Tényelgő története: Tizenegyedik bejegyzés

…gyámság alá helyeztek, sőt később a cselekvőképességet teljesen kizáró gyámságot is kezdeményezték. Annyi jogom se lett volna, mint egy kétéves gyereknek. De ez már jócskán a betegség felütése után volt. Addig még sok mindent megéltem.

Ahogy mondják, semmit nem adnak ingyen. Mindenért meg kell küzdeni. Én lassan feketeőves pszichés beteggé fejlesztettem magam. Jó kiképzés kezdődött már az elején, nehezített körülményekkel. Egyszer megfogalmazódott bennem, hogy a zártosztály olyan, mint egy terrorista kiképző központ. Eltölt ott az ember pár hónapot, és előbb-utóbb gyilkolni támad kedve. Ennek a fele azért vicc. Az első harmadik típusú találkozásom a pszichiáterekkel elég fiatal koromban megtörtént. Azóta fejlődött valamit a pszichiátria, de volt miből…

Szóval túl pár vitán, konfliktuson, elektrosokk-terápián és számtalan gyógyszer-kombináción, kb. nyolc hónap múlva szabadultam. Menet közben leszázalékoltak, és felvettek rögvest egy rehabilitációs céghez. Azt hittem, nyolc hónap után szabadultam. De a pszichiátria nem ereszti egykönnyen a betegeket. Az nem úgy megy. Elkönyvelt paranoid skizofrén lettem, és havonta járnom kellett kontrollra. Kontroll. Kontroll vizsgálat. Ami egy jó ideig nem is volt gond számomra, leszámítva azt az apró dolgot, hogy az állapotom semmivel nem volt jobb, mint amikor először mentem pszichiáterhez. De egy fontos előnye volt ennek a szakasznak az életemben, hiszen leszázalékoltak, és felvettek rehabilitációs munkára. Ami azt jelenz, hogy a súlyos megélhetési kényszer lekerült a vállamról, és sokkal könnyebb életem lett. Nem kellett három műszakban tonnákat megmozgatni napi szinten. El se hittem, hogy munka nélkül az ember kaphat pénzt az államtól.

“Leszázalékolás”. Nem ilyenekhez voltam szokva, hogy csak úgy kapok bármit ingyen… Jártam dolgozni négy órában, és még terveim is voltak a jövőre nézve, bár a kimerültség, a tompaság és a halálfélelem belengte mindennapjaimat, csak idővel hozzászoktam. Jött egy jobb időszak, ami alatt még le is tudtam érettségzni. Azt hittem, több gondom a pszichiátriával már nem lesz. De ez a nyolc hónap csak egy kis előjátéknak bizonyult. Szinte jelentéktelen időnek a későbbi hónapokhoz, évekhez képest…

Folytatom a történetem…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük