Boys don’t cry

A legutolsó pszichiátriai kezelésem, és majdnem deportálásom óta rajtaütésszerűen sírva fakadok az olyan egyszerű kijelentéseken is, mint “kék az ég, és zöld a fű”, vagy “1+1=2”. Vajon ezért mennyire lennének beperelhetőek? Mármint a nagyokosok a nyíregyházi pszichiátrián. Semennyire. Persze ők beperelhetnek engem. Még fasisztázhatnék most egy elegánsat, de ahhoz sincs már kedvem. Miért nem toljátok már arrébb tőlem a bringát? Ja, egy idézet a buráról:

“Ez nem fair, tudják ők, hogy jogilag hogyan kell minket ellehetetleníteni, csak azért, mert az egyik fasisztának éppen ez volt a heppje, így ébredt egy reggel, hogy, na, robit most gyámság alá vesszük, mert már nem bírom meghágni az asszonyt, és különben is, nem tudom, mi lesz ebédre…”

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=8bEv-C5Ow9U&w=420&h=315]

próba szerencse

Beneveztem a linkcsere programba is. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy az oldalon nem lehet:

  • Felnőtteknek szóló tartalom
  • Egyén, csoport vagy szervezet ellen uszító tartalom
  • Szerzői joggal védett anyagok terjesztése
  • Drogokhoz, szeszes italokhoz és dohányipari termékekhez kapcsolódó tartalom

Mindegy, hátha valahogy átcsúszik a blog. Ennek érdekében inaktívvá tettem a pornóra mutató linkeket. Szóval ez azt jelenti, hogy előállt a blognak a light verziója. Lehet, hogy ideje volt.

ilyen a life

Ha valaki azt mondja, hogy egyszer a fő elfoglaltságom lesz a nyíregyházi pszichiátriát ócsárolni, miközben ott dolgozok, vagy éppen szerelmes e-mailt írok a saját szoc munkásomnak megzizzent állapotban, azt kell mondanom, hogy magam is meglepődtem volna saját magamon. Milyen érdekes az élet. Ki tudja mit hoz a jövő? És más efféle baromságok.

Különben meg úgy vagyok vele, hogy mindegy, csak történjen valami, mert a semmi nem van, hanem nincs, ahogy Norika88 felhívta rá a figyelmemet. Jó, vagy rossz, szinte egyre megy. Persze azért a skizó-holocaust rész egy kicsit durva volt, és remélem, csak egy rossz ízű tréfa, esetleg félreértés volt, ami az egymás kölcsönös hülyének nézésének okán fordulhatott csak elő.

Nagyon sajnálom, hogy ennek ellenére mégis beperelt a nyíregyházi pszichiátria, én is be fogom perelni őket a magam módján, amikor összeállítom a nyíregyházi pszichiátria című bejegyzésemet, és az eddig összegyűjtött róluk szóló minden mocskot a nyakukba fogom önteni. Persze nem olyan fogok olyan tudománytalan kijelentéseket tenni, mint hogy a skizofrénia seggbefingással terjed, ezt csak Julipapagájjal (ld. Juli-sub) találtuk ki annak idején a saját magunk szórakoztatására.

Természetesen nekem mindig a legfelsőbb szinteken kell, hogy legyenek “jóakaróim”, a nypszch volt és jelenlegi vezetőjét ugyanúgy felelőssé tehetem (és teszem is) az életem tönkre kúrásáért, majd annak idején bővebben is kifejtem, hogy miért. Egyébként mind a 2 úgy néz ki, mint ha az Addams Familyből lépett volna elő, ezt felhozni állandóan mondjuk elég gyerekes, de így van. Tudom, megvan a válasz: “külseje elhanyagolt”. De legalább én nem vagyok gyári hibás. Na, jó, ez volt a ma reggeli ujjgyakorlat. Carthaginem esse delendam.

