A Dungeon Keeper-es ABC

A dungeon keeperes Reál, és a hajléktalan Robika, aki szerint Attila vagyok…

Szervizben a kocsi, új cipő vásárlása. Most, hogy már nem 42 éves vagyok, hanem 43, a lábméretem is megnőtt 1-gyel… 🙂 A cipőboltban nem volt, csak 43-as, zöld, cipzáros fűzős cipő, és 43 és feles, fűzős, kék cipő. Mind a kettőt megvettem, ugyanis mindkettő jó a lábamra.

Na, voltunk a Dungeon Keeper-es Realban, az állomás mellett, ahol minden kasszirsa influencer, és szerintük ők azért vannak a boltban, hogy elkergessék a vevőket, vagy kiirtsák, lekaszabolják őket… Enyhén szoftverhibás az egész társaság… Éppen egy kollégájuk az beszélték meg, aki a vécén volt, és közben a testükkel védték a bejáratot, hogy a vevők ne tudjanak bejönni… A bolt kongott az ürességtől, mostanra már sikerült ezzel a mentalitással elüldözni minden forgalmat a Penny-be… A kedvenc játékuk valószínűleg a Dungeon Keeper, amiben a szörnyeknek kell megvédeni a labirintust a kalandozóktól, nem lepődnék meg, ha legközelebb sörösrekeszekkel barikádoznák el magukat. Szerencsére túljutottunk viszonylag hamar az összes minibosson, 2 a bejáratnál, 1 a tejes pultnál, a főellenfél (aki a pnztárban volt) nagy kegyesen elvette a pénzt, és “futni hagyott” minket… mintha valami váltságdíjat hajtana be rajtunk… szabad elvonulást engedélyezett (hálisten… úgy izgultam, hogy esetleg hátravitet a raktárba a kidobóval, és lemészárolnak…). Bár lehet, hogy este 5-6-ig normális ABC-ként üzemel, napközben megszállva tartják a helyet az alkalmazottak, és sértve érzik a territóriumukat, ha valaki merészel belépni… Egyébként a Ferenc körúti Coop-ban ugyanez a helyzet, ott pedig csak állnak naphosszat sóbálvánnyá merevedve szinte, “lefagyva”, napközben meg lehet fulladni a légüres tértől… Annyira konganak a boltok, mert van pénz az embereknél, ugye… Na, jó, a kormány emel pár % nyugdíjat júliustól, az mire elég…?

Robika, aki szerint Attila vagyok (csak ő lehet egyedül Robika, sok mindenre emlékszik, de azt képtelen megemészteni, hogy mást is hívhanak Robinak) Juhász Kati nemsokára jön ki Nagykállóból (egyébként azóta bent van, mióta én ott “jártam”, sokszpr fél éveket vannak bent indokolatlanul az emberek). Valamit még világolt, hogy nemsokára neki is be kell menni, a “szívgyógyszerei” miatt, meg a májával is mintha problémák lennének (többet iszik, mint eszik)… Kérdezte, hol lakom (tette az agyát, mint aki nem tudja), mondom a Stadion utcán…

És akkor mondja nekem valaki, hogy a valóság nem szimuláció… A legmesszebbre akkor menek el Dungeon Keeper-ék, amikor nyíltan a nemi életünkről érdeklődtek a boltban, ahelyett, hogy kiszolgáltak volna, ami, ugye, normális körülmények között a dolguk lenne, ha nem égnének állandó Dungeon Keeper-lázban: “Asszonyom, milyen volt az éjszakája?” és társai… (alig leplezett irigységgel…)

Hajnali séta, reggeli EDIT: Itt, a városban tényleg a boltosok a legokosabbak. Amikor bementem az éjjel-nappaliba, a bolgár kinézetű kislány tüntetően fújta az orrát, , külön kihangsúlyozva, hogy milyen szépen ejti azt, hogy “Viszontlátásra!”. Ajánlok bele egy kis lágyságjelet (jerry). Egyébként meg fuck off.

Kezdem már megérteni, aki mindent Amazonról rendel, meg innen-onnan. Ott legalább nem p*fáznak vissza. Egyébként is ezek is simán lecserélhetőek gépekre, az Intersparban már sokszor nincs is kasszás… Szerintem nem azért fizetik meg őket, hogy az agyukat játsszák, de ők tudják…

Antropológiai megfigyelések a Skizofrén Rezervátumban

Over 3000 years of pre-history painting in thailand,Pha dang cave,Kanchanaburi,Apicture of the ritual.

