Forrongó jég (2019)

Leonardo Di Caprionak ez a harmadik filmje a témában, az előző kettőt még nem láttam (Utolsó óra, Özönvíz előtt), de azt hiszem, ezzel is elég pontos képet lehet magunknak alkotni a bolygónkon történő klímaváltozásról, aminek mi is tanúi vagyunk. Valójában a klímaváltozás annyira gyorsan zajlik, hogy azt mondják, hogy mi vagyunk az első generáció, akinek az életében megjelent, és mi vagyunk az utolsó is, aki még tehetünk ellene valamit. Klímakatasztrófák és kihalások (részleges vagy teljes) sújtották már eddig is a Földet, de azok évmilliárdok alatt alakultak ki, ezek pedig, ha az ipari forradalomtól számítjuk, szinte egy földtörténeti pillanat alatt. A film még visszafordíthatónak látja a klímaváltozást, szerintem eléggé optimista hangot ütött meg.

Alapvetően nem nekem kell megállítani a klímaváltozást, a témával is csak egy iskolai dolgozat miatt kezdtem el foglalkozni, nem is feladatom felvilágosítást nyújtani a klímaváltozásról, csak úgy vagyok vele, mégis jó tudni, hányadán állunk a témával kapcsolatosan. A film közben nagyon oda kellett figyelnem, mert az abban használatos fogalmak igen nagy százalékáról fogalmam sem volt, eredetileg nem klímaszakembernek készültem, és most sem érzem úgy, hogy annak kellene lennem. Ennek ellenére felsorolnék néhány adatot, amivel esetleg jobban megvilágíthatom a témát. A föld szén-dioxid-szintjét 1956-ban kezdték el mérni. A fosszilis tüzelőanyagok (szén, benzin, stb.) használata miatt az elmúlt 50 évben a szén-dioxid koncentrációja 322 ppm-es szintről 410 ppm-re emelkedett, ami azért aggasztó, mert míg az utolsó jégkorszak idején nagyjából 6 ezer év kellett hozzá, hogy a 80 ppm-es szintről 200 fölé emelkedjen, addig az ipari forradalom óta évi 2 ppm-el növekszik a légkör szén-dioxid szintje, ami példa nélkül áll a Föld eddigi történelmében. Ez nagyjából mintegy 1,5 fok körüli hőmérséklet-emelkedést jelent, amire persze legyinthetne az ember, csakhogy 2 fok fölött már elolvad a sarki jégtakaró, és láncreakció-szerű folyamatok indulnak be, aminek az lesz a vége, hogy egy csomó terület víz alá kerül, időjárási szélsőségek jelennek meg, főleg az élelemterelő vidékeken, és ezért éhezés is fenyegeti a Föld lakosságát.

De akkor mitől optimista a film? Bemutattak egy csomó módszert, amivel a szén-dioxidot visszavezetik a földbe vagy a tengerbe, és ott újra megkötik. 2050-re nemhogy a kibocsátást próbálják megszüntetni, hanem ezeknek a módszereknek a segítségével „negatív kibocsátást” szeretnének elérni. Ennek érdekében létrejött 2015-ben a Párizsi Klímaegyezmény, amit bizonyos országok időnként szeretnek felrúgni (itt elsősorban az USA-ra kell gondolni), ami ezt a globális felmelegedést és klímaváltozást hivatott megállítani, sőt, visszafordítani, amennyiben lehetséges. Erre a filmben bemutattak néhány módszert, elsősorban a megújuló energiaforrásokra helyezték a hangsúlyt, mint a szél-, víz-, napenergia, erdőtelepítéssel, bizonyos hínárfajták termesztésével, mesterséges növényekkel és szén-dioxid megkötő szerkezetekkel próbálják felvenni az emberek a harcot a klímaváltozással.

Mindig el szokták mondani, hogy vannak klímaváltozást ellenzők, és szkeptikusok, de úgy gondolom, ennek a filmnek a láttán, hogy a szkeptikusság nem helyén való, a filmben többször elhangzott, hogy esetleg büntetni is lehetne. Tudom, hogy a cikk a hozzáértőknek nem sokat mond, de talán még van olyan, aki – velem együtt – nem volt képben a témával kapcsolatban, és nekik talán figyelemfelkeltőként hat a bejegyzés. A téma nagyon is aktuális, most is zajló folyamatról van szó, amivel nekem is csak egy iskolai dolgozat kapcsán sikerült jobban megismerkednem. Ez a cikk elsősorban nekem volt segítségemre, mert talán sikerült összeszedni kissé a gondolataimat.

Állítsátok meg a világot…!

Jó hangulatban telt az idei karácsony is. A bejgli mellé a következő híradásokat kaptuk (már akit érdekelt egyáltalán): Elon Musk műholdjai felvonulást tartottak az égbolton. Állítólag engedélyt kapott az USA-tól, hogy az egész Föld légterében reptesse őket. Persze, USA< – > Föld. Nem ragozom. Közben Oroszország szép csendesen leválasztotta magát a globális internetről, állítólag tesztjelleggel, így övé a világ legnagyobb intranet (belső) hálózata. Csak úgy mellékesen jegyezték meg, a hír nem keltett különösebb figyelmet. Közben a pszichiáterek sem pihentek, természetesen: új diagnózisokat állítottak fel a klímakatasztrófa iránt aggódók számára. Szóval ez az a pont, amikor úgy érzem, egy kicsit gyors a tempója ennek a globális őrületnek, avagy szeretném, ha megállítanák a világot, mert ki akarok szállni. Bár, ha kiszállnék, és elvonulnék valami ökofaluba, attól sem biztos, hogy jobb lenne valami, de kezdem feladni a reményt, hogy személyesen bármi ráhatásom lenne valamire, bármire, akármire, de még csak a legközelebbi ismerőseimre sem. Igaz, ha még a Putin Net és az oroszországi események is hidegen hagynak mindenkit, én mire számíthatnék? Mit tehetnék, hogy szavaim ne vesszenek el az információs kavalkádban és zűrzavarban?

