Szilágyi Attila: Tényelgő története

Nemrégen, múlt hónap végén jelent meg Szilágyi Attila könyve, a Tényelgő története, ami egy fiatalember életútját követi a pszichiátriával kapcsolatban egészen a jelen állapotig. A szerző olyan reakciókat ad az eddigi életútján őt kísérő pszichiátriai kezelésekre, ami szerintem minden épeszű, normális emberben meg kellene, hogy fogalmazódjon. Pláne, bizonyos idő után, amit ebben a rendszerben eltöltött. Én is hasonló következtetésre jutottam a kérdések többségében, és felteszem, ezek lennének a normális reakciók. Ha nem egy megfélemlített társadalom egy még jobban megfélemlített, megbélyegzett csoportjáról lenne szó. Akik inkább úgy szeretnék elérni a társadalmi minimumot, hogy az önmagukért és emberségükért való szóemelés helyett a társadalom legalsó rétegét majmolják. Annak reményében, hogy talán ott valamennyi elfogadást nyernek, de általában ott is csak elutasításra találnak.

Szilágyi Attila: Tényelgő története

A kémiai egyensúlyzavar és a pszichiátriai szerek

Két kérdést szeretnék kiemelni, ami meglepett, vagy érdekesnek találtam, hogy ennyire hangsúlyosan jelen van a könyvben. Az egyik egy olyan kérdés, ami sokakban felmerül egy idő után, visszatekintve a „pályafutására”, ami arra a bizonyos „kémiai egyensúlyzavar”-ra vonatkozik. Hogy nem lehet-e vajon, hogy ezt az egyensúlyzavart, ha van ilyen maguk a pszichiátriai szerek okozzák? Illetve mélyítik el egy-egy nagyobb dózissal, intenzívebb kezeléssel. Több beszámolóban olvastam, hogy a páciens eredetileg nem hallucinált, csak a gyógyszerek elhagyása után. Én, a magam részéről egyből hallucináltam, de ennek katalizátora lehetett esetleg egy piába kevert hallucinogén, vagy fáradtság, akármi. Amire rámentek nagyobb dózisú gyógyszerekkel, ami után megint sokáig nem hallucináltam gyógyszer nélkül, csak „mélydepresszió”-ba estem. Talán magyarázható okokból, de akkor megint jól rámentek antipszichotikummal. És azóta lehetetlen a gyógyszerelhagyás, mert nemsokára kiújulnak a tünetek, a téveszmék és a hallucinációk.

A pszichiáterek és “szakdolgozók” jelleme

A másik kérdés, ami a könyvben felmerült, a pszichiáterek és „szakdolgozók” jellemét firtató kérdés, amivel, bevallom, én jó sok ideig nem foglalkoztam. Figyelmen kívül esett a látókörömön, de nem is szívesen gondolok bele, mert nem sok jóval kecsegtet számomra. Szóval itt az lenne a fő kérdés, hogy a többeket jellemző cinikus, mások rovására viccelődő humor mikor fordul át kárörömbe, vagy ne adj’ isten szadizmusba. Bár ezt firtatni is ingoványos terület. Mindenkinek törvény adta joga, hogy ilyen legyen, ha nem fajul tettlegességgé, vagy nem bizonyítható.

A kiragadott kérdéseimen túl is bőven ad okot az elgondolkodásra az érintett könyv, ami alakját és oldalszámát tekintve nem túl nagy. Szóval hamar végigolvasható. Ám annál fajsúlyosabb kérdések és gondolatok fogalmazódnak meg benne. Bevallom, hezitáltam, kell-e nekem erről a könyvről írni, már azt is meg kellene kérdőjeleznem újabban, hogy szabad-e, mert a pszichiátria már azt is meg akarná határozni lassan, hogy mit, miért és mikor csináljak és hogyan. Hiszen nem elég a pénztelenség és a megaláztatás, a gyötrést teljessé kell tenni az ember beszabályozásával.