Jut eszembe: Tavaly Halloween körül otthagytam egy tököt meg egy kávét a Jafiban. Az félig direkt volt. Mit félig, teljesen. Csak nem tudtam megmagyarázni, miért csináltam. Most már, ha nagyon akarnám, tudnék rá értelmes magyarázatot találni. Amúgy az egész az Edit ajándéka volt. Anikó pedig b#gyit adott Editnek a pszichiátrián. Ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem. Mondjuk, elhiszem, de mindegy… A pszichiátrián sok minden történik, az ember még a töklotyóra is ráfanyalodik kínjában, valaki meg még a csikkezésre is, ilyen dolgok (is) mennek…

Ez a sok össze-vissza keveredés azért van, mert egyszerre 4 nőnek csaptam a szelet Origo-s blogger koromban, egyébként Nyíregyházi Főiskolás koromban is így választottam párt (Adrienne). Szerintem antropológiai tény, ha valaki egyszerre 4 nőnek udvarol, a nők küzdenek meg érte. Kb. ennyit kell tudni a párválasztásról. A párválasztás általában 7 évre szól (házasság nélkül), ilyen volt nekem Adrienne, Anikó, Edit. Ha valaki házasságot köt, az bár elvileg örökre szól, gyakorlatilag aggasztóan gyakoriak a válások, úgy tudom. 20 éves koromig nem volt bnőm.

Amerikában 21 év a felnőttség korhatára, ha jól emlékszem, tehát akkor kellene elkezdeni igazából a párválasztást, mint ahogy az italozást és a dohányzást is. Természetesen Magyarországon már aki 10-12 évesen nem szexel, az már égő. Ez azért van, mert ez a legolcsóbb szórakozás, gyakorlatilag szinte ingyen van, és nincs a fiataloknak pénze másra, csak hogy egymásnak menjenek, és sorra gyártsák a pulyákat. Elképesztően fiatal párokat látok babakocsival. 16 évesen már vége a tankötelezettségnek, és marad ez. 13-14 éves kor az, amikor az embert komolyan kezdi érdekelni a szexualitás, tehát a középiskola. Sajnos túlságosan is érdekli, csak lehetőség nincs rá. Van ugye a kivel, mikor és hol kérdése… Ezekből általában nincs mind egyszerre megoldva, ebből is adódhatnak a problémák…

Ha egy szűk csoporton belül valaki elkezd egyszerre 4 nőnek udvarolni, az minimum visszatetszést vált ki, ha párkapcsolatban van, miközben ezt csinálja, az jelzés, hogy nem boldog. A 4 nős szisztémát introvertáltak vagy aspergeresek csinálják, vagy a skizofrének között még divat. Ez a 4 nő lehet 3 is, lehet 5 is, gondolom, erre mondják, hogy “több vasat kell a tűzbe tartani”, ha egy nő látja, hogy aggasztóan kezd emelkedni a száma azoknak a hölgyeknek, akikkel a párja “kedves”, kezdhet gondolkodni ő is azon, hogy akkor inkább jobb, ha elválnak az útjaik.

U.i.: Egy “mágikus” hatást azért én is tulajdonítok magamnak: sorra párra találnak/csináltatják fel magukat a nők, akikkel mindennapi kontaktba kerülök. Egyszóval “meghozom a gyermekáldást”. De esküszöm, nem én vagyok az apa. Sem a gólya. Nem szexguruként, hanem aszexguruként működöm. Ez csak az én szemszögemből látszik röhejesnek, de attól, mert “sziát” köszönök neki a boltban, vagy normális hangnemben beszélek vele, vagy (szerinte) szépen nézek rá, még nem lesz terhes egy nő. Csak az én szempontomból durva, hogy sorra “ágynak esnek”, aztán “kidőlnek a munkából” a nők. :-))) Mondjuk ebből a szempontból védve vannak az aktuális barátnőim: hamarabb “gyesre vágatják” magukat a nők körülöttem, minthogy képesek lennének kivárni, hogy kezdeményezzek náluk. Sorolhatnám vég nélkül a neveket, személyeket, de nem teszem, mert kicsit hosszú lenne a lista… 🙂 Körülbelül annyit jelentett, hogy “köszöntem szépen”. Miskolcon mi, nappalin, az eladó kislányokat körülbelül árukiadó automatákként kezeltük egyetemistaként, hogy “beteg lettem”, és hazakerültem Nyíregyházára, kezdtem érdeklődni a boltos csajok, skizofrének és egyebek iránt. De sebaj, mert közben rájöttem legalább, hogy ők sem árukiadó automaták, sőt… 🙂 Ez a félreértés abból fakad, hogy az egyetemisták egymás között szoktak általában párválasztásról gondolkodni, az ún. “egyetemi közeg” ugyanolyan szubkultúra, mint a “védett munkahely” közege, csak belsős párválasztás van. Ez annyit jelent, hogy az igazi életet még nem ismerem. Mármint szexualitás szempontjából… De nem is biztos, hogy meg akarom, azok alapján, amiket hallani vagy gondolni lehet róla… Az egyetemeken nem nagyon van az embernek ismerkedési gondja. A Miskolci Egyetem fénykorában (és az enyémben) az Egyetemvárosban az egyetem területén ennyi hivatalos bulihely működött: Eper Kettő, Coffee-Inn, Kék Rocky, Piros Rocky, Zöld Rocky, Rebel Klub. Az már maga volt a túlhajszolt dekadencia kora. Volt pénz bulikra bőven mindenkinek.

