Egy célszemély érzései

Azt mondják, az embert az érzései különböztetnek meg a gépektől. Ebből a szempontból most én szívesebben lennék gép, de mivel ember vagyok, nyilván én is érzek valamit ezzel a témával kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy nem igazán könnyű napirendre térni fölötte. Olvasom, hogy mostanában (szeptember 20 körül) bizonyosodott be egy összeesküvés-elméletről, hogy nem az. Az Area 51, Nevadában található légitámaszpontról van szó, ahol a feltételezések szerint bizonyos ufókutatásokat végeztek. Néha az az érzésem, hogy már lassanként mindent bevetnek a médiában, és mindent elismernek, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy az emberiség döntő többsége elmekontroll alatt van. Hogy milyen mértékben, azt csak az illetékesek tudnák megmondani (vagy még ők sem), akik ezt bizonygatják, természetesen az összeesküvés-elmélet hívők és a skizofrének. Őket megpróbálják pszichiátriailag diagnosztizálni, illetve elnyomni.

Nem tudom, mennyi időt kell várni arra, amíg a világ nagyrésze belátja, hogy ez így nem mehet tovább, illetve belátja-e valaha, vagy elég nekik, ha újabb Marvel-filmeket és Harry Potter és Star Wars részeket kapnak? Elég-e a Second Life, a WoW és GTA – San Andreas, hogy elterelje a figyelmet a valóságról? Elég-e a média által gerjesztett aktuálpolitikai- és celebhisztéria, hogy elterelje a figyelmet arról, ami ma valójában zajlik? Eddig elég volt. Kissé fordított a helyzet, mint ahogy ma a valóságban gondolják. A skizofrének élik az igazi életet – minden elmekontroll kísérletnek alávetve, leválasztva az internetről és a tömegkommunikációs eszközökről, a többiek elmenekülnek a valóság elől. Érdekes, hogy a skizofrének az utcán csavarogva, hallucinálva, vagy intézetekbe dugva jobban megtapasztalják a rendszer nyers valóságát, mint azok, akik a manapság fikcióknak élnek, azokért lelkesednek, azokkal foglalkoznak.

Nem veszélyesek a fennálló technokrata társadalmi elitre, elégedettek a világgal, kimerül a József Attila “ehess, ihass, ölelhess, alhass” imperatívusza, azzal a kitétellel, hogy “mindennapi fikcióinkat és agymosásunkat add meg nekünk ma”, ugye? És ennyi, ámen. Viszont nem azért kezdtem el most írni, hogy ostorozzam ezeket az alkotásokat, ez egy fogyasztói társadalom, mindenki maga dönti el, miből mennyit fogyaszt, bár a valóságból általában, köszönik, ha lehet, nem kérnek. Mondják, a mostani agykutatások kimondottan a brainnet nevű dologra irányulnak, úgy tudom, kötöttek is már emberi agyat hálózatba, és ki máson végeznék az elmekísérletet az brainnet vagy agyi internet kutatásához – persze a jó öreg skizofréneken. Hogy aztán azt is nagyszerű találmányként adják el, mint az 5G-t, és még jobban egy fikcionális világba meneküljenek, és még jobban leszarhassák az egész skizofréniát és az egész agykutatást, de addigra már úgyis mindegy lesz, a klímaváltozás következtében úgyis egy csomó minden víz alá kerül előreláthatólag, akkor meg nem tök mindegy? Addig meg hazudjunk rendületlenül, ameddig összeomlik a fejünkre az egész tákolmány.

Még annyit hozzátennék, hogy dühös vagyok ugyan a technológiai zaklatás miatt, elsősorban az érzéseimmel kezdtem, csak aztán elragadtak a gondolataim, legtöbbet mégsem a technológiai zaklatás miatt szenvedtem, hanem a pszichiátriai tortúra miatt, az embereket hülyítő propaganda miatt, a kétarcú igazság miatt, aminek csak az egyik felét nyomták le az emberek torkán a média, és az úgynevezett tudományuk segítségével, amihez ők sem értenek igazán, nem is érdekli őket, hiszen úgyis tudják, hogy az egész csak egy bűvésztrükk. Ja, arról akartam szólni, hogy csalódott, és dühös vagyok az átverésért, és haragszom, amiért belőlem is hülyét csináltak, amikor a skizofréniáról írtam, észre sem véve, hogy az egész témám tárgya nem létezik. Éppen kapóra jöttem bizonyos köröknek, mert azzal, hogy elleneztem a skizofrénekkel szembeni bánásmódot, épp azt bizonygattam, hogy van skizofrénia, holott nincs.  De mit tudok csinálni?

