nyomokban igazságot tartalmazhat

Mármint a tegnap olvasott Tringer-féle pszichiátria tankönyv. Nem is kell hozzá a sorok között olvasni, mert ott van benne leírva feketén-fehéren. Persze csak mint “légbőlkapott”, “tudományosan nem kellőképpen alátámasztott”, “túlhaladott” elmélet, de mégiscsak ott van. Szóval az van, hogy az ún. skizofrénia nem kifejezetten az egyén betegsége, hanem az egész családjáé. És ebben a hunyó – szinte kivétel nélkül – az anya. Persze szó van még benne némi double bindről, meg következetlen nevelésről, de ez már csak hab a tortán (és nem hal).

Persze egy csecsemőnek minden vicc új, de ezekkel a dolgokkal eléggé sok skizó nagyjából tisztában is van. Elmondok erre egy kedves kis történetet (van még több is). Volt egyszer egy szobatársam a nyíregyházi pszichiátrián, aki kizárólag krákogással és “ciginyelven” kommunikált, pedig szerintem tudott beszélni, na mindegy, ezt ne is feszegessük, hanem maradjon az ő titka.

Hát egyszer bejött az anyukája, láthatólag eléggé felhangolt, de szerintem pszichózis-közeli állapotban, és leadott nekem valami sztorit arról, hogy az ő fiacskája nagyon beteg, és nincsenek barátai, és nagyon kell rá vigyázni, és hogy légyszíves, és viseljem a gondját. Persze biztosítottam arról, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, de már a mondatom közepén összevillant a szemünk a “fiacskával”, és kb ennyiből már tudtuk mindketten, hogy mi az állás.

Persze ezután se szólalt meg, de amikor az anyja kiment, se szó, se beszéd, adott nekem 1 cigit (persze nem rögtön, hogy ne legyen annyira “feltűnő”). Ez csak azért volt nagy szám, mert kibaszottul sóher is volt, és rá volt parázva a cigi-témára, és állandóan a cigijeit nézegette/számolgatta. Nos, a “fiacska” jóval 40-en felül lehetett életkorban, de inkább már úgy 50 fele. Hát, csak annyit még ehhez, hogy én nem akarok így járni…

Visszakanyarodva az elejére, ha valaki esetleg “nyom nélkül”, “hirtelen”, “megmagyarázhatatlan módon” kigyógyulna a skizofréniájából, persze ilyen nem lehetséges, kizárólag samánszertartás/beavatás/beavatódás segítségével (ld Az igazi nevem című bejegyzést), vagy mindegy is, én nem akarom megmondani a tutit senkinek, szóval ha valami úton-módon mégis “meggyógyul”, akkor még mindig ott a családja, akik ebbe hogy úgy mondjam, “nem teljesen” nyugszanak bele, hanem próbálják még tovább piszkálgatni, tesztelgetni, kóstolgatni a sámánt, és addig nem is fognak megnyugodni teljesen, ameddig “meg nem gyógyulnak” ők maguk is. Persze, ez valahol jogos is, mert mi másért fordulnának az emberek 1 sámánhoz, mint azért, hogy meggyógyítsa őket…

Nagykálló – vízpróba

Ma véletlenül betévedtem a könyvtárba, de csak azért, hogy megnézzem, nincs-e bent véletlenül Bánki M. Csaba könyve, aminek az a cime, hogy Agyunk fogságában. Ezt véletlenül 2006-ban adták ki, pont abban az évben, amikor először “bedőltem az agyamba”. Csak azért kerestem ezt a könyvet, mert a szerző véletlenül elszólta magát egy helyen ebben a könyben arról, hogy hogyan is zajlanak ezek a “komoly gyógyszerkutatások”. A legfigyelemreméltóbb rész az, amikor valaki ki akart fejleszteni egy újfajta festékanyagot, de az eredeti funkciójának sehogyan sem akart megfelelni, mivel egészen szarul lehetet festeni vele, nem tudom, nem vagyok festő. Viszont “véletlenül” rájöttek, hogy a skizofréniát kiválóan gyógyítja, és nem sokkal utána szabadalmaztatták is, vagyis törzskönyvezték, vagy én nem tudom. Nem kell nekem elhinni, el lehet olvasni a könyvben.

A könyv szerzőjét egyetlen egyszer láttam élőben – kár, hogy nem kértem tőle autogramot – mégpedig a nagykállói pszichiátrián. Egyszer egészen véletlenül ő jött vizitelni, egy trottyos farmer volt rajta, meg félregombolt, lobogó ujjú kockás ing, ehhez társult a torzonborz szakáll, a tekintete pedig ijesztően járt össze-vissza. Először azt hittem, hogy valaki kiszabadult a figyelőből, és most mindjárt le fogja fogni 1-2 ápoló. Kicsit még sajnáltam is. Aztán kiderült, hogy nem, mert ő egészen nagy ember itt, inkább olyan szórakozott professzor-féle. Ja, az más…

És hogy mit kerestem Nagykállóban? Hát, azért mentem be többek között, hogy “vizsgáljanak ki”, vagyis hogy megáll-e a paranoid skizofrénia diagnózisom, vagy nem. Nos, a pszichiáternő, aki a kezelőorvosom volt, látszólag belement a játékba, és húzta az időt mindenféle Rorsach- tesztekkel, meg hasonlókkal. Amikor anyám érdeklődött, hogy mikor mehetek haza, mindig azt mondta, hogy majd akkor, amikor meg lesznek a teszt eredményei. Addig-addig kérdezgette anyám, hogy a végén kibökte, hogy a Rorsach-teszt egyáltalán nem is tud kimutatni ilyesmit. Sőt, szerény véleményem szerint a Rorsach-teszt egyáltalán nem mutat ki SEMMIT, sőt egy szégyenfoltja a pszichológia “tudományának”, ideje lenne egyszer és mindenkorra elfelejteni, hogy ilyen valaha is létezett…

Hanem akkor mit is csinált velem az a pszichiáternő, vagyis a kezelőorvosom? Anyámnak elmondta, hogy szerinte én kőkeményen hallucinálok, csak annyira intelligens vagyok, hogy ezt tökéletesen tudom leplezni. Erre ő a következőt találta ki: NAGYON nagy dózisú Seroquelt kezdett nekem adagolni, azért, hogy ebből derítse ki, hogy skizofrén vagyok-e, vagy sem. Végül meggyőződött róla, hogy skizofrén vagyok, mégpedig abból a beteges elméletéből következően, hogy csakis skizofrén lehetek, mivel aki nem skizofrén, “nem bírná ki ezt a dózist”. Mivel én valahogy (nagy nehezen) kibírtam (sőt 7 hétig), most már bizos volt a dolgában. Erről csak a “vízpróba” nevű eljárás jutott az eszembe, amit a középkorban alkalmaztak a boszorkányok leleplezésére. De szerintem ezt sokan ismerik: a potenciális boszorkányt megkötözve beledobták a vízbe, és ha lemerült, nem volt boszorkány (viszont sajnos meghalt), ha a víz felszínén maradt, akkor bizonyítást nyert, hogy boszorkány, és elégették máglyán.