Az ember közben egy percre sem pihen, csak fél szemmel figyeli a világ eseményeit, ma 3 vizsgán vagyok túl, a kultúraközi kommunikáció teljes siker (5), a populáris zenei kultúra görbül (3), és a harmadik, a helyesírás még kérdéses. Abból sem illene megbukni. Többet is tanulhattam volna a vizsgákra, ha nem olvasnám éppen Dr. John Hall: Guinea Pigs c. könyvét, többek között, ami elmagyarázza a világ működését egy másféle nézőpontból, mégpedig a célszemély szemszögéből. Néhány dolog az emberben ilyenkor a helyére kerül: például a megfigyelésnek tűnő helyzetek, fura működése informatikai eszközöknek, a fülzúgás, a különös időbeli egybeesések, ezeknek mind-mind jelentős szerepe van abban, hogy – mint mondják – nem vagyok fontos személy, persze, hogy nem, éppen csak egy a sok áldozat közül. Aztán fel lehet úgyis fogni, hogy „így fejlődik az orv(os)tudomány”, és nekem ez a szerep jutott, kalap, 600. Aki még el is hiszi mindezt a fennálló társadalmi rendben, örül, hogy nem neki jutott ez a szerep, nincs mit kezdenie ezzel, maximum, majd ha a gyereke lesz hasonló helyzetben, eszébe jutok, persze, ha megtörtént a baj, őt is biztosabb orvoshoz vinni… Azért az ember reméli, hogy idővel változhat ez a prognózis, jelenleg itt tartunk.

Úgy mondják, akit kiválasztanak, élethosszig tartóan „benne van a programban”, figyelik, néha „célkeresztbe kerül”, de ha szerencséje van, normális életvitelt folytathat. Nem árt, ha kerüli a drogokat, alkoholt és a pszichiátriát, mert ezek csak újabb fegyvereket adnak a megfigyelők kezébe. A célszemélyek kiválasztása véletlenszerű, a számarányokra szerintem kínosan odafigyelnek, a társadalom 1%-áért nem fog szót emelni a többi 99, pláne, ha skizofrén gyilkosokként vannak eladva a tömegmédia által. Szép lenne, ha azt a hivatást választanám kommunikáció szakosként, hogy terjesszem a nézetemet a médiában, annyi a baj, hogy oda ilyesmit nem engednek be, mert ez társadalmilag is, orvosilag is szigorúan összeesküvés-elmélet, sajnos egyelőre csak mint magánember foglalkozhatom vele. A könyv írója is úgy véli, ne hangoztassuk úton-útfélen a véleményünket, mert ez csak eggyel több ok arra, hogy elhelyezzenek valahol a paranoid spektrumon. Régebbi nézetem, hogy zseniálisan megtervezett és végrehajtott bűntettekről van szó, aminek a kiterveltségéhez és aljasságához nem fér kétség, és alig fogható valami. Ezeknek a nem-halálos fegyvereknek és módszereknek a tesztelését nem szabályozza törvény, kivéve az USA-ban, egy államban, ahol a megfigyelő a gyilkosságtól sem riadt vissza, de így ez is emberéletbe került.

Egyébként aki elhiszi ezt az egész sztorit, elhiszi, aki nem, nem, az ember józan belátására van bízva, de ha meggondoljuk, módszernek sem utolsó, ha a saját történetünket mint célszemély rekonstruáljuk, egy alternatív módja a skizofrénia magyarázatának, szerintem megéri eszerint a teória szerint újraértékelni az életünket, veszteni nem vesztünk vele semmit, hanem közelebb visz a megoldáshoz, mint bármi más. Talán, merthogy gyanúsan igazság-szaga van… Azért nem zárom ki annak a feltétezésnek sem a jogosultságát, mint ahogy a könyv írója sem, hogy valóban létezik skizofrénia, és a célszemély-műveletek ennek a tüneteit imitálják, de én ezt a tapasztalataim alapján egyre kevésbé tartom valószínűnek. A skizofrénia egy elvont fogalom, amit katonai, titkosszolgálati, és egyéb módszerekkel fájdalmasan valóságossá tettek a lakosság, a “hétköznapi ember” számára.

„FELHŐTLENÜL A FELHŐK FELETT” – GONDOLATOK A FELHŐATLASZ CÍMŰ FILMRŐL

 

„Szerkesztői tapasztalataim odáig vezettek, hogy megvetéssel tekintek az események előre-, illetve visszapergetésére – de hiszem – hogy Te kedves olvasó meg tudod még őrizni a nyugalmad csupán egy pillanatra – hogy rájöjj – van rendszer ebben az őrült történetben.” – veti papírra írógépével a film egyik kezdő jelenetében Timothy Cavendish.

Veszem a bátorságot és a film látszólagos idősík eltolódásait alapul véve magam is csapongok a film, és a filmmel kapcsolatos élményeim idővonalán – remélve – hogy így is összeáll egy kép az alkotásról az írás végére.

 

 

Nem is ott kezdem mikor legelőször láttam, hanem talán ott mikor baráti társaságban – sokadik alkalommal került elő a film a képernyőre – a többiek rákérdeztek hányszor láttam már, mennyi alkalommal néztem meg újra és újra a filmet, a dialógusokat már előre mondva.
Költői volt a kérdés, hiszen magam sem tudom pontosan összeszámolni hány alkalommal, mennyi féle már-már szertartásos jelleggel néztem meg a filmet, mint például volt, hogy a sparhelt parazsa mellett – egy hidegebb éjszakán begyújtva – ágyból néztem egy kis hordozható készüléken, közben – hiába sokadjára láttam – az ámulattól még akkor is (szinte extatikus állapotban) követtem figyelemmel az eseményeket, elejétől a végéig, csaknem három órán keresztül.

Mikor legelőször láttam akkor szinte schubszerű állapotba kerültem. Akkor is éjszaka volt, kint a vak sötét, bent égtek a nappaliban a fények, én az izgalomtól néha felpattantam és kirohantam a teraszra, és onnan tekintettem be a nappaliba az üvegen keresztül, ahol a benti tükörben láttam magam ahogyan kint állok a teraszon. Nem tudom sikerül-e eléggé érzékeltetni ezt a sokkoló hatású film közben bekövetkező sokkoló valós élményt.

Ilyen valós élmények sorozatai vittek közelebb, ehhez a különleges atmoszférájú filmhez. Hiszen vagy szereti valaki ezt a filmet, vagy élből elutasítja azt, mint érthetetlen, zavaros, hatásvadász film. De mi lehet ez a különlegesség, mi az, ami annyira megfogott benne, hogy se adatlapokat, se kritikákat nem olvastam róla, csak az évek során újra, és újra megnéztem. Nemrég esett csak le, hogy ez a film is a Wachowski testvérekhez köthető, mint annak idején az akkoriban szintén óriási kultusznak örvendő Mátrix című film.

