Gaál Zsuzsa: Vacka Rádió

Aki nem tudná: a Kossuth Rádióban adják minden este fél nyolckor. A sztori annyi, hogy megnyertek egy pályázatot a Lötyög-patak menti Hókupacka Vackán, és most már a Duna és a Tisza folyók partjait is elárasztja a Vacka műsor. A második részben már kezdődött is a bonyodalom, vagyis a cirkusz: Strucc Koppány kificamította a lábát, és abból állt a bonyodalom, hogy Strucc Koppány magát járműnek tekinti, és nem akar a kórházba menni, hanem csak szerelőműhelybe. Zűrös Pertli javaslatára. Persze a többi név is ilyen: Kispupák Zsömle, Pötty Zorka, Pumpusek bácsi, Varangy Pintyő (aki egyébként a főszerkesztője a Vacka Rádiónak, és általában a legjobban üvölt). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez csak tíz percig tart, és ha már együtt kell élnem vele, akkor viseljem méltósággal és tisztességgel hallgassam végig.

recover64

Ez egy régebbi, enyhén felháborodott hangvételű írásom a Vacka Rádió című műsorról, nem hittem volna, hogy valaha odáig fog fajulni a helyzet, hogy önszántamból és lekötözés nélkül végig fogok nézni egy Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda koncertet, most pont erre készülök egyébként, meg Sunshine-buli is lesz utána, de idén nem számítok sok jóra. Különben szerintem ennyi lesz az idén a Vidor Fesztiválom, semmi hajnalig táncolás a Vidor-kertben, semmi sör, semmi bor, csak a színtiszta művészet. Kezdés: 16:20 🙂

vidor

A Hébe-Hóba Banda egyébként a Vacka Rádió című műsor betétdalait játssza, ezek nem annyira gázosak, mint maga a műsor, csak a szövegek együgyűek egy kicsit, igaz, hogy gyerekeknek készült, bár a műsor meg csak felnőtteknek érthető, á, nem tudom. Például ez az Ami velem történt vasárnap c. szám:

1000 Ft

Téves elképzelések: a skizofréneknek nem kell pénz, mert 1. fényevők 2. a nikontinból vonják ki a tápanyagot 3. fotoszintetizálnak.

Lassan csak azt veszem észre, hogy mindenki a pénzről beszél, Anikó az örökös “Mennyit hoztál?”-jával, a szüleim meg a megjátszott kétségbeesésükkel, hogy hova tűnik el a pénzem. A szüleim még mindig azt hiszik, hogy napi 1000 Ft-ból ki lehet jönni, mióta először rinyáltam erről, azóta már blogregényeket összeírtam, az összeg évek óta változatlan. Anikónak ha van valami pszichés problémája a kevés IQ-ján kívül, az a vásárlásmánia, ma is kénytelen voltam elfogyasztani egy Sport szelet süteményt fél liter Coca-Colával, és van egy 2 literes fitti őszibaracklevem, amivel nem tudom, mit fogok kezdeni, de valószínűleg szép lassan el fog az is fogyni. Ha netán “inni” kezd, egy fél kocsmát be lehetne rúgatni abból, amit magának rendel, aztán persze az is rám vár.

Szóval az 1000 Ft. Cigiből se vagyok hajlandó napi 1-2 szálról tengődni, mint a pszichiátria előtt, szó szerint “megszívattak”, apám már megint hőbörög, hogy ne csodálkozzak, ha gondnokság alá vesznek, mindig is ezzel szórakozott, hogy ilyenekkel fenyegetett, aztán utána meg én vagyok a paranoid. Szóval van egyfelől a kispolgári takarékosság, másfelől meg az Anikóék oldaláról jövő rongyrázás, nem tudom, ha annyit legalább sikerült volna megtanítani a lányuknak, hogy a pénz nem játék, talán most túláradóan boldog lennék. De nem, állandóan fel kell újítani a lakást, közben hotelben lakni, meg taxival járni a telekre, meg amúgy is minden hónapban elmenni valahova üdülni*.

