Pár mondat a gondnokságról

Mostanában nem annyira sok, de volt időm gondolkodni a gondnokságon. Britney Spears 2020/21-es ügye nagy port kavart a médiában, szerintem most hagyják egy kicsit leülepedni… Demenciával volt diagnosztizálva az énekesnő, közben meg kiderült, milyen megalázó bánásmód és gyógyszerezés volt az osztályrésze, az apja kamerázta, rátette a kezét a vagyonára, stb. Hát, lehet, hogy a családjában nem Britney “a legélesebb kés a fiókban”, de ez a bánásmód már sokaknál kiverte a biztosítékot. A Twitteren népszerű volt a #freebritney hasthtag, tüntetések, megmozdulások szerveződtek a gondnokság megszüntetését követelve. Sokan tovább mentek a #freebritney mozgalom híve, amikor megkérdőjelezték, hogy EGYÁLTALÁN szükség van-e olyasmire, hogy gondnokság. A gondolatot, hogy ti. gondnokságra nincs szükség Thomas S. Szasz vetette fel komolyabban először, és most Britney ügye kapcsán is felmerült a gondolat. Az én saját gondolataim ennek kapcsán a következők: Vajon jó ember-e, aki gondnokság alá valónak ítél másokat, ezzel tönkretéve az életét? Amikor olyan morális megfontolásokat érvényesít az ítéletében mások felett, amik a saját életére vonatkozóan sem teljesülnek egyáltalán? Nem maga a gonosz eszköze-e a gondnokság, amikor lefokoz, másodrendű, sokadrendű állampolgárrá aláz másokat, az ítélet kimondója pedig éli a világát? Nem fasizmus-e ez egy kicsit? Nem az egészségnácik túlkapása? Amikor abból szerzünk pénzt, hogy a másik életminőségé leküldjük a béka s*gge alá, és ezt még az orra alá is dörgöljük a bíróságon? A gondnokság intézménye nem jó, tehát ebből fakadóan az elmeorvosi szakértők (akármilyen hangzatos cím birtokában is legyenek) nem jó emberek. Orvosfasiszták és egészségnácik, akik törekszenek az igazi nácizmus felé, és a jobboldali kormányokat is erre sarkallják. A saját kezükbe szeretnék venni a dolgok irányítását, amikor orvosfasizmust akarnak. Edit Schaffer az Asperger gyermekei című könyvből a hitleri Németország fasiszta államában történt gyerekgyilkosságoról írt a Spielgrundon és más intézményekben. Hiába nem kérte a fasiszta állam gyerekek kivégzését, az orvosok és ápolók “elébe mentek” a folyamatoknak, amikor saját hatáskörben folytattak gyerekgyilkosságokat. Hiába nem kéri az állom, hogy futószalagon gyámosítsák az embereket a mai kor Magyarországán, néhány orvosszakértőnél egész egyszerűen “elveszett a kontroll”, és a parttalan egészségfasizmus nevében futószalagon gyártják a magyar államnak a másod- és sokadrangú állampolgárokat, nem kevés kárt okozva ezzel a magyar gazdaságnak. Nemsokára interjút készítenek velem, valószínűleg a témában, ott talán megpróbálok árnyaltabban fogalmazni, amennyire lehetséges, és szükség van egyáltalán árnyalatokba öltöztetni az igazságot. Britney-nek sikerült a gondnokság alól (nagy nehezen) kiszabadulni, de sokunk nem ilyen szerencsés: túlgyógyszerezés, megfigyelés modern eszközökkel, gangstalking, gazdasági visszaélésék célpontjaivá, áldozataivá válnak a gondnokság alatt lévő emberek, földi pokollá változik az életük, életminőségük rohamos romlásával, akár kint élnek a társadalomban, akár sikerül őket elsuvasztani egy “szeretet”-otthonba. 2022 írunk, semmi helye az egészségfasizmusnak a világban, az egészségnáciság, egészségfasizmust csak orvosfasizmusra és politikai fasizmusra vezet. Sajnálom, hogy meg kell ismételnem, de még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy az “igazságügy elmeorvosi szakértők” nem jó emberek, mert valamiféle olyan általános emberi értékek, vagyis a humánum alapján ítélnek meg másokat, amiknek ők maguk a minimumával sem rendelkeznek. Felsőbbrendűnek, “Übermensch”-nek tételezik magukat, holott, ha ránézünk az életükre, azt találjuk, hogy sárosabbak és nyomorultabbak, mint mi magunk vagyunk. Mi más lenne ez, mint az egészségnáciság megvalósulása az orvosfasizmusban, ahogy a covid-diktatúra is az.

