Antipszichiátriai suttogvány

Először kiáltványt akartam írni, de rájöttem, hogy ma éjszaka tőlem már csak suttogvány telik. Először is, mivel már 10 óra elmúlt, és ez a honi pszichiátriákon már a villanyoltást vetíti előre, suttogva teszem fel a kérdést, hogy vajon mi volt az oka az 1960-70-es években az antipszichiátriai mozgalom sikertelenségének és kifulladásának? Egyébként annyira sikertelen nem volt, amennyiben fennmaradtak ebből a korszakból könyvek feljegyzések, sőt néhány ezek közül magyarul is olvasható. Vajon R. D. Laing és David Cooper eltávolodása vezetett végül a mozgalom széthullásához, pl. Angliában, illetve Thomas S. Szasz kitartó magánya Amerikában?

Laing és Cooper az első időkben közösen is publikáltak könyvet, például Sarte-ról, majd Cooper vezette be a fogalmat 1967-es könyvében, a Pszichiátria és antipszichiátriában, hogy elválásukig (és azután is) kísérje őket ez a zűrös fogalom: Laing hol a gyógyszerező pszichiáterek többségét nevezte antipszichiáternek, hol azok őt, és mivel többen voltak, előbb-utóbb rajta ragadt.

Egyébként Laing és Cooper is máshogy próbálta megoldani a kérdést: Laing a skizofréniában látta meg a pszichiátria gondjainak a gyökerét, Cooper a hegeli dialektika mintájára eljutott egész forradalmi eszmékig, ami szerint a pszichiátria – antipszichiátria ellentétpár szintézise a non-pszichiátriátria, vagyis mindenféle tekintély -és hatalomnélküliség a mentális egészségügyben. Aminek óhatatlanul társadalmi és tudományos forradalom a következménye, többet mondok: paradigmaváltás lenne akár az antipszichiátria, akár a non-pszichiátria győzelme.

Aztán Thomas Szasz gondolkodik még egy sort, hogy az anti- előtag nem mindenesetre pejoratív jelző, például egy antifasisztának kifejezetten örülni szoktak olyan országokban, ahol nem dívik a szalonnáciság, és nem kacérkodnak konkrétan a fasizmussal. Majd ő is megemlíti Schizophrenia – The Sacred Symbol of Psychiatry című könyvében, hogy a skizofrénia a pszichiátria sarakaltos pontja, sok minden ezen áll vagy bukik, mert ha nem lenne skizofrénia, a pszichiátria sem működhetne a jelenlegi formájában. Hogy tudománynak, sőt, orvoslásnak tartja magát, közben meg ott sínylődnek a börtöneikben, avagy a pszichiátriákon, akikről szó van, maguk a skizofrének.

Kísérleti egerek vagyunk a minket halálra ítélő “tudomány” laboratóriumában, ami a “normalitás”, a “méretre vágás” jegyében futószalagon állítja elő az abnormálisokat, akiket aztán ugyanúgy nem tud beilleszteni a társadalomba. Legszembeszökőbb, hogy a pszichiátriai szer negatív drogként, anti-drogként van jelen és funkciónál, olyan szerként, amitől a páciens nem érzi magát jobban. Valamiféle retorikának kell lennie, amivel meggyőzik, hogy ez a “normális”, ez a “kívánt hatás”, és hogy egy életet kell így leélnie. Akik ezt nem látják be, azokkal előfordulhat, hogy karhatalommal, vagy állami erőszakkal kényszerítenek erre. Az eljárás önmagában való problematikkus volta mellett számtalan visszaélésre ad alkalmat és lehetőséget. Érdekes, hogy addig egészen nem is szúr szemet, ameddig a lakosság megfelelően kis százalékán alkalmazzák (1 % alatt).

Az 1960-as évek antipszichiáterei, valóságos, végzett pszichiáterek voltak, sőt, a későbbiek is, kérdés, hogy valójában végezhet-e antipszichiátriát egy nem pszichiáter végzettségű személy? Tekintve, hogy ma már a könyvekből, internetről és tapasztalati úton minden megtanulható? Végezhet-e pszichoterapeuta, mint például Feldmár András? Végezhet-e klinikai szakpszichológus, mint például Szendi Gábor? Végezhet-e egy olyan “élet iskolájában végzett” tapasztalati szakértő-féle, mint például én? Szeretném azt hinni, hogy végezhet, és szomorú lennék, ha nem így lenne.

