizál és beavatkozik, gyakran erőszakkal és kényszerrel, mit sem törődve azzal, hogy ezzel egyben stigmatizál és traumatizál is. Oldd meg magadnak – passzolja vissza a labdát, és abban, hogy most kommunikáció szakon vagyok, végzés előtt, a pszichiátriának nincs túl sok érdeme, hacsak azt nem vesszük, hogy a diplomázásom várható évében 5 évre gondnokság alá szándékozik venni – nyilván a saját érdekemben, ez csak természetes. Talán ezért is borúsabb néhány írásom végkicsengése, mert a mai Magyarországon a skizofrén sors szinte élhetetlen, hagyományosan 20% körül van az öngyilkossági arány, de a pszichiáterek még mindig nem érzik feladatuknak, hogy valamit tenniük kellene mindezek ellen. A saját érdekedben kényszerbeszállítás igénybevételével bevitetnek a pszichiátriára, és a saját érdekedben hoznak megalázó helyzetbe, hogy másodrendű állampolgárként, gondnokság alatt kuncsoroghass a saját pénzedért. Bár külföldön ezeket az eljárásokat már gyakran inkább kritikával illetik, és ahol lehet, igyekszenek felváltani más, humánusabb módszerekkel, Magyarországon mindezt helyénvalónak tartják. Azt a cinikus, fekete humorral telített hozzáállást már nem is említeném, amivel a humánum e bajnokai időnként rendelkeznek. Igaz, gondolom, nem mindenkinek az életcélja az Antistigma-díj, de az sem ártana, ha legalább a Hippokratész által kijelölt utat egy-két ember szem előtt tartaná, amire állítólag felesküsznek. Skizofrénnek (diagnosztizálva) lenni ma Magyarországon annyit jelent, hogy le vagy írva és el vagy könyvelve leírható veszteségként, és a pszichiáter ennek tudatában mondja ki a diagnózist. Előfordul utólagos mismásolás, elkenése a dolgoknak (inkább bipoláris, borderline, skizoaffektív), de a kezelése és a terápiája ugyanaz marad. „Vedd be a gyógyszered, és kussoljál.” Legalábbis ami a betegséggel kapcsolatos érdemi részt illeti, ugyanis azt „ők majd tudják”. Nem tanácsolom tehát, hogy ne szedd a gyógyszert, azt sem tanácsolom, hogy szállj vitába azzal, amit mondanak neked, egyetlen dolgot tanácsolhatok, mégpedig azt, hogy legyél észnél, tapasztald ki, ami neked a legjobb, és próbálj meg minél tovább életben maradni, emberhez méltó körülmények között. Úgyis egy a fizetség. Aki pedig nem érintett, azokhoz is van egy-két szavam: próbáljon meg empátiával fordulni az ezen diagnózissal élő emberek felé, nem azért, mert „mindenkinek van egy téglája”, hanem azért, mert minden emberi egyszeri és megismételhetetlen, nem pedig egy diagnózis. Amiről, sajnos, a pszichiátria hajlamos megfeledkezni, és ennélfogva az egész társadalom is.

Kancsev Alexander ismétli önmagát

Hétfő reggel, főorvosi nagyvizit. Kancsev Alexander nekem állt a pofámba ordítani (büdös a szája), és több tanú előtt kijelentette, hogy a “független” Dobra Mária elmeorvosi szakértő beszámíthatatlannak talált (az elmeorvosi szakértés annyi volt, hogy megkérdezte: “Miért ír a pszichiátriáról a médiában?”), a bírósági szemlével együtt, és újra gyámság alá akarnak tenni, ahol szerintük “már nem lesz saját akaratom”, és elvisznek Nyírbétlekre, vagy hova, vagy Hodászra, és “nagyon hamar zombit csinálnak belőlem”.
Kancsev Alexander

Hodász, Nyírbéltek, zombisítás

Tehát, akkor lássuk Hodászt, lássuk, Nyírbélteket, lássuk azt a kizáró gondnokságot. Egy újabb fejezet az aljasság világtörténelméből. Nem választhattam az egyetemen szakirányt, mert éppen itt rohadoztam bent, de szívem szerint újságíró lennék, és az újságíró dolga, hogy tudósítson. Frontvonalban, életveszélyben, fenyegetések ellenére is.

Amúgy furcsállom, hogy nem állt ki értem senki, sem az egyetem, sem a munkahelyem, a családomról, persze, már nem is beszélve…sem ez sem az… mint ahogy az általában lenni szokott. Amúgy ha voltak is furcsa gondolataim, még a legelső gyógyszerbevétel előtt elmúltak, ez csak egy olyan kis népi megfigyelés, tehát nincs összefüggés a tünetek és a gyógyszer szedése között, felesleges az ember gyötrése ilyen szempontból. Mindezt megelőzően az orvosi “megbeszélésen” hangosan röhögtek… Mik ezek, állatok? démonok? Emberek nem, az biztos.

Gyámság alá tételi mánia, elvitetési mánia: kóros?

Nem tudom, de ennek a tagnak az a kattanása, akárhányszor meglát, hogy gyámság alá helyeztet, azért, hogy elvitethessen Hodászra. Refrénszerűen megajánlja egyes embereknek a hodászi elfekvőt, csak hogy fitogtathassa a (nem létező) hatalmát. Egy ideig meg tudja keseríteni az ember életét, igazi hatalma nincs, csak a talpnyalói fölött a nyíregyházi kócerájban. Az elmeorvosi szakértő haverjai (akiknek kinevezgetik egymást) körülbelül annyira függetlenek és elfogulatlanok a témában, mint én. Szarok az egész megrendezett bírósági tárgyalásra, meg kirakatperre, meg az utólag aláhamisított papírokra, hogy felvételemet kértem a pszichiátriára…

Ui.: A srácok/lányok gyorsank voltak. Közben megjött a gondnokság alá helyezési papír is. Boldog karácsonyt, Kancsev Alexander! (Az ember alapvetően nem mártírnak születik, szerintem, a körülményei teszik csak azzá.) Mindez történik a nyíregyházi pszichiátrián.