Sokkoló – Játék mix :-)

Most pedig következzen ez a kis mászkálós kalandjáték, ami egy disztópia, vagyis negatív utópia, ahol egy egész várost a pszichiátria irányít. Annak ellenére, hogy mennyit dolgoztam vele, eléggé csúnyácska lett. Ez egy kalandjáték, nincs benne igazán harc, persze egy kis erőszak van a végén. Mentségemre legyen mondva, hogy a grafika nem az én “érdemem”, hanem egy Moritz Geremus nevű úriemberé, akinek többé-kevésbé egy játéka ismert, és szabadon felhasználhatóvá tette annak grafikai elemeit, ami rendes volt tőle, annak ellenére, hogy nem egy nagy durranás, de ha egy kubista műalkotásnak szánta, akkor annak megteszi. Egyébként egy negatív utópiát felvázolni is éppen megfelel. Sőt, még talán illik is hozzá valamennyire.

A sztori röviden:

“A történetben a Főfőorvos Úr irányítja Tirpákia városát a Sokkoló Intézettel, és a Gyógyszerelosztó Központtal. Jocónak elege lesz a tanácsi lakásában való semmittevésből, és szinte véletlenül keveredik egyre jobban bele a Főfőorvos elleni összeesküvésbe.”

Ennyit bevezetésnek, mert mikor már századszorra írtam át az ismertetőjét, elegem lett. Nem egy stabil verzióval dolgoztam, szóval állandóan elszállt a programba írt ismertetőm, márpedig azt szokták mondani, hogy az ilyen programozó-félék utálnak dokumentációt írni; ez nálam is így van.

Igazából ez egy régi androidos játékom (én magam portoltam Androidra, olyan is lett), most egy pár instrukciót írnék a kezeléséhez. Ha valahogy felszenvedtük a játékot a mobilunkra (tablet előnyben), a játék egy szép kis hibaüzenettel indít. A rafkó: Lépjünk vissza, és a játék elindul. Az irányításról: A bal alsó sarokban van egy nagy kör, ez igazából egy iránytűt akarna szimbolizálni, csak hülyén van megoldva, ha észak felé tapizzuk a kört, északra mozdul, ha dél felé, délre, stb.

A jobb alsó sarokban van két kisebb kör, az első a menüt hozza be, a másik gomb (a jobb oldali) a dolgok, események, történések leokézására való, lényegében egy ENTER funkciójú valami.

A végigjátszásról: A játék 3 vagy 4 napból áll. Ha a napi feladatot teljesítettük, a játék jelzi, és mehetünk vissza a tanácsi lakásunkba csucsulni. Ilyenkor új nap kezdődik, amikor mindent érdemes újra lecsekkolni, vagy ha van ötletünk, merre menjünk, arrafelé mászkálni. Az egyik kulcsfigura a piacon a könyvárus, azt hiszem, Norbertnek hívják, érdemes őt is, az áruját is többször csekkolni. A kezdő szobánkban, a tánácsi lakásban van egy TAJ kártya, ezt magunkhoz kell vennünk, mert enélkül nem teljesíthető a játék. A főbb buktatókat elmondtam, szerintem így már nem annyira nehéz. Jó, mondjuk elég nyomasztó a zene is, meg a grafika is, de hát eredetileg is egy negatív utópia volt ez a játék Anica címen, csak én írtam át Sokkolóra pszichiátriai antiutópiává.

A mobilos Android verzió tesztelve lett, de szerintem a windowsos is, mind a kettőt felrakom. A windowsos, azt hiszem, valamivel játszhatóbb, ott az irányítás sima nyilak + Enter. Ennyit mára. Akinek mindez nem elég, itt van a Halál a pszichiátrián androidos verziója. Eredetileg a Google Playen volt elérhető, de leszedették túlzott indiszkréció miatt. Lehet, hogy erről is írok majd valamit, de szerintem önmagát magyarázza. Sajnos, a nevek benne túlságosan indiszkrétek. 🙁

Mivel médiajogból hamarosan levizsgázom, mi baj lehet? Hiszen gondnokság alatt vagyok minden ügycsoportban, ami azt jelenti, hogy h#lye vagyok, egy h#lyétől pedig ez szép teljesítmény. 🙂 Sajnálom, hogy szenvedni kell az APK fájlokkal, mire feltelepülnek, de mivel kilőtték a Google fejlesztői felületemet, gondolom, pszichiátriai intenzív ráhatásra, ezért ezeket a játékokat csak így tudtam megmenteni az utókor számára.