Ami bizakodásra ad okot az antipszichiátria felélesztésével és újbóli beindításával kapcsolatban, hogy nemcsak nagyszerű pszichiátriakritikai cikkek írhatóak pl. általam (A pszichiátria a 20. század bűvésztrükkje, A skizofrénia egy kacsa, egy hoax, egy beugratás), hanem a történetbe más regiszterek is bekapcsolhatók, hogy mást ne is említsek, a “szervezett zaklatás” témája. Ha nem is létezne olyan mértékben, mint egyesek állítják, mégis nagyon súlyos probléma. Az egész pszichiátria – antipszichiátria vita már nem is elméleti, hanem társadalmi szinten zajlik. A pszichiátria államilag bőkezűen támogatva jórészt terméketlen marad, örökké várva a “nagy áttörés”-re, ami soha nem következik be, mindenféle kritikát vagy reformot elutasít, zárványként létezik a társadalom testében. Tehát mostantól vége nálam a radikális pszichiátriakritikának, aminek a helyét átveszi a gondolkodásomban az antipszichiátria, aminek a célja az én olvasatomban a pszichiátria felszámolása. Felmerül bennem a kérdés, hogy skizofrének szoktak-e antipszichiátriával foglalkozni, de azt látom, hogy általában még kritizálni sem mernek. Ebből a szemszögből teszem fel a kérdést, hogy akkor én valójában skizofrén vagyok-e, valójában gondnokság alá való vagyok-e, vagy ez csak a pszichiátria újabb próbálkozása arra, hogy ne elméleti szinten cáfoljon meg egy ellene szólót, hanem társadalmi szinten lehetetleníse el? Talán közhelyes lehet, amit mondok, de eljöhet az a pont egy gondolkodó ember életében, ahonnan már nincs hova hátrálni. És hála istennek, gondolkodni még tudok.

George Orwell, aki szerint igazán jókat írni csak az elnyomás, és a diktatúra árnyékában lehet, szerintem megnyalná mind a 10 ujját a helyzetemet látva: Egy központosított, fasizálódó országban elnyom és stigmatizál a szűkebb és tágabb környezetem, durván és agresszíven kritizál a családom, nyomasztón telepszik rám a pszichiátria, a rendőrség, a mentők és egyéb zaklatók. És én mégis bele merek fogni valami újba, a pszichiátria kritizálása helyett szemléletmódot váltok némileg, szempontjaimat átváltoztatom antipszichiátriaivá: tehát nem a jobb pszichiátriáért küzdök ezek után, hanem a mérgezés, az erőszak és az önkényeskedés, a visszaélések leállításáért. Nem mondom, hogy csak antipszichiátriai írásaim lesznek ezek után, lehet, hogy kiscicákról írok (nem, mégsem, az nem valószínű), vagy mit tudom én, könyvekről, de antipszichiátriai nézőponból. Remélem, kezdő megszólalásomban eléggé kulturált voltam. Nem biztos, hogy minden ezutáni írásomban fogom tudni hozni ezt a szintet.

Rehabos panoráma

Hétvégi egotrip a társadalomba való visszailleszkedési kísérleteimről

Mostanában annyi rehab jellegű munkáról tudok Nyíregyházán, hogy csak na. Nem tudom, máshol hogy van, de itt mintha reneszánszát élné ez a foglalkoztatási forma. Bár, ez azt is jelenti, hogy sok a megyében a megváltozott munkaképességű ember, ami nem felétlenül pozitív fejlemény. Sokan ebből akarnak megélni. Ehhez kell egy jó adag szerencse is (mármint a szerencsétlenségben): viszonylag legyen magas az ellátás összege, és akkor lenne igazán buli, ha felemelnék a minimálbért. Ekkor jó esetben lesz elég pénzed, és rengeteg szabadidőd, amit hasznosíthatsz.

Többen hasznossá teszik magukat munkaidőn kívül. Bár, alapból lenézik egy kissé ezt a társaságot, ha van elég pénzed, máris szimpatikusabb vagy. (Mai világba’!) Szóval elég jó színvonalon is el lehetne éldegélni, ha nem lennének az embernek káros szenvedélyei (mint ahogy vannak). Mindenesetre, ha meglesz év végén a diplomám, szeretnék végre dobbantani innen. Ehhez először le kellene vetetni a gyámságot, amit az a ****** pszichiátria másodszor is rám rakott, ezzel idekötözött. Sokan életprogramként tekintenek a rehab munkára, én nem akarok belesavanyodni.

Eddig ami tartotta bennem a lelket, hogy szidtam és kritizáltam a pszichiátriát, amennyire csak erőmből kitelt, kis kalandjátékokkal játszottam, és lassan befejezem a komm. BA szakot (úgy, hogy el is végzem). Most egy kis burn outot érzek, unom az eddigi életem, mást szeretnék. Ebben a környezetben nincs, ami igazi inspirációt adjon, egy-két emberen kívül nincs, akivel igazán meg tudnám érteni magam, van pár haver, de felszínes a viszony, kimerül a gyenge poénok elsütögetésében, és a kocsmázás gyakori emlegetésében, próbálok tőlük is pár lépést tartani

A melót sem hanyagolom el: Valamennyire szerencsém van a munkámmal, programozói végzettségemre való tekintettel informatikusi teendőket látok el. Éppen egy webshop projekten vagyunk. A webshop már képes a tesztfizetések fogadására, üzenetet küld, számlát állít ki, szóval jól haladok. Mindig is érdekelt egy webshop kialakítása, örülök, hogy lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbálhatom élesben, ez is pipa a bakancslistámon.

