Twitteres párbeszéd pszichiátriáról, gondnokságról

A pszichiátria úgy viselkedik az emberrel 1-1 sub esetén, mintha valami rosszat csinált volna, vagy bűnt követett volna el, és olyan elbírálásban is részesül, úgy bánnak vele, mint egy bűnözővel, és feljelentik. Holott a bűnt pont ők maguk követik el az embertelen eljárásaikkal.

Az a probléma, hogy állami szintre van emelve a pszichiátriai bűnözés és visszaélés, minden erőszakszervezet a pszichiátriát segíti ebben, és rendelkezésére áll. Persze, hogy röhögve basznak ki veled gyógyítás helyett, ha írsz róluk például pár keresetlen bejegyzést az Origón.

Twitter karácsony

B: gondolod, hogy elkerülted volna a gyamsagot, ha nem írsz róluk?

R: Talán, ha mintabetegként viselkedem, és nem szököm meg egyből, és elfogadom a helyzetet, szóba se jött volna. bár, nem vagyok benne biztos, ez csak egy megérzés. Másokat sokkal többért se vesznek gyámság alá, én meg ha megjelenek a pszichiátrián, automatikusan megy az eljárás.

Talán eleve irritálom őket, persze, a fő oknak az irkálást látom. Amikor még nem voltak pszichiátriaellenes írásaim, csak leírogattam, mit tapasztaltam, akkor is beszólogattak, mert akkoriban ilyet nem csinált senki. De hogy kritizálom is őket, azzal abszolút kihúzom a gyufát.

Szerintem egy fokkal mindig az ingerküszöbük fölött van az, amit csinálok. Egy idő után már a személyes sértődöttség is motiválhatja őket, a megbüntetni vágyás, a bosszúállás, ezek kicsinyes emberi gyengeségek, de helyet kapnak a praxisban, még ha visszaélés gyanúja is merül fel.

Annyit tudok, hogy megyei szinten abszolút ismert vagyok a pszichiáterek előtt, Nyíregyházától Nagykállóig, kb. egy emberként dühösek rám, de legalábbis baszom a csőrüket. Egy darabig próbáltak levegőnek nézni, most a legújabb taktika, hogy kibasznak velem, ahogy csak bírnak.

Talán a legtöbb undort és gyűlöletet pont a 2 nagykállói elmeorvosi szakértő felől éreztem, akiknek, ugye, pártatlannak kellett volna maradnia irányomban, de ez már ránézésre sem jött össze nekik. Aztán a bíróság előtt persze égre-földre esküdöznek, hogy azok, de távolról sem.

De a legsötétebb a bírónő volt. Fogalma sem volt a pszichiátriáról, azt adtak be neki, amit akartak, leginkább érzelmileg manipulálták, engem mindenáron szartak-szapultak, minden lehetséges eszközzel, hogy gyámság alá vegyen, a “saját érdekemben”. Egy trauma volt a tárgyalás is.

Minden volt ott tárgyaláson, csak szakértés nem.

B: szerintem nem tudnál ilyen összeszedetten írni, ha rosszul lennél. rendszer ellenesként viszont ez a büntetés szerintem is. nemes harc, kár, hogy rámész!!

R: kár tagadni, egy kicsit rám ijesztettek, talán ez is volt az egyik cél, a baj az, hogy igazából nem tudom, meddig mehetnek el, mire kényszeríthetnek még a jogosítványaikkal most, vagy a jövőben, egy pillára nem éreztem már biztonságban magam, igen, aggódtam, hogy rámegyek

Mindenesetre anyagilag és egzisztenciálisan sikerült ellehetetleníteniük, akartam vállalni ilyen webadmin munkát, de így hogy jelentkezzek bármilyen felelősségteljes állásra, hogy “bocs, gyámság alatt vagyok”? Ami bevételkiesést okoztak, mind gyógyszerre költsék, ahogy mondják.

B: végtelenül szomorú dolog ez! hány évre? és az egyetemet ugye be tudod fejezni?

