A pszichiátria mint családtag

Nagyon fontos cikket olvastam a mindennapi pszichológia filozófiai rovatában a megbocsátásról. Réz Anna idézi Kolnai Aurél Megbocsájtás című előadásának gondolatait: „Nem megbocsátás az, ha fel sem vesszük, figyelmen kívül hagyjuk, hogy a másik megbántott vagy megsértett minket. De az sem megbocsátás, ha egyszerűen csak megvárjuk, hogy elcsituljon a másik iránt érzett jogos haragunk. Nyilvánvalóan nem hívhatjuk megbocsátásnak azt sem, ha időközben rájövünk, hogy hibásan értelmeztük a másik viselkedését, és így nincs okunk haragra; de az sem, ha felmentjük őt a felelősség alól azáltal, hogy magyarázatot keresünk (és találunk) a viselkedésére.”

Milyen érdekes. A megbocsátásnak kizárólag ezeket a fajtáit ismertem, aztán a végén kiderül, hogy ez mind nem megbocsátás. Aztán a cikk végén kiderül, hogy egyáltalán nincs semmiféle kötelezettségünk semmiféle megbocsátásra. Vajon hányszor hívhatják rá a mentőt az emberre büntetlenül? Érdekes kérdés. Hányszor hazudhatnak a beszállítás okát illetően, és mennyi hazugság szerepel az összegyűjtött ambuláns lapjaimból összeálló életregényemben, amit a leszázalékolási bizottság mindig nagy kedvvel bekér, majd unalmasnak találva azt, figyelmen kívül hagy? (Mióta cirkuszt rendeztem a váróban, mert tagoltan beszéltek velem, mint egy hülyével, nekem már be se kell mennem.)

Hányszor tiporhatják semmibe az elveit, vehetik semmibe a gondolatait, az akaratát, hányszor akarnak még gyámság alá rakni? Egy hozzászólásban felhívták a figyelmemet, hogy Az ENSZ Fogyatékossági Egyezménye tiltja a pszichoszociális fogyatékossággal élők akarat elleni kezelését… (Ezt Magyarország is ratifikálta.) Nos, ratifikálta, vagy sem, mostanában ismét családtaggá vált nálunk a pszichiátria, és rajtuk keresztül a rendőrség, a mentők, és az egyéb járulékos szervek. Időközben én is rájöttem, hogy bizonyos embereknél nem lehet okosabbnak lenni, pláne, ha többen vannak, és esetleg injekció is van náluk és bilincs. Komolyan mondom, egy darabig legalábbis, nem akarok a pszichiátria ellen írni, inkább elfogadom őket családi barátnak.

Nem azért, mert megtörtem, mert kétségbeestem, vagy elfásultam, hanem egyszerűen megbocsátottam. Éjszakára egy kis „gondolatrendező” kapszula, és még aludni is szoktam, annak ellenére, hogy nem szoktam. Reggel szarul kelek, de hát bizonyos szerzők szerint, pl. Venyedikt Jerofejev, ez teljesen normális, amellett, hogy gazemberség. Lassan megszokom a rendőrök hangját az erkélyen, amikor cigizek, hogy: „Róbert, jöjjön be a szobába!” Nem gondolom, hogy Isten szól hozzám, nem ijedek meg, hogy hallucinálok, hanem teljesen természetesnek veszem, hogy hivatalos hangnemben felszólítsanak erre-arra, legtöbbször, hogy kövessem őket a mentőautóba.

Néha kiengednek, néha nem, néha tovább is benntartanak, mint indokolt lenne. Csak a miheztartás végett. A pszichiátria 27 éves korom óta családi barát, sőt, idősebb féltestvér, csak én féltékeny vagyok a létezésére, és eddig nem számoltam családtagnak, de most már, ezek után annak fogom. Akit havonta illik meglátogatni, aki meghívhat vendégségbe, sőt wellness-heteket rendezhet nekem, amit illik elfogadni. Nem kell elfogadni viszont, amit én gondolok, mert „cigizek, kávézom és iszok”, „nem tartok rendet”, „nem tudok megállni a saját lábamon”, és amúgy is minden az én hibám. Már tudom, hogy nem kell megbocsátanom, nekem kell elnyernem a megbocsátást. Nagyon rossz voltam. Nem is a pszichiátria a mostohatestvér. Igazából én vagyok a mostohatestvér.