Na, mindegy visszatérve még a könyvtárhoz, mivel nem volt bent Bánki M. Csaba könyve, ezúttal be kellett érnem Tringer László A pszichiátria tankönyve című munkájával, annak is a skizofréniával foglalkozó fejezetével, ami – egyéb hajmeresztő hülyeségek mellett – megállapítja, hogy a skizofréneket onnan lehet felismerni, hogy kávé-, cigi-, és gyógyszerszaguk van. El kell, hogy mondjak valamit erről a gyógyszerszagról: ilyen nincs. Illetve 1féle esetben van csak, mégpedig “gyógyszerátállítás”-kor, különös tekintettel a Leponex nevű csodaszerre, amit elvileg “terápiarezisztens” skizofréneknél alkalmaznak.

Egy ilyen “gyógyszerátállítás”, egészen röviden, viszont annál brutálisbban zajlik. (Legalábbis, amit én láttam, 2 ilyen esetet láttam.) Először is – mondjuk így – “töréspontszerűen” leállítják a Leponexet, és a beteg néhány napi SEMMIT nem kap néhány nyugtatón kívül. Szóval ekkor a beteg iszonyatosan bűzleni kezd, ahogy távozik belőle a “gyógyszer”. Most nem ragoznám, de nem lehet megmaradni mellette a szobában. Az embernek ilyenkor a legritkább esetben van kedve zuhanyozni, annyira szenved, és hát a “szag” állandósul a szobában egy pár napra. De a “szag”-nak annyi funkciója azért mégis van, hogy amikor már “tiszta a levegő”, gyorsan beállítanak a páciensnek valami mást, amitől remélhetőleg már nem fog annyira bűzleni legközelebb.

Még akartam valamit mondani, de inkább később. Na, tetszett?

Mit (is) végeztem ma?

Talán nem vagyok a szavak embere. Életemben mindössze 1 db haikut írtam, azt is angol nyelven. Valahogy így hangzott:

In the kitchen

A knife can crop and chop

Fruits, vegetables, meat

Or human beings.

Hát ennyi volt az én haiku-korszakom… Szóval, ami nem megy, nem kell erőltetni.

Aztán bevillant még a témához Kölcsey Ferenc Emléklapra című költeménye:

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.

Ez még mindig sok. Még mindig nem elég frappáns ehhez a mai “modern” (valójában poszt-posztmodern :)) korhoz. Mit is lehetne sms-ben Németországba? Ja, megvan…:

“Tudod kivel szórakozz”

Szóval semmi Héja-nász az avaron, semmi Elbocsátó, szép üzenet…

Azt hiszem, most már minden bűntudat nélkül gondolhatok Fegyverre. Olyan szép a “markolat”-a. :DDD Na, mindegy, ő legalább nem pszichiáter. Sem nem pszichológus… Á, nem is utálom én a szoc munkásokat… (annyira) Különben engem kizárólag az egyedülálló nők érdekelnek. És ő teljesen egyedülálló… a saját kategóriájában… Szóval így is + úgy is… Kizárólag azt kell majd neki elmagyaráznom, hogy én valójában nem is vagyok elmebeteg… hát, nem lesz könnyű…. 🙁

Egyébként, akinek ennyiből nem esett volna le a tantusz (de hát miért is esett volna le, nem mindenki azzal foglalkozik, hogy az én hülyeségeimet olvassa), annak elárulom, hogy ma szakítottam a (remélem, most már csak volt) csajommal. Kb 20-adszorra. És még annyit is elárulok, hogy ez egyszer sem az én kezdeményezésemre történt. Sajnálom… Tiszta szívemből kívánom neki, hogy legyen boldog… nélkülem… talán jobb is így neki… nem akarom Őt belerángatni abba, ami most fog következni…

Még a megosztásról

A megosztás nem jó. Ha dzsánki vagy, ne oszd meg a tűdet senkivel, mert lehet, hogy beteg leszel, ha van egy nőd, ne oszd meg senkivel, mert akkor meg már tutira beteg vagy. Ez a fajta megosztás inkább csak a pornófilmekben létezik. Pornó valóság. Például :):

http://xhamster.com/movies/1822771/enjoying_colette.html?s=9

Persze a pornó világában mások a szabályok, mint az átlagos, hétköznapi életben, szóval ha néha véletlenül már ebbe a világba csöppenünk kora reggel, attól az élet még nem áll meg, ahogy szokták mondani, szóval akkor “munkára fel”, este talán majd beszámolok, mit végeztem a “keresztrefeszítés” “ünnepén”, vagyis napján. Valamelyik filozófus egyszer azt találta mondani, hogy “az ember ünneplő állat”, és milyen igaza volt. Sőt, egyre inkább. Mostanában már mintha egymást érnék az “ünnepek”, hm? Vajon mire fel ez a nagy csinnadratta & ünnepségsorozat?