Facebook vs. zárt osztály

A facebook egy tökéletes ember képző intézmény. Itt megtudhatod, hogyan legyél igazi férfi vagy igazi nő. A világ minden jó tanácsa, bölcsessége és igazsága itt összpontosul. Megtanulod, hogyan kell petrezselyemmel és foghagymával gyógyítani. Kiképzést kapsz sminkelésből, horgászásból, politikai eszmerendszerekből. Megtudod mi a jó zene és az igazán finom pizza, lekváros bukta vagy csoki torta. Mindig tudod, kinek van név- születés- és évfordulós napja. Fejlődik a humorérzéked és a kétdimenziós térlátásod. Zseni és elméleti fizikus lehetsz pár feladvány megoldástól. Tudhatod mikor lesz a világvége és mi fog addig történni veled és a szeretteiddel. Magadévá teheted mások gondolatait és érzéseit egy megosztással. Most már mindenki tudja rólad, hogy nem szereted ha becsapnak és utálod a hamis barátokat. Megtanulod, hogy a világon egy fontos dolog létezik, a te boldogságod, de sajnos ezt mindenki irigyli tőled, ezért magányosnak kell lenned. Nyilvánvalóvá válik, hogy a facebook nem egy közösségi oldal, hanem az a valóság, amibe egy rossz munkahelyi rémálom után felébredsz. Rájössz, hogy nem kell igazából sírnod, mosolyognod, vagy szeretned, mert ezt megteszik helyetted a különböző szimbólumok. Tudod, a szív szerelmet jelent, a hüvelykujj kedvelést. Megtanulod, hogyan frissítsd az életed, anélkül, hogy bármit megváltoztatnál, a profilképeden kívül. Lehetőséget kapsz munka felelősség és kockázat nélkül, hogy sikeres, sztár, vagy népszerű legyél. Élhetsz szerelmi életet az egész ellenkező nemű emberiséggel. Tudod, hogy elektromosság és térerő működteti a világot. Te magad vagy a világ és működteted az eszközeidet: Barát, ellenség, rajongótábor, követő. Ez az élet. Ez az élet rendje. Ez a cél az értelem és a végkifejlet. Megérkeztél a kánaánba…

Több embertől hallottam, hogy a zárt osztály rosszabb mint a börtön. Nem csak azért, mert ilyen esetben se tárgyalás, se védőügyvéd, se bűn, hanem azért is, mert amíg egy egészséges idegrendszerű elítélt fel tudja magát találni a börtönben, addig a zárt osztályokon mindenféle tudatmódosító drogokkal “kiütik” az embert. Magatehetetlenné válik. Senkivel és semmivel szemben nem tudja megvédeni magát. Ráadásul, ha valakinek a gondolkodását ilyen-olyan tudatmódosító szerekkel megzavarják, akkor a bírósági szemlén is minimum feszült, ingerült lesz. Ami egy kívül álló ember számára úgy fog tűnni, hogy az illető pszichésen beteg. Sajnos még a hozzátartozók számára is. Még egy dolog miatt rosszabb. Amíg egy bűncselekményt alaposan bizonyítani kell, addig a pszichiátereknek semmit nem kell bizonyítani. Elég ha úgy döntenek, hogy valaki közveszélyes, és már is vihetik, akár karhatalommal is a pszichiátriára. Mindenkit megillet az ún. ártatlanság vélelme. Tehát nem a vádlottnak kell bizonyítani, hogy ártatlan, hanem az ügyészségnek, ha bűnös. Ugyanennek az elvnek kellene működnie a pszichiátriákon is és mindenhol. Nem a betegnek kell bizonyítania, hogy nincs szűkség kezelésre, hanem a pszichiátereknek kellene bizonyítania az ellenkezőjét. Jelenleg egy pszichiáter önhatalmúlag bezárathat egy lelki beteget. Nem kell bizonyítania ennek a szükségességét. Elég egy szubjektív vélemény, amit szakvéleménynek is lehet aztán nevezni és le van tudva a dolog. Az, hogy egy szakvéleményt megkérdőjelezhetetlen ténynek fogad el mindenki, az elég dilemmás. Megfoszthatják az embert hónapokig a szabadságától egy szubjektív feltételezés miatt és nincs másodfok, meg feljebbviteli tárgyalás. A döntéshozói és a végrehajtói hatalom ugyan azoknál van. Ez nem túl szerencsés. Gondolom senki nem szeretne olyan társadalomban élni, ahol csak rámutatnak bárkire, hogy “agresszív” és már viszik is… A törvények mindenkire vonatkoznak. Egy pszichés beteg is ugyan olyan értékes mit egy pszichiáter, vagy bárki más. A különbözőség pedig nem betegség, hanem az emberi természet szépsége..

Már majdnem egy évtizede vagyok gyámság alatt

Már majdnem egy évtizede vagyok gyámság alatt. Olyan könnyen rá teszik az emberekre ezt a köteléket, hogy idő sincs felocsúdni. Annak idején egyszer még meg tudtam úszni, hogy korlátozzák a jogaimat erővel, gyámsági „felügyelettel”, mert olyan volt a bíró. Fiatal, gondolom kezdő bírónő rendelkezett, hogy nem szükséges a gyámság. De nem olyan fából faragták a pszichiátereket, hogy az Ő véleményük ellen szülessen egy bírói döntés. Pár év múlva tehát megint idéztek tárgyalásra, csak előtte kicsit puhítgattak zárt osztályon, kényszergyógykezelést alkalmazva és utána már a korábbiaknál is őrültebbnek, sőt közveszélyesnek állítottak be és a bíróság el is rendelte szinte magától értődően a gyámságot.

A bíró szemmel láthatóan ellenszenvezett velem, és az általam megidézett tanút ki is zárta a tárgyalásról minden indok nélkül és úgy tűnt, engem is kizárt a tárgyalásról, mert meg se szólalhattam. Semmit nem volt szabad mondanom. Még a hivatalból kirendelt védőügyvéd is csak ücsörgött és mintha neki se lett volna ott joga semmihez. Rám tették a „korlátozó” gyámságot, aztán mehettem isten hírével. Ezt a döntést egyébként megfellebbeztem, de nem mentem utána ennek a dolognak, úgyhogy el se mentem a másodfokú tárgyalásra.