  • Azt már csak csendben és külön jegyzem meg, hogy minden adandó alkalommal mértéktelenül bebaszni (a munkaidő vége is egy alkalom), lehetőleg valami minőségi piából, aztán üvölteni a lányukkal, meg tiltani tőlem, mert a drágalátos telkükön fel mertem bontani egy grapefruitos sört (ami az enyém volt).

vidáman buszozunk

Kedden megyünk kirándulni Harangodra, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy Anikó is jönni akar velünk (bár ez óráról órára változik). Ez érdekes módon egybe esik azzal, amikor kezd benne felhorgadni a női ösztön, és ki akarja tépni E. “hosszú fekete haját”, és le akarja tépni a pólóját, hát így nem tudom, elég érdekes lesz. Bár ezekre már eddig is volt alkalma, mégsem csinálta, remélem, hogy a kiránduláson is vissza fogja fogni magát.

Lóhalálában rohantam vissza a Fehér Egérből az egyesületbe, hogy elmondjam Anikó tervét Edit 2-nek, ő erre azt mondta, hogy még nem késő befizetni, meg Anikó már amúgy is VIP member, pluszba még megkérdezte tőlem, hogy volt-e délután “egy kis tütü”, mondtam, hogy “persze”, mire azt a tanácsot kaptam, hogy 1 deci vodkánál álljak meg, és induljak hazafele. Azt nem mondta, hogy 1 deci vodka mellé még mit ihatok, mert volt sör is, bor is, bár jobb híján (és pénz híján) inkább megfogadtam a tanácsát, és hazajöttem.

még több pletyka

Tegnap megint találkoztam egy volt osztálytársammal, a változatosság kedvéért ugyanúgy hívják, mint a másikat, akivel italoztam, ami után bevittek a detoxba. Ezúttal sikerült megúszni a detoxot, a Gajdos kocsmában kezdtünk, és a Blues caféban végeztünk. Jól szórakoztunk, ráadásul meglepett azzal, hogy neki megvannak kinyomtatva a kölyökkori verseim, és szívesen “redigitalizálná”, úgyhogy majd egyszercsak újabb versek is várhatóak. Amivel mégjobban meglepett, hogy megtalálta E, a világ legjobb… szoc munkása fb-profilját, bár nem nagyon nézegettem, ő az, ő, kábé ennyi volt. Az az érzésem, hogy látom én még eleget, talán még sokat is. Ettől eltekintve dög unalmas a nyár vége, varrás varrás hátán, és a pénzem is elfogyott, pedig Nyíregyházán csak ilyenkor indul be a fesztiválszezon. (Vidor Fesztivál, Sunshine-buli, stb.) Ilyenkor kb ilyen érzés Nyh-n lenni (persze csak akkor, ha van pénzed):

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=89NjEeHku8o]

Az egyik gyerek (Tomika) azzal dicsekedett, hogy beszerzett otthonra egy szövőszéket, mire azt mondta neki a varrónő: “Akkor itt befejezed, otthon meg elkezded…” Láthatóan nem szívlelik egymást,  ebben a kérdésben viszont kénytelen vagyok a varrónő pártjára állni. Csak azért kérettem volna át magam a másik szobába szőni, hogy ne halljam ennek a gyereknek a szófosását, de megoldódott az ügy, úgy, hogy végül ő ment át. Bár napközben néha annyira ordít (talán fél valamitől), hogy olyan tisztán hallom, mintha ott ülne velem szemben. Ráadásul volt/van egy kis románca az abilify blogon megemlített Elmekurvával, szerintem megérdemlik egymást.

irodalom szigorlat

Viszonylag kellemes álmom volt. Bevettem két nyugtatót, meg ráittam valamit, azután elmentem irodalom előadásra, persze, mint kiderült, szigorlat volt, csak erről nekem senki se szólt. A kérdések között vagy 5 helyen szerepelt a saját blogom, persze egy kérdésre sem tudtam válaszolni, még a saját blogommal kapcsolatosakra se. A szigorlat nagyon fontos volt, egy szabadtéri előadóban írták rengetegen, még sötétedés után is. Én is ott voltam egész nap, és nézegettem a kérdéseket, már csak 2 csaj ült előttem a sötétben, mire be mertem adni az üres dolgozatomat. Azt már nem tudom, megkérdeztem-e, hogy lehet-e jönni legközelebb. Azután az egész eseményt megünneplendő, valamiféle bulit tartottak az iskolában, úgyhogy nem lehetett megmozdulni sem, de nekem, annak ellenére, hogy szerepelt a blogom a tételsorban, nem volt túl jó hangulatom… aztán beleért a kezem a bilibe, és felébredtem. 🙂