You, Me and Coffee

Habár interactive fiction dolgokról írtam a záródolgozatomat, már jó ideje nem játszottam semmit. Úgy múlt el az Interactive Fiction Competition (IFComp), hogy bele se szagoltam. Most volt időm ránézni a Spring Thingre. Ez a jubileumi, 20 Spring Thing Festival, 2002 óta, van is felsorolva vagy 47 játék. Én a You, Me and Coffee címűt választottam ki elsőre (na, jó, másodikra), annak ellenére, hogy nem vagyok nagy Bitsy-rajongó. Kellemesen csalódtam. Az egész játék egy kávézás körül zajlik, ami egy társadalmi aktusnak vagy antropológiai rítusnak is megfeleltethető, amikor leülsz a jó öreg barátoddal kávézni. A történet szerint valaki visszaérkezik Brightonba, és leül az ismerősével egy kávéra. Tipikus “Hogy mennek a dolgok mostanában?” stílusú beszélgetés, de a legfontosabb témák természetesen említésre kerülnek a múltból: a kocsma és a könyvtár. Valószínűleg a kulturáltabb fajtából valók a beszélgetőtársak, én Miskolcon a kocsma-könyvtár-egyetem bermuda háromszögben éltem, Nyíregyházán is, Debrecenben, levelezőn is beiratkoztam már a könyvtárba, így a végefelé, a megyeibe, persze már rég be voltam, de már az egyetemibe is sikerült… Viszont kocsmában is voltam… Az Ibolyában… Ott hangzott el a következő beszélgetés: “- Mit kértek? – Van Jägermeister? – Nincs. DE TUDUNK CSINÁLNI.” Szóval, zajlik az élet. Annyira elevenek ezek a társadalmi rítusok, hogy elmentek kávézni, és felelevenítitek az azt megelőző berúgásotokat (ami nem is volt olyan régen…). Nos, én ezeket szinte szóról szóra, pontról pontra eljátszottam Nyíregyházán, Nagy Zsuka költőnővel, úgyhogy ezért tudok ennyire első kézből nyilatkozni róla… Maga a játék meglehetősen lineáris, viszont számít a választásaink sorrendje abban, hogy milyen szöveget kapunk… Egyszer-kétszer végig lehet futni rajta, már csak azért is, hogy emlékeinkben kutassunk azután, hogy ismerős-e nekünk ez a kávézás-veszély érzés (ami az én esetemben kortárslíra-veszély-érzéssel is párosult), vagy pedig nem, mert ha még nem, akkor ez egy olyan élettapasztalat, ami még bizonyosan előttünk áll…

https://www.springthing.net/2022/play.html#YouMeAndCoffee

Egyébiránt április 11-e van, még nem tudom, hogyan ünneplem meg, tavaly ilyentájt vadultam meg a Twitteren, és mostanában csillapodtam le, de még egy évet már nem dühöngenék végig, szerintem, mármint ilyen “ántipszichiátriai” értelemben sem… Elég volt… Mostanában képeket osztok meg, festmények, tájak, városok, graffiti, ilyesmi, a nagy twitteres dühöngések kora is talán leáldozóban van már… A Twitter szerintem amúgy is 15-16 ezer valamennyi tweetig érdekes, utána parttalanná válik, egyre jobban nem lesznek elérendő célok, az ember egy kicsit bele is un, belefásul… aztán vagy folytatja tovább vagy nem… :/

U.i.: A böngészőt lehetőleg Private módban használjuk, amennyiben újra akarjuk kezdeni a játékot (és legalább 1x ezt nem árt megtenni…), különben problémák lesznek a szövegek kiíratásával… Na, ennyi, mindenkinek kellemes “magyar költészet napjá”-t (nem összekeverendő a “magyar kultúra napjá”-val, ami január 22-én van…)!

V. I. Lenin: Ucsica, ucsica, ucsica

Állítólag Leninhez köthető a mondás: Tanulni, tanulni, tanulni. Amikor ezt az óvodában meghallottam, és megkérdezték a Lenin kép alatt, ki a példaképem, nyugodt szívvel mondhattam, hogy: senki. Aztán még az általánosban foglalkoztak velem az úttörő csajok, de amikor örsi foglalkozáson semmi hajlandóságot nem mutattam még a kisdobosok 6 pontja iránt sem,”levették rólam a kezüket”. Megtettek örsi zászlósnak, de ez is inkább büntetés volt, mint jutalom: Ott kalimpálni minden rendezvényen az örs zászlajával, nem sok haszonnal járt rám nézve.