Vagy egyszerűen csak hülye vagyok? Hamar felejtek, indokokat találok, figyelmen kívül hagyok. A cikk azt ajánlja, hogy tanuljak meg együtt élni a haragommal. Én jobbat tudok: nem a haragommal, hanem az óvatossággal, ugyanis a bizalmam az emberekben alapvetően megrendült. Mi lehet a mosoly mögött? Kifent késpenge. Mi lapul a feléd nyújtott karban? Megtöltött fegyver.

Ez után a az utolsó wellness után már nem leszek ugyanaz, ez biztos. Az utóbbi időszak történései mondatják ki velem: alig, hogy elkezdődött az „önálló életem”, csalódtam az emberekben, ez az óvatosság, ez a bizalmatlanság, ez a felnőttség, erre jöttem rá. Ennyi a titok, nem több.

Kancsev Alexander ismétli önmagát

Hétfő reggel, főorvosi nagyvizit. Kancsev Alexander nekem állt a pofámba ordítani (büdös a szája), és több tanú előtt kijelentette, hogy a “független” Dobra Mária elmeorvosi szakértő beszámíthatatlannak talált (az elmeorvosi szakértés annyi volt, hogy megkérdezte: “Miért ír a pszichiátriáról a médiában?”), a bírósági szemlével együtt, és újra gyámság alá akarnak tenni, ahol szerintük “már nem lesz saját akaratom”, és elvisznek Nyírbétlekre, vagy hova, vagy Hodászra, és “nagyon hamar zombit csinálnak belőlem”.
Kancsev Alexander

Hodász, Nyírbéltek, zombisítás

Tehát, akkor lássuk Hodászt, lássuk, Nyírbélteket, lássuk azt a kizáró gondnokságot. Egy újabb fejezet az aljasság világtörténelméből. Nem választhattam az egyetemen szakirányt, mert éppen itt rohadoztam bent, de szívem szerint újságíró lennék, és az újságíró dolga, hogy tudósítson. Frontvonalban, életveszélyben, fenyegetések ellenére is.

Amúgy furcsállom, hogy nem állt ki értem senki, sem az egyetem, sem a munkahelyem, a családomról, persze, már nem is beszélve…sem ez sem az… mint ahogy az általában lenni szokott. Amúgy ha voltak is furcsa gondolataim, még a legelső gyógyszerbevétel előtt elmúltak, ez csak egy olyan kis népi megfigyelés, tehát nincs összefüggés a tünetek és a gyógyszer szedése között, felesleges az ember gyötrése ilyen szempontból. Mindezt megelőzően az orvosi “megbeszélésen” hangosan röhögtek… Mik ezek, állatok? démonok? Emberek nem, az biztos.

Gyámság alá tételi mánia, elvitetési mánia: kóros?

Nem tudom, de ennek a tagnak az a kattanása, akárhányszor meglát, hogy gyámság alá helyeztet, azért, hogy elvitethessen Hodászra. Refrénszerűen megajánlja egyes embereknek a hodászi elfekvőt, csak hogy fitogtathassa a (nem létező) hatalmát. Egy ideig meg tudja keseríteni az ember életét, igazi hatalma nincs, csak a talpnyalói fölött a nyíregyházi kócerájban. Az elmeorvosi szakértő haverjai (akiknek kinevezgetik egymást) körülbelül annyira függetlenek és elfogulatlanok a témában, mint én. Szarok az egész megrendezett bírósági tárgyalásra, meg kirakatperre, meg az utólag aláhamisított papírokra, hogy felvételemet kértem a pszichiátriára…

Ui.: A srácok/lányok gyorsank voltak. Közben megjött a gondnokság alá helyezési papír is. Boldog karácsonyt, Kancsev Alexander! (Az ember alapvetően nem mártírnak születik, szerintem, a körülményei teszik csak azzá.) Mindez történik a nyíregyházi pszichiátrián.

