pf

Ma délután Anikót bevitték a pszichiátriára. Csak nem értem, miért pont oda. Bár valószínűleg a gyógyszerei basztak be neki, mivel nem ismerte meg a szüleit, amikor hazamentek. Már délután hívott, hogy szarul van, én hívtam az anyját, aztán végül ott kötött ki. Természetesen jól teletömték gyógyszerrel. Alig bírt beszélni a telefonban. Eddig is azt gondoltam, hogy rendesen túl van gyógyszerezve, persze, “kutyaharapást szőrivel”, a helyi kis pszichiátrián kivétel nélkül mindenkit túladagolnak, hadd szokják a kiképzést. Azt mondta, hogy holnap délelőtt aludni fog, úgy látszik, itt még mindig az altatásos módszer a nyerő. Abba még nem halt bele senki, ha alszik egy jót. Kivéve, aki igen. Mivel tudtam, hogy én már nem kerülök be ide, itt is elég szépeket írtam róluk, de arra nem gondoltam, hogy Anikóval még jelentősen kibaszhatnak. Megmérgezni azért remélhetőleg nem fogják. Szed gyógyszert epilepsziára, skizofréniára, meg nyugtatókat. Egy csomó félét szed. Szerintem ezek mehettek az agyára. Más kérdés, hogy az én meglátásom szerint sem az epilepszia gyógyszer nem indokolt, sem a skizó gyógyszer, a nyugtató meg pláne. A legvalószínűbb, hogy valami keringési baja van, az biztos, hogy van valami, az orvosok sose tudtak rájönni, ezért diagnosztizálták már epilepsziásnak, skizofrénnek és depressziósnak, mondjuk kábé én is ugyanannyit tudok a bajáról, mint az orvosok, de én legalább nem aggatok rá szemlátomást téves diagnózisokat, meg nem tömöm tele szarokkal. Azt hittem, hogy már soha nem látom többé belülről a nyíregyházi pszichiátriát. Tévedtem. Holnap mehetek látogatni. Ha egyáltalán fel fog bírni kelni.

álterhesség

Anikó tegnap azt mondta, hogy van egy meglepije, és hogy holnap elmondja, már megijedtem, hogy kapni fogok tőle valamit, de végül csak kibökte, hogy az a meglepetése, hogy kihányta a teát. Ezen annyira nem lepődtem meg, mert már 4 éve folyamatosan terhes, és kívánós. Folyamatosan eszik, édességet, meg mindent, amitől egyre csak fogy. Annyi terhességi tesztet vettem neki, amennyivel már Dunát lehet rekeszteni, ezt akkor is igényli egyébként, ha nem is csináltunk semmit. Amikor a kórházban volt, még akkor is kellett neki, én meg csak csodálkoztam, hogy a női osztályon csak nem csinálta fel senki. Szerintem ez a terhesség nála idegi alapon van, vagy unalomból, és az egyéb nyavalyái közé sorolnám, mint a lábfájás, a szédülés, és most nem sorolom fel mindet. Most, hogy már félig-meddig el van jegyezve, ez egyből örömhír lett neki, vagyis azt mondta, hogy “egy kicsit örülni fogok, egy kicsit meg nem”. Márminthogy kihányta a teát. Persze előtte összeevett egy csomó rizses húst, meg parizeres kenyeret. Majdnem mondtam neki, hogy otthon felőlem azt hány ki, amit akar, nekem ez nem kimondottan örömhír. Mostanában már ott tartok, hogy fel se bosszantom magam rajta, hanem elengedem a fülem mellett ezeket a “terhességeit”. Remélem, azért nem tűnök nagyon “izének”.

