Vásárhelyi Bea: Egy skizofrén év

Mostanában újra elkezdtem olvasni. Igaz, hogy jórészt olyan könyveket, mint Csáth Géza (vagy Brenner József?): Egy elmebeteg nő naplója, meg Michel Foucault: A bolondság története. Ebbe a sorba illeszkedik Black Barry vélhetően jövőre megjelenő könyve, amit nekem volt szerencsém még a kiadás előtt elolvasni. A könyv naplóbejegyzésekből áll, ami azért tarthat számot érdeklődésre, mert egy terhes nő skizofrén téveszméit írja le. (Mellesleg nem sok ilyen mű létezik, terhesség ide, vagy oda, ezért is hogy úgy mondjam, “hiánypótló” (lesz majd, ha megjelenik)). A könyv két részből tevődik össze, az elsőben a szülésig terjedő bejegyzéseket olvashatjuk, a másodikban főleg a fiához írt leveleket, és itt már “feltisztul a köd”. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mintha két különböző író művét olvasnánk, ami sajnos jellemző erre a betegségre. Van kedvenc részem a szülés előtti időszakból is, meg az azutániból is, ezek általában a szexualitásról szólnak, mivel az is van benne, persze nem túlzásba víve. Szerintem nagyon szerencsés, hogy naplóformában íródott a könyv, mert egy blogban az ember állandóan pózol, próbálja szólítgatni a (lehetséges) olvasókat, így viszont könnyebb könyv alakba rendezni egy naplót, egyébként a könyvből arra is választ kapunk, hogy miért nem blogot ír. A könyv nagyon olvasmányos, én egy délután elolvastam, mert az író(nő) nagyon gördülékenyen ír még pszichózisban is. Nagyon jól tette, hogy megőrizte ezeket a naplóbejegyzéseket, és későbbi naplójával kiegészítve könyvvé formálta. Szerintem nagyszerűen el van találva a két rész aránya, így a végére összeáll előttünk egy fiatal nő élete a naplójából. Az is furcsa lehet, hogy miért tartom fontosnak egy még meg sem jelent könyvről írni, amíg az egyéb olvasmányaimról nem számolok be, egyszerű: erről volt mondanivalóm. Próbáltam egyébként úgy írni, hogy ne nagyon lőjem le a részleteket, de remélem, néhány embernek azért felkeltettem az érdeklődését. Végül sajnálatomat fejezem ki, hogy a szerző a napokban levette a blogját, de azt ígérte, hogy majd kitalál valamit…

a lelkem a vállalatot illeti meg

Tegnap szinte könyörögtem, hogy engedjenek haza, olyan rosszul voltam. Edit 2 megmérte vagy háromszor a vérnyomásomat, és azt mondta, nem enged haza, mert akkor elmegyek inni. Nem tudom, miért van így berögződve az ivás mindenkinél velem kapcsolatban. Hiába mondtam, hogy nem a vérnyomásommal van a probléma, hanem azzal, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik, és valószínűleg lázas is voltam, de mivel tudtam, hogy nincs egy rohadt lázmérő az egész kócerájban, ezért csendben maradtam, és tűrtem tovább. Anikót sem érdekelte különösebben, hogy milyen beteg vagyok, ugyanúgy fárasztott a hülyeségeivel, hogy nem vérzik-e az ínye, kaját kellett neki melegíteni, meg azt mondta töltsek le neki ezt, meg azt, de én úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és lefeküdtem az ágyra. Udvariasan, de hazaküldtem. Ő persze erre megsértődött, azt mondta, hogy így nincs értelme (szerintem sincs), majd később küldött egy sms-t, hogy ne is hívjam fel. Erre én kikapcsoltam a telefonom, különben sincs semmi szükségem rá, mert csak vele szoktam beszélgetni rajta. Úgyhogy most mosolyszünet van, ami meggondolandó, hogy ne tartson-e örökké.