Sajnos, mint az már számtalanszor kiderült az idők folyamán, a pszichiátria tudománya nem alkalmas érvelésre, minden tudományos kérdést a tudományos kérdésfeltevő ellehetetlenítésével, nyomásgyakorlással old meg, hirtelen Szendi Gábor és R. D. Laing esete jut eszembe. Még rosszabb helyzetben vannak maguk az érintettek. Akiket már függővé tettek a pszichiátriai szerektől, mondhatni, hogy borotvaélen táncolnak, amikor kritikát mernek megfogalmazni. Esetleg ellentmondani a pszichiátriának, mert esetleg ők isszák meg a levét. Ezért is tartom példa nélkül állóan bátor kiállásnak Szilágyi Attila könyvét, remélem jól fogadják majd az érintett olvasók.

Szilágyi Attila Tényelgő története című könyve megrendelhető a Líra online felületén.

Pollák Csaba alias Polly Csibi elmeszakértői performansza

Szereplőnk a Facebookon Polly Csibi néven szereplő Pollák Csaba, egy végtelenül infantilis, behízott szemű malackára hasonlító nagykállói pszichiáter. Aki másokat állandóan basztat az elhízás (obesitas) miatt, de valószínűleg tükörbe nem néz soha. Feljogosítva érzi magát, hogy mások felett ítélkezzen a bíróságon. De azt elfelejti, amikor részegen jelenik meg az addiktológián, és ezért hazaküldik. Vagy arról, amikor napi 10 mg rivotrilt ír fel valakinek, és ezzel majdnem kinyírja, de csak cinikusan ennyit mond: ne menjen vele a napra. Elhíresült mondása a pszichiátriával kapcsolatban: “Van az a pénz.” És tényleg. A gyámsági tárgyaláson minden a pénz körül forog: állandóan felolvassák, meg kiküldik levélben, hogy mennyit keres 1-1 ilyen szakértő a mások vegzálásával, életének tönkretételével, nyomorba döntésével. (Egyébként körülbelül a havi ellátásom felét. Ha nem többet.) Legközelebb nem kell kiküldeni: nem vagyok rá kíváncsi, de remélem, mindet gyógyszerre költi.

Polly Csibi alias Pollák Csaba, behízott szemű malacka

A pszichiátriakritikus blogger és az elmeszakértő pszichiáter meséje, aki annyira független, hogy a feljelentő pszichiáternek a kollégája. Szerintem akkor lennék nem beszámítható, ha elhinném, hogy független az országos spanjától. Vagy hogy független? Pénzügyileg? Arra sem vennék mérget… És csak azt szeretném még megkérdezni: Ha minden jól van úgy, ahogy a pszichiátria mondja, miért hallgat nyilvánosan, mint aki odatett? Smasszerekel a hátukban, zárt ajtók mögött, jogilag védve és felvétel készítés tilalma mellett, egymást kinevezgetve ilyen-olyan szakértőnek, nagyon okosak, nyilvánosság elé nem mernek kiállni. Lételemük az erőszak, akár karhatalmi, akár pszichológiai, akár jogi eszközökkel történik, nekik mindegy. Szeretnek arra hivatkozni, hogy a skizofrének belátóképessége hiányzik. Csak azt nem szeretik tudni, hogy életük 99%-ában nem hiányzik. Gyógyításnak nevezik azt, ami után minden 5. skizofrén öngyilkos lesz.

Személyeskedő, rosszindulatú elmeszakértői performansz

Pollák Csaba Polly Csibi elmeszakértői performansz művészet

Örömmel tapasztaltam, hogy ma Magyarországon semmi különbség nincs a személyeskedő, rosszindulatúan mocskolódó, indulatoktól sem mentes, és némi fantáziát sem nélkülöző személyes performansz és az elmeorvosi szakértői vélemény között. Ami alapján minden ügycsoportban ma részleges gondnokság alá tettek, természetesen a saját érdekemben. A szakmai kérdésekkel halvány lila dunszttal sem rendelkező bírónőnek tényleg szüksége volt szakmai (meg)vezetésre. De ez leginkább az érzelmekre ható, retorikailag összetákolt vádbeszéd volt, aminek a csúcspontját az én hallucinációmnak a kivonata jelentette. Amit inkább problémafeltárásra lehetne használni, mint egy bíróságon valamit is bebizonyítani.