Sokadik kényszergyógykezeléseim egyike alatt idéztek menet közben bíróságra, hogy jelenjek meg és olyasmit sejtettek velem, hogy az én keresetlevelemet fogadták el, ezért jelenjek meg, és hogy lekerülhet rólam a gyámság. A pszichiátriáról ki is engedtek a bíróságra. Ott döbbentem rá, hogy egyáltalán nem akarják rólam levenni a gyámságot, hanem ahogy megtudtam, a gyámügyi hivatal kezdeményezte a cselekvő képességet teljesen megszüntető gyámságot. Annyi jogom se lett volna, mint egy 2 éves gyereknek. Hosszas tárgyalás megy győzködés után, ahol már bejelentettem, hogy lemondok a magyar állampolgárságomról, végül is kiegyeztünk egy másik bíróval abban, hogy a „megszüntető” gyámság nem kerül rám, de marad a korlátozó. És még örültem egyébként így most már ennek, mert mint utólag megtudtam, azért tartottak fél évig pszichiátrián és azért akarták rám tetetni a kizáró gyámságot, hogy el tudjanak vitetni, jogilag tisztán egy elfekvőbe. Szerencsére ez nem sikerült akkor ott.

Három év elteltével automatikusan jött egy felülvizsgálat. Akkor is megjelentem a tárgyaláson, de akkor már ott nem is volt tárgyalás, csak közölték, hogy enyhítik a gyámságot két ügycsoportra. Örökléssel és örökbe adással kapcsolatos ügyekről, valamint a jövedelmem feléről nem rendelkezhetek önállóan, de amúgy szerződéseket köthetek, szinte mindenről rendelkezhetek önállóan. Menet közben még egy ideig egyéni vállalkozó is voltam teljesen legálisan, sőt bárhova mehetnék dolgozni az Unióban, de másfelé is, de Magyarországon akkor se rendelkezhetek a jövedelmem feléről. Vicces meg furi, pont mint a gyámságom második felvonása. Pontosabban szakasza.

Harmadjára már 5 évre adják a gyámságot, hogy 5 év múlva vizsgálják felül. Menet közben azonban úgy döntöttem, hogy nem várom meg, amíg ez az idő letelik és beadtam egy un. keresetlevelet, amiben kértem indokokkal, hogy meg szeretném szüntetni a gyámságot. Indok, pontosabban jó indok nélkül nem fogadták volna el. Ja és bizonyítékokat is csatolnom kellett, hogy el tudom látni magamat és még tanút, az egyik ismerősömet is megidéztem tanúnak. Az indok az volt, hogy külföldön szeretnék dolgozni, a bizonyíték, hogy ellátom magam pedig a lakásbérleti szerződéseim és a közüzemi igazolások, hogy minden rezsimet és a bérleti díjat is rendezem rendszeresen. Azt gondoltam, ennyi elég lesz bizonyítéknak, hogy nincs szükség gyámságra.

Kb. nyolc hónap után kaptam is az idézést, hogy jelenjek meg a tanúmmal együtt. Megjelent alperesként az akkori gyámügyi előadó és megörültem neki, mert korábban olyan normális nőként viselkedett velem, de ott közölte rögtön, hogy neki kötelessége ragaszkodni a gyámsághoz, hivatalból. Furcsa ez is. Nem is ismerjük egymást, csak látásból, de kötelessége, hogy gyámság alatt tartson. Ja, nekik is kell munka. megjelent egy bírónőn kívül még egy un. ügygondnok, aki csak azért volt jelen, hogy felügyelje a tárgyalás menetét.

A bírónő megkérdezte a gyámügyist, hogy ragaszkodik e a gondnoksághoz. Ragaszkodott. Ha nem ragaszkodott volna hozzá, már ott az első tárgyaláson le került volna rólam a gyámság és egyébként megmentette volna vele a hivatal becsületét. Nem ez történt.

Engem a bírónő egy másfél órán keresztül faggatott, felsoroltam neki már az összes közszereplőt meg politikai pártot…szerintem ott rajtam kívül senki nem volt ennyire képbe..

Kérdezte tőlem, szoktam e vásárolni. Mondom egyedül vagyok egy bérlakásba, persze hogy vásárolok. Tudom e, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér? Mondom én fél kilót szoktam venni 145 forintért, de ez a legolcsóbb, ennél már csak drágábbak vannak. Azt azért én is megkérdezhettem volna tőlük, hogy tudják e, mennyibe kerül a lecsókolbász vagy a kolompér..stb.

Meghallgatták a tanúmat is, majd közölték, hogy mennem kellesz még elmeorvos szakértőhöz. Közöltem, hogy én ki szeretném hagyni a bírósági tárgyalásból a pszichiátereket, mert engem ők tettek tönkre és már nem bízok a tudományukban, de már a józan eszükbe se. A bírónő közölte, hogy neki akkor is a „szakértők” véleményét kell figyelembe venni. Akkor megállapodtunk abba, hogy egy független, másik megyében praktizáló elmeorvos szakértőhöz megyek. Ennyi volt az első tárgyalás.

Teltek a hetek, lassan a hónapok és közeledett a második tárgyalás napja, de a szakértőhöz mégse idéztek be. Már megörültem, hogy nem lesz „szakértői” vélemény a tárgyaláson.