jugga

Kedvenc kollégám egyik nap előadást tartott a “juggá”-ról, ami állatbőrből készül, és amibe szerinte az emberek régen laktak. Hiába mondták neki, hogy az “jurta”, ő csak tovább mondta, “jugga!”, “jugga!”. Megnéztem az interneten is, a Google nem adott ki értelmes magyar nyelvű találatot. A rádióban ma szó volt arról is, hogy a diákhitel fizetését szüneteltetni lehet annak, aki rokkantnyugdíjas, és ma végre eljutott a tudatomig, hogy hiszen akkor nekem is több pénzem lesz. Persze valaki már megint belepofázott a rádióba, hogy “felveszik a diákhitelt, és nem fizetik ki, mert elmennek külföldre”, vagy valami hasonló magasröptű okosságot, de a lényeget hallottam, és az az, hogy így több marad majd nekem, valahogy érvényesíteni is fogom ezt a dolgot, mivel a nyugdíjamat ég mindig nem én veszem fel. Meg is írom a kérvényt minél hamarabb. Még mindig nem lehet tudni biztosra, hogy jövőre dolgozunk-e, de én már nagyon számítok az öt órás munkára és a plusz pénzre. Most már biztosnak tűnik, hogy Anikóra is jut, meg a sulira is fogok tudni gyűjteni valamennyit. Csak úgy poénból kiszámoltam, ha 2 hónapig nem járnánk véletlenül, már önmagában meglenne a tandíj, de gondolom, ilyet nem lehet csinálni. 🙂

mindenkit utálok

Ma valaki a melóban felemlegette a postaláda-törésemet. Nem tudom, én sem teszek megjegyzést arra, hogy ő meg nyomorék, ráadásul szellemileg is erősen visszamaradott. Ennyit a mai munkáról. Mindenkit utálok, kivéve Editet. Őt csak szimplám nem szeretem. 🙂 Kinyitott a Fehér Egér, délután a szokásos műsor:

  • Nem vérzik az ínyem?

  • Nem.

  • És itt hátul?

  • Nem.

  • Egy kicsit sem?

  • Nem.

  • Nem hazudsz?

  • Nem.

És ez így tovább, szóról szóra megismételve vagy hússzor. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor bejöttek ilyen csávók billiárdozni, persze az egyiknek odaszólt, hogy milyen jól néz ki, vagy helyes, már nem emlékszem. Ennek csak az egyik összetevője, hogy nekem szarul esik, a másik, hogy borzasztó égő. Persze nem fejezte be, hanem tovább áradozott róla Tibinek, akit odahívott az asztalhoz, Tibi meg azt mondta, hogy a helyemben már rég lekent volna neki egyet. Ez egyébként időnként rájön, hogy teljesen véletlenszerű pasasokat elkezd bámulni, meg mondani, hogy milyen jól néznek ki, meg odaszólongat nekik. Amikor meg erre válaszul én mondtam, hogy valamelyik csaj jól néz ki, kiabálni kezdett, és azt mondta, hogy összetöri a szemüvegem.

szoc munkásom

  • Meggyógyultál?

  • Hááát…

  • Igen! – Hatalmas nyerítés.

Néha akkor röhög, amikor nem kéne, de ez még belefér, szerintem. Közben rájöttem, mi a legvonzóbb benne: úgy használja a magyar nyelvet, mint kevés nő, akit ismerek. Legalábbis abból a néhány beszélgetésből ezt szűrtem le, amit vele folytattam. Igaz, a múltkor használta a “kell” jövőidejét: “kellesz”, ez a szó szerintem csak Szabolcsban létezik, de még ez is ok. Mióta ismerem, nincs fickója, viszont “megnézi a buszsofőröket”, és elmondása szerint ő is “élt már párkapcsolatban”, szóval valószínűleg jól kilyuggatták.  Most már csak mint jelenség érdekel, a múltkor egy kicsit elpirult, amikor dumáltunk, de nem akarok belemagyarázni semmit. Ő egy olyan N, akivel jól érzi magát az ember, de foglalkozásánál fogva ő is egy ilyen mindenki macája típus. Az is igaz, hogy ő másképpen fogja fel ezt a szoc munkásságot, mint az eddigiek, akiket ismertem/ismerek, a régebbi szoc munkásaim inkább az ember idegeire mennek, és nem hagynak élni. A múltkor napokig ragasztott egy fenyőfát reklámújságokból, és meg kellett érte dicsérni, szerintem ez a dolog nem áll túl jól neki, mindenesetre ő is szokta néha ezeket a melókat végezni. Lehet, hogy kicsit többet gondolok rá, mint illene, viszont ő az egyetlen egészséges nő, akivel már évek óta szót váltottam (az egészséges szót úgy használom, hogy ráadásul nem is idióta), és különben is arra gondolok, akire akarok.