Ha jobban elmélyedt volna a pszichiáteri szakmájában a t. elmeorvosi szakértő is tudhatná, szóval ez különlegesen gusztustalan húzás volt a részéről. Azt a több száz bejegyzést valahogy elfelejtette mellékelni, amiben a pszichiátria aljasságait sorolom vég nélkül. Viszont szerinte a pszichiátria jelenlegi, forradalmian új nézőpontja szerint pszichoterápia nem való skizofréneknek, csak a gyógyszeres terápia. És gondolom, természetesen a gyámság, és a pszichózis alatt átélt élmények felolvasása a bíróságon. Hangulatkeltésre viszont jó volt. Csakhogy ez nem szakértés, hanem bunkóság. Érdekes, hogy általában soha nem foglalkoznak az emberek hallucinációival, illetve téveszméivel (ami a dolguk lenne), kivéve a bíróság előtt, megvezetve a pszichiátriai dolgokban abszolút tapasztalatlan bírónőt. Akinek nem is értem, hogy minek adnak ilyen ügyeket. Még ha kirakatper is az egész, legalább ne tegyük már nevetségessé az egészet.

Még több mocskolódás és szennyáradat szakértés címén

Nem tudom, a gyógyszeres kezelés tartalmaz-e a dobozba csomagolva valamilyen megvilágosító erejű erkölcsi támpontot, ami szerint az életemet vezetni kellene, és amit a bíróság előtt számon kérnek rajtam. Vagy csak szedálásra alkalmas, ami mellett a vegetálás útjára kellene lépnem. Nehezményezte, hogy „5 percenként blogot írok”, „izoláltam magam” (hehe, jó vicc), “improduktív vagyok” (akkor ez mi), és azt is felrótta, hogy 42 év alatt nem dolgoztam sehol. A 8 év munkarehabot itt érdekes módon semmisnek tekinti, persze, tudhattam volna, ha akarom beszámít, ha akarom nem. Ahogy a kis felépített gondolatmenetünk megkívánja, amivel az igazukat szeretnék bizonygatni. Szintén az én hibám, hogy nem fejeztem be az iskoláimat, ebben természetesen nem játszottak bele sem pszichiátriai, sem környezeti tényezők. A pszichiátria minden tekintetben szent, sérthetetlen és feddhetetlen, maga a tökéletesség etalonja.

Érdekesnek tartom, hogy nekem mind a cirkuszi törpe gyámügyi előadónál, mind a behízott szemű malacka elmeorvosi szakértőnél sikerült érzelemmentesebbnek maradnom. Annak ellenére, hogy most ástak el 5 évre élve. Csak tudnám, miért utálnak annyira. Egyben ki lett jelölve számomra az útirány, ami példaképpen lebeghet célként a szemem előtt: vagy pakolhatok túlgyógyszerezve kamionokat, vagy egy engedékenyebb verzió szerint ülhetek izolálva egy irodában, számára ismeretlen programnyelveken programokat fejlesztve. Természetesen kiderült, hogy a lehetséges szorongásom miatt kell nekem egyedül egy irodában ülnöm egyedül. Olyanról, hogy stigma, amit rám rakott a pszichiátria nincs is, mi az? Bár könyveket olvasok, programnyelveket ismerek, szerinte egész nap nem csinálok semmit (lehet, ezek gyárilag vannak belém kódolva), hanem éjszaka kitámadok „10 kávé után” és „5 percenként blogot írok”. Valószínűleg gyalázatos magánéletem miatt nem közlik az újságok és a folyóiratok a cikkeimet, nem is a stigma miatt. Borzasztó nagy bűn a blogírás, legjobb lenne, ha ezt se tenném. Hanem megpukkadnék az izolációmban, amit saját magam okoztam, természetesen.

