letelt a szabadság…

napiegykonyv
még heti egy is

…és nem sokmindent csináltam. Délelőtt elmentem a könyvárba, majd haza, elkölteni a szegényes szociális ebédemet, majd vissza a könyvtárba, különösebb cél nélkül. Illetve célom, az lett volna, írni valamit Benedek István Aranyketrecéről, de persze ebből semmi nem lett, rájöttem, hogy a tervez(get)és nem nekem való, én inkább ilyen ahogy esik, úgy puffan típus vagyok. Azért határozott büszkeséggel tölt el, hogy a szünetben elolvastam két novellás kötetet is, az elsőről írtam is, a másik  a Poe és követői, avagy Rémisztő történetek címet viseli. Abból a tervemből, hogy összehozok egy WordPress sablont, szintén nem lett semmi, és nem is tudom, mikor lesz rá legközelebb időm, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A szakkör egy cseppet sem hiányzott, el bírnám viselni, ha többet nem kellene a közelébe se menni, de ez sajnos nem így működik. Amúgy alighogy odaszoktam a könyvtárba, máris bezár három hétre, szóval most megint nem tudom, mit fogok csinálni, kocsmába már nem járok, csak úgy ötletszerűen, kénytelen leszek itthon baszni a rezet, vagyis inkább csavarogni. Különben valamennyire hazudtam, amikor azt mondtam, hogy könyvtárba járok, a konkrét könyvtárba járás csak az időm kis részét teszi ki, az idő elmegy az oda-visszaúttal + céltalan őgyelgéssel. Amúgy megint felötlött bennem, hogy kiíratok egy enyhébb nyugtatót, mert a feszültséglevezetésnek ez a módja eléggé időigényes, és egyáltalán nem pénztakarékos. A múltkor az az alkoholista Újhelyi Zsolt, aki Nagykállóban helyettesített, nem írt ki nyugtatót, mert azt mondta, úgy is ráiszok. Most, hogy már erre nem lehet panasz, nem lehet több kifogás sem.

Csavargásaim közben szerencsére látok jó nőket, a mai nap nőjének kék szeme, és szőkésbarna haja volt középen kettéválasztva, ami lelógott a kis ciciéig. Amúgy egy furcsa trottyos farmenadrág volt rajta, meg ujjatlan kapucnis felső. Szóval öltözködni, azt nem tudott, de kit érdekel?

szellemi izgalom, és kifáradás

Erről már régen szerettem volna írni, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá anélkül, hogy esetleg nevetségesnek hasson. Amikor a szakkörben vagyok, mindig valamiféle szellemi munkáról ábrándozok, mert a fizikai munka közben általában magamra maradok a komor gondolataimmal. Ha viszont éppen csinálok valami szellemit, a velejáró szellemi izgalom, úgy érzem rosszat tesz nekem. Először is valamennyire felpörget, utána meg menetrendszerűen magam alá zuhanok. Emlékszem, ez volt akkor is, amikor megírtam a 4 Editet, alias Editológiát, kisebb mértékben ugyan az Erzsikénél is éreztem valami hasonlót, és most is így vagyok, amikor ezzel a Klotyó-Krisztus üggyel foglalkozok, bár éppen még tudom kezelni. Ez nem tudom, mitől lehet, vagy elszoktam már a szellemi megerőltetéstől, vagy a betegség számlájára írandó. Bevallom őszintén, a legkönnyebb lenne naphosszat rinyálni, hogy ilyen-olyan szarul vagyok (mások meg is teszik). Az ilyenfajta bejegyzések is járnak ugyan némi elégtétellel, de egyáltalán nem megerőltetőek, legszívesebben örökké csak arról írnék, hogy milyen szar, hogy tönkrement az életem, hogy szar a meló, és hogy kevés a pénz, amiből meg kell élnem. Azt hiszem, ez lenne a legkönnyebb nekem, mégis belefutok közben a szellemi megerőltetésekkel járó feladatokba, és egy kicsit nehezen viselem.

Megint valami hasonló tervem van: nekifutni újra Benedek István Aranyketrec című könyvének, és írni róla valami terjedelmesebb összefoglalót. Csak remélni tudom, hogy az ezzel járó feladatokba nem fogok beleőrülni 😀 .