Más téma: anyámat tegnap valaki felhívta, hogy a másik blogom kint volt a hétvégén az Origón, szerinte ez valami szégyellni való dolog, mert “mi van, ha Pollák meglátja”, egyébként kimondottan ezeknek a szemeteknek írom, de nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné őket. Érdekes, hogy úgy tűnik, hogy hiányoznak az ilyen pszichiátriaellenes felhangok az egész magyar gondolkodásból, mindenki mindennel meg van elégedve, ettől úgy látszik egy kicsit, mintha én folyamatosan hazudoznék, meg rágalmaznám a pszichiátriát, holott erről szó sincs, mert csak az igazat írom meg róluk. Viszont, mivel nem is nagyon vannak ilyen anyagok a neten, egyelőre csak a saját élményeimből tudok táplálkozni, amik – hála istennek – végesek.

végre kaptam hüvelyt

Ma reggel Editke végre adott nekem hüvelyt, na nem abban az értelemben, a Festőművész úr küldött egy csomó elrontott cigarettahüvelyt egy fém Raffaello-s dobozban. Már meg sem lepődtem azon, hogy reggel Editke hátra hív, és egy doboz Raffello-val köszönt. Itt már bármi megtörténhet, úgy látszik. A nyerítéseit leszámítva amúgy egész szimpi még mindig, ha egyszer majd befolyásos ember leszek, talán elcsverészhetünk 1’s másról. Edit 3 szerint én vagyok a 3. legjobban kinéző ember a szakkörben dolgozó férfiak közül, ezt közvetlenül azután mondta, hogy beszélt a “kisdógáról”, meg a szexfilm nézési szokásairól. Szóval büszke lehetek magamra, hogy felkerültem nála a dobogóra. És még megtisztelve is érezhetem magam, mert pl. Wolf Katinak szerinte “lúarca van”, a tesója szerint saját magát gondolja a legszebbnek, hát ebben téved. Egyébként szerintem a dobogót is csak azért csíptem meg nála, mert anyám levágta a hajam, és megborotválkoztam. Mindenki szerint így jobban nézek ki, szerintem meg nem. Ki a fontosabb, mindenki, vagy én? Hát persze, hogy  én. Délután Anikó azzal fárasztott, hogy hogy tudnám mégjobban eljegyezni, ehhez tippeket is adott, de ezeket még itt se merem leírni, úgyhogy mára itt be is fejezném a napom taglalását.

Szumma (Σ), és egy blog margójára

Végignézegettem a régi blogjaimat*, és megmondom őszintén, nem tudom, mit ettek az emberek pl. Az egy átlagos fiatal férfi naplóján, talán azt, hogy végülis egy betegség kitörésének és elhatalmasodásának a krónikája az egész. Akinek volt “szerencséje” hozzá, az örülhet, vagy nem tudom, hogy mondjam, azt a 3-4 használható bejegyzést talán áthozom ide (a 255-ből), de az életemnek ezt a szakaszát végleg lezártam, nem igazán szégyenből, hanem mert nem ütött meg igazából semmiféle “mércét”. Ami megmaradt, az az abilify, az néha megüti a mércét, néha nem, de úgy összességében fent hagyom, ameddig a freeblog is úgy akarja. 2009 decemberétől tart 2012 decemberig, újra publikus blogot írok 2013 augusztus 1-től. Ami közte volt, azt felejtsük el. Eddig úgy gondoltam, hogy a köztes időszak nélkül érthetetlen lesz ez is, de nem feltétlenül. Csak úgy fogok rá hivatkozni, mint az Edit-subra, aki olvasta, tudja, hogy miért. 🙂 Szerintem egyedülálló, hogy valaki pszichotikus állapotban naplót vezet, de amúgy sincs nagyon másik skizó blog, csak harmony időszakos blogjai, de az sem arról szól. Mondjuk ebben sincsenek már benne nagyon a pszichotikus epizódok leírásai, amíg régebben ezekből akadt 1-2, nem hiszem, hogy sok embernek hiányoznak. Most már mindenki higgye el, hogy skizó vagyok, bemondásra, mert mégegyszer azt a blogot már nem fogom megnyitni. Az abilifyt sem fogom már többet itt reklámozni, sem kilinkelni, aki nagyon akarja, megtalálja, amíg még elérhető. Ha már nem lesz elérhető, valahogy beimportálom majd a blogba a fontosabb bejegyzéseket, aztán annyi az abilifynak. Bár mivel mindig van, aki olvassa még azt is valamiért, remélem, még sokáig elérhető lesz. Az egészet úgysem fogom ide beimportálni, a képek is hiányoznak belőle, aztán az a néhány hónap is, ameddig a freeblog eltüntette. Az a blog egész másmilyen, ez már webkettes, Facebook, twitter, “celebek, hackerek, megosztások”, itt már egészen más a szisztéma, és ez gondolom, “lejön” mindenkinek. Összességében jobban érzem már magam itt, hiányzik ugyan egy bloggerközösség, de túl leszek rajta, azt hiszem. Azt magamnak írtam, és 1-2 másik bloggernek, ezt meg… hát ezt meg csak úgy. 🙂 Az utókornak. 🙂 Meg aki olvassa.

