Az Abilify (és én)

Igazság szerint nem mindenki fosik be az Abilifytól. Egy nyugdíjas pszichiáternő, igen ő az :)(: – és valami azt súgja, hogy lesz még itt róla szó – szerint általában székrekedést szokott inkább okozni. Mind1, mind2 fel van sorolva a mellékhatások között. Nem is az a fontos, hogy miből veszed észre, hogy egy kicsit tele vagy már vele, hanem az, hogy előbb-utóbb a szervezet jelezni fogja valahogy, hogy súlyosan mérgezed magad. Ezt hívják mellékhatásnak, és valószínűleg nem azonnal fog jelentkezni, mert egy darabig bizonyos anyagokat még tolerálni bír (a szervezet).

Ha mondjuk túl sokat iszol túl sokszor, szintén állandó fosás lesz a vége, ha nem is olyan durván, mint esetemben az Abilifytól, mivel a máj kezdi nem győzni feldolgozni a túl sok alkoholt. Ez kimutatható az ún. májfunkció vizsgálattal, de ez bármi mástól is lehet, elsősorban természetesen bizonyos fajta gyógyszerek tudják még nagyon megdobni a májfunkciót. Ha a májfunkció magas, az orvosok legelőször is a rájuk jellemző jóindulat miatt alkoholizmusra fognak gyanakodni. Ha éppen nem bűzlesz a szesztől, ezt akár nyugodtan le is lehet tagadni. De ilyenkor már szokás elgondolkodni az élet értelmén, és azon, hogy legalább egy időre felhagyj a piálással. Vagy éppen a gyógyszereddel, ha nélkülözhető. A máj elvileg regenerálja magát, de ehhez még időben lépni kell, és segíteni a folyamatot azzal, hogy az ember csökkenti/leállítja a mérgezést.

A burán beszéltem valakivel, nevezzük most Rakétának, aki szerint az antipszichotikum segít ugyan az akut tünetek enyhítésében, de hosszú távú szedését semmi nem indokolja. (Az orvosi gyakorlat az, ha a beteg akadékoskodik, hogy újabb és újabb időpontokat tűznek ki az antipszichotikum csökkentésére/leállítására, de erre a legritkább esetben szokott sor kerülni.) Na, hát ez a Rakéta azt csinálta, hogy addig járkált a legkülönfélébb pszichiáterekhez, amíg sikerült kiderítenie, hogy a pszichózisát egy másik GYÓGYSZER váltotta ki, és 3 pszichiáter kivételével ezt néhányan belátták. Ő az a fajta, aki egészen alkoholellenes, de saját bevallása szerint 3 tucat gyógyszert próbáltak már ki rajta, amíg végül belátta, hogy a nyugtatók kivételével mind felesleges volt. Azt mondja, ha nem lenne Xanax, meg Rivotril, ő már nem élne. Viszont olvastam szintén a burán egy pszichiáterről, aki szerint a legjobb szorongásoldó az alkohol, sajnos 41 évesen távozott közülünk, “részben” emiatt az elmélete miatt. A pszichiáterek közt is megoszlik a vélemény a tevékenységük hasznáról/káráról, mert sokan közülük soha nem lennének hajlandóak bevenni azokat a szereket, amiket felírnak (néhányan viszont igen), de legalább jól keresnek vele.

Ezek után nézzük, hogy nálam egyáltalán segített-e valaha is valamit is az Abilify. Tudtommal azért tartják forradalmian új gyógyszernek, mert egyedüliként az antipszichotikumok közül nem “szedál”, magyarul nem leszel tőle zombi. Úgy hallom, Amerikában ezt annyira nagyszerű dolognak tartják, hogy egymást érik az Abilify reklámok a tv-ben. Mivelhogy nem “szedál”, ezért sokáig nem figyelhető meg a hatás, amit kifejt, ezt úgy mondják, hogy “nehezen áll be” a gyógyszer. Sőt, ez gyógyszer annyira nehezen áll be, hogy nekem kétségeim vannak, hogy nálam “beállt”-e valaha is… Elmondom, ezt mire alapozom. Mint már említettem (vagy nem), utoljára az előző munkahelyemről vitettek be (a szüleim, és nem a szociális gondozók) 2009 december 5-e körül. 2 hét szenvedés után az akkori kezelőorvosom hazaengedett, akit én magamban (viccből) csak Terminatornak neveztem. Persze az Abilify 2 hét alatt “nem állt be teljesen”, úgyhogy otthon egy kicsit “furcsa” voltam, össze-vissza mászkáltam az utcán, örültem, hogy élek, az időérzékem még nem jött teljesen vissza, a szüleim meg feszt hívogattak, hogy hol vagyok már, mondtam valamit, hogy hol, de mire odaértek, már egészen máshol voltam. Az Abilify nem hogy nem szedál, hanem egy kicsit még “pörget” is, egyébként.