Válaszom a gyötrésre

A napok végestelen végig, egyformán folynak a pszichiátrián. Zuhanyzás, vérnyomásmérés, reggeli, vizit (ez a kettő felcserélhető), gyógyszerosztás. Ezek a reggeli lelkigyakorlatok, amik külön rákészülést igényelnek. Utána már csak az étkezéseket, és a gyógyszerosztást várjuk, hogy minél jobban elmérgezzenek, minél több mérget sikerüljön belénk adagolni. Nekem már allergiás reakcióm van tőle, fel van puffadva a szemem alatt, és reggel már csak résnyire nyitott szemmel nézek a világba. Mert legtöbbször nem sikerül kiköpni azt a szart. Figyelnek, beszéltetnek, matatnak, megvannak a technikáik. Este 10-től reggel 6-ig van a “kötelező alvás”, ennek érdekében brutálisan legyógyszerezik azt, aki nem teljesen tudja ezt a napirendi pontot betartani. Persze, elengedésről szó sincs, orvosi részről senki sem szól hozzám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy itt dekkolok. Az orvosom szabadságon van, a helyettesítő orvos konferencián, de amúgy sem szoktak túlságossan hozzám szólni. Egy folyosó, egy büntetőtábor, egy börtön.

 

Le nem engednek, ki az ajtón sem, még kísérővel sem. Mindenre számítottam, csak arra nem, hoy így vág vissza a pszichiátria, hogy koholt indokok alapján élvezhetem a vendégszeretetüket már 3. hete, holott semmi bajom. Beperelhetném őket, ha értenék ehhez a pereskedéshez, és tudnám, egyáltalán hol, kin kezdjem ezt az egész pereskedést. Mindegy, kit érdekel?

De nem is ezért kezdtem most írni, hanem mert van egy videó rólam, ez egy műsornak volt a része, Tabukról tabuk nélkül, 2-es sorozat, 3. rész, és ez a videó az én szerepem ebben a sorozatban. Persze, nem a végleges változat, de közel a végleges. Most nem mesélem el az egész forgatást, lényeg, hogy egy napig volt nálam a stáb, és úgy vettük fel a videót. Csak arra akarok kilyukadni, hogy én a skizofréniára (ha az, egyáltalán, mert szerintem simán technikai/egyéb zaklatás) szerintem jobb terápiát javasolok benne, mint ez a gyógyszeres mérgezés. Igaz, nem csináltam vlogot, nem is fogok, de köszönöm a Tabukról tabuk nélkül stábjának, hogy egy egész jó kis anyagot vettek fel velem. Lássuk?

Öngylkossági hullámtól tartanak a pszichiáterek

Legalábbis a pszichiátriai ittlétem alatt ezt sikerült kiderítenem. Minden második embert öngyilkosság gyanújával szállítják be. Érdekes módon az érintettek nem emlékeznek ilyen irányba tett kijelentésekkel, de mostanában Szabolcs megyében már az olyan kijelentésekkel is vigyázni kell, mint hogy „Szar az élet”, mert a mi orvosaink nyelvészetileg is képzettek, és könnyen kihámozzák az ilyen kijelentésekből a rejtett tartalmat, hogy ti. Az illető öngyilkos akar lenni.

Én öngyilkosság címén már a második hetemet húzom le itt, az illetékes orvosok közben szabadságra mentek, meg konferenciáznak, engem pedig hagynak egy kicsit pihenni a zárt osztályon, le se járhatok, nem baj, a zuhanyzóban le lehet nyitni bukóra az ablakot, oda járok inhalálni. A résen át még a külvilágból is láthatok egy szeletet. Gyönyörű ez a város, na.

