Szilágyi Attila: Tizenharmadik bejegyzés

…leérettségiztem, de egészséges munkahelyre nem vettek fel sehova. Sok helyen próbálkoztam. Többet akartam keresni, hogy önálló életet tudjak élni, de sehová nem voltam jó munkaerő. Még konyhai kisegítőnek se vettek fel. A pszichés betegek nem túl jó robotosok. Még a hírük is rossz. Jártam kontrollvizsgálatra havonta egyszer, de sose éreztem magam igazán jól. Egyik módszer se vált be nálam, ráadásul elültették belém a betegségtudatot.  Ez kívánatos minden pszichés betegnél.  Ha nincs, már az is elítélendő. Szinte már büntetendő hiányosság. Nem igazán lehet definiálni, mi az a “betegségtudat”, de mivel a valóságban ilyen nincs, ez csak egy műszó, ezért minden bizonnyal ez a pszichiáterek tudományához tartozik. Meggyőzik, elhitetik a sérültekkel, hogy torzan viselkednek. A betegeknek magukra kell fókuszálniuk, és belátni, hogy amit a pszichiáter betegesnek tart, az torz. A betegség része. Fogadja el, értse meg, hallgasson ránk, mi ezt tudjuk, látjuk magán. És ha nincs normális, a pszichiátrián kívüli kontroll, akkor ezt minden belátó ember beveszi. Elhiszi bármelyik korábban normális ember a környezettől elzárva, hogy beteg. Hogy tudathasadásos, és az illető, ha olyan típus, még tüneteket is produkál. Figyeli magán a betegség jeleit és idővel egyre többet fog magán felfedezni. Fáradt vagy. Beteg vagy. Ingerült vagy.

Beteg vagy. Van valami, amihez ragaszkodsz. Rögeszme. Nem fogadod el mások, akár a többség hitvilágát. Téveszme. Ha azt mondod, te nem hallucinálsz, akkor meg akarod téveszteni az orvosokat és még betegségtudatod sincs. Vannak egyébként személyiségzavaros emberek. ez tény. A történelem számtalan ilyen esetet leírt. De ahogy tapasztaltam, láttam, senkinek nem tudták gyógyszerekkel, megváltoztatni a személyiségét, csak bizonytalanná vagy apatikussá tenni. Aki ilyen inaktív, nem kezdeményező, nem problémás.

Bár pont az hiányzik az ilyen betegek hozzátartozóinak, ami alapból kívánatos lenne, hogy a beteg nem tud normális életet élni. Nem akar tanulni, se dolgozni, se jól viselkedni. Mint a kutyáknál. Ha a sarokba piszkit, bele kell nyomni az orrát. Ha még mindig a sarokba piszkit, akkor rossz kutya. A betegeknél, ha valaki nem eszi a tökfőzeléket, akkor jön a bünti. Ha még mindig nem, akkor “már megint rosszul van”. Rossz fiú. Más gyógyszertkell adni, és egyből be a kórházba… Eltúloztam egy kicsit, csak hogy szemléletes legyen a hozzáállás…

Szóval fókuszálj a betegséged tüneteire, és közöld a kezelőorvosoddal, miért vag beteg. Kaphatsz pár jó szót vagy gyógyszert cserébe jutalmul. A jó szó egyébként a pszichiátriákon, mint a fehér holló. Biztos van, csak valahol máshol…

Eltelt vagy öt év nyűglődve, elég keservesen az életemből. Mindent elkövettem, hogy meggyógyuljak, de nem volt sose jó az állapotom. Ezt vagy én éreztem, vagy ha nem, akkElhagytaor a pszichiáterem közölte, hogy szerinte én rosszul vagyok. Ez ment kb. öt évig. Ezután minden mindegy alapon elhatároztam, elhagyom a gyógyszereim szedését. Ha nem érzem magam jól tőlük, sőt, sok mindenben csak megnehezítik  az életem, akkor talán abba is hagyhatom a szedésüket… Addigra szedtem antipszichotikumot, feszültségoldót, altatót, de talán még hangulatjavítót is. Elhagytam mindet egyszerre csak úgy magamtól Hiba volt. A legsúlyosabb talán életemben. Nem tudtam aludni, paranoid félelmeim lettek, de olyanok, hogy minden porcikám remegett.  Ekkor kezdtem el életemben először hallucinálni… téveszmék napokig, valami pokol. Csak mentem, mint egy tényleges megszállott. Azt se tudtam legtöbbször, hogy hova és miért. Gyalogoltam vagy másfél napot szinte egyfolytában. Rendőrök szedtek össze végül. Nem bántottam én senkit, csak olyan kényszerképzeteim támadtak, amik sarkaltak, motiváltak, hogy törjek be egy ajtóüveget. Egyébként nem ok nélkül. Azt hittem, ott várni fog valaki. De nem várt senki. Értesítették a rendőrséget, és tudtam is, hogy “sáros” vagyok. Bűnös. Be is ültem engedelmes kisdobos módjára a rendőrautóba. Tudat kikapcs, és arra eszmélek, hogy egy széken ülök hátrabilincselt kézzel a rendőrörsön.

Négy rendőr fogott közre. A velem szemben állón láttam, hogy a szemével le tudna rombolni. Nem láttam korábban ilyen típusú agressziót élőben. Nem tudom, mivel húztam ki a gyufát, de ütlegelt. Talán erre eszméltem. És szemmel láthatóan gyilkos indulatokat táplált irányomba. Na, nekem nem kellett több. Momdom, ha már agyonvernek, akkor igazi okot is adok nekik hozzá. Szándékosan elkezdtem velük kötekedni. Tudatosan, számolva a következményekkel. Mondom, tisztességesen megvernek, esetleg még megfenyegetnek, aztán elengednek, és majd mehetek a bíróságra hatósági közeg megsértéséért. Ez lett volna szerintem a gyakorlatias eljárás…

De egy pszichés betegnél nincs gyakorlatias eljárás, ezt megtanultam… nálunk mindenért hatványozottan kell bűnhődnünk… még a betegségünkért is. Még akkor is, ha szimplán csak rosszul érezzük magunkat… mindenért megtorlás… Számomra értelmezhetetlen értelmezhetetlen emberi furmány vagy szakmai hozzáállás miatt…

Folytatom történetem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.