a műtét sikerült, a beteg meghalt

Hát, szóval beműtöttem valahogy a cím mellé ezt a “therapy” feliratot, amire rákattintva Rae Unzicker véleménye jön be, ami tökéletesen egyezik az enyémmel. Ennek az volt az ára, hogy kisebbek lettek az alcímek, és végül már el is tüntettem őket, úgyis untam. Így legalább látszódik az első bejegyzés címe, és lehet látni azt is egyből, nem csak a bazi nagy fejlécet.

Különben a felirat csak azt hivatott szimbolizálni, hogy ez mégiscsak egy terápiásnapló (“betegblog”, ahogy valaki fogalmazott, hát betegnek néha elég beteg), és csak azért raktam be ide ezt az írást, hogy mégis legyen valami funkciója is, úgyis a mai világban már mindenki rákattint mindenre, meg amúgy is be szerettem volna illeszteni ezt a kis versikét valahogy ebbe a blogomba is.

Apám szerint üldözési mániában szenvedek, szerintem meg érthető az óvatosság, meg az elővigyázatosság, ha az ember nincs észnél, könnyen Hodászon köthet ki, vagy egyéb kellemes helyen, és akkor megnézheti magát. Ott már valóban nem kell a pénz miatt aggódni, meg hogy kinek mennyit adnak a szülők, mert sanszom se lenne elhagyni azt a lágert, meg amúgy is a napjaim nagy részét leszedálva tölthetném, amilyen kis együttműködő vagyok. Bár az igaz, hogy tutira nem lennének alkoholgondjaim sem, sőt a nők miatt sem kellene problémázni.

Valóban könnyű rámondani az emberre, hogy üldözési mániában szenved (ld. Rae Unzicker írását), kár, hogy nem egy rokonom figyelmeztetett már, hogy jobb, ha észnél leszek, mert könnyen “vagyontárgyak” nélkül maradhatok. Szóval ha mánia, ha nem, nem én találtam ki, és amúgy meg nem én asszisztáltam minden szó nélkül a bolgár seggfejnek egy deportáláshoz. Azok az idők, amikor nekem minden mindegy volt, már elmúltak, elmondanám, különben meg gyereket csinálni én is tudok (asszem).

anyám megadja a pénzem

Véletlenül elolvasta az erről szóló bejegyzést, mert kint maradt a gépén, persze attól félt, hogy kiraknak valamit az Origóra, mondtam, hogy nem fogják kirakni az Origóra, csak a Facebookra, he-he, volt egy kis lelki rábeszélés, hogy csak azért volt, hogy így, meg úgy, nehogy eligyam, meg ha megint iszok, elvitet a mentőkkel (tudod, kit), én meg hodászoztam egy sort, meg Kancsalt visszakívántam Bulgáriába (őt meg igazán lehetne oda deportálni, nem jó ötlet, ha már ilyen nemzeti a kormányunk?).

Persze mint hallom, nincsenek orvosok, azért alkalmaznak jöttmenteket, meg 70 és a halál közöttieket, az egyik folyton bóbiskol rendelési időben, a másik meg nincs magánál, gondolatban cicákat etet, és túlgyógyszerez mindenkit, na, de kanyarodjunk vissza, anyám megadta a pénzt (most már csak Anikó elől kell valahogy eldugni/letagadni). Ja, és nem is a tesómnak vitték a bútorokat, hanem nagymamámnak, aki viszont öregek otthonába került. Mondom, a mániájuk ez az elvitetés, eléggé maguknak valók…

Ja, meg még arról volt szó, hogy akkor Kancsev ezt úgy látta jónak, na persze, és mi van akkor, ha én úgy látom jónak, hogy kicsinálom a dagadt pofáját? Egyébként még megígértem, hogy nem lesz a gyámságból semmi, mert elmesélem a bíróságon, hogy be akart vágni a gerontopszichiátriára, aztán meg Hodászra. Nem igaz, hogy hanyadszorra kell még elmondanom, hogy csak pszichotikus voltam, és nem hülye.