R: 5 év, alsó hangon, hacsak nem fellebbezek addig. Az egyetemmel eléggé szarul állok, jórészt a szar gyógyszerezés miatt, a mindennapokat is nehezíti, nemcsak a tanulást. Még nem tudom, mi lesz. Vagy befejezem idén… vagy megint egy év…

B: még van remény, lehet fellebbezni? mit mondott az ügyvéd?

R: Nem igazán. Max. az ügy felülvizsgálatát kérni. Ebben a megyében ezt is reménytelennek látom. Mivel jövőre Debrecenbe fogok járni orvoshoz, hátha el lehetne intézni debreceni szakértőt, itt mindenki a véremet akarja. Megkaptam, hogy paranoid vagyok, hát elég para, de így van.

Ennyire azért meg tudom ítélni, kinek mi a szándéka velem, pláne, ha az orrom alá dörgöli, pláne, ha viziten a pofámba ordítja. Páran nem hisznek nekem, hárítják a valóságot. Én is hárítottam sokáig, hosszú út vezetett odáig, amíg teljes valójában fel bírtam fogni az igazságot.

B: teljesen el lehetetlenítettek. a helyedben így is tennék egy próbát a munkával, bár nem te irod alá. mondjuk otthonról. vagy kisebb munkákat szerezni akár, reklámozni magad… mikor nem számítanak a körülmények.

R: sajnos az van, hogy szégyellek így munkáért folyamodni. előbb-utóbb visszakényszerülök a munkarehabra… hacsak Debrecenben nincs valami lehetőség, ott is van ilyen közösség… bár igazából sok jóra nem számítok… egy 42 éves embernek így elintézni a sorsát… gratulálok nekik.

B: vidéken semmi nincs. én is aggódok, folytathatom e a munkát januárban. remélem igen, de nem rajtam múlik, én megtettem mindent! 4 hónapja kerestem már. szóval fel a fejjel, járj nyitott szemmel!

 

A normalitás relatív

A társadalmi “normalitás” és a pszichiátria egy skizofrén szemszögéből

Kezdek mostanában azon a véleményen lenni, hogy a mentális egészség egy egészen relatív fogalom. Egy beteg társadalomba beilleszkedni igyekvés vajon helyénvaló-e vagy pont a betegség része? Kezdem azt gondolni, hogy paradox módon az érzékeli helyesen a világot, akinek van valamilyen fogyatékossága (most ezt nem feltétlenül a szó klasszikus értelmében értem, a mai világban akár a pénztelenség is lehet az), ami miatt nem tud részt venni abban a kollektív őrületben, amit manapság társadalomnak nevezünk. Nincs belekényszeríteni a trendekbe, nem elvárás, hogy előrendelje a Cyberpunk 2077-et, előfizetője és ismerője legyen a Netflix és az HBO Go kínálatának, meglegyenek neki a legújabb bestseller írók könyvei. Szóval jut is ideje magán és a világ viszonyán elgondolkozni, nem hajtja ennek a web 2-es művi világnak a kényszere, nem kell pózolognia az Instagramon, Facebookon, nem kell feltétlenül poénosnak lennie a Twitteren, és nem kell a YouTube-ra ragadva órákig megmondó embereket bámulnia, hogy „képben legyen”.

Einstein, relativitás, könyvek

Szóval a „normalitás” fogalma egészen viszonylagos, mindig is az volt, és aki ezzel operál, az mindig gyanút kelt, mert pont ő maga a kirekesztő, és pont ő válik nem normálissá a normalitás állandó hangsúlyozásával, mint például a kedves kormányunk vagy a pszichiátria. A valóságra éppen azt szokták mondani, hogy a sokszínűség a jellemző, amíg ha ki kell jelölnünk a „normalitás” sávját, akkor óhatatlanul kirekesztünk belőle embereket, az is lehet, hogy pont a többséget. Aztán ezt az egészet jól hangzó kommunikációval és megfélemlítéssel, dezinformációval ellensúlyozzák. Az embernek lassan már mindenhol szerepet kell játszania, a közösségi oldalakon, megszólalni csak pszichológiai, irodalmi, újságírói szempontból lehet, a valódi élet nem kap szót sehol.