Annyit még elmondanék így a végére, hogy a skizofrének és az értelmi fogyatékosok egy kicsit ki vannak nézve még a rehabos körből is, bár helyszíne válogatja. Van, ahol a skizót diszkriminálják jobban, van ahol a szefót. Nálunk skizó prioritás lévén nincs helye pl. ért. fogytosnak, bár, ahogy hallottam, ez vica versa is működik. Nekem személy szerint nincs semmi bajom velük, más betegségcsoport, nekem pl. 6 évig volt “ilyen” barátnőm, tehát tudom, mi a helyzet, mire kell odafigyelni velük kapcsolatban (kb. mindenre). Szóval ezek a problémáink jelenleg, a nyílt munkaerőpiac egyelőre még nagy vaszizdasz ilyen tré diagokkal, pláne megfejelve gondnoksággal, pszichiátriai “kedvességből”.

Amint végzek az egyetemen, a terveim között szerepel 1. körben levetetni a gyámságot, mert kezdem már úgy érezni magam, mint Britney Spears 2. valami testhez állóbb, infós vagy kommos állás után nézni, 3. esetleg beiratkozni az MA-ra jövőre egy kedves csoporttársammal, akivel vérszemet kaptunk a tudományos életben elérhető dolgokra.

Ahogy a nagyszüleim mondták mindig: “Tanulj, fiam, azt nem vehetik el tőled!” Bár olyanokat is mondtak, hogy “Egyél, gyermekem!”, “Enni kell…”, “Csúnya a sovány ember!” meg “Fő a pizsama!”. Ilyen tőmondatokban beszéltek. Szóval nem tudom, mi volt igazából tőlük a rám vonatkozó szellemi örökség, csak remélni tudom, hogy nem a pizsamás, mert azt azóta sem hordom. Sajnos, már nem érhették meg, hogy mégis elvégzem valahogy az egyetemet, skizofrén létemre, de biztos büszkék lennének rám.

Feldmár András: Credo

Önéletrajzi ihletettségű könyv, de nem teljesen önéletrajz. Az eslő részben, szakadásokon keresztül ismerhetjük meg Feldmár András gyerekkorát, szüleihez fűződő, ambivalens viszonyát, kis, szűkre szabott családtörténettel egybekötve, eszmélkedésétől, 3 éves korától kezdve, amikor a családtagjait elhurcolták a nyilasok (ez a második szakadás, az első a születése volt), egészen az 1956-os forradalom utánig, amikor Feldmár elhagyja az országot, és Kanadába emigrál/disszidál.

Majd Kanadában is folytatódnak a szakadások, információkat szerezhetünk a szerző matematikusi, programozói pályakezdéséről, és arról, hogyan került kapcsolatba a “pszichobiznisszel”, pszicholingvisztikai programot kellett írnia egy intézet felkérésére. Megtudhatjuk, hogyan vált belőle pszichológus, pszichoterapeuta, az utolsó állomás, az utolsó szakadás, R. D. Laingnél töltött tanulóévét jelenti. R. D. Laing skót pszichiáter, aki létrhezott pár dolgot a gyógyszermentes menedékházaktól kezdve a Philadelphia Association-ig, ami egy laza pszicho-szervezet.

A könyv gerincét a Londonban, Laing közelében töltött idő alatt keletkezett naplójegyzetek teszik ki, leírja a Philadelphia Association és szakemberei életét, a menedékházakban folyó életet, ahol nem gyógyszereznek, hanem egyes tanítványok és páciensek szabadon megélik a személyiség, az épelméjűség széthullását, majd újra felépülését. Annak ellenére, hogy Laing nem használt gyógyszert, nem tiltotta meg másnak, hogy használjon. Személyisége bűverőként hatott korában, jót, rosszat egyaránt tudni róla, a keleti jógát és a nyugati orvoslás eredményeit egyaránt alkalmazta.

Ahogy Feldmár András leírja a korban, a ‘70-es években zajló életet, a bulikat, a fogadásokat, a menedékházakat, az emberben az a képzet támad, hogy egy kommunáról hall tudósítást, annak szexuális szabadossága nélkül (a pácienseivel viszonyt folytató Coopert ki is vetették köreikből). Francis Huxley, antropológus a sámánisztikus kultúrákhoz hasonlítja az akkoriban Londonban történteket. Sámánizmus és antipszichiátria? R. D. Laing és Thomas Szasz a legnagyobb két máig ható antipszichiáter. Kérdés: Csak pszichiáter lehet antipszichiáter? Vagy pszichoterapeuta is lehet antipszichiáter? Netán Feldmár is nevezhető antipszichiáternek? Talán Szendi Gábor is?