Falusi szüreális (vér)népmesék

Hogy mégis valahogy hasznossá tegyem magam a szünetben, szétnéztem a MEK-en valami olvasnivaló után. Kutakodásomat siker koronázta: találtam a nemrég feltöltött könyvek között egy 79 oldalas kis elbeszélés-kötetet, a címe is figyelemfelkeltő: Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen. Írta Komor Zoltán. Az előszó szerint a szerző angol nyelverületen is publikál, mert az általa képviselt bizarro-fiction az ottani undergreund irodalmi kultúra része. Remek, megint valami olyasmibe botlottam, amit a külföldiek értékelnek igazán. Ennek ellenére a kötetben található elbeszélések ízig-vérig a magyar vidéki valóság talaján állnak, az író sokat merít a magyar folklórból, számomra azért (is) érdekes ez a könyvecske. Persze nem csak a népi folklorból merít, ezt ötvözi egyéb modern kulturális elemekkel, a címadó elbeszélés például már-már egy ilyen robotos animére hajaz, aztán feltűnnek még zombik (Fecskenyál Hajnalka, és a sokat molesztált szappanzombik), megelevenedik a Ctulhu-mítosz (Szemhéj-slambuc, avagy a Lebbencs-Ctulhu), a vámpírhagyomány (Csikós csápok, avagy a vérbetyár), vagy csak az egyszerű altesti humor (Katéter Péter és Piszoár Huszár). Az elbeszélések világa egy egységes világképet jelenít meg, mint Mikszáth Kálmán A tót atyafiak, és A jó palócok című műveiben, azzal a különbséggel, hogy szürreális elemekkel bőven tarkítottak, és akit érdekel az ilyesmi, az egész kötetben bőven ömlik a vér, verejték, vizelet, és az egyéb, itt most meg nem nevezett testnedvek. Ha valakit nem nagyon érdekelnek a kulturális áthallások, meg az intertextualitás, az is megtalálja a számítását, ha csak egy kis horrorra, meg szürreális dolgokra vágyik. Ráadásul a groteszk és bizarr képek sokszor komikumba hajlanak át, úgyhogy olvasás közben a nevetés is garantált. Egyelőre még nem ismerem a szerző további munkásságát, de szerintem egy nagyon jól megkomponált, tematikus kötetről van szó, ahol a történetek világa keresztezi egymást, és szinte minden megtörténik, ami józan ésszel amúgy felfoghatatlan. (Akár egy vérbeli fiktív pszichózisban.)

klotyokisebb

Értékelés: 5 vérbetyár az 5-ből

http://mek.oszk.hu/14300/14358/

A szerzőről: Komor Zoltán 1986-ban született Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán él. Egyéni hangvételével kitűnik mind a magyar, mind az amerikai irodalmi mezőnyből. Magyarul megjelent könyvei: Az Égi istálló, Szúnyogkór, Dögnyugat, és a fentebb említett. Angol nyelvű kötetei: Flamingos in the Ashtray, Tumour-djinn.

leállás – félidő

Egy hét letelt a csak “leállás”-ként emlegetett 2 hetes szabadságolásból. Azokból a dolgokból, amiket elterveztem, persze nem nagyon lett semmi. Egy kicsit gyakoroltam a HTML-t, meg a CSS-t, de ez egy WordPress sablon létrehozásához édeskevés. Jelenlegi tudásommal max. egy gportalos kinézetet tudnék összehozni, de annak egyre kevesebb értelmét látom. Mindenestre lehet, hogy összehozok valamit a gportalra, hogy hasznosuljon az időm/valamit alkossak. Teljesen más dolog apróbb változtatásokat eszközölni egy sablonon, mint valami újat csinálni. Valami halloweeneset szerettem volna, ahhoz egyrészt nagyon sok alapanyag van, másrészt összebarkácsolnék valamit Halloweenre, ha a zombis játékötletemet már lelőttem 2 nap alatt. Ennek a blognak a sablonját sem tervezem megváltoztatni, bár hemzseg a hibáktól (nem valid), ahhoz képest egész jól működik, még mobil eszközökön is jól mutat (tehát responsive). Még a bloghoz kapcsolódva: a terveimről, hogy más helyeken is írjak, egyelőre letettem, vagyis nagyjából végleg letettem, még a reblogra megy 1-2 bejegyzés, de mivel érthetetlen okokból egyedül a mobilomról tudnám szerkeszteni az oldalt, az meg kényelmetlen/nagyon időigényes. A gportalra írkáltam még 1-2 játékleírást, de mivel szemmel láthatóan a kutyát nem érdekli, valószínűleg azok is visszajönnek ide. (Bár itt sem lelkesedik értük túlzottan senki.) Arról a tervemről is hamar letettem, hogy majd nagyüzemben gyártok weboldalakat; rájöttem, annyira nem érdekel a dolog. Valahogy nem hoz lázba a designerkedés sem, ezen az oldalon is néhány kisebb változtatással a Twenty Eleven sablon megy, és mint már mondtam, ezen nem is szándékozok nagyon változtatni a közeljövőben sem.

f

Természetesen feladni… egyelőre. Jóéjt!

