Lovecraft Country – Lovecraft földjén összevetés

Ekvilibrium: Kiindulási helyzet, Atticus Freeman hazajön a koreai háborúból, és megpróbál az otthoni körülmények között élni ismét, visszailleszkedni a közösségbe, és rendezni a viszonyát és nézeteltéréseit apjával., az 1950-es évek Amerikájában, ahol erősen él a faji megkülönböztetés.

Az elején még nem tudjuk, csak sejtjük, de sorsa szorosan összefonódik Letiével, akivel a helyi sci-fi klubban ismerkedtek meg még iskolás korukban, a regényben és a sorozatban a két család történetét követhetjük nyomon, a könyv inkább a családtörténeti regény elemeivel operál, a filmsorozatbeli jelenetek inkább a szappanoperához hasonlatos megoldásokat részesítik előnyben.

Diszekvilibrium: Az egyensúlyi helyzet felborul, amikor kiderül, hogy létezik a természetfölötti, amiről eddig csak könyvekből olvastak, érdekes módon ez egyes szereplőknél más-más időpontban jön el, a legtovább Hyppolita és Ruby elől titkolják ezt, de ők is szembesülnek vele az események közben. Az évad (és a könyv) ekvilibriummal zárul, a kultisták terve nem sikerül.

Lovecraft Country - Lovecraft földjén film/könyv

A regényt Matt Ruff írta, a sorozatot Misha Green. A cselekményt sokszor szabadon kezelte, a regény csak inspirációs forrásként szolgált, ritka a teljes egyezés a cselekményben, annak ellenére, hogy a regény írója sokszor eléggé pontos leírásokkal szolgált a részletekről.

A Lovecraft Country cím jelzi, hogy kapcsolata van Howard Phillip Lovcraft műveivel, a regényben a kultisták kivétel nélkül fehérek, míg Lovecraft műveiben félvad színesbőrűek. A regény át is emel Lovcrafttől, például a szörnyeket, de kritizálja is, főként a rasszizmusa miatt, előkerül például egy Lovecraft által írt vers, A niggerek teremtéséről címmel. Kérdés, mennyiben Lovecraft műveinek emléket állítva, vagy mennyire azokkal polemizálva íródott a Lovecraft földjén.

A regényben megjelenő iszonyatot egyrészt a mágia (természetfilozófia) által létrehozott praktikák és szörnyek jelentik, másrészt egyenlő szinten helyezkedik el a rasszizmus és az irracionális fajgyűlölet mint a borzongás tárgya. Szerintem ez a film és a könyv fő mondanivalója, hogy egy szintre hozza a természetfölötti irracionalitását a rasszizmus irracionalitásával.

A regényben nem, de a filmben hangsúlyozottan megjelenik a homoszexualitás mindezek mellé, plusz a nők helyzete is élesebb figyelmet kap a korban. Ez már egy kicsit soknak tűnik a vége felé, úgy tűnhet, hogy túl sok mindent szeretne felvállalni témában, színre vinni a filmsorozat.

A sorozatban egyszerre van jelen az epizodikusság és a szerializáltság, az epizodikusság, mint ahogy a regénybeli eredetiben is, az epizodikusságot az biztosítja, hogy az egyes részekben vagy fejezetekben egy-egy horror sztori mesélődik el a műfaj alzsánerei segítségével (kísértet, szörnyek, átok, stb.), és mindezt összeköti az ellenfél mesterkedése (Caleb/Christina Braithwhite), és a hősök karakterfejlődése is. A filmsorozatban Misha Green gyakran operál szappanoperába illő jelenetekkel, főként Atticus apja, Montrose esetében, pl. a varázstekercs felolvasásánál kiderül, hogy diszlexiás, a transzvesztiták kapcsán, hogy meleg, ráadásul a feleségével és a bátyjával való kapcsolata fényt derít arra, hogy lehet, hogy nem is ő Atticus igazi, vér szerint apja.

A szereplők is csak nagyjából feleltethetőek meg egymásnak sokszor, például a regénybeli főellenfél, Caleb Braithwhite a filmben Christina Braithwaite, illetve gyakran felveszi egy szolgáló vagy inas, William alakját. Hyppolita lánya, Diane a regényben fiú, és Horace a neve.

Van olyan rész (és szál), ami teljesen a filmsorozat kedvéért van beillesztve a sorozatba, például Ji-ah, a koreai kuminho (egy keleti mitológia-beli lény) alakja, aki Atticus első szerelme, a háborús élmények elbeszélése is megtöri a történetet, de a karakter is csak erőltetetten illeszthető be a történetbe a vége felé. A történet hangulata alapján viszont a sorozathoz illő ez a rész is.

Az is különbség a regény és a filmsorozat között, hogy bár a regénybeli főszereplők végig veszélyben vannak, senki sem hal meg közülük, a filmsorozatban több főszereplő is kiesik a történetből, úgy hogy meghal, talán amiatt, hogy fenntartsa az izgalmat. Atticusért is végig lehet izgulni, hogy a jövendölés és a baljós előjelek ellenére életben marad-e a végén.

A mentális jólét kapcsolata a társadalmi igazságossággal

Írta: Samantha Lilly, Mad In America, 2020. október 22.

Azok az emberek, akik olyan országban élnek, ami nagyobb társadalmi igazságosságot biztosít, inkább mozdulnak el a nagyobb boldogság felé egy új tanulmány szerint a Journal Community Psychology című folyóiratban. Salvatore Di Martino, a Nápolyi Egyetem kutatója és Isaac Prilleltensky, a Miami Egyetem kutatója azt találta, hogy a társadalmi igazságosság és méltányosság nagy szerepet játszik a boldogság az összetartozás érzésében, és a sikeres élet elérésében az Európai Unióban.

Di Martino és Prilleltensky írja:

A társadalmi igazságosság az egyik legerősebb előrejelzője a nemzeti boldogságnak. Miután állandó szinten tartva, mind a egyéni és az országos szintű mutatókat, növelve a társadalmi igazságosság szintjét, az Eu tagállamok között, szintén növekszik a nemzetek tagjainak az életbeni sikerességi szintje.”

Társadalmi igazságosság

A nemzetek és kultúrák közötti kutatás az élet sikerességére és a boldogságra vonatkozóan, azt találta, hogy a boldogság több, mint jól érezni magunkat. Az olyan társadalmi problémák, mint a magas munkanélküliség vagy a perifériára szorult néprétegek diszkriminációja összefüggött a magasabb öngyilkossági mutatókkal és a mentális betegségekkel. Habár, ritkán végezték nagy számban őket, a nemzetileg szponzorált felmérések az állampolgárok életbeli sikerességéről, függenek attól, hogy mennyire elutasító vagy befogadó a politika viszonya a boldogsághoz.

A tanulmány: „A boldogság mint méltányosság: A kapcsolat a nemzeti életbeli megelégedettség társadalmi igazságosság között az EU országaiban”, arra készült, hogy hiánypótló legyen az élet sikerességének a kutatásában. Az szerzők azt írják, hogy: „a közösségi pszichológia híjával van a kézzel fogható mennyiségi bizonyítékoknak, annak szemléltetésére, hogy közvetlen kapcsolat van a társadalmi igazságosság és az életbeli sikeresség között, különsen a makroszintű elemzésben… nehéz mennyiségi mutatókat találni, amik kapcsolatba hozzák a társadalmi igazságosságot a boldogsággal vagy a jóléttel.”

Di Martino és Prilleltensky ki szeretné tölteni ezt az űrt a tanulmányban, feltételezve, hogy a Social Justice Index (Társadalmi Igazságosság Index), SJI egy jelentőségteljes előrejelzője lenne az életbeli sikerességnek az Európai Unióban. A SJI az igazságosság két megfogalmazásából jön létre, az elosztási igazságosságból, és a képességbeli megfogalmazásból.

Az elosztási igazság a „megvalósulása az egyenlő lehetőségeknek és esélyeknek” – azt jelenti, hogy erőfeszítés történik annak irányában, hogy egyenlően osszák el az erőforrásokat az emberek között, akik használni szeretnék őket. Amíg a képességbeli megközelítés kiemeli, hogy alapvetően „jogosnak” tekinthető még akkor is, ha valakinek nincs meg kezdetben a képessége, hogy elérje.

A SJI hat területéből áll a társadalmi igazságosságnak: szegénység megelőzés, azonos szintű oktatás, munkaerőpiac elérése, szociális összetartozás, nem diszkriminalizálás, egészség és nemzedékek közötti igazságosság.

Di Martino és Prilleltensky elsődleges mintája a tanulmányban 169803 személyből áll az Európai Unió 28 országából, hét megfigyelési időszakban mérve 2008 és 2017 között, ami összesen 168 megfigyelést jelent. A tanulmány pusztán egy másodlagos adaton alapszik, amire a szerzők úgy hivatkoznak, mint „Eurobarométer”-re. Az Eurobarométer, amit az Európai Közösség fejlesztett ki, az életbeli sikerességet egy egyszerű kérdéssel méri: „mindösszesen, Ön nagyon elégedett, meglehetősen elégedett, nem nagyon elégedett, vagy egyáltalán nem elégedett az életével?

Amikor értelmezték a kérdést a SJI méréssel kapcsolatban ez a kérdés azt az eredményt hozta, ami megerősítette Di Martino és Prilleltensky feltételezését, hogy a társadalmi igazságosság egy jelentős meghatározója az életbeli sikerességnek nemzeti szinten.

Ezek az eredmények a tanulmány korlátozott voltával együtt értelmezendők. Például a Társadalmi Igazságosság Index (SJI) olyan normatív/filozófiai magyarázatát adja a társadalmi igazságosságnak, amit nehéz mennyiségi mérésekre lefordítani. Talán még fontosabb, hogy annak ellenére, hogy a mintavételt kiterjesztették egy hatalmas mennyiségű népességre, az emberek, akik részt vettek a vizsgálatban, minden országban, minden évben, csak kis részét tették ki a lakosságnak. Ennélfogva, a szerzők azt javasolják, óvatosan kezeljük az eredményeket az Európai Unióban és azon túl.

A korlátozottsága ellenére, a tanulmány megerősíti annak szükségességét, hogy figyelemmel kísérjük a pszichológiai dinamikát az emberek személyes szintjén, abban a társadalmi, politikai, gazdasági kontextusban, amelyikben a személy az életét vezeti. Egyébként ezek a dinamikák az egyének személyes tapasztalatával, és kiválóan lehetnek legfőbb előrejelzői bárki életbeli sikerességének.

Mental Wellness Tied to Social Justice Policies, Study Finds

Feldmár András: Szabadíts meg a Gonosztól!

Feldmár Andrásnak ez a könyve nem olyan terjedelmes, mint a Tudatállapotok szivárványa, de talán azért majdnem olyan fontos, illetve bizonyos esetekben megvannak a csírái, hogy túlmutasson rajta, nevezetesen az, hogy beemeli a diskurzusba a Gonoszt (így, nagy G-vel) mint kategóriát. Gondolom, sokaknak megvan a Tudatállapotok szivárványából már ismert karakter, aki istent játszik, azzal, hogy mások élete felett rendelkezik, amikor hobbiból annyi embert gyilkol meg az altatással, amennyit megenged a kvóta neki a hatályos törvények szerint.

Feldmár András: Szabadíts meg a Gonosztól!

Pszichológusok és pszichiáterek is szerepelnek a könyvben, néha pozitív, néha negatív előjellel. Feldmár többnyire nem vállal szoros sorsközösséget velük, élesen elhatárolódik tőlük, legalábbis nyelvtanilag, hogy konkrétan mit gondol róluk, nem fejti ki bővebben, de azért kapnak egy-két keresetlen megjegyzést. Összehozni egy ilyen című könyvben őket, talán mégis jelent valamit, azt már csak én teszem hozzá, hogy a pszichológia és pláne a pszichiátria kétélű fegyver, és amikor ilyen címmel jelennek meg könyvek, hogy Vegyünk rá bármit bármire (a Facebook dobta fel), akkor szerintem már tarthatatlan az az álláspont, ami a segítő szándékú emberekről csupa jót felételez.

Csírájában megvan a könyvben az utalás az ember szadizmusra való hajlamára is, Feldmár szerint a Gonosz nem tudja magáról, hogy ő Gonosz, egyfajta naivitást, ostobaságot, érzéketlenséget, empátia nélküliséget feltételez a Gonoszról, 40 év és 65000 óra tapasztalatával. Talán nem illene neki ellent mondani ennyi terápiás tapasztalattal a háta mögött, de mi van akkor, tenném fel a kérdést, mintegy ártatlanul, ha az Igazi Gonosz nem is jár terápiába, hanem csak annak és akkor fedi fel az igazi arcát, aki fölött hatalma van, és tudja, hogy az már úgysem menekülhet tőle?

Ilyen gondolatokat ébresztett bennem a könyv, szerintem elnagyolt, és a jéghegy csúcsa, amit a Gonosz igazi arcairól, alakváltozatairól kapunk a könyvben, igazából csak az utolsó előadás foglalkozik konkrétan a témával. A többi rész magával a terápiával, a diagnosztizálás problémáival (Feldmár szerint anoreia, bulíma, alkoholizmus, stb nem létezik, ezek kreált dolgok, igazából én is ezt figyeltem meg, inkább valami másnak a tünetei). R. D. Laing (Feldmár mestere) is azt vallja, hogy ő maga is színtere a jó és gonosz összecsapásának, és a feladata, hogy a jó erőit segítse.

Elcsépelt közhelynek hangzik a jó és a rossz harca, az emberen kívül és belül, de igaznak tűnik. És a Gonosz álcázza is a jelenlétét, azzal, hogy nem nyilvánul meg a világban, sokkal könnyebb úgy a dolga, hogy nem hisznek benne. Ezzel egyetértek, és azért sem gondolom a Gonoszt ostobának és naivnak, ha még arra is van esze, hogy álcázza a jelenlétét, vagy kételkedést szítson a létezésében, azért annyira ostoba nem lehet. Persze, a gonoszságnak is több fajtája lehet, Feldmár András tanácsa az, hogy tartsuk távol magunkat tőle, amennyire csak tudjuk, én is ezt teszem az életben, amennyiben minimalizálni próbálom a vele való a találkozást.

Szó esik még a könyvben az ókori görög kultúráról, ahol azt vallották, hogy elmebeteg az, aki nem öli meg magát, amint ráébred a teljes valóságra, meg arról, hogy mennyire távol állunk a társadalmi igazságosságtól még most is, de a szerző abban próbál meg vigaszt találni, ha bármi keveset hozzá tud tenni az egésznek a jobbá tételéhez, akkor már megérte élni és küzdeni. Ha még ő is ilyen kevés esélyt lát erre, mit mondhatnék én? Ez néha elbizonytalanít, ezt be kell vallanom. Még mindig úgy érzem, a társadalmat rejtett erők mozgatják, amik a 21. században még nem vallottak telesen színt, és nem is fognak valószínűleg, mert pontosan a tudatában vannak annak, hogy ők a Gonosz erői, ha felfednék magukat, megszűnne a hatalmuk az emberek fölött (mert az emberek ezt nem fogadnák el).

A szociálisan érzékeny újságírás halálára

Nem hittem, hogy felhozom még egyszer a témát. De szerintem sokan mások is így vannak vele. A szociálisan érzékeny újságírás olyan műfaj, amiben nem sok pénz forog, de elég strapás. Gondolom, főleg lelkileg. Volt egy portál, ami megpróbált foglalkozni vele (Abcúg), de a szerkesztőség közleménye szerint „elvégezte a küldetését”, szóval megszűnt. Nem kell sok utánajárás, ha valaki fényt akar deríteni a valódi indokra: megszűnt a támogatás. Nem meglepő, hogy a jobboldali média nem vállalja a témát, de hogy a baloldali sem, az már azért egy kicsit cinkes.

Az első, amit belénk vertek kommunikáció-médián, hogy az újságírás biznisz. Semmi üzlet nincs abban, hogy a leszakadó, szegény, vagy társadalmilag elhanyagolt vagy akár kirekesztett csoportok hangját beemelje bárki is a médiába. Így alakulhat ki az a helyzet, hogy a témának a médiában már nem marad reprezentációja. És ami nincs a médiában, a filmekben, az interneten, az nincs sehol. Így fordulhat elő, hogy a fikció nagyobb figyelmet kap, mint a minket körülvevő valóság. Vasemberért sokkal jobban aggódunk a 7. részben, mint a nélkülöző vagy hiányt szenvedő embertársunkért.

buborék világ, filterbuborék

Amire nem gondoltam, az viszont egy új jelenség, ami kialakulóban van. Mivel a témának nem jut hely a médiában, egyesek egyszerre elkezdik tagadni ennek a realitását, valós voltát. Otthon, az internet és streamek, legújabb sorozatok, könyvek világában az ember annyira elvarázsolódk, hogy nemhogy elhessegeti a kellemetlen gondolatokat, mint ahogy mi szoktuk, hanem egyszerűen felháborodik, ha valaki ilyesmivel áll elő, az illetőt elkezdi kikezdeni, hazugnak nevezni, és verni a seggét a földhöz, hogy ilyen nem létezik. És mindaddig nem nyugszik, amíg nem sikerül meggyőznie magát arról, hogy a másik hazudik, torzít, vagy esetleg hallucinál. Végül pedig csak attól fog nyugodtan aludni, ha meggyőzi magát arról, hogy mindez nem igaz.

Az emberek most már oda jutottak, hogy dühösen védik azt a szappanbuborék- vagy rágógumikultúrát, amiben élnek, nem engedik behatolni a világukba a valóságot, kimondottan dühösek és harciasak lesznek, ha ez mégis megtörténik. Nem lesz jobb kedvem, ha erre gondolok. A szegénynegyedekben az embernek el kell fojtania a panaszait, le kell halkítania a halálüvöltését, hogy nehogy megzavarja az Én kicsi pónim, vagy a Pindúr Pandúrok steamelését. Így válik valósággá a Ready Player One fikciója, hogy a realitás kevesebb értékkel bír, mint az online valóság, és így történik meg az hogy bizonyos társadalmi csoportok nyom nélkül kiselejteződhetnek a világból, nem történik róluk megemlékezés sem a valóságban, de még az online térben sem.

Újságírás, JavaScript, ügyvédnő

Úgy látszik, végleg magam mögött hagyom a Skizofrénia underground projektet. Nem tervezek többé ilyen nagy formátumú blogprojektbe a közeljövőben, azt hiszem. Pláne a témában. Mindabból, amit leírtam, szerintem én tanultam a legtöbbet, szerintem mindent, amit ma a pszichiátriáról tudni érdemes. Még a konteós részekről se vagyok teljesen meggyőződve, hogy nincs egy csomó valóságalapjuk, de a mai magyarországi helyzet nem teszi lehetővé az ennek való utánajárást. Bizonyos elemei nagyon is valóságosnak tűnnek. Hogy erőszakkal nem engedik az utánajárást – ez is gyanús. Legutóbb volt a Twitteren egy párbeszédem egy hölggyel, nem hitte el, amiket állítok a Szabolcs megyei ellátóhelyekről, egyébként ez általános, hogy sokan nem hiszik el, amit mondok, mert annyira hihetetlen, és minden erkölcsiségnek gyakran ellent mond, amiket elkövetnek, mégis elkövetik. (És a többség tudtával, asszisztálásával, félrenézésével.) Itt a kérdés már csak az, hogy helyi szinten ilyen durva a helyzet, de én gyanítom, hogy országosan is.

programozás, JavaScript, terv

A közélet eufemisztikus szóval mondva jobbra tolódásával, nyíltan kimondva fasizálódásával egyidőben én balra tolódtam. Ha jobban belegondolok, az volt az egyetlen logikus lépés egyébként. Mentális betegként bármilyen jól tudok is fogalmazni időnként, az nem visz el a balhét egy jobboldali portálon. Olyan, mintha egy néger blogolna. Vagy egy leszbikus. Egyébiránt a továbbiakban nem fogok törekedni mindig annak a kedélyeskedő hangnemnek a fenntartására, ami a Reblogon jellemzett, bár néhány eleme bizonyára megmarad az ott használt stílusnak. Igazából, amennyit ott összeírkáltam, kevesebbet számított, mint gondoltam. Belekezdtem a kommunikáció szakba, mert úgy gondoltam, remekül kiegészíti majd a munkámat, és az Origón végzett tevékenységemet. “De hol a tavalyi hó?” – kérdezné Villon, munkába már több, mint 1 hónapja nem járok (addig se sokat az utóbbi időben), a blogolást a Reblogon is körülbelül nem sokkal utána befejeztem. Viszont suliba még mindig járok, legalábbis szeretnék, ha kegyes lenne hozzám az Elearning rendszer is, és engedne felkészülni az óráimra.

Hogy ne kezdjem itt el az ömlengést, most már csak címszavakban: belekezdtem a JavaScript gyakorlásába, főként 1-2 jövendőbeli projekt megvalósításának a reményében, például szöveges kalandjáték, majd chat, mud fejlesztése. Angolból sem ártana valamit fejlődni. A pszichiátriával az a helyzet, hogy nem nagyon akarok róla beszélni, de muszáj. A legutóbbi akcióikból süt a rosszindulat irányomban: túlgyógyszerezés, hazugságok az ambuláns lapon, gondnokság alá helyezési javaslát (vagyis inkább feljelentés) szerepel a listán. Nehéz elhinni, hogy mindez az én érdekemben történik (akkor lennék hülye, ha elhinnném). Mindenki vonja le a tanulságot. A gondnoksági ügyben pedig a kirendelt ügyvédnő javaslatai vitték előrébb az ügyet, meg is lepődtem, hogy komolyan képviselni akar engem, nem csak annyit tesz, mint az általános hozzáállás, hogy hadd csináljanak a pszichiáterek velem azt, amit akarnak, úgyis megérdemlem, és úgyis nekik van igazuk. (Mert nemtudom hány évig jártak iskolába.) Közlöm velük, hogy én is addig jártam, és csak miattuk nem tudtam elvégezni, úgyhogy ugrott az egész befektetett energia. De a tudás nem. Vagyis nem teljesen. Most kommon vagyok, BA-n, remélhetőleg az idén végzek, bár megint mindent megtettek, hogy ez ne sikerüljön. Nem mennék most bele a részletekbe. Kívánok mindenkinek kellemes hetet!

Marketing beadandó I.

Algopyrin

Ha megfigyeljük a tévében a reklámokat, nagy számban fedezhetők fel közöttük a gyógyszeripari termékek reklámjai. Különösen a fájdalomcsillapítókról szóló reklámok képviseltetik magukat nagy számban. Idén, miután megszűnt a vénykötelessége, az Algopyrin forgalmazója, a Sanofi-Aventis zrt. nagyszabású reklámkampányba. A reklámjai láthatók voltak a tévében, megjelentek az interneten, közterületeken és a gyógyszertárak kirakataiban. A reklám főleg arra épített, hogy kihangsúlyozta a készítmény vénykötelességének a megszűnését, és ezzel a szabadon vásárolhatóságát. Arra a hírnévre építettek valószínűleg, amit a gyógyszer a múltban szerzett magának, első számú fájdalomcsillapítónak számított a szocialista országokban. Tehát szerették volna újra a köztudatba bevinni a készítmény egykori presztízsét, főleg az idősebb, és a mára már középkorúvá vált korosztályt célozva ezzel meg főként. Az árát tekintve talán valamivel olcsóbb az újabbnak számító Algoflex Forténél, így az árral is szándékozik valamennyire piacot szerezni magának. Több azonos hatóanyagú fájdalomcsillapító gyógyszernek szűnt meg 2020 február 14-én vénykötelessége, de talán nem véletlen, hogy a hajdani első számú, piacvezető gyógyszert kezdték csak el reklámozni: ebben az elsőségben láttak ugyanis annyi fantáziát, amennyi ahhoz elég, hogy újra bekerüljön a köztudatba, mint könnyen elérhető és hatásos fájdalomcsillapító készítmény. A gyógyszer jó eséllyel sikeres lesz, de biztosat még korai lenne mondani a népszerűségéről.

„Natur Zitrone” – citromos sör

Gösser Radler - Natur Zitrone

Egy régi névnek számító márka a citromos sörök között, a Gösser citromos népszerűségére épít a Natur Zitrone fantázianévre hallgató sör, ami alkalmasnak látszik ugyan a fogyasztók megtévesztésére, azonban mivel mindkettőt a Heineken Hungária hozza forgalomba, így aligha lesz belőle jogi bonyodalom. A Natur Zitrone a Gösser 4 deciliteres, dobozos változatának a dizájnjának szinte minden elemét lemásolja, kezdve attól, hogy ugyanúgy 4 deciliter a kiszerelése, a zöld szín tökéletesen ugyanolyan, és a dobozon lévő ábra is a megtévesztésig hasonló. Én, amikor megvettem, nem is voltam tudatában annak, hogy nem Gössert veszek, csak amikor véletlenül valahogy hozzám került egy eredeti változat, a polcon vettem észre, hogy a két sör bizony különbözik. Az íze természetesen különbözik, már nem tartalmazza a Gösserre jellemző ízvilágot, és az ára is jóval alacsonyabb. Nem hiszem, hogy a Heineken Hungária ebből a Natur Zitrone márkából fog meggazdagodni, valószínűleg egy kisebb bevételnövekedést próbáltak elérni ezzel. Én valamiért úgy tippelem, nem lesz kirobbanóan nagy siker a Natur Zitrone sörből, az emberek ragaszkodnak az eredeti, jól bevált márkákhoz a citromos sörök piacán is, ez nekem egyébként olyan kis piacnak tűnik, hogy nem tudom, megérte-e ezt az utánzási akciót elkövetni a Gösser citromos márka rovására. Természetesen a stratégia ezzel a termékkel kapcsolatban inkább az lenne, hogy nemhogy hirdetni kellene, hanem inkább hallgatni róla, remélve, hogy minél többen összekeverik a Natur Zitrone-t a Gösser citromossal, mint ahogy nekem is sikerült.

Nagymama lekvárja

A nyíregyházi Eko Kft. gyártja a Nagymama lekvárját, amit valószínűleg le is védetett, mivel a Google Nagymama lekvárjára csak nyíregyházi Eko Kft-s termékeket ad ki. Az Eko Kft raktáráruházában megvásárolható kedvezményesen, amúgy pedig a kiskereskedőknél és viszonteladóknál is megtalálható, internetről rendelhető. Ez az Eko egyetlen saját márkája, ami ország szerte ismert, és szerintem abban különleges, hogy nagyon nagy a gyümölcstartalma, és gyümölcsdarabok is megtalálhatók benne. Ha a Nagymama lekvárjáról van szó, akkor, aki ismeri, annak beugorhat a nagyon magas minőség, és esetleg mellé még Nyíregyháza is. Bár az Eko konzervgyárat sem kímélték az elmúlt évek mezőgazdasági válságai, több gyárterületet be kellett zárni, a Nagymama lekvárja mindig megtalálható volt a boltok polcain, ez az üzemrész tehát valószínűleg nyereséget termelt mindig. Köszönhetően a hirdetéseknek és a mindig magas minőségnek, a termék országszerte ismertté vált, és tudomásom szerint külföldre is szállítanak. Több ízben készül, mindenki megtalálhatja közülük a kedvére valót, így is hirdették sokszor. Elég régi, jól bevált márkáról van szó, és az ára sem túl magas. Mostanában már nem hirdetnek, elég a márka neve, hogy eladja magát a piacon. Amennyit legyártanak, eladásra is kerül. Valószínűleg ennek a márkának is köszönhette a nyíregyházi Eko Konzervgyár, hogy a mai napig folyik a munka a termelés, és nem zárt be teljesen, mint több, korábban állami tulajdonban lévő nagyvállalat.

Janet, a Hírnév és az Alkohol … avagy, hogyan NE legyünk Híresek

Janet Devlin egy rendkívül tehetséges fiatal. Írországból származik. Részt vett egy Európai Ki-Mit Tud-on is. (X FACTOR vagy valami ilyesmi.)

 

Egyedi énekhangjának köszönheti sikerét.

 

Számos albuma is megjelent már.

 

A YouTubeon több felvétele is visszahallgatható.

 

Íme az egyik kedvencem:

 

 

Az ír származású Janetocska 16 évesen lett „sztár” a Brit X Factorban. 18 évesen jelent meg első Single albuma. 20 évesen pedig egy napon az AA klubban köszönt a többieknek, ilyen módon: „Sziasztok! Janet vagyok alkoholista.” Ma már a 25. életévében jár és ahogy mondja „rehabilitáció alatt”.

 

Ahogy – önvallomásos videójában – meséli a többiek is csak kerekítették a szemüket: „Hogyan lehet valaki 20 évesen alkoholista?

 

 

Angolul értők most előnyben, hiszen Ő maga számol be a YouTubeon (idén márciusban feltöltött videójában – amiben rögtön az elején meg is említi, hogy egyesek csak mint „ClickBait” fogják értelmezni), milyen utakat járt be, hogy így alakultak a dolgok.

 

Itt nézhetitek meg a videót (melyet azóta 40 millióan láttak), melyben Sztár lett az X-Factorban:

 

 

 

 

Itt pedig a 9 évvel későbbi önvallomásos Videója. Hallgassátok meg Ti is! És tanuljatok belőle!

 

 

 

Béke legyen veletek! Tisztelet!

 

 

JPÉ marketing & tsai

Ami velem az elmúlt időben történt, voltam egy pár órán, írásgyakorlat ii, médianarratológia, online reputációmenedzsment, stb. Eddig még leginkább egyedül járok a saját csoportomból, szerencsére eddig csak egy óra maradt el emiatt. Fura, hogy részben a társaságért jártam egyetemre, most, szerintem részben a covid miatt, főleg ez maradt el, sebaj, maradt néhány könyv társaságnak. Ilyen például ez a JPÉ (józan paraszti ész) marketing, amit Papp-Váry Árpád írt, és aminek, úgy veszem észre, a történetei évről évre ismétlődnek a kommos évfolyamok között, az urban legendhez hasonlóan hagyományozódnak át évfolyamról évfolyamra az egyetem falai között. Részét képezik annak a kollektív mítosznak, amivel a kommunikációs hallgatók kollektíve rendelkeznek. Marketing szempontból jeles a könyv, mivel saját magát is eladja, olvasmányossága okán.

JPÉ marketing

Például refrénszerűen ismétlődnek a tankönyvi példák egyes tanárok megszólalásaiban, ha konkrétan nem is tudod, mi az a marketing, mire végzel, pár jó kis sztorid biztosan lesz róla. Például, hogy a pizzarendelés elterjedése nagyrészt az egyetemek környékén tapasztalható gyakori füvezés egyik feltételezhető hozadéka, vagyis hogy eredetileg onnan jött az ötlet. Vagy a sztori, ami a magyar és amerikai üzletkötőről szól, akik meglátják, hogy Afrikában senki nem hord cipőt, a magyar elszomorodva jelenti, hogy nem lehet cipőt eladni, mert nem hordanak, az amerikai viszont azt újságolja, hogy rengeteg cipőt lehet eladni. Ma már ott is hordanak cipőt, amit az első termékforgalmazóról rengeteg törzsi nyelvben „bata” néven vonult be a köztudatba.

Vagy a Coca-Cola a 100 éves évfordulójára megváltoztatta az eredeti összetevőt, amiből hatalmas felháborodás lett, így kénytelen lett visszavonni az eredetit. Tehát az elsőség szerepe nagyon fontos marketingszempontból. Bár, néha másodiknak se rossz lenni, ezt példázza a Pepsi, ami rengeteget ekézi a Coca-Colát, hogy fenntarthassa a piaci pozícióit. Vagy Henry Ford híres mondása is idézésre kerül, amivel le is maradt versenytársa a General Motors előtt: „A vevő bármilyen színben választhat autót. Feltéve, ha az a szín fekete.” Henry Ford megítélése a században eléggé vegyes volt, gondoljunk csak Alous Huxley Szép új világára, ahol fordizmus volt, Fordhoz imádkoztak. Voltak népszerű és kevésbé népszerű dolgai, ebbe most ne menjünk bele. Mindenesetre a JPÉ marketing könyv hozzájárult ahhoz, hogy a marketingre ne mindenáron mumusként tekintsek, a mások átverésének eszközére (holott az), hanem a folyamatok mögé látva valamivel emberibbé vált számomra ez a tudomány.

Sok olyan történet van a könyvben, ami csokorba szedve talán megérne egy bejegyzést, ma este viszont, azt hiszem, lusta vagyok hozzá, hogy ezeket kiszedegetve „bemásoljam”, így alapozva meg, vagyis inkább mélyítve el 21. századi kódexmásolói hírnevemet is, ahogy el vagyok híresülve egyes ismerőseim körében. Egyébként annyira nem sajnálom, hogy kiszálltam a buliból, már ami a rehab munkát illeti, nem hiányzik a mindennapos békaegérharc, igaz, hogy valamivel kevesebből gazdálkodom, így kevesebb megy hülyeségekre is, és több időm jut az egyetemmel foglalkozni. Bízom azért benne, hogy ez a jó 10+ év, amit rehab munkával töltöttem, nem volt teljesen haszontalan, ezt a bizodalmamat viszont sajnos jórészt nem nagyon támasztja alá semmi.

Kutyaterápia

Álljon már meg a menet!

Van egy jó kis regény ötletem. Arról szólna, hogy a főhős hogyan jut el onnan, hogy skizofrénnek diagnosztizálják, odáig, hogy izolálják, ellehetetlenítik társadalmilag, perrel fenyegetik, másodrendű állampolgárrá teszik gondnokság által. Ja, hogy ez a saját életem története is? Minő véletlen. Néha úgy gondolom, hogy a pszichiáterek és ápolóik titokban Hollywood-i filmeken tanulmányozzák/utánozzák a főgonoszok szerepét, és amikor velem találkoznak, hirtelen kényszerük támad, hogy számot adjanak a tudásukról, és vagy megfenyegetnek, hogy valamelyik elfekvőben „nagyon hamar zombit csinálnak belőlem” vagy arról beszélgetnek előttem, hogy fognak megkínozni valamilyen eldugott helyen vagy a város határában. Természetesen mindezekre nincsen tanú egy tucat orvoson kívül, akiknek akkor hirtelen bogár repült a fülébe, az utóbbit pedig egyszerűen hallucináltam, hogy is lehetne másképp?

kutyaterápia

Arra, hogy a pszichiátria még ennél is többet tehetne értem, a saját érdekemben, még gondolni sem merek. Ennyi gondoskodást, törődést meghálálni egy élet kevés lenne, pláne nem elég egy olyan hitvány skizofrén élet, akik annyira megátalkodottak, hogy gyakran önmaguktól dobják el az életüket, puszta gonoszságból, vagy hogy tovább rontsák az öngyilkos statisztikát. Mindazt a sok szépet és jót, amit a pszichiáter bácsiktól és néniktől kaptam, ha mind beraknám egy vitrinbe, biztosan érne annyit, mint egy batyu fasz. Na, de ne legyünk telhetetlenek, nem mindent megtettek-e értem, ami emberileg lehetséges, amikor kontrollon azt mondták, hogy ne üljek le, hanem inkább 3 eldöntendő kérdésre feleljek igen/nemmel, és kapjam be az injekciót és viszlát. Most döntsem már el, hogy akarok-e pszichoterápiát, vagy nem akarok, ugyanis ha akarnék, én akkor sem kapnék.

Ha azt mondjuk, hogy a gyógyszerezés bűvésztrükk (vagy lehet bűvésztrükk), az úgynevezett pszichoterápia duplán is az. Emlékszem, a drága főorvos úr akkor rágott be először rám, amikor mindenáron kutyaterápiát akart nekem javasolni, és én semmiáron nem akartam kutyát, igazából az van, hogy nincs kedvem utána szedegetni a szarát, de ezt képtelen volt felfogni, mikor a legmodernebb orvosi tanulmány azt javasolja, hogy a skizofrénnek márpedig kutya kell. Igazából az lehet a kutyaterápia mögött, hogy a kutya segít az érzelmek kifejezésében, mondjuk ez is egy botcsinálta módszer arra, hogy megoldást találjanak arra a problémára, hogy gyakorlatilag kivezették a delikvenst a társadalomból, és hogy ne őrüljön meg a magánytól kínjában.

– Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya… – énekelte Hobo a múlt században (és rendszerben) a Kopaszkutyában, igazából nem is volt sokkal több kapcsolatom a kutyákkal soha, mint ez a Hobo szám, azt hiszem, még a filmet is láttam, amikor Deák Bill-lel ott nyomták a blues-t, vagy amit ők annak mondtak, és ezáltal mi is annak hittünk. A kutya nekem mindig olyan szervilisnek tűnt, mint kéznél lévő emberpótlék. Vagy annak, vagy harapós dögnek. Középút nincs. Mint a pszichiátria esetében. Vagy „mintabeteg” leszel, vagy „sikertörténet” (és csak önmagad tudod, mit állsz ki, mennyit szenvedsz a túlgyógyszerezések és megaláz(tat)ások következtében), vagy ha nem működsz együtt, akkor „agresszív”, „pszichopata”, stb. Egyébként egyik sem büntetendő kategória, csak akkor megtorlandó, ha pszichiátriai beteg vagy. Ha pszichiáterként vagy ápolóként vagy agresszív, az természetesen az élet velejárója, a normális emberi ösztönélet kifejeződése.

Még szerencse, hogy a pszichiáterek vállaljak a betegek erkölcse fölötti őrködést, és garanciát a „jól viselkedésükre”, arra, hogy nem isznak alkoholt, este 8-9 körül beveszik a gyógyszert, és lefekszenek aludni, mérséklik és szabályozzák a kávéfogyasztásukat, tehát minden olyasmit megtesznek, amitől egy egészséges embernek égnek állna a haja, de nekik meg pont ez a jó. Ráadásul, ha valamilyen társas interakcióra van igényük, nyugodtan tarthatnak állatot, úgy is ők is annak vannak nézve a pszichiáterek, ápolók, szociális munkások „segítő team”-je, és ezáltal az egész társadalom által. És akkor mitől is keletkezik az a csúnya „stigma”, amiről ezek az izék panaszkodnak, hát, nem tudjuk, hát az csak úgy jön, de az olyasvalami, amit el kell viselni, és ha nem ittál alkoholt, nem dohányoztál, és csak egy kávét ittál, és este 8-kor bevetted a gyógyszered, és végigaludtál 12 órát, akkor már biztos nem lesz kedved rosszul viselkedni, vagy ha igen, akkor rossz vagy, és gyámság alá kell téged rakni. Persze, mi csinálhatjuk mindazt, amit te nem, mert mi egészségesek vagyunk, és nekünk szabad, meg különben is van rá pénzünk, neked meg nincs.

Ui.: Ezúton is köszönöm a Tisztelt Nyíregyházi Pszichiátria lelkes csapatának az elavult injekciót, amire raktak, a rágalmazó, hazug szakvéleményt az ambuláns lapomon és a rosszindulaton, féligazságokon és ferdítéseken alapuló 5 év gyámságot! Hogy gyakorlatilag 0 esélyem legyen a munkaerőpiacon és úgy általában az életben! Örök hála! Ez igen! Ez már nem is “kezelés”, ez már egyszerűen “gyógyítás”! Le a kalappal! Micsoda szakemberek! Egy vízvezeték-szerelő sem csinálná jobban!

Ui2.: És köszönöm, jól éreztem magam a legutóbbi alkalommal is, amikor kamu beutalóval vittek be kényszerrel, “majd utánad küldjük” (azóta is küldik), és utólag kellett azt aláírnom kijövetelkor, hogy felvételemet kérem önként az intézménybe. Köszönöm az előre lejátszott bírósági szemlét és elmeorvosi szakértőt, aki egyben pszichiáter is, és mint tudjuk, valódi tétje nincs ezeknek a látogatásoknak, előre lezajlott forgatókönyv szerint zajlanak, mint ahogy a gondnokság alá helyezési perek is. Ennyike.