Az utóbbi időben azon gondolkodtam, hogy ezen kellene változtatni. Nem vagyunk már az Origón, nem muszáj újságírói pózba vágni magát az embernek, lehet saját élete, saját gondolatai, amit úgy fogalmaz meg, ahogy akar, éppen ezért gondoltam, hogy a jövőben valamennyit lazítani fogok az újságírós stíluson és témán, lesz biztosan több személyesebb hangvételű bejegyzés is, szóval előre szólok, hogy fel lehet készülni az ilyen tartalomra is. Az embernek ideje felvállalni magát, ha nem akarja, hogy egy-egy mondat legyen egy kommentszekcióban vagy a Twitteren, ha mégoly humoros vagy jópofa is. A normalitásról még annyit akarok mondani, hogy újabban kezdem úgy látni, hogy nem biztos, hogy az a normális, aki trendi, és én pont a normalitás őreit tartom gyanúsnak, meg a sok szakértőt, aki mindig megpróbálja eldönteni, persze pénzért, sok pénzért, mi a helyes és a normális. És ha megkérdezném hogy hol az igazság a társadalomban? Ahol a pénz. Ahol a seft, a biznisz. Ha, mondjuk, halállal kereskedsz, az is pénzmozgással jár, mégpedig nem kevéssel, akkor is több vagy, mint a csóró, akit megfosztottál a jogától, hogy akár eladja magát.

Az én szemszögemből pl. a pszichiátrián dolgozók a súlyos betegek, a gyógyulás minden reménye nélkül. Olyan jogosítványokkal rendelkeznek, amilyenekkel egy épeszű társadalomban nem ruháznak fel embereket. Ha nem lennének eredetileg is rohadtak (amit kétlek), a hatalom súlyosan megfertőzi őket, és leginkább csak visszaéléseket szül. Pláne, hogy a tudományuk is eléggé ingatag, ráadásul annak se állnak sokszor a magaslatán. Az önmagukba, a „tudományukba” és a világba vetett kételyeiket erőszakoskodással és agresszióval ellensúlyozzák. A legjobban eltévedve természetesen az úgynevezett elmeorvosi szakértők vannak. Azt képzelik magukról, hogy jogukban áll megítélni a másik embert a saját, felsőbbrendűnek gondolt nézeteik alapján, és szerintem el is hiszik magukról, hogy nekik az a „szakmájuk”, hogy más embereket megnyomorítsanak, és ezért mindenkinek hálásnak kellene lennie nekik, a társadalomtól kezdve az áldozatig.

Egy társadalom, ami már kezdi teljesen elveszíteni a morális iránytűjét, csak véleménybuborékokban él, és nem a valóságban, megbízást ad néhány fehérköpenyes bűnözőnek, hogy emelje ki a társadalomból, aki nem oda való, és hallgattassa el. Csak akkor van gondban, ha pont őt emeli ki, és hallgattatja el, ez pech, de mivel többé már nem lesz érvényes szava, így járt. De mindenki reméli, hogy erre úgysem kerül sor, és ennek reményében tovább pénzeli a fehérköpenyes maffiát, hogy őrizze a normalitást tovább a szadizmus fegyverével, ami ugyan nem normális, jelen helyzetben mégis kivétel, a normalitás őreinek megengedhető, hogy a szent cél érdekében szadisták legyenek, hogy megőrizzék a szadizmustól a társadalmat. Hogy ez az egész zavaros, és semmi értelme? Nem én találtam ki, hanem még a múlt század elején kezdték el ehhez a rendszerhez idomítani a társadalmat, amikor a fajnemesítő eszmék fogantak.