A film látszólag több idősíkon, több korban játszódik, de nem úgy, mint a valaha a televízióban vetített Szomszédok című szappanopera, hogy „snitt egy, snitt kettő, snitt három”, és megvolt a három különböző sztori, hanem a film a legelején úgy indít, hogy a fogyasztó csak néz ki a fejéből, hogy: „Tessék?”, meg a tátott száj, kerek szem: „Na, és ezt így, hogy?”. Ugyanis már nyitásként, olyan tempóban peregnek a különböző korokban játszódó – szánt szándékkal – nagyon jól elkülöníthetően megkomponált filmkockák, hogy a vászon, vagy tévé előtt ülő személyre komolyan sokkolóan hat, amennyiben megpróbálja az értelmetlennek tűnő képturmixot elsőre értelmezni. Egyik pillanatban úgy tűnik egy ősember melegszik egy tűznél, majd nemsokkal később a már említett írógép koppan, aztán valahol a hippikorszakban vagyunk, majd a 19. században hajókázunk, aztán gyors vágással a távoli jövőbe kalauzolja szinte másodpercek alatt a nézőt a film.

A film azonban nem lassít! Nyolc perc híján, három óra hosszan keresztül száguldunk, hol valami őskori jellegű tájon kanibálok közt, hol a 20. század derekán a hippi életérzésben, hol a távoli jövőben, ahol lebegő, hangtalanul suhanó járműveken közlekednek, látszólag minden logikát, minden kontinuitást nélkülözve követik egymást ezen képsorok. Azonban az időnként flashszerűen bevillanó jelenetek annyira látványosak, annyira érdekesek, hogy az ember tovább nézi a filmet, egyfolytában azon agyalva, hogy is van ez, hogy fog összeállni a kép a film végére.

Talán pont ez a feszültség, ezt az állandóan újabb, és újabb apróságokat észrevétető szemlélet, teszi a filmet olyanná, hogy sokadjára is élvezettel lehet nézni. Értelmezésében talán Az ember tragédiájához tudnám hasonlítani, hiszen a lét kérdéseit feszegeti mindkét mű. Az emberi jóság csatázik az emberi gonoszsággal. Nem lövök túl nagy spoilert, ha megemlítem, hogy több különböző karaktert is ugyanazok a színészek játszanak, a filmben tulajdonképpen ezzel is érzékeltetve, hogy minden emberben ott lakozik a közönyösség, a félsz, az akarat, a tettre készség, a jó és a rossz is. A környezet, az adott szituáció hozza, hogy melyik „fegyverét”, melyik tulajdonságát veszi elő az egyén.

Úgy érzem pont itt lehet megemlíteni Márai egyik művéből egy szösszenetet: „ … Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak … „

Visszatérve Timothy Cavendishez, így zárja azt a bizonyos indító jelenetet: „Én Dermot Hoggins kiadója voltam, nem az orvosa, vagy asztrológusa, és az istenverte igazság az, hogy fogalmam sem volt róla mire készül aznap este.”

Én – ünnepek lévén – egy kiadós bejglire készülök. És kívánom nektek is kellemesen teljenek az ünnepek, akár a kandalló melegénél a Cloud Atlast nézve legyen az az alkalom akár életetekben először, de semmiképpen sem utoljára mert szinte biztos vagyok benne, hogy legalább még egyszer meg fogjátok nézni.

 

Szervezett zaklatás

Jelenleg még nagyon vidám dolognak fogom fel az egész új perspektívát. Keresgélek az interneten és összeillesztgetem a részeket. A reakció valószínűleg ez lesz: az agyonhallgatás. Ki ezért, ki azért, de nem hiszem erről sem, hogy Oravecz Nóra-i magasságokba emelkedő bejegyzés lesz. Pedig megérdemelné. A szervezett zaklatásról, vagyis “organic stalking”-ről lesz szó, főként Dr. John Hall Guienea Pigs című könyve alapján.

A szervezett zaklatás egy valóban létező jogi terminus az USA-ban (azt hiszem), és akkor nyert bizonyosságot az egész jelenség létezése, amikor is 1971-ben betörtek az FBI-hoz, pontosabban Daniel Ellsberg pszichiáterhez, és napvilágra került és sajtónyilvánosságot kapott az FBI-nak a COINTELPRO fantázianevű műveletéről, aminek irányítása William C. Sullivan nevéhez fűződik a ’60-as évektől, és aki rejtélyes vadászbaleset áldozatául esett nem sokkal a bírósági vizsgálat megindítása után. A COINTELPRO-ról is úgy tartják, mint az MK-ULTRA-ról, hogy napvilágra kerülése után valószínűleg folytatódott tovább más fedőneveken. Számomra az is hihetetlen, hogy mikrohullámú fegyverekkel manipulálják a skizofrének agyát, először kezdik a hallható tartománnyal, amikor az illető hangokat hall (auditív hallucinációk), majd jönnek az emberi hallás által nem érzékelt frekvenciák (ezek okozzák a téveszméket). De bármennyire nem akarja bevenni a gyomrom, mégis hihető, mert átéltem, ám a szervezett zaklatás léte azt bizonyítja, hogy a probléma súlyosabb, mint gondolnánk.

Ez egy sokkal egyszerűbb, és sokkal fapadosabb módszer, viszont olyan szintű társadalmi beágyazottságát kívánja meg az egész műveletnek, ami elképesztő. Valójában pszichológiai hadviselés a lakosság egy ország saját lakossága ellen, az FBI bizonyos csoportok ellen alkalmazta, mint a kommunista szervezetek, nőjogi aktivisták, fekete nacionalisták, emberijogi szervezetek, az amerikai indián mozgalom, stb. Végülis részben sikeresnek mondható, mert ez a COINTELPRO művelet bizonyítja, hogy az emberek aljasságának csak a képzelet határt, csak úgy tudták lebuktatni az egészet, hogy konkrétan betörtek egy irodába, és onnét iratokat hoztak el. Ma már, szerencsére, nem tárolnak irodákban ilyesmit, a lebukás esélye még kevesebb, szóval szabad a vásár. Miről szól hát ez az egész COINTELPRO művelet, és ennek derivatívái, amik Magyarországon természetesen nem használatosak, csak a világ egyéb tájain? Ez, hogy úgy mondjam, egy technológiailag fejletlenebb változata annak, hogy valakit pszichológiai terrornak tegyenek ki, és depresszióba, betegségekbe, és egyebekbe kergessék, vagy akár skizofrénné tegyék.

