Necc

Azért én eredetileg egy vicces gyereknek indultam, csak ugye „vannak vidékek”, ahol elveszik a kedvét az embernek a viccelődéstől. Jó, azt is mondják, hogy „az úr a pokolban is úr”, hát azért nem teljesen. Ott fejeztük be, hogy rivotril megvonás. Na, most ez még maga után hozott egy csomó mindent: álmatlanság, étvágytalanság, ésatöbbi. És itt most a satöbbi az érdekes, mert abban szerintem a legtöbb pszichiáter egyet ért, hogy megfelelő mennyiségű alvás, és evés szükséges ahhoz, hogy a gyógyszer rendesen tudjon hatni. Ha ez nincs, kezdődik a daydreaming, az álomvilág, mármint a rémálomvilág. Kezdődött azzal, hogy paranoid lettem, a fülzúgásom felerősödött, és ez az állapot két hete csütörtökön érte el a tetőpontját, amikor a rádióból olyanokat kezdtem hallani, hogy „a skizofrének valójában kormány szintű összeesküvés áldozatai”, persze rögtön kapcsoltam, hogy ez mit jelent, gyorsan megittam egy kávét, majd elrohantam a tanyaközpontban található, szinte már egyedüliként üzemelő becsületsüllyesztő irányába.

A helyzet az, hogy türelmetlen voltam, de nem volt már kedvem hónapokig még kínlódni a nyugtatóval, míg végül biztonságosan el tudom hagyni, aztán úgy járok vele, mint sok minden mással, hogy csökkentem, csökkentem, addig-addig csökentem, hogy végül muszáj egyszerre bepótolni az elmaradást. Na, ezt nem akartam, azóta sem hiányzik, volt, nincs. A legfurcsább érzés az volt, amikor az egyik kezemben felessel, a másikban sörrel, a számban cigivel, éreztem, hogy még nem teljes az összkép, valami még mindig nincs bennem. Ja, persze, a rivó. Szóval olyan hiányérzetem volt még így is. Nem beszélve a remegésről, meg a bűzlő izzadtságról, ami folyamatosan csorgott belőlem, annak ellenére, hogy elveimet feladva, minden áldott reggel a fürdőkádban sikáltam és pucováltam magamat. A fülzúgásom annyira erős lett, hogy jobbnak láttam, ha arra kezdek el gyógyszert szedni, aztán kiírattam magam egy hét táppénzre is. Persze suliban azért ma is voltam.

Nem ragozom tovább. Azt hiszem, eléggé necces volt a helyzet, nem hiába voltam megijedve, hogy akkor most vajon 1-2 hónapra megint elmegy az eszem? Hülyeségeket fogok mondani, és írkálni, tutira marad a gyámság, és még a sulit sem tudom csinálni? Tudom, sokan nem bánnák, ha eltűnnék valami műintézményben hosszabb időre, vagy esetleg örökre, de nem szerzem meg nekik ezt az örömöt. Nem azért, mert nem szeretem, ha mások örülnek, hanem azért, mert rengeteg dolgom van programozási értelemben, és mert még rengeteg mindent szeretnék csinálni ebben az életben. Igaz, hogy ebből általában a külvilág semmit sem érzékel, maximum annyit, hogy szeretek mindenféléről írkálni, bár az utóbbi időben leginkább saját magammal voltam elfoglalva, fene nagy egós korszak megint. Mindegy *legyintés*. Azért ilyen körülmények között eléggé vigyáznom kell magamra, miket írkálok le, és hova, ezt a bejegyzést tőlem szokatlan módon nem valamiféle transzállapotban írtam, hanem egy szövegszerkesztőben került először megszövegezésre, amit egy kedves blogger kolléga ajánlott a figyelmembe, és úgy tűnik, nekem is beválik. Ja, én is unom már a Word-öt, és társait, illetve a Notepadot, és klónjait, muszáj úgyis használnom eleget, ha valami scriptnyelven kell valamit gyakorolni. Hadd ajánljam én is, viszonylag új, a múlt hónapban jött ki magyarul is. Focus Writer a neve, és ehun egy zseniális írás róla + egyebek:

http://platform.twitter.com/widgets.js