U.i. 2.: Egyébként ez a szentséges élete abból fakad a skizofréneknek, hogy minden megvan nekik tiltva orvosilag, amit másoknak szabad: tilos a szex, alkohol, kávé, cigi vagy csak nagyon kontrollált körülmények között. Csak a legnagyobb skizo influenszrek engedhetik meg maguknak liter számra a kávét, számolatlanul a cigit, lényegében akkor isznak alkoholt, amikor jólesik, lényegében bármit megtehetnek, ami egy normális embernek kijár, a pszichiátria sem szólhat bele, amúgy egyébként se tehetné.

És, igen, hogy félreértés ne essék, ezzel a videóval nyíltan Harmony-ra utalok, ha érdekel valakit, és hogy mit akarok kifejezni ezzel…? Találja ki mindenki saját maga, tele vagyunk önmenedzselő kis zsenikkel és zsenipalántákkal… 🙂

Húsvéti útjaim

“A hatalmadat érezvén egy körmöt levágatsz, és akaratán kívül egy szőke nőt a táncba hívsz… de egy másik napon egy mikrobuszból intő hivatalnok látása miatt beteg szíved majdnem a sírba visz, de a hatalmat gúnyolod, és senki nincs, aki erősebbnek látszana nálad… Minden mondatra emlékszel, és minden mondatod telitalálat… Óriás szívedet derűs mosollyal a világra büszkén megnyitod, keveset alszik 40 fele az ember, de a rekeszes táskádat degeszre tömve rohansz egy átkozott hivatalba, a nagy tudásoddal és a régi tekintélyeddel…” (Balaton, Víg Mihály)

Eddig köszönöm, jól telt ez a húsvéti időszak, a nagypéntekkel együtt 4 naposra bővült húsvéti ünnepkörben… Az első utam, természetesen a szolgáltató házba vezetett, itt egy Ismeretlen Kiszolgáló hölgy helyettesített Sex and the City-s pólóban, vettem egy öngyújtót, volt olasz, francia, angol, amerikai, természetesen a párizsi, Eiffel tornyosat választotta nekem… Aztán kimentem Sóstóhegyre, vettem egy Pepsi-t, egy gorillás gyújtóval, amin sörbontó is volt. Majd kis kitérő után (amiről az előbbiekben már értekeztem), Sóstóra vezetett az utam, ahol egy fél literes Pepper-t (milyen érdekes, hogy bejött megint a 7Up és a Dr. Pepper fél literesbe, ami sose volt), és egy tigrises “weed”-es, azaz füves, marihuánás, vagy hogy mondjam, gyújtót… Utolsó utam a Szmogba vezetett…

Ja, ott hagytuk abba ezt a sámánosdit, hogy Sóstóhegyen vakondsámán volnék, de Sóstón gilisztalelkű kacsasámán… 🙂

A városban, Nyíregyházán természetesen majomtotemes lósámán…

Az ellenségeimnek kutyafejű disznósámán…

Szerzek már én is egy hátizászlót, mint Waszlavik Petőfi Velorex Ullmannmónika stb., László, és valahogy ezeket mind rászerkesztem… 🙂 Persze, ezek csak távlati tervek, még az F2000-es Auschwitz tetkót sem csináltattam meg a csuklómra, pedig egyszer már fizettem érte egy szélhámosnak 2000 forintot, aztán nem lett abból se semmi… Lehet, nem is kell már… :/

A Szmogban, természetesen két ifjú hölgy ült a szomszéd asztalnál, csináltak pár képet, és arról értekeztek, hogy Harmony vagy Kiscsillag illik-e jobban hozzám, esetleg Kleó… Nagyon érdekes beszédtémáik vannak, a mentális betegség ilyen szinten megjelenve eléggé rózsaszín Barbie babaház-szerű valami… Persze hogy, a valóság show és a párválasztó show keverékének nézi ez a korosztály a mentális betegséget, de sajnos, ez az egész nem ilyen egyszerű…

Mindebből az a tanulság, hogy nincs tanulság, elnagyolt összefoglalója ez az eddigi hétvégémnek, amolyan celebkedés, idemegyek-odamegyek, lóf@szt sem csinálok, de mégis hírértéke van… Egyébként talán a szimbólumok miatt van hírértéke… Talán a nagypéntek óta eltelt 2 nap nem másra való, mint szimbólumok begyüjtésére, az év hátralévő részére… Nem tudom, meglátjuk… Talán van jelentős(s)ége, hogy hol jártam, mit vettem, mind egy-egy döntésemen múlt. Ugyanúgy mehettem volna a Szmog helyett az Unicumba vagy a Mamma Miába (a Barbizont már nem is említve), vagy a Fehér Egér helyett A Mignonba vagy a Safagába vagy a Pikolóba, de még a Csillagba is, majdnem el is mentem, kevésen múlt, hogy nem ott kötöttem ki… Milyen ráhatása van a nagypénteknek az elkövetkezendő időkre? Kiderül hamarosan…

