Minden athéni hazudik, mondja egy athéni

Az igazság nem létezik. Soha nem is létezett, és szerintem soha nem is fog. Ez nem egy új találmány, már az ókorban is tudták, bár valaki esküszik, hogy a Bahavad-Gítá tartalmaz minden úgynevetett igazságot, és nem is annyira szimbolikus nyelven, mint pl. a Biblia. A szakértők szerint a bibliai szövegek értelmezésének 4 szintje van, ebbe most nem mennék bele, ha valakit nagyon érdekel, majd előkeresem a könyvet. Én életemben egyszer kezdtem el olvasni a Bibliát, a nagyszüleimnél, nyári vakáción, de az (alkoholizmus miatt) kb. félállati szinten tengődő szomszéd visszakérte, mondván, hogy túl sokáig olvasom. Á! Akkor feladtam.

A Bahavad-Gítát a pszichiátrián kezdtem olvasni, akkor elég jól értettem, de a pszichózisnak kb. abban a fázisában voltam, amikor amúgy minden érthető, de félre is érthető (elég csúnyán). A legdurvább ápoló le is baszott (aki amúgy a tettlegességtől sem riadt teljesen vissza, hogy szépen mondjam), hogy miért nem inkább a magyarság történetével foglalkozok, és hogy többet nézett ki belőlem. Én megígértem neki, hogy amint kikerülök a pszichiátriáról, elmegyek egy könyvtárba, és nézek valami értelmesebb könyvet a magyarságról. Ettől aztán lenyugodott, és hagyta, hadd basszam továb a fajtámat a Bahavad-Gítával. Sőt, hajlandó volt még az injekciót sem olyan durván beszúrni, mint előtte. A maga módján szerintem bízott bennem, a főápolóval együtt, aki Voltaire Candide, avagy az optimizmus c. regényét kobozta el tőlem hajnali fél kettőkor (addig bírtam titokban rejtőzködni a folyosón, este olyan 10-11-től, azért ez is szép teljesítmény), mondván, hogy ő azt soha nem értette. Persze talányosan (vagy lehet, hogy inkább hülyén) vigyorogtam rá, és nem szóltam semmit. Aztán volt egy vitánk arról, hogy ki mondta azt, hogy “Szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Szerintem Wincklemann, szerinte Kant. Neki lett igaza, és ettől ő is lenyugodott, és nem szólt semmit, amikor a szobában lévő tűzjelzőre fújtam a füstöt. (Most már így utólag elárulhatom, hogy azért, hogy tűzriadó legyen, aztán kijöjjenek a tűzoltók, én meg szép csendben meglóghassak a kórházból. Ehe-ehe. Ahogy azt Móricka elképzeli, ugye…)

De amúgy ez mind faszság. Szóval már az ókorban is keményen hazudoztak össze-vissza, és ezt úgy hívták, hogy Retorika, avagy Rétorika. Vagyis a szónoklás művészete, ami arra tanított, hogy minél jobban tudjál hazudni, vagyis érvekkel megvédeni az egyik álláspontot is, és az ellenkezőjét is. Mondom, hogy igazság nem létezik, a maximum, amit mondhatok Anikónak, amikor az igazságról faggat, hogy soha nem fogja senki megtudni, hogy 1. meddig élünk 2. mi van aztán. Bárhova is menjél, és bármennyi pénzed is van (ezt az érvet azért nyomtam meg neki, mert rájöttem, hogy ezzel lehet a legjobban megfogni, mármint pénzzel, amúgy nem is a pénz érdekli igazán, csak a fejében lévő káosz ,+ hogy a kis hülye szeszélyei ki legyenek szolgálva). És arra is rájöttem, hogy őt a (testi és lelki) betegségei rángatják, meg azok a gyógyszerek, amit ezekre szed. Azt nem tudom, hogy mikor kezdték el így gyógyszerzni, az úgynevezett betegségei előtt, vagy után. Csak azt tudom, hogy ő dróton próbál rángatni, engem is, a szüleit is, a betegségei összessége az egyetlen fegyvere. De amúgy a szülei őt eléggé “visszarángatják”, mert pl. hamarosan, amikor kimennek Németországba, nemes egyszerűséggel megint “le fogják adni” arra az időre (2 hétre) a pszichiátriára. Én meg felajánlottam, hogy jöjjön inkább addig hozzánk, de csak azért, mert eszembe jutott, hogy ha nem így tennék, akkor olyen lennék, mint Rousseau, aki könyvet írt Émile, avagy a nevelésről címmel, közben meg egy csomó gyereke volt “leadva” az árvaházba (állítólag).

Na, jó, ez még mind 0. De ha nincs igazság a Földön, se semmiféle gondviselés, akkor mi irányít? Hát maga a hazugság, vagyis ahogy az ókori görögök mondták, a “Rétorika”. A nyelvvel együtt tanulunk meg hazudni. Rögtön, mit tudom én, hány éves korban, de elég korán. Az még nem tiszta, a kölykök milyen szisztéma alapján kezdenek el hazudni, de az Ég óvjon mindenkit attól, hogy én ennek komolyabban utánajárjak. Nem vagyok egy Ranschburg Jenő, na. De ha nincs igazság, akkor vajon mit lehet tudni a hazugsáról?