az ivásról

Lehethogy leendő, kedves pszichiáterem a múltkor rákérdezett, hogy miért iszok, a szorongás miatt, vagy miért. Most jött el az ideje, hogy bevalljam, régebben a amiatt ittam, meg a szoc fóbom miatt, persze ez aztán átcsapott a másik végletbe, de ezt most hagyjuk. Most, hogy ezek elmúltak, tényleg igazán nem sok értelme van piálni. Vannak emberek, akiknek a szervezete látszólag termeli az alkoholt, ők a józan bolondok, én azért itt még nem tartok, de elég jól el tudnék lenni egy ideig pia nélkül is. Mostanában, hogy a kiváltó okok nagyjából megszűntek, rájöttem, nem is annyira fontos nekem.

mertek

Hatalmas összegeket emészt fel, már ha esetemben lehet ilyen összegekről beszélni, mostanában főleg csak azért ittam, hogy ne legyek másnapos, elég egy héten egyszer elcsúszni, aztán már jön vele a többi nap is. Nem tartom magam igazi alkoholistának, az alkoholizmus ma már egyre inkább megfizethetetlen luxus, a társadalmilag elismert emberek sportja, most nem akarok ujjal mutogatni, de tudnék. Rájuk jellemző az a hozzáálás, hogy alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem annyira jó fej. Nekem is azért nem volt akkora sikerem régebben ezzel a társasági ivászattal, mert sosem voltam menő, meg jó fej, csak magáért a pia miatt ittam, ezért “le is alkoholizáltak”, ahogy Anikó fogalmazna. De mondom, mostanában nincs ilyen gondom, nagyszerűen meglennék enélkül is, ha Anikóval nem valami presszóban kötnénk ki állandóan.

Az ivási szokásaimról: újabban már csak a Fehér Egér 130 Ft-os söre a megfizethető nekem, a 4-es kocsma is túl drága, ott maximum csak a dzsumandzsi bort tudom már megfizetni, de mióta 1x-2x beleszaladtam a szénsavas flakkonos bor intézményébe, a hideg is kiráz tőle. A cigit is már felerészben töltöm, ha otthon vagyok, azt szívom, csak még elvitelre nem nagyon gyártok magamnak. A kávé persze megy kifulladásig, jó kis skizó szokás szerint, szóval pia nélkül is alig lehet kijönni már a fizetésből. Ez a helyzet.

anyám lopja a pénzem

Azért nem jó itthon lakni, azon kívül, hogy mindenbe beleszólnak, mert anyám ellopja a pénzem. Nem elég, hogy egész életemben mesterséges szegénységben tartottak, csak mert nem vagyok mániákus antialkoholista, mint a családom összes többi tagja, még ez is. Meg kell, hogy mondjam, kezd kurvára elegem lenni.

De ez persze nem elég, mert az idejük nagy részét az tölti ki, hogy engem hogy lehet minél jobban kisemmizni, ha nem ment a skizofrén diagnózis által, és az elvitetéssel, hát majd megy máshogy: hogy lehet az ingyenélő, pulyagyáros öcséméket minél drágább házakba költöztetni, minél több bútoromat odaadni nekik.

Anyám valószínűleg kurvára rá volt szorulva a 17 ezer forintra, amit ebben a hónapban összesen már ellopott tőlem, Anikó csak követelőzik, de anyám nem elég, hogy nem ad, de lop is. Kurvára szép kis család. Amit rajtam megspórolnak, meg ellopnak tőlem, majd megkapják az öcsémék, meg a kis Nimród, meg a másik kis kurva, aki most fog megszületni, de már biztosítva is van a jövője, úgy, hogy elvesszük majd robitól, ő  úgyis skizofrén, meg úgyis gyámság alá fogjuk venni, mi másra jó egy diagnózis, nem igaz? Ha már mi nem tudtuk eléggé kiszipolyozni, meg zsarnokoskodni rajta, megcsináltatjuk egy állami erőszakszervezettel közösen. És ők az “egészségesek”. Hát, ha az az egészség, hogy minél több mindent összeharácsolni, a másiknak meg hagyni, hogy felkopjon az álla, akkor igen.

