Nem (én) vagyok (a) szörny

Van ez a videó, Cecilia McGough: I Am Not A Monster (Nem vagyok szörny) című beszéde, amiben arról értekezik, hogy skizofrénként ugyanolyan embernek érzi magát, mint azok, akik a közönség soraiban ülnek, és hogy létrehozott egy olyan nonprofit szervezetet, ami a skizofréniával élők felsőoktatási tanulmányait hivatott támogatni, vagyis bebizonyítani, hogy lehetnek egyszerre skizofrének és sikeresek a szakmájukban, annak ellenére, hogy a társadalom stigmatizálja őket.

De hogy akkor ez vajon mekkora befektetés? Egyébként kezdem megszokni, hogy skizofrénként diagnosztizált személyként körülbelül sokszoros energiabefektetés szükségeltetik ugyanannak a célnak az elérésére, mint amire az “egészséges” társaimnak szüksége van. Amúgy nem érzem magam különösen betegnek, nem látom be, hogy miért nem létezik olyan szóösszetétel, hogy “egészséges skizofrén”, mintha mindig meg lennék fázva, vagy állandó fájdalmaim lennének.

Szóval a skizofrének felsőoktatásának a támogatása. Milyen érdekesnek tartom, hogy magamon kívül nem ismerek olyan skizofrén embert, aki akár csak kísérletet tenne a felsőoktatásban való részvételre, és ezt mivel támogatja a pszichiátria? Egy-két, csak rájuk jellemző gúnyolódó, cinikus hangvételű beszólással, a nevem többé-kevésbé nyilvános bemocskolásával, traumaokozással, ellehetetlenítéssel gondnokság alá vétel, összes állampolgári jogomtól való megfosztás útján.

Ennyit szerettem volna még leírni a mai magyar mentális egészségügy viszonyairól, egyébként a videó pont ellenkező hatást váltott ki belőlem, mint kellett volna: Nem akarok kiállni a betegek jogaiért, nem akarom a témára ráirányítani a figyelmet, nem akarok többé influenszerkedni olyanoknak, akiktől a maximum, amit kaphatok az influenszerkedésért az, hogy lerángatnak a maguk szintjére, sőt, lejjebb, ha alkalmuk nyílik rá, esetleg. Ennek ellenére eléggé lesújtó a véleményem mind a pszichiátriáról, mind az abban résztvevőkről (hogy ne mondjam, dolgozókról).

Az eddig leírtakat nem másítom meg, de igyekszem más témát keresni, a pszichiáterek jó hasznot hajtó “fizetett hallgatás falát”, amit a társadalom felé mutatnak, megtörni egyedül, vagy jórészt egyedül szinte lehetetlennek tartom. És hogy ők azért kapnak csillagászati összegeket, hogy embereket traumatizáljanak és kínozzanak kedvükre, a társadalom felé pedig lehetőleg ne nagyon szivárogtassanak ki erről információt, és lehetőleg másokat is akadályozzanak meg ebben, lelkük rajta. Valakinek a piszkos munkát is el kell végezni, fehérgallérós, sőt fehérköpenyes bűnözőkre is szükség van.

Szerintem jobban promózhatnák a felsőoktatási tájékoztatóban, miről szól ez a “szakma” (nem tudom, hány idézőjelbe tenném legszívesebben), aztán lehetne alkalmassági vizsgálat, összekötve némi hajlandósági vizsgálattal, egy kis gerincvizsgálattal, ahol azt vizsgálnak, az illető mennyire tud össze-vissza, az egyéb érdekeknek megfelelően hazudozni, mennyire szadista, és mennyire elvtelenül gerinctelen, mennyire hajlandó ordas rezsimeket kiszolgálni, és mennyire teszi magáévá a “van az a pénz” jelszavát, ami pszichiáter körökben hatalmas népszerűségnek örvend.