“Egy bácsikám, ki csősz volt…”*

Az egyik kedvenc mesém a horrorisztikus és pszichothriller elemekben bővelkedő Varjúdombi mesék volt. Ez a rajongásom addig fokozódott, hogy egyetemista koromban kikölcsönöztem a könyvet is, amit egyébként Tarbay Edének köszönhetünk, a grafikákat nem tudom kinek köszönhetjük, de csodálatos, ahogy mindenki toldozott-foldozott ruhában, depressziósan vonszolja magát. A rajzfilm színvilága felidézi a kábé egy hónapos delírum-közeli italozás utáni világlátást, mintha mindent bevonna a hónapos retek, és mintha mindeki kifakulni készülne ebből az árnyékvilágból. Itt is vannak arcok, de itt mindig más a főszereplő: a mindig fázó nyúlapó, a póruljárt varázsló, a szolgálakész kísértet. Tolkient, és J. K. Rowlingot eszembe jutattó szocialista fantasy 1975-ből, ami azzal ér el fantasztikus hatást, hogy mindenhol felfordulás, kosz, pókháló van, de minden mocskos sarokból valami titok, igézés, varázslat kerül elő. Azt hiszem, ennyit gyerekkorom kedvenc meséiről. Akkor sem voltam már 100-as. Emlékszem, valamiért csak titokban mertem nézni, már akkor is éreztem, hogy ennek a mesének a nézésével valamiféle bűnt követek el a fennálló világrend ellen, és növelem magamban azt a borzongásra éhes szörnyet, akivé a későbbiekben váltam.

  • Áthozva a Kálcsör c. blog.hu-s projektemből. A Kalcsör nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem is igazán olvasok semmit, és a lófaszt sem nézek tévét. Talán majd egyszer. Amúgy sem vagyok egy kriti-kritikus alkat. Inkább szolgai módon szeretem szajkózni a mások véleményét, bár ez elsőre talán nem annyira nyilvánvaló rólam. Mondjuk ebből áll az irodalomtudomány. Ja, ha lesz egy lányom, Kritikának fogják majd hívni. Ezt a poént elsütöttem már 100 helyen, azt hiszem itt még nem. 

Mai jelszó:

“Este konyak, reggel konyak, attól leszünk mozgékonyak.”

Bár az estéről inkább még nem nyilatkoznék, az még messze van, de még kinéz mondjuk egy körtés sör. Gondolkoztam, hogy ne azt a címet adjam-e inkább a bejegyzésnek, hogy: 1*** + 1 *** + 1 *** +…, de még azt hinnék, hogy megint valami bajom van, szóval inkább nem.

Ma a központban belenéztünk a Mamma Mia! c. filmbe (amitől egy kicsit tartottam), de kellemesen kellett csalódnom: pont olyan limonádé kis film, ami mellett egy időre el tudtam felejteni az “élettörténeti narratívá”-mat, már legalábbis arra a fél órára, ameddig Anikó oda bírt rá koncentrálni. Majd sohanapkor alkalomadtán  esetleg végignézem.

Egyébként pont egy olyan piszkos kis konyakos, kevertes, dzsúzosvodkás, sörös kis nap volt, mint amilyenre az időjárás predesztinálta. Ha meg tudnám számolni, hogy Anikó hanyadszorra kérte, hogy kérjem meg a kezét, fejszámoló művész lennék. De azért annyit megkérdezett, hogy szerinte miért nem beszélgetünk annyit. Mondtam, hogy szerintem pedig beszélgetünk. Ettől aztán tökéletesen megnyugodott.

7 kávé + 1 ***

Mostantól így fogom cenzúrázni, 3 csillaggal, ha valami alkoholtartalmút iszok, mert állítólag még a falnak is füle van Nyíregyházán, volt is régebben egy ilyen bejegyzésem, ami nagyjából erről szólt, de sajnos cenzúráznom kellett, mert tanyaközpontnak neveztem benne Nyíregyházát, meg pletykálkodók fészkének*. Anikó hazajött, persze voltunk a központban, feltettem neki a kérdést, hogy ezt ő hogy bírja ki, erre ő feltette nekem a kérdést, hogy hogy bírom ki az egyesületet.