Az ilyen művelet elsődleges áldozatai elsősorban is egyedül élők, szinglik, elváltak és özvegyek, lényeg az, hogy nagyobb számban fordul elő egyedül élők, pláne nők körében. 1. Elsősorban követik és megfigyelik az áldozatot a nap 24 órájában, bármit is csinál, bárhova megy, utazik. 2. Gyakran feltűnnek az áldozat otthonának környékén és ügyeinek intézése közben. 3 betörnek az áldozat lakásába, amit gyakran alaposan felforgatnak és átkutatnak. 4. Vulgárisan aklatják az áldozatot nyilvános helyeken. 5. Karaktergyilkosság az áldozattal szemben, pletykák terjesztésével a szomszédok előtt, a munkahelyen és a környéken. 6 Megrongálják az áldozat járművét vagy személyes tulajdonát. 7. Hangos zajokat keltenek az otthona vagy munkahelye körül. (Ez Dr. John Hall Guinea Pigs című könyvének felsorolása, bár apróbb módosításokkal magyar viszonyok közé is alkalmazható lenne, még szerencse, hogy ilyesmi meg sem fordult soha, senkinek a buksijában.) A szomszédokat gyakran győzik meg hamis FBI-os papírokkal az elkövetők, és attól kezdve nekik dolgoznak. Az egész művelet az áldozat elidegenítését, izolációját szolgálja. Szóval ez a fajta zaklatás gyakran oda vezet, hogy az “áldozatnak látnia kell a doktort”, gyakran pszichiátert. A pszichiátriának pedig megvannak az eszközei az ilyenfajta emberek diagnosztizálására. A rendőrség általában ilyen esetekben a sértettet, mint szavahihetetlen elmebeteget, elutasítja. Amerikában nagyon kis százalékban sikerül az ilyen bűntettek elkövetőit rács mögé juttatni. Érdekességként mondanám még el, hogy ezekben az ügyekben érintve vannak pénzintézetek is, és a lakossági szolgáltatóknál is vannak embereik. Természetesen Magyarországon az ilyen típusú tevékenység elképzelhetetlen. Bár, igazából a mai viszonyok kedveznek az ilyen kis COINTELPRO-zásnak, van, ugye a sokat emlegetett digitális szakadék, a lecsúszott emberek, ha szót is emelnének ilyesmi ellen, az interneten a hangjuk elveszne a tömegben. Mint ahogy az enyém is fog, mostanában. Talán nem véletlenül.

Ja, boldog karácsonyt!

Egy célszemély érzései

Azt mondják, az embert az érzései különböztetnek meg a gépektől. Ebből a szempontból most én szívesebben lennék gép, de mivel ember vagyok, nyilván én is érzek valamit ezzel a témával kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy nem igazán könnyű napirendre térni fölötte. Olvasom, hogy mostanában (szeptember 20 körül) bizonyosodott be egy összeesküvés-elméletről, hogy nem az. Az Area 51, Nevadában található légitámaszpontról van szó, ahol a feltételezések szerint bizonyos ufókutatásokat végeztek. Néha az az érzésem, hogy már lassanként mindent bevetnek a médiában, és mindent elismernek, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy az emberiség döntő többsége elmekontroll alatt van. Hogy milyen mértékben, azt csak az illetékesek tudnák megmondani (vagy még ők sem), akik ezt bizonygatják, természetesen az összeesküvés-elmélet hívők és a skizofrének. Őket megpróbálják pszichiátriailag diagnosztizálni, illetve elnyomni.

Nem tudom, mennyi időt kell várni arra, amíg a világ nagyrésze belátja, hogy ez így nem mehet tovább, illetve belátja-e valaha, vagy elég nekik, ha újabb Marvel-filmeket és Harry Potter és Star Wars részeket kapnak? Elég-e a Second Life, a WoW és GTA – San Andreas, hogy elterelje a figyelmet a valóságról? Elég-e a média által gerjesztett aktuálpolitikai- és celebhisztéria, hogy elterelje a figyelmet arról, ami ma valójában zajlik? Eddig elég volt. Kissé fordított a helyzet, mint ahogy ma a valóságban gondolják. A skizofrének élik az igazi életet – minden elmekontroll kísérletnek alávetve, leválasztva az internetről és a tömegkommunikációs eszközökről, a többiek elmenekülnek a valóság elől. Érdekes, hogy a skizofrének az utcán csavarogva, hallucinálva, vagy intézetekbe dugva jobban megtapasztalják a rendszer nyers valóságát, mint azok, akik a manapság fikcióknak élnek, azokért lelkesednek, azokkal foglalkoznak.

Nem veszélyesek a fennálló technokrata társadalmi elitre, elégedettek a világgal, kimerül a József Attila “ehess, ihass, ölelhess, alhass” imperatívusza, azzal a kitétellel, hogy “mindennapi fikcióinkat és agymosásunkat add meg nekünk ma”, ugye? És ennyi, ámen. Viszont nem azért kezdtem el most írni, hogy ostorozzam ezeket az alkotásokat, ez egy fogyasztói társadalom, mindenki maga dönti el, miből mennyit fogyaszt, bár a valóságból általában, köszönik, ha lehet, nem kérnek. Mondják, a mostani agykutatások kimondottan a brainnet nevű dologra irányulnak, úgy tudom, kötöttek is már emberi agyat hálózatba, és ki máson végeznék az elmekísérletet az brainnet vagy agyi internet kutatásához – persze a jó öreg skizofréneken. Hogy aztán azt is nagyszerű találmányként adják el, mint az 5G-t, és még jobban egy fikcionális világba meneküljenek, és még jobban leszarhassák az egész skizofréniát és az egész agykutatást, de addigra már úgyis mindegy lesz, a klímaváltozás következtében úgyis egy csomó minden víz alá kerül előreláthatólag, akkor meg nem tök mindegy? Addig meg hazudjunk rendületlenül, ameddig összeomlik a fejünkre az egész tákolmány.

Még annyit hozzátennék, hogy dühös vagyok ugyan a technológiai zaklatás miatt, elsősorban az érzéseimmel kezdtem, csak aztán elragadtak a gondolataim, legtöbbet mégsem a technológiai zaklatás miatt szenvedtem, hanem a pszichiátriai tortúra miatt, az embereket hülyítő propaganda miatt, a kétarcú igazság miatt, aminek csak az egyik felét nyomták le az emberek torkán a média, és az úgynevezett tudományuk segítségével, amihez ők sem értenek igazán, nem is érdekli őket, hiszen úgyis tudják, hogy az egész csak egy bűvésztrükk. Ja, arról akartam szólni, hogy csalódott, és dühös vagyok az átverésért, és haragszom, amiért belőlem is hülyét csináltak, amikor a skizofréniáról írtam, észre sem véve, hogy az egész témám tárgya nem létezik. Éppen kapóra jöttem bizonyos köröknek, mert azzal, hogy elleneztem a skizofrénekkel szembeni bánásmódot, épp azt bizonygattam, hogy van skizofrénia, holott nincs.  De mit tudok csinálni?

