Az alkohol-, és dohánytéma mértékletes megjelenítése Kurt Vonnegutnál

1922. november 11-én született Indianapolisban. Vonnegut vegyészként végzett – miután korábban eltanácsolták a Butler Egyetemről, mondván, nincsen írói tehetsége -, majd a második világháborúban az európai hadszíntéren harcolt. Drezdában a nácik hadifoglyaként halottakat kellett tömegsírba gyűjtenie, és átélte a hires drezdai bombázást, minden idők egyik legbrutálisabb légitámadását. A rettenetes pusztítást csak hét ott fogva tartott amerikai élte túl, Vonnegut volt az egyik. Ebből írta meg az Éj anyánk című regényét. Később, 50 évesen írta A bajnokok reggelijét, főleg magának, a születésnapjára. Érzésem szerint ez a két legerősebb regénye, érdekes, hogy stílusában teljesen más mind a kettő – mintha más-más ember írta volna őket.

Ha kíváncsiak vagyunk, hogy készülnek az alkoholtartalmú italok, ajánlhatom bármelyik erről szóló dokumentumfilmet. Én először Kurt Vonnegut könyvében, A bajnokok reggelijében olvastam erről. A bajnokok reggelije egy posztmodern regény, kisebb blokkokból, panelekből áll, felválltva közli Kurt Vonnegut és Kilgore Trout, fiktív sci-fi író gondolatait. Vonnegut a maga részéről annyit jegyez meg az alkoholról, hogy minden este megiszik egy pohár whiskyt, amitől úgy alszik, mint a tej. Én ezt a whisky-tej párhuzamot kissé furcsának találtam, talán ezért is jegyeztem meg.

Kilgore Trout viszont egyértelműen inkább az alkohol ellen foglal állást, amikor naturalista módon leírja, hogy az erjesztőbaktériumok a saját ürülékükbe fulladnak bele, és ennek a folyamatnak a melléterméke az alkohol. A pezsgőgyártás a legdurvább eljárás, mármint az erjesztőbaktériumok számára. A pezsgőben levő buborék nem mesterséges adalék, mint a sörnél, hanem az erjesztőbaktériumok kínhalálának eredménye.  Így ír erről Vonnegut, Troutnak tulajdonítva a szavakat:

“Ezt az anyagot egy élesztőgomba nevű aprócska teremtmény állította elő. Az élesztőgombák cukrot ettek, és alkoholt ürítettek. Abba pusztultak bele, hogy az ürülékükkel tönkretették saját környezetüket.”
“Kilgore Trout egyszer írt egy novellát,  amelyben két élesztőgomba beszélget. Miközben eszik a cukrot és fuldoklanak saját ürülékükben, arról vitatkoznak, mi lehet az élet célja. Korlátolt eszükkel még csak nem is sejtik, hogy pezsgőt gyártanak.”


A dohányzásról is megvolt a véleménye, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint is sokat dohányzott, ez a téma is ambivalens módon jelenik meg az írásaiban, például: „Be fogom perelni a Brown & Williamson Dohánygyárat, egymilliárd dollárra! … mostanra már hosszú évek óta, rajta van a dobozon, a Brown & Williamson azt ígéri, hogy meg fog ölni. De már nyolcvankét éves vagyok. Köszönöm, mocskos patkányok.”

A véleménye pedig konkrétan a dohányzásról, definíciószerűen, egy fél mondatban körülbelül a következő: „… a dohányzás egy egészen biztos, és egészen elegáns formája az öngyilkosságnak.” Ennek ellenére ő sem abba halt bele 84 évesen, hanem abban, hogy elesett a saját házában. Élethosszig tartó dohányos maradt, kétszeri sikertelen leszokási kísérlettel a háta mögött. Nem dícsérgette a cigarettát, nem idealizálta, de szintén A bajnokok reggelijében írt arról, hogy naponta elszívott 2 doboz Pall Mallt általában. Ezt, egyébként én, amikor olvastam a könyvet, egy egészen szokatlanul őszinte feltárulkozásnak tartottam. Műveibe dohánymárkák és dohánygyárak neveit fogalmazza bele, szerintem ez azóta is szokatlan az irodalom történetében.

Az író alakajai jellemzően nem tivornyázó, lecsúszott egzisztenciák, mint a posztmodern magyar változatában általában, például Temesi Ferenc Por, vagy Krasznahorkai László Sátántangó című regényében, hanem inkább egyfajta mértékletesség jellemzi az élvezeti szerekhez való viszonyulását, találunk arra utalást, hogy használja őket, él velük, de nem viszi túlzásba sem a használatot, sem a használatnak a megjelenítését.