Újabb fecsegés-locsogás + aurafotó :)

Bár sürgős dolgom lett volna (pl. pornó), lementem egy kicsit magolni a szüleimhez a konyhába. Annyira azért még én sem vagyok paraszt, hogy ebben a bejegyzésben pornót osszak meg, csak egy kicsit aggódok, hogy mivel már régen volt pornó, valaki esetleg meg találja osztani valahol (a blogot). Nem baj, szerintem nemsokára már úgysem fog számítani SEMMI. Ha bárki megtalálja akár a nyíregyházi pszichiátriáról is, simán a pofájába fogok röhögni, és ennyi. Magyarázkodni nem áll szándékomban, tagadni + hazudozni viszont kiválóan tudok. Egyébként annyira kiválóan, hogy a szcientológusok egy időben szinte naponta vizsgáltak a hazugságvizsgáló gépükkel, ami akkor 500.000 Ft-ot ért, amúgy meg nem sokat, mert egy 2-es szintű hazugsággal simán átvágható, nem kell ahhoz konfabulálni, vagyis 3-as szinten hazudni (ha valaki nem emlékezne ezekre a dolgokra, a “Minden athéni hazudik, mondja egy athéni” című bejegyzésben van leírva). De hát a szcientológusok le vannak ragadva kb a 60-as, 70-es éveknél, mert 80 körül Hubbard már súlyos beteg volt, és szarrá gyógyszerezték, sőt gyógyszerezte ő saját magát, és mivel a szcientológiai egyház nem tűr meg a falai között 1-etlen önálló gondolatot sem, akiknek önálló gondolatai vannak, azokat “mókus”-nak, “squirrel”-nek nevezik, így “megújulni” sem tud. Aki nem szcientológus, arra pedig a “wog” kifejezést használják. Engem mindig is “wog”-ként kezeltek, amikor 1/2 évig voltam közöttük, nem baj, én halálosan jól szórakoztam (éjszaka), nappal meg úgy tettem, mint egy ostoba “wog”, aki lassan halad a szcientológiai gyakorlatokkal, viszont igazából eléggé másnapos voltam (majdnem minden nap). De amikor meg nem piáltam, akkor meg TÚL gyorsan haladtam, és kezdték rám fogni, hogy “mókusolok”, vagy mi :). Amúgy valójában semmi nem tiltja egy szcientológusnak, hogy igyon, csak asszem 8 órát kell a munka előtt józanodni, de mivel egy hétből 6 napot gürcölnek éjt nappallá téve a “világ megmentése” + “a bolygó clearré tétele” érdekében, ivásra vajmi kevés idejük marad. Annak ellenére, hogy L. Ron Hubbard vedelt, mint a gép, legalábbis azelőtt biztosan, hogy az egyházát megalapította volna, ezt egy kizárólag belső terjesztésre szánt hanganyagból hallottam “véletlenül”. Amúgy még BIZTOSAN lesz erről a bandáról is szó, de csak azért, hogy ők is kapjanak már hideget-meleget. Különben meg 1-etlen dolog nem lehetek már az életben, szcientológus (akinek volt pszichiátriai kezelése, már nem lehet az), szóval szívathatom a fejüket nyugodtan.

Ezeket se nagyon illett volna ide leírni, de ha így össze-vissza mindenkinek odab*szok 1-et, 1-et, talán idővel elkezdenek az emberek komolyabban venni egy “rendszerromboló” indigót… Na, meg azért is tettem most be ide pont őket, mert így jött a számra, és hogy kb senki se sejthesse, hogy mi lesz a köv. lépés itten… Szóval itt az aurafotó, amiket kértél, LiteraGeek, a 2 kép egymás után készült, nem csalás, nem ámítás, más a színe/formája, persze én a más aurájáról nem mondok semmit, nem vagyok egy ilyen nagyokos spiritiszta, vagy mi, csak azért tettem be, hogy látszódjon, valóban különbözik az enyémtől. Hm, talán annyit mégiscsak hozzáfűznék, hogy annyi még nekem is látszik, hogy “harmónikusabb”, mint az enyém, de hát nem lehet minden ember egyforma, sajnos. :)) Azt szokták mondani viccesen, hogy a zseni átlátja a káoszt, na meg, hogy a rend a hülyék mentsvára :), de ebből szerintem annyi az igazság, hogy valakinek egyszerűen nincs más választása, mint hogy átlássa a káoszt, mivel egyszerűen erre van predesztinálva. Semmi zseniség, semmi hülyeség, semmi káosz és semmi rend.

 

Minden relatív

Megmondom őszintén, nem nagyon értek az aurafotókhoz, életemben mindössze 2-t láttam, apámét és a sajátomat. Nos, apáméhoz képest eléggé indigó, mert az övé tiszta kék. Majdnem 1 órát szenvedtünk a szkenneléssel, és éppen időben be tudom még rakni munka előtt. Legalább is nagyon remélem… LiteraGeek, légyszi ne kérd, hogy az övét is szkenneljem be, mert akkor magamhoz… érek. 🙂

Indigó-kérdés: a családban marad?

Réges-rég :), amikor a az első pszichózisom kezdetén voltam, emlékszem, hogy váratlanul (vagy nem is tudom, az is lehet, hogy nem váratlanul) beállított apám a miskolci lakásba. Na, hát én éppen boroztam, és valamit hadováltam arról, hogy a bor, az Isten ajándéka, meg különben is én most már mindenre emlékszem, hogy én egy másik bolygóról jöttem, ahol csupa ilyen vidám fickó él, csak nem bírták már nézni a Földön a szenvedést, és ezért eljöttek ide rendet vágni. Na, ez körülbelül annyira hihető elképzelés, mint amikor Douglas Adams leírja, hogy létezik egy bolygó kizárólag golyóstollak számára, és minden, a Földön eltűnt golyóstoll ide kerül valami úton-módon. Persze, talán olvashattam ezt-azt az interneten az indigókról, akik azért születtek a Földre, hogy rámutassanak a földi “rendszerek” gyenge pontjaira. Emlékszem, hogy amikor a nyíregyházi pszichiátrián felébredtem a hm… “mélyaltatásból”, akkor kizárólag indigó színű gúnyában voltam hajlandó megjelenni. Akkor még nem volt ennyire elterjedt az aurafotó :), és hát valahogy muszáj volt jeleznem a külvilág felé, legalábbis akkor úgy éreztem. Persze akkor még nem sejtettem, hogy mibe keveredtem. Egy olyan diagnózist sóztak rám, ami olyan ravaszul van körülírva, és körülbástyázva elméletekkel, hogy nem lehet sehogyan se kikeveredni belőle. Legalábbis racionális érvekkel*. Főleg nem szarrá gyógyserezve. Szerencsére az emberek többsége hisz valamiféle babonában, és hát akkor miért ne vágjam ki magam ezek segítségével ebből a csapdából? Különben meg én is kezdek egyre jobban hinni bennük, ahogy kezd “összeállni a kép”.