  • A bejegyzésből szándékosan hagytam ki az antipszichó blogot, mivel még nagyon új, de úgy tűnik van/lesz mondanivalóm benne az embereknek, he-he… másrészről egyedül csinálni antipszichó blogot egy kicsit fárasztó, de remélem, majd kitalálok valamit a továbbiakra nézve…

Ha kend Magyarra megy, akkor mért nem arra megy?

Két segítő van a melóban, mind a kettő magyaros. Az egyik úgy magyaros, hogy inkább töris, a másik úgy magyaros, hogy inkább oroszos. Egyik sem kezd már a 4 év főiskolájával semmit, mert SKIZOFRÉNEK, és a skizofrének nem mehetnek gyerekek közelébe sem. Viszont megvan arról is a papírjuk, hogy fogyatékosak, diplomás értelmi fogyatékosról még nem sokan hallottak ugyan, nálunk van mindjárt kettő is.

Miért akarok mindenáron magyarra menni, ha semmi értelme? Valaki azt írta kommentben, hogy “A pszichiáterek tudják a szakmájukat.” Hát én is tudom a szakmámat. Magyar szakos. Magyar szakos micsoda? Nem tanár, akkor? Valami. Egyébként meg nem értem azt, hogy skizofrének hogyhogy lehetnek pszichiáterek, tanítani viszont nem taníthatnak? Azért, mert senki nem akar pszichiáternek menni, de Nyíregyházára semmiképpen, nálunk az ambuláns ellátóban 2 db 70 és a halál közti pszichiáter “teljesít szolgálatot”, az egyik alszik rendelési időben, a másik már egyáltalán nem tud odafigyelni.

Aztán mint kiderült, ahhoz egyáltalán nem is kell tudni magyarul, hogy valaki pszichiáter lehessen. Van itt bolgár, meg ukrán pszichiáter, dél-koreai pszichológus, meg is látszik, hogy egyik sem rokonnyelv, nem is fognak megtanulni magyarul holtuk napjáig sem. Akkor hogy kezelik a betegeket? Nos, nem kell ahhoz magyarul érteni, hogy találomra írkáljunk fel nekik mindent össze-vissza, aztán meg a fejünket csóválva szidjuk a magyar mentalitást.

De kanyarodjunk vissza oda, hogy miért akarom én pénzt, időt és energiát nem kímélve mégis elvégezni a magyart? Hogy én legyek a harmadik magyaros, akit nem engednek tanítani? Igen, ugyanis én ehhez értek, semmi máshoz. Nem fogom kényszerűségből kitanulni a cipőfelsőrész-készítőséget, csak mert a pszichiátria volt szíves tönkre kúrni a nem megfelelő terápiával és gyógyszerekkel azt, ami vagyok. Ami igazán én vagyok. Lényegében megszüntettek annak lenni, ami vagyok, és most nagy kegyesen megengedik, hogy 4 órában varrjak, de már ez sem biztos, mert a nyugdíjam is veszélyben van, meg a munkám is. Lehet, hogy még kényszerűségből elmegyek valami olyan szakmára is, ami abszolút nem érdekel, de hadd csináljam már meg előbb azt, amit én szeretnék, és amihez állítólag tehetségem van (egy kicsi).

Sajnos magyar szakos skizofrének nem taníthatnak, és sajnos magyar szakra nem lehet úgy elmenni, hogy nem tudunk magyarul (ellentétben a pszichiátriával), egyetlen esélyem, hogy összekaparok még ott annyi tudást, hogy tudjak profi módon magyarral foglalkozni, de ha ez mégsem jönne össze, akkor legalább elmondhassam magamról, hogy “én vagyok az, aki megtehetném, hogy ezzel foglalkozok, de helyette le se szarom”. És akkor elmegyek cipőfelsőrész-készítőnek, vagy központifűtés-szerelőnek, mit bánom én.