Aztán mégiscsak Leninnek lett igaza: 25 éve tanulok egyfolytában, nem sok eredménnyel, a kommunikáció szakot nem sokba nézik sehol, “kommunikálni mindenki tud”, emlékezzünk csak a máltai lányok videójára, az informatikához mindenki ért, legalábbis azt hiszi, ha már kiismerte az Androidot az okostelefonján. Aztán ez a komminizmus eszme, ami Marxból és az osztályharc képzetéből fejlődött, meg a termelőeszközök kollektivizálásából, ez se úgy valósult meg, ahogy elképzelték. Még Lukács György, aki európai szintű filozófusként kezdte, kommunistaként addig radikalizálódott, amíg bűnrészes nem lett valami sortűzben.

A forradalom felfalja gyermekeit, erre int minket a francia forradalom kivégzésekbe torkollott története: még a vezetők is, Robespierre, Danton, Marat így végezték. Nem tudom, nekem a szocializmusból miért pont a békejanó, a béketábor és az Unicef maradt meg, talán mert pont ennyit érzékeltem belőle, aboldog békeidőket, túró rudi, kifli, parizer.

Amikor azt mondom: tanulás, az ember folyamatosan tanul, még itt is, Nagykállóban is ragad rá valami. Ilyen elméleti könyvekkel, mint Karl Marx és Thomas Szasz, a pszichiátrián lehet kikötni, mint a múltban is már előfordult. Az elmélettől mindig több a gyakorlat, még ha rosszul is, vagy alig működik. A kapitalizmus úgyanúgy felfalja önmagát, de az még mind semmi, a világot is elpusztítja, ha 1,5 fokot nő az átlaghőmérséklet. Ez az a fajta győzelem, ami úgyanúgy hazugságon alapszik, mégpedig a kényelem hazugságán, mint ahogy az okos eszközök kifejlesztenek egycsomó gondolkodásra képtelen, kis, uniformizált emberkét, akiket könnyebb a halálba terelgetni.

És a vírusról még szó sem volt. Például hogy mennyire kreált vagy véletlen. Ugyanúgy a természetes szelekció része, mint a pszichiátria, ami szétválasztja az ocsút a búzától, ugyanúgy terelhet jó útra is, mint ahogy el is pusztíthat. Rájöttem, hogy lényegében tanulni, megfigyelni vagyok itt is, és nem beleszólni a dolgokba. Innen elirányítják az embereket, kit a rehabra, kit otthonba, kinek marad az utca vagy a hajléktalanszálló. De a legtöbben azért hazamennek. Én sem hadakozhatom tovább a műholdakkal, megfigyelőrendszerekkel, pláne nem a MI-vel vagy a coviddal. Megfigyelésem szerint ilyen gondoatbűnökért én vagyok itt majdnem egyedül.

Nem ez a lényeg, hanem az, hogy Thomas Szasz és Karl Marx eszméi is szépek, de amint megpróbálnak beléjük életet lehelni, elvéreznek a praxis próbáján. Talán nem véletlenül jutott eszembe néhány reformkori gondolkodó, itt tartózkodásom alatt, Széchenyi ügye Döblinggel, a Kazinczyé Kufsteinnel, tehát a kommunizmus se valósult meg úgy soha, hogy mindenkire kiterjedően jó legyen, fura módon még a szocializmus járt hozzá a legközelebb. De, persze Kádárt is szokás ejnye-bejnyézni az 56-os szerepvállalásáért. Persze, mondhatnánk azt is, hogy a fejétől bűzlik a hal, a tudományban ugyanúgy, mint a vallásban, kérdezhetnénk azt is, hogy az elmetudománynak miért is kell erőszakon alapulnia, vagy hogy mitől is váltotta meg az emberiséget Jézus, ha 2000 óta ugyanúgy van bűn is, betegség is, halál is, de ne kekeckedjünk inkább. Örüljünk annak, ami van.

A jézusi példánál maradva: feladatom annyiban látom változni, hogy mint az emberhalászok a Bibliából, a tudomány által kiselejtezett emberek között halászgassak. A doktornő is, amikor azt kérdezte, hajlamos vagyok-e az állapotomat úgy felfogni, mint betegség, azonnal, örömmel igent mondtam, csak a mosolyom nem volt teljesen őszinte. Ahogy a villamos kerekei alatt sohasem az. Erről ajánlom A Mester és Margarita című filmet, ahogy Berlioz feje pattog a villamossíneken, hát tényleg nem az. Ja, és hogy baloldali volt-e Jézus, nem, kedves gyerekek, ez már egy következő történet…

Üdvözletem!

Legyen szép estéd!

Erősebbnek érzem magam, mint valaha! A lelkem csendben, harmóniában és békében van.

Csak egy lehetőségre várok, hogy végre teljesen beérkezzem.

A legjobb reményekkel vagyok, hogy végezetül (még a végső határidő előtt) megtalálom az életcélomat.

Kérek mindenkit, legyen több figyelemmel a többi emberre a közeletekben!