Hát, csak annyit, hogy legalább 3 fajtája van, ami igazán játszik (legalábbis a buszon hazafelé nekem ennyi jutott az eszembe). Inkább több van, mint kevesebb. Kezdjük is rögtön az elsővel, ami látszólag nem olyan durva, a gyakorlatban viszont nagyon is:

  1. Az elhallgatás. Az elhallgatás technikáját azok alkalmazzák, akik nem szeretnek igazán hazudni, és “büszkék magukra”, ha ebben a kérdésben “tiszta a lelkiismeretük”. Ezt alkalmazzák legszívesebben a szüleim, de bevallom én is, de én csak azért mert energiatakarékos. Néha egyszerűen azért hazudok valami egetrengetőt, mert kevesebb szóból (esetleg szótagból) kijön, mint az igazság, és nem akarok hosszasabban magyarázkodni. Amúgy az elhallgatás a másik hülyének nézése, nem is hülyének, pontosabban csököttebbnek, szellemileg éretlenebbnek, pöffeszkedő, magukat mindenkinél többre tartó emberek sajátossága. Mondom, bizonyos helyeken én is gyakran csinálom (pl. majdnem mindenhol). Apám a mai napig az “információ” megosztásával jutalmaz, vagy büntet, azaz manipulál. De mondjuk ez a trendi, a világ errefelé halad. Kész információk vannak, vagy megosztod, vagy visszatartod, ki se kell nyitnod a szádat, mert (szinte) minden készen van. Csak az ilyen (mára már) oldschool dolgok, mint a grafománia, meg a blogolás okoz néha fennakadást, de az is csak a “szó elszáll, az írás megmarad” elv alapján, és az is csak egy ideig.

  2. Legyen a második mondjuk, amit úgy neveznek, hogy “kegyes hazugság”. Ez már egy fokkal hasznosabb. Az ember azért hazudik, mert komolyan hiszi, hogy valaki(k)nek ettől jobb lesz, és itt nem elsősorban saját magára gondol. Ez már az a szint, amikor valaki tesz valamit a közjó érdekében, és felelősséget kezd vállalni elsősorban a saját mondanivalójáért, vagyis azért, hogy az embereknek “tálalható formában” beadagoljon valamit, ami ugyan nem az igazság, de ettől valami megváltozik, jobb lesz. Minek mondják a szülők a kölyköknek, hogy a “gólya hozza a kisgyereket”, meg egyéb baromságok? Azért, mert azt akarják, hogy nyugta legyen már ettől a témától mindenkinek. Nekik is, meg a gyereknek is. Amúgy ez a média, de most úgy látom – néhány kivételtől eltenkintve – a szépirodalom szintje is (inkább szép, mint irodalom, de ezt inkább hagyjuk). Na, de ez az a szint, ahol a legtöbb ember jól érzi magát. Jó annak, aki csinálja, mert elhiszi, hogy ettől valami jobb lesz, és annak is, aki ennek a kedvezményezettje, mert olyan dolgokat hall/lát/tapasztal, ami neki kellemes. És ez jó. Ez a maximum, ami ebből az egészből kihozható: nem nézel  hülyének másokat, mivel hozzájuk szólsz, és téged sem néznek taplónak/bunkónak. Feldmár András azt szokta mondani, hogy neki se higyjenek el semmit, mert ő csak úgy mondja. Ő kb. tisztában van ezzel a dologgal.

  3. Most legyen elég három: egy kulturális antropológus ismerősöm hívta fel erre a csoportra a figyelmet, aki úgy hazudik, hogy maga is elhiszi. Ez általában fiatal gyermekkorban figyelhető meg, és van rá valami terminus technicus is, csak sajnos már elfelejtettem, de könnyen utána lehet nézni, mint mindennek manapság. Ezt az ember az életkorral általában kinövi, de később, ha igazán felelős beosztásba akar kerülni, ezt újra kell tenulnia. Néhány értelmi fogyatékkal élő ezt nem növi ki, de ők ők ezt olyan alacsony szinten művelik, hogy őket a pszichiátrián “kell” kezelni. Hát, ahogy én látom, ez leginkább a politika szintje. Ezen a szinten egyszer próbált meg valaki tiszta vizet önteni a pohárba, és beleesett abba a csapdába, amikor “minden athéni hazudik”. Őt Gyurcsány Ferencnek hívják, és ez a próbálkozása az Öszsödi beszéd. Erre az emberek 2féleképpen reagáltak: vagy berágtak Ferire ezért, és “Gyurcsány takarodj” transzparensekkel az utcára vonultak, vagy legszívesebben azt tették volna. Vagy a másik, hogy ezt annyira viccesnek találták, hogy kurvára elkezdtek ezen röhögni. Ki szívből, ki kínjában. Legszívesebben ennyit idéztek ebből a beszédből: “Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon…” Aztán ez a Gyurcsány még táncolt is egy kicsit a blogjában, hogy az emberek inkább a röhögés felé menjenek el, mint hogy utálják, de a lényegen ez már nem sokat változtatott. Mostanában annyit hallottam róla, hogy 7 milláért őrzik a testőrei havonta, de lehet, hogy nem is igazán ezért, hanem mert ezen a szinten mindenkit kábé ennyiért kell őrizni. Akkor már a pszichiátria mégis olcsóbb, de ez csak az én magánvéleményem, amúgy régebben volt olyan, hogy “politikai pszichiátria”, akkor még nagyobb volt ezen a szinten az “átjárás”.

Hát, mára ennyi, lehet, hogy itt folytatom, de az se biztos, nagyjából ugyan most ezt akartam írni, “csak durvábban”, több pszichiátriai és szcientológiai példával, de közben meggondoltam magam, mert erre bőven lesz még idő, nem kell egyből az összes kártyát kiteregetni, ugye 🙂 Ja, és ezt az egészet nem kell annyira véresen komolyan venni, mert most is hazudok. Amúgy az egész olyan pamflet-féle akart lenni, mint pl Jonathan Swift: Szerény javaslat c. műve.