Na, ez a dolog közben kábé feledésbe is ment, körülbelül addig, amíg a sógornőmmel nem “találkoztam” az iwiwen, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy az Indigó nevet is odabiggyeszti a sajátja mögé. Először háborogtam magamban, hogy mi a picsa, hogy lehet ő indigó, amikor nem is nagyon csinált még eddig semmi zűrt, se felfordulást, legalábbis nem olyan horderejűeket, mint én szoktam régebben. Meg hogy hogy is van az, hogy egy embert tönkre tesznek ugyanazért, amivel másvalaki nyilvánosan kérkedik? Aztán megbékéltem azzal, hogy legyen neki Karácsony, mert elvileg a 70-es években született indigók elég durva módszereket szoktak alkalmazni, aztán ez talán finomodik kissé, lehet, hogy 5 év alatt az indigók már egészen a konformizmusig jutottak el. A picsám se tudja. Aztán vannak talán még mostanában kristály gyerekek, szivárvány gyerekek, gyémánt gyerekek, meg amit még kitermelt magából ez a spirituális nagyüzem. Na, meg bumeráng-gyerek. 🙂 Talán ebből van a legtöbb. 🙂 Na, mindegy, ez már nem az én dolgom. Akit jobban érdekel a téma:

http://indigo-crystal.mindenkilapja.hu/

http://www.indigoportal.hu/

Különben mind2 oldal szerkesztőjét ismerem, az elsővel nem sok közös témánk van szerintem, de ő remélem, nem is fog idetalálni, a 2. ide fog találni, és talán egy kicsit undorodni fog attól, amiket itt leírok, de remélem, érteni fog belőle (amennyiben bírja majd gyomorral). Mind1, annak idején sokat tanultam tőle, és ezt jelen pillanatban csak ennyivel tudom “meghálálni”. Ha nem fogja érteni, akkor sincs semmi baj, mert nekem sem teljesen világos, hogy ő “miben utazik” jelenleg… Neki még annyit mondanék, hogy a blog nyomokban pornót fog tartalmazni, és ennek a funkciója kettős: 1. “gyerekzár”, vagyis ne lehessen idő előtt megosztani a nagy nyilvánossággal, meg amúgy is a skizó-játék (ideális esetben) amúgy is 18+-os téma 2. annak a bevallása/beismerése, hogy néha ebben utazok, mégpedig azért (is), mert ez a legritkább esetben tartalmaz kódolt üzeneteket, amíg a például a tévéműsor hemzseg tőlük (és milyen érdekes, hogy pont akkor, amikor az ember a legnagyobb “bajban” van). Néhányan a természetfilmekre esküsznek, néhányan ismert és már jól bevált zeneszámokra, ki mire. Az egyetlen hátránya a pornónak, hogy ezzel elvesztettem a női olvasók 90-100%-át (“Most, hogy elmenekültek a nők, beszélhetünk a prosztata-problémákról…”), na meg az, hogy ezzel megpróbálhatják az ember szexuális fantáziáit “feltérképezni”, de hát azt már amúgyis leírtam, f***om. 🙂

Azóta már lett aurafotóm, ezt talán most nem linkelném, ha nem nagyon muszáj. Indigó +.

  • Először még azt gondoltam, hogy mivel egy hazugság miatt vittek be, szóval azt hazudták, hogy pucér voltam, csak hogy bent tarthassanak, holott volt rajtam ruha, szóval egy ilyen pofátlan hazugságot valaki csak meg tud cáfolni, csak volt valami szemtanú, vagy ilyesmi. Mindig van. De ha 2 geci rendőr, 2 geci mentős, meg a leggecibb kis féreg ápoló (te Miskolc, Gesztenyés utca 16 alatti kis tapló, ha ugyan ott vagy még) ugyanazt hazudja, 5 az 1 ellen, rögtön a hazugság lesz az igazság, meg amúgy ki tudja, mit hazudoztak még össze-vissza.

“Én magam vagyok a fegyver”

Szepes Mária egy korai művében egész sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a szexuális energia hogyan transzformálható át a munkába fektetett energiává. Ezt az elméletét Tibeti orgona nevű sci-fijében írja le egy csomószor, de talán egy rádióinterjújában is elmondja, és ezt csillagjegyekkel + asztrológiával próbálja megmagyarázni. Nos, élete bizonyos szakaszában igencsak viszkethetett neki is, mert rengeteg könyvet megírt, főművének szokás tekinteni A Vörös Oroszlánt, ami annyira olvastatja magát, hogy szinte letehetetlen letenni (viszont én már 1 betűjére sem emlékszem, sajnos).

Na, ezen felbuzdulva, meg azon is, hogy mostanában egyre nagyobbakat mondok, és ezt megpróbálom minden új bejegyzésemben felülmúlni, a melóban azon gondolkodtam, hogyan lehetne taktikai csapást mérni 1. Villás Bélára 2. az egész egyházára 3. Nyíregyházára, ezen belül koncentráltan Sóstóhegyre. 3. Orbán Viktorra, és úgy általában az egész kormányra 4. Ja, és persze saját magamra is. 5. Na, meg amúgy az egész világra.

Ilyenkor persze mindig közbe jön valami (most úgy érzem, szerencsére, mert EZT már úgyse tudtam volna überelni, mindegy, a gondolatmenet, sőt a gondolatmenetek már megvannak a fejemben, ebben semmi fenyegetés nincs, csak úgy mondom). Most az jött közbe, hogy Anikó szakítani akart velem, mire már szinte rutinból, a lehető legkevesebb szóval elmagyaráztam neki, hogy miért is ne tegye. Valójában elsősorban őmiatta aggódok most is, és akkor is ezt tettem, amikor “összejöttem vele” (erről majd talán  később). Mindegy, amikor elkezdtünk “randizni”, ő akkor már abban a fázisban volt, amikor hónapok óta ki volt már kapcsolva a telefonja, és ez egy ilyen telefonmániás csajnál már az utólsó stáció :(. Anikóval kapcsolatban egyébként régebben az volt a parám, hogy ő valójában egy gép, de ez nem olyan nagy baj, mintha valamiféle fél-állatként tekintenék rá, mert a gépeket nagyságrendekkel jobban szeretem, mint az állatoktat. Szóval régebben voltak olyan húzásai, hogy a telefonba kurvára gépies hangon ezt mondta (és amúgy meg mintha papírról olvasta volna): “Remélem szerelmünk örökké fog tartani.” És ezt minden előzmény nélkül. Szinte elképzeltem valakit a háta mögé egy fegyverrel…