Kérem, hogy jobban tiszteljétek a többi ember érzéseit és a kivitelezett megoldásait!

Soha senki nem tudhatja, hogy mi van a másik lélektárs viselkedése és megjelenése mögött, és mi lehet a háttérben, a motiváció, hogy olyasmit tegyen, amit néha valaki furcsának vagy zavarónak talál.

ÉS A VÉGSŐ LEZÁRÁS:

(Ismét …)

Kérek mindenkit! LEGYETEK TISZTELETTUDÓBBAK AZ EMBERSÉG / (EMBERISÉG) TÖBBI TAGJÁVAL SZEMBEN!

Béke és tisztelet,

GÁCSI Krisztián

Mályi, 2021. szeptember 02.

Bienvenue!

Bonne soire!
Je me sens plus fort que jamais. Mon âme est en harmónie et én paix. J’attends le moment quand je peux me calmer.
J’essaie de faire de mon mieux pour trouver le but de ma vie.
Je vous demande de faire plus d’attention aux gens autour de vous.

Soyez plus respectueux aux émotions des autres!
On ne peut pas savoir ce qui est derrière le comportement et de l’apparence d’une autre personne, et ce qui est leur arrière-plan, la motivation pour faire quelque chose qui peut être consideré étrange et gênant.
Mots pour conclure:
Soyez plus respectueux aux autres, s’il vous plait.
Faisons la paix!

Hamvas Béla: Ördöngösök

Mostanában nem terveztem túl sok könyvet olvasni, de az a kötet bámulatra méltó koncepciójával szint kikényszerítette, hogy ezt mégis megtegyem. Már az elején vázolódik a helyzet, a könyv egy levéllel kezdődik, melyben egy bizonyo Kanavászné arról panaszkodik bátyjának, a nyugalmazott Andrea ezredesnek, hogy meghívja magához, és tegyen rendet a házban, ahol él, mert a lakók bolondsága már nem ismer határt, így félő, hogy a helyzet aláássa a hölgy egészségét.

Kanavásznénak igaza van abban, hogy valamennyien bolondok, de azt elfelejti közölni, hogy őt magát is ide érthetjük, mivel mindenkire gyanakszik, és mindenkit feljelent Kárásznál, a vizsgálóbírónál, sőt a bátyjánál, Andrea ezredesnél sincsen minden rendben, mert folyton összetéveszti az embereket. De az ezredest is összekeverik a vele együtt érkező Bertalannal, akinek csak szellemi poggyásza van, és “szellemi korcsmát” készül nyitni, ahol csak szellemi táplálék van.

A többiek is az mind őrület és a tudományos fokozat és autodidakta tanulás valamilyen keverékét hordozzák magukban, őrületüket tudományosan levezetni mindenkor készek, a józan ész rovására is, és számtalan bonyodalom keletkezik ebből. Bevallom, egy kicsit azért is szimpatikus a könyv, mert részben magára ismerhet benne az ember, ha van egy kis önkritikai hajlandósága. Bár a helyzetek eléggé eltúlzottak, nevetségesek, groteszkek tudnak lenni a könyv lapjain.

A bonyodalmak egyre sokasodnak, a regény tetőpontján például találkozik az amatőr verselő sintér és a teljes papi díszbe beöltözött hobbilelkész, ahogy bolondériájuk után járnak, és elképzelhetetlenül valószínűtlen helyzeteket idéznek elő, melynek folyományaként Kanavász feldühödik az önjelölt lelkészre, és elégtételt kér, de a feszültség gyorsan feloldódik, és egyben megoldást nyert egy görögtűz-balesetben, melynek során a gyanúba keveredett embert halottá nyilvánítják, holott él, beszél, mozog, “nyög”, és kipenderítik a házból, száműzve a temetőbe.

Így oldja meg az egyik abszurd helyzet a másikat, és a házban a nap folyamán a feszültség csak gyűlik, és nőttön nő az emberekben, a megoldatlan helyzetek robbanással fenyegetnek, az emberek pedig filozófiai értekezésekkel, tudományos levezetésekkel és történetekkel igyekeznek azt oldani. Történik is valami igazán veszélyes: Szerafita, a sintér-költő menyasszonya kienged négyszáz kutyát, amik az emberekre támadnak, és  háború alakul ki az emberi- és kutyafaj között.

Végül a történet megoldásában mindenki nyugovóra tér a nép végén, némileg megszaggatva a kutyák által, és Kanavászné újabb levelet címez az újabb, még szóba jöhető testvérei számára, hogy mentsék meg ezt a valóságos bolondok házát. Végül a rögeszméjéből senki sem enged, a probléma fennmarad: a többiek őrültségével mindenki tisztában van, a sajátját nem látja be. Csak úgy, mint a való életben, a diplomával nem adnak eszet, csak tudományos módszereket, lexikális tudást, és érveléstant, ami ellen a józan ész nem állhat ki versenyre, tudományos fokozat híján.

