Skizofrénnek jelesre érettségizni ér?

Nagy, régi adósságomnak teszek eleget, amikor lerovom a tartozásomat az új rendszerű, emelt szintű érettségi rendszer oltárán. Az enyhe képzavar ne zavarjon senkit (a szóismétlés se), mert nagy bejelenteni valóm van. Igaz, kis lépés az emberiségnek, de egy hosszúlépés nekem. Ha valaki nyomon követte a kínlódásaimat, az egyik nagy szívfájdalmam volt, hogy nem lehet visszamenni magyarra, vagy valami normál bölcsész szakra levelezőn. Nos, mivel hogy mostanában kezdenek visszaszivárogni a magyar és hasonló szakok a felsőoktatásba, az erre vonatkozó panaszáradatomat be is szüntetem. Én is beadtam 3 helyre, és az esélyeim ugrásszerűen megnőttek, szerintem. Annak rendje ‘s módja szerint le is érettségiztem. Persze, készültem rá, mondjuk, bár inkább lelkileg, meg a kötelezők elolvasásával, és addig-addig készültem, amíg az utolsó napokra teljesen kikészültem. Egy öt napos egyhuzamban való piálás után sikeresen el is jutottam az érettségire, szóval, amikor a tételhez való szövegekért mentem, már csak inkább motoszkáltam, szamukláltam. De a témában természetesen ott voltam, a régi reflexek még működtek.

Nagy stressztől szabadultam meg, miután letudtam a szóbelit is, mert borongós hangultatom, hogy nem koptathatom az egyetem falait (újabb képzavar), hirtelen semmivé lett, és rózsaínű felhő váltotta fel, lilaködmámorral keveredve. A nagy, rajtaütésszerű ivászatok így okafogyottá is váltak, hogy olyan távlatok nyíltak meg előttem valószínűleg, amiről álmodni sem mertem. Azóta megint az absztinencia kényelmes ösvényére léptem, hogy végre alkalmam nyílhat azzal foglalkozni, amivel szeretnék. Mondhatni, megnyugodtam, lecsillapodtam. Egyébként amiért írni kezdtem, egy Facebook bejegyzésem volt, amire meglepően sokan reagáltak, és ami így szólt:

“Egyáltalán nem akarok senkit sokkolni, meg gázoskodni, úgyhogy az érzékenyebb lelkületűek most forduljanak el. Csak szeretném összehasonlításként itt hagyni az ambuláns lapomat, ami szerint gyakorlatilag agyhalott vagyok, és az emelt szintű magyarérettségimet, amit nemrég tettem le. Tanulságot levonni szabad: a pszichiátrián azt se kell elhinni, amit kérdeznek… azt meg pláne nem, amit állítanak rólad. Ma reggeli szentencia megvolt, jöhet a penitencia…” És itt következett a fénykép a magyarérettségiről, és az ambuláns lapról. Bemondásra tessék elhinni nekem, hogy az ambuláns lapon eléggé rossz jellemzést kaptam, viszont az érettségit felteszem ide is, bár nem szoktam annyira dokumentumokkal villogni, csak ha azt különösen indokoltnak tartom. Íme:

Háháhá, a várakozás izgalmát leszámítva sima ügy volt, a Twitteren pedig így kommentáltam a jelentős eseményt, ami komoly (rész)igazságokat tartalmazott (leesni ugyan leestem, de nem pofára, állva maradtam):

Mi van még? Semmi. Kellemes nyarat, ha az idő engedi.