Szívok tovább, ahogy eddig. Az a helyzet állt elő, hogy a blog részben elérte a célját, de ezért valószínűleg nem elismerést fogok kapni, hanem basztatást és anyázást, valószínűleg minden oldalról. Viszont, amikor kiderül majd, hogy igazam volt, akkor se kérek már semmit, csak azt, amit most, hogy “hagyjanak békén (, pénz, hagyjanak békén)”.

Az afázia nevű beszédzavarról

A beszédzavar elnevezés alatt a beszéd különféle rendellenességeit értjük. A beszédzavar többnyire valami nyelvi zavar megjelenési formája, viszont néhány beszédzavarnál nem erről van szó. Mivel a beszéd összetett folyamat, ezért sokféle beszédzavar van, például pöszeség, dadogás, hadarás, afázia. Ezek közül az afázia keltette fel a figyelmemet, mert a mindennapokban nem találkozunk vele, és sokszor valami szervi (agyi) károsodás következménye, és megfigyelték az elmebetegségek bizonyos fajtáiban is. Például a skizofréneknek gyakran tulajdonítanak zsargonafáziát, amikor a beteg értelmetlen szókapcsolatokat használ (erre utal a zsargon megnevezés), vagy szósalátát használ, ami egy másik kifejezés arra, hogy értelmetlen hangsort ejtünk ki a szánkon szavakként.

Az afázia fogalmának megalkotása Armand Trusseau nevéhez fűződik, aki 1864-ben a következő definícióját adta a jelenségnek: „Az afázia a beszédképzés és beszédértés egy vagy több összetevőjének az agy lokális károsodásai következtében létrejött zavara. A beszéd, nyelv centrális mechanizmusának, mentális reprezentációjának károsodása az agy organikus lézióinál. A nyelv olyan zavara, amely általában az anyanyelv teljes elsajátítása után, felnőtt embereknél a helyesen használt beszédet, nyelvet mint jelrendszert károsítja.” A lézió agykárosodást jelent. Egy másik francia orvos, Paul Pierre Broca volt az első, aki kapcsolatot vázolt fel egy konkrét agyterület és a nyelvi kifejezés között, az agy bizonyos területei tehát bizonyos beszédfunkciókért felelősek. Az első szisztematikus, afáziával foglalkozó munka megjelenését követően, a hagyományos megközelítés az volt, hogy megállapították az agysérülés (lézió) jellegzetes elhelyezkedését, és megfigyelték, vajon a lézió lokalizációja alapján megjósolhatók-e a tünetek. Broca boncolásokat végzett számos olyan személyen, akinek beszéd deficitje volt, és azt találta, hogy többségüknek agyi károsodása volt a bal frontális lebenyen, azon a területen, amit ma Broca területnek hívunk. Később Karl Wernicke azt feltételezte, hogy különböző agyi régiók különböző nyelvi feladatokra specializálódtak. A Broca terület a beszéd motoros produkciójáért felelős, a Wernicke-terület pedig a hallási beszéd megértéséért. Broca és Wernicke munkája létrehozta az afáziológia tudományát és azt az elképzelést, hogy a nyelv tanulmányozható az agy fizikai jellemzőinek vizsgálatával. Az afáziológiában Korbinian Brodmann 20. század elejéből származó munkája szintén jelentősnek bizonyult, ugyanis ő térképezte fel az agy felszínét azáltal, hogy az egyes területeket sejtfelépítése és funkciója alapján részekre osztotta fel. Ezeket a területek – melyeket Brodmann területeknek hívjuk – ma is széles körben alkalmazzuk az idegtudományban. Röviden ennyit tartottam érdemesnek megjegyezni az afáziológia történetéből, ami laikusoknak is segít megérteni az afáziát.

Ma az afáziakutatás a neuropszichológiához és a neurolingvisztikához tartozik. Ez egy meglehetősen új tudományág, a neurolingvisztika fogalom megalkotását Harry Whitakernek tulajdonítjuk, aki megalapította a Neurolingvisztika folyóiratot 1985-ben. A neurolingvisztika és a modern képalkotó eljárások kiegészítették Broca és Wenicke lokalizációs elképzelését.

Az előforduló afáziatípusokat a beszédben és szövegértésben jelentkező tünetek alapján osztályozzuk, valamint megkülönböztetünk fluens és nonfluens afáziát, ezek anatómiaileg is különböző léziókhoz kötődnek. A nonfluens afáziák közé sorolják a Broca-afáziát, a transzkortikális motoros afáziát, a globális afáziát és az izolációs afáziát. Fluens afáziaként tartják számon a Wernicke-afáziát, a transzkortikális szenzoros afáziát, a vezetéses afáziát és az anómikus (amnesztikus) afáziát. Mivel eddig az afáziát érzésem szerint főleg elméleti megközelítésben mutattam meg, szeretném egy példával illusztrálni, hogy milyen fajta szöveg lehet az afáziások beszéde, a szövegek David Crystal könyvéből, A nyelv enciklopédiájából való, és a Wernickle afáziát példázza:

Hétfőn Karácsony előtt, öö… hát lezüllesztettük magunkat, aztán nem jutott elég hely. Namost én éreztem, hogy van valami gáz, én éreztem, hogy befé… bekéne venni valami komfortot. Asszony kiment én meg bevettem a gázt. Hát bu… bummm. Hát, szóltam, hogy Jézus, hát olyan gond van! Én nem tudom, hogy mi történt velem. És akkor szólt, hogy a gyerekeknek szólni kell, szóljunk be a nővér néninek. Hát nem tudom… fél óra, fél óra alatt, vagy egy óra alatt, nem tudom, hogy volt ez, mentő jött, elvitt engem a füszérttel X-be… öö, nem… Mindjárt, mindjárt mondom! Eg… Ebenfurt mellett van ez a vasút. Tehát oda kerültem én katonai kiképzésre.. Ott szerdán felvágták a fejemet, csütörtökön beestem a szomszédba… és pénteken… hát pénteken már nézegettek, most szerdán,… hát hogy néz ki ez a pasas? Mi baja van? úgyhogy szerdán ez lett belőlem…” (Crystal, 343) (Magyar nyelvű beszédminta a fordító spontán gyűjteményéből.)