Azt hiszem, a magyar antipszichiátriai mozgalom sosem volt szervezett egész, de mindig voltak a világban elég erős, befolyásos képviselői. Magyarországon a Feldmár Intézet munkája és a menedékházak mai napig meglévő terve lát el olyan funkciót, ami a pszcichiátria hegemóniájának ellentételezésére hivatott. Kikerülhető manapság a gyógyszeres paradigma csapdája? A menedékházakban az ember addig tartózkodik, ameddig szükséges, és onnan felépülve távozik. Vajon kap-e esélyt a mai Magyarországon a humanisztikus, emberi méltóságot figyelembe vevő Laing-i, Feldmár-i irány, vagy teljes egészében győz a gyógyszeres paradigma, a pszichiátriai erőszak, és a gyógyszeripar? Ezek az érdekes, aktuális kérdések merültek fel bennem.

De elkanyarodtam a témától: A könyv központjában R. D. Laing és Feldmár András kapcsolata áll, fókuszban Laing különös személyiségével, még egy interjú is szerepel vele, amiben a terápiája kardinális kérdéseiről, fogalmairól kérdezi Feldmár. A könyv különösen jól szerkesztett, az elejétől a végéig olvasva alkot egészet, de legfőképpen mégis azoknak ajánlom, akit vonzanak a vagány naplójegyzetek, az 1970-es évek hippis, kommunisztikus légköre, és az antipszichiátriai mozgalom ekkoriban történő kibontakozása. Vajon a 70-es években már tényleg minden készen állt? Vagy van új a nap alatt? Vagy tényleg az ókortól kezdve minden ugyanaz, újra artikulálva, új köntösben?

Záródolgozati tartalomjegyzék

A szöveges kalandjáték műfaji meghatározása, a fogalmak tisztázása

Megjelenített játéktípusok:

Lineáris, non-game: Srew You, Bear Dad!, Death by Powerpoint

Stratégia: Duel, Quest for the Homeland

Sim: Witches and Wardrobes

Ügyességi: Salt

Mentális zavarokra érzékenyítő, ismeretfejlesztő játékok: Depression Quest (depresszió), Seeking Ataraxia (OCD), Will Not Let Me Go (demencia/Alzheimer), Deficit (ADHD)

Kapcsolat a lapozgatós játékokkal (szerepjáték elemekkel ötvözött kalandjátékok, akár könyv formában is kiadhatók lennének): The Road to Adventure, Crypt Shifter sorozat részei (részben vissza lettek vonva az eredeti verziók, de a szerző honlapján megvannak egyszerűbb formában)

A szöveges kalandjáték története

Kezdetek MIT (Massachusets Institute of Technology): (kb. 1976-80):- Eliza/Doctor (Rogers-i pszichoterápia-kritika), The Colossal Cave Adventure (fontos szerepet kap pl a. Ready Player One-ban is, mind a könyvben, mind a filmben), az Adventure újabb verziói

Kereskedelmi játékok kora (kb. 1980-90): – Zork sorozat

– The Hitchiker’s Guide to the Galaxy, Bureaucracy (Douglas Adams)

… Itt rengeteg játék felsorolható, Regna in Blue blog (blueregna.blog) foglalkozik vele pl. …

A magyar nyelvű szöveges kaland (Rátkai “átkai”: Bosszú, Időrégész, stb.), Olessák: Lord of the Hell, egy magyar feleletválasztós kaland: A pokol kapuja

Független játékfejlesztők kora (indie era 1990-től)

Fő fejlesztői platformok: Twine (feleletválasztós), Inform (szövegbeviteles)

Játékelemzések (a vámpírtematika megjelenítése a különböző platformokon, elemző rész):

1. Miss No-Name (Twine) posztmodern szellem-vámpír történet

2. Vampire Ltd (Inform) posztindusztriális társadalom, a vámpír a kapitalista kizsákmányoló

3. 16 Ways to Kill a Vampire at McDonald’s (16WtKaV@McD) (Twine) (? kérdőjeles, nem a kedvencem, nehéz és hosszadalmas de kb. a fogyasztói társadalom kritikája jelenik meg)

4. Draculaland (Versificator) (a klasszikus Drakula történet fel/átdolgozása)

Befejezés és a szöveges kalandjáték hatásvizsgálata:

Napjaink és a szöveges kalandjáték hagyomány továbbélése a kereskedelmi játékok piacán:

A szöveges kalandjáték és a film noir ötvözete (magyar-angol): Chicken Police

Angol pszichológusok úgy látják, hogy egy pszichózis átalakító tapasztalat lehet

Írta: Ayurdhi Dhar, PhD, Mad In America, 2021. szeptember 1.