Erzsike, a zombi; A 4 Edit

Ebben a nagy melegben két interaktív történetemet szeretném megosztani, amiket mostanság készítettem el. A történeteket a szakkörben átélt “kalandjaim” ihlették, legújabb az Erzsike, a zombi című kis szösszenet, ami egy öregecskedő háziasszony (majdnem) zombivá való átváltozásának a balladája a skizofrén gyógyszerek mellékhatásaként; a másik A 4 Edit címet viseli, és egy rövid “dating game” 3 féle végkifejlettel, és a szakkörben dolgozó Editekről szól. A történetecskék a Twine nevű program segítségével készültek, és amolyan előtanulmányok egy (remélhetőleg) nagyobb volumenű projekt megvalósításához. A Twine-ról annyit kell tudni, hogy angol nyelvterületen nagyon elterjedt, és a “lapozgatós” könyvek mintájára leginkább feleletválasztós kalandokat tudunk vele szerkeszteni. Eddig valamire való magyar játékot nem találtam a Twine játékok között, de az én zsengéim kb. megfelelnek azátlagszínvonalnak. A játékok a következő linkeken elérhetőek (előre elnézést a minőségért, most tanulom):

Erzsike, a zombi

A 4 Edit

(A játékokban visszalapozni ér, ugyanúgy, ahogy más html oldalakkal tennénk. Kellemes szórakozást! 🙂 )

ez egyre hülyébb

Anikóra megint rájött, hogy mennyire szeret, mindenért bocsánatot kért, és megígérte már sokadszorra, hogy “nem fog követelőzni”, ehhez képest 2 nap alatt ráköltöttem a nyugdíjam felét (a felének a felét, mert csak annyit kapok), megígértette velem, hogy nem iszok, meg hogy bejárok vele a nyanya tanyára. De ez sem volt neki elég, most jöttem rá, hogy bármit teszek is, nem jó, a nap végére ugyanúgy kirúg, hogy aztán kezdje elölről. Az én türelmem szinte végtelen, de most lett elegem: fogtam a nálam maradt cuccait, és bevittem a nyanya tanyára, kezdjen vele, amit akar. Ráadásul elmondta, hogy találkozott Pszicho Petivel, és az azt mondta neki, hogy nagyon szereti. Nekem most telt be a pohár végképp, ha annyira szereti, akkor legyenek boldogok. Kurvára elegem van már a pszichopatákból, a szakkörből már eltűntek, és itt az ideje, hogy kizárjam őket a magánéletemből is, de végleg. Ráadásul nem tudtam haladni a weboldlkészítősdivel sem, mert a gépem is szarakodik, meg Anikót kellett megint pesztrálni. A két hét “leáálás”-ból egy hét úgy telt el, hogy nem csináltam szinte semmit. Ideje erőt vennem magamon, és feltelepíteni az Ubuntut, mert a nem jogtiszta Windows 7-em lassan kezdi megadni magát, aztán nekilátni a CSS-nek, meg a PHP-nak (esetleg egy kis JavaScript). De nagyon lassan haladok vele, mert a nap fele még mindig csavargással telik, általában.

wg

Vedd észre a pozitív jelet!

Ma pozitív változást vettem észre a szakkörben, határozottan jobb a hangulat, mióta az összes gázos figurát eltávolították. Edit 3-at küldték el a legkésőbb, pedig ő volt a leggázosabb. Azt vettem észre, hogy oldottabb a légkör ha nincsenek elmebetegek, csak olyanok, akik képesek moderálni magukat. Magamhoz képest még én is sokat beszéltem, határozottan jobb lett a szakkör. Nagy plusz a vezetőségnek. Ami nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal nem lépnék le onnan.

plusz

Amióta nincs Anikó, és nincs kocsma, határozottan jobb lett a kedvem, és elkezdtem magam elé célokat kitűzni, és részben már bele is kezdtem a megvalósításukba. Mivel észrevettem magamon, hogy ha nem a szakkörben vagyok, és nem is a kocsmában, akkor elsősorban számítógépfüggő vagyok, és csak másodsorban internetfüggő. Ami azt jelenti, hogy mindegy, hogy játszok, vagy olvasok valamit, vagy blogolok, csak a géppel bíbelődjek. És ha már azt csinálom, megpróbálom az eddiginél hasznosabban eltölteni az időt. Először is belekezdtem a CSS kódok elsajátításába, ha ezzel kész vagyok, már “csak” a PHP van hátra, és elkezdhetek komolyabb weboldalakat csinálni. És mivel holnap van az utolsó munkanap a 2 hét leállásig, a két hétre már betábláztam magam. Először is új designt csinálok az oldalaimnak, írok egy-két komolyabb blogbejegyzést, kicsit felújítom, és lefordítom angolra a Halál a pszichiátrián című játékomat, hogy publikálható lehessen komolyabb helyeken is. Középtávon az a tervem, hogy weboldalkészítésből keressek annyi pénzt, hogy ne kelljen többet bejárni a szakkörbe, és végképp szakítani tudjak a rehabilitációs munka némiképp érdekes, de csóró világával. Szerintem nem lenne nehéz überelni azt a napi 2000 Ft-ot.