Hát, nem tudom, mondjam-e, de ha már így elkezdtem, anyám ekkor gondolt egyet, és bement a pszichiátriára, és felhívott telefonon, és hazudott egy akkorát, hogy csodálom, hogy nem szakadt rá az ég, vagy a mennyezet, vagy ami éppen felette volt. Ugyanis azt mondta, hogy vissza kéne menni a pszichiátriára, mert valamit elfelejtettem aláírni. Ez még aznap volt, hogy a Terminator hazaengedett. Természetesen rögtön indultam tökön-paszulyon keresztül, vagyis át a Sóstói erdőn át, ezen már ne múljon. Csakhogy amikor bementem a pszichiátriára, már nem a Terminator fogadott, hanem egyből az “intézményvezető igazgató”, és nem aláírni kellett, hanem bezártak rögtön egy 2 ágyas szobába. Próbáltam a dolgok pozitív oldalát nézni, 2 ágyasban még sosem voltam, ráadásul egyedül, itt az alkalom egy kicsit olvasni, talán akkor vettem elő a Bhagavad-Gítát, talán valami mást, de nem sokra jutottam az olvasgatásban, mert beszúrtak egy Haloperidol Deaconatot, amitől 2-3 napig aludtam egyfolytában, amennyiben azt alvásnak lehet nevezni. Emlékszem az első kérdésem az volt, amikor magamhoz tértem, hogy este van-e, vagy reggel, de először inkább talán azt kellett volna megkérdezni, hogy milyen nap van egyáltalán. A Haloperidol Deaconat amúgy kb. annyit ér téveszmék ellen, mint halottnak a csók, szóval tovább kezdték erőltetni az Abilifyt, hátha beáll végre. Az Abilify nem állt be, de minket közben valamiért felköltöztettek a női osztályra, ettől először megijedtem, mert azt hittem hirtelen, hogy Villás Béla diktatúrát vezetett be, és ezért az öregeket helyből kivégzik, még azt is látni véltem, ahogy az ápolók törik el a nyakukat. Na, mindegy, a női osztályon lenyugodtam nagyjából, még némi hírnevet is szereztem magamnak, amikor Szilvesztert, aki a Hepatitis valamelyik vállfajában szenvedett, elneveztem mérgemben Csigának, mert állandóan folyatta a nyálát, és ezt 1-2 fiatalabb gyerek viccesnek találta. Mellesleg valószínűleg szarrá drogozta magát, de úgy, hogy másra nem is volt képes, csak cigizni, de azt egyfolytában. Beszélni nem tudott, de értette, amit mondanak neki, csak nem igazán érdekelte (mert általában azt mondták neki, hogy ne cigizzen annyit).

Karácsonyra talán hazaengedtek adaptációs szabadságra, Szilveszterre viszont már nem. Végül január 7.-e körül engedtek ki, úgy hogy még mindig hallucináltam, és hangokat hallottam. Apám egy kicsit akadékoskodott, hogy még mindig hallucinálok, de az “intézményvezető főorvos” keményen ránézett, és csak ennyit mondott neki: “Nem hallucinál.” Ez általában hatni szokott az embereknél, apámnál is miért ne hatott volna, én még gyorsan hazudtam valami olyasmit, hogy “Ja, csak a régebbi hallucinációkon gondolkodok.” Ezt sem magamtól hazudtam, hanem szinte a számba adta az “osztályvezető főorvos”, és nekem meg már kurvára elegem volt ebből az egész cirkuszból. Mikor hazértem, egy darabig még hallottam a hangokat, és azt gondoltam, hogy nem baj, legfeljebb író-médium leszek. Azonnal blogot kezdtem írni, abilify.freeblog.hu, ez jelenleg már szünetel, lehet, hogy végleg. “Érzékeltem” a macska gondolatait is, egész pontosan ezt sugározta felém: “Kellett neked rongybicikli”. A hangok segítettek a blogírásban, legalábbis az elején, de aztán a női hang (ilyenkor általában egy női és egy férfi hangot hallok felváltva), bejelentette, hogy ő nem is Anikó lelkének a hangja, ahogy én végig gondoltam, és nem szólt hozzám többet. A férfi hang még ennyit se szólt. Egyik nap egyszerűen magamra hagytak. Hát vagy “beállt “az Abilify (egyszer csak hirtelen, a semmiből), vagy egyszerűen átment rajtam a pszichózis, már nem tudom, melyik. Amit még tudok, az az, hogy a kórházban voltam a legbetegebb, előtte inkább téveszméim voltak, utána meg inkább a (kórházban felszedett) hangokat hallottam inkább még egy darabig.

Egyébként a pszichózis magától is elmúlik, ezt egy véletlenül olvasott könyvből tudom, és amit az író szerintem véletlenül írt le. Ez Berczeli A. Károly Előjáték című könyve, de ezt nekem megerősítette a pszichiáter-blogger Isolde is, ameddig még olyan blogot írtam, amilyet az emberek általában szoktak. De néhány betegnek ugyanaz a véleménye, hogy átmegy, valaki, ha évek múlva előjön a betegsége, bevesz néhány Leponexet, biztos, ami tuti. Sokmindent mondanak, azt is mondják, hogy a skizofrénia az esetek 1/3 részében úgy, ahogy jött, eltűnik, 1/3 részben nagyjából kordában tartható, 1/3 részében pedig nem javul még kezelésre sem. Bár ez az a betegség, ahol a legtöbb adat, spekuláció, statisztika látott már napvilágot, és hát szerintem ezek nem sokat segítenek annak, aki így, vagy úgy érintett lett a témában.