Pszichiátriai betegként (Filippa85)

Rae Unzicker (1948-2001)

Pszichiátriai betegként megbélyegeznek, kiközösítenek aztán visszaillesztenek a társadalomba, támogatnak és persze gyógyszereznek.
Pszichiátriai betegként mindenkinek hatalma van az életed felett, kivéve neked magadnak. Téged sasol a pszichiátered, a szoc. munkásod, a barátaid, a családod. És mindezek után üldözési mániával diagnosztizálnak.
Pszichiátriai betegként folyamatos a fenyegetés, hogy bármikor bezárhatnak és ehhez nincs is szükség különösebb okra.
Pszichiátriai betegként élni egyet jelent azzal, hogy havi 82 dollár élelmiszer segélyt kapsz csupán, ebből pedig nem telik a papírzsebkendőre, amivel felitathatnád a könnyeidet. Közben láthatod a pszichiáteredet, amint visszatér az ebédlésből egy Mercedes-szel.
Pszichiátriai betegként gyógyszereket szedsz, amelyek tompítják az agyadat, megölik az érzékeidet és aztán remegsz és habzik a szád, aztán még több gyógyszert szedsz, hogy a “mellékhatások” csökkenjenek.
Pszichiátriai betegként állásokat pályázol meg, és hazudni kényszerülsz az utolsó hónapokról, évekről, mert kórházban voltál és végül nem nyered el az állást, mert pszichiátriai problémád van. A pszichiátriai betegekkel senki sem törődik.
Pszichiátriai betegként soha nem vesznek komolyan.
Pszichiátriai betegként egy gettó lakójává válsz, ahol más pszichiátriai betegekkel vagy körülvéve és mindenki ugyanannyira ijedt, éhes, unott és csóró, mint te. 
Pszichiátriai betegként nézed a tévét és rájössz, hogy mennyire erőszakos, veszélyes, hülye, alkalmatlan és őrült vagy.
Pszichiátriai betegként csupán statiszta vagy.
Pszichiátriai betegként bélyeget viselsz magadon, a bélyeg pedig soha nem tűnik el, ráadásul keveset árul el arról, hogy mi vagy, arról meg pláne kevesebbet, hogy ki vagy.
Pszichiátriai betegként soha nem mondhatod ki a valódi gondolataidat, de figyelned kell rá, hogy minden úgy tűnjön, mintha komolyan mondanád.
Pszichiátriai betegként mindig azt kell mondanod az orvosodnak, hogy segít rajtad, még akkor is , ha nem.
Pszichiátriai betegként boldognak kell látszanod, ha szomorú is vagy, és nyugodtnak, amikor ideges, de mindig “megfelelően” kell viselkedned.
Pszichiátriai betegként hülye csoportokban kell részt venned, ezt terápiának hívják. A zene nem zene, hanem terápia, a röplabda nem sport, hanem terápia, a varrás is terápia, a mosogatás is terápia. Még a levegő, amit lélegzel is terápia, ezt “miliőnek” nevezik.
Pszichiátriai betegként nem halhatsz meg – még ha akarsz sem. Sírnod sem szabad, másoknak ártani és félni sem, dühös sem lehetsz vagy sebezhető és túl hangosan sem nevethetsz – mert ha mégis, mindezzel csak azt bizonyítod, hogy pszichiátriai beteg vagy, még akkor is ha ez nem igaz.

Kiemeltem az aktuális nyavalyáimat; persze a többit is mind tudjuk. Az a legfelemelőbb az egészben, hogy1984 óta a helyzet nem javult, hanem romlott, mert azóta már a rendőrséget is belevehetnénk, mert ahelyett, hogy a töküket vakarásznák, inkább ők is minket kínoznak. És akkor még szó sem volt gondnokság alá vételről, sem skizó-lágerekről. Fasiszta csürhe. És mindez egy olyan országban, ahol az ország 2/3-a birka, megvezetett barom.