Egy tanulmány a Clinical Psychology and Psychotherapy-ban a klinikai pszichológusoknak azt a vélekedését vizsgálja, hogy a pszichózis egy átalakító tapasztalat lehet.

Egy Anne Cooke és Caroline Brett által végzett kutatás a Christ Church Canterbury egyetemről, azt találta, hogy a megkérdezett pszichológusok a pszichózisra többként tekintenek, mint hogy egyszerű biológiai üzemzavar lenne. Sok figyelembe vett pszichológiai faktor fontos lehet, és néhányan úgy gondolják, hogy a pszichózisban szerzett tapasztalat átalakító jellegű lehet, jelentéssel teli és spirituális élmény. Mi több, sok pszichológus alkalmazza az átalakító modellt, és ez a vélekedésük vezérli gyakran a megközelítésüket a pácienseikhez.

Bár biomedikális megközelítés népszerű volt, az újabb tanulmányok, amik magukban foglalnak minőségi adatokat is a szolgáltatásokat igénybe vevők tapasztalatairól, megkérdőjelezi ezeket. Növekvő számú irodalom látott napvilágot az utóbbi évtizedben, amely azt vizsgálja, hogy a pszichózis összefügg a szocio-gazdasági hiánnyal és a gyerekkori traumákkal. Szerepet játszhat az elidegenedés, emigránsok között, és olyan rendszer szintű jelenségek, mint a rasszizmus, is szerepet játszhatnak.

Annak ellenére, hogy így változott a fókusz, kevés tanulmány veszi komolyan az átalakító aspektusát és spirituális dimenzióját néhány pszichotikus tapasztalatnak. Annak ellenére, hogy számos páciens jelenti be, hogy a pszichózis számukra céllal és jelentéssel bírt – mind személyes, mind spirituális értelemben. Egyéb elméletek időközben kimutattak kapcsolatot a spirituális válság és a pszichózis között.

Ebben az új tanulmányban Cooke és Brett megvizsgálta ezt az átalakító szemléletet a hivatalos egészségügyben az Egyesült Királyságban. Mind a szolgáltatást igénybe vevők, mind az irodalom megjegyzi, hogy a pszichózis fájdalmas lehet, de pozitív tapasztalattal is szolgál néhány ember számára. Például segíthet megoldani traumatikus tapasztalatokat, vagy módszerként szolgálhat kognitív problémák megoldására.

Mindehhez hozzájárult, hogy néhány páciens úgy tekintett a pszichotikus krízisére, mint ami hozzájárult a felépüléséhez. Hogy egy tapasztalat stresszt okozó, vagy pozitív, függ a személy megítélésétől is; például, ha olyanokkal van az illető körülvéve, akik elfogadják ezeket a tapasztalatokat, vagy a saját hozzáállásuk normalizálja őket, ez csökkenti a stresszt.

A kutatók mennyiségileg is vizsgálták a tanulmányban, amin az elmélet alapul. Meginterjúvoltak 12 klinikai pszichológust, akik az Egyesült Királyság egészségügyi ellátórendszerében dolgoznak, a vélekedésükről a pszichózis általános és különösen az átalakító jellegéről.

Szintén megvizsgálták, a vélekedésük hogyan befolyásolja a klinikai megközelítést, és mi korlátozza őket abban, hogy alkalmazzák ezt a modelleket. Egyfajta minőségbiztosításként, a kutatók felvették a résztvevők visszajelzéseit is. Biztosították a résztvevőket, hogy a különböző vélekedésük az átalakító modellről meg fog jelenni.

Azt találták, hogy a klinikai pszichológusok különböző nézeteket vallottak, néhányan a pszichózist betegségnek tekintették, mások céllal rendelkezőnek. Két klinikai pszichológus vallotta a biopszichoszociális megközelítést, azt gondolva, hogy ez egy rendellenesség, de ezek közül is az egyikük azt gondolta, hogy a tüneteknek jelentésük van. Néhányan a pszichózist jellemvonásnak tekintették (skizotípia), ami folytatólagosan jelentkezik, és kapcsolatban áll egyéb jellemvonásokkal, például a kreativitással.

Néhányan a trauma modellt használták, azt gondolva, hogy a pszichotikus törésnek egy megérthető válasznak kell lennie a pusztító életeseményekre. Senki sem mondta, hogy a pszichotikus esemény pusztán pusztán biológiai természetében vagy okát tekintve. Legfontosabbnak tűnik:

„… egy csoport úgy látta a pszichotikus tapasztalatokat, mint megérthető válaszokat az élet szituációira, különösen értendő ezalatt a trauma. Végül, néhányan továbbmentek, azt állítva, hogy a tapasztalatoknak különleges funkciója van, például segít megoldani dilemmákat, vagy elviselni kibírhatatlan érzéseket, és így céllal rendelkezőnek tekinthetőek.”