Szájer József leereszkedése

Az Fidesz adventi készülődése

A mostani állandó szar kedvemen javított az, hogy Fidesz erősen feldobta az adventi hangulatot, jó keresztényekhez méltóan. Nagyon igyekeztek a fiúk: kezdte Demeter Szilárd a gázkamrázással, Szájer a csatornaszámával, Deutsch Tomi a gestapózással… És hol van még karácsony? 🙂

Vagy lehet, hogy ez már az előszilveszter? Régen szórakoztam ennyire jól, ha ez így megy tovább, lemondom az HBO Go-t. Persze, nyilván, Szájer sztorija mindent vitt, ha az iPades akció nem volt elég, hogy megjegyezzék a nevét a magyar politikában, hát most gondoskodott róla…

Szájer József

Nem szoktam politikáról írni, csak nagyon ritkán, és most, hogy a Fidesz rázza Brüsszelben meg mindenhol a pofonfát, talán felcsillanhat a remény, hogy meggyengül a hatalmuk… Mondom, talán… Párhuzamot vélek felfedezni aközött, ahogy a pszichiátria véglegesen a fejünkre nőtt, és az országban uralkodó paternális, uram-bátyám rezsim között. A pszichiátria mindig diktatúraközeli állapotban érzi elemében magát, és akkor követnek el a legtöbb visszaélést is.

Most megmutatkozott a rendszer másik arca is. Az ország polgáraira rákényszerített véleményt és szemléletet semmibe lehet venni, ha meglógunk előle Brüsszelbe, és ha kijön a rendőrség, egyszerűen leereszkedünk az ereszcsatornán, pucéron, egy csomó extasy-val. Az országban egy csomó mindenkinek nincs rendezve a helyzete, kezdve a melegektől, a cigányokon át a pszichiátriai károsultakig, ők meg yachton kurváznak, pedofilgyképgyűjtményt tartanak, melegorgiákra járnak drogozni. Persze, a magánélet, az szent, de mégiscsak visszás, hogy az ország nyomorog, ők pedig jó dolgukban, karantén idején, már nem tudják mibe verjék, már bocsánat, a faszukat.

Orbán Viktorról nem szép dolog megjegyezni a származását és a pszichiátriai diagnózisát, az ő helyzete ugyanolyan, mint a Szájeré, a hatalom mindent felülír: származást, szexuális orientációt, mentális problémákat. Természetesen nem várható el tőlük, hogy szolidaritást vállaljanak valamiféle közösséghez tartozás révén, ugyanis ők nem tartoznak semmilyen közösséghez, ők a közösségen felül állnak, jobb pillanataikban magukat azonosítják a közösséggel.

A végére jöjjön egy párhuzam az országban uralkodó állapotok és a pszichiátria között: a kezükbe kapott hatalmuknál fogva végtelenül cinikusan teszik tönkre a tömegek életét. Az ország vezetői például az alacsonyan tartott munkabérekkel, a pszichiátria például a gyámság intézményével való pofátlan visszaéléssel. Eddig ebben az országban egyeseknek mindent szabad volt, közéjük tartoztak többek között a politikusok és a pszichiáterek. Sajnos, jelenleg a magyar emberek természetesnek veszik ezeknek a jelenlétét, Demeter Szilárdra is többen gyámságot és kényszergyógykezelést ajánlottak első körben, mert az itt ilyen könnyen megy. Évszázados beidegződése a magyar népnek, ha valaki nem tetszik, vitessük el. Mert mi a „normálisok országa vagyunk”.

Naivság lenne azt gondolni, hogy Szájer József „aláereszkedésével” ez egycsapásra meg fog változni. Az eddigi gyakorlat alapján valószínűleg minden marad a régiben. Hadházy László, a humorista mondott egy történetet, hogy amikor Borkai Zsolt yachtos gruppenéről kérdezte a rokonát, az volt a válasza: „legalább nem velünk csinálja”.

Láthatóan Brüsszelben viszont kezdik megelégelni, amit csinálnak, kezdeményezték a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. A magyarnak meg marad az, ami mindig, hogy vár Európára, vár Amerikára, hogy hátha valaki megsegíti, mert saját erejéből képtelen kikeveredni az állapotából. Mint ahogy a pszichiátrián is cinikus … emberek teszi tönkre röhögve az emberek életét, és köszönik, jól vannak. A saját pácienseiket nyomorítják meg, ahogyan az ország a saját állampolgárait. És ehhez még elvárják, hogy tapsikoljál, elvárják, hogy jó képet vágjál, és nyeld tovább a szart…