Vegyük például az ókori hellenisztikus kultúrát

Az ókorban az emberek poliszokba szerveződve éltek. Általában demokráciában, néha megbíztak 1-1 türanniszt (vagy lehet, hogy türannosz, mindegy, de ez inkább úgy hangzik, mint a dinoszaurusz, hogy azok miért pusztultak ki, azt inkább most hagyjuk). A polisz egy városállam, igazából elkeserítően kevesen éltek 1-1 poliszban (Athén, Spárta, mit tudom én). A görögöknek az ókorból fennmaradt eposzaik (vagy is voltak, amik szájhagyomány útján képződtek, de általában egy vak énekesnek vagy bárdnak szoktak tulajdonítani, akit Homérosz névvel illettek). Ezek az eposzok nyomokban igazságot is tartalmaztak, például nagy show volt, Heinrich Schliemann az Íliász nyomán az 1870-es években kiásatta Tróját és Mükénét. Az is igaznak látszik, hogy hogy az i. e. 8. században keletkezett eposzok a politeizmus szellemében születtek, az Odüsszeiát olvasva például az olümposzi istenek (ez volt a görögök pantheonja, élükön Zeusszal, Dionüszosszal, stb.). Ezeket az eposzokat mindig nagy kedvvel olvastam, és ezekből kiderül, hogy az emberek hosszú monológokat folytatnak istenekkel és félistenekkel, héroszokkal, nimfákkal, satöbbikkel.

Mindegy. A görög filozófiát egy kicsit tanulmányozva kiderül, hogy i. e. 400 körül a görögök még mindig erősen hittek ebben a pantheonban, a politeizmusban, tehát az Olümposzon lakozó isteneikben, de a végén szerintem lassan már mindennek volt istene, sőt a Rómában ugyanazt a pantheont átkonvertáló hitvilág Jupiterrel az élen már odáig jutott, hogy mindenféle házi szellemekben, meg mindenfélében elkezdtek már hinni a végén. Szóval ez a pantheon két kultúrát is kudarcba fullasztott sikeresen, a görögöt és a rómait. Vajon mi ennek a kudarcnak az oka? Azért említettem a Kr. e. 400-as időpontot, mert 399 körül lehetett, hogy Szókratész kiitta a méregpoharat, mivel filozófiája összeütközésbe került a politeizmus és az athéni demokrácia alapelveivel. Konkrétan istenkáromlásért vagy valami hasonlóért fogták perbe. A későbbi korokban a filozófusok vitatkoztak, hogy jogos volt-e Szókratészt kivégezni, mert az konfliktusba került az erősen politeista vallású athéni demokráciával. Most nem kezdem el részletezni, hogy az milyen demokrácia volt, de nem a legjobb, mindenesetre az első demokrácia-féle, amiről tudunk, vagy legalábbis én tudok.

Szókratész nem hagyott ránk könyvet, szokás preszokratikus filozófiát és Szókratész utáni filozófiát feltételezni, Szókratész tehát szakadást jelentett magában a görög filozófiában is, és erős a gyanúm, hogy utódai, például Platón, Arisztotelész mélyen elhallgattak valamit, és írtak egy csomó könyvet politikáról, retorikáról, esztétikáról (Poétika címmel), párbeszédes dialógusokat. Szókratésznek is volt egy beszélgetős módszere, amiben a „bábáskodás” módszerével a beszélgetőpartnerét tanítgatta a bölcsességre, jóságra, akármire, mert ilyesmiben gondolkodott. Ma talán úgy mondanánk, hogy humánum, ami annyit jelent, hogy emberszeretet. Viszont azt mondta, hogy az egyetlen, amit tud, az az, hogy nem tud semmit. Bár azt is szokták emlegetni vele kapcsolatban, hogy említést tesz bizonyos daimónról, aminek a szava segítségével dolgozik. Úgy tűnik, hallucinált, ahogy ma a kedves pszichiáterek mondanánk, persze az sem hallucinálás, hanem hanghallás. A “hallucináció” fogalom csak elfedése, maszkolása annak, hogy egy vagy több “hang” megtámad, és az annak nyomán létrejövő lélekállapotnak. Mindegy, nem tudni pontosan, hogy segített neki a daimónja, körülbelül úgy járhatott az okosságával, mint én, amikor egy film noir-szerű állapotban, 1920 helyett 2020-as, cyberpunk környezetben egyre jobban belegabalyodom az újságírás, és bizonyos kommunikációs fordulatok utáni nyomozásba, amiknek a főszereplője a közösségi médiában esetleg eltorzított igazság.