Szívok tovább, ahogy eddig. Az a helyzet állt elő, hogy a blog részben elérte a célját, de ezért valószínűleg nem elismerést fogok kapni, hanem basztatást és anyázást, valószínűleg minden oldalról. Viszont, amikor kiderül majd, hogy igazam volt, akkor se kérek már semmit, csak azt, amit most, hogy “hagyjanak békén (, pénz, hagyjanak békén)”.

Értekezés a módszerről

Amíg a pszichiátria nagy erőkkel kutat az ellenszer után, ami végleg leállítja a skizofréniát, vagy az agyat (vagy mindkettőt), és a skizofrénia ellenszerét belső tényezőkben keresik (sikertelenül), nem tudom az okát, miért nem adnak nekem egy csomó pénzt arra, hogy a skizofrénia okát külső tényezőkben kutassam. Nem volt elég a 100+ év megtalálni? Az orvostudomány fejlődik. A kezelőorvosom elmagyarázta nekem, hogy őt nem érdekli, hány beteg van a pszichiátrián, ő megkapja a lóvéját, és már fárasztja inkább az egész. Nem akarok mások zsebében turkálni, de ha ő megkapja a pénzt mindenképpen, és ezt beszorozzuk annyi pszichiáterrel, aki mindenképpen megkapja a pénzt, hova jutunk? Oda, hogy egyre hatástalanabb és egyre drágább gyógyszereket állítunk elő, amik még mindezekhez hozzáadódnak, sőt, amiket lehetőleg kombinációban kell szedni, mert az a tuti, legyenek biztonságban a betegek, „ha beledöglenek is”. Ez a szabály.

Érdekes, a régebbi korok irodalmában nincs nyoma skizofréniának. Én József Attilánál találkoztam vele először. A két világháború között divatos betegségnek számított. Manapság üzlet lett belőle. Sajnálom, nem tudok már magamra elmebetegként gondolni, minden látszat ellenére sem. A pszichiátrián volt egy srác, hasonló téveszmékkel, mint az enyém. Az egyetlen különös dolog, hogy ő a Kanári-szigeteken csücsült, mielőtt nagy sürgősséggel került a pszichiátriára. Érdekes dolog az elme: ugyanazok a divatos téveszmék bukkannak fel a világ két pontján, egyidőben. Olyan, mintha feltételeznünk kellene egy nagy világgépet, vagy egy kollektív tudattalant, ami ugyanazokat a téveszméket ülteti az emberek gondolataiba, és ugyanazokat a hangokat susogja a fülükbe. Egyébként, azt gondolom, a hangok ideje lassan lejár, a legutolsó téveszmémnél sem volt szerepe a hangoknak, észrevétlenebb módja a skizofréniának a téveszmék keltése emberekben.

Néha azt gondolom, működik valamiféle ellen-akarat, ami az én fejembe ülteti el ezeket a gondolatokat, amikor leírom őket, és eszközül használ fel engem a világgép leleplezésére, persze szeretném azt hinni, hogy ez nem így van, hanem az én zsenialitásom (vagy hülyeségem) nyilatkozik meg ezekben a cikkekben. Vajon van-e sors, ami annak irányába hat, hogy lelepleződjön a skizofrénia nevű humbug, és engem szemelt ki ennek eszközéül vagy áldozatául? Vagy nincs semmi ilyesmi, csak az orvostudomány fejlődése létezik, ami szigorúan monoton növekvő tendenciát mutat, viszont célját sosem éri el, mert az a tudomány, ami elérné a célját, megszűnne tovább tudomány maradni, inkább újra és újra bedobja évenként a köztudatba az újabb gumicsontot, hogy „újabb skizofréniaellenes gyógyszert fejlesztettek ki”, ami ugyanolyan szar, mint az eddigiek, csak drágább. Az orvostudománynak nem érdeke a mellékhatások kiküszöbölése sem, és az sem érdeke, hogy azt mondja, hazudtunk, amikor azt állítottuk, hogy pirulákkal és injekciós fecskendőkkel ez a betegség karban tartható és olyan, mint a cukorbetegség, és olyan, mint a magas vérnyomás, csak szedjük ezeket a szereket, és a problémát söpörjük szőnyeg alá. Érdekes, hogy minden betegségre ugyanaz a recept: vegyen be ebből hármat (már csak azt felejtik el hozzátenni, hogy rajzoljon egy kört a szíve fölé, és mondja ki hangosan a hókusz-pókusz varázsszavakat.) Ez egy fogyasztói (ráadásul orálisan eléggé fixált) társadalom, kanyar nélkül bekajálja az ilyesmit.

Fantasztikusan érdekes kérdések ezek, bár jómagam sosem voltam tapasztalati szakértő, még a 6 db úgynevezett subommal együtt sem, ami alapján már régen el kellett volna szivacsosodnia az agyamnak (a pszichiáterek szerint), és már régen öntudatlan állapotban lenne a helyem valami elfekvőben, ami az ő szempontjukból talán érthető, saját részre mégsem tartanám teljesen üdvösnek. Tapasztalati szakértőket ugyanis a pszichiáterek neveznek ki, ők adnak át Antistigma-díjakat, és annál nagyobb tapasztalati szakértő valaki, minél inkább nem tapasztal semmit, és annál többet tesz az antistigmáért, minél inkább az ő szájízük szerint beszél, és ezzel tovább folytatja a stigmatizáló diskurzust, ami eddig szokásban volt a skizofréniáról, ami csak gyógyszeresen és erőszakkal képzeli el a pszichiátriai kezelést, és ezen kényelemszeretetből nem hajlandóak változtatni. Persze, aki már leélt egy életet, abban a tudatban, hogy van skizofrénia, és minden úgy van, ahogy elő van adva, és ebből diplomát szerzett, és hogy általában az orvos lenne a betegért, kivéve a skizofrénia esetét, mert itt az orvos a társadalomért van, és azért, hogy védje a társadalmat a betegtől. Ilyen különleges a skizofrénia, az egyetlen olyan betegség tehát, ahol nem az orvos van a betegért, hanem fordítva.

És mi lenne, ha az orvostudománynak véletlenül a gyógyszermentes megközelítést kellene alkalmazni? Megmondom, mi lenne: megállna az élet a Föld nevű bolygón, mert a pszichiátereknek is el kellene kezdeniük ugyanúgy dolgozni, mint a többi embernek, és nem csak konzíliumokat tartani egymás között, és öt percben lerendelni mindenkit, hanem általuk elmebetegeknek tartott emberekkel kellene foglalkozniuk, mondjuk napi 8 órát, na de hát ők ezt úgysem bírnák ki, mert már az eddigiek is hallatlanul stresszelik őket.

Egyébként, ha valaki ennyi furcsaság hallatán is azt mondja, hogy mindez így van rendjén, én megkérdőjelezném a valóságról alkotott képe helyességét. Remélem, a társadalmi folyamatok abba az irányba haladnak, hogy felül fogják bírálni a pszichiátriát, különben hiába tépem itt a számat. A pszichiátria is beerősít: amint láttam, biztonsági emberek flangálnak a pszichiátrián, szeretnek több antipszichotikumot felírni, sokan egy marékkal szednek, hadd fogyjon. Érdekük a pánikkeltés, a közveszélyesség eszméjének a fenntartása, hogy minél inkább támaszkodhassanak az állami szervezetekre (mentő, rendőrség, tűzoltóság, TEK, aki él és mozog, mindenki, mert mi veszélyesek vagyunk, ám.)

BU!