Megidézték erre a tárgyalásra a gondnokomat is és Ő is azt közölte, hogy felesleges ez a gyámság, hanem inkább egy segítői szolgálat lenne nekem jó, ami semmi kötöttséggel nem jár, de bármikor kérhetek tanácsot vagy jogi és életvezetési tanácsot. Menet közben a gyámügyi előadó hivatalból megint csak előjött, hogy ellenkeresetet nyújt be, amiben kéri most már ő a kizáró gyámságot. Ezt ott a bírónő elutasította, mondván ez nem AZ a tárgyalás, de velem közölte, hogy a következő tárgyalás előt még akkor menjek elmeorvos szakértőhöz, na itt nekem be telt a mérték. Közöltem, hogy márpedig én nem megyek semmilyen szakértőhöz. De muszáj mennem, közölte a bírónő. Akkor vitessenek oda is karhatalommal, mondtam. De azt beszéltük meg, hogy megy egy másik megyébe független szakértőköz, mondta. Nem, vissza szeretném vonni ezt a keresetet. Mindenki meglepődött. Akkor marad a gyámság, közölte a bírónő. Akkor maradjon, mondtam. Innentől kezdve felgyorsult a csigalassúságú bíróság és pár perc múlva mehettem is, és mindenki mehetett az egyéb dolgaira, csak tudomásul vettem, hogy én itt magyar bíróságokon nem fogok tudni semmit elérni.

Budacanta – Autista projekt

Az idei interactive fiction versengésekről lemaradva, eléggé késve néztem meg a Sping Thing Festivalt, annak is a Back Garden (Hátsó kert) nevű részét, ahol általában a furcsábbnál furcsább ifek nőnek, amikből gyakran merítek ötleteket, ha nem is saját felhasználásra, de későbbi átgondolásra elraktározom őket. Igazából ezek gyakran lehetséges irodalmi irányokat vázolnak fel, mármint az elektromos irodalom területén, természetesen, a magyar magas kultúrában nem.

A Budacanta nem pont irodalmi újdonságot, hanem gondolkodásbeli másságot jelenít meg. Amikor elsőre végigvittem, természetesen azt gondoltam, hogy „jó az anyag”, és egy jót nevettem (legalább jobb kedvem lett), másodszorra végigjátszva azonban döbbenetes gondolatokat fedeztem fel benne, amik annyira nem is voltak konkrétan elrejtve, csak elsőre nem lettem figyelmes rájuk.

A játék autista írójának utazásáról szól, műfaja szerint slice of life, tehát autobiografikus mű, az utazás, amit megelevenít, az angliai Nowhere-ből, konkrétabban Derbyshire-ből történik a magyarországi Budapest városába, Szilvia nevű ismerőséhez (penfriend), akivel együtt közösen motorsport versenyt néznek, és az utazás nehézségeit ecseteli az autista szerző a repülőgépen.

Konkrétumokról is szó esik, ami a neurotipikusságot és a neurodiverzitást illeti, szerinte egy autista egy neurotipukus emulátort futtat a neurodiverzitív elméjén, amikor normálisan viselkedik a külvilág számára. Egy autista látószögéből, pontosabban a szerzőéből, úgy tűnik, hogy a neurotipikus emberek, akik a társadalom 95%-át teszik ki, gondolatolvasók. Ezért mondtam, hogy elsőre úgy tűnt, „jó az anyag”, de jobban belegondolva mostanában lehet ebben némi igazság.

A neurodiverzitás a normálistól való eltérést jelent, nem is tudom, pontosan mi tartozik ide, olyasmik talán, mint az ADHD, autizmus és a skizofrénia, nem tudom. Amit tudok, hogy a társadalom 5%-a tartozik ide, és hogy ezek nem is annyira betegségek mint állapotok, és nekem nem tetszik az a hozzáállás, ahogy a pszichiátria gyógyszerezo őket. Csak ennyit akartam mondani ezekről a dolgokról, meg azt, hogy az autizmust is inkább megérteni kellene, mint cuccolni.

A játéknak van egy sajátos grafikája, talán ahhoz áll közel, ahogy a szerző érzékeli a világot, vagy ábrázolni képes, főleg vonalakból és körökből áll, végig a repülőút alatt, Budapestre érkezve azonban kitisztul a grafika, és nomál (neurotipikus) szemlélő által is követhetővé válik. A Budacantát egy másik program helyett választottam ma estére, és nem bántam meg végül.

https://www.springthing.net/2021/play.html#Budacanta

Drakulics elvtárs

Egyetemi feladatként néztem meg a Drakulics elvtársat. A Bodzsár Márk által rendezett film egyszerre idézi meg a magyar, Kádár-korszakbeli szocialista múltat, és a hollywoodibb, akciódús cselekményvezetést. Ebből egy olyan hibrid keletkezik, szerintem, ami elsőre kicsit nehezen emészthető, de sajnos újranézni nem érdemes, maximum a vámpír fanatikusoknak.

A főszereplő Drakulics (Fábián) elvtárs (Nagy Zsolt), egy a kubai forradalmat is megjárt veterán, aki Kádár Jánossal együtt röplapdázott, izé, röplapozott az illegális kommunista mozgalomban. A film történéseinek idején éppen vért gyűjt a vietnámi háborúban megsérült kisgyerekek számára. Sajnos ebbéli tevékenységében kissé korrumpálja magát, mivel literszámra dézsmálja a vérkészletet. Egy ügynökpárocska, Magyar Mária (Walters Lili) és Kun László (Nagy Ervin) kapja feladatául, hogy megfigyeljék, és figyeljék magyarországi tartózkodása közbeni tevékenységét.