És persze ezek lennének a leendő gyámjaim, röhög a vakbelem. Egyre csak az elmeorvosi szakértő kérdése jár a fejemben: próbáltak-e már kihasználni a betegségem miatt? Igen, egyfolytában, ti, meg a családom.

Hogy lehet valaki olyan gyöpös, hogy annyit nem képes felfogni, hogy skizofrénhülye?! Meddig kell még itt produkálnom magamat?! Gondolom, ítéletnapig… Persze annyira béna nem vagyok, majd szépen visszakérem, de akkor is… vagyis inkább stílszerűen: visszalopom.

Öntömjén

Néha elgondolkodok azon, hogy miért nem vagyok vállalható sokak számára. Aki nyilatkozott a kérdésben, mindenki azt mondja, hogy jól írok, jó az íráskészségem, stb., szerintem érdekes a témám is, és olyan szemszögből írok róla, amilyenből még senki ezelőtt, mondhatni eléggé objektíven, szenvedés-, és rinyálásmentesen.

Szerintem sikerült levetkőznöm az abilify blog gyengeségét, mégpedig a rinyálást. Egyébként az is olvasható volt valamennyire, néhány eset volt, hogy valaki az elejétől a végéig egy-két alkalomra elolvasta, pedig nem csekély mennyiségről volt szó, szóval akkor sem lehettem olyan szar. Két emlékezetes személy is megtette ezt annak idején, a postr-es blogomban legaktívabbak: LiteraGeek és Norika88. Maguk is bevallottan mentális problémákkal küzdő emberek, akik a kelleténél egy kissé jobban is belevonódtak a blog(jaim)ba, majd érdekes körülmények között kiléptek.

Aztán van ez a facebookos meg readeres dolog. Valaki priviben csak-csak vállal, meg azért néha ránéz a dolgaimra, de 1. nem is érti hogy mi van, 2. megtartja a néhány lépés távolságot, ki tudja, mikor őrülök meg megint, vagy kezdek el pornót megosztani…

Szóval most már megint csak az van, hogy magamnak írom a blogot, van az a néhány ember aki lájkolt, annak ellenére, hogy ez vállaltan unalmasabb blog, mint az Egy átlagos fiatal férfi naplója, meg még néhány, aki időnként beszólogat, meg még a “csendes többség” :-), de csak arra akarok kilyukadni, hogy szerintem kurvára így kell írni, ahogy én írok, amúgy meg le kell baszni 1. az irodalmi szenvelgéseket, 2 de még jobban a hivatalos skizó diskurzust.

Még csak annyit akarok mondani, hogy a helyzet annyiban változott, hogy kábé ugyanannyian szólnak hozzám, csak most már nem blogbarátaim vannak, hanem olvasóim, valamivel kevesebb, mint az Átlagoson, de az abilifyhoz képest jóval több, és nem kell udvarolni a többi bloggernek, hogy valaki jöjjön olvasni, hanem jönnek amúgy is.

A “blogoszféra” (ezt a szót most írtam le először és utoljára) ha lehet, még jobban kivet és diszkriminál, mint a facebookos ismerőseim, szóval nekem sikerül mindenhonnan kitúrnom magam, már nem vagyok blogger se, csak blogos. Azt már kifejtettem valahol, hogy engem kurvára nem érdekel, hogy minek tartanak, csak olvassanak, hát akkor nem vagyok se ez, se az, most, hogy a keresők még nem nagyon találják meg a blogomat, nagyjából látom is az érdeklődést, csak szerintem kurvára nem azok jönnek, akiknek illene, vagyis akikre számítottam eredetileg, meg amúgy megint csak felesleges volt felvenni ezt a hosszú és bonyolult blogcímet, mert szerintem nem igazán szereztem vissza egyetlen régi olvasómat se, viszont utálóim már valószínűleg vannak, nem baj, ez azt jelenti egy Churchill idézet szerint, hogy valamit már letettem az asztalra…