Alice Is Trapped

“Alice bezárva találta magát egy elhagyott iskolaépületbe! Vajon megtalálja a kivezető utat, mielőtt túl késő lenne? Vagy összeroppan a saját bűneinek és nagyravágyásának a súlya alatt?”

Egész évben egyetlen ünnep van, ami megmozgat bennem valamit, és az a Halloween. Az is csak azért, mert Halloweenre olyan játékok készülnek, mint az All Hallows Eve, és az Alice Is Trapped. Azt hiszem, ez az a játék, amiért érdemes ilyesmivel foglalkozni. Ez a játék a korábbi Alice Falls Asleep ötletéből nőtte ki magát, ami egy elég felejthető ügyességi játék, ez viszont egy “vérbeli” rpg/kaland. A játék alapötlete az, hogy Alice be van zárva egy elhagyott iskolaépületbe, ahol mindenféle szörnyek vannak szabadon, és ki kell találnia onnan. A játékidő mindössze 1-2 óra, és “józan paraszti ésszel” is meg lehet oldani mindent, és nem kell hozzá az angol nyelv professzorának sem lenni. A játékban az a jó, hogy nem igazán halunk meg, csak visszakerülünk az elejére, ha valamit nem jól csináltunk. Nincsenek benne legyőzhetetlen szörnyek, észrevehetetlen titkos ajtók (illetve 1 van), teljesíthetetlen és kitalálhatatlan feladatok. A játékban vonalzóval kell leütni az ellenfeleket, majd fém vonalzóval, később méterrúddal, a végére a vérszívást is ki lehet tanulni. A játéknak olyan a humora, ami nekem pont bejön, de úgy látszik többeknek is. Ezt a játékot végigjátszva, és okulva belőle, én is igyekszek majd több akciót belevinni a saját játékomba, és nem elveszni az unalmas párbeszédekben.

A játék éppen kellő mértékben szürreális, kezdetben akadályoz minket a saját árnyékunk, később egy nagyra nőtt béka is, de nem kell megijedni, megfelelő technikával ezeken a nehézségeken is úrrá lehet lenni.

Értékelés: 5 elhagyott iskolaépület az 5-ből.

mansion2

Alice Is Trapped letöltése

kortárs-próza-veszély-érzés

A nap mondása ismét a kedvenc kollégámé volt, azt mondta, hogy “átgázolni a másik kertjén olyan, mint halpikkelyért fagyit kérni.” Ez még aránylag tűrhető megnyilatkozás volt tőle, mert az utóbbi időben már szintaktikailag is helytelen mondatokat gyártott. Ma olyan hülyeségeken filóztam a szakkörben, hogy nem ugyanazt csinálom-e véletlenül a bloggal, mint a kortárs írók többsége a publikációikkal. Könyökölni, hogy minél több ember megismerje a gondolataimat, mindenféle módszerekkel ráerőltetni magam az emberekre, meg ilyesmi. Mivel eléggé lesújtó a véleményem a kortárs prózáról, általában már az első sorokban a mesterkéltség olyan szirupos töménységben van jelen, hogy azonnal elfog a kortárs-próza-veszély-érzés, egyszerre leszek hirtelen fáradt és dühös, egyszerre aludnék és üvöltenék. Szóval hirtelen arra gyanakodtam, hogy én is valami hasonlót művelek, csak bloggerként, de aztán megnyugtattam magam, hogy én csak egy ártatlan blogot írok, ettől még senkit sem fog elkapni a kortárs-próza-veszély-érzés. Nem én találtam fel azt a mondást sem, hogy inkább írok egy normális blogot, minthogy középszar irodalmi művekkel árasszam el az embereket. Amúgy meg ismerek olyan irodalmárokat is, akik meg bloggernek épphogy semmilyenek, vagy éppenséggel katasztrofálisak.