Egyébként is azt vettem észre, hogy néhány “vendéglátóipari egység” megszűnt, de ahol nyitva maradtak, bővült a minőség és a vendégkör… Érdekesség még, hogy egész kis női városrészek is nyíltak, mint itt, ahol lakom, a Stadion utcán, a fodrász-közmetikus műkörmös, és a Dózsa György úton, a 4-es sz. ételbárnál (a volt 4-es kocsma helyén, mennyit voltunk ott, te jó isten), de a Gondűző helyén is Keszegsütő lett, a kocsma helyén ételbár, a Dózsa Györgyön végig cukrászatok, divat boltok, fagylaltozó… Változik a város, de talán előnyére, azt kell, hogy mondjam… Idén határozott fejlődés mutatkozott, olvastam a Szabad Földben, hogy meglódult az ingatlanpiac, 108 milliárd fotint jelzálog kölcsönt vettek fel a magyarok, szóval érdemes ingatlanba befektetni, meg kaptam egy fülest, hogy jól megy a Tesla kriptovalutája, 85e forinttal lehet beszállni, aki akar… Én persze mindezt nem értem, mert egy hótt debil, gyámság alatt lévő, ruppótlan skizofrén vagyok, minden remény nélkül, szipp-szipp, élni fogom a gondnokság alatt újságírói diplomát letett skizofrének mindennapi életét, természetesen mindenhová lassú mentővel kell kísérni, mert képtelen vagyok a tartózkodási helyemet önállóan meghatározni, de egy diplomamunkát el tudok készíteni gond nélkül… Hát, igen, kicsit elgurult a tabletta orvoséknál is… Csak nem az volt az igazi indok a gondnokságba vételemnél, hogy kicsit túltoltam az Origón az érdekvédelmet…? Mert erre már gondolni sem merek… Mindegy, azóta mégjobban túltoltam… :-)))

Ja, igen, a Twin Peaks-ben vettem egy gyrost pitában 1730 Ft-okért, kicsit drágálltam, alig pár éve még kijöttem egy 1000-esből… Vagy csak álmodtam…? Ilyen soha nem volt…? Mindjárt írok egy verset… :-))

A kontrollra csavargó skizó celeb

Ma megpróbálok egyedül eljutni A-ból B-be. Mindig bírom, amikor ismeretlenek felteszik a kérdést: “Hogy mentél el Nagykállóba? Hogy jutottál el Debrecenbe?” Megvettem a jegyet, oszt kész. Egy skizofrén általában nem azért nem utazik, mert teljesen debil, hanem mert nincs pénze. Hát, Nagykállóba eljutni sokszor nem nagy kunszt, de visszajutni onnan már érdekes, ugye van az a skizó poén, ami szinte bármelyik pszichiátriára vég nélkül alkalmazható: “bekerülni könnyű, kikerülni nehéz”. Talán Debrecenből könnyebb kikerülni, a “Nappali Hospital”-ból, heti egyszer kell járnom, amíg nem dolgozom, ha dolgozom, akkor havi egyszer. De legalább megkínálnak ebéddel, amit általában kedvesen visszautasítok, de néha nem tudok ellenállni a csábításnak. “Mindennek ellen tudok állni, kivéve a csábítást.”

Ma Debrecenben kétszer is rossz irányba indultam gyalog, vagyis eltévedtem egy kicsit. Közben egy embert hallottam, aki éppen azt ecsetelte valakinek, hogy 20 éve lakik Debrecenben, mégis eltéved. Miskolcon is, Nyíregyházán is jóval könnyebben lehet tájékozódni, mint Debrecenben. Először, persze az egyetemre mentem el, éppen valami állásbörze volt, kis ajándékpakkokat osztogattak, rutinosan elhúzódtam az ajándékok elől, még itt fognak, és megkínálnak valami munkával, holott nem állásbörzére mentem, hanem kontrollra.

Ez a kettősség még mindig megfigyelhető, ahogy az egyetemen kezelnek, és ahogy a kontrollon, de lassan kezd eltűnni az a marakáns különbség. Sajnos, elfelejtettem az injekciót vinni, de a chippendale show nem maradhatott el. Kérdezte a nővér, hogy vállba szoktam kapni vagy seggbe, természetesen csakis seggbe, bal vagy jobb oldalra parancsolom, nyilván mindig a jobb, és azért nem váltogatom, mert nem göbösödik annyira az injekció helye. Megjött a záródogámról a szakvélemény: kicsit esszéisztikus, kicsit kevés a hivatkozás, kicsit nem annyira elemző, kicsit ilyen, meg olyan, de ami a lényeg: leadható. Vagyis elfogadható, gondolom, ezt jelenti magyarul.

Jó, lapozzunk. Éjfélkor léptem ki az utcára, amikor hüvelyért indultam: kapásból vámpírnak néztek. Eddig haragudtam az utcai kommentelésért, de már kezdem megérteni, mi véd meg az elmagányosodástól: az utcai kommentelők társasága. Azért, ha nem muszáj, nem kell mindig erőltetni sem, de már nem zavar annyira. A debreceni tágas, de kihalt utcák után jó újra itt lenni, Nyíregyházán. Ami érdekes volt, és fura is egyben: Debrecenben nem, vagy alig váltottam ki érdeklődést, hiszen csak egy kontrollra csavargó nyíregyházi skizó celebet láttak bennem. 🙂 Mondjuk, itt is az látnak, de legalább itt nem csavargok kontrollra. Ehhez a városhoz jóval erősebb a kötődésem, az embereknek is ismerősebb vagyok, otthonosabban érzem magam itt. A debreceni utcák valahogy túlságosan nagy léptékűek nekem.