A fegyverről jut eszembe, mostantól Fegyvernek fogom nevezni E-t, a szociális munkást (egy bizonyos mondása miatt), de csak azért, mert eddig E-nak hívtam, és 3 db E van a melóban, muszáj valahogy disztingválni. Na, hát ez a Fegyver azt csinálja, hogy ha ideje engedi, mellettem gubbaszt a széken, és úgy tesz, mintha ő is “beteg” lenne, azaz varrogat. Szoktunk együtt vihorászni (ez még nem jelent azt, hogy az első adandó alkalommal nem dobna fel, ha kifejteném neki némely furcsa elképzelésemet a világról, és annak működéséről). Ma feltett egy olyan kérdést, amibe egészen beleizzadtam, és csak remélni tudom, hogy nem vörösödtem el (amúgy ez szerencsére nem szokásom). Egyébként ő az első “fegyver”/szoc munkás, ami/aki iránt nem viszolygást érzek, hanem inkább szimpátiát. Néha megfordul a fejemben, hogy “mi lenne, ha…” De az is megfordul a fejemben, hogy ha én tennék ilyen kijelentéseket, hogy “Én magam vagyok a fegyver”, jó esetben furcsán néznének rám, rossz esetben ezt a mondatomat elemezgetni kezdenék, mégrosszabb esetben beköpnének a kezelőorvosomnak. Szóval “csak” ennyi a különbség kettőnk között.

Az igazi nevem

Amit most el fogok mondani, az elég meredek lesz, ahogy ígértem, és bizonyos részletekre nem fogok kitérni, hogy honnan vettem őket. Maradjunk annyiban, hogy a kisujjamból szoptam. Egyelőre nem fogok másokat belekeverni, csak amennyire feltétlenül muszáj.

Akkor kezdjük is minél körülményesebben. Ha az ember (fia) filmszakadásig (pass out) issza magát, akkor később már nagyon nehéz utólag rekonstruálni, hogy mi is történt PONTOSAN. Számtalan ilyen vicces sztorim van, de ezek most nem a tartoznak szorosan véve a témához, mert ezt a dolgot csak a párhuzam kedvéért említettem meg. Feldmár András szerint ha újra eszedbe akarod idézni azt a tudást, amit egyfajta tudatállapotban elértél, újra abba a tudatállapotba kell kerülnöd. Szóval ilyen esetekben megint be kell (kéne) rúgnod megint, hogy emlékezz a történtekre. Nos, én annyival finomítanám ezt a dolgot, hogy nem muszáj feltétlenül berúgni, az emlékek nagyrésze mindenképpen vissza fog térni, de ez mondjuk egy kiadós berúgás esetében van, hogy 1-2 hétig is eltarthat, amíg minden a helyére kerül. Sokan talán ezt egy kissé túl lassúnak gondolják, hát amikor nincs idő, akkor bizony inni kell. A Galaxis Útikalauz Stopposoknakban is azt tanácsolta Arthur Dentnek Ford Prefect, hogy ne feküdjön a házát lerombolni akaró bulldózerek útjába, inkább menjenek el a Ló és Lovászba meginni egy pár sört. Ezt most nem tudom, minek kevertem ide. Inkább egy másik példa, talán valamivel jobb: Van egy ilyen című film is, hogy Másnaposok, annyiban jó a film címe, hogy tényleg mindenki kurvára másnapos, és semmire nem emlékszik, és bizonyos okokból kifolyólag rekonstruálni szeretnék az előző napi történteket. A film nem olyan rossz, de egy bizonyos ponton nekem csalódást okozott: kiderült, hogy az amnéziát egy gina nevű drog okozta, amit extasy helyett fogyasztottak véletlenül. Szóval ez se teljesen jó. Oké, hagyjuk is a piát.

Viszont ez a szabály-féleség érvényes általában mindenféle tudatállapotra, így a skizofréniára is. Egy jó kis pszichózisban törvényszerűen felszínre kerülnek a korábbi pszichózisban szerzett “megtapasztalások”, “élmények”, és hát a pszichózis gyakorlatilag majdnem ott folytatódik, ahol annak idején abba maradt. Az embereket lehet ilyenkor gyötörni, kórházba zárni, gyógyszerezni, kiütni elektrosokkal, de a pszichózis (A FILM) mindenképpen le fog menni. Én jelenleg úgy gondolom, hogy mindenki életében 3 ilyen film van (trilógia, én mindössze 1 db 4 részes trilógiáról tudok), és aztán vége az előadásnak. Aztán jó esetben az történne, mint amikor az emberek hazamennek a moziból, és egy csomót dumálnak még a filmről. Akár ezt is meg lehetne tenni, de szinte soha nem ez történik, hanem inkább az van, hogy az embert ezért megszégyenítik, meghurcolják, és örök életére lelki nyomorékká teszik. Különféle kezelésekkel elérik, hogy lehetőleg “felejtse el”, amit látott, aztán meg hogy eszébe ne jusson mégegyszer ilyesmi, mert ejnye-bejnye. Most az ugrott be, hogy tiltott gyümölcs, meg kíűzetés a Paradicsomból, de ez lófasz. Illetve annyiban nem lófasz, hogy az ún nyugati kultúrkörben ilyen fogalmakkal operálnak az átlagemberek, és hát, valljuk be, a skizók is. Annak idején téma volt a pszichiátrián (a skizók között), hogy vajon hol is vagyunk éppen, a pokolban, vagy a purgatóriumban. Viszont Dante óta tudjuk, hogy a Mennyország kib***ottul unalmas, ezt mostanában úgy szokták megfogalmazni, hogy “lehet, hogy a mennyországban jobb a klíma, de a pokolban több az ismerős”. Aztán még vannak olyan spekulációk is, hogy a Föld lenne egy másik világ pokla, és ez rímel is a szcientológia azon elméletére, hogy ti. a Föld egy “börtönbolygó”, de szerintem ezt itt fejezzük is be.