Amúgy nem törvényszerű, hogy az embernek legyen szoc munkása, nekem már évek óta van, több is, mint elég, de az eddigiekről szót sem ejtettem, éppen azért, mert a pszichiátria meghosszabbítását láttam csak bennük, próbáltam leginkább nem érintkezni velük, ha tehettem. Editkével sem keresem már különösebben a kontaktot. Ismerek olyan betegeket is, akik szoc munkás nélkül is életben maradnak, én is csak a munkáim miatt állok kapcsolatban velük.

Pálma presszó

Új pultos van a Pálmában. A múltkor egy olyan szoknyát vett fel, hogy kilátszott nem csak a segge, de még a p*nája is majdnem. Ez még nem is volt elég, miközben engem szolgált ki, a pult mögött teljesen felhajtotta a szoknyáját, és alatta matatott valamit. Ma másodszor voltam nála (hátha látok valamit), de nem láttam, hanem már egyből adta is a Kőbányait, ahogy meglátott, mondván, hogy én mindig azt szoktam inni. Úgy látszik, engem is csak az ilyen mindenki macája tud megjegyezni, és kedvesnek lenni velem. De mégis jobb, mint az előző pultos, Gabica, aki nem volt hajlandó kiszolgálni, csak válogatott sértések után. Az első kört még szó nélkül kiadta, viszont ha még ezután is kérni merészeltem valamit, az már nem tetszett neki. Ha ott vagyok, általában felmos (addig nem szabad a pulthoz menni), vagy enni akar, és káromkodik, hogy nem hagyjuk nyugodtan enni. Ha vécére merészelek menni, végighallgatja, hogy meddig húzom le a piszoárt, és ha nem elég sokáig, újabb káromkodás. Olyan durván még nem hallottam vendégekkel beszélni, mint ezt a picsát. Akkor inkább már ez a legújabb, mindenki macája típusú pultos. Amúgy egész jól néz ki, csak túl vastag a lába, de szerinte, úgy látszik, szexi. Mindegy, nem hiszem, hogy túl sokat fogok oda járni, bármelyik pultos is van bent.

láttalak a buzbú

Ma elég családias volt a hangulat, mert kevesen voltunk, ez így lesz már egészen decemberig. Átültem a másik asztalhoz, ott is csak hárman voltak, de szerintem az ott ülők IQ-ja összesen nem érte el az enyémet (pedig az sem kiemelkedően magas), így hát szépen elvoltunk. Edit 3 is észrevett, nagy örömmel újságolta, hogy “láttalak a buzbú”, arról most nem ejtett szót, hogy beszélő busszal jött-e, vagy sem. Most is volt “kisdógozás”, “nagydógozás”, meg persze említette, hogy mennyire szereti az “Add nekem az éccakát” című számot (nem tudom, ki énekli, de büszke lehet magára). Véletlenül ma Editke (Edit 1, a világ legjobb nője 🙂 ) mellé kerültem, persze beszélgettünk is, nem túl sokat, legtöbbet Eva Rezesováról, mondta, hogy a családja arról a környékről származik, mint ő. Amúgy meg kiderült, hogy egy bátyja van, nem pedig egy nővére, mint reméltem, meg kérdezte, hogy tanultam-e már magyarra, és nem is kellett sokat hazudni, de próbáltam magam olyan színben feltüntetni, hogy igen. Ha nem jutott eszébe valami, kisegítettem, szeretem eljátszani az intelligenset, bár tudom, hogy ezt nem mindenki értékeli. Most nem kerültem annyira magam alá, mint szoktam. A nap többi része babysittingeléssel telt, Anikó megint színezett egy csomó mindent, de most nem adott belőle. Ma is egy kissé idegesítően viselkedett, szokása, hogy úgy megy el tőlem, mintha nem is ismernénk egymást, meg volt még 1-2 dolga, amit most itt nem írok le, mert nem akarom izélni.