Az afázia megállapításához vizsgálatok szükségesek. Az afáziavizsgálatok egyik típusú osztályozása alapján a szakirodalom megkülönböztet szűrővizsgálatokat, diagnosztikai tesztbatériákat, melyek az afázia megállapításához fontosak, valamint egy-egy verbális funkció vizsgálatára készült speciális próbákat, illetve a betegek komminikációs készségét vizsgáló beszédteszreket. A szűrővizsgálatok során hazánkban a Token beszédmegfigyelési teszt az elterjedt, a szintén gyakran használt Wester-afáziateszt (WAB) a betegek 8 afáziatípusának egyikének besorolásához használatos. Magyarországon használják még a Boston Naming Testet, ami egy képmegnevezési teszt, a szóelőhívás képességének mérésére alkalmas. Az afázia vizsgálata folyamat jellegű. A beszédtéma megkezdése előtt minden esetben sor kerül egy alapvizsgálatra, amit későbbiekben kiegészítő vizsgálatok követnek. Optimális esetben akkor történik, mikor a beteg már együttműködésre képes és kész, a terápiás helyzetet elfogadja, és figyelme legalább 15-20 percig fenntartható.

Az afázia gyógyulási esélyei függenek annak súlyosságától is. A kórházakban – ideális esetben – az afázia kezelése team munka keretében zajlik, melyben részt vesz neurológus, pszichológus, logopédus, illetve esetlegesen zeneterapeuta is. A sérült részt (a léziót) körbevevő agyterületek stimulálásával zajlik a terápia, a sérült agyterületet is valamennyire gyakoroltatva. A szakemberektől nem várható el teljes felépülés, de a sérülést követően az afázia terápia hatására általában javulást mutat.

Ilyenkor most mi van?

Karácsonyi twittfüzér a blogolvásók számára

Idei karácsonyra az lenne a legszebb ajándék, ha az összes skizofrén egymás kezét fogva körbeállná a pszichiátriát, karácsonyi dalokat hallucinálnánk, majd mindenki megkeresné a fa alatt a gyógyszerét, közben CIA ügynökök, maffiózók és gyámügyi szakértők táncolnának körül minket.

A technológiai zaklatás fogalma sokkal jobban leírja azt az állapotot, amibe időnként kerülök, mint a paranoid skizofrénia diagnózisa. Valójában nem vagyok valami nagy hős: a skizofrénia emlegetésével hozzájárultam a betegségtudat formálásához, holott ilyesmi a valóságban nincs. A skizofrénia csak a külső szemlélő számára létezik: a technológiai gyötrés hatására az ember milyen tüneteket produkál, azt írja körül a fogalom. Most úgy érzem, fáradt vagyok már az ilyesmihez, a 13,5 év skizóként leélt idő nyomot hagyott bennem, minden harci kedvem eltűnt már. Bizonyos értelemben egy lúzer vagyok. Sohasem voltam jó skizofrénnek, mert mindig akadékoskodtam, és a pszichiátriát kritizáltam, de a nagy hevületben nem láttam a fától az erdőt, hogy ennek a nagy küzdelemnek a győztese mindig csak egy nevető harmadik: a zaklatók csoportja volt. Egy mondat jut eszembe mindig mostanában, amit egyszer hallottam, hogy “létezik egy kormányszintű összeesküvés a skizofrének ellen”. Nos, ez sem teljesen állja meg a helyét. Normális embereket tesznek skizofrénné, ez teljesen világos. A nemzetek, a katonaság, a titkosszolgálatok. Az ok teljesen egyszerű: senki nem jelentkezne önként arra, hogy az agyával kísérleteket végezzenek. Márpedig az agykutatás virágzik, és hát honnan a picsából tudnának annyi mindent az emberi elméről, ha nem a lakosság kiszemelt 1%-ának, a skizofrének agyának tanulmányozásából? Persze, mindez már nem számít. A technológia már átment egy ideje polgári alkalmazásba, és ki más használhatná, mint bűnözői csoportok? Egyébként azért csiripelhetek erről ilyen nyíltan valószínűleg, mert a szart se érdekli már az egész sztori. Őszintén megmondva engem se igazán.

Eddig tartanak a témával kapcsolatos twitteres megjegyzéseim. Nyilvánvalóan nem az Origóra való megnyilvánulások. Ráadásul nem számítok komolyabb visszhangra, de azért csak közreadtam, hogy karácsonyra legyen mit emésztgetni a bejgli mellé. Mivel a célszemély diskurzus és megközelítés sokkal pontosabban leírja mindazt, amit egy skizofrén tapasztal, most nem tudom, hogyan tovább. Mivel az újabb küzdelmekbe egyelőre nincs kedvem beszállni – kivéve, ha kénytelen leszek – ezzel a bejegyzéssel kívánok mindenkinek skizofréniától mentes boldog karácsonyt! Bár valami azt súgja, az újévben ugyanitt találjuk magunkat, ugyanezekkel a problémákkal, nem jósolnék semmit előre, idén még úgyis jelentkezem valami újabb okossággal, magamat ismerve, meg amúgy is, ha már annyit küszködtem, hogy összehozzam saját szerverre ezt a blogot, ne maradjon kihasználatlanul, fura lenne, ha éppen most fejezném be.

Targeted Individuals – Célzott személyek

Legelőször is, amikor rákerestem az Amazonon a témára, feltűnt, hogy annak igen kiterjedt szakirodalma van angol nyelvterületen, de a legcsábítóbbnak mégis Richard Lighthouse 1$-os pár oldalas brosúrái látszottak, szóval ezek közül vettem meg egyet, gondolva a takarékosságra, és remélvén, hogy megélek még – és ráadásul ép ésszel – egy olyan népszerű eseményt, mint a karácsony. Leszögezném, hogy mindazon dolgok, amikről szó esik, Amerikában történnek meg, a messze tengerentúlon, aminek a létezésében én nem is nagyon hiszek, annak ellenére, hogy már jártam arrafelé. Viccen kívül, ezek az FBI, CIA (azon belül is az MK-Ultra), NSA túlkapásairól szólnak, és szól még a fáma bizonyos kiterjedt ügynökhálózat fenntartásáról is, az esetenkénti 100000 $-os kifizetések is előfordulnak, ha valaki nagyon jól teljesít. Ezeket a lakossági túl ügybuzgó embereket hívják gang stalkereknek általában. Mindezekre a dolgokra állítólag a 9/11 (a WTC lerombolása) miatt van szükség, legalábbis azóta jobban szervezett a hálózat. Hogy Magyarországon is vannak-e lelkes embereik, nem tudni, de miért ne lennének?