Hasonlóan, a klinikai pszichológusok különböző véleménnyel voltak a pszichózis átalakító dimenzióiról is. Néhányan úgy gondolták, a pszichózis átalakító általános értelemben, mint bármilyen más krízis, néhányan pedig azt, hogy annak a bizonyos tapasztalatnak a pszichózisban céllal rendelkező, átalakító és spirituális minőségei vannak. Ebben a csoportban néhányan úgy vélték, segíteni tud előre vinni és megoldani traumatikus tapasztalatokat, de világossá tették, hogy annak ellenére, hogy pozitív lehet, maga a tapasztalat fájdalomteli és romboló.

A klinikai pszichológusok akik korai beavatkozással dolgoznak, valószínűbbnek gondolják, hogy a páciensnek spirituális válsága van, néhányan azt gondolják, nem kellene őket stresszelni, mások pedig azt, nem kell velük kivételezni. Néhány klinikai pszichológus azt feltételezi, hogy csak néhány embernek van spirituális válság, mert akik be vannak vonódva különféle szolgáltatásokba, azoknál elvész ez a spirituális jelleg. A klinikai pszichológusok az átalakító modellt hasznosabbnak látják:

„Sok résztvevő alkalmazza az átalakító modellt, mert hasznosabbnak látják a klienseik számára. Azt gondolják, hogy a betegség elgondolása passzivitáshoz és reménytelenséghez vezet, és az átalakító modell az a keret, amelyik integrálja a tapasztalatokat az emberek életébe, csökkenti a szorongást, és reményt nyújt.”

A kutatók azt találták, hogy a klinikai pszichológusok hajlanak arra, hogy a felajánlják a pácienseiknek, hogy keressenek értelmet a tüneteik mögött, ami, úgy gondolják, csökkentheti a szorongást. Még azok is, akik a betegség modellt használják, bátorítják a pácienseiket, hogy megvizsgálják, hogyan kapcsolódnak az életeseményeik a téveszméikhez; különféle közösen kidolgozott formulákat használnak erre a célra. Azok, akik abban hisznek, hogy a pszichotikus tapasztalatoknak célja van, úgy gondolják, hogy ezeket önéletrajzi eseményekhez kapcsolni fontos a feldolgozás szempontjából. Ezek a klinikai pszichológusok megengedik a pácienseiknak, hogy felfedezzék őket, reflektáljanak rá, és tanuljanak belőle.

Néhány klinikai pszichológus, különösen, akiknek maguknak is voltak hasonló élményeik, hogy az aktuális lelki tapasztalatok betekintést biztosítanak annak folyamataiba is, és dolgozzanak ezekkel a tünetekkel. Vannak, akik arra használják a betegség modellt, hogy szakértőként pozícionálhassák magukat, mások pedig a „nem tudás” álláspontjára helyezkednek; ők nem tudnak belevonódni a folyamatba, és tanácsot adni a klienseiknek a döntéseikben és választásaikban.

Amikor arról beszélnek, mi korlátozza az átalakító modell alkalmazását, jogosulatlanságról, és szolgáltatási háttérről beszélnek. Három klinikai pszichológus a hatból, akik úgy gondolják, a pszichózisnak lehet spirituális dimenziója, nem beszél ezekről a páncienseivel, mert úgy gondolja, nincs hozzá jogosultsága. A szolgáltatások körülményei gyakran kihívást jelentenek, főleg azok számára, akik nem szeretik a betegség modellt, de alkalmazkodniuk kell hozzá a kollégáik miatt.

Úgy gondolják, a gyógyszeres megközelítésben káros megbízni:

„Úgy érzik, hogy ezek a páciensek kevésbé hajlanak az őszinteségre a dolgozókkal; sokkal psszívabb a hozzáállásuk; a kliensek az akut krízísben erősen le vannak szedálva a terápiás megbeszéléseken.”

A kutatók azt írják, hogy bár különbségek vannak a klinikai pszichológusok között a pszichózis megközelítésben, mindannyian engedik a pácienseiknek, hogy felfedezzék a tüneteik jelentését az életükkel kapcsolatban. Segítenek priorításokat felállítani a valós életbeli célok tekintetében.  Az írók jelentős hasonlóságokat találnak a beavatkozások között a más-más orientáció klinikai pszichológusoknál, – gyakran állítanak össze és alkalmaznak átalakító modellt (ami betekintést nyújt a pszichózisba), együtműködésben a pácienseikkel (megszólítva azok traumáit).