A vallás megfigyeléseim szerint kritikus esetben még ront is a “beteg” állapotán, legyen az kersztény, vagy Krisna-tudatú. (Vagy bármi egyéb.) Ilyenkor a pszichózis könnyen átcsaphat vallási tébolyba, de egyébként is, mert a skizofrénia távolról sem az “agy” betegsége, és nem is a “tudatalattiból” táplálkozik, hanem itt már többen is játékban vannak, én úgy mondanám, hogy entitások, de ha ez így valakinek jobban tetszik, legyenek szellemek, szóval az infók egy része már “kívülről” jön. Na ez már végképp nem ide tartozik, de él Nagykállóban (hol máshol) egy – nevezzük így – Góranga nevű háziorvos, aki tökéletesen be van kattanva. Egész sok “követője” van. Én csak azért nem találkoztam még vele eddig, mert az a rögeszméje velem kapcsolatban (látatlanban), hogy én előző életemben kiirtottam az egész családját. Vagy legalábbis majdnem az egészet. Erre azt szoktam mondani, hogy “hát, lehet…”.

Feldmár szerint ilyen esetekben a sámán tud segíteni csak, és a pszichiáter meg nem. Mármint hogy jön a sámán, a rokonok összegyűlnek, és a beteg szeme láttára esznek-isznak + beszélgetnek (gondolom, azért egy ideig :)), és ettől javul az állapota. Biztos. Én is a sámánizmusra tippelnék, de csak azért, mert a többi nem hiszem, hogy vezetne bárhova is. (Meg amúgy is ez a vesszőparipám már évek óta, de ez titok.) Ebből szinte bárki levezetheti az egészet, és én is ezt fogom tenni, mégpedig gyorsan, és csak a lényegre koncentrálva. Ha az ún. elmebetegeket nem zárnák ki mindenhonnan, említhetném itt Szepes Máriát is, aki elvileg “ilyenekkel” is foglalkozott, de ő is mindenhol kereste a megoldást, kivéve az orra előtt. Így járt (és jár jelenleg is) Paulinyi Tamás, aki főleg a telepatikus + telekinetikus képességeket, és egyéb hiábavalóságokat kutat, viszont mellette hobbisámán, ezek egész sokan vannak, és a dobra, meg a monoton ütemekre esküsznek, mármint hogy attól elvileg révületbe lehetne esni. Hát biztos ez is jó szórakozás, de itt a kulcsszó valójában a “sámánbetegség”. Vajon mi lehet az? Influenza? Nem hiszem… Most, hogy ne csak én pofázzak folyamatosan, álljon itt egy kis idézet:

“A kiválasztott serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában (hát, későn érő típus vagy, ez tény – robi) váratlanul heveny idegbajba esik, mi hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt, ami néha heteken keresztül kínozza, és ugyanilyen váratlanul – az egyik roham idején vagy álmában – megjelenik az őt kiválasztó szellem, és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlhatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. “sámánbetegség” hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e a “felesleges csonttal”. Ha igen, sámánná vált.”

Most pedig térjünk rá az utolsó részre, amit kizárólag már tényleg csak a kisujjamból szoptam, és kizárólag azon múlik, aki olvassa, hogy beveszi-e ezt az egészet, vagy sem. Na, próbáltam Villás Bélát nagyjából kihagyni, de csak előkerül megint, bár éppen ki is hagyhatnám, mind1. Szerinte a spirituális világban ha valami történik, a többi spirituális hatalom azonnal felfigyel rá. Hát, ezt én körülbelül úgy képzelem, mint az internetet, csak nem használják olyan sokan. Villás Bélát – elmondása szerint – nem érdekli az internet. Na, vajon miért? 🙂 Szóval én itt ebben a spirituális világban mindössze annyit csináltam, hogy “regisztráltam” magam, erre aligha figyelt fel bárki is a híres spirituális hatalmak közül. Vagyis ha nagyképűsködni akarnék, azt mondanám, hogy “nevet” szereztem magamnak ebben a világban. Hogy én találtam meg ezt a nevet, vagy a név engem, ez itt nem számít. Mindenesetre jobb így, hogy magamnak szereztem nevet, mintha egy “mester” adta volna nekem, mivel így nem tudja senki ezt a nevet (és így nincsen fölöttem hatalma senkinek :)). Valójában tökmindegy, mert ezt a nevet én most ide szépen le fogom írni, de csak azért, hogy egy kicsit elszórakoztassam azt, aki idáig hajlandó volt végigolvasni. Még annyi kitérőt tennék, hogy régebben a sámánkorban (most az egyszerűség kedvéért nevezzük így, bár ilyen, hogy “sámánkor” soha nem létezett) nemcsak a sámánoknak, de kivétel nélkül mindenkinek volt egy “igazi neve”, és ez élete során akár változhatott is. Gyerekkorában, ifjúkorában és felnőttkorában is másik nevet kapott. Amúgy kizárólag ilyesmi nevek jöhettek szóba, mint “Cirbolya-toboz-mogyorójához-hasonló-fehérségű-fejedelemhős”, meg hasonló ökörségek, de csak azért, hogy se az ártó szellemek ne tudják kitalálni, se senki. Manapság már senki nem csinál ilyen marhaságot, csak internetes regisztrációkhoz, meg a “spirituális ébredés” folyamán. Viszont itt “igazi neve” csak 1 van az embernek, mint ahogy egy program/honlap is 1 nevet csak 1x oszt ki (általában). Bár ha név viselője távozik erről a hm… létsíkról, értelemszerűen másik embernek “osztja ki” a nevet a program. Vagyis felajánlhatja a nevet. Az ember és a neki szánt spirituális név már egész korán elkezdi keresni egymást (még akkor is, ha a név még használatban van másvalaki által). Ez kb olyan, mint a lélekvándorlás, csak 1 kicsit durvább… mindjárt kiderül, miért. Bár, ez se újdonság, még a mindennapi életben is bizonyos pozíciókba csak kihalásos alapon lehet bekerülni, sz’al.