Szóval az a szomorú helyzet, hogy a mikrohullámú támadás az amerikai lakosság ellen többfajta eszközről érkezhet, egyébként az FBI néha a mendemonda szerint úgy tesz, mintha rájuk nem vonatkoznának azok a törvények, mint a földi halandókra, több eltussolt bűncselekmény az FBI számlájára írandó, amit egy általam most nézett sorozat, a 2017-es Twin Peaks is kritizál. Lássuk akkor, milyen forrásokból érkezhetnek a támadások a kiválasztott célpontok ellen:

 

– Mobiltornyokból

– Szatellitekről, avagy műholdakról

– Drónokról

– Hordozható eszközökről

– Vezetékes okos készülékekről

 

 

Ilyen ez az Egyesült Államok. Meg kell jegyezni azonban, hogy a szatellites támadások csak az igazán kitüntetett célpontoknak járnak, a műholdak kezelésének magas költségei miatt, inkább igyekeznek a lakosság bevonásával megoldani az ügyeket, illetve minden célzott személynek van általában egy szakértő felelőse, akit erre az emberre állítanak rá. Valamiféle mikrohullámú technológiával elérik, hogy az áldozat agyába szabadon hatolhassanak bizonyos frekvenciák, és ha ez még mindig nem volna elég, egyidejűleg a család is kap belőle egy más frekvencián, hogy őket a célzott személy ellen hangolják, a célzott személyt pedig viszont, ez elengedhetetlen az áldozat izolálásához. Ezeken a frekvenciákon éjszaka, alvás közben kondíconálják főleg az érintetteket, de, ugye nem kell külön bemutatnunk kedvenc skizofrén tünetünket, a hanghallást, az áldozat szabadon hallhat akár ébren, nappal is hangokat, úgyis skizofrénnek nézik, ha nincs is még diagnosztizálva.

Én valószínűnek tartom, hogy az idei első subomnál néhány szakember volt rám állítva (jún-júl), de nem igazán ment a dolog úgy, ahogy kellett volna, októberben aztán szatellitet kaptam, megható szülinapi ajándék, de igazán nem kellett volna. A szatellitekkel az a helyzet, hogy részben (vagy egészben) programozottan jön róluk az „áldás”, az sem kizárt, hogy mesterséges intelligencia „dolgozik” a szatellit másik végén, ez csak ott tetten érhető, hogy néhány ember ugyanazt hallucinálja a világ több pontján, viszont egészen jól dolgozik, ez már simán bejuttat a pszichiátriára. Érdekes, a műholdas „adás” ezért többnyire hangtalan, gondolati besugárzás (azaz másik pszichiátriai szakkifejezésünkkel élve téveszme) dominál az érintett agyában. Eszerint a leírás szerint ehhez a módszerhez sem kell mikrochip technológia, hanem minden ember elméje állítólag különböző frekvenciát bocsát ki, az ujjlenyomatokhoz hasonlóan, és ennek alapján megtalálható. Az első ilyen jellegű műholdakat még a Reagen-erában bocsájtották fel, az 1980-as és az 1990-es években, azóta is kitartóan használják a (hivatalosan már nem létező) MK-Ultra program keretében. Ennyi információt sikerült kihámozni az aktuálpolitikai információk tengeréből, amihez én nem nagyon értek, és a könyv (vagyis e-book) ezek után adatfelsorolásokba kezd, hol és merre kaphatunk segítséget a világban, ha ilyen atrocitás ér bennünket. Magyar címre nem nagyon emlékszem. Egyébként a neten több helyen van ilyen felsorolás, de a linkek nagy része nem, vagy csak részben működik. Van még néhány tipp a könyvben Dr. John Halltól, ha ilyen támadás ér minket, legjobban járunk, ha egy fémfalú szobába zárjuk be magunkat, mobil nélkül, vagy megteszi egy olyan 30 emelet mély mélygarázs is, ugyanis oda már nem ér le a szatellit, de egyet ne feledjünk: ne válaszoljunk a hangnak, se szóban, se gondolatban, és semmiképp ne tegyük, amit mond. Ennyi volt, mese volt, kezdetnek jó lesz.

Bréko

2019 vitathatatlanul a kisebb-nagyob „subok” éve volt nálam. Vajon ez most hitelesebbé, vagy hiteltelenebbé teszi a mondanivalómat? Mert ami most fog következni, arra senki nem számított (én a legkevésbé). Illetve valaki vagy valakik biztosan. Bizonyos témák feszegetésénél jobban előtörtek a hangok (nyár, június-júliusi időszak), ekkor kórház nélkül megúsztam, illetve az októberi időszak, amikor a hangok nem domináltak (sőt, nem is nagyon voltak), inkább a téveszmék felerősödése volt a jellemzőbb. Hogy ezekre ilyen tiszta fejjel tudok visszagondolni, nem meglepő, végig figyeltem. Figyeltem belülről, hogy mit tesznek velem, milyen lépésemre mi a reakció. Persze, mindent visszaidézni nem tudok, pláne nem ad ki egy kerek történetet az egész, de a hiteltelenné tevés, a lejáratás már eleve benne volt a tervben. Nem tetszett, amikor pedzegetni kezdtem, hogy a subokat emberek okozzák, arra egyből jött a reakció, pedig kaptam a gyógyszert. Aztán nem tetszett, hogy kötöttem az ebet a karóhoz, jött a jól bevált recept: isteni, vallásos téveszmék, gondolatok. Ennek már nem tudtam ellenállni, egy hónapra ezért bekerültem a zártra, „karhatalom” segítségével.

Na, de hol is kezdjem? Kezdhetném megint azzal az átkozott 2006 március 5-ei nappal, de korábban kezdem. Éppen félévet ismételtem az egyetemen, borzasztó rossz hangulatban voltam. Már otthon bealapoztam, és eldöntöttem, hogy elmegyek valahova inni. Azt hiszem, éppen fórumoztam, mindegy, lényegtelen, az a fórum már nincs meg, és ez az utolsó emlékem, mielőtt szokatlanul hosszú időre eltűntem. Persze hazakeveredtem valahogy, szokatlanul mocskos farmerban, de mindenki betudta a pia által okozott emlékezetkiesésnek (persze, elsőnek is én). Kis ejnye-bejnye után minden folytatódott tovább, illetve folytatódott volna, ha be nem visznek március 5-én a pszichiátriára. Hogy a túlságosan is készséges ápoló szomszédomnak mi volt a szerepe ebben, ennyi idő után már ne firtassuk, nem is illik, vagy talán mégis? Különben abban az évben akkor ittam először (és valószínűleg utoljára), mert nemsokára kezdődtek a hallujaim.