Jó kérdések, nagyon jók.

Persze a központ dögunalom, Linda a nagy melegre való tekintettel nem akart szójátékozni (halleluja), ki-be mászkáltunk a központba, egy vénlány meg is kérdezte Anikót, hogy mit mászkálunk mi ott. A központ stílszerűen össze lett hozva egy öregek idősek napközijével, de amúgy az egész lépcsőházban az átlagéletkor 90-100 év közötti. Persze, félnek a lakók, azért igazoltatták Anikót. Bár az is lehet, hogy összekeverték a kaszással, engem meg valami mumusnak néztek. A múltkor azért penetráns fűszagot éreztem, gondolom valamelyik rosszcsont unoka volt a ludas.

Hát úgy néz ki, ide fogok én járni egész héten. Ez a bejegyzés olyan sivár és unalmas lett, mint amilyen hét elé én fogok nézni most.

  • Ami nem tűnik túlzásnak, mivel anyám mhelyén is felmerült már a kérdés, hogy nem írok-e én véletlenül blogot… Különben szerintem itt csak az nem tud a blogról, aki nem akar, meg persze azok, akikről éppen szól. Elég nagy struccfejek vannak a nypszch-n.

“Minden alkalom jó alkalom”

Most azért gyűltünk így össze, hogy megünnepeljük azt a látogatószámot, amennyit az abilifyon majdnem 4 év rinyálás alatt sem sikerült összehozni, pedig ott is voltam pászor freeblog főoldalas, itt meg nem került egészen fél évembe.  Pázsáluszta. Szpaszíba. Szilvuple. Mondjuk itt egy átlagos nap olyan, mint kint lenni a freeblog főoldalon. Bár igaz, hogy volt minden, akció, szerelem, ármány, holocaust, szerintem már csak meg kéne filmesíteni. Nagy vonalakban vázolnám is a történetet, ha nem lenne olyan égő…

Na, mindegy, miért is ne? Robit felveszik dolgozni egy skizóknak való munkahelyre. A papírja olyan régi, hogy az szégyen, de már két éve nem hívták felülvizsgálatra, szóval nagy nehezen felveszik. Rokkó százalék: 67. Robi nem szedi a gyógyszereit, mert nem akar minden nap összefosott lábszárral közlekedni, helyette dínom-dánom a kis ért. fogytos bnőjével. Robi közelébe egyetlen normális nő kerül, egy szoc munkás. Mint kiderül, vesztére, mert bár robi ki nem állhatja a szoc munkásokat, ezzel az eggyel valahogy mégiscsak szimpatizál. Persze robi ezoterikus jellegű pszichózisba esik, az elején még egész értelmes dolgokat mond a témáról, aztán belezavarodik, ő lesz végül isten, a barátnője jézus krisztus “ismétlődése”, a szoc munkás pedig egy igazi istennő. A főgonosz az intézményvezető főorvos, aki mindezért robit gyötri a pszichiátrián, és lágerbe akarja deportálni… és itt lép színre az elveszettnek hitt roboman, a majdnem híres “celebskizó” – aki azért egy szuperjó fej, mert neki sosincs pszichózisa – hogy megmagyarázza a robi bizonyítványát, és azóta mást sem csinál… De vajon sikerül-e megmentenie a helyzetet a skizó szuperhősnek…?