Szerintem azért gondolkodok ilyeneken napközben, mert a munka éppenséggel nem elégít ki teljesen, sőt nem hogy nem elégít ki, hanem inkább sokszor kínszenvedéssel tölt el. Én mondtam azt régebben, hogy ilyen monoton munkát akarok végezni egész életemben (talán a túl sok kortárs-próza-veszély-érzésnek köszönhetően, aminek régebben ki voltam téve), de lassan kezd megváltozni a véleményem. Az viszont, hogy én eljutnék Pécsre magyar szakra, egy kissé népmese-szerűnek tűnik, egy kicsit az odüsszeuszi bolyongásokat idézi fel képzeletemben, szóval nem tudom. Már odáig jutottam, hogy végső esetben kiegyeznék valami másik bölcsész szakkal, de elég volt belegondolni, hogy miket tanulnak pl. a szabad bölcsészeten, hogy kileljen a hideg. Kézenfekvő lenne mondjuk a kommunikáció szak, ha csak egy diplomát akarnék, mint a tesóm, de nekem szerencsére még nincsen jogászdoktor feleségem, aki előírná a kommunikáció diploma megszerzését 2 pulyagyártás között. Nem tudom, anyámnak is mi baja a továbbtanulásommal, nem leszek örökre a gyámság alatt lévő beteg kisfia, hiába is szeretné, és hiába tiltakozik azellen, hogy “én azt közvetítem, hogy nem vagyok beteg”, amikor meg azt közvetítettem, hogy beteg vagyok, akkor az volt a baj. Szóval még nem tudom, hogy mi lesz, de azt senki sem gondolja komolyan, hogy még 3 évet békésen elvarrogatok itt, és ezzel nekem ki lehet szúrni a szememet. Aztán meg jön egy másik rehab meló, aztán egy harmadik, ha lesz egyáltalán. A pszichiátria tönkrekúrta az életemet, de helyrehozni helyettem nem fogja, sajnos, csak egyre jobban löknének belefelé a mocsárba, még ezzel a gondnokság alá helyezéssel is.

Mennyire jó ötlet a saját név?

Azt mondják, hogy a trend erre halad. Hát, nem tudom, nekem csak úgy jött. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet, viszont azt már tapasztaltam, mennyire idegesítő tud lenni az inkognitó mindenáron való megőrzése. Ne írd le ezt, ne írd le azt, mert mi lesz, ha meglátják. Ennek a blognak az elődjén valóban embert próbáló feladat volt mindenkinek külön nevet találni (Festőművész, Életművész, Elmekurva(!), stb.), de mára ezek az erőltetett becenevek kezdenek kikopni a blogokból, éppen annak hatására, hogy most már az internet egy nyitott könyv (a könyv olyan, mint az internet, csak fából), és inkább vicces ma már, ha valaki mindenáron el akar bújni. Persze nem írom le minden második posztban a nevemet, meg a személyigazolvány-számomat, de azért lehet tudni nagyjából, hogy ki vagyok. Bár az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem is olyan fontos.

Először azt hittem – és rajtam kívül sokan azt hitték, szóval ez nem paranoia – hogy mivel általában olyanokat mondok a pszichiátriáról, elsősorban a nyíregyháziról, amit más eddig nem nagyon, ezért majd valaki fog nekem ott szólni, hogy ezt azért nem kéne, vagy valami. Esetleg valami problémám lesz, mert én is ott dolgozok. Hát, nemhogy ebből a blogból nem lett semmi, hanem még az antipszichóból sem, holott a múlt héten 3x volt kint az Origón. Ugyanúgy bemegyek, köszönök 1-2 embernek, oszt jónapot, csinálom tovább a dolgomat. Talán csak én dimenzionáltam túl ezt a blog dolgot, de mentségemre legyen mondva, hogy mások is csodálkoztak azon, ahogy fogalmazok róluk, és a dolognak még sincsen túl sok foganatja, vagyis eredménye.