Lassan kezdenek csak arra gyanakodni, hogy megfigyeltjük vámpír, ami a nézőnek valószínűleg az első perctől világos, azt a szereplők csak bravúros nyomozás által képesek feltárni. A film egy pontján valószínűleg gyanakodni kezdünk, hogy jobb lenne, ha mégsem lenne vámpír, de spoiler: sajnos mégis vámpír. Igaz, a valamennyire jámborabb fajta, aki általában beéri a konzervvérrel, és a vámpírsorssal együtt járó örökléttel, amit nem is osztogat úton-útfélen.

A filmben egymás után, gyorsan pörögnek az események, ami sajnos néhol átmegy fárasztóba, és vagy lehetetlenné teszi a koncentrálást, vagy pedig nagyon feszült figyelmet igényel. A korhűségre nem lehet panasz, a cigarettafüst konstansan lengi be a film atmoszféráját, adja meg a miliőt, csak Fábián elvtárs piros Ford Mustangja üt el a korabeli környezettől, és vámpírképességei hatnak idegenül a szocialista környezetben, kissé alkonyatos színezetet kölcsönözve a történetnek.

A film kétharmada körül előkerül egy vérszívó-hasonlat, ami itt az állam vérszívó vámpírtermészetére utalhat, ekkor szív először Fábián elvtárs élőben vért Magyar elvtársnő kezéből, ami eléggé önmegtartóztató természetre utal, tekintve, hogy nagy nőfaló hírében áll. Kádár elvtárs révén Brezsnyev elvtárs is szeretne részesülni az örök életből, és ez végül olyan bonyodalmak láncolatát indítja el, amikor mindenki mindenkivel és mindenki ellen konspirálva csak magára számíthat. A végén újra csak egy olyan egymásra találás zárja a filmet, ami kissé giccsessé teszi a befejezést. Az elején nehezen rázódtam bele, de végül is megérte azt a rászánt másfél órát.

Utcaszínház (Gangstalking)

A múltkor, amikor mentem fel Edit lépcsőházában, a lakóközösség, és a környék szegénymaffiája egy kis műsorral készült nekem. Benne volt abban a házon kívül néhány színész is, feltehetőleg, szerencsére nem ismerem a helyi színészeket, mert eléggé borzasztóan játszottak. Ebben a vírushelyzetben kis pénz, kis gangstalking, hiszen kis ország vagyunk, ahol kis foci kis pénz, kis istenfasza. A skizofrénesítés is a pénztelenítéssel kezdődik, azt sínyli meg legjobban az áldozat.

Az utcaszínház mintegy egy órán át tartott. Edit nem volt otthon, a tanárnő magabiztosan, peckesen járkált a lépcsőházban, forgatta a kulcsát a karikán, hogy ami most jön, olyat még biztos nem láttam. Pedig láttam, de mindegy. Miskolcon például az egyik játékom egyik szereplője elevenedett meg a szemem előtt, de az csak egy egyszerű, hosszú úton közlekedő nő monodarabja volt.

A mostani színházi előadás a Bástya előtt zajlott le, a felvonások között a kis Niki felbukkanása jelezte a jelenet végét. Az Első felvonásban egy Editet játszó nő bukkant fel az utca túloldalán, és azt játszotta, mintha a szemben lévő idősek otthonába akarna bejutni, ahol régen az anyja lakott, matatott a zárral, játszotta a fejét, mintha megbolondult volna, és mindenáron be szeretne jutni.

Az első felvonás lement, szinte rögtön folytatódott a másodikkal: újra Editet láttam (természetesen ezek az Editet játszó nők maszkban voltak), ezúttal csavargóasszony képében, és elment mellettem, és láttam bemenni a saját lépcsőházába. Látszólag Judit nénivel jöttek, aki aztán átment az út túloldalára. Ezután téblábolni kezdtem, és mire Edit után mentem volna, már csak egy vörös szakállú hajléktalan kinézetű férfi szatyroskodott a bejárat ajtó előtt.

Nem engedett be, tette ott a nyomorultat, turkált a szatyrába, szerencsétlen pózokat vágott, még egy cigit is elszívtam őt nézve, mintha valami koldustáncot mutatott volna be, szerencsére a koldussztriptízt már nem kellett végignéznem Vörösszakáll bemutatásában. Itt lett elegem, és hagytam el az előadás helyszínét, lehet, hogy még folytatódott volna, de inkább leléptem, nincs nagy véleményem a színházról, az utcaszínházról pláne, és csak este jöttem vissza apámmal.

Természetesen erre utólag aztán ráfognák, hogy mindez hallucináció, ami már csak azért sem lehetséges, mert vizuális hallucinációim tudtommal nincsenek, és a hallucináció szó maga is tulajdonképpen csak ugyanolyan, mint a mágia, megmagyarázhatatlan jelenségek észlelésére használjuk. Köszönöm az utcaszínházat, jól esett, beperelhetném zaklatásért az egész környéket, de mit érnék el vele? Skizofrén vagyok, a rendőrségen csak folytatódna a zaklatásom.

A magyar egy önmaga által zaklatott lelkületű nép

A történeti források szerint a magyarok zaklatták Európa lakosságát. Állítólag valami olyan formában zaklatták őket, hogy megtámadták, majd menekülést színlelve hátrafelé lenyilazták őket. Majd később letelepedtek a Kárpát-medencében, és asszimilálták az itt élő népeket, ugyancsak zaklatással. Majd amikor bejöttek a tatárok, majd a törökök, majd a németek, kiválóan megtanultak kollaborálni, és a sajátos zaklatási képességüket idegen hatalmak szolgálatába állították a saját népük ellen. Végül, amikor már mindenkit elzavartak, elkezdték egymást szervezetten zaklatni.