Annyira hihetetlennek tűnik nekem, hogy elfogadható záródolgozatot írtam (már szoftverfejlesztőre is megírtam, csak nem fogadták el, kis jóindulat, az, ami hiányzott Budapesten a Soter-Line-nál…), úgyhogy 25 év után valószínűleg már meg fogom kapni az első iskolai végbizonyítványomat a programozó-képesített könyvelő + érettségi után, ez pedig ez lesz: kommunikáció- és médiatudomány szak, újságíró szakirány, rövidebben és emberi nyelven fogalmazva, újságíró diplomám lesz (BA). Persze, valaki egyszer azt mondta nekem, hogy “a diploma annyit érsz, amit beleteszel”, hát ebben jó sok magyar van, némi programozás, CMS-ekkel való viaskodás, egy kis média, úgyhogy online felületre publikáló újságírónak tudnám elképzelni magam a legkönnyebben, de ha nagyon szigorúan vesszük, a Mad In Hungary is ilyen felület.

#amimégmostanábantörtént: Megjött a munkaügyi felülvizsgálat eredménye. Már csak 50%-os rokkant vagyok. Megint gyógyultam 10%-ot, hálistennek. Először 7-et, most meg 10-et. Remélem, nemsokára meggyógyulok. :/

U.i.: De h#lye vagyok! Azért az állásbörzére bemehettem volna (már csak poénból is). I was not in the mood…

Szilágyi Attila: Nyolcadik bejegyzés

… műanyagflakonok a kiállítást nyert ezüst pergetésű díszpoharak között. Kb. ilyen érzéseim vannak utólag a pszichiáter, kontra “beteg” összefüggésben. De  szakdolgozók se aprózzák el. A szakma  díszcsillogásából Ők is legalább egy harmatnyi hajnalpír dicsőséget igyekeznek megkaparintani. Szóval “mi”, betegek időnként lázadtunk. Lázadozgattunk. De nem valami forradalmi szellembe ültetett mél igazságszeretetből, hanem pusztán túlélésből. Elég hamar kiderül a zártosztálon, hog bárki rosszul járhat, hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy másokon látva, magán nem szívesen tapasztalt volna meg. Sok dolognak már az említése is rettentően hatott. Vag voltak szerencsétlenebb betegek, akik pórul jártak. Szedálás, kötözés, rácsoságy. Az elektrosokk-terápia már önmagában ijesztőleg hatott. A tudat, hogy ilyesmit csinálnak zűrös betegekkel. Akiken elméletileg már semmi nem tudott volna segíteni. Egyik alkalommal, amikor kiengedtek minket cigizni . nem is értem, miért kell mindenhez egy másik ember engedélye – arra lettünk figyelmesek, hogy valaki kiáltott, ordított egy nagyot, aztán dübörgés hallatszott. Pont a szemünk előtt zajlott, ahogy az egyik beteg nekilódult szaladni, majd az ápoló rövid úton összerúgta az illető lábát, így elcsattanva a linóleumon az ápoló a testével szorította földre az ápoltat. A beteg attól ijedt meg, hogy közölték vele, sokkolni fogják. Megijedt, és eszement módon szaladni kezdett, de nem tudott túl messzire jutni. A folyosó, amin menekülni próbált (volna), igen rövid terjedelemben foglalta magába a kórterembe vezető ajtókat. Voltak, akiknek ennyi mozgástér jutott hónapokig, Talán harminc-negyven ember. Én sokszor megtettem ezt az utat. Ötven lépés előre, fordulás, majd ötven lépés vissza.

Nem emlékszem pontosan, mert akkorra már én is nagyon betegnek számítottam, és olyan mennyiségű gyógyszert adtak minden nap, hogy sok dolog kiesett az emlékezetemből. Volt, hogy talán egy hónapig kiütöttek. Hogy pontosan mivel, azt nem közölték, de nem járhattam sétálni se, csak a folyosón tudtam egy kicsit gyalogolni. Ötven oda, ötven visszafele. Lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb, de arra emlékszem, hogy alig vonszoltam magam. A vizet, csapvizet ittam liter számra, hogy kicsit mregtelenítsem a szervezetem, meg sétáltam, vonszoltam magam a folyosón. Egy kívülálló számára úgy tűnhetett, mintha tényleg bolond lettem volna. Pedig nem. Eszemnél voltam.