Egyetlen szépséghibája a postrnek, hogy csak regisztrációval lehet kommentelni (néha úgy sem), meg hogy nem adja ki az exportomat, ami egyelőre nem is kell, jó helyen van náluk, csak azért rinyáltam, mert deportálni akartak, és féltem, hogy eltűnik minden bizonyíték, vagy mondjuk így, feljegyzés róla. De persze még nincs vége a cirkusznak, egy hét múlva például “igazságügyi orvosszakértő” elé kell mennem. Nem lenne egyszerűbb, ha lesittelnének? 😀

Csak azért, hogy ne mondják, hogy nem reflektálok az aktuális eseményekre, tessék, egy kis Pussy Riot, bár tudnám, mit énekelnek, de majd csak valaki felvilágosít:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=ohI6KXecU8U&w=560&h=315]

Gyógyítás 2

Nem tudom, feltűnt-e, de a látogatottság most már nem is magam miatt kell. Tönkrebaszni a nyíregyházi pszichiátriát legalább akkora társadalmi érdek, mint meggyógyítani egy gennyes fekélyt, vagy feltalálni a rák ellenszerét. Régebben mondták, hogy menjek el ilyen “gyógyítónak”, mert, úgymond “érzik bennem az energiát”. Hát, én is érzem magamban az energiát, de én csak ilyen módszerekkel tudok gyógyítani, ezt már azt hiszem, tisztáztuk. Hogy beleütögetem az emberek orrát a saját szarukba. Interaktívabbá kéne tenni ezt a blogot, előre-, és visszautalásokkal, igazi hyperszöveg lenne, Ted Nelson is megnyalná utána a 10 ujját. Már amennyiben megtanulna magyarul. Még mindig nem írtam meg a nyíregyházi pszichiátriát gyalázó bejegyzést, mert egyrészt egész nap aludtam, másrészt nem volt hozzá kedvem, amúgy meg tudom, hogy úgy is fel fognak baszni annyira az “igazságügyi elmeszakértői vizsgálaton”, hogy úgyis megírom. Egyébként egy másik hájas fasiszta fogja tartani, túl sok jóra nem számíthatok. 

Csak az meg az úgynevezett addiktológián rendel. Annyi a különbség, hogy az addiktológián elvileg normálisabbak a körülmények. Ott kezeltetik magukat azok a skizók, akiknek sikerült valami módon időközben alkut kötni a ezekkel a gennyládákkal, és valahogy nem kerültek lágerbe, annak köszönhetően, hogy van valamennyi társadalmi presztizsük (ami nekem nincs:(). Nem tudom, ez mennyire szabályos, vagy az, hogy én már papíron az addiktológiához tartoztam, ami elvileg ugye Nagykállóhoz tartozik, de oda is utánam nyúlt Kancsal… persze ezeknek mindent meg lehet magyarázni, meg az ellenkezőjét is, úgy van az egész kitalálva. Még, hogy cigányok, meg gettósítás, az mind 0 ahhoz képest, amit ezek csinálnak. Szegény robit beküldeni a demensek közé, mert összetört egy postaládát… egyébként meg kurvára csak egy hajszál választ el egyeseket azoktól a diagnózisoktól, amiket ők maguk osztogatnak.

Persze, mert istennek képzeltem magam. Azért feltenném a kérdést: és ők mit csinálnak?

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=kDWgsQhbaqU&w=420&h=315]

He said, “Son when you grow up,
would you be the saviour of the broken, 
the beaten and the damned?”
He said “Will you defeat them,
your demons, and all the non-believers, 
the plans that they have made?”

A klipben egyébként én vagyok látható, amint átveszem a legjobb skizó bloggernek járó díjat. 😛 Ja, hogy nincs is igazán versenytársam? 😛 Persze még véletlenül se vesznek fel valamelyik skizofréniával foglalkozó linkgyűjteménybe… Vajon miért? 🙂 Azt hiszem a subommal sikerült bizonyítanom, hogy valóban skizó vagyok, nem csak rinyálok. Akkor?