Aztán ehhez nem árt, ha megfelelően konzervatív és maradi másrészről, csak a saját (egyébként eléggé kifacsart és perverz) értékrendjét képviseli, aminek a központi elemei a pénz, a hatalom, az ahhoz való törleszkedés, és valószínűsíthetően néhány kifacsart Freud-i gondolat a szexről. Szóval ezektől a jóemberektől búcsúzom témailag a jövőben remélhetőleg, és tartózkodom a véleménynyilvánításról róluk, szerintem bőven elég, ha magamban tisztázom. Egyébként figyelemre méltó a videó, aminek a kapcsán ezeket írtam, de itt és most, sajnos, nem érvényes.

Ui.: Egyébként a járványhelyzet egy dolgot mutatott meg nagyon szépen, világosan: Semmi szükség a pszichiátriára, mint olyanra. Természetesen, mint igazi élősködő a társadalom nyakán, amire mostanára vált, a gyógyszeriparral karöltve, sohasem fogja magát lerázni az emberek nyakáról, sőt, inkább mindenáron igazolni akarja majd a létét: ha kell marketinggel, ha kell erőszakkal, meg ki tudja, még mivel. Elég amúgy felütni a pszichiátria történetét, hogy világossá váljon, micsoda is valójában… Ja, nincs is ilyen? Vajon miért? Akkor ezt a Wikipédia cikket… Vagy rákeresni a YouTube-on a “pszichiátria” szóra… Elég siralmas az összkép… De hogy nálunk mikor fog eljutni a társadalom arra a pontra, ahol a skandináv államok tartanak? Ha így haladunk, soha… a magyar társadalom ezen az úton is visszafelé halad jelenleg, a menetiránnyal szemben, mint olyan sok mindenben, hiába a technológiai fejlődés, az okos eszközök és az informatika nálunk nem a gondolkodást fejlesztik, hanem annak szerepét veszik át, a társadalmi viszonyok meg konzerválódtak a múlt században.