Egyébként akkoriban kezdtem lődörögni az utcákon, volt akkor minden, alkohol nélküli delírium, valószínűleg valami kullancsféle élősködő a hasamon (vagy már azt is hallucináltam), mindenesetre a Lyme-kórt is kizárták. Ez most úgy hangzik, mintha valamilyen kisördög azt akarná, hogy „ne fogadjam el a betegségemet”, holott ez nincs így. A kezdeti ijedtség, és nagyon mély depresszió ellenére én voltam az első, aki melldöngetve nekiálltam hirdetni, hogy én, skizofrénen is érek valamit, és elérek valamit, ha a fene fenét eszik is. Nahát, el is értem, mégpedig azt, hogy szerintem nem vagyok, skizofrén, vissza az egész. A skizofrénia csak a megnevezése annak a tünetcsoportnak, amit valamiféle műholdas, urh-s, vagy mit tudom én, milyen csatornákon keltenek, szóval eldöntöttem, hogy ennek még utánajárok. Találtam is egy nagy kazal szakirodalmat angol nyelvterületről, főként amerikai szerzőktől, és mostantól ezt a kis feladatot szabtam ki magamra, hogy ezeket szép lassan (vagy jó gyorsan) feldolgozom itt. Nekem a legfurább valószínűsíteni, hogy a skizofrénia csak a fedőneve a szervezett zaklatás egy formájának, a legdurvábbak egyikének, ami egy kis utána kutakodás után könnyen leleplezhető, az átélt élmények és az olvasott dolgok apró mozaikokként való egymáshoz illesztésével. A pszichiátria tankönyveiben csak a külső szemlélő által észlelt tünetek szerepelnek, van azonban néhány, általam belsőnek nevezett tünet, ami az alábbi ábráról szépen rekonstruálható (lehetne a kép fake is, de vajon honnan lenne tudomásuk az összeállítójuknak ezen tünetek létezéséről, ha még a pszichiátria sem számolt be róluk?):

Jóindulatúan fel kell tételeznünk a pszichiátriáról, hogy az efféle szervezett zaklatási akciókról nincs tudomásuk, azért nem szerepelnek a a pszichiátria tankönyveiben, másrészről ezen az ábrán olyan tünetek szerepelnek, amiket érzésem szerint minden skizofrén tapasztalt már, csak pszichiátriai szempontból (a külső szemlélő szemével) nem meghatározó jelentőségűek. Én ezeknek a tüneteknek a saját magamon való jelentkezését igazolom, bár eddig én sem tekintettem fontosnak. Hallatlanul érdekesnek tartom, hogy az ügy ilyen fordulatot vett (legalábbis számomra), minden kedves érdeklődőt kérek, hogy tartson velem új utamon, szerintem mindenképpen tanulságos lesz. Elsőre a következő két könyvet választottam ki: Dr. John Hall: A New Breed – Satellite Terrorism in America és Michael F. Bell – The Invisible Crime. Szerencsére meglévő angol nyelvtudásom lehetővé teszi a könyvek elolvasását, és kivonatolását, „bemásolását”. A téma tehát érdekes (lesz). Amint időm engedi jelentkezni fogok a magam és mások történeteinek összehasonlításával. Addig is, hogy stílusos legyek: Bréko.

Világgép domain váltás

Igazából utálom az ilyen szerkesztői üzeneteket (de csak akkor, ha én csinálom, a másokét bírom), de úgy érzem a szükségessé váló domain váltás miatt illik megszólalnom. Ez nem csak annyit fog jelenteni, hogy a vilaggep.hu átmegy majd vilaggep.com domain alá (talán átmenetileg, talán nem), hanem azt is, hogy a PHP-Fusion helyett WordPress lesz a blog tartalomkezelő rendszere, ami remélhetőleg megkönnyíti az életet.

Miért kell ez, miért van erre szükség?

  • Azért, mert az a web 1.0-ás webfelület, amit terveztem, nem jött be, részben azért, mert a PHP-Fusion egy elég instabil oldal, fejlesztése nehézkes. A WordPressen igyekeztem reprodukálni a megszokott felületet.

  • Azért is szükség van erre, hogy megjelenjünk keresőkben, és remélhetőleg a WordPress kezelőfelületén mindenkinek könnyebb lesz az élete, szerzőként és olvasóként egyaránt. Az utóbbi időben már én is csak úgy tudtam cikkeket írni a PHP-Fusion-ön, hogy elküldtem először saját magamnak.

  • Nem beszélve arról, hogy itt minden működik, annyi képet és oda illesztünk be, ahová akarunk, nem gond, ha videót kell betenni. A PHP-Fusiont már csak a gondviselés tartotta egyben, ez viszont működik is. Az adatbázis bármikor lementhető, a legtöbb tartalomkezelő által értelmezhető formában, szóval ha bármi gond lenne, a tartalom felrakható.

  • Egyelőre eléggé zavarba ejtő módon ez az oldal már tényleg a szobámból működik, de pánikra semmi ok, mert itthon már eléggé üzembiztosra fejlesztettem az informatikai dolgaimat. Mondjuk ennek ellent mondani látszik a wifi-routerként működő tabletem pszichiátrián betört képernyője, meg a kopottas, 32 bites laptopom.

  • Ööö, valószínűleg ez lesz a végleges oldal, amit évek óta próbáltam kikísérletezni/kifejleszteni, amin a bejegyzéseim összessége lesz látható. Külön köszönöm Vásárhelyi Beának, hogy bejegyzéseivel és gondolataival részt vesz az oldal életében! Mindig is örültem volna, ha valakivel munkakapcsolat fűz össze, most örülhetek, remélem, még sokáig.

Nem tartozik szorosan ide, de úgy érzem, el kell hogy mondjam, hogy az Undergroundon történő népszerűséghajhászás, érzéseim szerint nagyon a végéhez közeledik, bár jelenleg is van kint az Origón egy két napja ott lévő bejegyzésem. A mostani oldal azonban nem tagadja meg a szellemiségét, bár az antipszichiátriai dolgokat levettem (inkább viccesen hangzik egy skizótól, bár, ki tudja), azért odamondogatós bejegyzések lesznek. Inkább a boldogult Yesok projektre fog hasonlítani kissé, amit sokan eléggé szerettek, a mai napig nem értem, hogy miért, talán érdekelte őket az újságkihordás, amit akkoriban csináltam. Mindenesetre jobban, mint a skizofrénia. Ez van (,ezt kell szeretni).