Közben tisztelt kezelőorvosom javaslatára majdnem megszüntették a tanulói jogviszonyomat, annyira megértő ember, az injekciót viszont duplán méri, nem hiába jó orosz ember. Bolgárok, oroszok, vietnámiak, egy testvér itt mindenki, ritka a magyar szó. De a magyar néplélek idegen ajkú tudorai derekasan tartják a frontot az öngyilkossági hullám áradatában. Vagyis az öngyilkolási őrületet úgy tartják kordában, hogy megvédik a magyar néplelket az önsorsrontásról (mivel depresszióra, pláne öngyilkosságra hajlamos fajta a magyar), és bekúrják őket a pszichiátriára. Kifelé nem nagyon engedik őket, inkább a szabadság, inkább a konferencia, ők meg legalább addig a pár hétig is tovább élnek, ameddig bent vannak a pszichiátrián. Micsoda jótevői a magyaroknak!

 

Az elmúlt két napban írtam is egy kis játékot Halál a pszichiátrián 3 címmel. Ezt ugyan sohasem akartam megírni, de ilyen autentikus ihlető forrásom nem lesz még egyszer (remélhetőleg), az alkalmat megragadva gyorsan trilógiává bővítettem a kis játéksorozatomat. Úgyhogy letölthető az újabb kis opuszom, a Halál a pszichiátrián 3 – Öngyilkos küldetés

Aki a korábbi játékaimra kíváncsi, megtalálja itt: roboman.itch.io

Ez a kis szössztenet pedig itt: https://www.interactivefiction.hu/wp-content/uploads/2019/11/hal3-crash-recovered-3.zip

Mindenkinek további kellemes öngyilkosságmentes novembert kívánok, sőt, szerintem a dry november és a dont shave november mellé fel lehetne venni a dont kill yourself novembert is. Nem tudom, mennyire merész a feltételezés, ha nem lennének ezek a kvázi-öngyilkosok, konganának a pszichiátriák az ürességtől, de a pszichiátria, persze, minden helyzetben feltalálja magát.

Mi a jogalapja a pszichiátriának?

A pszichiátria eredete egyszerűen homályba vész. Thomas Szasz egy Charcot nevű neurológus hisztériáról írott tanulmányához köti. A pszichiátria tehát az elmebetegség fogalmán alapul, aminek első megfigyelt képviselője a hisztéria nevű “elmebetegség”. Hisztériát már régen nem diagnosztizálnak, a pszichiátria viszont azóta is virul.

A hisztéria nevű betegséget a Francia Akadémia fogadta el először. Később sajnálatos módon bebizonyosodott, hogy Charcot túlbuzgó segédei szimulánsokat vittek az esettanulmányokhoz, hogy a “mester” tudományos becsvágyát kielégítsék. Hisztéria tehát nem nagyon van manapság napjainkban, tehát nem lenne mi igazolná a pszichiátria létét a skizofrénia és a depresszió nélkül.

A skizofréniát Eugen Bleuler “találta fel”, valamikor a 19. század végén, először dementia praecox néven, majd lassan ez vált a hisztéria helyett a pszichiátria önigazoló sarokkövévé. Ha be lehetne bizonyítani, hogy skizofrénia sem létezik, már semmi jogalapja nem lenne a pszichiátriának. Márpedig én, ami megfigyelést tettem magamon a “skizofréniámmal” kapcsolatosan, egyre jobban arra utal, hogy a skizofréniát külső erők okozzák.

A pszichiátriával amúgy semmi bajom azt leszámítva, hogy embertelen, bosszúálló, megtorló jellegű intézmény, vagyishogy túlságosan gyakran választ ilyen jellegű intézkedéseket. Ami ott folyik “gyógyításnak” nevezni azért, valljuk be, erős túlzás. Embertelen a bánásmód, sokan a Gulaghoz, Recskhez hasonlítják.