Pollák Csaba alias Polly Csibi és a meglódult gyerekes fantázia

Nem tudtam, hogy a Pollák Csaba, bocsánat, Polly Csibi fantáziája ilyen jó, és az irodalmi túlzásokra is ennyire hajlamos mások rovására. De azt észrevettem, hogy kiszínezni egy történetet legalább olyan jól tudnak, mint én, a nem jobban és kiragadott szövegrészletekből. És évekkel ezelőtt történt negatív eseményekből kialakítani egy fantáziakaraktert, aminek hasonlítania kellene rám. Azt is sajnálkozva vettem tudomásul, hogy a szerinte feltételezett intelligenciám az „átlagon felüli”-ről az elmúlt 1-2 évben hirtelen lecsökkent „átlagos”-ra. És a személyiségem is borzasztóan szétesett, amit igyekeztem ugyan megállítani az alkohol elhagyásával, de túl későn. A folyamat immár szemmel látható és megállíthatatlan.

Ezért sietve részleges gondnokság alá tettek, minden ügycsoportban, és tudomásomra, hozták, amit eddig is tudtam, hogy „zár az égbolt”. Mivel eddig 42 évig nem sikerült munkát szerezni, most már alá se írhassak munkaszerződést. Hacsak nem akarok zombiként kamiont pakolni, mert arra talán még megszerezhető a megfelelő aláírás. Szóval saját érdekemben történt az egész, csak akkor nem értem, mire fel volt az a nagy lihegés, meg érzelmi túlfűtöttség. Csak egyedül amiatt aggódom, hogy az orvosszakértő úr formái már teljesen kikerekedtek (biztosan sok gyógyszert szed, szegény). Annyira, hogy már a járása is teljesen szétesett, nehogy ne találkozzunk 5 év múlva. Még véletlenül elviszi egy szívroham,  amikor rám rakja az újabb gyámságot, mert mindenképpen számítok rá. De mivel nekem se tisztem, se jogom véleményezni őt, pedig a viselt dolgai kitennének egy újabb bekezdést (csak amiről én tudok). Abban a reményben búcsúzom, hogy mielőbb találkozhatunk egy újabb érzelmileg túlfűtött bájcsevejre valamelyik jóhírű pszichiátrián.

U.i.: Pollák Csaba, alias Polly Csibi, a behízott szemű malacka megtalálható a Nagykállói Sántha Kálmán Kórházban vagy a nyíregyházi pszichiátrián, amitől független, amikor nem éppen kerti partin vesz részt velük együtt.

cisordinol kúra és szadizmus

Most megint a cisordinolról fogok írni, valószínűleg utoljára, mert remélhetőleg hamarosan lecserélik azt a mocskot, ami jelenleg is kering a véremben. El szeretnék menni magánorvoshoz, ha a vírushelyzet engedi, mert ezzel a szarral egyre nehezebb együtt élni. Különösen azokra kártékony, akik valamilyen szellemi munkát szeretnének végezni, de amúgy mindenkire. A cisordinol kúra végpontja állítólag a demencia, de rövid távon is okoz gondolkodási zavarokat, amint megfigyelhettük. Lehet, hogy a pszichiáter úgyis ráfogja az emberre, hogy alapból debil, és gyámság alá való, de arról is van információ, hogy a gyógyszerek is segítenek a folyamatban, amit mélyen szeret elhallgatni a kedves orvostudomány, akarom mondani, a pszichiátria. A cisordinal még az is a baj, hogy annyira sunyi, hogy lecsökkenti a motivációidat annyira, hogy úgy gondolod, valahogy elnavigálsz az egyre szaporodó rosszullétekkel is az életben, leszedál, lealtat, tudod, hogy probléma ez a szar, de aztán mégis valahogy azt gondolod, hogy nem. Pedig de.