A klinikai pszichológusok gyakran beépítik a gyakorlatukba ezeket a nem-biológiai modelljeit a pszichózisnak. A véleményük befolyásolja a terápiás megközelítésüket, és azt, hogyan vélekednek és alkalmazzák ezeket a modelleket a hivatalos egészségügyi ellátásban.

Cooke, A., Brett, C. (2019). Clinical Psychologists’ Use of Transformative Model of Psychosis. Clinical Psychology and Psychotherapy, 27, 87-96. DOI: 10.1002/cpp.2411 (Link)

UK Psychologists see Psychosis as a Potentially Transformational Experience (madinamerica.com)

 

Üdvözletem!

Legyen szép estéd!

Erősebbnek érzem magam, mint valaha! A lelkem csendben, harmóniában és békében van.

Csak egy lehetőségre várok, hogy végre teljesen beérkezzem.

A legjobb reményekkel vagyok, hogy végezetül (még a végső határidő előtt) megtalálom az életcélomat.

Kérek mindenkit, legyen több figyelemmel a többi emberre a közeletekben!

Kérem, hogy jobban tiszteljétek a többi ember érzéseit és a kivitelezett megoldásait!

Soha senki nem tudhatja, hogy mi van a másik lélektárs viselkedése és megjelenése mögött, és mi lehet a háttérben, a motiváció, hogy olyasmit tegyen, amit néha valaki furcsának vagy zavarónak talál.

ÉS A VÉGSŐ LEZÁRÁS:

(Ismét …)

Kérek mindenkit! LEGYETEK TISZTELETTUDÓBBAK AZ EMBERSÉG / (EMBERISÉG) TÖBBI TAGJÁVAL SZEMBEN!

Béke és tisztelet,

GÁCSI Krisztián

Mályi, 2021. szeptember 02.

Bienvenue!

Bonne soire!
Je me sens plus fort que jamais. Mon âme est en harmónie et én paix. J’attends le moment quand je peux me calmer.
J’essaie de faire de mon mieux pour trouver le but de ma vie.
Je vous demande de faire plus d’attention aux gens autour de vous.

Soyez plus respectueux aux émotions des autres!
On ne peut pas savoir ce qui est derrière le comportement et de l’apparence d’une autre personne, et ce qui est leur arrière-plan, la motivation pour faire quelque chose qui peut être consideré étrange et gênant.
Mots pour conclure:
Soyez plus respectueux aux autres, s’il vous plait.
Faisons la paix!

A posztpubertástól a kapuzárási pánikig, és a 27-esek klubja

Bizonyos életszakaszok kitolódtak, azt hiszem, a velem kapcsolatos történetben, amit egyszerűen csak úgy neveznék: a mostanáig leélt életidőm, vagy akár eddigi múltam. Az angolban biztosan volna erre igeidő, valami have-es szerkezettel, de már megint nem vagyok túl jó angolból, amit a bennem élő fogyatékos angol nyelvi beszélő nyilván visszaigazolna, valahogy így: Ó, Yes, Ok. A skizofrénia néha örök gyerekségre kárhoztatja az embert, a túl sokáig végzett egyetemek is, egyébként, és nekem mindkettőből kijutott bőven, a kettő természetesen összefügg az esetemben. 27 évesen nem csatlakoztam a 27-esek klubjához, illetve csak úgy, hogy megőrültem. Mindig is mondtam: ha valaki túl közel kerül az igazsághoz, általában vagy megőrül, vagy meghal.

Az őrülettel talán jó vásárt csináltam, talán nem, de mivel a 27. éves halálnapomon egy nagy gyerekként élt a megőrülés, egy kitolódott posztpubertás kor végpontjában, mit volt mit tenni, tovább folytattam, kényszerűségből is a posztpubertás korszakomat, különböző rehabilitációs intézményekben, amiket magamban “a fonó”-nak vagy “a szakkör”-nek kereszteltem, és abból állt az életem, hogy amit kerestem délelőtt, elittam délután + próbáltam valamennyit csajozni. Ez az életforma kitolódott kb. 33 éves koromig, amikoris már azt vettem észre, hogy már az utánam következő korosztály legjobbjai is bőven elvirágoztak, tekintsük csak itt nyugodtan Britney Spears-t, Amy Winehouse-t, stb., ugye, és már megint ott tartunk, hogy aki túl messzire jut, bizonyos dolgokban, annak a bére őrület vagy halál. Tehát én a posztpubertás korszakomból egyből a kapuzárási pánik korszakába léptem, az életemben semmilyen köztes állapot nem volt.