Azt hitték, nagyon okosak, amikor Amerikából Hollywood-i filmekkel és okoseszközökkel felszerelkezve nekikekzdtek egymás totális zaklatásának. Csakhogy magukat is becsapták ezzel, és mert annyira okosnak gondolták magukat, hogy azt gondolták, okosabbak, mint a gépek, nem vették észre, hogy rászabadították az okoseszközöket és a gépeket a saját világukra. Mivel nagy spílereknek gondolták magukat, azt hitték, hogy tapieszközökkel kijátszatják ősi kultúrájukat.

De az ősi nyelv nem hagyta magát elveszejteni, és megőrződött a sámánkultúrában, és a rárakódott keresztény hagyományokban is. Archaikus imádságaink és ráolvasásaink továbbhagyományozódott a keresztény kultúrkörben. Sajnos, most, jelen helyzetben mind a két kultúránkat nagy veszély fenyegeti. Az internet, amiben annyira bíztunk, mozog, változóban van. Sorra tűnnek el a dolgok, szinte önálló életre kel a szemünk előtt. Annyira megbízunk a nagy tech cégekben, a keresőkben, a közösségi médiában, mert mi mást is tehetnénk, miközben az összekötés örve alatt szétválaszt minket.

Feltételezhető egy bizonyos Hangmátrix is, ami abból az Aldous Huxley-i alapelvből indul ki, hogy a világegyetemben minden mindennel kommunikál, és mi mással kommunikálhatna, mint láthatatlan és hallhatatlan frekvenciákkal? Vagy, mondjuk ki nyíltan, néha hallhatóval is. Ez a skizofrénia, Bleuler és Kraepelin halálcsapdája, amit valószínűleg háborús célokra fejlesztettek ki. Vagy legalábbis kollaboráltak az előállításában. Azt kellene elképzelni, hogy ha valaki hangot hall a fejében, az valóban egy entitástól (méghozzá valószínűleg embertől) származik.

Ezt takarja el, vagyis maszkolja a pszichiátria azzal, hogy ezt a tényt negálja, és azt hazudja, hogy ez „kémiai egyensúlyzavar” az agyban, és ezért nyomorítja az emberek agyát olyanra kémiai lobotómiával, hogy megfeleljen a skizofrénia halálcsapdájának a követelményeinek. A magyarok, mivel zaklató nép, örömmel használják a pszichiátriát mind a mai napig egymás szívatására és kiirtására, ellehetetlenítésére, és a társadalomból való kiszorítására. Az ember azt gondolná, a magyar nyelvben tájidegen dolog egymás zsarolása, feljelentgetése és zaklatása, de ősi harcmodorunkból következően nem annyira. Még csak most tanulnánk igazából ezt a letelepedett, polgári, polgártársi dolgot, ha nem sunnyogtuk volna el a pszichiátriai rendszerváltoztatást.

Pszichiátriai kalandozásaim

Szoros kontroll. Online hajléktalanszálló, online pszichiátria. Egyelőre apám tölti be az ápoló szerepét, általában a városban mászkálok, vagy tanulok, vagy valamit csinálok, amikor jön, reggel és este, átvedlek átlagemberré, beveszem a dilibogyót (amúgy tök mindegy), valamit tompít, de nem sokat, belül ugyanúgy őrjöngenek a hangok, hol jobban, hol kevésbé. Leginkább a Kancsi hangját hallom, vagy a rendőrségét, vagy 1-1 színész, celeb (na, az pont nem), vagy közéleti szereplő jelentkezik be. Tulajdonképpen ennyiből áll a skizofréniám.

Debrecenbe járok hetente beszélgetős kontrollra a Nappali Kórházba, ahol ilyen jámbornak tűnő skizofrének grasszálnak, ebédelgetnek, no de semmi gond, végül is én is azt csinálom csak itthon. Ebédelgetek. Reggeli, vacsora, tüdőtorna (na, az rendesen), kávézgatok (néha koffeinmentes, néha koffeines). Kólázgatok (Pepsi, Dr. Pepper, Kinley gyömbér, stb). Azért a Piroska szörpöt is nyomatom itthon. Kakukkfű, kamilla, mit tudom én. Nem én készítem el, hanem apám megcsinálja, mint egy igazi ápolóhoz illik, én meg úgy viselkedem, mint egy igazi beteg. Csendben vagyok, mint aki le van szedálva. Néha játszom egy kis fáradtságszimulátort, néha egy kis Lapcsiföldet (ilyenkor irány az ágy). De végül is úgyis lehet fogalmazni, hogy egy-egy ebéd utáni szunyát nyomok.