Ha az ember mindent jelnek venne, mint pl. egy, a spiritualitást igen mélyen megélő ember, és feszt az összefüggéseket keresné, nem tartana sokba meglelni ezt a nevet. Egy skizofrén, vagyis egy sámánbetegségbe esett ember (mivel ha ez nem maga a sámánbetegség, akkor lövésem sincs, hogy mi lenne az, de erre is csak kizárásos alapon jöttem rá egyébként) viszont egészen sokáig bolyonghat az utcákon, a pszichiátriákon, meg mindenhol, ameddig valaki nem szembesíti végre az igazi nevével. Pláne, ha elutasítja 1. a spiritualitást 2. a sámánizmust 3. annyira utálja az igazi nevét, hogy fel sem merül benne, hogy bármi köze lehetne hozzá. Amúgy meg ebből az igazi-név mizériából hamar “kikezelik” a pszichiáterek is. (Már ha egyáltalán felötlik benne ilyesmi.) Az én igazi nevem mindössze ennyi: a Könyvelő. (Hogy erre hogy jöttem rá, talán egyszer majd elmesélem, nem egy lélekemelő történet.) Először is felháborító, hogy semmi fejedelemhős, vagy ilyesmi, de idővel hozzászokik az ember, és leszarja. Vagyis ha igazán összhangba akartam volna maradni önmagammal, akkor az eredeti szakmám mellett kellett volna megmaradnom (ami könyvelő és programozó, de még ebből is inkább csak a programozás érdekelt valamennyire, de bevallom, az se eléggé), és így egész sokan hivatkozhattak volna rám a valódi nevemen, anélkül, hogy tudtak volna erről az egészről, sőt anélkül, hogy én is tudtam volna róla. Viszont így zökkenőmentesebb lett volna az “átállás”, ha egyszer majd úgy döntök, vagyishogy döntöttem volna, hogy mégiscsak spirituális életet akarok élni. De nem akartam, mert helyette előálltam mindenféle zavaros elmélettel arról, hogy a könyvelő nem csinál mást, csak könyvekkel foglalkozik, jobb lesz tehát, ha az irodalomnak szentelem az EGÉSZ életem, és vénségemre egy könyvekkel teli hatalmas könyvespolc előtt adok interjút a rádiónak. Ez mondjuk hülyeség, mert a rádióban nem látszanak a könyvek, de mindegy. Már az óvodában is ezt csináltam: az egyik haverom megkérdezte tőlem, hogy mi az az irodalom, amire azt válaszoltam, hogy az az, amikor nem csinálsz mást, csak írsz, meg írsz egyfolytában. Szóval így etimologizáltam, vagyis a szavak jelentésén lovagoltam, és ezt csinálom jelenleg is, mert ha esetleg bajba kerülnék (mondjuk ha az én trilógiám is véletlenül 4 részes lenne), habozás nélkül kettős könyvelést alkalmaznék (mármint a Csernus-féle értelemben), és így megnyugodhatok, és nyugodtan beinthetek a “spirituális hatalmaknak”, akik egyébként “finoman” megkértek a pszichiátrián, hogy dolgozzak nekik, már nem is tudom, mit. “A pszichiátrai betegek 90%-a spirituális emberekből áll” – szokta mondani Villás Béla, de ezt most inkább nem kommentálnám, mert már sok a szöveg.

Helyette elmondanám, hogy szerintem ki viselte előttem ezt a nevet. Én úgy tippelem, hogy Alen Carr nevű amerikai ember, aki egy csomó ideig napi 100 szál cigit szívott el. Írt egyébként egy egész jó könyvet. Ezt “21 nyelvre fordították le és több, mint 4 millió példányban kelt el a világban.” Nem hiszem egyébként, hogy ennek a blognak kéne reklámot csinálnia neki, mert itt jelenleg alig-alig van forgalom. mosolyog Elmondom egyébként, hogy ezt mire alapozom. Az első pszichózisom úgy kezdődött, hogy azt hittem, tüdőrákom van, és szentül meg voltam győzödve róla, hogy már csak egy fél évem van hátra. A többi pszichózisaim alatt szintén nem engedték a hangok, hogy végig szívjak akár 1-etlen szál cigarettát is, amúgy meg minden szál kb közepénél úgy éreztem, hogy ha tovább szívom, azonnal szétrobban az agyam. Ez az az érzés, amit Alen Carr részletesen leír a könyvében, persze akkor én ezt még nem tudhattam, mert a könyvet kb 2 éve olvastam csak el. És a legfurcsább: én 2006 március 5-én kerültem be a pszichiátriára. Ott már nem hallucináltam, tehát ez a “téveszmém” mindenképpen 5.-e előtt keletkezhetett, de az is rémlik, hogy nem olyan sokkal. Sőt, talán éppen 5.-én. Tökmindegy. Allen Carr 2006 november 29-én halt meg tüdőrákban. Az egy bő fél év, testvérek között is. Ezt a fél éves dolgot egyszer meséltem el egyetlen személynek, a mégpedig anyámnak, Sóstón a 424-esben, azért cserébe, hogy vett nekem 4 sört. Mind1, nem akarok tovább ezen a dolgon elmélkedni. Most szeretném azt gondolni, hogy kaptam akkor valami üzenetet, ami nem is nekem volt címezve. Lehetett volna biztos jobban megírni ezt a történetet, meg egy kicsit hátborzongatóbbra, de jelen pillanatban örülök, hogy túl vagyok rajta.