Így teltek a napok, hetek. Nem beteg voltam akkor, hanem, úgy tűnt, büntetendő renitens. Bajkeverő. A magam részéről biztosra vettem, hogy bosszút vagy büntetést alkalmazva próbáltak jobb belátásra téríteni. Hogy mivel vívtam ki a pszichiáterek haragját? Hát a lázadásommal. Konkrétan nem volt meghatározható, miben is nyilvánult meg ez a lázadás, de főleg ellenérzésekben és ellenvéleményekben…

A David Cooperezésről

David Cooperezni akkor kell, ha valami turbó táp antipszichiátriai protokollra van szükség. 2 nagy David Cooperezési korszakom volt: Az egyik a nagymamám halálát megelőző időszakban, a másik a Világgép kezdetén, tehát lényegében a 2 egybeesett. Sokan lényegében képtelenek többet felfogni az antipszichiátriából, mint a davidcooperezés, és tantrikus gonosz protokollal folyamatosan David Coopereztetik a fő ottoni influencert. A legtöbb antipszichiáter és pszichiátriakritikus elborul, és sohasem hajlandó eltávolodni a fő otthoni influencerétől, aki egy antinővér, és állandóan “lesimogatja magát róla” és “felsimogatja magát rá”, és azt gondolják, ennyiben kimerüt az antipszichiátria. Csak Kinyregyházán 3 antinővérről beszélgethetünk, csak az én vonzáskörzetemben. Az antinővérség kritériuma az, hogy végzett szakápoló legyen az ember lánya. A fő beugró az első tétel, ami a skizofrének ellátásáról szól, és jó, ha saját poénokkal készülnek a szomnolencia, szopor és kóma témaköréből. Ennyit az antinővérekről. Természetesen lehetnek olyan pillanatok, amikor annyira nyerésre áll az antipszichiátria, hogy szinte minden nővér antinővérnek érzi magát, kivéve Lábadi Magdolnát, aki Isten büntetését kéri a KaoTiKus jó(ra törekvő, de azt soha el nem érő) Galaxis császárára (aki állandó konfrontációban áll a Galaxis összes Elnöknőivel) vagy Békési Krisztinát, akinek az a pervője, hogy rendesnek próbál hatni 1-2 táposabb beteg előtt, bár leginkább meg se ismeri őket, az ápolókat viszont folyamatosan ellenük hergeli. Már a Száll a kakukk a fészkére című műből kikövetkeztethető lehetett volna, hogy a pszichiátria sarkalatos pontja a főnővér, vagyis a “Főnéni”, ha a főnénit leszeded, a pszichiátria is leszedhető, megborul. Szerepet játszanak még a takarítók, a “seprékelők”, akik mindenhol ott sertepertélnek, funkciójuknál fogva bejáratosak ápolói, orvosi körökbe is, magánlakásokba is, ők is az antipszichiátria főbb sarkalatos pontjai. A száll a kakukk a fészkére a főnéni és a takarítószemélyzet által kialakult szellemi erőntérre utal, ami játékba hozható antipszichiátriai szempontból. A seprékelő indián alakja megjelenik még Wally Lamb Ez minden, amit tudok című filmjében is, ahol a takarító indián helyét pont egy “mindenes”, egy gondnokféle veszi át. Talán eljön az idő, amikor lesz olyan TMK-s is, aki meg mer majd mukkanni a témában érdemben, nem pedig csak szájhősködésre képes, és macáknak való ostoba viccek gyártására. Ha eljön az idő, amikor a kidobó végre hajlamos komolyan venni azt a Sziámi által is megénekelt sort, hogy “biztos, hogy benyomok egy kirakatot megint, vagy bedobok rajta mégegy kidobó embert, csak hozzanak vissza Hozzád, szokás szerint”… Ennyi lenne szűkszavú székfoglalóm az antipszichiátria élén, aki ismer, tudja, hogy “nem a szavak embere” vagyok… Vagy pont hogy igen? Vagy igen vagy nem… Ki tudja? Talán inkább a gondolatoké? Talán inkább olyan filozófus-alkat vagyok, aki többre értékel némi pszichoanalízist és néhány szci* technikát és néhány pszi* technikát, mint a gyógyszert. Talán az is előfordulhat, ha az ember minden nap tisztázza az etikáját/önvizsgálatot tart/helyre teszi a lelkiismeretét, nem is kell gyógyszer? Vagy csak minimális? Nagyon rövid ez székfoglalónak, de mivel “csempítettem” egy madinhungary.org domaint, valahogy úgy éreztem, szinte morális kötelességem ennyit elmondani az embereknek, főleg Nyíregyházán, Szabol-Szatmár-Bereg megyében, vagyis Almaország fővárosában, ahol jelenleg tartózkodom, zonázom, avagy terezek. Vagyishogy ingázom a valós térben NYíregyháza és Debrecen között, a szellemi térben pedig Nyíregyháza és Miskolc között Böcsi rátartással és Mályi-i rátartással. Azért néha fel szoktam tűnni Miskolcon is, ha van valami, szóval azon se lepődjön meg senki. Szóval tehát ennyi, Csaosz! :-ĐDĐ

U.i.: Nyilván minden főnéninek megvan a taktikája vagyis protokollja (ebben az értelemben), amivel életben tartja magát, és ez a pénzesebb betegek “kimenekítése”, a pszichiátria anyagi lehetőségeit pedig inkább nem is firtatnám, mert az olyan bonyolult “szisztéma”, ami még nekem is magas… nyilván, hiszen nem szerencsejátékozom, blablabla, satöbbi…

U.i. 2: Természetesen több galaxis van és több univerzum, ez csak egy sablon, példaoldal… volt… van… lesz?

