el… tőletek… minél messzebb…

A tárgyalás amúgy viszonylag rendben lezajlott, a bírónő és az ügyvédnő kb. velem egy korosztályba tartozhatott, szóval talán még némi együttérzés is felfedezhető volt bennük a tárgyalás bizonyos pontjain. A tárgyalás legérdekesebb eleme “a tanúk” meghallgatása volt, aki alatt apám és anyám értendő. Az egyik legneuralgikusabb pont, amikor apám kezdte beleélni magát a mindenhol kötelezően előadott szövegben, hogy én nem tartom rendbe a szobámat, nem segítek a kertben, stb., de ezt leállítottam azzal, hogy már a betegségem előtt ilyen voltam, és hogy ez nem családi panasznap, ezek különben sem érvek a betegség, a rossz állapotom mellett. A pénzügyeimben is nagyon érdeklődőek voltak, mindent megkérdeztek, milyen márkájú telefont vettem, mennyiért, én szoktam-e feltölteni, és mennyivel. Illetve nem “voltak”, mert a bíróság mindössze egyetlen személyből állt, a bírónőből. Aztán anyám következett, előadta, hogy én milyen is vagyok, hogy azt az üzenetet közvetítem a környezetem felé, hogy én nem vagyok beteg (hallatlan, mik vannak?), meg előrángatta a blogomat, hogy az volt a címe, hogy “nemvagyokbeteg” (miért, most mi?), a bírónnő viszont úgy értette, hogy én azt írtam egy blogbejegyzésbe, hogy “nem vagyok beteg”, gondolom, azt gondolta magában, hogy ez meg kit érdekel. Mindegy, anyám mostanában mindenhol a blogommal jön, aztán meg csodálkozik, ha a munkahelyén rákérdeznek, hogy blogot írok-e. Aztán elmondta, hogy nem nem látja realitását, hogy én megint magyar szakra menjek, blablabla, itt jól felhúzott, és a következő kérdésre, hogy el szeretnék-e költözni, azt válaszoltam, hogy “el… tőletek… minél messzebb…” Itt a bírónőnek kissé kikerekedett a szeme, meg az ügyvédnő is nézett egyet, és ezután már nemsokára be is fejezték a tárgyalást. Abban állapodtunk meg, hogy behívatjuk a t. elmeorvosi szakértő urat, hogy fenntartja-e az álláspontját. Hadd sétáljon ő is egyet, ha már egyszer ilyen szakvéleményt ki tud állítani, legyen valami következmény is, rá nézve. Az már csak itthon jutott eszembe, hogy MÁSIK szakértőt kellett volna felkérni, mivel ez kellően elfogult ahhoz, hogy újra ugyanazt a szakvéleményt mondja, de a bíróságon még minden ötletbe belementem, örültem, mint majom a farkának, hogy egyelőre nem tesznek gyámság alá. Hát, röviden ennyi.