Bizos még nem vagyok nekik elég klasszikus. Talán majd a halálom után. 🙂

Az álmok nem hazudnak

…felkelés reggel 6 körül. Mondom, hogy átmegyünk szép lassan alvásnaplóba. Éppen eldöntöttem pedig, hogy nem foglalkozok semmivel, erre álmomban csúnyán összevesztem Edittel. Az igazival, az originálissal. Az álmaim azért is furcsák, mert egészen a legutóbbi időkig, mondjuk egy évvel ezelőttig álmodtam Adrienne-ről, az Adrienne-sub elnevezőjéről, aki miatt vélhetőleg ez az egész subosdi elkezdődött. Magamban persze néhányszor már minden jót kívántam neki, de az álmok gyötörtek, nappal megbocsájtottam neki, sőt elfelejtettem, nem gondoltam rá, de tudat alatt nem bírtam megemészteni a kurválkodásait.

A burán mondtam, hogy érdekes megközelítés az, hogy a skizofrénia “mitől” alakul ki, én például Adrienne miatt hajszoltam bele magam először egy pszichózisba (persze, akkor még azt sem tudtam, hogy mi az). De lehet, hogy nem miatta, hanem csak úgy kialakult, a gólya hozta. Elfogadom azt is, ha valaki azt gondolja, hogy ennek “lelki” okai vannak, és azt is, aki azt mondja, hogy csak úgy magától kialakul. Különben meg felhívták rá a figyelmemet, hogy a hátam mögött beszélnek mindenfélét. Azt is, hogy Adrienne meghalt a balesetben, és attól csavarodtam be. Mondjuk lehet, hogy meghalt, de utána még legalább 4 évig együtt jártunk, szóval nemtudom.

67%, skizofrénia, “állapotrosszabodás”

A héten a nagykállói pszichiátriát jártam, de a nyíregyházi pszichiátria is imád engem (mük es wimáddzsuk üköt), és perrel fenyegetnek, meg idézgetnek “igazságügyi” elmeorvosi vizsgálatra, nem tudom, miért nem szállnak már le rólam, ez már így fog menni: bírósági tárgyalás -> fellebbezés -> bírósági tárgyalás -> fellebbezés, and so on, végtelen ciklusban. Ha kell az atyaúristenhez is fellebbezni fogok, idióta majmok.

Amit viszont még meg tudok tenni: fogok megint írni egy nyíregyházi pszichiátria című bejegyzést, amiben válogatok az eddigiekből, és megintcsak az én blogomat fogja kiadni a Google első találatként, az lesz csak a nem mindegy… A bírósági tárgyaláson meg szépen majd elmondom, hogy milyen módszerekkel akartak Hodászra és a gerontopszichiátriára bezárni, lévén, hogy nem voltam gondnokság alatt. Rohadékok.

Egyben fel szeretném hívni a skizofrén populáció figyelmét, ha a helyi pszichiátria kiskirálya úgy dönt, hogy nekik lágerbe kell vonulni, akkor oda kell. És nem majd a szülei halála után, vagy valami távoli időpontban, hanem mánazonnal. Dr. Kancsev Alexander azt hitte, megvannak a megfelelő eszközei: pszichiátria->”rehabilitációs benntartás”->gerontopszichiátria->bírósági tárgyalás, kizáró gondnokság (hogy gondolta, Kedves?)->mentővel Hodászra. Lehet, hogy ez Bulgáriában így megy, de ez itt Nyíregyháza, Magyarország. Nem maguk szokták kérdezgetni, hogy milyen év, milyen ország, milyen város? Most én is felteszem ugyanezeket a kérdéseket.

Nem, nem 1944, Németország, Auschwitz-Birkenau… á, csak egy ember élete, mit számít… NEM IGAZ?! És mindezeket hobbiból, mondhatni úri passzióból találta ki nekem a drága intézményvezető főorvosúr. Fasiszta állat. És 2013 van, b+.

Gondolom, ezek után “szeretettel várnak” a mhelyemen.:-)  Úgyis egyre kevesebb kedvem van már bemenni. Nem érdekel, én a szemébe is mondom a tárgyaláson. Akármelyiknek.

Ja, lefekvés 9 körül, felkelés… még nemtom. “Jó éjt, Dorottya!”