12 olvasmány Feldmár Andrással

Rájöttem, hogy mostanában keveset olvasok. Keveset programozok, keveset szidom a pszichiátriát? Hát, mit csinálok? Nevezzük tanulásnak… Ilyen még nem volt, kérem, ebben a vizsgaidőszakban már csak 3 vizsgám maradt, és 5 hetem van rá… Minden reményem megvan, hogy összejön a félév, úgy, hogy mindent teljesítek (ráadásul idő előtt).

Mivel hogy keveset olvasok, pont kapóra jött Feldmár András legújabb YouTube-os alkotása, a 12 olvasmány Feldmár Andrással, amit Krámli Andrással, aki a Feldmár Intézet munkatársa, közösen csinálnak. A műsor apropója egy R. D. Laing ihlette (vagy róla szóló) sztori, amiben Laing egy filozófussal beszélgetve mindössze pár hallgató előtt, egyszer szégyenbe hozta Feldmár Andrást, hogy nem tudta követni a beszélgetést. Erre Laing felírt neki 12 könyvcímet, hogy hát ebben nincs sok vaszizdasz, ha ezt a 12 könyvet elolvasta volna, pontosan tudta volna, miről beszélnek.

Nemrégen vettem észre ezt a sorozatot, én a Haldokló angyal című, 4. résznél csatlakoztam be a történetbe, ami William Blake költészete mentén értekezett az angyalokról, és a más tudatállapotokról, és kapott egy-két keresetlen szót benne a pszichiátria. Szóba került Aldous Huxley egy novellája, amiben egy férfi vak emberek társadalmába, beleszeret egy vak nőbe, de a helyi szabályok szerint csak úgy vehetné feleségül, ha előbb végrehajtanak rajta egy műtétet…

Mindenesetre érdekes párhuzam a skizofréniával, vagy azzal a többlettel, amivel néhány ember rendelkezik… Szóval ezen felbuzdulva sikerült megnéznem a 3 régebbi adást is, az elsőben Szókratészről van szó, és arról, hogy vajon a szerelem egy őrület-e, és hogy akkor inkább már jobb a szeretet, Platón Phaidrosz című dialógusa alapján. A másodikban Hérakleitosz töredékeiről, és hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba (vagy páciensbe) lépni. A folyó is változik, mi is, a következő találkozáskor a páciens se lesz már ugyanaz. A harmadikban Kierkegaard kerül terítékre, és az ő különös élete.

Például híres „eksztatikus előadás”-ában a Vagy-vagy címűben így kezdi okfejtéseit: „Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megházasodsz vagy sem, mindkettőt megbánod.” Kierkegaard a maga részéről egy olyan megoldást választott, hogy amikor már hozzáment volna a nő, visszakozott, amikor viszont már készen állt volna a házasságra, a nőnek már más férje volt, és ő csak vágyakozhatott rá reménytelen reménykedéssel. Valahogy így kerülte el a házasság unalmát.

Ennél a 4 olvasmánynál tart egyelőre ez a Feldmár-féle előadássorozat, mindössze tíz-tizenegy perc körüli egy-egy előadás, érdemes ráhangolódni a mondanivalóra és az olvasmányokra is. Szerintem én is előbányászom a Williem Blake és a Kierkegaard könyveimet az újabb előadásokig. Megosztom itt az eddig elkészült epizódokat, mindannyiunk okulására… Szerintem nagyon megérik a rájuk fordított időt, ami nem sok, összesen krülbelül 40-45 perc…

Bezártság, hit, misztika

A Nyíregyházi Televízió a járványhelyzetre való tekintettel Bezártság, hit, misztika címmel online konferenciát szervezett, melyben a járvány lakosságra gyakorolt hatásáról volt szó. A megszólalók a nyíregyháziak kitartását szerették volna erősíteni, kedvüket, moráljukat javítani a járványhelyzetben. A műsor szombaton este 19:00-kor kerül adásba, felvételről visszanézhető online is.

A beszélgetés résztvevői között volt Fekete Zita pszichológus, a Debreceni Egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa, aki a témával kapcsolatos meglátásait publikálta a Mindennapi Pszichológia című magazinban, és most a tévénézők rendelkezésére bocsájtja.

Papp József lelkipásztor, a nyíregyházi evangélikus közösség vezetője szintén részt vesz a beszélgetésben, prédikációiban, beszédeiben sokat foglalkozott a témával.