28

Anikó ma volt 28 éves. Ma lényegében semmi nem történt, csak eljött hozzám, bekapcsoltuk a Muzsika tévét, és szex közben sajnos kifogtunk valami elképesztően hosszú prosztata reklámot. Mondhatni kínszenvedés volt, ameddig végeztünk. Nem az “aktus” hosszúsága miatt, hanem amiatt, hogy folyamatosan a prosztata problémákról beszéltek kb. 5 percen keresztül. Azt hiszem, ez volt eddig a legszarabb szexuális élményeim egyike, de erről nem A. tehet teljesen, hanem a prosztatások keze is jócskán benne van a dologban. Ma megint annyit kombináltam még a szex előtt, de utána is, hogy kis híján túlkombináltam magam. Elképesztő dolgokra jöttem rá a spirituális maffia működéséről, amiknek részese (bár szerintem inkább áldozata) anyám is, a tesóm is, meg a sógornőm is. Ők csak annak az esetnek a tipikus példái, amikor az ostobaság szinte végtelen kitartással párosul. Én azt hiszem, spirituálisan egy kicsit(?) előrébb járok, mint ők, csak engem sajnos ez az egész pont nem érdekel, de erről majd még holnap bővebben. Nem, mintha én ezt akartam volna. Azt hiszem, ők bármit megtennének, azért, hogy olyanok legyenek, mint én, és “tapasztaljanak” más dimenziókat, engem meg – egy véletlenül elejtett mondatból ítélve – szeretnének ismét a pszichiátrián látni. Hát szóval az van, hogy egy ilyen spirituális utazás azért eléggé megviseli az embert, mert ilyenkor csőstül jön az “áldás”, nincs olyan, hogy “kellemes” spirituális élmény, a tudásnak ára van, barátaim, azért fizetni kell. Ők fizetnek is, mint a katonatiszt, egy látogatás a nagykállói “látó”-nál 5000 Ft/fő, és asszem 1 órát szán rájuk. Egyébként ez az ún “látó” egész nap fogadja a kuncsaftokat, reggeltől estig, és hónapokkal előtte időpontot kell kérni hozzá. Régebben az egyik helyi középiskolában tanított (bár az is lehet, hogy csak 1 van ott :)). Szóval nincs olyan, hogy “csak küldj egy jelet, Istenem”, mert ha küld, akkor egyszerre annyit, hogy az ember nem bírja feldolgozni épp ésszel. Azok a spirituális/ezoterikus módszerek meg, amik pl. Nagy Judit könyvében le vannak írva, gondolom, nem igazán működnek a “való világban”, különben tele lenne sikersztorikkal az internet. Ez a nagy Judit az ELTE-n végzett valami bölcsész szakon, szintén az ELTE-n végzett Avatara, bocsánat AVATARA, azaz Bácsfi Diána :), egyszerre kb. 4-5 szakon is, ha nem többön. Ők azt mondják, hogy az igazságérzetük sarkallta őket erre, de nyilvánvaló, hogy egyedül a PÉNZ motiválta őket, amikor a szarul fizető bölcsészkedést felváltották az ún. spiritualitásra. Meghallgatva az előadásaikat (Nagy Juditot élőben, Avatarát a YouTube-on (hála Istennek, őt ki lehetett kapcsolni)), arra kellett rájönnöm, hogy még csak nem is sejtik a lényeget. Ahogy a tesómék sem, ahogy anyám sem. Egy Villás Béla nevű spirituális tanító + exorcista + AVATÁR sejt valamit, de ő meg kábé hülyére vesz mindenkit, felváltva traktálja hazugságokkal, féligazságokkal, és egyebekkel a hallgatóságát, de szeret hencegni a valódi tudásával, és néha elmond ezt-azt a valóságról is. Na, ezekben a kóklerekben egyedül a lóvé szeretete a közös, csak egy példa: 2012 december 21-ről is annyi bőrt lehúztak, amennyit tudtak, még akkor is, amikor már csak hónapok voltak hátra a dátum előtt, és már akkor látható volt, hogy nem fog történni semmi, ők meg betegre keresték magukat azzal, hogy erről rizsáztak. Szóval ezt benézték. Nem is benézték, hanem inkább kinézték maguknak, hogy ezzel fognak pénzt keresni. Olyan ez, mint a depresszióipar a pszichiátrián. A pszichiátria létét valójában a skizók “ellátása” igazolja szerintem, de kreáltak mellé egy másik betegségcsoportot, vagyis tünetegyüttest, mégpedig a depressziót, ezt kizárólag már csak az anyagi haszonszerzés motiválta (szerintem)… Hát ennyit bevezetésképpen, holnap jön a lényeg, NAGYON DURVA lesz, és első olvasásra hihetetlen, és még lehet, hogy a sokadikra is. Egyébként azért tartom ezt sürgetőnek, mert attól tartok, édesanyám már tapogatózik az “illetékesenél” a pszichiátrián* (persze merő jóindulatból). Mivel vasárnap nem igazán van pszichiátriai beszállítás (kivéve, ha valami nagyon durvát csinálok :)), 1 napom még biztos van leírni a “tapasztalataimat”, de ha ennek ellenére mégis bevinnének, arra az esetre már durvább dolgokat is el tudok csicseregni, pontos nevekkel, lakcímekkel, és mélyebb összefüggésekkel. Akkor lesz a napja, hogy belépek az iwiwre a fácséra, a burára, meg egy csomó helyre, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy kiszedjek néhány pornót, mert az ilyen helyeken tudtommal nem szabad ilyesmit megosztani. Ezek a filmek arra is jók egyébként, hogy távol tartsák az ilyen helyeken történő megosztását a blognak. Most még. Ez egyelőre üres fecsegésnek/locsogásnak/fenyegetőzésnek tűnik, de a holnapi után már remélem, senkinek nem lesznek kétségei, hogy a spiritualitás létező valami, viszont kőkemény üzlet, sok pénzért kapsz kevés tudást, szinte semmit. Elöljáróban annyit, hogy ez a Villás Béla mondta egyszer, hogy a III. Birodalom sorsa nem is az oroszok, és nem is az amerikaiak hadbalépése miatt pecsételődött meg 1943 végén, hanem azért, mert Hitler körülbelül eddig bírta a spirituális famulusaival (segítőivel) az együttműködést, mert ezek után már olyanokat kértek tőle, ami még neki is sok volt. Na, mondjuk ez meg már megintcsak olyan, hogy hiszem is + nem is… Szóval ennek a Villásnak az elméleteivel, meg a saját tapasztalataimmal fogom folytatni… már ha érdekel valakit egyáltalán… de akkor is, ha nem… Még annyit ide, hogy ez a Béla egyszer olyan 16 évesen már meghalt a nyíregyházi kórházban, csak újraélesztették. Kezet foghat Müller Péterrel, akit ’56-ban szintén kinyírtak az oroszok, de őt is sikerült újraéleszteni. Azt mondják, az ilyesmi általában megváltoztatja az embert. NAGYON. Engem tudtommal eddig még egyszer sem nyírtak ki, és nem is élesztettek újra. Sz’al nem vagyok egy elő-halott, vagyis halott-élő, vagy mi. Na, és végezetül, ez Villás Bélának még nem volt elég, részt vett 1x még egy olyan spirituális beavatáson is – ezzel szintén szokott hencegni – ahol valami mérget itattak vele (amibe vagy belehalsz, vagy nem, kb. orosz rulett), csak azért, hogy a közben támadt vízióktól rafkósabb legyen. Na, mind1, néhányan belehaltak, néhányan nem. Szóval ehhez gratulálok neki, vagy nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani.

  • Mivel a pszichiátria arra is használatos, hogy egy időre kivonjuk a forgalomból a kellemetlenné vált családtagjainkat, nem 1 ilyen esetet láttam már, sajnos. Persze pénz beszél (itt is).