Platón tolmácsolásában maradt ránk az Apológia, Szókratész védőbeszéde, melyben Szókratész a delphi jóslatra hivatkozik, egy orákulumra, isteni szóra: senki sem bölcsebb Szókratésznél. Szeretné átalakítani, megcáfolni, hiszen ez a tragédia magva, a hübrisz, azaz magyarul kb. a büszkeség, elbizakodottság, hatalomvágy. Vajon a jóslat tényleg isteni szó? Vannak-e egyáltalán istenek? „Az istenekről nincs módom tudni, sem azt, hogy vannak, sem azt, hogy nincsenek, sem pedig, hogy milyenek.” „Neki a jóslat, a delphi szó a kötelező szó, ez a delfin, amelyen úszik. Úgyszólván ez a magva, kiindulópontja összes beszélgetésének, ez a megbízatása, filozófusi elhivatottsága” (Hannes Böhringer) http://www.c3.hu/~tillmann/forditasok/bohringer_mi_a_filozofia/sokrates.htm

Ezeket még szépen mind elmodta, miután kiitta a bürökpoharat, és ha lehet hinni a leírásnak, csodálatosképpen viszonylag nyugodtan meghalt. Persze, ezt lehet úgyis értékelni, hogy össze-vissza zagyvált istenekről, delfinekről és a daimónjáról. Bár, szerintem Platón igyekezett pontosan leírni, amit mondott. Nekem pedig nincs más hátra, hogy feltegyem 2420 év után a kérdést: Szókratész daimónja delfin volt? Szerintem igen. Az istenek, amikor az emberekhez szóltak az eposzokban, delfinek voltak? Szerintem igen. Ha mégis istenek voltak, csúfosan kihaltak. Igaz-e, hogy össze-vissza hülyítik, kijátsszák egymás ellen az embereket ezek a cetfélék? Minden-féleképpen!

Delfin-“meditáció”: Űrszemét

Néhány dolgot tudni kell a delfinekről. Sokkal régebben vannak ezen a bolygón, mint az ember. Szeretnek állandóan a Föld megmentőjének a szerepében és a többi állat megmentőjének a szerepében tetszelegni, miközben valójában maguk is vérengző ragadozók, és megvannak a viselt dolgaik, például a csoportos nemi erőszak, szexuális kegyetlenkedéseik is messze földön híresek, van, hogy megölik a nőstény kicsinyeit, hogy azok párosodjanak velük. Az emberekkel szemben felvett álcáik a velük kapcsolatba került embereken keresztül nyilvánítják ki, például elég csak Douglas Adams: Viszlát, és kösz a halakat! című könyvére, vagy Joan Ocean megtévesztő delfinterápiáira gondolni. Az emberiség tanítóinak a szerepében szeretnek feltűnni, sugalmazásaik és „tanításaik” lehetőleg össze-vissza hazugságok, amikkel embereket és népcsoportokat uszítanak egymás ellen. Ez legjobban a skizofréniánál érhető tetten. Semmit sem szabad nekik elhinni, különösen azt nem, hogy állítólag egy másik bolygóról származnak, és tudomásuk van más dimenziókról, ufókról, és hogy velük kommunikálnak kapcsolatban vannak. El lehet hinni viszont, hogy hanghullámokkal velünk „kommunikálnak”, „gyógyítják az embert”, de ugyanúgy rákosíthatják is, szeretnek szívritmuszavarral, szívinfarktussal szórakozni, sakkban tartani az embert, gondoljunk csak Douglas Adams halálának körülményeire. Bejönnek az álmainkba, és gyötörnek minket. Miért van olyan sok szar álom és kevés jó, az is maximum szexuális tartalmú? És hogy honnan tudnak például magyarul? Folyamatosan tanulják a világ összes nyelvét, nem akarok szerénytelen lenni, de szerintem tőlem is tanultak eleget. Szóval vágyam, hogy magyartanár legyek, valamiféle furcsa módon mégiscsak teljesült, valami elképesztő módon. Diplomázás előtt különösen szeretik az embereket skizofrénné tenni, önbíráskodók, haragtartók, nem szeretik, ha az általuk kipécézett emberek a földi kategóriák szerint viszik valamire. Folyamatosan az intelligenciájukkal hencegnek, mindenbe beleszólnak, belekotnyeleskednek, ami nem rájuk tartozik. Így a valóság, amit hangokon keresztül közvetítenek, egyre inkább kezd Mátrix-szerűvé válni. Az álmok megfejtésére nem vállalkoznék, de ugyanúgy veszik a gyenge képeket, amiket vizualizálunk, és a gondolatokat, amiket kihangosítanak nekünk vagy maguknak. A hosszú évek óta húzódó vita, hogy az emberek a hangokat az agyukban hallják, vagy a hallószerveiken keresztül, eldönthető lenne egyszerű műszeres vizsgálattal. Én a fülre, a hallószervekre tippelnék.