A harmadik meghívott Kiss Emília, a misztikus jelenségek és a mágia szakértője, asztrológus és horoszkópkészítő, a szokatlan helyzet mindennapjainkra gyakorolt különös hatásaival foglalkozik.

A műsort vezeti és moderálja Nagy Boglárka, a Nyíregyházi Televízió riportere.

N. B.: Üdvözlöm a megjelent vendégeket, első kérdésem az, hogy miben látják, hogy az emberek hiányt szenvednek a járvány időszaka alatt, miben kell nekik a segítség.

F. Z.: Fő problémának a személyes interakciók hiányát látom, az emberek izolálódtak a járványhelyzetben, a mindennapok megsínylik a társas kapcsolatok hiányát. Az emberek ingerlékenyebbek, türelmetlenül várják már a kialakult helyzet végét.

P. J.: Úgy gondolom, a lelki élet szenved csorbát ebben a járványhelyzetben, az emberek nem találják a kapcsolatot Istennel, nincs alkalmuk a vallási életük gyakorlására olyan mértékben, mint igényük lenne.

K. E.: Mivel kevesebb esemény történik, sajnos, úgy veszem észre, a misztikum visszavonul az emberek életéből, nincsenek csodás találkozások, a mindennapi élet a hátköznapi teendőkre redukálódott.

N. B.: Mi lehet a helyzet megoldása, milyen javaslatokat tudnánk adni az embereknek?

F. Z.: A mindennapok kapcsolattartása során használják sűrűbben az online felületeket, figyeljünk oda jobban egymásra, ha valakinek problémája van, forduljunk oda hozzá, és segítsünk neki. Ha mi magunk szorulunk segítségre, ne félünk tanácsot kérni másoktól.

P. J.: Mindenképpen a lelkünk ápolására figyeljünk oda. Keressük a kapcsolatot Jézussal, hisz köztünk jár. Kövessük nyomon minden lépését, és kövessük útjait, hiszen így rajta tarthatjuk a szemünket a mindennapok aktualitásain is.

K. E.: Tökéletes megváltáson gondolkodni nem lehet. Az ember útját csillagok választják meg. Sorsunk eleve elrendeltetett, asztrológia által.

P. J.: Köszönöm, Emília, hogy figyelmeztet az emberi tökéletlenségre, de szeretném felhívni a figyelmét, hogy Krisztus urunk eljövetele és az eleve elrendeltség nem mond ellent egymásnak, sőt éppen erősíti egymást, minzót ahogy az ókori kultúrák, pogány ünnepek vallásai is az egyház által nyernek szentesítést, újra tematizálást, átörökítést egy új kor eljövetelére.

F. Z.: Örülök, hogy a mai korban az egyház és az asztrológia ennyire egyet tud érteni, bizonyos dolgokban. Szerencsére korunk emberek kedveli a kompakt dolgokat, és mindig örül, ha összefutnak a kezében a szálak, és egy helyről töltekezik vallásos és modern tudományos ismeretekkel. A lélektan szerint az emberek már nem akarnak minden sarokban szellemet látni, az itt és a most realitása a fontos. És az emberi interakciók. Figyeljünk oda egymás gesztusaira, mimikáira, de ne csak a szó szerinti, hanem átvitt értelemben is. Posztmodern korunkban a világunk szegmentálódott, mindannyian filterbuborékban élünk. Ajánlani tudnám például, hogy alakítsunk olvasóköröket, szövegek értelmezése sokat segít, kiváló agytorna, és fejleszti a vitakészséget is.

N. B.: Hogyan látják az emberiség jövőjét az elkövetkezendő közeli és távoli jövőben?

K. E.: A csillagok évmilliárdok óta bolyonganak a világegyetemben, alakítják a világunk sorsát, azt mondják az ókori bölcsek, csillagpor vagyunk, tehát csillagok formáltak minket ilyenné.

P. J.: Én hiszek a részleges és teljes megváltásban is. Az egyház modern eszközökkel igyekszik modern válaszokat közvetíteni az emberek felé. Kevesen tudják, a Bibliának például öt féle olvasata lehetséges, de ezzel nem fárasztanám most a hallgatóságot, a teológia egy mindig megújulásra képes tudomány, az embereknek kiváló útmutatás például a Tíz parancsolat vagy a Hegyi beszéd. Izgalmas viták folynak az egyházban például az Ó- és Újtestamentum egybetartozásáról, a szentség mibenlétéről A Biblia idők soránt történt összeszerkesztettségétől a Vulgatatól vagy Italatól napjainkig, szent és nem szent iratok érvényességéről, például a Holt-tengeri tekercsek mibenlétéről.