1-2 blog nem fogja befolyásolni a közvéleményt, nem lesz semmilyen hatása, főleg egy ilyen szubjektív, személyesebb hangvételű. Nekem ebből eddig semmi problémám nem volt, azon kívül, hogy kifogtam vele egy pszichopatát, igen, kung-fura gondolok. Most az van a bloggal kapcsolatban, hogy egy csomó mindenről olyan őszintén akarok írni, mint az abilifyon, sőt, már arra sem veszem a fáradságot, hogy álneveket találjak ki a szereplőknek. Visszacsinálni ezt a rendszert meg már nem nagyon lehet. Sokan nagyon meglepődtek például, amikor ki mertem írni először is Kancsev nevét (sőt Kancsi, Kancsal, Kancsó), de az egészen nem változtat semmit, ugyanúgy ő ott “A Főnök” (a seggnyalói csak így hívják), és ugyanúgy basáskodhat ezeken a nyomorult nyírségi parasztokon, rajtam kívül a kutya nem fogja témába tenni, hogy miket művel.

Most legújabban az van, hogy úgy vállalom a blogot, hogy csak a Facebookon nem, és mivel a környezetemnek internet = Facebook, ezzel a módszerrel még sokáig csinálhatom azt, amit csinálok. Pluszba meg senki sem lehet próféta a saját hazájában, különösebben akkor sem érdekelt senkit az egész, amikor néhány poszt “véletlenül” kikerült a Facebookra. Mindegy, ez nem tipikusan az a Facebookra, meg twitterre kívánkozó blog, bár meg van adva arra is a lehetőség, néha élnek is vele. Lehet úgy is jó blogot írni, hogy nem nevezünk meg benne senkit, de ez nekem inkább már teher, én azt akarom, hogy írás közben ne legyenek ilyen gátak, mert ez nekem kényelmetlen. Szóval most így gondolom.


Ezt is kirakom, és nemcsak a pucérnős kép miatt:

pucer

Csak?

  • Mennyi az idő?

  • Fél három.

  • Csak?

Az a szava járása, hogy “Csak?”, akkor is, ha azt kérdezi, hogy hány óra (minek kellett nekem telefon, így én lettem a pontos idő is), meg akkor is, ha valaminek megkérdezi az árát. Ma a virágboltban azt mondta az eladó, hogy ilyet még soha senki nem mondott neki. Ez csak azért lehet, mert nem járunk túl gyakran oda.

  • Mennyibe kerül?

  • 900 forint.

  • Csak?

Hát, igen, reggel 2 tartós elem “csak” 500 forint, egy tusfürdő “csak” 320, tovább nem sorolom, mert nem akarom megint kezdeni a rinyálást. De pont úgy tudja mindenre mondani, hogy “csak”, mintha övé lenne fél Magyarország, általában még így ráförmed az eladókra, meg így számon kéri őket, hogy “Csak?”. Ők meg általában szégyenkezve mondják, hogy “Hát igen, csak.”

az eljegyzés, az eljegyzés

Arra számítottam, hogy kialussza, de nem. Ma, amikor odaértünk hozzám, még a papucsot sem vette fel, hanem egyből rohant anyámhoz a konyhába, hogy tegnap eljegyeztem. A Napsugárban csak rejtélyesen megjegyezte, hogy neki most már anyósa van, meg a fb-n is értesíteni akart mindenkit, de 1-2 ember után lebeszéltem róla. Azt a gyűrűt különben se vette le az ujjáról, mióta megvettem neki (körülbelül 3 év alatt sikerült is olyan gyűrűt találni, ami illik is az ujjára, a többit mindet elhagyta, mert lecsúszott róla.) Különben a tegnapi nap volt a legmegfelelőbb arra, hogy ezt bejelentse, mivel lekéstem a buszt, kábé 5 perc alatt zajlott minden. Az eljegyzés, pontosabban az eljegyeztetés, meg a szétkürtölés a nyanya tanyán… Na, mindegy, az eljegyzés, az eljegyzés… bár megmondom őszintén, nem is vártam mást ez alapján:

http://nemvagyokbeteg.postr.hu/miota-jarunk/

Egyébként annyiban titkos az eljegyzés, hogy a saját szüleinek még nem mert szólni róla… Amúgy meg egy kicsit déja vu-m volt, mintha ezt már eljátszottuk volna egy párszor, csak mindig elhagyta a gyűrűt. Most viszont elmondta mindenkinek, szóval ez már olyan félig-meddig hivatalosnak is tekinthető akár… Bár nem hiszem, hogy túl sok mindenkit érdekel…