Szóval, van ez a „Delfin-meditáció”, amivel én elküldtem őket: fokozatosan elhalványulnak, ha azt vizualizáljuk, hogy kilövik őket a világűrbe, miközben a repülő csészealjakkal, ufókkal, világűrrel kapcsolatos hazugságaikra gondolunk, és magunkban ennyit mondunk, illetve gondolunk (hogy nehogy hülyének nézzenek minket, magunkban beszélni amúgy is felesleges): „Űrszemét.” Ezt elmondjuk nekik párszor, amire először idegesek lesznek, majd fokozatosan elhalványulnak. Szerintük „ezeket nem tudhatják meg, mert azonnal depresszióba esnek az emberek”. Nem tudhatják (vagy nagyon is jól tudják), hogy depresszió sincs, illetve ami van, azt is jórészt ők csinálják vagy okozzák. Az inkontinenciát szintén ők okozzák, ezzel is folyamatosan lejáratva az embereket az embertársaik előtt. Folytassam még a sort? Szerintem ennyi mára bőven elég lesz az úgynevezett „delfinkommunikáció”-ról. Amit nagyon kell vagy fontos tudni, elmondtam. Szóval, egyelőre ennyi, hogy: “Űrszemét.”

Ja, és ne tévesszenek meg minket az ígéreteik, amikkel földi javakkal, társadalmi pozíciókkal kecsegtetnek minket, netán Jézusnak vagy Istennek, spirituális gurunak, pszichiáternek, vagy más egyébnek képzeltetik magunkat velünk. Mindenkor legyünk szerények és alázatosak, főleg, ha körülöttünk sertepertélnek, őket meg könyörtelenül küldjük el a francba, például a fent említett „meditációval”. Megértik az üzenetet, hallgatnak ránk, és nem zavarnak minket tovább. Ja, és igyekezzük magunkat a továbbiakban távol tartani tőlük! Továbbá azt is megfigyelhetjük, ha rájövünk a titkukra, a hangok, ha maradnak is, folyamatosabban “harmonikusabbak”, alázatoskodóbbak lesznek. Persze, továbbra se higgyünk el nekik semmit, de legalább nyugtunk lesz tőlük.

Viszlát (és kösz a halakat)! 🙂

A delfinek csodálatos világa

Aztán, nézzünk csak körül még ezen a szép bolygón, milyen intelligens faj él még az emberen kívül? Az interneten fellelt adatok alapján, először John C. Lilly kereste ezekkel a nagyszerű állatokkal (lényekkel?) a kapcsolatteremtés lehetőségét, legalábbis legújabb korunkban. Lilly univerzális elme volt, érdekelte mindenféle marhaság, ami egy kicsit is tudományos színezetet öltött, 13 évesen már laboratóriuma volt házuk pincéjében, a biológiától a fizikán át a kémiáig minden érdekelte, a tudományok határterületei, az azok közti átjárhatóság érdekelte.

Az ötvenes évek végén Lilly létrehozott egy központot, ami az emberek és a delfinek közti kommunikációval foglalkozott. Néhány évvel később munkatársaival több tanulmányt publikáltak arról, hogy a delfinek utánozni tudják az emberi beszédet. Az állatokkal végzett, több évtizeden át tartó munkája viszont nagyban hozzájárult a tengeri emlősök védelméről szóló 1972-es törvény, a United States Marine Mammal Protection Act elfogadásához.