Ma a 14-es buszon 2x indultam el, és még így sem értem haza, hanem apámnak kellett értem jönni. Valami „meghatározatlan szorongás” mindig letérített az útról. Azt gondoltam, minden tervszerűen történik, aztán rájöttünk Edittel, hogy nincs is terv, táncoltunk egy kicsit a piacnál „az a terv ,hogy nincs terv”, aztán az 1A busszal egy csomó piacoló között elvegyülve a paraszteloszótónál búcsút vettünk egymástól (tök mindegy, én is paraszt származású vagyok, de vehetjük úgy is, hogy igazi dzsentrimen, mert a sörgyáron és a gumigyáron kívül az életemben nem dolgoztam, azt is csak 8 és 12 órában, suli mellett. Legutóbb a Kelet-Magyarországot hordtam a repülőtérig, egyetem mellett, aztán informatikuskodtam egy egyesületben. Lassanként mind a kettőt szüneteltettem, maradt az egyetem. Nem csoda, hogy egyetem mellett nem bírtam 2 munkahelyen dolgozni.

Közben interjúkat adni, egyet le is kellett mondanom a Jakupcsek Show-ban, végül is egyetlen összefüggő szövegem a Spektrum Tévének adtam, ami egy napomat mutatja be nagyjából, meg az akkori véleményemet a skizofréniáról. A Tabukról tabuk nélkül 2 című sorozatban voltam utoljára látható. Lehet, hogy adok még interjút, lehet, hogy nem, de én nem tartom valószínűnek. Marad a séta, a városozás, a Twitter, az egyetem, a blogolás, az olvasgatás (remélhetőleg). Irány a diploma. 🙂 Terveim: Lehet, hogy Debrecenben folytatom a kontrollt és a terápiát, Szatmári Éva doktornővel, de lehet, hogy megyek majd Budapestre Harangozó Judit főorvosnőhöz Budapestre. Lehet, úgyis az lesz a vége, de egyelőre úgy látható, megoldható Debrecennel a kontroll is, az egyetem is. Kellemes tavaszt! Boldog Andrea napot. Fura, hogy olyan kevés Andi ismerősöm van, de ők legalább emlékezetesek a számomra. (Bolond Andi a legemlékezetesebb.)

Őskori emlékeink

A Barlang-hasonlat szerint egy csomó ember ül egy tűz körül, és le vannak kötözve, és nem mozdulhatnak meg, csak a tűz által a falra vetített képet látják. Ha egy valaki kimegy közülük a barlangból, és visszajön közéjük, olyan élményekről fog beszámolni, ami alapján könnyen hűlyének nézhetik. Ő meg őket. 100-ra jut egy ilyen. Őket hívták régen sámánoknak. Valószínűnek tartom, hogy meghallgatták, amiket mond, addig jól tartották, etették, itatták, aztán, ha nem tudták többé hasznát venni, valószínűleg agyon verték. Érdekes információim szerint ilyenből 1 jut 100 emberre. Ez volt valószínűleg a sámánizmus kezdete. Aztán a szerencsétlenek minden szart kitaláltak, gyötörték magukat gombákkal, alkohollal, hallucinogénekkel, hogy tovább életben maradjanak. Sajnos, változtak manapság az utazás feltételei, manapság a technosámánság robog tovább váltott lovakon. Ez szerintem manapság is így lehet valahogy. 1-1 ilyen techno sámán 100 embert tud szórakoztatni. Végtelenül szórakoztató történeteket tudnék még mesélni Önöknek, de félek, hogy nem nagyon fogom bírni karácsonyig érdekes témával a fecsegés locsogást. Témáim lassan kimerülőben vannak, testem pihenésért kiált. Legalábbis ma elég szar napom van ilyen téren. Igazából semleges napom van, és csak próbálom kiiktatni ezt az állandó zúgást, a monoton tengermorajt a fejemből. Haladéktalanul meg kellene írnom az utolsó bejegyzést egy vélemény szerint. Igazából 50000 forintért bárki el tud játszani egy olyan régi, megfakult karakter egyszerű szerepét, aki ugyanúgy él az emlékeimből, mint akkor, amikor utoljára találkoztunk. Nagyon fontos: “kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”! Remélem, elég fontos információkat szolgáltattam, de tulajdonképpen még mindig nem tudok túl sok mindent a világ működéséről. Elképzeléseim szerint ez már a purgatórium fázisa, de a mennyországra még várni kell.

az ilyen világok működéséről annyit, hogy először az újságban találok magamra vonatkoztatható híreket, majd később a miattam történt dolgokat olvasom vissza később

most transzf/ponálunk

ez olyan, mint a két perc gyűlölet, vagy mi?

Régen azt mondták, a végletek embere vagyok. Most miért nem mondják, azért, mert már nem tartanak embernek?

nekem mindent másként adnak elő, ami az embereknek pl. fázis vagy szint, nekünk, nyomorultaknak állapot

minden gondolatot csak azért tudunk újra visszaidézni, mert ők engedik, ez a gondolatok reinkarnációja

a dimenzió szó mást jelent másfajta embercsoportokra levetítve, például a kormányra vonatkoztatva a „dimenzió” szó mást jelent, mást vallási értelemben, mást politikai értelemben és mást egy skizofréniásra levetítve

ugrottak-e már rád tárgyak? hát, politikusokra már lehet, hogy ugrottak tárgyak, de ilyen pl. a skizofréniára szerintem nem jellemző.

Bezártság, hit, misztika

A Nyíregyházi Televízió a járványhelyzetre való tekintettel Bezártság, hit, misztika címmel online konferenciát szervezett, melyben a járvány lakosságra gyakorolt hatásáról volt szó. A megszólalók a nyíregyháziak kitartását szerették volna erősíteni, kedvüket, moráljukat javítani a járványhelyzetben. A műsor szombaton este 19:00-kor kerül adásba, felvételről visszanézhető online is.