gyilkos injekció

Nem először vagyok cisordinol kúrán, de az első alkalommal észre sem vettem magaon a lecsúszást és a szellemi hanyatlást, a termelésben dolgoztam a munkahelyemen, annyira nem erőltettem meg magam agyilag, valójában itt csak a legegyszerűbb munkafolyamatokra voltam képes, lévén, hogy kézügyességem nem nagyon van, olyan jellegű kreativitásom és fantáziám, ami ehhez a munkához kell, még kevésbé, és kedvem és elhivatottságom pedig a legkevésbé. Szóval ott dolgozgattam, délután megittam a közeli kocsmában azt a 3-4 sört, este bambultam egy kicsit, majd bezuhantam az ágyba. Aztán reggel kezdődött minden elölről. Mókuskerék. Volt, hogy írkáltam ezt-azt az akkori blogomba, csupa érdektelenséget, skizofrén dumákat, például Anikóról és a Hello Kitty-s pénztárcáról. Fényévekre voltam a normális élettől, a normális gondolkodástól, de ezt még csak észre sem vettem.

Aztán jött egy újabb abilify-os, origós korszak, amikor helyt kellett állni a „normálisak” között, igaz, csak blogszinten, és amint leváltották nálam a cisordinolt, egyből megnyertem a blogversenyt, aztán még évekig publikáltam az egyre konzervatívabb, végül a kormánypropaganda szócsövévé változtatott Origón. Igaz, hogy ezzel le kellett nyelnem egy csomó magánvéleményt, de örültem, mint majom a farkának, hogy valahol publikálhattam. Aztán jött a második cisordinolos korszak, és az Origón egyre bedurvuló kormánypropaganda, és a kattintásvadász, színvonaltalan cikkek és kritikátlan hazudozás. A portál nézettsége is meredeken csökkent. És nem is az a közönség járt oda, akinek érdemes ilyen témában publikálni. Erőm sem volt már ebben részt venni és kedvem sem.

A fő poén az, hogy az egyetemen kell ezzel a a szarral helyt állni, ahova alapból be se adtam volna a felvételimet, ha tudom, hogy ilyen kúrán vagyok. Ám ez a pszichiátriát egy cseppet sem szokta érdekelni. Annak idején is ők cseszték szét az egyetememet, ha rajtuk múlna, már most is rég megszűnt volna a jogviszonyom, és úgy általában mindent megtesznek, hogy betartsanak nekem és ellehetetlenítsenek. Nem tudom, hogy gondolták, hogy úgy írok majd újságcikket, hogy a gyámom írja majd alá helyettem, vagy mellettem. Tehát a pszichiátria úgy segít, hogy kicsinál. Mindig is ők tették tönkre az életemet, és most is, nem pedig az úgynevezett betegség. És a legjobban azt utálom, hogy úgy kell tennem, mintha szentek lennének, pedig az utóbbi időben számos olyan emberi tulajdonságot fedeztem fel bennük, mint a nemtörődömség, a káröröm, a bosszúvágy, és valljuk be őszintén, egy kis(?) szadizmus is… Nem csoda ha valaki, aki mások bezárásával, kínzásával és gyötrésével foglalkozik hivatásszerűen, ilyen lesz… szakmai ártalom… Mindegy, nem hiszem, hogy nekem foglalkozni kellene többet ezzel*, ez a téma nem vezet sehova, ha valaki szadista, akkor az, ez társadalmilag oké. Nekem inkább irány a magánorvos és a gyógyszerváltás.

  • Egyébként ma jöttem végleg rá, hogy a társadalom nem vevő erre a témára. Inkább hazugnak nevezi, aki ilyeneket mond, a saját lelki nyugalma érdekében. A téma komolyabban nem jelenik meg a médiában, amennyire meg igen, kis hír a legújabb játékok, filmek és iphone mellett… A felszín a csillogás-villogás, a technikai fejlődés, a szociálisan érzékeny újságírás nem egy piacképes valami. Szóval amíg otthon ülünk a karanténban, és játszunk a legmenőbb, legújabb horrorjátékunkkal, nézzük a horrorfilmet, ami a legújabb tanulmányok szerint elengedhetetlen a mai tizenévesek lelki éréséhez, közben 1-1 eldugottabb helyen valakit így vagy úgy halálra kínoznak IRL, de ez nem publikus, nem is médiaképes, és legfőképpen semmiképp nem rentábilis. Tajgetosz Reloaded.