a mai napi termés

Anikó ma dél körül felhívott, elmondta, mit ebédelt, meg beszélt talán valami bekeretezésről, később tudtam meg, hogy ma kiszínezett egy télapót. Volt ma nálam, és inkább nekem adta, mert látja, hogy én értékelem a műalkotásait, megígértette velem, hogy kiragasztom az ablakba. Egyébként amikor megismertem, állandóan ecsetekkel járkált, azt hittem, hogy ez a hobbija, mármint a festés, később mondta, hogy csak gipszképek kereteit festette, és egyébként pedig eléggé utálta azt csinálni. Szóval, mostanában nekem adja, amiket alkot, úgy gondolja, én jobban értékelem már, mint neki otthon. Hát, én kiragasztom, azon ne múljon. Amúgy is van már kitéve egy gipszkép, aminek állítólag ő festette a keretét, hát most kiragasztom ezeket is. Amúgy a szakkörben nem volt semmi érdekes, a nap mondása ma Anikóé, aki szerint a sóstóhegyi nescafé 3 az 1-ben sokkal jobb, mint a többi. Gondolom, “jobban teljesít”. Ma nem is költöttem annyit, amennyit gondoltam, hogy fogok, illetve igen, de meg tudtam magamnak magyarázni. Kezdek kilábalni a depresszióból, úgy látszik, csak a hirtelen időváltozás teszi. Ígérem, hogy nem fogunk átmenni dedóba ezekkel a képekkel, különben meg áldom a sorsot, hogy nem vagyok nő, mert már tele lennék gyöngyből készült nyaklánccal és karkötővel.

telapo

Ui: Csak én érzem úgy, hogy egyre unalmasabb az életem? Nem baj. Ez egy blog. A blogok (időnként) unalmasak.

önismeret, mozgás, agyagozás

A szakkörben munka után indul egy csomó kisebb szakkör, önismeret, mozgás, agyagozás, mivel megnyertek valami fogyatékossági pályázatot. Mellesleg nem hiszem, hogy ezek túl sok mindenkit érdekelnének, mindenki arra kíváncsi, meghosszabbítják-e a szerződésünket, vagy sem. Személy szerint én legalábbis örülök, ha haza tudom magam vonszolni munka után. Mostanában olvastam Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem című művét, meg egy angol nyelvű interactive fictiont, Machine Of Death a címe. Mind a kettőről akartam írni itt, vagy valahol, ez rossz kedv miatt elmaradt. A szakkörben a nap mondása megint a kedvenc kollégámé volt, aki szerint, ha összeérintünk két elektródát, “bolygókra juthatunk el”. Amúgy mostanában nem hallom a hülyeségeit, mióta kitúrt a helyemről, hogy azzal a csajjal szemben ülhessen, akivel én eddig, ezért most már egyedül ülök a sarokban, és senkitől sem zavartatva depressziózok. Anikó ma kivágott két hópelyhet, úgy látszik, már nem tudnak mit kitalálni neki a nyanya tanyán, az egyiket elkértem tőle, hogy legalább én is kapjak tőle valamit az ezreseimért cserébe. Kérdezte, hogy hova fogom kirakni, én meglepődtem, hogy még ki is rakatná velem valahova. Komolyan mondom, hogy át tudom érezni az összes olyan embertársam problémáját, akinek gyereke van. A hópehely nem valami szép látvány, talán majd beszkennelem.

Anikó műve, na jó, én még ilyet se tudok...
Anikó műve, na jó, én még ilyet se tudok…

azt mondták, 5 óra

Napok óta alig vonszolom magam. Ágyból ki, kávé, vagy evés, ágyba vissza. A szakkörben is csak úgy ülök ott, mint akit odatettek. Remélem, hogy csak átmeneti ez az állapot, és a rossz idő okozza, és nem a gyógyszerem. Még senki sem tudja biztosra, hogy jövőre fogunk-e még dolgozni, de általában mindenki bizakodó. Nem tudom, mikor fogják már végre megmondani. Viszont, ha dolgozni fogunk, akkor 5 órában, ami több, mint 50000 Ft-ot jelent, kimondani is furcsa. Ha ebből sem tudok félretenni, akkor nem tudom, miből. Plusz majdnem ugyanennyi nyugdíj. Havi 100-ból már illene kijönni, főleg úgy, hogy nem fizetek rezsit. A bérlet viszi el a legtöbbet, meg az a kurva diákhitel törlesztés. Szerintem meglesz a munka, úgy volt, hogy decemberig lehetőleg keresek másikat, de azt mondják, itt lehet a városban a legtöbbet keresni 4 órában, főleg 5-ben, és nem baszogat senki, meghúzom magam a sarokban, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy ki mit pofázik. Ma jól esett egy kicsit emberek közé menni az átaludt hétvége után, szóval még arra is jó talán, hogy ne forduljak be teljesen. Mindenesetre egy végigfetrengett hétvége után most már végre nem látom olyan borúsan a helyzetemet. Blablabla, az a lényeg, hogy jelenleg depressziós vagyok, de jövőre keresek egy csomó pénzt.