A skizofréniát mi okozhatja? Erre már sokféle elméletünk van. Okozhatják egy népszerű elmélet szerint a CIA-tól származó hangfegyverek. Okozhatják vízi emlősök, akik jóval fejlettebb elmével rendelkezhetnek, mint amit feltételezünk róluk. És skizofréniát okozhatok akár én is, ha házilag összebarkácsolok egy hozzá megfelelő kütyüt.

Most felejtsük el, amit a skizofréniáról tudunk. A sok blablát. Igazából az egész arról szól, hogy hangok szólnak a fejedben. És jellemzően nem kedves dolgokat mondanak neked. A pszichiátria feltételezi, hogy ez is az “elme” megbetegedése, mint (a már nem létező) hisztéria. Én feltételezem, hogy külső szereplők összehengolt támadásából áll egy-egy “pszichotikus sub”. A pszichiátria -jóindulatúan, vagy sem, hagyjuk- agyra ható idegmérgekkel kezeli. A pszichiátria érdekelt abban, hogy ne derüljön fény ilyen pszichés támadás létezésére, tehát segít elleplezni ezeket, ha nem is működik aktívan közre bennük. Kevéssé hiszem, hogy létezik ilyen pszichés támadásra technológia, és még soha senki nem használta ártó szándékkal. Ugye, milyen jók az emberek? Mindez skizofrénia, amit kezelni kell gyógyszeresen. Van valaki a mai világban, aki ezt az egészet elhiszi? Az egész skizofrénia-sztori egyre kevésbé hihető, de csak ragaszkodunk hozzá. A múltkor odaintettem Helgának, aki városzerte ismert figura, skizofrén, és aluminiumdobozok gyűjtéséből él. Ő furán rám nézett, vágott egy fejet, és ennyit mondott:

  • Csinálhatod. A társadalom ilyen.

Ez a valóságunk. Technológiai zaklatás ellen szedjünk orvosságot,és imádkozzunk a jóistenhez. Hátha segít

Egy megtérés története

Egyébként ez az egész cirkusz nem más, mint a pszichiátria és antipszichiátria összecsapása. A pszichiátria ahelyett, hogy reagált volna, összezavart, és jogtalanul beszállított, mivel nem fenyegetőztem sem öngyilkossággal, sem gyilkossággal.

 

Egyébként ez az egész cirkusz nem más, mint a pszichiátria és antipszichiátria összecsapása. A pszichiátria ahelyett, hogy reagált volna, összezavart, és jogtalanul beszállított, mivel nem fenyegetőztem sem öngyilkossággal, sem gyilkossággal.

Kérdezem én, mi abban a borzasztó szörnyű, ha valaki Istennel hallucinálja magát? Ezeket nevezhetjük isteni eredetű hallucinációknak is. Bárki nyugodtan hallucinálhatja magát Istennel, ha ezzel nem sért másokat. Hogy is mondta Jézus: “Istenek vagytok Ti, mind, a Fölségesnek gyermekei mindahányan.”

Sőt, tovább megyek, tisztán isteni sugallatokat csak úgy kap az ember, ha Istennel azonosul. Nevezhetjük egyfajta legális LSD-nek a skizofréniát, segítségével az ember megérti, és megéli a mindenségben az egység érzését. Ilyen állapotban az ember nem veszélyes senkire.

Nem roskad önmagába, hanem éli a mindennapokat, és közben istenivé lényegül át, isteni tudás birtokosává lesz. A keresztények talán ezt nevezik megtérésnek, nem tudom. De hogy ezért az embert pszichiátriára hurcolják, enyhe túlzás.

Eddig nem hittem Istenben, most már hiszek, ennyi a történet. Isten nekem a természet, a társadalom, a többi ember, és én magam. Isten nem lesz öngyilkos, és nem bánt senkit. Ezeket olyan emberek követik el, akikben nincs Isten, akik még nem értek el az isteni szintre.

Pl.: pszichiátria? Igen. De most ezt hagyjuk. Ha már nekem sikerült elbaszni a születésnapom, a halottak napját és a Halloweent, legalább másoknak jól telt, remélem.