F. Z.: Szerintem a jövő útja a kibernetika, az irányítás -és vezetéstudomány, gép és ember együttélésének harmonizálása. Sokan nem tudnak mit kezdeni például az okos házak, robotok, Alexa megjelenésével. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a gép is ember vagy azzá válhat. A mesterséges intelligencia kutatása ígéretes terület, remélem, izgalmas jövő elé nézünk.

Tamás Gáspár Miklós: Antitézis

Ritkán fordul elő, hogy egy filozófiai könyvet a megjelenés után pár nappal újra kell nyomtatni. Tamás Gáspár Miklós Antitézis című kötete rövid idő alatt már a második kiadást éri meg. A könyv átmenetileg csak előrendeléssel volt kapható, de szerencsére e-könyvben is elérhető. Meglepődtem, hogy manapság ennyien keresnek egy radikális baloldali szemszögből íródó politikafilozófiai esszégyűjteményt, annál is inkább, mert nyelvezete eléggé nehézkes, hiszen elsősorban nem publicisztikákról van szó, hanem filozófiai szövegekről.

A könyv a 2001 és a 2020 között, jórészt baloldali lapoknak és portáloknak írt szövegeket tartalmazza, melyeket Sipos Balázs gyűjtött össze szerkesztett egybe, és fordított le magyarra különböző nyelvekről, elsősorban angolból. Mivel Sipos Balázs elsősorban kritikai elméletekkel és irodalommal foglalkozik, ezáltal az esszészövegek némileg irodalmi kontextusba helyeződnek, annak ellenére, hogy történeti, filozófiai és politikai mondanivalójuk a legerősebb. Az esszészövegeket bőséges jegyzetapparátussal látja el, amelyek megmagyarázzák, kibővítik Tamás Gáspár Miklós szövegeit, és a könyv végén tekintélyes helyet foglalnak el.

Már a cím is eléggé beszédes: Hegel filozófiájában jelenik meg legmarkánsabban az antitézis fogalma, amit aztán a marxi dialektikus materializmus is átvesz. A dialektika szerint hogy minden fogalom fejlődése során az ellentétébe csap át, hogy aztán az ellentétével együtt egy magasabb egységbe olvadjon. Az antitézis itt az ellentétes fogalom. (A tézis maga a fogalom, a szintézis az ellentétpár egysége.) Tamás Gáspár Miklós itt a kapitalizmus antitézisét érti érzésem szerint a címen, tekintve a kötet esszéinek radikális baloldali és kapitalizmusellenes felhangjait.

A kötet szerkezetileg két részre oszlik, az első a Kommunizmus címet viseli, a második, kisebb egység Fasizmus címmel tartalmaz két szöveget. Mivel az írások nem az egységesség apropójával készültek, az esszék szövegei tartalmaznak redundanciát: érvek, fogalmak ismétlődnek, ami (ha folyamatosan, egymás után olvassuk) a vége felé válik már különösen szembeötlővé, ami azért nem tűnik olyan nagy problémának, mert talán így jobban rögzül az olvasóban a lényeg. A többször szereplő egységek súlyozottabban kapnak helyet az eszmei mondanivalóban. Például Marx és 1989 mint fogalom sokszor szerepel az esszékben és címekben, az egyik címben együtt is.

A könyvben hamar tisztázódik a szerző kommunizmus fogalma: a szovjet típusú rendszereket nem tekinti megvalósult kommunizmusnak, helyette az államkapitalizmus fogalmat vezeti be ezeknek az alakulatoknak a megnevezésére. Kifejti, hogy szerinte már megalakulásukkor „rossz vonatra szálltak fel”, amelyik pont az ellenkező irányba indult el, mint a meghirdetett programjuk. Az írások között van közérthetőbb, személyesebb, mint például az Ellenforradalom az ellenforradalom ellen, ahol a rendszerváltás körüli élményeire emlékszik vissza a szerző, és vannak didaktikusabb darabjai is a szövegkorpusznak, mint az Igazság és osztály című tanulmány, annak is a Kétféle szocializmus című alfejezete.

Itt például kifejti azt, hogy a szocializmus kétféle típusú lehet, az egyik faját Rousseau neve fémjelzi, aki kategorikusan visszautasította a társadalmi tekintélyelvűséget, a másikat természetesen Marxé, aki a proletariátus burzsoázia általi kizsákmányolása, és a munkások eldologiasítása ellen emelt szót. Bár azt is hozzáfűzi, hogy bár a marxista irodalom bőségesen, és egyre gyarapodó számban áll rendelkezésre, konkrét megvalósulási kísérlet még nem történt a marxi eszmék gyakorlatba ültetésére egyetlen magát szocialistának vagy kommunistának valló berendezkedés részéről sem.

