Paradicsomos húsgombóc á la menza

Mostanában az egyik kalandjáték projektemhez tervezek egy gasztroblogger karaktert. Valóban, milyen lehet egy jó gasztroblogger? Tudjuk, írtam már én is Facebook-rafkóról, meg is kaptam érte a magamét, hogy mit akarok, ez semmi, ez nem egy megbondóblog, stb… És mi lenne, ha emelnénk a tétet? Mi lenne, ha olyan dologról írnék blogbejegyzést, amihez aztán tényleg lövésem sincs? Érdekelne valakit? Vajon lehet-e gasztro bejegyzést írni abban az esetben, ha még a szociális ebédemet megmelegíteni is lusta vagyok, azt is a napenergiára bízom, hogy ne legyen annyira hideg. Ma a fantáziámat nagyon megmozgatta a szociális ebédem. Hát, igen, eléggé pihent vagyok. Fellöktem Face-re, Twitterre, semmi reakció. Pedig szerintem kifejez valamit. Bár tudjuk, a Facebookon, Twitteren nincs skizofrénia, nincs csóróság, szociális ebéd pláne nincs, az ambuláns lap felrakása pedig szentségtöréssel kevert performansz volt. Akkor próbáljuk hát meg blogbejegyzésben. Szerintem egy nagyon menő fotót sikerült róla készíteni. Az olcsó műanyag dobozban kiszállított menzakaja szerintem szerintem nem hivalkodó, sőt inkább szerény, de mégis egzotikusan mutat a viaszosvászon terítőn. Az íze egyébként olyan, amilyen, a felét már sikerült megennem. De a fénykép még teljes pomájában mutatja a pár napos ételkölteményt. Tadam:

Egyébként pár szót még a paradicsomos húsgombócról és főtt krumpliról. Kiskoromban nemigen szerettem, később viszont annyira változott az ízlésvilágom, hogy megkedveltem. A mai adag után, azt hiszem, kezdem megint nem szeretni. Akkor most mi is van igazából? Semmi. Ennyi elég volt bevezető történetnek, lássuk a receptet:

Hozzávalók:

2 nagy doboz sűrített paradicsom
1 evőkanál liszt
pici olaj
2 babérlevél
zellerzöld
cukor

bors
50 dkg darált hús
1 nagy bögre rizs
1 tojás
1 kg burgonya

Elkészítés:

A liszttel olajon rántás készítünk, majd a paradicsompürét vízzel elkeverve ráöntjük, sózzuk, cukrozzuk, beletesszük a babérlevelet és a zellert, felforraljuk. A húst a rizzsel és a tojással, sóval, borssal összegyúrjuk, szószba tesszük, majd 30 perc alatt készre főzzük. A burgonyát megpucoljuk, felvágjuk, és sós vízben megfőzzük. Együtt tálaljuk.

Elvileg kész a bejegyzés az ebéd, kipróbáltuk magunkat ebben is, végül is ez így elolvasva nem is hangzik olyan szörnyűnek, lehet, hogy egyszer én is kipróbálom, és még az is lehet, hogy ez alapján ehetőbbre sikerül, mint a menzai változat. Ha pedig nem, akkor még annyi dolgunk van, hogy az egészet kivágjuk a kukába. Szerencsés esetben így hat vissza a leírt gondolat a valóságra. Mi ez, mágia? Talán. Meg van az a mondás, hogy “aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja”. Ebben is lehet valami. Az energiatakarékosság jegyében már megvan, mit fog elkészíteni a játékbeli gasztroblogger karakterem, de az is lehetséges, hogy egyszer ezt is bevállalom a kávéfőzés, tészta és zacskós rizs utáni következő lépcsőfoknak. Mindenesetre több ilyen  bejegyzés valószínűleg nem lesz, ezt osszuk be a következő évtizedekre.