pálinka és kaszinó

A hétvégén két munkatársammal is találkoztam furcsa útjaikon: az egyik a Délibábba ment be éppen, ami a leglepusztultabb és egyben a legolcsóbb kocsma, amit ismerek, és vett fél liter, vagy nem tudom mennyi pálinkafélét. A pálinka, amit ott árulnak, borzasztóan rossz, nem tudom, minek/kinek viszi, de aki azt megissza, annak csak gratulálni tudok. A másik munkatársamat a plázában láttam, éppen a kaszinóba ment befele fizetés után. Persze dolgozni nem dolgozott, csak felmarkolta a lét, és nyomás a kaszinó. Az érdekes az egészben, hogy mindketten nagymamakorúak, és a szakkörben állandóan az unokájukról nyálaskodnak, hogy Boldcika, meg Zselyke. Amúgy annyira nyavalyások ők is, hogy feszt a szabadságot, meg a táppénzt járják, de erre van eszük. Pálinka és kaszinó. És ez éppen most tűnt fel nekem, amikor már a javulás útjára léptem, és nem sörözök (annyit), hogy ezek meg stikában piálnak meg szerencsejátékoznak. Mindegy, nem az én dolgom, csak pont nem gondoltam volna róluk. Alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Én meg már annyira a javulás útjára léptem, hogy vettem egy 5 perc angolt, és a buszon elolvastam egy Agatha Christie-ről, és egy Passengerről szóló cikket. A többi nagyjából hülyeség/nem érdekel, de ilyen cicákról, meg utazásokról, meg kajákról szóló cikkeket is el kell majd olvasnom, ha komolyan akarom venni a tanulást. Az élet nem habostorta.

A mai nap csaja egy barna csizmás, rövid, virágos szoknyás szőkésbarna hajú nő, aki furcsán cigarettázott, és enyhén görbe lábai voltak.

szabadidő

Mostanában a napok úgy telnek el, hogy napokig ki vagyok kapcsolva (mármint telefonilag) Anikó miatt, aztán valami kurva fontos internetezni való miatt bekapcsolom, és olyankor rögtön hív, hogy találkozzunk, mert így szeret, meg úgy szeret, és soha többé nem fog velem szakítani, aztán már aznap szakít, ezért újra kikapcsolom a telefonom -> megint pár nap pihenő. Talán erre mondják, hogy “se vele, se nélküle”, de mondhatnánk erre inkább már azt is, hogy “inkább nélküle, mint vele”. Szóval így lett egy csomó felszabaduló szabadidőm, amit érdekes módon már nem sörözéssel töltök el, hanem kevés csavargással, kis séta a könyvtárba, de főleg persze internetezek, ha valami olyat találok, játszok vele, ismertetőt írok róla, meg ilyesmi. Érdekes változás állt be az “étrendemben”, vagyis az itallapomon, a rendes sört már egyáltalán nem bírom, ugyanis fáj tőle a fejem, és különben sem érzem már tőle magam olyan jól, nem éri meg, hogy igyam. Ez az állapot már több, mint egy hete tart, és jobban érzem magam Anikó nélkül, pia nélkül, minden nélkül. A legjobban akkor érezném magam, ha dolgozni se kéne, például valami bevándorló elvenné a munkámat. Gondoltam már arra, hogy a fennmaradó időt hasznosítani kellene valahogyan (például mondjuk angol tanulással), de egyelőre még új nekem ez a helyzet, még egy kicsit nekem is hihetetlen az egész. Volt néhány sötétebb gondolatom azzal kapcsolatban, hogy már nem ihatok sört, mert sz*rul vagyok tőle, de aránylag hamar túltettem magam rajta. Ez az Anikó-dolog meg egyre inkább nem foglalkoztat. Napközben sem jut már annyiszor eszembe. Kezd komolytalanná válni ez az egész. Bár tartok tőle, hogy már régen az – komolytalan.