A beszélgetés résztvevői között volt Fekete Zita pszichológus, a Debreceni Egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa, aki a témával kapcsolatos meglátásait publikálta a Mindennapi Pszichológia című magazinban, és most a tévénézők rendelkezésére bocsájtja.

Papp József lelkipásztor, a nyíregyházi evangélikus közösség vezetője szintén részt vesz a beszélgetésben, prédikációiban, beszédeiben sokat foglalkozott a témával.

A harmadik meghívott Kiss Emília, a misztikus jelenségek és a mágia szakértője, asztrológus és horoszkópkészítő, a szokatlan helyzet mindennapjainkra gyakorolt különös hatásaival foglalkozik.

A műsort vezeti és moderálja Nagy Boglárka, a Nyíregyházi Televízió riportere.

N. B.: Üdvözlöm a megjelent vendégeket, első kérdésem az, hogy miben látják, hogy az emberek hiányt szenvednek a járvány időszaka alatt, miben kell nekik a segítség.

F. Z.: Fő problémának a személyes interakciók hiányát látom, az emberek izolálódtak a járványhelyzetben, a mindennapok megsínylik a társas kapcsolatok hiányát. Az emberek ingerlékenyebbek, türelmetlenül várják már a kialakult helyzet végét.

P. J.: Úgy gondolom, a lelki élet szenved csorbát ebben a járványhelyzetben, az emberek nem találják a kapcsolatot Istennel, nincs alkalmuk a vallási életük gyakorlására olyan mértékben, mint igényük lenne.

K. E.: Mivel kevesebb esemény történik, sajnos, úgy veszem észre, a misztikum visszavonul az emberek életéből, nincsenek csodás találkozások, a mindennapi élet a hátköznapi teendőkre redukálódott.

N. B.: Mi lehet a helyzet megoldása, milyen javaslatokat tudnánk adni az embereknek?

F. Z.: A mindennapok kapcsolattartása során használják sűrűbben az online felületeket, figyeljünk oda jobban egymásra, ha valakinek problémája van, forduljunk oda hozzá, és segítsünk neki. Ha mi magunk szorulunk segítségre, ne félünk tanácsot kérni másoktól.

P. J.: Mindenképpen a lelkünk ápolására figyeljünk oda. Keressük a kapcsolatot Jézussal, hisz köztünk jár. Kövessük nyomon minden lépését, és kövessük útjait, hiszen így rajta tarthatjuk a szemünket a mindennapok aktualitásain is.

K. E.: Tökéletes megváltáson gondolkodni nem lehet. Az ember útját csillagok választják meg. Sorsunk eleve elrendeltetett, asztrológia által.

P. J.: Köszönöm, Emília, hogy figyelmeztet az emberi tökéletlenségre, de szeretném felhívni a figyelmét, hogy Krisztus urunk eljövetele és az eleve elrendeltség nem mond ellent egymásnak, sőt éppen erősíti egymást, minzót ahogy az ókori kultúrák, pogány ünnepek vallásai is az egyház által nyernek szentesítést, újra tematizálást, átörökítést egy új kor eljövetelére.

F. Z.: Örülök, hogy a mai korban az egyház és az asztrológia ennyire egyet tud érteni, bizonyos dolgokban. Szerencsére korunk emberek kedveli a kompakt dolgokat, és mindig örül, ha összefutnak a kezében a szálak, és egy helyről töltekezik vallásos és modern tudományos ismeretekkel. A lélektan szerint az emberek már nem akarnak minden sarokban szellemet látni, az itt és a most realitása a fontos. És az emberi interakciók. Figyeljünk oda egymás gesztusaira, mimikáira, de ne csak a szó szerinti, hanem átvitt értelemben is. Posztmodern korunkban a világunk szegmentálódott, mindannyian filterbuborékban élünk. Ajánlani tudnám például, hogy alakítsunk olvasóköröket, szövegek értelmezése sokat segít, kiváló agytorna, és fejleszti a vitakészséget is.

N. B.: Hogyan látják az emberiség jövőjét az elkövetkezendő közeli és távoli jövőben?

K. E.: A csillagok évmilliárdok óta bolyonganak a világegyetemben, alakítják a világunk sorsát, azt mondják az ókori bölcsek, csillagpor vagyunk, tehát csillagok formáltak minket ilyenné.

P. J.: Én hiszek a részleges és teljes megváltásban is. Az egyház modern eszközökkel igyekszik modern válaszokat közvetíteni az emberek felé. Kevesen tudják, a Bibliának például öt féle olvasata lehetséges, de ezzel nem fárasztanám most a hallgatóságot, a teológia egy mindig megújulásra képes tudomány, az embereknek kiváló útmutatás például a Tíz parancsolat vagy a Hegyi beszéd. Izgalmas viták folynak az egyházban például az Ó- és Újtestamentum egybetartozásáról, a szentség mibenlétéről A Biblia idők soránt történt összeszerkesztettségétől a Vulgatatól vagy Italatól napjainkig, szent és nem szent iratok érvényességéről, például a Holt-tengeri tekercsek mibenlétéről.

F. Z.: Szerintem a jövő útja a kibernetika, az irányítás -és vezetéstudomány, gép és ember együttélésének harmonizálása. Sokan nem tudnak mit kezdeni például az okos házak, robotok, Alexa megjelenésével. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a gép is ember vagy azzá válhat. A mesterséges intelligencia kutatása ígéretes terület, remélem, izgalmas jövő elé nézünk.