Egy darabig a legjobb ötlettnek tartottam, és polgárpukkasztási szempontból is jelentős teljesítménynek, hogy kapuzárási pánikomhoz a legjobban egy változó korban lévő nő illik, így kötöttem élettársi kapcsolatot is, amit azóta sem bánok, akkori életem legjobb döntése volt. Ebben a kapcsolatomban voltam a legboldogabb, és a legtermékenyebb, a jelentős cikkek megírását tekintve. Csakhogy amikor ennek vége lett (lényegében úgy, hogy nem is lett vége), akkor jutott eszembe, hogy az életemből egy csomó nő kimaradt, és életkorilag ilyenkor az ember már általában éppen a második családját alapítja, maga mögött hagyva az elsőt. Nekem a posztpubertás és a skizofrénia miatt kimaradt az első család, kimaradt egy csomó nő, egy csomó papucskodás, mosogatás meg újságolvasás, mert egyfolytában csak a skizofrénia titkát kerestem, és mindent megtettem, hogy megtaláljam, például imádkoztam a Sátánhoz, hogy sikerüljön kitalálnom az útvesztőből.

Akkor még nem sejtettem, hogy saját magamhoz imádkoztam, és a skizofrénia útvesztőjéből való kitalálás csak rengeteg munka, és önmenedzselés és prófétaság által valósulhat meg, tehát a Sátán, akár én vagyok, akár nem, csak úgy teljesítette a kérést, hogy rengeteg strapás melómba került. De mivel már egy jó ideje a kapuzárási korszakomban járok, és úgy tűnik, ez is egyre jobban kezd kitolódni, akadna is néhány jelentkező skizó létemre, hogy velem második családot alapítson, annak ellenére, hogy még az első családom idejét is másra fordítottam, mint általában az emberek szokták.

Csernus mondta, hogy továbblépett ebből a korszakából, amikor “rájött, hogy nem tud minden nőt megdugni”. Csakhogy én még nem jöttem rá. Az eszemmel már kezdek, és remélem, hogy ez a korszak már nem húzódik el annyira, mint a posztpubertás, hanem valami normális mederbe lehet terelni. Részben ezért akasztottam meg az életem tűjét egy helyen, részben azért, mert a köcsög pszichiátria két görény pszichiáter összejátszásával (mondhatnék disznót is, varacskosat), gyámság alá helyezett másodszorra is, és így nem tudok továbblépni az életemben. Egyelőre marad az még itt nekem a kapuzárási pánik, aminek a kínját csak bizonyos nők enyhítik, akik valamiféle átjátszó állomásokként funkciónáltak eddig is az életemben, és most is, remélhetőleg még sokáig, illetve nem sokáig (igény szerint). Akkor a viszontlátásig:

Vajon valóra válik-e a 12 majom története?

Nem tudom, ki látta a 12 majom című filmet? Terry Gilliam rendezte, Bruce Willis és Brad Pitt játszik a főbb szerepekben. Olvastam, hogy Brad Pittnek elvették a cigijét a forgatás közben, hogy még idegbetegebbnek nézzen ki, mint a filmbéli karaktere, Jeffrey. Azt mondom, kár volt elvenni a cigijét, de mindegy. Nem ez a lényeg. Bruce Willis játssza James Cole-t, akinek az élete keresztül-kasul szövi a filmet. Visszaküldik az időben, hogy állítsa meg a 12 majom hadseregét, ami egy vírus segítségével elpusztítja a Föld lakosságát, és csak 1% marad meg belőlük, föld alatti bunkerekban.

Ám nem akarnak a föld alatti bunkerekban élni, ezért megkérik, hogy akadályozza meg a vírus kitörését, vagy ha az nem sikerül, legalább szerezze meg a vírus legkorábbi változatát, hogy hatástalanítani tudják. Egy nem meghatározott évszámú jelenből visszaküldik eőször 1990-be (eredetileg 1996-ba akarják), és ott viszont elmegyógyintézetbe zárják, ahol először találkozik Jeffrey-vel, a félnótással (akinek az apja egy nagy hatalmú ember, egy virológus, aki megkapja a Nobel-t) “Vajon valóra válik-e a 12 majom története?” bővebben

Paroles, paroles!

Welcome!

Have a beautiful night!

I feel myself stronger than ever! My soul is in silence, harmony and peace.

I am just waiting for an oppurtunity to finally settle down.

I am at my best hope that finally (before the deadline) I found my goal in life.

Please everybody, be with more attention to the other people near you!

Please be more respectfull to the feelings and the sollutions of other people!

Nobody ever knows whats behind an other soulmates behavior and appearance and what could be the background, the motivation to do thing that occasionally someone find strange or disturbing.

AND FINAL CLOSURE:

(Again …)

Please everyone! BE MORE RESPECTFULL TO OTHER MEMBERS OF HUMANITY / (MANKIND)!

Peace and respect,

Krisztián GÁCSI

Mályi, 2021. september 02.