A tudatállapotok szivárványa

“Lehetne tanulmányozni azt, hogy miért lesz az ember pszichiáter. Milyen emberek lesznek pszichiáterek? Ugyanúgy lehetne, mint ahogy azt is lehet tanulmányozni, hogy milyen emberek lesznek pszichotikusok. Meg lehetne vizsgálni, hogy ez genetikailag öröklődik-e – ha például van egy pszichiáter a családban, akkor lesz-e még egy, ikrek közül mindkettő pszichiáter lesz-e vagy csak az egyik – és lehetne keresni olyan orvosságokat, amelyek meggyógyítanák azt az embert, aki pszichiáternek kívánja nevezni magát. Meg lehet-e gyógyítani egy pszichiátert vagy ugyanaz a helyzet, ami a pszichotikusokkal, azaz, ha valakire rásütik, hogy pszichotikus, akkor azután mindig annak tekintik? Ezt csak úgy fel akartam vetni. Lehet, hogy igazam van, lehet, hogy nincs.”

1992-ben járunk, amikor Bagdy emőke felkéri Feldmár Andrást, hogy két előadás-sorozatot tartson a Debreceni Egyetemen. Az akkori Magyarországon, a határok megnyitása utáni helyzetben a tudat megnyitásának lehetőségéről beszélt.  A tudatállapotok szivárványa egy véletlennek köszönhette a megszületését: valaki felvette magnóra az előadásokat, aztán leírta. Feldmár András maga sem számított ilyesmire, és mi is szegényebbek lennénk egy fontos könyvvel, ha ez nem történt volna meg.

Feldmár 1956-ban hagyta el az országot, és végül Kanadában telepedett le. Előbb matematikus, később pszichológus, pszichoterapeuta lett. 1992 óta rendszeresen tart előadásokat Magyarországon. Legkedvesebb tanítómestere Ronald David Laing skót (anti)pszichiáter volt. Feldmár önmagát szkeptikusnak tartja, elmondása szerint semmit sem hisz el, amit mondanak neki, vagy olvas valahol. A hallgatóságát arra buzdítja, hogy kételkedjenek az ő szavaiban is.

“Nekem nincs iskolám, én nem akarok olyanokat mondani, mint Freud, vagy Jung, nem mondom azt, hogy valamit így, vagy úgy  kell csinálni, egyszerűen csak rengeteg kérdést teszek fel, és elmondom, hogy velem mi történt. (…) Én arról beszélek, hogy bizonyos dolgokat hogyan nem kell csinálni, valamint arról, én hogyan csinálom ezeket.”

Úgy gondolja, hogy a pszichiátria az inkvizíció modern kori változata. A pszichiátria léte nem egészségügyi, hanem politikai kérdés, és reméli, hogy nemsokára úgy tekintetenek majd rá, mint mi a régebbi sötétebb korokra. A pszichiátria az egész világon a csendőr szerepét játssza, hogy visszaterelje az embereket egy normálisnak hipnotizált világba. Szerinte mindannyian hipnózis alatt állunk. A hipnózissal – állítása szerint, nagyon könnyű valakit hallucinációkra rávenni. Pl. ha van valami a szobában, el lehet hitetni a pácienssel, hogy az nincs ott, és ennek a fordítottja is igaz. Thomas Szasz magyar származású amerikai antipszichiáterrel együtt vallja, hogy elmebetegség nem létezik, csak az agy tud megbetegedni. Az úgynevezett elmebetegségre szedett gyógyszerek mellékhatásokat okoznak, amiket, újabb gyógyszerekkel lehet kiküszöbölni, és ezeknek is mellékhatásai vannak. Érdekes módon nem utasítja viszont el az LSD és az MDMA (extasy) terápiás célú alkalmazását, illetve Kanadában megkapták az engedélyt , hogy MDMA-val kísérletezzenek a Multidisciplinary Assitations of Psychedelic Studies által kezdeményezett nemzetközi kutatásra, és Feldmár Andrást, és Ingrid Pacey pszichiátert kérték fel ezeknek a kutatásoknak a levezénylésére.

Megemlíti, ha úgy tudna a gyógyszerek ellen beszélni, hogy az emberek tömegesen abbahagynák a szedését, akkor egy szép napon valószínűleg “lepuffantanák”, hiszen a gyógyszergyártás óriási üzlet. Elmondja, hogy vannak gyógyszermentes, alternatív megoldások is a mentális zavarok kezelésére, Lodonban pl. 1970-ben 7 olyan intézmény működött, ahol az ott lakók nem kaptak gyógyszereket, itt mindenféle kezelés nélkül élhetnek, anélkül, hogy pácienseknek neveznék őket, vagy bármiféle hátrányos megkülöböztetésben lenne részük. Magyarországon is létesült ilyen intézmény, bár pénz hiányában be kellett zárni. A pénzt, és a voksot Magyarországon teljes mértékben a pszichiátriára adják le az illetékesek. Beszél még a stigmáról, hogy a pszichiátriai elbocsátás után az ember egy nagy halom papírral lesz “gazdagabb”, amit mindenhová utána küldenek, bármerre jár a világban.

Utószó, vagyis gondolataim és tapasztalataim Feldmár András A tudatállapotok szivárványa című könyvével kapcsolatosan

Bár Feldmár könyve 2009-ben jelent meg (legalábbis az, amelyik nekem megvan), és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy abbahagytam a gyógyszer szedését, és elkezdtem írni ezt a blogot. 2013-ban a helyi pszichiátria még egy körrel le volt maradva, tehát a szűkebb környezetem nem volt arra felkészülve, hogy a tudatállapotok szivárványának egy újabb árnyalata került a látókörükbe, és a szokásos drasztikus, középkori módon léptek fel ellenem, és “kezeltek” akaratom ellenére, majd javasolták a kizáró gondnokság alá helyezésemet. Ma, 2016 januárját írjuk, a helyi pszichiátrián nem létezik már kényszerbeutalás, akkor sem, ha valaki heves pszichotikus tüneteket produkál.  Kétségkívül átestek a ló túloldalára, se depó injekciót nem javasolnak, se nem kezelik akarata ellenére a beteget, hanem engedik szabadon téveszméktől gyötörten kóvályogni. Ha neki az örömet, csinálja, veszítse el a józan eszét, a munkáját, és a még megmaradt társas kapcsolatait. Az én véleményem Feldmár könyvéről, vagyis előadásainak tartalmáról az, hogy jól van felépítve, de a mai magyarországi viszonyok között megvalósíthatatlan mind a gyógyszermentes menedékházak létrehozása, az LSD, és MDMA-terápiákról nem is beszélve. Én gyógyszert akarok bevenni, és a gyógyszer mellékhatására újabb gyógyszert, és nem akarok sem LSD-t, sem extasyt szedni. Szerintem ez Feldmár András legjobb könyve, de a benne foglaltak csak a bizonyos feltételek, azaz segítő szakemberek, és kontroll mellett kivitelezhetőek, amik Magyarországon még mindig nem állnak rendelkezésre 1992 óta.

A könyv megtalálható az interneten is: http://www.daath.hu/menuLibrary.php.