Meglehet, sokan idejétmúltnak gondolják a radikális baloldaliságot, utópisztikusnak a kommunista eszméket (vagy ami még rosszabb, államkapitalista fogalmakra asszociálnak róla), mégis meglepőnek találom Tamás Gáspár Miklós mai napig érvényes mondanivalóját, például az általa bevezetett posztfasizmus fogalom, amiért előre is elnézést kért hasonló című szövegében, a mai napig aktuális, 20 év múltán is megállja a helyét, kiállta az idő próbáját. Nem lehet azt mondani, hogy TGM radikális baloldali sémája teljességgel helytelen lenne, ha ennyire előrelátó megállapításokat képes tenni benne, amik az idő múlásával nemhogy elavulnának, hanem egyre aktuálisabbak lesznek. Sok fogalmat sikerült tisztázni számomra a könyv által, pontosodtak politikai folyamatokról és jelenségekről az elképzeléseim, hasznosnak tartottam végigolvasni. Habár nehezítette a helyenként nehéz, és sok utalással, hivatkozással tűzdelt szöveg néha a megértést, ezért bőven kárpótolt a stílus és a fogalmak megvilágosítása, pontosítása.

Feldmár András: Személyes és személytelen

Most egy egészen friss Feldmár Andás könyv kerül terítékre: a 2020-as Személyes és személytelen. Elgondolkodtam, hogy azért szeretem a Feldmár könyveket, mert olyanok, mint egy tudatfolyam-regény, ami mindig egy-egy címben megadott témát jár körül. Sőt, jobbak, mert az én dokumentarista ízlésemnek megfelelően inkább a valóságra reflektálnak.

A könyv látszólag messziről indít, de jobban belegondolva nem annyira, mert személyes és személytelen fogalmához megkerülhetetlen tisztázni a szépség és a szeretet fogalmakat. Elkerülhetetlenül tárgyiasítunk bizonyos helyzetekben, és ez elszemélytelenedéshez vezethet. Azért tárgyiasítunk, mert a tárgy pótolható, a személy nem. Ha egyszer csak megszűnik létezni, a vágyunk tárgyai áttolhatóak másra, amíg ha a viszony túl személyes, a hiányba bele is pusztulhatunk.

Különösen tetszett az arról szóló fejtegetés, hogy a mai pszichológia és pszichiátria hogyan próbálja utánozni a tudományt, és hogyan tárgyiasítja azt, amivel dolgozik. Nincs a kezelési módszeri között a „mi” fogalma, de még a „te” sem, a másik ember. Feldmár szerint az emberek csak társas interakcióikban vizsgálhatók, a pszichiátria és pszichológia viszont csak elvonja, absztrahálja az emberből a problémát (nevezzük betegségnek) és azt kezeli. Csak semmi személyesség!

Elmond egy történetet, amelyben egy pszichiáter megfejt egy álmot, amelyben egy szakadék egyik szélén előjön egy kakukkos óra, és kakukkol, majd eltűnik, a másik szélén előjön egy másik kakukkos óra, és az kakukkol. A pszichiáter az álmot úgy fejtette meg, hogy a szakadék jelenti a problémát, a súlyos skizofréniát, Laing viszont, Feldmár mestere rákérdezett, hogy nem az van, hogy a páciens kakukkol az egyik oldalon, és a pszichiáter meg csak visszakakukkol neki?

Több részlet foglalkozik Alphonso Lignis filozófussal, aki szerint a lust (vágy) és a trust (bizalom) egyfajta elemi erőként ugyanúgy működik. „Ha választanom kell valakit, akiben bíznom kell, akkor tudok választani, anélkül, hogy ismerném az illetőt. Az, hogy kihez vonzódom, hasonlóan működik.” Lignis például kitapasztalta, hogy a nőnek öltözött thai fiúkhoz vonzódik a leginkább, ami egy sor kortársat felháborított, legalább annyira, mint egy prózaverse egy angoltanárt.

Egyébként megtörténhet, hogy szépnek látunk valakit, de a leginkább abban találjuk meg a szépséget, ami már a megszokott, vagy már a miénk (mármint olyan értelemben, hogy velünk van). Biztos mindenkivel előfordult már az ilyesmi, a „nekem a legszebb” érzés, amikor valamit vagy valakit az tesz széppé, hogy az ember birtokolja. Feldmár szerint össze van kötve az, amit szeretünk, és az, ami igaz. Egyenlőségjel van az igaz, szeretet és szépség között.

Ezzel a szép és igaz és szeretnivaló gondolattal búcsúzom összegzésképpen ettől a könyvtől, megint egy olyan élménnyel lettem gazdagabb általa, ami manapság ritkaságszámba megy. Méltó darabja azoknak az alkotásoknak, amik a hvg könyvek sorozatban jelentek meg a szerzőtől, mindenképpen megéri megszerezni az otthoni könyvtárba.