U.i. 3: Az Úgynevezett Valós tér, vagyis az IRL valóság is szerepjátékok (számítógépes, és papír alapú és PBM) mintájára “terezik”… Csak esetleg mások a “kasztok”…”fajok”… stb…

Szilágyi Attila: Tizenharmadik bejegyzés

…leérettségiztem, de egészséges munkahelyre nem vettek fel sehova. Sok helyen próbálkoztam. Többet akartam keresni, hogy önálló életet tudjak élni, de sehová nem voltam jó munkaerő. Még konyhai kisegítőnek se vettek fel. A pszichés betegek nem túl jó robotosok. Még a hírük is rossz. Jártam kontrollvizsgálatra havonta egyszer, de sose éreztem magam igazán jól. Egyik módszer se vált be nálam, ráadásul elültették belém a betegségtudatot.  Ez kívánatos minden pszichés betegnél.  Ha nincs, már az is elítélendő. Szinte már büntetendő hiányosság. Nem igazán lehet definiálni, mi az a “betegségtudat”, de mivel a valóságban ilyen nincs, ez csak egy műszó, ezért minden bizonnyal ez a pszichiáterek tudományához tartozik. Meggyőzik, elhitetik a sérültekkel, hogy torzan viselkednek. A betegeknek magukra kell fókuszálniuk, és belátni, hogy amit a pszichiáter betegesnek tart, az torz. A betegség része. Fogadja el, értse meg, hallgasson ránk, mi ezt tudjuk, látjuk magán. És ha nincs normális, a pszichiátrián kívüli kontroll, akkor ezt minden belátó ember beveszi. Elhiszi bármelyik korábban normális ember a környezettől elzárva, hogy beteg. Hogy tudathasadásos, és az illető, ha olyan típus, még tüneteket is produkál. Figyeli magán a betegség jeleit és idővel egyre többet fog magán felfedezni. Fáradt vagy. Beteg vagy. Ingerült vagy.

Beteg vagy. Van valami, amihez ragaszkodsz. Rögeszme. Nem fogadod el mások, akár a többség hitvilágát. Téveszme. Ha azt mondod, te nem hallucinálsz, akkor meg akarod téveszteni az orvosokat és még betegségtudatod sincs. Vannak egyébként személyiségzavaros emberek. ez tény. A történelem számtalan ilyen esetet leírt. De ahogy tapasztaltam, láttam, senkinek nem tudták gyógyszerekkel, megváltoztatni a személyiségét, csak bizonytalanná vagy apatikussá tenni. Aki ilyen inaktív, nem kezdeményező, nem problémás.

Bár pont az hiányzik az ilyen betegek hozzátartozóinak, ami alapból kívánatos lenne, hogy a beteg nem tud normális életet élni. Nem akar tanulni, se dolgozni, se jól viselkedni. Mint a kutyáknál. Ha a sarokba piszkit, bele kell nyomni az orrát. Ha még mindig a sarokba piszkit, akkor rossz kutya. A betegeknél, ha valaki nem eszi a tökfőzeléket, akkor jön a bünti. Ha még mindig nem, akkor “már megint rosszul van”. Rossz fiú. Más gyógyszertkell adni, és egyből be a kórházba… Eltúloztam egy kicsit, csak hogy szemléletes legyen a hozzáállás…

Szóval fókuszálj a betegséged tüneteire, és közöld a kezelőorvosoddal, miért vag beteg. Kaphatsz pár jó szót vagy gyógyszert cserébe jutalmul. A jó szó egyébként a pszichiátriákon, mint a fehér holló. Biztos van, csak valahol máshol…

Eltelt vagy öt év nyűglődve, elég keservesen az életemből. Mindent elkövettem, hogy meggyógyuljak, de nem volt sose jó az állapotom. Ezt vagy én éreztem, vagy ha nem, akkElhagytaor a pszichiáterem közölte, hogy szerinte én rosszul vagyok. Ez ment kb. öt évig. Ezután minden mindegy alapon elhatároztam, elhagyom a gyógyszereim szedését. Ha nem érzem magam jól tőlük, sőt, sok mindenben csak megnehezítik  az életem, akkor talán abba is hagyhatom a szedésüket… Addigra szedtem antipszichotikumot, feszültségoldót, altatót, de talán még hangulatjavítót is. Elhagytam mindet egyszerre csak úgy magamtól Hiba volt. A legsúlyosabb talán életemben. Nem tudtam aludni, paranoid félelmeim lettek, de olyanok, hogy minden porcikám remegett.  Ekkor kezdtem el életemben először hallucinálni… téveszmék napokig, valami pokol. Csak mentem, mint egy tényleges megszállott. Azt se tudtam legtöbbször, hogy hova és miért. Gyalogoltam vagy másfél napot szinte egyfolytában. Rendőrök szedtek össze végül. Nem bántottam én senkit, csak olyan kényszerképzeteim támadtak, amik sarkaltak, motiváltak, hogy törjek be egy ajtóüveget. Egyébként nem ok nélkül. Azt hittem, ott várni fog valaki. De nem várt senki. Értesítették a rendőrséget, és tudtam is, hogy “sáros” vagyok. Bűnös. Be is ültem engedelmes kisdobos módjára a rendőrautóba. Tudat kikapcs, és arra eszmélek, hogy egy széken ülök hátrabilincselt kézzel a rendőrörsön.