Fordított nap: Egy skizofrén szakvéleménye egy pszichiáterről

Néha nézem a külföldi sikersztorikat a skizofréniáról. Holnap valószínűleg meglesz a félévem 13 tantárggyal. De ez itt Magyarország, itt néhány görény egymást túllicitálva rugdos, tesz gyámság alá mindenkit, aki tanulni, fejlődni akar. Néha azt hiszem, inkább ők a betegek, perverzek, nem azok, akiket „kezelnek”. Talán azt gondolják, hogy ezzel benyalják magukat az állampártot adó maffiánál. Mindig is akkor voltak elemükben, ha diktatúra volt, akár balról, akár jobbról. Jó néhányan kiszolgálták a már komcsi érát, és most ugyanolyan elánnal okoznak kárt az embereknek a jelenlegi politikai berendezkedés alatt. Csak az eszme változott, az eszközök nem. Ami állandó náluk, az elvtelenség, puhatestűség, gerinctelenség. Ez a modern kori elmetudomány, az úgynevezett pszichiátria, Isten hozott a 21. században. Épeszű ember inkább elkerüli őket messzire. De meddig mehet még az elkerülés, a struccpolitika? Mert „én nem kerülhetek oda”. Sokan gondolták ezt, sőt, minden pszichiátriai kezelt így kezdi. Aztán szép lassan betörnek, meghasonlanak, először kétségeik támadnak, aztán megutálják önmagukat, csak a „doktorurat” szeretik, meg a „miniszterurat”, meg Mészáros Lőrinc szépségversenyt nyer. Ez a menetrend, ez Magyarország. Egy alapvetően mazochista, önöstorozásra hajlamos, betörhető társaság, úgy a nagy politika oldaláról, mint magánéleti szinten. „Ami fent, az van lent.” Vagyis ott, ahová lerángattak, erőszakkal, mert nem feleltél meg valamiért a fennálló társadalmi rendnek, vagy a politikai berendezkedésnek. Dívik az urambátyám rendszer, egymás hátát csapkodják nyihogva a „doktorurak”, gratulálnak egymásnak a kertipartikon, hogy „ma is milyen jó voltam”, „mennyi embert nyomorítottam meg”, körülbelül ez a mérce. Nézheted magad a tükörben, te hájas patkány, de nem, mert a patkány ezekhez képest haszonállat, akik ilyen aljasul bánnak egy emberrel, akiknek egy skizofrén nem ember, hanem állatszámba megy, hát mondok valamit, te mész állatszámba, te görény, hiába öltözöl az „intelligenciádnak megfelelően”, gratulálok, hogy ennyi pénzből, a mi zsírunkon képes vagy bemenni egy boltba ruhát venni, ennyi az intelligenciád, de lefogadom, hogy azt se te veszed, ha annyi iq-d sincs, hogy hogy kiszámold, mármint matematikailag, érted, hogy annyi pénzből, amit nekem löktök, nem fogok tudni az „intelligenciámnak megfelelően öltözni”, te nyomorult, elhízott zsírdisznó szemű szívinfarktusos féreg, hogy akadna meg a torkodon az a patkánykarmonádli, amitől folyamatosan dülöngélsz a hájasságtól, annyi közöd van az „igazságügyi elmeszakértéshez”, mint a nyomorult maffiának, amit kiszolgálsz, az államigazgatáshoz. Amilyen aljas az ember, amilyen rohadt a rendszer, amilyen gerinctelenek ti is vagytok, nyilvánvalóan azt is el tudom rólatok képzelni, hogy ti nyúltok utánam az oktatásba, hogy soha ne végezhessek el semmit, ez nektek a gyógyítás, bocsánat, „kezelés”, mert orvos létedre csak két pofára zabálni tudsz, és csüngetni a hasadat a szívinfarktusig, de gyógyítani azt nem tudsz, sose tudtál, se magadat, se mást, és ezt nem is titkolod. „Kémiai egyensúlyzavar” az a hülye fejed, egyensúlyzavarod, az neked van, mégpedig a hájasságtól, de szerintem már az agyad helyén is zsír van, és az iq-d időről időre „visszacsökken” ettől, mert nagyokos pszichiáter létedre annyit tudhatnál, hogy az nem szokott „visszacsökkenni”, bár neked lehet, hogy szokott, mert annyit tudsz mondani, mint a papagáj, hogy „kémiai egyensúlyzavar”, de hogy mi okozza, ahhoz állítólagos orvos létedre hülye vagy, mint a seggem, és mindig is az maradsz, mert csak elismételni tudod, amit valamelyik nyomorult előtted kitalált, minden alap nélkül, de nincs egy önálló gondolatod, se matematikailag, se igazságügyileg, és még a csücsöri kis malacpofáddal röhejesen beszédzavaros is vagy ráadásul, ami nyilvánvalóan az elmebetegség jele, csak selypegsz meg csüccsögsz, meg leppegsz, meg mit tudom én mit csinálsz, legalább beszélni tanultál volna meg normálisan, vagy legalább röfögni. De, persze, most örülhetsz, mert megint felbasztad az agyam ma is, mint általában, ha eszembe jut az pipiskedő látens homoszexuális malac pofád, de szerintem az úgy fair, ha te jellemezhetsz engem, én is jellemezhetlek téged, és amúgy körülbelül ennyi a véleményem rólad. Ha azt hitted, hogy csak egy pszichiáter személyeskedhet kéretlenül elmeorvosi szakértés címén, akkor rájöhetsz, hogy én is megtehetem bármikor, és meg is teszem, mindaddig, amíg meg nem döglesz. Egyébként tudom, körülbelül hogy beszéltek rólunk, mit gondoltok rólunk, ez az egész közelítőben sincs ahhoz, csak ti nem írjátok le, mert ahhoz is faszariak vagytok.