Sajnos, egyúttal beszállt kora pszichedelikus kultúrájába, és az LSD-től kezdve a ketaminon át mindeféle droggal kísérletezett azért, hogy kapcsolatba lépjen ezekkel a teremtményekkel, meg amúgy is volt erre bizonyos hajlandósága, ez volt a másik hobbija, hogy úgy mondjam. Nem csoda, hogy az állatoknak ugyan megtanított 1-2 emberi kifejezést, a nagy áttörés, a mentális beszélgetés ezekkel az élőlényekkel elmaradt. Vagy mégsem? További pályáján átok kezdett rátelepedni, teljesen zavaros eszmefuttatásokat publikált vegyesen, a tudományos eredményeivel, amire ezek ezáltal árnyékot vetettek. Én arra tippelek, mégis sikerült neki a kommunikáció, esetleg úgy, hogy észre sem vette igazából. Az, hogy a delfin agya telepatikus üzeneteket közvetíteni, még nem jelenti feltétlenül, hogy az ember visszafelé is képes erre. A delfinek töretlenül hangicsáltak neki, ám nem jelenti azt, hogy ez a „színészkedés” nem jelenti azt, hogy nem léptek telepatikus kapcsolatba vele, és nem vitték el egyelőre tévútra őt is, és az egész tudományt is, ami mindig is, mint vidám fickókról szeret megemlékezni róluk, akiknek még a támadó gesztusaik is pozitívnak hatnak.

A másik delfinekkel foglalkozó, spirituális és ezoterikus tartalmakat is felvonultató másik nagy szaktekintély, Joan Ocean évtizedek óta kommunikál delfinekkel és bálnákkal. Egy spirituális magazinnak adott interjújában e különleges lények titkairól és a velük átélt transzcendens élményeiről olvashatunk: a delfinek történelmünkben betöltött szerepéről, a hangjaik hullámain tehető interdimenzionális utazásról, és arról, hogy a szeretet egy határon túl láthatatlanná tesz. Azt nyilatkozta, úgy érzi, hogy kommunikálnak holografikusan, hangokat képeznek. A hologram egy olyan kép, amely minden információt, ha úgy tetszik egy felvételt tartalmaz. Mint egy energia kitörés. Még érdekesebbnek tartom azt az állítását, hogy tulajdonképpen nem is kell a delfinek és bálnák közelében lennünk, hogy telepatikusan kommunikáljunk velük. „Bárhol lehetünk. Ahogy említettem, az én kapcsolatom a delfinekkel egy ülő meditációval kezdődött a házam nappalijában. Ha be tudsz jutni ebbe csendes térbe és rájuk fókuszálsz, ott lesznek. Ha jön egy érzés, hogy szeretnél velük kapcsolatba lépni, egyszerűen megteheted.” Vagy ők veled – ezt már nem teszi hozzá. „Még úszni sem tudtam, amikor először találkoztam a delfinekkel. Ez a 80-as évek elején volt, és akkoriban az emberek még nem voltak olyan tudatosak a delfinekre. A delfinek először meditáció közben jöttek el hozzám egy gyönyörű üzenettel, sok-sok mondanivalóval az emberiség számára. Az energia, amit éreztem, nagyon finom volt. De kissé kínosnak találtam elmondani másoknak, hogy nagy, felemelkedett mesterek helyett én delfineket csatornáztam. Így titokban tartottam.” Joan Ocean, ma is a delfinek és bálnák közelében él, Hawaii-n, honlapot is tart fent, amin a delfinekkel és a bálnákkal végzett különféle terápiákról és előnyökről ír.

Most, ehelyt nem fejtem ki nagyon véleményem ezekről a vízi emlősökről, amiket főként a delfinek és a bálnák képeznek, és együttműködésükről az emberekkel, és a beleszólásukba a történelmünkbe annak bizonyos pontjain, legjobb esetben is szerintem közös történelemről van szó, de mindegy. Nehogy esetleg majd később olyasmivel vádoljanak, uszítással, vagy mit tudom én mivel, amit nem tettem. És mivel csak az az interneten bárki által fellelhető forrásokból tájékozódtam, az valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, amit én tudok. Ja, még egy: mivel a delfineknek állítólag saját nevük van, ez már tudományosan bebizonyított tény, számos forrás említi, természetesen egyik delfin sem azonosítható a másikkal, ugyanúgy vannak köztük különböző „tulajdonságú” egyedek, mint az embereknél. Jók, rosszak, stb. Mármint emberi és univerzális kategóriák szerint.

Szóval, a forrásaim közül egy pár:

https://saman.org.hu/interju-john-c-lilly/

https://aryes.eoldal.hu/cikkek/ezoterika/kommunikacio-a-delfinekkel1.html

https://aryes.eoldal.hu/cikkek/ezoterika/kommunikacio-a-delfinekkel—2_.html

https://www.joanocean.com/

Ennyi lenne a delfinkommunikációról szóló írásom, a hangképzésükről, meg a többféle nyelvről, amit használnak, most nem értekeznék bővebben. Szerintem mindenki jobban jár, ha nem ragozom tovább a témát.