Négy rendőr fogott közre. A velem szemben állón láttam, hogy a szemével le tudna rombolni. Nem láttam korábban ilyen típusú agressziót élőben. Nem tudom, mivel húztam ki a gyufát, de ütlegelt. Talán erre eszméltem. És szemmel láthatóan gyilkos indulatokat táplált irányomba. Na, nekem nem kellett több. Momdom, ha már agyonvernek, akkor igazi okot is adok nekik hozzá. Szándékosan elkezdtem velük kötekedni. Tudatosan, számolva a következményekkel. Mondom, tisztességesen megvernek, esetleg még megfenyegetnek, aztán elengednek, és majd mehetek a bíróságra hatósági közeg megsértéséért. Ez lett volna szerintem a gyakorlatias eljárás…

De egy pszichés betegnél nincs gyakorlatias eljárás, ezt megtanultam… nálunk mindenért hatványozottan kell bűnhődnünk… még a betegségünkért is. Még akkor is, ha szimplán csak rosszul érezzük magunkat… mindenért megtorlás… Számomra értelmezhetetlen értelmezhetetlen emberi furmány vagy szakmai hozzáállás miatt…

Folytatom történetem…

Márciusi program (Hello, Marc :-))

 

Tényelgő története: Tizenegyedik bejegyzés

…gyámság alá helyeztek, sőt később a cselekvőképességet teljesen kizáró gyámságot is kezdeményezték. Annyi jogom se lett volna, mint egy kétéves gyereknek. De ez már jócskán a betegség felütése után volt. Addig még sok mindent megéltem.

Ahogy mondják, semmit nem adnak ingyen. Mindenért meg kell küzdeni. Én lassan feketeőves pszichés beteggé fejlesztettem magam. Jó kiképzés kezdődött már az elején, nehezített körülményekkel. Egyszer megfogalmazódott bennem, hogy a zártosztály olyan, mint egy terrorista kiképző központ. Eltölt ott az ember pár hónapot, és előbb-utóbb gyilkolni támad kedve. Ennek a fele azért vicc. Az első harmadik típusú találkozásom a pszichiáterekkel elég fiatal koromban megtörtént. Azóta fejlődött valamit a pszichiátria, de volt miből…

Szóval túl pár vitán, konfliktuson, elektrosokk-terápián és számtalan gyógyszer-kombináción, kb. nyolc hónap múlva szabadultam. Menet közben leszázalékoltak, és felvettek rögvest egy rehabilitációs céghez. Azt hittem, nyolc hónap után szabadultam. De a pszichiátria nem ereszti egykönnyen a betegeket. Az nem úgy megy. Elkönyvelt paranoid skizofrén lettem, és havonta járnom kellett kontrollra. Kontroll. Kontroll vizsgálat. Ami egy jó ideig nem is volt gond számomra, leszámítva azt az apró dolgot, hogy az állapotom semmivel nem volt jobb, mint amikor először mentem pszichiáterhez. De egy fontos előnye volt ennek a szakasznak az életemben, hiszen leszázalékoltak, és felvettek rehabilitációs munkára. Ami azt jelenz, hogy a súlyos megélhetési kényszer lekerült a vállamról, és sokkal könnyebb életem lett. Nem kellett három műszakban tonnákat megmozgatni napi szinten. El se hittem, hogy munka nélkül az ember kaphat pénzt az államtól.

“Leszázalékolás”. Nem ilyenekhez voltam szokva, hogy csak úgy kapok bármit ingyen… Jártam dolgozni négy órában, és még terveim is voltak a jövőre nézve, bár a kimerültség, a tompaság és a halálfélelem belengte mindennapjaimat, csak idővel hozzászoktam. Jött egy jobb időszak, ami alatt még le is tudtam érettségzni. Azt hittem, több gondom a pszichiátriával már nem lesz. De ez a nyolc hónap csak egy kis előjátéknak bizonyult. Szinte jelentéktelen időnek a későbbi hónapokhoz, évekhez képest…

Folytatom a történetem…

Koda oldal és a koda oldal koda oldala

Jó reggelt kívánok! Az új Vörös postakocsi lapszámbemutatót Budapesten tartják 2022. február 18-án pénteken 19 órakor a Mersz Klubban (Budapest, Csobánc u. 10.) Tényleg nagyon “merészek” az író és költő urak és hölgyek, hogy Budapestig mennek, csak hogy nehogy megjelenjek rajta. Remélem, a következő lapszámbemutató már 5 év múlva a Holdon lesz Mark Zuckerbergéknél, az azutáni pedig 20 év múlva a Marson, Elon Musk-éknál…

Ki lehetne köreinkből egyházi emberiességességességre alkalmas vezető(nő)?

Koda oldal koda oldala: